Dunántúli Napló, 1987. december (44. évfolyam, 331-360. szám)

1987-12-14 / 344. szám

A Dunántúlt napló 1987. december 14., hétfő Iskolatörténet Pécsnek már csak két válla­lati háziasszonya, más szóval reklámkisasszonya van: a Kon- zumban Dobi Diana, valamint a Tritex Kereskedelmi Vállalat­nál a húszéves Kocsis Tünde. Volt egy harmadik is, a Turcsi Tímea a Pécsi Bőrgyárban. Diana kivételével a volt Pé­csi Atlasz szakcsoport által szervezett háromhónapos ma­nökenképzőt végezték el 1985- ben tíz társukkal együtt. A har­minc indulóból ennyien marad­tak, akik a későbbiekben is jóban, rosszban kitartottak egymás mellett. Az oklevél fel­jogosította őket arra, hogy di­vatbemutatókon, fényképfelvé­teleken reklám céllal szerepel­hessenek. Bemutatkozásukat az Atlasz szervezte, népszerűek lettek például a Pécsi Ipari Mit lehet csinálni péntek este? Jártam a pécsi belváro­si szórakozóhelyeket pén­teken este és folyton azon járt az eszem, hogy, ha mondjuk szeretnék meg­ismerkedni egy lánnyal (vagy egy lány égy fiú­val). milyen lehetőségek ' lennének. Nős ember lé­vén persze merő játék volt az egész feltevés, de látva az aszetaltársaságo- kat, úgy tűnt, megalapo­zott az ötlet. Rengeteg magányos vagy ha úgy tetszik, egynemű csoport ült több helyen, legyen szó akár zenés, akár ze­ne nélküli helyről. Arra jutottam, hogy megszólítani valakit vagy letelepedni mellé valami­lyen ürüggyel (Hát nem ismersz meg. Van egy jó viccem. Nem láttatok egy szőke, bajszos embert? satöbbi) bajof. A táncra kérés jó dolog, de nem tudok táncolni, és külön­ben serrj válthatunk egy árva szót sem arról, ami­ről akarunk, mert a né­hány zenés, táncolás he­lyen igen erős a zenekar, a diszkóhang. Tendencia, hogy belvá­rosi szórakozóhelyenként más-más publikum ala­kult ki. Az utóbbi évek- I ben örvendetes, sok, új hely nyílt. Ez az egyik ok. Ügy tűnik, hétvégi esté­ken az Elefánt zömében az egyetemistáké, főként a presszó része, a kis­kocsmákba betérő vendé­gek vagy züllöttebb ele­mek találhatók, a Nádor kávéház és a Nádor egyéb részei, hacsak nincs valami zártkörű rendez­vény, korántsincsenek te­le. A Corsóban sok a külföldi, a Pinokkió ve­gyesen zajos, a hamaro­san átépítésre kerülő Ko­lumbia nyájas párok meg­hitt melegedője, a Bás­tya állandóan változó kö­zönsége, no és a Dóm hőséggel spékelt zsúfolt­sága is jellemző. Volt idő, hogy kisebb társaságokkal, jobb téma egy időre nem lévén, azon szórakoztunk, hogy is­merkednek-e egymással egyáltalán ilyen helyeken vadidegen emberek. Higy- gyék el, nincs szebb do­log, mint mikor két szem­pár találkozik. Mindig változó és mesél. Regé­nyeket lehetne írni az árnyalatokról.- A pillantás elkopásáról, a hosszú ki­tartó tekintetek gyanút keltő biztatásáról, a sze­met kerülő ravaszkodás­ról. Egyebekről. Legszebb most az lenne, ha tetten értem volna mondjuk teg­nap egy ilyen ismerkedést és megszólaltatnám az il­letékeseket. Bozsik L. Vásáron is. Egyikőjük sem szá­mított főállású manökennek, ehhez a budapesti Artistakép­ző Intézetben kellett volna tan­folyamot végezni, amire nem került sor, mert megszűnt a patronáló szakcsoportjuk. Ez­után a pécsi ANK Stúdió Cso­portja menedzselte az öntevé­keny csoportot, majd a Pécsi Bőrgyár. Végül ezt a támoga­tást is elveszítették. Legutoljá­ra Rostás Gabriella, a Fény- szöv, valamint Székedi Éva, a Hungária Biztosító dolgozója próbálta összefogni a széthulló alkalmi manöken-társaságot. Nekik sem sikerült öntevékeny módon újjáalakítani a lánycso­portot. A