Dunántúli Napló, 1987. december (44. évfolyam, 331-360. szám)

1987-12-12 / 342. szám

Hosszan tartó tapssal ünne­pelte a közönség december 4- én, este a Pécsi Nemzeti Szín­ház Stúdiószínpadán A bűvös szekrény c. vígopera bemuta­tójának végén a 82 éves szer­zőt. A taps persze, szólt azok­nak is, akik ismét sikerre vit­ték Farkas Ferenc, 1942-ben született tüneményes kamara- operáját. De maguk a siker kovácsai is ünnepelték a szer­zőt, bár meglehet, az előadás végéig szorongtak jelenléte miatt. Jómagam a bemutató fe­szültségeitől már mentes, más­napi előadást is megnéztem e jegyzet megírása előtt, s elő­re kell bocsátanom: mindkét előadáson nagyszerűen szóra­koztam az Ezeregy éjszaka egyik meséjéből írt történeten, a szellemes szövegen (Kunszery Gyula), a bravúros tempóvój- tásokkal teli, eleven humorú muzsikán, de tán legjobban a fiatal énekesek parádés alakí­tásán. A bemutatót Breitner Tamás dirigálta —, hajdani tanára jelenlététől kissé talán indisz- ponáltan —, az elején néhány pontatlansággal, de összessé­gében nagyon kulturáltan. A szombati előadást vezénylő Hirsch Bence fempóvétele, lát­ványos tempóváltásai, maga­biztos darabismerete számom­ra vonzóbbnak tűnt, nagy kár, hogy időnként túl hangos volt Farkas Ferenc vígoperája a PNSZ Stúdiószínpadán a mindkét nap élvezettel ját­szó zenekar, néha el-elnyomta az énekeseket, sőt a szöveg­beli poént is. Szombaton hi­ányoztak Breitner következetes pianoi. Az előadást Éry-Kovács And­rás rendezte, s ő volt a dísz­lettervező is. Sajnos, a díszlet- tervező mindent megtett azért, hogy a rendezőt lehetetlenné tegye. A mese arról szól, hogy a börtönben ülő, férje szabad­ságáért házaló szép fiatalasz- szonyt, Zulejkát minden tiszt­viselő szeretné lefektetni, segít­sége fejében. Ö persze, eré­nyes és szerelmes lévén, túl­jár mindenki eszén. A zene tele van olyan futamokkal, mo­tívumokkal, amelyek mögött egyértelműen érezzük a kerge­tőzést, Zulejka kisiklását a ké- jenc üldöző közelségéből. Ha megközelítőleg el akarjuk ját­szani a történetet, térre van szükségünk, bejátszható térre. A stúdiószínpadon rendelke­zésre áll egy szendvicsnyi já­téktér. Mit tesz a tervező? Fel­osztja a szendvicset öt falat­ra. A kádi, a vezír és a muf­ti olyan- szűk, s ráadásul egyforma hivatalban szorong, amelyben még végigmérni sem lehet a jövevényt, mert a kö­zelségtől csak a fejét látni . .. Ha forgószínpad helyett jelzé­seket, attribútumokat használ csupán a helyszín jelölésére, —, ahogy ezt régebben már a nagyszínpadon is láttuk —, impozánsabbá válhat látvány és játék. A három odaliszk narrátorként úgyis pontosan el­mondja, hol folytatódik és mi­ként a darab. A jelmezek — Czakó Zsolt m. v. munkája — többnyire jól hangsúlyozzák a szerepka­raktert. Hatalmas poén a kó- di II. felvonásbeli ruhájának széles övén a hímzett „férfi” jelzés, de lehangoló Zulejka I. felvonásbeli madonnás köpe­nyege. Csáky Ágnes Zulejkaként va­lóban igézetes. Pompás muzi­kalitása, finom arcjátéka egy­aránt természetessé teszi éne- két-játékát. Egy percre sem érezzük mesterkéltnek. A kádi szerepében M arczis Demeter inkább a második felvonás ágyjátékában hozta régi szí­neit, énekesi erényeit. Figurá­lisán is nagyszerű Egri Sándor, mint vezír. A darab talán leg­nehezebb szerepét énekelte játékos könnyedséggel. Tenor­nak való g-ket produkált, s bámulatos érzékkel komédiá- zott. Kettőse Kuncz Lászlóval igazi színház. Kuncz egyébként az előadás legkiemelkedőbb teljesítményét nyújtja muftiként. A recitativói is érzékletesek, a zenei humort nemcsak hangjá­val, testnyelvével is felerősíti. Alakítása azt a régi Marczis Demetert juttatja eszünkbe, aki több mint húsz éve a Szöktetés Ozminjaként egy