Dunántúli Napló, 1987. december (44. évfolyam, 331-360. szám)
1987-12-24 / 354. szám
Befejezett múlt Egy pécsi katonaiskolás emlékeiből Mottó: „Az Földön békesség I Mennybéli idves- ség I Légyen az embereknek I Dicsőség és áldás I Felmagasztalás / Az született gyermeknek." (Tórócszentmórtoni töredék) Vannak csodálatos dolgok. És vannak véletlenek. A kettő találkozásából pedig nagyszerű dolgok születhetnek. Szükségszerűen. A történet Túróéban kezdődik. Turócszentmártonban. Azaz még jóval előbb, Nagyváradon vagy a környékén, a XVII. század közbülső harmadában. Lényege szerint: élt, lelkész- kedett és tanított ezen a tájon egy hajdani református diák, aki — talán a Come- nius nyomán megélénkülő iskoladrámák hatására - teológusként vagy fiatal tanító korában drámai játékokat irt, karácsonyi színi előadás céljaira. Műveit, úgy tűnik, nem sokra becsülte, mert jelenetei sorát tartalmazó papírlapjai (füzete?) Szenei Kertész Ábrahám uram nagyváradi nyomdájába kerültek, ahol - ösz- szeragasztással — megjelenő könyvek kötéstáblái készültek belőlük. A jelenkor nagy örömére ... Megjelent ugyanis ebben a nyomdában 1659-ben a jeles debreceni tudós, hitszónok, Komáromi Csipkés György kötete. Ennek egy példánya Tu- rócszentmártonba került. (Ma: Martin, Csehszlovákia.) Itt pe- diq a Matica Slovensko („Szlovák Anyácska" elnevezésű közművelődési egyesület és kiadóvállalat) könyvtárában őrzik. Kutatási célokra. Néhány éve eqy magyar irodalomtörténész, Kilián István dolgozott ebből a kötetből. Föltűnt neki, hogy kötéstábláján, ahol a ragasztás szétvált, magyar szöveg olvasható. Gondosan szétválasztva a lapokat, páratlanul érdekes irodalmi leletekre bukkant. A könyvborítóból (egyebek közt egy latin nyelvtan társaságában) korabeli református bet- lehemes iáték töredékei kerültek napvilágra. A iáték három részből áll. Az első színhelye g paradicsom, ahol Isten megígéri Adómnak, hoqy elküldi fiát, Jézust az emberiség megváltására. A másodikban betlehemi pásztorok beszélgetnek Jézus születéséről; a harmadik pedig a három király és Heródes történetét ötvözi. (Jelesül: Heródes, miután a jövendöléstől félve megölette a fiúcsecsemőket, a Betlehem iránt érdeklődő három királytól közvetve értesül a Messiás megszületéséről.) Mindhárom jelenet ősi szakrális népi hagyományokon alapszik. Az értékes irodalmi lelet ezután egy muzsikushoz került. A folklórzene- és régihang- szer-kutató zenetanár, Kobzos Kis Tamás kiegészítette, vagyis az eredeti kézirat alapján megszerkesztette, és zenéjét korabeli dallamokból összeállította. A zenét meghangszerelték 18—20 féle korabeli hangszerre, barokk harsonára meg ütőkre, dudára, csengőkre, s már csak gyerekegyüttes kellett hozzá, amely elmondja, eldalolja, eljátssza a bibliai történetet. Ez is sikerült. Olyannyira, hogy a. nemrég megjelent hanglemez borítóján ez olvasható: „£ betlehemes játék ormánsági gyerekek ajkán a hajdan volt élőszó erejével hot, s idézi az egyházi év népi hagyományainak 17. század eleji hangulatát. A gyerekkórust betanította és vezényli Csányi Tamás. Az Ormánsági Gyerrfiekszinkör művészeti vezetője: Nagy Piroska. Ki lehet ez a Nagy Piroska? — tűnődtem, emlékezetemben valahol Sellye, Vajszló, Kémes pedagógusai