lányok útjai elváltak. Hárman, így Szabó Gabriella, Nagy Andrea, TuFcsi Tímea Pestre távoztak, a többiek vég. leg lemaradtak. Egyre kevesebb szerepléshez jutottak. Egy fellépésért szemé­lyenként legfeljebb 150—200 forintot kaptak, ötszázért mór megérte' volna kitartani. Ma­gánúton nem juthattak el az Artistoképző Intézetbe, és így nem tudtak megfelelő manöke- ni kategóriát szerezni. Az isko­lavégzést csak hivatalos szerv menedzselheti, de nekik nincs patronálójuk. S most pesti ma­nökeneket alkalmaznak a pécsi cégek vagy a saját dolgozói­kat. Így tán olcsóbb? Ki tudja. Kór, hogy elkallódnak a pécsi volt manöken fiatalok. Kocsis Tünde, a Tritex ügy­viteli alkalmazottja a legopti­mistább. Bízik abban, hogy lesz még valaki, valamilyen intéz­mény és melléjük állnak, meg­bízatásokhoz juthatnak, hisz kívülállók szerint is szép a kül­lemük, kellemes a mozgásuk, megnyerő modorú a viselkedé­sük. Tündét például tavaly Harkány szépének választották és bejutott a Miss Magyaror­szág szépe 1886-os középdön­tőjébe. Többedmagával a Lin­da filmsorozat egyik epizódjá­nak pécsi forgatásán szép si­kerrel vett részt statisztaként. Vállalata ma is szívesen fog­lalkoztatja, csak más intézmé­nyek nem kérik fel őt sem rek­lámcélú szereplésre. Az okleveles és csinos pécsi manökenjelöltek ismét megér­demelnék, hogy tartós siker­élményekhez jussanak. Megfe­lelő, jól szervező vállalkozó összehozhatná egykori közössé­güket. Csuti J. jazz n f&iskolAm Namiszlovszky újra Pécsett A hét derekán a pécsi Pol­lack Mihály Műszaki Főiskola Boszorkány úti kollégiumában- a DOZSO és a helyet adó intézmény közös szervezésében- rendezték meg a Bop Art jazz-rock zenekar koncertjét. A koncert vendégszólistája Zbig­niew Namiszlovszky volt. A lengyel zenész neve nem ismeretlen a pécsi jazz-rajon- gók körében. A neves vendég, akit korábban már több alka­lommal választottak meg Euró­pa legjobb szaxofonosának, nem első ízben járt Pécsett. A koncert előtt a városhoz fűződő emlékeiről kérdeztem Namiszlovszkyt. — Több alkalommal zenél­tem már itt barátaimmal és elmondhatom, hogy kedvelem ezt a várost. Bár a koncertek utáni nagy rohanásokban ke­vés idő jut az ismerkedésre, hogy mégis szeretek ide visz- szatérni, az a kiváló hangula­tú fellépések miatt van. Eddig ahányszor Magyarországra jöt­tem, Pécs csaknem mindig szerepelt a koncert-városaim között. Remélem a jövőben sem szakad meg ez a hagyo­mány. Annál is inkább nem, mivel nagyon szeretem a ma­gyar közönséget. Kis házban, vagy hatalmas csarnokban is forró hangulatot lehet terem­teni köreikben. Ilyenkor én na­gyon boldog vagyok, érzem, hogy érdemes zenélni - mond­ta mosolyogva. A lengyel szaxofonos ma­gyarországi útját megelőzően az Egyesült Államokban járt.- Egy-egy hetet töltöttünk Kaliforniában, New Yorkban és Washingtonban. A csaknem egy hónap termése egy stúdió- és egy élőkoncert lemezfelvé­tel - mondta, majd amikor az európai zenészek tengerentúli lehetőségeiről kérdeztem, így folytatta: A jó jazz-muzsikus nem marad munka nélkül kint sem, és ez az európaiakra is vonatkozik. Kinttartózkodásaim során többször találkoztam ma­gyar zenészekkel is, akik na­gyon jól helytálltak. Bár már szorított az idő, az évek során kialakult magyar kapcsolatairól is váltottunk né­hány szót a koncert előtt.