Dunántúli Napló, 1987. december (44. évfolyam, 331-360. szám)

1987-12-19 / 349. szám

lieget ért az örökös szolgalat issé lehajtja fejét, a szemüvege felett néz rám: kell ez (?) — mu­tat a jegyzetfüzetemre. Mö­göttem a könyvszekrényen monoton ketyeg egy régimó­di vekker — arra gondolok, talán igaza van Háda Sán­dornak: mi is lehet, amit is­meretségünk csaknem két év­tizede alatt nem jegyeztem fel életéről, ami tulajdonkép­pen teljes egészében azonos volt munkájával. Mentegető­zöm: csak néhány adatot, év­számot írok le . . .- Már úgy értem, hogy ez a riport kpll-e — mondja halkan. Az a hat esztendővel ezelőtti, verőfényes, nyári hajnal jut eszembe, amikor utoljára voltam itt a DDGáz Felszabadulás úti készenléti lakótelepén. Kinn a kertben a lugas körül matatott, aztán beültünk ide, ebbe a szobá­ba, s az akkor 56 éves fő­mérnök (akkoriban már a rangosabbnak tetsző műszaki igazgatóhelyettes volt minde­nütt a titulus) terveiről, a jö­vőről kezdett beszélni. Akkor nevezték ki ugyanis a válla­lat igazgatójának. Olyasmit mondott, hogy mások ennyi idős korban már a visszavo­nulás útjait építik, neki pe­dig most kell azt a biztonsá­gos hátországot megteremte­ni ami több mint háromszáz- ötvenezer gázfogyasztó biz­tonságos ellátását szolgálja. Akkoriban volt várható, hogy Pécsre ér a földgázvezeték, Fejér és Tolna megyékben ugrásszerűen nőtt a fogyasz­tók száma . . . Az ablakra most ködfüg­göny nehezedik, háromezer kötetnyi könyv vesz körüf bennünket. Néhány címet megnézek: főként szépirodal­mi, katonapolitikai, diplomá­ciai írások ... A nagy, sárga bőrfotelokra a kisunoka tin­taceruzával nagy ákombáko- mokat rajzolt, az indiánsátor­ból majd kidőlnek a játé­kok, látszik, sebtében alakí­tották vissza dolgozószobává a „játékházat”. Legkisebb fia családja itt lakik. A fal­ról szigorú öregúr tekint ránk. A nagypapa (az unoka szá­mára üknagypapa).- Az egész család peda­gógus volt — néz fel a képre Háda Sándor is. A dédnagy- papa, nagyapa, apám torna­tanár... Tiszakajáron él­tünk . . . Háda Sándor élete a ve­gyészmérnöki diploma meg­szerzése után tulajdonképpen megegyezik a pécsi gázszol­gáltatás 1949 és 1987 közti történetével. Az utolsó két évtizedben a gyártás, a szál­lítás és fogyasztás közben egyaránt rendkívül veszélyes aázszolgáltatás Pécs egyik legneuralgikusabb pontja volt. Talán azóta változott a helyzet, amióta a földgáz Pécsre ért, igaz, most viszont az átállás ezernyi gondja úgy nehezedik a vállalatra, miként korábban a gyártó- kapacitás és az igények „ösz- szebékítése". Az eqyik lefüggönyözött szekrényben látom, két tucat­nyi kitüntetés — kérdezném róluk:- ... az életút szokásos el­ismerései — intézné el rövi­den a dolgot. Felkelek — megnézem: Munka Érdem­rend arany, Haza Szolgála­táért, Szakszervezeti Mun­káért arany, fél tucat minisz­tériumtól kapott Kiváló Mun­káért miniszteri kitüntetés . . . Sanyi bácsi (negyvenéves korában már hófehér volt a haja, a nálánál fiatalabbak is már akkor így szólították) elhúz a szekrénytől. - Egy­szer egy ünnepségre szóló Sanyi bácsi meghívón felszólítottak, hogy a kitüntetéseimet rakjam fel — mondja fanyar mosollyal. Fegyelmezett ember voltam mindig. Kiraktam néhányat. Egy másik pécsi igazgatóval mindössze ketten zörögtünk a medálokkal, de én a WC-ben hamar