között kutatva. Nem sokba telt, s megtudtam: Pécsett kell keressem . . . Nagy Piroska — dr. Komlósi Sándorné - nyugalmazott magyar-történelem szakos tanár, akit néprajzi-népművészeti munkássága révén már régóta ismerek. Tanulmányait Szegeden és Debrecenben végezte. Hosszabb ideig családanyaként négy gyereket nevelt, miközben elmélyedhetett régi szenvedélyében: a megye folklórjában. Tíz évig Baranya néprajzi referense. Az ötvenes -hatvanas évek szakköreit, együtteseit patronálta. Majd újabb 10 évig tanít Pécsett; 1968-tól a megalakuló Nép- művészeti Szövetkezetét vezeti. 1971-tői nyugdíjas koráig ismét tanít, a szentlőrinci kísérlet munkatársaként. Közben két fontos könyve jelenik meg: a Népi gyermekjátékok Baranyában (1958, 1982) és a Szigetvár környéki fehér hímzések (1975). Lakásán beszélgetünk. Arról, hogyan született az ismeretlen, XVII. századi jelenettöredékek- ból maga a lemez. Amikor Kobzos Kis Tamás a református betlehemes játék szövegét korabeli dallamokkal feldolgozta és meghangszerelte, előadókat kellett keresniök. A föltételezett eredetihez hasonló kultúrkörben élő mai gyerekekre akartak rátalálni, s ehhez a ma is református Ormánság gyülekezeteit jól ismerő harkányi lelkészhez, Be- reczky Ildikóhoz fordultak. Az ő segítségével gyűlt össze ez a tizenhat tagú kis csapat. Ezután már csak néprajzhoz értő pedagógus kellett, akit ugyancsak a lelkésznő ajánlására, Komlósiné Nagy Piroska személyében találtak meg. Év elején nekiláttak a munkának. A próbákat Harkányban tartották. Hetenként egyszer. Júniusra el is készültek. Próbák után a vajszlói (és környéki) gyerekeket a lel késznő szállította haza Wartburgján, társadalmi munká ban. Gondolom, saját költségére. Egy éven keresztül . . . A játék szövegét a gyere kék átéléssel, szép magyar Sággal és autentikus hangzás sál mondták-dololták. Ez c vélemény alakult ki a főivé telt vezető szakemberekben Sashalmon, ahol egy kitűnő akusztikájú templomot bérel a Hungaroton ilyen célokra. Néhány összpróba után fölvétel kitünően sikerült. M már bárki meggyőződhet ró la. A gyerekcsoportnak pedig nagy élménye marad ez három nap, városnézéssel egy bekötve. Vajszlóból és kör nyékéről (páprádi, bogádmind szenti kisiskolások) több most jártak először a fővá rosbon. Amikor elbúcsúztak a mu vészektől és a hanglemezgyó riaktól, Kobzos Kis Tamás ja vásottá: maradojn együtt az Ormánsági Gyermekszinkör, és dolgozza fel a többi téli nép szokást is. így született meg a - saj nos, egyre fogyatkozó (nem alkalomszerű) iskolai színját szókörök — egy új, sajátos hangvételű csoportja. Kíván juk: még sokáig éljenek, dől gozzanak . . . Erre utalt - erre a reme nyűnkre — a Régi magyar betlehemes c. hanglemez élő bemutatója is december 12 én Harkányban, az Ormánság közönségnek; másnap pedig a pécsi HEMO-ban, két (mati né) előadásban. December 20 án pedig Budapesten, a Vi gadóban. A gyerekek a műsor első felében ormánsági és dél-du nántúli, ún. alakoskodó nép szokásokat mutattak be a té li ünnepkör időszakából, Nagy Piroska szerkesztésében és rendezésében, s Matovicsné Vass Zita vajszlói úttörőveze tő tanár, rendezőasszisztens közreműködésével. A játszók kedves természe tességqel elevenitefték fel, önfeledten, játékos