életre belopta magát a szí­vünkbe. Az asztalosmester szerepé­ben Wendler „ Attila volt teli­találat. A maszkja is kitűnő, harcsa bajsza, gurgula szemei is zenélnek. Olyan magától- értetődő bensőséggel bumfor­di, mintha csak önmagát hozná. Hasszánként nem ilyen megnyerő. Derecskéi Zsolt hangszínében és színpadi já­tékában, atmoszférateremtő ké­pességében kicsit fakóbb asz­talosmester volt szombaton, pénteken viszont illett Zulej- kához. A három odaliszk — Sajdy Júlia, Benei Katalin, Kőváry Anikó — végig ki­egyensúlyozott biztonsággal énekelte a beavató-kikacsintó, cserfes pletykanarrációt. öröm, hogy az énekesi fejlődéssel párhuzamosan, a kórustagok játékkultúrája is nő. Nem tö­megként, sokarcú gyülekezet­ként vettek részt a játékban. Bükkösdi László Az agyag színei és formái Szíjártó Réka keramikusnál Átalakulóban van a faze­kasmesterség. A hajdani név pontosan fedte a munka lényegét. A szilárdabb (fém) edények térhódítása váltásra késztette a mestereket; a használati eszközök és dísz­tárgyak aránya jelentősen módosult. Az utóbbiakból növekvő kereslet kihívására a fiatalabb generáció tagjai inkább tudnak felelni. S a jelenség érdekes velejárója a nők növekvő száma a ke­ramikusok között. — Nem tudom, így van-e — mondta Szíjártó Réka —, én véletlenül lettem kera­mikus. Eredetileg a pécsi főiskola biológia-rajz sza­kára jelentkeztem, de az a párosítás abban az évben nem indult, csak biológia­testnevelés. Sajnos, azzal nem jutottam dűlőre. Mű­szaki rajzoló lettem. Az újságból értesült arról, hogy a Kaposvári Fazekas, Háziipari Szövetkezet kép­zést indít a szakma iránt érdeklődőknek. Két év alatt megszerezte a szakmunkás­képesítést, s a szövetkezet­nél dolgozott 1980 végéig., Közben épült saját műhelye és kemencéje. Az önállóság­ra törekvő keramikus néhány évig a Pécsi Háziipari Szö­vetkezetnél volt bedolgozó. Vállalta, hogy kész munkáit zsűrizteti, s aztán azt, hogy azokból készít darabokat a szövetkezetnek megrende­lésre. Funkcionális (csésze, tányér) és dekoratív (váza, fali dísz) tárgyak egyaránt készültek a műhelyben. A; nehézségek mellett ennelt a helyzetnek volt egy elő­nye: Szíjártó Réka csak ab­ba fogott bele, amihez iga­zán kedvet érzett. 1986 januárjától önálló. Rátermettségről és alkotó fantáziáról árulkodó tárgya­kat készít. — Az önállóság előnye, hogy semmi hiba nem lehet a munkában. Úgy gondo­lom, ez a tisztes ipar köve­telménye. Szeretek az agyag­gal foglalkozni, a belső kész­tetésem, hogy ami a kezem-, bői kikerül, szép és jó le­gyen. Szólnom kell persze, a hátrányról is. Az anyagbe­szerzést és a zsűriztetést csak Budapesten tudom el­intézni. Meghatározott időn-: ként utaznom kell. Ezért is, meg azért is, hogy a mérce állandóan ott legyen élőt? tem. Tanulságos néha, hogy mi tetszik a zsűrinek és mit vásárol a közönség szíve­sen. Szíjártó Rékának eddig há­rom tárlata volt. 1984-ben a Pamutfonóipari Vállalat ka­posvári gyárában, a követ­kező évben az Ingatlankeze­lő és Közvetítő Vállalatnál. 1986-ban az MSZMP So­mogy Megyei Bizottságának oktatási igazgatóságán. A közönség lelkesedett a kiál­lított tárgyakért. Mérhető volt ez a vásárlásokon és az em­lékkönyv! bejegyzéseken. Mi volt a siker titka? A színek és a formák ízléses, harmonikus együtthatása. Szíjártó Réka sok, a mai for­matervezésben divatos, gya­kori elemmel dolgozik. Ese­tenként arra is vállalkozik, hogy tiszta formák helyett az anyaggal való játék ered­ményeként újszerű hatásokat keressen. A habán kerá­miáktól elindulva jutott el az érdekes színekkel égetett praktikus formákig. Például szelíd vonalakkal vagy hul­lámzással megtöri a síkot, a hengerfelület simaságát. Nem véletlen, hogy a for-j mával sokat