leszedtem . . . Jó. Beszéljünk hát akkor inkább Sanyi bácsi életé­ről .. . Bár miért ne mond­hatta volna Ű el például a tűzbiztonsági kitüntetéssel kapcsolatban, hogy aligha volt a megyében veszélye­sebb üzem, mint amikor ben­zinbontással gyártották a vá­rosi gázt, s egyetlen szeren­csétlenség sem volt akkori­ban a vállalatnál. Hogy har­minchét esztendeje, amióta itt dolgozik, állandó készen­létben van, itt a készenléti lakótelepen, a „gázgyár" tö­vében. Országos Energiagazdálko­dási Tudományos Egyesület­ben, oktatott a miskolci mérnöktovábbképzőn, tucat­nyi tudományos publikációja jelent meg . . . A szomszéd szobában meg­szólal a kakukkos óra. — Tegnap reggel még ve­zetői értekezletet tartottam - tér át váratlanul a jelenbe—, ma pedig, amikor fél ötkor felkeltem, ráiöttem, hogy rá­érek lassabban borotválkoz­ni .. . Megfőztem a kávét, el­vacakoltam ezzel a rossz író­asztal-lámpával . . . Váratlanul hasít belém a felismerés: Háda Sándor nem készült fel arra, hogy egy­szer véget ér az örökös ké­szenlét itt a készenléti lakó­telepen. — Valóban nem — mondja: nekem egy hobbim van, a munka. Barátok? — ... az életem? Amikor 1949-ben idekerültem, nagyon szívesen fogadtak. Főként a nevem miatt. Azt hitték, hogy a Fradi válogatott kapusa vagyok. Nem is kérdeztek semmit, kivittek a pályára. Gyorsan kiderült, hogy tudok ugyan bánni a labdával, de nem kézzel, hanem lábbal, nem kapus, inkább mezőny­játékos vagyok és nem fut­ballista, hanem mérnök aka­rok lenni. Mint minden ve­gyészmérnök akkoriban, én is a laborban kezdtem, minden technológiát meg kellett ta­nulnom, aztán mehettem csak az üzembe. Persze, nem író­asztal mellé, leafeljebb csak egy íróasztal csücske jutott, ahol a szükséges feljegyzé­seimet megcsinálhattam. Ak­koriban még kokszot gyártot­tunk és természetesen ezzel együtt gázt, aztán a mellék- termékeket: benzolt, műtrá­gyát,- ként... A hatvanas évek végén építettük a ben­zinbontót, 1973-ban meg­szűnt a kokszgyártás, le kel­lett bontani azokat az üze­meket, amelyek tulajdonkép­pen az én időmben fejlődtek fel. 1980 körül földgázbon­tással állítottuk elő a gázt, s hót 1982-ben megérkezett a földgáz, a vezetékeket alkal­massá kellett tenni a szállí­tására, cserélni kellett őket, újakat építeni... Volt tenni­való... Csak a munkájáról beszél, akárcsak az elődje, Fessel Tibor is. Az Ö nemzedékük­nek valóban ez jelentett min­dent. Pedig hát Sanyi bácsi Pécs műszaki, társadalmi életében is nagyon sokat dolgozott. Tevékenykedett az — Vannak! Mintha kissé el­bizonytalanodna ... - Gon­dolom, mi is azok maradunk - néz rám kérdőn szemüve­ge felett. A DDGáznál egy egészen új, fiatal vezető szakember- gárda alakult ki az elmúlt években. A vállalat központ­jában, az üzletigazgatóságo­kon tucatnyi tehetséges, kép­zett fiatal került vezető be­osztásba, nagy többségük Háda Sándor keze alatt for­málódott kiváló szakemberré. Régebben a DDGáznál a bonyolult, veszélyes gyártási folyamatok miatt szinte kizá­rólagos volt a műszaki gon­dolkodás privilégiuma. Most a aazdálkodás hasonlóan fontos szerepet jtászik, a vál­lalat iákor felismerve ezt, egész sor közgazdásznak is kiemelt szerepet szánt a ve­zetésben. Sanyi bácsi kese­rűen mondta korábban: sok minden történt itt a csak­nem néqy évtized során, volt, amit felépítettünk, s a „ha­lálánál” is asszisztáltunk. Építettünk. Bontottunk. anyi bácsinak attól nem kell félnie, hogy amit a szakmai utánpótlás terén épített, később hibás­nak minősül.