Dunántúli Napló, 1987. december (44. évfolyam, 331-360. szám)

1987-12-13 / 343. szám

Bosnyák lakodalom Szalántán Mnogo szretye... Olajipari jubileumi záróünnepség A Kőolaj- és Földgáz- bányászati Vállalatnál vé­get értek azok a rendezvé­nyek, amelyeket a magyar- országi kőolaj- és földgáz­termelés megújulásának 50. évfordulója tiszteletére szerveztek. A záróünnepséget Báza- kerettyén tartották. Ott került sor a történeti em­lékvetélkedő vállalati dön­tőjére, és a szocialista bri­gádok által készített, kü­lönböző pályázati anyagok díjkiosztó ünnepségére. A szellemi vetélkedő vál­lalati döntőjét az Eötvös Loránd csapat (Kiskunsági üzemek) nyerte, a nagyka­nizsai központ Petróleum, és a bázakerettyei Kilián- brigádcsapat előtt. A min­taszerűen megszervezett, újszerű, és színvonalas ve­télkedőn, valamint a pá­lyázati gyűjtőmunkában ki­tűnt szocialista brigádok közel 100 ezer forint juta­lomban részesültek. Az el­ismeréseket Trombitás Ist­ván, a KFV vezérigazgatója adta át. Áldásos, békességes, boldog életet kívánok az ifjú párnak - Udvarácz Mártának és Szaj­kó Istvánnak —, s megígérem, hogy az aranylakodalmukra is eljövök. Még a délelőtt Szend- röi László, az egyik rokon, az ennivalók körül serénykedve említette: — Hosszú menetben va­gyunk, már csütörtökön elkezd­tük. Tudja; erre mondják, igazi bosnyák lakodalom lesz. Tegnap délben Szalántán, a kultúrotthonban terítettek, tán háromszáz emberre. Vegyük csak számba, némi felületes­séggel, mi is kerülhet az asz­talra. Hat disznót öltek, 60 tyúkot, 30 csirkét vágtak, 1 mázsa kolbászt töltöttek, 120 kiló hurkát, 35 kilogramm, fa- sírozottnak való húst daráltak, 27 kiló került a töltöttkáposz­tába, 70—80 kilónyi bőrös pe­csenye került a sütőbe, s vagy 500 szelet rántott húsnak. Egy legényke összeszámolta: 39 tortát hoztak eddig, de még nem érkezett meg mindenki. Szép siklósi kenyeret, mázsá- nyit süttettek. Vendéget vár­nak Olaszból, Átáról, Szőkéd­ről, Szalánta-Németiből . . . Pécsről, messzebbről. Szajkó Dezső szeretettel in­vitál bennünket — örömapa, s indul haza, átöltözni -, kézről kézre járnak a pálinkás kupi­cák, rég nem látott ismerősök ölelik egymást. Hangol a dus- noki zenekar is, még csak la­zán, hiszen az igazi hangula­tot az este hozza meg. Szó hallatszik horvátul, ma­gyarul, svábul - pedig mind egy család, mind rokon. — Tudja-e, mifelénk, milyen menyasszonytánc a divat? — Hallgatom. — Három tányér kerül a fő helyre, egy a vőlegényé, egy a menyasszonyé, egy a zenekaré. Ki-ki ilyenkor adja át a pénzbeli ajándékát, nem dugva, borítékba . . . így aztán két-három órát is eltart. . . Megtudtuk: áll már a fiata­lok háza is. A tavaszi eljegy­zés óta gyűjtöttek, s nem ma­radt el a szülői segítség sem. A fiú a helyi termelőszövetke­zetben raktáros, a lány Pé­csett, a húsüzemben dolgozik. Jóval száz négyzetméter fölötti az új lakás, s elég csak egy gombot megnyomni, bemeleg­szik. A központi fűtés a leg­modernebb. Mit mondhatok? A kék kendős bosnyák nagy­mama kisegít: — Mnogo szretye . . . Azaz: sok boldogságot! K. F. Szoboravatás Beremenden Beremenden tegnap délben leleplezték Adam Dragosavlje­vic mellszobrát, Farkas Pál al­kotását. Dragosavljevic Bere­menden született 1800-ban, itt Baranyában volt