foglalkozik. Vagy előre elgondolt, meg­rajzolt vonalak nyomán dol­gozik az agyaggal, vagy* korongozás közben felbuk­kanó ötleteit valósítja meg. „Figyelemre méltó munkás­sága, melyben önmaga útját keresi. Mesterségbeli tudá­sa, igyekezete biztosíték le­het, hogy kialakíthatja sajá­tos világát" - így írt róla Németh János keramikusmű­vész. Laczkó András Egy diktátor születése és bukása Ormos Mária: Mussolini A marxista történettudomány mindig a tömegek történelem- formáló erejét hangsúlyozta, ugyanakkor alárendelt szerepet tulajdonított a történelmi sze­mélyiségeknek. Ennek következ­ménye, hogy a felszabadulás után a legutóbbi évekig alig születtek történeti életrajzok Magyarországon. Az a kevés is szinte kivétel nélkül a magyar történelem haladó mozgalmai­nak, küzdelmeinek vezéralak­jait mutatta be (Bocskait, Beth­len Gábort, II. Rákóczi Feren­cet, Kossuth Lajost stb.). Alig olvashattunk azonban magyar szerzőktől retrográd politiku­sokról írt munkát. Különösen érvényes ez a megállapítás az egyetemes történelem neveze- zetes, illetve hírhedt alakjai esetében. Jóllehet ezek a sze­mélyiségek gyakran határoz­ták meg országaik belső poli­tikai rendjét - esetenként kon­tinensek sorsát befolyásolva. Ormos Máriának - a JPTE rektorának — könyve (Musso­lini, Kossuth Könyvkiadó, Bu­dapest, 1987.) mindezek miatt hézagpótló mű. Az első olyan munka Magyarországon, amely tudományos igénnyel, ugyan­akkor olvasmányosan és köz­érthetően mutatja be a „Duce" politikai pályáját. . Az a kép, ami a mai magyar köztudatban (is) él Mussolini­ról, epizódokból áll — tehát hézagos, karikatúraszerű — vagyis torz. Ezzel szemben Or­mos Mária azt vallja, hogy „egy Mussolint-életrajz csak akkor lehet érdekes — a szó mind köznapi, mind törté­nelmi, értelmében —, ha sikerül mélyen kimutatni a diktátorsze- rrrélyiség és a fasiszta diktatú­ra kapcsolatát." A szerzőt mindenekelőtt Mussolini politikai nézeteinek és habitusának jellemzői, illet­ve az ezeket létrehozó, alakító hatások érdekelték. A szegé­nyes körülmények között fel­nőtt ifjút a felemelkedés vá­gya hajtja. E felemelkedést akadályozó társadalmi viszo­nyok ellen lázadva előbb a szocialisztikus eszmékhez és mozgalmakhoz vonzódik, s azon belül is az anarchoszin- dikalizmus gyakorol rá nagy hatást. Később az Olasz Szo­cialista Párt forradalmi szár­nyának egyik hangadója, majd 1912-ben a párt lapjának, az Avanti !-nak főszerkesztője. Vá­lasztásában nemcsak apja szo­cialista múltja befolyásolja, s az, hogy e mozgalomban lát ígéretet egyéni problémáinak megoldására. Minden bizony­nyal szerepet játszik benne nyughatatlan, gyakran agresz- szív egyénisége is, mely gyer­mekkorától kezdve számtalan konfliktusba sodorja. Már is­koláiban is, ahol egyébként az élénk eszű gyermek majd ifjú általában jó „néhány tárgyból — olasz, történelem, földrajz és pedagógia - ki­emelkedő eredményt ért el”. Sokat és sokfélét olvas ek­kor és később is. Főként poli­tikai, elméleti munkákat: az anarchista Lazzarit és Kropt- kint, a szindikalista Soréit, de Marxot, Engelst, Kautskyt és Bernsteint is. A sok olvasás azonban nem eredményez ala­pos, rendszerezett tudást, biz­tos gazdasági-társadalmi is­mereteket, stabil politikai kon­cepciót, meggyőződést. Nem véletlen, hogy később elveti az elméletalkotós szükségességét, a stratégiával szemben a tak­tika primátusát hangsúlyozza. A politikát nem tudománynak tekinti, hanem művészetnek, melyben nem a tudás, a gon­dolat játszik döntő szerepet, hanem az intuíció, a megér­zés. A szocialista mozgalomban végzett tevékenységének fő mozgatórugója: egyéni érvé­nyesülési vágya. Már ekkorra kikristályosodott nézete, hogy a vezetők a fontosak, az elit. A tömeg