Dunántúli Napló, 1987. november (44. évfolyam, 301-330. szám)
1987-11-27 / 327. szám
SportHetvege Fogadónap a röplabdázóknál A sorsolás szerint valameny- nyi baranyai NB ll-es együttesünk vendéglátó lesz a hét végén. A kérdés csak az, hogy képesek lesznek-e élni pálya- választói előnyükkel? Legutóbbi fordulóban váltakozó sikerrel szerepeltek mind a nők, mind a férfiak, most, az őszi idény utolsó fordulójában lehetőség van a javításra. A legfrissebbek a hét végén a pécsi kiskatonák lesznek, akik szombaton délben fogadják a kertvárosi csarnokukban a Szombathelyi Styl Spartacus gárdáját. Egy órával később Monacson, a Brodarics Téri Általános Iskola tornacsarnokában a Mohácsi TE lányai a Békéscsabát látják vendégül. Vasárnap két mérkőzésnek Pécs lesz a helyszíne: a Pécsi Vörös Meteor lányok az öz utcai teremben 12-kor kezdenek a Szombathelyi Haladással, rr.íg az Universitas PEAC fiúk egy órával később indítják a labdát a Jakabhegyi POTE- csarnokban a Veszprémi SE ellen. Képünkön az egyetemisták egy régebbi találkozóján készült, amikor a PEAC volt támadásban. Rádióirányítású autómodellverseny Pécs város felszabadulásának tiszteletére rendezi a Baranya megyei modellező szak- szövetség, a MAGÉV dél-dunántúli alközpontja és az Ércbányász Modellező Klub a rádióirányítású autómodellezők szezonzáró pécsi versenyét. Amit először rendeznek a Pécs Város Sportcsarnokban. A rendezők 60 versenyzőt várnak az ország különböző klubjaiból, de ezen létszám emelkedik, mert elindulhatnak a versenyen czok is, akik a MAGÉV-nél vásároltak elektromos meghajtású rádió irányítású modelleket. A hivatalos edzésekre szombaton este 19-21 óra között kerül sor, amit vasárnap reggel a 7 órakor kezdődő előfutamok követnek. Az igazi versenyre délelőtt 10 és 12.30 közötti középdöntőkön és döntőkön kerül sor. A versenyt két osztályban rendezik, a Formula és a homokfutók között. A modellek az alig 15 méter hosszú pályán 80 kilométeres sebességre is felgyorsulhatnak. Egy futamban több autó indul, így látványos versenyben lehet része a nézőknek. Nemzetközi súlyemelőverseny Szép hagyománya van Pécsett annak, hogy a város fel- szabadulásának évfordulóján nemzetközi versenyt rendez a PMSC súlyemelő-szakosztálya. Idén ugyancsak megrendezik a versenyt. A Tüzér utcai csarnokban ma délután 5 órakor a PMSC legjobbjai, Berecz, Bogdán, Hoffmann, Ferenczi és Kállai jugoszláv, szovjet, valamint a hazai klubok közül szekszárdi versenyzőkkel veszik fel a küzdelmet. Lénárt Ferenc katonai bevonulása miatt nem erősítheti a piros-feketék együttesét. A többi pécsi versenyző azonban dobogós helyezést ért el korosztályának országos versenyén. Minderre szükség is van, mert mind a Ivovi, mind az eszéki csapatban jó eredményekkel rendelkező vetély- társaik vannak. A szovjet csapatnak például tagja lesz az a fiú, aki 17 évesen az idei IBV-n a 75 kg-os súlycsoportban 312 kilogrammot teljesített. Az idei nemzetközi Ércbányász Kupa súlyemelőverseny tehát ma délután 5 órakor kezdődik a Tüzér utcai csarnokban. Hég mindig kézilabda Az elmúlt két hét a kézilabda jegyében zajlott Baranyában. S, most kiderült: még ko- rántsincs vége. Nincs, mert szombaton, illetve vasárnap ismét kézilabdázóktól lesznek hangosak a megye kézilabdacsarnokai. Szombaton a városi sportcsarnok ad otthont Baranya, Somogy és Tolna edzésközpontos általános iskolai tanulóiból összeállított válogatottak kézilabda- és labdarúgótornájának. A program délután 2 órakor kezdődik. Ugyanezen