néptanító, majd tanulmányi felügyelő. Ö szerkesztette az első szerb nyelvű abc-s könyvet, dolgo­zott az iskolai tananyag kor­szerűsítésén. Irodalomtörténeti, néprajzi, nyelvészeti tanulmá­nyokat folytatott, fennmaradt sok kiadott és kiadatlan mű­ve, valamint neves kortársai­val folytatott levelezése, eze­ket tudományos kutatók dol­gozták, ill. dolgozzák fel. A Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége — mint más irodalmi, történelmi emlékhelyen - Beremenden is megemlékezik a délszláv kul­túra egyik jelentős személyisé­géről, így felállította Drago­savljevic mellszobrát — a Ma­gyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének egyetértésével, a Baranya me­gyei és a beremendi községi tanács erkölcsi és anyagi tá­mogatásával a neves szerb irodalmár és tarfár halálának 175. évfordulóján. A szobor elkészítésére Farkas Pál szek­szárdi művészt kérte fel, aki Illyés Gyula, Babits Mihály, Liszt Ferenc, August Senoa szobrait is készítette. A tegnapi avató ünnepsé­gen Popovics György, a Dél­szláv Szövetség titkára mon­dott ünnepi beszédet, két nyelven emlékezett meg Adam Dragosavljevic életművéről. Ezután koszorút helyezett el a szobor talapzatán, majd ko­szorúikkal követték a Baranya Megyei Tanács, a Baranya Megyei Tanács Nemzetiségi Bizottságának, a Hazafias Népfront Megyei Bizottságá­nak, a beremendi községi ta­nácsnak, a községi pártszer­vezetnek és tömegszervezetek­nek, valamint a szentendrei, budapesti és pomázi szerb kluboknak vezetői, képviselői. Az ünnepségen megjelent dr. Mandity Marin, a Magyaror­szági Délszlávok Demokratikus Szövetségének főtitkára is. G. T. MDIU-uí lag híradó Á kirándulóbusz a vonat elé hajtott Gyermektragédia Egyiptomban Hatvanén életüket vesztették-ó- RÓMA: Mihail Gorbacsov „Átépítés és új gondolkodás" című műve a legkeresettebb könyv ma Olaszországban. A Mondadori kiadónál olasz nyel­ven megjelent mű a La Stam- pa című olasz napilap szom­baton közzétett felmérése sze­rint az év legnagyobb könyv­sikere Itáliában.-ó- PÁRIZS: Nyolcvankétezer- ötszáz Iont sterlingért kelt el Charlie Chaplin nevezetes sé­tapálcája és keménykalapja a londoni Christie's cég árveré­sén. Egy dán üzletember szur­kolta le ezt az összeget a feledhetetlen nevettető e relik­viáiért, amelyeket koppenhá­gai szórakoztató központjában kíván kiállítani. Elkelt továbbá az 1977-ben elhunyt filmszínész csónakszerü cipője is, az, amelyben oly kedvesen csám- pázott a filmvásznon. Ezért az emlékért 38 500 fontot fizetett ki egy svájci múzeum.-s- ANTIBES: Antibes-ban közös közlemény kiadásával és sajtóértekezlettel véget ért a 14. francia—afrikai csúcsérte­kezlet. Franciaország és 37 af­rikai ország képviselői áttekin­tették a világpolitikai helyze­tet és közelebbről problémáit. Méltatták a Washingtonban aláírt és előkészületbe helye­zett szovjet—amerikai nukleá­ris leszerelési megállapodások jelentőségét. A francia—afrikai csúcs támogatta a Biztonsági Tanács 602. határozatát, amely követeli, hogy a dél-arfikai csapatok szüntessék be agres­sziójukat Angolában és hagy­ják el az ország területét.