- ... barátok? - szakít meg gondolataimban Sanyi bácsi. Itt lakik a szomszéd­ban a Rózsavölgyi Jóska, a párttitkárunk, aki nagyon jó barátom volt, akire mindig számíthattam . . . Pedig azon ritka vezetők közé tartoztam, akik nem is voltak párt­tagok . . . Lombosi Jenő Januártól kalauz nélküli vonat Kalauz nélkül közlekednek majd a vonatok januártól Szombathely és Kőszén között. A MÁV az országban elsőként ezen a vonalon valósítja meg a budapesti metrónál alkalma­zott közlekedési rendet. A sze­relvényt jegylyukasztó gépek­kel szerelik fel, a távműködte­tésű ajtókat a motorvezető nyitja és zárja, megállás előtt hangszórón tájékoztatják az utasokat, melyik állomás kö­vetkezik. A vonatra többféle jegyet lehet váltani, s a külön­böző kedvezmények, s a bér­letek ezen a húsz kilométeres szakaszon is érvényesek. A jegyeket nemcsak az ál­lomások pénztáraiban, hanem az érintett települések vegyes­boltjaiban, vendéglátó egysé­geiben is megvásárolhatják az utasok. A jegyárusítást már az ünnepek előtt megkezdik, így ideiében fel lehet készülni a januári utazásokra Ültetik a fákat a Széchenyi téren. A Tünde Divatház előtt ismét lesz zöld sáv, és a 6-os tanácskozási központ, vala­mint a Városszépitő és Város­védő Egyesület szakosztályá­nak javaslata alapján a régi kerítést állitják vissza eredeti formájában, bár a bekerített sáv rövidebb lesz a megnöve­kedett gyalogosforgalom és a kandeláberek elhelyezése miatt. Jövő nyárra készül el a kerítés, amelynek műkő lába­zatát újra készítik, míg a ko­vácsoltvas elemeket javítják, újraöntik. Az újságospavilon áttelepül az IBUSZ északi ol­dalára, mert szeretnék vissza­tenni az egykor itt állt meteo­rológiai méröfülkét. Gömbkörisek a Széchenyi téren Pécsi körkép A HÉT KÉRDÉSE: Miért szűnt meg a húsbolt? Megdöbbentette a pécsieket, hogy a Kossuth Lajos utcában, a húsbolt helyén a közelmúltban ajándéküzletet nyitottak. A Plastex Szövetkezet dolgozói például egy­értelműen számonkérik: miért rontják a belváros amúgy is szű­kös bevásárlási lehetőségeit? Szabó Nándor, a városi tanács elnökhelyettese: — Az már 1984-ben, az épület rekonstrukciójának tervezésekor el­dőlt, hogy a bolt alapterületéből legalább 50 négyzetmétert el kell venni, mert a ház szerkezetileg csak így újítható fel. Azt köve­tően kerestük és keressük az al­kalmas helyet a húsbolt elhelye­zésére. Szóba került a szomszé­dos cukorkaüzlet, amely az udvar felé bővíthető, de az áruszállítás csak a Kossuth Lajos utca felől valósítható meg, viszont szeret­nénk a jármüveket kivinni ebből az utcából. Végleges megoldást jelent majd a Kossuth Lajos utca 26-ban, az élelmiszerbolt bővíté­sével egy ötszáz négyzetméter alapterületű kis ABC építése, amelynek a feltöltését a Perczel utcából szervezhetjük meg. A gond az, hogy a Baranya Megyei ílelmiszerkereskedelmi Vállalat önerőből nem tudja megvalósítani, és nekünk sincs meg az építéshez szükséges pénzünk. Nehéz az el­látás érdekeit képviselnünk úgy, Értékelték a Kossuth tér ren­dezésére kiírt tervpályázatot — az eredményhirdetés december 21-én 13 órakor lesz a tanács székhazában. Ismert, hogy a