időpontban kezdődik a Nevelési Központban Baranya középiskolásainak kupaküzdelme, ahol a lányoknál Sakk Perényi beérte Harkányban befejező szakaszához érkezett a XI. Tenkes Kupa nemzetközi sakkverseny. A 9. fordulóban az élen állók közül egyedül Perényi győzött és utolérte a‘ versenyben még végig vezető Horváth Józsefet. Rendkívül örvendetes, hogy a fiatal pécsi Horváth Péter ismét győzött, ezúttal Fehér Gyula FIDE mester volt a szenvedő fél. Ezzel a teljesítményével a verseny felfedezettje előreláthatóan felkerül a FIDE Rating jegyzékére. A 9. forduló eredményei az élmezőnyben: Mózes (román)—Peréa Radnóti Szakközépiskola, az 508-as Szakmunkásképző, valamint a Kodály és a Komarov Gimnázium, a fiúknál a Széchenyi Gimnázium, a mohácsi Dr. Marek Szakközépiskola, valamint az 500-as és az 501-es szakmunkásképzők együttesei lépnek pályára. A körmérkőzések formájában lebonyolítandó torna vasárnap reggel 8 órától folytatódik. A szentlőrinci csarnok fogadja a megyei úttörőolimpia döntőjébe jutott csapatokat. A négy fiú és négy lánycsapat tornája vasárnap reggel 9 órakor kezdődik Szentlőrincen. K. L. Horváthot nyi 0-1; Faragó S.-Plachetka (csehszlovák) 0-1 ; Mészáros A.- Kuporosov (szovjet) 0-1; Kiss A.— .Enders (NDK) 0-1; Pálközi-Tóth' J. 1-0; Fehér Gy.—Horváth P. 0-1; Fogaräsi-Györkös 0-1; Káposztás-« Bjerring (dán) 0-1. Az élcsoport állása a 9. forduló’ után, két fordulóval a befejezés előtt: Horváth J. és Perényi 7—7] Hardicsay—Vidéki, Espig, Plachet- ka, Kuporosov, Enders, Czvetkovicz; és Möhling 6,5—6,5, Pálközi, Horváth P., Módi, Györkös, Faragó S., Brestian, Bjerring és Mózes 6—6' pont. Labdarúgó teremtorna Dunántúli Old boy Kupa Dunántúli csapatok részére hirdet labdarúgó Old boy Kupát Pécsett az Apáczai Csere János Nevelési Központ Lakó- területi és Diáksport Egyesülete. Az 1953. december 31. előtt született játékosokból álló 10 fős csapatok 1987. december 31-ig elküldhetik nevezéseiket a pénzdíjas tornára. A torna rendezéséről érdeklődni lehet a 41-960-as telefonszámon. A Dunántúl Kupára 1988. január 23—24-én kerül sor az ANK, a POTE és a Testvérvárosok terei iskola tornacsarnokában. A torna csoportmérkőzésekkel indul, majd egyenes kiesési rendszerben folytatódik a döntőig. Labdarúgó UEFA Kupa Kovács nevétől hangos Európa Utoljára két és fél éve — amikor a Videoton UEFA Kupadöntőt játszott — keltett ekkora feltűnést magyar kupacsapat, mint e héten a Bp. Honvéd a Panathinaikosz 5:2 arányú legyőzésével. Valamennyi nagy hírügynökség a kispestiek dicséretével kezdi kupaösszefoglalóját, s egyöntetű a vélemény, hogy ezen a szerdán Kovács Kálmán elhomályosította a többi együttesben fellépő világsztárokat: Linekert (Barcelona), Elkjaer-Larsent (Verona) és társaikat. Á természetjárás további útjai Vasárnap újjáalakuló közgyűlés Az egészségmegőrzés átfogó társadalmi programjának megvalósításában, a lakosság egészséges életmódjának kialakításában, az ifjúság egészséges fejlődésének elősegítésében megkülönböztetett szerepet játszik a természetjárás. A magyar természetjáró mozgalom több, mint százéves múltra tekint vissza. Az első turistaszervezet 1873-ban alakult, s 30 év múlva, 1913-ban a klubok szövetségbe tömörültek. Hol tart ma a természet- járás, beszélhetünk-e tömegekről az egyik legolcsóbb, szinte mindenki számára elérhető sportág esetében, melyek a továbbhaladás útjai? Erről kérdezte Szabó Imrét, a természetjáró szövetség főtitkárát az MTI munkatársa. — Természetbarátok — a