-ó- BONN: Viktor Karpov, a szovjet külügyminisztérium le­szerelési és fegyverzetkorláto­zási főosztályának vezetője szombaton a nyugatnémet fő­városban tájékoztatta Hans- Dietrich Genscher külügymi­nisztert az amerikai—szovjet csúcstalálkozó eredményeiről. Ötvenkét iskolásgyermek, hat tanáruk és a kirándulóbuszu­kat vezető sofőr életét vesztet­te pénteken egy közlekedési szerencsétlenségben Kairó He­liopolis elővárosában. További hatvanhét gyermek megsebe­sült, ötvennyolcán közülük sú­lyosan - jelentik a hírügynök­ségek. A szerencsétlenül járt, 13—15 éves gyermekek iskolai kirán­dulásról voltak hazatérőben a csatornavárosból, Szuezből, ahol könyvtárat látogattak. Az őket szállító busz egy jelölet­len szintbeli vasúti átjáróban összeütközött a Szuezből Kai­róba tartó személyvonattal, és ez a társasgépkocsit valóság­gal kettévágta, aztán a moz­dony egykilométeres szaka­szon magával vonszolta a ket­tévált autóbusz egyik darabját. A szerencsétlenséget valószí­nűleg az okozta, hogy a zsú­folt busz vezetője szabályta­lanul hajtott a sínekre.-<?- BOGOTA: Egy kolumbiai szélsőjobboldali militáns szer­vezet emberei elrabolták és meggyilkolták a Hazafias Szö­vetség nevű baloldali szervezet egyik tagját. Az antioquiai egyetem hallgatóját Medellin városában fényes nappal, az utcán rabolták el, a rendőr­egyenruhát viselő szélsősége­sek. Eltűnése után egy nappal a város főutcáján találták meg a diák holttestét. A halálesetek közvetlen oka több esetben az volt, hogy a gyermekek elvéreztek, mire or­vosi segítség érkezett. Az ál­dozatok családjait hivatalosan még nem tudták értesíteni, mivel nehézségek voltak az azonosításokkal. A sérültek közül csak kevesen voltak még szombaton reggel is olyan ál­lapotban, hogy meg tudták volna mondani a nevüket. Az aggódó szülők és hozzátarto­zók így valósággal megostro­molták azt a két kórházat, ahová a sebesülteket beszállí­tották. * A Mena egyiptomi hírügy­nökség legfrissebb jelentése szerint a kairói buszbaleset halálos áldozatainak száma — nem végleges adat szerint —- hatvanra emelkedett és hetvennyolc a sebesültek szá­ma. 80 tonna fűtőolaj került a Dunába Mintegy 80 tonna fűtő­olaj került szombat hajnal­ban a Dunába a Velebil jugoszláv tartályhajón be­következett szivárgás mi­att. A bajorországi Lindau és az osztrák szakaszon fekvő Aschach között 60 kilométeres hosszan szeny- nyeződött a folyó. Az olaj­folt eltávolításán nagy erővel dolgozik a tűzoltó­ság.-g- HONGKONG: A Longa Gulikov szovjet teherhajó szombaton tíz tajvani hajótö­röttet vett fedélzetére a Dél- kínai-tengeren. A tajvani ha­lászok Hongkong partjaitól 150 tengeri mérföldre szenvedtek hajótörést.-s- BASEL: Műszaki hiba következtében ötszáz liter fű­tőolaj került a Rajnába an­nak felső szakaszán, Grenzach —Wyhlen település térségében. Egy földalatti olajtartályból egy kisebb, • földfelszíni tárolóba szivattyúzták a fűtőolajat, ami­kor a szivattyú műszaki hibája következtében túlfolyás követ­kezett be. Szerencsére a folyó- ba került, viszonylag csekély mennyiségű olaj a környezetre nem jelent számottevő ve­szélyt. Moszkvában már fényképezőgép elé „állhatták” a december 8-án, tehát a washingtoni szovjet—amerikai csúcstalálkozó el­ső hivatalos napján született ikrek, akiket az esemény kapcsán Mihailnak és Rónáidnak neveztek el. A képen: az édesanya, Galina Szaharova a két gyermekével. A zebráknak a többi