örömm játszották el a különböző tér mékenységvarázsló, „összere qölő", házasító; egészséget és jólétet kívánó, hajdan élő népszokásokat, mint példáu kisfiúk Luca-napi kedves-paj zón „kotyolás"-ának mondóké jót. („Kity-koty, kity-koty, Galagonya kettő, / Neköm van kettő, / Kentök lányának akkora csöcse lögyön, / mint a zsíros véndö!. . I És sorra a többit. Az apró szentek-játékot, az újévköszön tőt, a vizkereszti háromkirály járást; a farsangi regölést, ba lázsolást, a Gergely-járást. Vé gül a lemezük betlehemes da Iáit, játékait. A lemez karácsonyi sikerle mez. Elsősorban a szereplő or mánsági gyerekek sikere, akik nek a neve ott sorakozik két oszlopban, a lemezborító hát oldalán. Nagyszerűt alkottak Szép karácsonyuk lehet. Wallinger Endre „1935. szeptember hetedikén, nyáriasan meleg és derült kora őszi napon érkéz-; tem Pécsre, matrózruhás kisfiú, májusban múltam tízéves: egy esztendeje sincs, hogy apóm, aki ■ első világháborús sebesülés, betegségei és fogságban szerzett gyomorbajd miatt sokat kínlódott, fertőző tüdőgyulladásban meghalt . . . apám hivatásos tiszt volt, őrnagy, s ezzel a kadétiskolai jelentkezéssel mintha az ö életét folytattuk volna ... Az intézet Pécsett a Szigeti országút 100. számú telkén állt... A főépületen felirat: „Armis et litteris". (Fegyverrel és tudománnyal.) . . . Alpár Ignác alkotása műemlék, jelenleg az Orvostudományi Egyetem központi épülete." Az idézet Nemeskürty István „Befejezett múlt - A pécsi katonaiskola" című visszaemlékezéséből való, amely a Tűnődések történelemről, irodalomról című esszékötetben jelent meg. Klasszikus regények világát idézi fel ez a hatvan nyomtatott oldal: az ifjú Tör- less szenvedéseit egy osztrák! katonaiskola szadizmusától és Medve Gábor vívódásait egy határszéli magyar katonaiskolában. Akik ilyen katonaiskolába jártak - akár írók lettek, akár katonák maradtak életük végéig - jól emlékeznek az intézetek ostoba vakfegyelmére és saját szenvedéseikre, másrészt viszont nem tudják- megtagadni elismerésüket, sőt rajongásukat egykori iskolájuktól éí tanáraiktól. És ezt clig- ha csak az ifjúkor szép emléke teszi. Mi erre a magyarázat, hogyan látja tizenéves önmagát. az egykori Pécset és egykori iskoláját ma, ötven év múlva Nemeskürty István? Erről beszélgettünk az íróval Budapesten. — Könyvében sok jót ir a katonaiskoláról, amelyről pedig tudjuk, hogy nem kevés gyötrelmet okozott a növendékeknek. Nem csak nosztalgia ez? — Nem, különösen nem a szó ma divatos értelmében. És erre filológiai bizonyítékaim; vannak. Az osztrák Musil, a magyar Ottlik Géza, a horvát Krlezsa, az osztrák Rilke ugyanannak a monarchiának császári-királyi szellemében szervezett katonaiskoláiba jártak, mint én; szintén szenvedtek a csapattisztek és felsőbb éves diákok öncélú fegyelmezési módszereitől. De ők is úgy emlékeznek vissza, hogy ebben az iskolarendszerben ti legkülönbözőbb nemzetiségű fiatalok kiváló tudást, magas színvonalú műveltséget szerezhettek. Magam világosan emlékszem arra, hogy kettős élményben volt részem. Egyrészt mindattól, ami az iskolában kegyetlenül szigorú volt, szenvedtem, ami hasznos és értelmes volt, attól jól éreztem magam. A dolog egyik oldala a kemény katonai kiképzés és a felsőbb