szálláson kívül — maguk gondoskodnak az alapvető felszerelésről, többek között a hátizsákról, a hálózsákról, a megfelelő ruházatról és a túracipőről — kezdte a főtitkár. — Ezek beszerzése nem kis gond, mert a hazai vállalatok csak nemrégiben kezdték el ezen cikkek gyártását. Ennek ellenére valóban mindenki bekapcsolódhat a mozgalomba. Hányon túráznak rendszere- sen az országban? — Talán az említett nehéz^ ségek miatt is az- elmúlt években a lehetségesnél lassabban fejlődött a természetjárás. Becslések szerint az ország lakosságának 5 százaléka, mintegy félmillió ember járja rendszeresen a természetet. A különböző egyesületek kb. 120 ezer szervezett tagot számlálnak. Mely korosztályok a legaktívabbak? — Az említett létszám közel fele az országjáró diákkörökből adódik. Más rétegeket is szeretnénk bevonni a rendszeres mozgásba, túrázásba. Ezért 'tervezzük a szövetség és a mozgalom megújítását. Milyen változásokról van szó? — A szövetség mór régebben foglalkozott a változtatás gondolatával. Az önálló útra lépés igénye egybeesett az ÁISH sportpolitikájával. Ennek hatására megalkottuk az új működési szabályzatunk tervezetét. Az anyagot véleményezésre megküldtük az egyesületeknek. Év végi küldöttgyűlésünkön vitatjuk meg a programot, s jelöljük meg a továbbhaladás lehetőségeit. Az új szabályzat kidolgozásánál mennyire vették figyelembe az ország gazdasági helyzetét? — Mivel az állami támogatás mértéke a következő időszakban nem emelkedik, s a jelenlegi összegek csak a szintentartást teszik lehetővé, így nem újabb létesítmények építésére, hanem a meglevők jobb kihasználására helyeztük a hangsúlyt. A három legjobban tömegesíthető szakág, a gyalogtúrázás, a kerékpározás és a vízitúrázás eszközigénye viszonylag szerény. A gyaloglók helyzete a legkönnyebb. Sportolásukat több, mint 9 ezer kilométer hosszú jelzett turistaút segíti. A kerekezők számára új utak építése költséges lenne. Ezért a már meglévő úthálózaton szeretnénk számukra biztonságos.útvonalakat kijelölni. A vízi utak melTájékortotjuk kedves vásárlóinkat, hogy december 1-jén megnyílik ax áj dombóvári Dália FÜSZÉRT Áruház Élelmiszer-, vegyi és háztartási órák nagy választékával várjuk vásárlóinkat! Cím: DÁLIA FUSZÉRT ÁRUHÁZ,y Dombóvár, Dózsa György'40.' Nyitva tartási idő: hétfő-péntek ó—18, szombat 8r- 12. lé csónaktárolókat, kikötőhelyeket kell építeni, illetve a már meglevő létesítményeket szükséges jobban hasznosítani. Mindhárom szakág érdekelt megfelelő szálláshelyek biztosításában is. Az olcsó szállás- lehetőségek megteremtésének egyik módja a már meglevő szakszervezeti, vállalati üdülők és vendégházak bevonása a természetjárásba. Az eszközök — sátrak, felszerelések — kölcsönzése is segíthetné a bekapcsolódást. Mit várnak az önállósulástól? Csökken vagy növekszik az egyesületek száma? — Erre nem lehet egyértelmű választ adni. Az önállósulás a nagyobb felelősségen kívül az anyagiak saját erejű megteremtését is jelenti. Bizonyára lesznek olyan szervezetek, amelyek nem állják a versenyt. Az új adótervezet, mely lehetővé teszi, hogy a patronáló szervezetek, vállalatok az anyagi segítséget „leírják" az adóalapból nekünk kedvez. Bárhogy is alakuljon a további működésünk, a hanqsúly nem a szervezett, hanem a rendszeres mozgáson van. Ez pediq nem pénz, hanem szemlélet kérdése. A mi feladatunk az ehhez szüksé- aes eszközök előteremtése — fejezte be Szabó Imre. * Vasárnap a Marx Károly Közgazdaságtudományi egyetem aulájában kerül sor a