téren föld alatti parkoló, va­lamint pihenőpark és népe­sebb rendezvények szervezésé­re alkalmas terület megvalósí­tására vár ötletterveket a ta­nács. A DTV tanulmánytervet ké­szít a Sallai—Váradi—Rákóczi úti tömbbelső nyugati felének részletes kialakítására: a ren­dezési terv alapján javaslatot tesz a ferences templom mel­letti gyalogosátjáró megépíté­sére, a kiszabadított városfal­szakasz bemutatására, a Sal­lai utcai üzletek árufeltöltésé- nek megvalósítására, valamint a régi tűzoltóság területének hasznosítására. A Felszabadulási emlékmű parkjá­nak építésekor elmaradt a csapa­dékvizek biztonságos elvezetése. Az építési és közlekedési osztály szak­emberei a helyszíni szemlén meg­állapították : a befogadó a Surányi úton van, az oda vezető utak szű- kek — így a megoldás bonyolultabb és drága lesz. Megrendelték a mű­szaki terveket. Központi fűtésesek a pécsi óvodák. Az elmúlt két évben nyolc gyermekintézmény fűté­sét korszerűsítették, legutóbb a hirdit és újmecsekaliait. Jövőre a gyárvárosi óvodát korszerű­sítik az iskolával eayütt, való- színűleq egyedi qázfűtést épí­tenek ki a házakban. Több mint hétezer gyerek vett részt idén a városi gyer­mekkönyvtárak rendezvényein. Könyvtári órákon és a múzeum­mal, valamint az úttörőházzal közösen szervezett programo­kon ismerkedtek az irodalom­mal, a művészetekkel, vala­mint a természettudományok­hogy ehhez a szervezőmunkához nincs meg az anyagi háttér. Min­denesetre a VII. ötéves tervünk­ben 1989—90-ben szerepel az ABC megépítése. Ezt szorgalmazzuk, mert megoldaná a térség élelmi­szerellátását is. Azt nehezményez­zük, hogy a korábbi kérés ellené­re elmaradt a vállalat értesítése a funkcióváltásról, konkrétan ar­ról, hogy a húsbolt helyett aján­déküzletként kívánja a 27 négy­zetmétert hasznosítani. Pálmai Zoltán, az élelmiszer­kereskedelmi vállalat igazgató- helyettese : — Egy évvel a nyitás előtt érte­sítettük a tanácsot arról, hogy fenntartjuk az üzlet bérletét, és a hivataltól megkaptuk az engedélyt az ajándékbolt és kölcsönző nyitá­sára. — Miért éri meg az élelmiszer- kereskedelmi vállalatnak ajándék­boltot üzemeltetni? — Mert gazdaságos. — Kaptak Önök kártalanítást az üzlettér csökkentéséért? — Még nem, de elszámolják a későbbi bővítésben. Az alternatí­vák közül mi is jobb megoldás­nak tartjuk az ABC-t, azért is, mert a szemközti boltunk raktár­tere szintén csökken a rekonstruk­ció után. Az ABC építését önerő­ből nem tudjuk vállalni, de a költségek egy részét előteremtjük. kai. A szünidőben szintén szód találkozókra várják őket a könyvtárak. Huszonhárommillió forintot fizetett ki a héten a tanács pénzügyi osztálya: 10 100 000 forintot a patacsi, nyugati vá­rosrész közműveinek építésére, a többit az intézmények fenn­tartására. A «* Január 1-jétől változik a vb hivatal, valamint a Lakossági Adó- és Illetékhivatal hétfői fogadási rendje: minden hét­főn 13—18 óráig várják az ügyfeleiket. Az 1988-as ideiglenes lakáskiuta- lási névjegyzék elkészült. December 21 -töl megtekinthető a Kossuth téri ügyfélszolgálati irodában, valamint a lakás- és helyiséggazdálkodási osztály hirdetőtábláján. Két kisiparos rendőri előve­zetését rendelte el — ügyészi jóváhagyással — a vb hivatal árellenőrzési csoportja, mert a többszöri idézés ellenére sem jelentek meg az