szerepe pusztán annyi,' hogy támogassa az elitet ter­vei megvalósításában. Ezt a tömeget - szerinte - nem, gondolatilag, hanem érzelmi­leg lehet és kell befolyásolni. Ám a gyakorlatban majd az erőszak válik legfontosabb esz­közévé. Hogyan lesz a vezető szó-, cialistából a fasiszta mozga­lom vezére? Miként juthat a politikai gyakorlottal alig ren­delkező, hiányosan művelt; Mussolini a miniszterelnöki székbe? Hogyan tudja meg-, őrizni hatalmát s abban érvé­nyesíteni saját akaratát nem­csak a liberálisokkal és szo­cialistákkal, hanem a Nemzeti Szocialista Párt • szélsőséges elemeivel szemben is? Mivel kelthetett önmaga iránt csodá­latot az olasz nép nagy töme­geiből, miközben tőlük „nem­csak az ellenzékiség jogát! vonta meg, hanem fokozatosan azokat a jogokat is, amelye­ket a fasiszta szervezetek ke­retei között elvileg egyelőre még élvezhettek''? A harmin­cas évek elejére miért mere­vedett meg, majd indult bom­lásnak az a rendszer, melyet kiépítője olyan dinamikus szisztémának hirdetett, ami egyedül lehet képes mind a liberális kapitalizmus, mind a szocializmus meghaladására? E néhány kiragadott példa töredékét jelenti azoknak a kérdéseknek, melyekre Ormos Mária választ keres és ad. Válaszai azért meggyőzőek, mert könyve egészében sike­rül megfelelnie a bevezetőben önmagával szemben megfo­galmazott követelményeknek. Ügy mutatja be Mussolini életútját és politikai pályáját, hogy ezzel együtt az olvasó pontos és kerek rajzót kap az olasz társadalom és állam ko­rabeli fejlődéséről is. A két gondolati szál szervesen fo­nódik össze. Miközben a maj­dani „Duce" alakja formáló­dik a könyv lapjain, nemcsak alkatát, személyiségjegyeit is­merhetjük meg, hanem minde­nekelőtt azt, hogyan alakítot­ták a társadalmi-politikai kö­rülmények. Hatalomra jutása után pedig kiegészül mindez annak árnyalt bemutatásával, miként tudott hatni Mussoli­ni, mint „vezér" a gazdasági és társadalmi fejlődésre, s fő­ként az olasz állam alakulá­sára. A mintegy 450 oldalnyi ter­jedelmű könyvben feldolgozta a szerző a téma hazai szak- irodalmának egészét, s ami ennél fontosabb, a több könyvtárat is betöltő külföl­di (mindenekelőtt olasz) for­róskiadványok és feldolgozások nagy részét, valamennyi fon­tos darabját. Munkája még­sem csak a magyar, hanem a nemzetközi szakirodalmat is gazdagítja. Ormos Mária nem­csak összegez, hanem kriti­kailag elemezve a korábbi munkákat, új szempontokat vet fel, új módon értékel jelensé­geket mind az olasz fasizmus történetével, mind vezetőjének történeti szerepével kapcsolat­ban. Mindezzel együtt a Mussoli­niról írt könyv több annál, amit címe ígér. A finom pszi­chológiai elemzéseket sem nélkülöző történeti elemzés a történelmi személyiség, a tár­sadalom és a politikai szituá­ció, illetve struktúra olyan le­hetséges összefüggéseit tárja fel, melyek általánosabb ér­vényűek, más országokban és korokban, eltérő politikai szi­tuációkban is érvényesülhet­nek. Érvényre jutásuk pedig azt jelentheti, hogy egyéni hatalomvágytól hajtott, alapos politikai felkészültséggel nem tendelkező, gátlástalan, de tö­megeket manipulálni képes emberek bárhol kerülhetnek vezető pozíciókba — kisebb vagy nagyobb közösségek ká­rára. Feltéve, ha — s ez is fontos tanulsága a könyvnek — e közösségek nem ismerik fel a veszélyt, nem akadályoz­zák meg a Mussolinihez ha­sonló figurák hatalomra jutá­sát. Az utóbbi gondolatok alap­ján — úgy vélem — nemcsak a történelem és ezen belül a fasizmus iránt érdeklődőknek lehet érdekes és hasznos ol­vasmány Ormos Mária mun­kája. Vonyó József Q HÉTVÉGE 1987. december 12., szombat B // •• I f IVOS SZ6Kr0tlV ff I _ r • 1^11 9 ■ “ UUUdlUo I>2LGl CUlUixIxGl

Next

/
Oldalképek
Tartalom