Magyar Természetbarát Szövetség újjáalakuló küldöttközgyűlésére. A napirenden a szövetség szakmai programjának kialakítása, a módosított alapszabályok elfogadása és az úi elnökséa megválasztása szereDel. Az MTSZ 1988-tól önállóan működik, mint a természetjárással, valamint ezzel rokon tevékenységekkel foalalkozó egyesületek szövetNyílt túra Nyílt túra indul november 29-én, vasárnap az elkészült „P" jelzésű út bemutatására. Az útvonal: Kő- vágószőlős-Jubileumi kereszt—Cserkúti csárda. Találkozás: a Volánpályaudvaron, 7.00 órakor. Túravezető: Lafferton Henrik. Mai sportműsor SAKK. XI. Tenkes Kupa, nemzetközi verseny. Harkány, ÁG-üdülő, 14.00, eredményhirdetés: 19.30. SÚLYEMELÉS. Ércbányász Kupa nemzetközi verseny. Tüzér u., 17.00. A négy gólja mellett még egy büntetőt is kiharcoló Honvéd-csatár káprázatos teljesítményét így méltatja az UPI szakírója: „Kovács Kálmán volt az UEFA Kupa-forduló sztárja. Már a második percben beindította a gólgyártást, amely szinte a lefújás pillanatáig tartott." A Reuter Linekerrel hasonlítja össze Kovácsot: „Hiába idézte a Barcelona angol csatára régi önmagát, s lőtt két gólt, meg sem közelítette a nemzetközi színtéren kevéssé ismert magyar Kovács Kálmán produkcióját." Ugyancsak a Reuter idézi Bicskei Bertalan nyilatkozatát: „Játékosaim több mint egy órán át tartották magukat a taktikai utasításokhoz. Modern, látványos futballt mutattak be - ám a két bekapott gól miatt nagyon nehéz visszavágó elé nézünk." A vendégcsapatok „fekete szerdáját" emlegetik a hírügynökségek: a hazai csapatok a lehetséges 16 pontból 14-et otthon tartottak, 22:8-as gólaránnyal. Csak a Bayer Leverkusen és az Espanol erejéből futotta egy-egy döntetlenre Rotterdamban, illetve Milánóban. A három Bundesliga-esa- pat - a Borussia Dortmund, a Bayer Leverkusen és a Werder Bremen — öt pontot gyűjtött, s mindhárman esélyesek a továbbjutásra. A két olasz gárda közül a Hellas Verona otthonában két qól előnyt szerzett a román Sportul ellen, az Internazionale viszont csak Ilire volt képes a barcelonai Es- panollal szemben, amelynek kapuját a szenegáli N. Kono remekül védte. így az a ritka eset fordulhat elő, hogy Barcelonát a legjobb nyolc között is két csapat képviseli, hiszen a város első számú klubja 4:1-re verte a szerény tudású albán Flamurtarit. Egyébként az Espanol hova tovább milánói specialistának számít: az előző fordulóban az AC Milant ütötték ki. Eredmények (elöl a pálya- választók) : Bp. Honvéd (magyar)-Pana- thinaikosz (görög) 5:2. Verona (olasz)-Sportul Stu- dentesc (román) 3:1. Borussia Dortmund (nyugatnémet)—FC Bruges (belga) 3:0. Werder Bremen (nyugatnémet)—Dinamo Tbiliszi (szovjet) 2:1. Feyenoord (holland)—Bayer Leverkusen (nyugatnémet) 2:2. Internazionale (olasz)-Espa- nol (spanyol) 1:1. Barcelona (spanyol)-Flamur- tari Vlora (albán) 4:1. Vitória Guimaraes (portugál) -TJ Vitkovice (csehszlovák) 2:0. punantüli Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: dr. Jádi János Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Telefon: 32-177. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, u Posta hírlapüzleteiben és o Hírlaoelőfizetésl és Lapellátási- Irodánál (HELÍR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900 —. közvetlenül vagy ■postautalványon, valamint átutalással n HFLIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszáma. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre ' 129,— Ft, egv évre 516,— Ft Indexszám: 25 054 • ISSN 0133—2007