éveseknek az alsóbb évesekre irányuló gyermeki szadizmusa (amely egyébként minden kamasz közösségben előfordul, és egy katonaiskolában sem volt semmiféle ideológiai, politikai tartalma), de- naponta megismétlődött az is, hogy amikor a napirend szerint nem voltak ilyen felnőttek és gyerekek a közelem-* ben, akkora szellemi függet-' lenséget mondhattam magaménak, mint egy kolostor szerzetese. Egyszerűen azzal foglalkoztam, amivel akartam, és olyan szellemi szabadságot alakítottam ki, amiben azóta sem volt részem. Persze, azj ilyen belső szabadsághoz talán éppen szükséges a külső nyomós, vagyis az ember akkor jön rá arra, hogy ben- sejében és gondolataiban szabad, ha a körülményei miatt a külső szabadságát nem tudja érvényesíteni. — Milyen volt Pécs a 30-as évek második leiében? Hogyan láthatott bele a város életébe egy tizenéves fiatalember? — Pécs nyitott, liberális szellemű város volt, nyitottabb, mint más olyan város, amit ismertem. Sokkal intellektuáli- sabb. Hetente jártunk színházba, még többet moziba, hangversenyek voltak. Az Egyetemi Könyvtárban, a Szűkíts könyvesboltban gyakran megfordultunk. Akkor olvastam életem, első szovjet regényét - és' bármilyen furcsa, ezt az iskolában nem tiltotta meg senki. A társasággal való érintkezés barátságos, fesztelen volt, nem éreztem olyan mértékű nem-í zetiségi feszültséget, mint aztán a háború utolsó éveiben Pesten. Jó kapcsolatban voltunk a lánygimnáziumokkal, különösen a Séta téren lévő zárdával. Ide gyakran meghívtak bennünket, hiszen mindenki tudta, hogy 18 éves korunkban elmegyünk innen. Inkább afféle gyakorlótér volt ez a sok zsúr: alkalom a lányok kiképzésére": gyakorlótér, ahol a fiatalok elsajátíthatták a nemek egészséges kezelését a társadalom-' ban.- Mi jellemezte az oktatást a pécsi katonaiskolában?- Érdekes módon a tantárgyi oktatást a neveléstől szigorúan különválasztották. Azok a tanárok, okik a szabályos középiskolai tárgyakat tanították, minket a szó legcivilebb: értelmében tanítottak. Kiváló iskola volt. Megfigyeltem és később, pedagógus gyakorló-, tómban jól hasznosítottam, hogy kevés kivételtől eltekintve nem a feleltetés, a szá-i monkérés volt az elsődleges- tanáraink nagy becsvággyal át akarták adni a tudásu-1 kát. Minket nemcsak tanítottak- meg is tanítottak arra, amire kellett.- Ez az évtized az irredentizmus jegyében is telt: a „Csonka Magyarország nem ország .. kezdetű jelszavak időszaka volt, és Pécsen jövendő katonatiszteket neveltek.- Más volt az oktatás és más a nevelés. Szaktárgyi tanáraink az órák végeztével átadtak bennünket a nevelődsz- teknek, akik csapattisztek voltak. Itt egy különösnek tetsző megállapítást kell tennem. Bár nevelésünket meghatározta a trianoni béke, és az, hogy parancsnokaink lépten-nyomon elmondták, hogy ez igazságtalanság, amelyet előbb vagy utóbb helyre kell hozni - mégis: minket nem neveltek támadó szellemben. Ezt a szó legszorosabban vett katonai és ideológiai értelmében mondom. A legritkább esetben1 gyakoroltuk kiképzéskor az aktív támadást. Ez meg is fe-,: lelt annak a felfogásnak, amely 1938 előtt jellemezte a magyar vezérkart, hogy ti. ki vagyunk téve az antant hatalmak támadásának. Minket tehát inkább egy hazát védő ideológia szellemében neveltek.