- Először Vukán Györggyel találkoztam egy emlékezetes debreceni fesztiválon. Az elsőt utána még nagyon sok isme­retség követte, amelyek közül a leggyümölcsözőbb a Gárdo­nyi Lászlóval kötött barátsá­gom. Ezt egy közös lemezzel tettük örökéletűvé. A Bop Art együttessel sem most találkoz­tam először. Két évvel ezelőtt már zenéltem együtt Malec Attiláékkal, akkor a budapesti Nemzeti Színház javára adtunk egy közös koncertkörutat. Ismerői egyből észrevették, hogy a színpadra lépő Na­miszlovszky sokat változott el­ső pécsi szereplése óta; El­tűnt a hosszú haj, a szakáll, a farmerszerelést elegáns nad­rág, ing, nyakkendő váltotta fel. Egy valami viszont nem változott, vagy ha némileg igen, akkor is csak előnyére. Ez a játéka. Fújta a hosszú, görbe és a rövid, egyenes hangszerét, a tenor és az alt szaxofont, élményszámba menő játékával ragadtatta tapsra a szerdai koncert közönségét. A fellépés után már csak egy fél mondatot sikerült elcsípni a vendégszólistától. — Ez sem volt rossz . . . Valóban nem. Kaszás Endre Földgömbb@n az éggömb Minden régi füzet könyv, tárgy ért-ékes Kívül földgümb, belül éggömb Fotó: Cseri László A magyar tanítók 1881 au­gusztusban tartott országos képviseleti közgyűlése kimond'- ta, hogy a megyei tanítóegye­sületek közreműködésével min­den vármegye területén tan­szermúzeum szervezendő. Tan­szermúzeum — ma inkább is- koamúzeumnak nevezzük — az. óta nem sok helyen létesült, és az országos oktatástörténeti múzeum is várat magára. A gyűjtés és feldolgozás azon­ban, ha lassan is, de folyik, és a megyei múzeumokban, amelyek gazdái ennek a gyűj­tő és feldolgozó munkának, sok érdekes tárgy és dokumentum gyűlt össze. Pécsett a Janus Pannonius Múzeum helytörténeti osztályán Gábriel József nyugdíjas peda­gógus foglalkozik ezzel most. Az előzményekhez tartozik, hogy néhány lelkes pedagógus már régóta gyűjtötte a régi füzeteket, könyveket, szemlélte­tő eszközöket, majd a peda­gógus szakszervezet és a pécsi Nevelők Háza is szervezte a gyűjtést. Most egy helyre, a Felsőmalom utcai múzeum rak­tárába került sok tárgy és do­kumentum, és felmérték, me­lyik iskolában von még értékes anyag. Nem azzal a céllal ter­mészetesen, hogy elvigyék akár Pécsre, akár Budapestre, hi­szen a komlói Allende iskola, a sellyel vagy dobszai iskola gyűjteménye ott, a helyszínen él és hat igazán. De jó, ha a tudományos kutatás számára a muzeológia nyilvántartja és vé­detté nyilvánítja, ha szükséges, restaurálja is a dokumentumo­kat. A múzeum udvari raktárában számos régi pad, számológép, tábla várja a restaurátorokat Az emeleti raktárakban pedig könyvek, bizonyítványok, okle­velek, folyóirqtok, szemléltető eszközök. A 1 múzeum mindent gyűjt és mindent elfogad. Né­hány érdekesség — csak talá­lomra. Jenéy István, a Pécsi Nemzeti Színház rendezője nemrég a múzeumnak ajándé­kozott egy 1910-ben kiadott német nyelvű ábécés könyvet. Sarkadiné Hárs Éva egy 1929- ből származó Költészettan-t, a Magyar Lányok nótáskpnyvét és saját, 1945-ből származó orosz-nyelvtan füzetét adta a múzeumnak, dr. Tóth István ta­nár pediq 1945-ben kelt tagsá­gi könyvét, amelyet a Peddfjó- gusok Szabad Szakszervezete pécsi tankerülete állított ki. Néhány érdekesség még. A pécsbányatelepi iskola padlá­sáról előkerült egy tekercs 35 mm-es mozifilm: egy híradó Viktor Emmánuel olasz király magyarországi látogatásáról, hozzáragasztva egy híradó a felszabadulás utáni időkből. Egy diavetítő, kénsavas elemek. Régi térképek egész sora, egy fél földgömbben az „éggömb", végül egy földrajzi makett, amelyet már az 1896-os mil- lenneumi kiállításon is díjaztak. Az anyag tehát gyűlik szé­pen. S bár a végleqes, állan­dó iskolatörténeti múzeum