árellenőrzés lefolytatására. Kigyás Sándor Kővirág című szobrát százezer forintért res­taurálta az Exoterm gmk. A Rókus utcai üzletsor végén fel­állított szobor talpazatát meg­erősítették. A szobor most vaj­színű, de a-gmk vállalta, hogy tavasszal, amint sikerül az eredeti, fehér színt beszerezni, újrafestik. Az utak védelme érdekében a Városgondnokság a jövőben november—március között terv­szerű útfelbontáshoz nem ad engedélyt, mert a tapasztalat az, hogy a télen végzett hely­reállítások rossz minőségűek. A rendkívüli munkákat természe­tesen .el kell végezni, de el­lenőrzik, hogy valóban cső­fektetés vagy kábelszakadás miatt vágták-e fel az utat. Év végére elkészül a szak­értői jelentés a Nagy Jenő ut­cai óvoda külső homlokzatá­nak vizsgálatáról. A homlok­zat helyreállítása után ugyan­is hajszálrepedések jelentek meg a falon. Az intézményt ennek ellenére használják a gyerekek. A több mint hatmil­lió forintért felújított épület boltíves kapuzatát jövőre ké­szítik el. Patkányirtás lesz Újmecsekalján, a lengyel Gyula és a Tarr Imre utcá­ban a KÖJÁL kérésére. A Város- gondnokság megrendelésére a Pécsi Vízmű tv-vel vizsgálta meg a csa­tornákat, a járatok tisztítása után lehet az irtást megkezdeni. A Kócsag közben lévő köz- kutak' műszaki állapotát vizs­gálták meg a héten helyszíni bejáráson. A MÉV kutató-fúró üzeme befejezte itt a fúrást, így ez a szennyezőforrás meg­szűnik, sőt a bányavállalat vál­lalta az út helyreállítását is, hogy az ivóvízszállító kocsik felhajthassanak. A Pécsi Víz­mű pedig vizsgálja annak a lehetőségét, hogy újabb köz­kutat létesítsenek, mert az ásott kutak továbbra is nitrátszeny- nyezettek. A Pécsi Vízmű elkészült a szennyvízcsatornával a Lotz Károly utcában, míg a Doná- tusi úton az ivóvízvezetékkel Hosszú József kisiparos. A KÉV befejezte az útfelújítást a Für­dő utcában, míg a Közműép gmk a járdaéoítést a Szőlő utca keleti oldalán. Pécsbá- nyatelepen átadták a forga­lomnak a hidat. A köztemetőben az elöre­gedett fákat kivágta a Geo- technika gmk, a X. parcella rekultivációs munkáit befejez­te a Hydro Építőipari Kisszö­vetkezet és az első világhábo­rús katonai sirok felúiítását a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat. Gáldonyi Magdolna Határidők A Városgondnokság közli: nem fejezték be a gázvezeték-építést és az út helyreállítását a Marx, a Hajnal, a Torda, az Újvilág, a Nemzetőr, a Pálma, a Brassó és a Rozmaring utcában — ki­vitelezők a Gázszer gmk, Bogdán Károly és Petrovics János kis­iparos, valamint az Új Utakon gmk és a Bajai Lakisz, ugyan­csak nincs kész a Bálicsi úti vezetéképítés harmadik szakaszá­val Pásztor László közös képvi­selő. A Málna—Meggyfa utcá­ban szennyvízvezetéket épít Spengler Tamás kisiparos, a Lengyel Gyula utcában elektro­mos kábelt fektet a DÉDÁSZ Pécsi üzemigazgatósága, a Szi­geti úton szennyvízcsatornát épít a Pécsi Vízmű, a Geisler Eta utcában a közvilágítást újítja fel a DÉDÁSZ Szigetvári üzeme és az Úttörő utcában a közmű­építés után hiányzik az aszfalt- burkolat, a kivitelező a Kubik gmk. Ezek az elhúzódó munkák hetek óta állandóan visszatér­nek rovatunkban. A Városgond­nokság és a vb hivatal műszaki osztálya a jövő héten határo­zott hatósági intézkedést ígér. E HÉTVÉGE 1987. december 19., szombat

Next

/
Oldalképek
Tartalom