- Mindez nehezen lér bele a Horthy-hadseregről alkotott képünkbe. — A képletbe ... és ezt nem gúnyos értelemben mondom, hiszen a képlet mindig igaz, de mindig egyszerűsít. 1938-ig a magyar hadsereg nem volt németbarát. Addig egyértelmű volt az olasz orientáció. Nem' győzöm ezt hangsúlyozni. Ha megnézzük a korabeli iskolai értesítőket, olasz tanulmányok, hivatkozások, példaképek, filmek szerepeltek előttünk - Olaszországba és nem Németországba mentünk csereüdülésre. Ma persze, ötven év után azt mondjuk: nem mindegy az, hogy olasz fasizmus vagy német fasizmus? Nem mindegy. A húszas-harmincas években magyar kommunistáit tömegei találtak Olaszországban békés lehetőséget. Amikor 1938-ban bekövetkezett az Anschluss, villanyütésként érte a magyar politikai és katonai vezetést. Nemcsak az történt, hogy a Német Birodalom megjelent a magyar határon, és csak idő kérdése volt, hogy mikor lép tovább, de az is szörnyű felismerés volt, hogy Mussolini cserbenhagyta Ausztriát, holott az utolsó pillanatig hangoztatta: meg fogja védeni. Mármost ha cserben hagyta Ausztriát, miért ne hagyná cserben Magyarországot is? Ez a sokk okozott aztán olyan fordulatot - én nem azt mondom, hogy helyes volt, de tény volt -, ami1 fokozatosan a magyar tisztikar úgynevezett náciborátsó- gát hozta létre. Horthy például igen sok tábornokot nyugdíjazott ekkoriban a német orientáció ellenzői közül, Kiss József altábornagyot például. Mi azonban mint katonaiskolás növendékek mindezt a for dulatot csak néhány év eltel tével éreztük. Fn magam sze mély szerint körülbelül 1943 tál érzékeltem: egy olyan mér tékü jobbrafordulás volt ez; amelyet én okkor már mint 17—18 éves fiú növekvő sze-, mélyes ellenszenvvel figyeltem. Amit mától visszavetítve általában az egész korszakra jellemzőnek tartanak, az egy tizenéves fiú számára csak a háború utolsó két évére érvényes. Ezért is volt nekem olyan megrázó személyes élmény a doni hadsereg pusztulása. — Mit venne át az akkori iskolából a mai iskolába? — Az iskolának először is érzékeltetni kell bizonyos erkölcsi normákat: következetes követelményrendszerrel, akár külsőségekkel is. Megszüntetném az osztályzat szentségét: nem a feleltetésre. hanem a meg' tanításra fordittatnám a pedagógusok erejét. — És mit nem venne át? — Azt a nevelési gyakorlatot. amely eltűrte a nálunk szokásos brutalitást, kegyetlenkedést. — Miért nem lett végül katonatiszt, hiszen családi hagyományok indították e pálya leié? — Ha nem lenne olyan elkoptatott a szó, amellyel any- nyiszor visszaéltek, akkor aztj mondanám: számomra 1945 valóban felszabadulás volt annyiban, hogy megszabadultam a katonaruhótól. Tehát fogtam magam és beiratkoztam a bölcsészkarra magyarolasz szakra. — A pécsi katonaiskoláról szóló emlékezést 1967-ben irta, de csak 1986-ban jelent meg. Mi volt a késedelem oka? — A tanulmányt annak idején a Honvédelmi Minisztérium egyik azóta meghalt kitűnő ezredesének a kérésére írtam, akit foglalkoztatott a gondolat, mit lehetne felhasználni a régi katonaiskolák tapasztalataiból a mai nevelésben. Időközben arra gondoltam, ez talán másokat is érdekel: átírtam - ez történt a 19 év alatt. Gárdonyi Tamás ÜNNEPI MELLÉKLET '1987. december 24., csütörtök