még távolabb van, annyi bizonyos­nak látszik, hogy a pécsi Egye­temi Könyvtár udvarán lévő pavilonban a helyreállítás után jut hely egy ilyen témájú be­mutatónak. G. T. Kitört az „osztrák-magyar sajtháború”? Az osztrák parasztok röplapokkal támadnak Kamionok várták az elkobzandó magyar élelmiszert­Kitört az „osztrák—magyar sajtháború”? — Csendben, vértelenül, sőt, békés turista- forgalom közepette, de — va­lami kétségtelenül elkezdő­dött. Egyre nő az ausztriai parasztok és élelmiszerkeres­kedők immár kétéves ideges­sége, mert az osztrák fizeté­sekhez képest igen alacsony magyarországi élelmiszerárak vonzzák az osztrák vevőket. Ezért több érdekvédelmi szer­vezettel bombázták az osztrák kormányt, vámvédelmet sür­gettek. A Magyar Hírlap rész­letesen követte az esemé­nyeket, hasonlóképpen a bé­csi rádió 3-as adása is. A „sajtháborúnak" elnevezett gazdasági küzdelem a múlt héten, december 8-án, szep­lőtelen fogantatás napján tört ki. A túlnyomórészt római ka­tolikus vallásúak lakta Auszt­riában ez a nap munkaszü­net. Ilyenkor nagy tömegben érkeznek az osztrák vásárlók Magyarország nyugati megyéi­be, s erre Vas és Győr-Sop- ron megye kereskedelme most is hatalmas árukészlettel ké­szült fel. De az osztrák parasztok és kereskedők támadtak. Első­sorban azzal, hogy elérték: az osztrák hatóságok ezer schilling értékben szabták meg a tőlünk átvihető élel­miszer mennyiségét, kihirdet­ték a náluk teljesen szokat­lan általános és tételes áru­ellenőrzést, sőt odahozták a kamionokat is az elkobzandó magyar élelmiszer elszállí­tására. De az osztrák terme­lők és boltosok ezzel sem elé­gedtek meg: kérték az egy­házi ünnep sok évszázados szo­kásának megváltoztatását, vagyis hogy szeplőtelen fo­gantatás napján is kinyithas­sák az üzleteket. Különösen féltékenyek a magyar sajtra, mert az osztrák vendéglőkben már ezt kínálják borkorcso­lyának. Ami a legveszélyesebb támadás volt: röplapokkal árasztották el azokat, akik a korlátozások ellenére is elin­dultak Magyarország felé, s kémiai pontossággal felsorol­ták, milyen vegyi tartósító anyagok találhatók a magyar élelmiszerekben, amelyektől az osztrák áru mentes. Az eredmény nem maradt el: a szeplőtelen fogantatás nap­ján a forgalom a tavalyinak egyharmadára csökkent. A Belkereskedelmi Miniszté­riumban és az Országos Ide­genforgalmi Hivatalnál ér­deklődtünk: milyen gazdasági hátrányunk származhat a „sajtháborúból"? Elmondták: kétségtelenül erős ellenfél va­gyunk az osztrák élelmiszer- ipar számára, alacsony ára­inkkal, jó minőségünkkel, de nem a technológiánkkal. Az „ellentámadás" előtt, vagyis októberben, tavaly októberhez viszonyítva, a bevásárlóturiz­musban részt vevő osztrákok száma 34 százalékkal nőtt. Figyelemmel az évente átla­gosan 500 milliárd forintos magyarországi lakossági áru­vásárlásra, valamint arra, hogy az idén várható 35 mil­liárd forintos idegenforgalmi bevételünk mintegy 20-25 százaléka itteni élelmiszervá­sárlásból származik - a be­vásárlóturizmus belkereskedel­mi bevételünk körülbelül 2 százalékát adja, de az oly fontos keményvalutában. Egyúttal elismeréssel nyilat­koztak Miklósvári Zoltán kol­légánk másfél évtizedes Elég­telen című rovatáról, amely igényesen, szigorúan és a nyilvánosság előtt kéri szó­mon az élelmiszeráru jó mi­nőségét. Hasonlóan elismer­ték elsősorban a Mecsektej, ezenkívül a Szekszárdi Hús­ipari Vállalat és a Bajai Hű­tőház minőségjavító kezdemé­nyezéseit. Földessy Dénes Reklámkisasszonyok

Next

/
Oldalképek
Tartalom