állat „fűt” Tel az allatkertben Bizonyára sok hegyjáró pé­csinek jut eszébe ezekben a hetekben, elhaladtukban az állatkert mellett: mit csinál­hatnak most a hótól fehér, fagytól ropogós napokon a zoo távoli, melegebb világtá­jakról érkezett lakói? Hiszen még a bennszülött verebek is tollcsomóvá „dagasztják" ma­gukat . . . Maradjunk akkor mára ma­daraknál: dr. Fülöp István, a Mecseki Kultúrpark igazgató­ja az emut említi. Nagy tes­tű, Ausztráliában élő futó­madár — hihetnénk, csak az ottani meleg, mi több, forró éghajlat jelent neki megfele­lő életkörülményeket. Megle­pő módon az emu fütyül a hi­degre .. . Akár mínusz 15-20 fokon is jól érzi magát. A mecseki állatkertben — átlagszámot említve - 6-700 állat él. Tulajdonképpen va­lamennyi érzékeny a hidegre — de csak akkor, ha ez a. megfelelő takarmány hiányá­val párosul. így nem is any- nyira a fűtés — hogy mégis, majd visszatérünk rá - je­lenti a gondot, hanem a vi­tamin-, vagy zsírdús élelem biztosítása. A hazai őzek, szarvasok, a magyar szürke marha — a kis- és nagypatá- sok — éppúgy mozognak a té­li hónapokban is a kifutóik­ban, mint nyáron. Kicsit vas­tagabb alom, jó takarmány — jöhet a hideg ... A zebrák esetében megint más a hely­zet: meleg világtájakról való származásuk ellenére bizonyos gondoskodásra mégis rászo­rulnak. „Lakótársaik" gondos­kodnak számukra megfelelő hőmérsékletről: közös istálló­ban más állatokkal elég vé- delmet - meleget - kapnak a téli hónapokban. Na és a majmok? A pá­viánok, a rhesus, a makákó jobban bírja a hideget, mint mondjuk a gibbon, vagy a selyem-majom, de a majom­ház valamennyi lakójának - ötvenen vannak — fűtött he­lyet kell biztosítani, mert a tűrőképesebbek is tüdőgyulla­dást kaphatnak mínusz 1-2 fokban. Különleges gondosko­dást igényelnek a csimpánt zok, elsősorban most azért, mert 20 hónapos kölykük igen érzékeny - és igen értékes: félmillió forintot is megér. Esetükben már tetten érhető a pécsi zoo legfőbb gondja: a takarmányozás költségessé­ge. A csimpánzok például1' naponta 16—18-féle ételt kap­nak, s ha van pénz, ezelj mindegyike be is szerezhető.: Ha van pénz... De egyre kevesebb van. Az akvárium és terrárium fűtési költsége havonta közel 40 000 forint, Az intézmény egy mázsa szénért 350—400 forintot fizet. Dr. Fülöp István már most tart a következő téltől: ha a költségek így emelkednek, ugyancsak megszaporodik majd a gondjuk. Mert nem mindegyik állat elégszik meg — mint például a kenguru — a lehető legegyszerűbb és leg­olcsóbb megoldással. Ezt az ugyancsak Ausztráliában ho­nos, s nálunk is nagyon nép­szerű állatot például nem zavarja különösebben a hi-r deg - csak a szél, a huzat. Készítettek hát neki a zoo dolgozói csutaszárból búvó­helyet, vastag almot szórtak a földre, s a meleg égöv bo- hókás képviselője — ha jön a hideg szél - behúzódik, onnan pislog kifelé kíváncsi szemekkel: mitől sóhajtoznak oly panaszosan a zoo nyú­lánk fenyői . . . M. A. A Dél-dunántúli Gázszolgáltató Vállalat felvételre keres mikroelektronikai fejlesztésben, tervezésben jártas gyengeáramú villamosmérnököt Jelentkezni lehet: személyesen vagy levélben a vállalat személyzeti és ODGÄZ oktatási osztályán. Cím: Pécs, Felszabadulás u. 107. 2 vasárnapi

Next

/
Oldalképek
Tartalom