Dunántúli Napló, 1987. november (44. évfolyam, 301-330. szám)

1987-11-07 / 307. szám

'■a- s;- ' ' ;♦ *" v .{•> v*.- •*> *v> .f ^ Barátaink életéből Peresaetrojka: a cselekwes ideje Mindenkit érint Tanulni és tanítani mérföldkövei A Ivovi autóbuszgyár végszereldéje A napokban ünnepeljük a nagy októberi szocialista for­radalom évfordulóját. Éppen hetven éve dördült el az Auró­ra ágyúja, hogy tudassa a vi­lággal: az emberiség életében új szakasz kezdődik. A forra­dalom folytatódik. Eszméi to­vább élnek az ország alaptör­vényeiben, a Szovjetunió alkot­mányában. Napjaink forradal­ma, a peresztrojka, az átala­kítás folyamata a szovjet em­berek közös ügye, közös forra­dalma, éppúgy, mint hetven évvel ezelőtt. A nagy október mélyen fel­dúlta Drogobics város mun­kásainak szivét és gondolko­zását. A városban forradalmi megmozdulások kezdődtek. 1919 áprilisában a munkásosz­tály fegyveres felkelése zajlott le a burzsoá hatalom ellen. A felkelés élén a forradalmi bizottsóq állt, annak is a ve­zető magja: három kommu­nista: V. Kocko, I. Kusnir és G. Mihac. Drogobicsban kihir­dették a szovjethatalmat. A város fölött vörös zászló lebe­gett. Noha a felkelést végül is leverték, a drogobicsi prole­tariátus jogaiért vívott harcai­nak egyik legfényesebb állo­másaként él mindmáig. Drogobics munkásai folytat­ják forradalmaikat napjaink­ban is, a peresztrojka, az át­alakítás idején, a szovjet ál­lam megújulásának szakában. Aktívan támogatják a vállala­tok rentabilitásra és saját pénzügyi ellátásra való átállá­sát. A munkakollektívákban egyre inkább teret kap a kri­tika, az önkritika, érződik a ,,glasznoszty" ereje, a szocia­lista feladatok határozott vég­hezvitele. A mi üzemünkben hasznos eredménye volt azoknak a ta­lálkozóknak. amelvek a vál­lalat vezetői és munkásai kö­zött zajlottak le. őszinte be­szélgetéseket folytattunk az ipar problémáiról, és arról, hogyan lehetne ezeket megol­dani. Titkos szavazással vá­lasztottuk meg a kettes szá­mú részlegünk helyettes veze­tőjét, eqy idős, tapasztalt mesterembert. Az üzem párt­bizottsága megszervezte a ká­derutánpótlást. A peresztrojka minden lé­pésünkben benne van. De nem mindenki vesz részt ben­ne aktívan. Helyesen beszélt Gorbacsov elvtárs, a Szovjet- uni Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának főtitkára, Munkásoké a szó amikor a murmanszki munká­sokkal találkozott. A peresz­trojka új szakaszát a rend helyreállításával, minden ipa­ri létesítményben a törvényes­ség, szervezettség megerősíté­sével kell elkezdeni. Határo­zottan növelni kell mindenki felelősségérzetét az elvégzett munkájáért. A lelkiismeretes munka mindenki kötelessége. A mi üzemünkben sokan vannak, akik szívből dolgoz­nak, kezdeményezők, találéko­nyak, leleményesek: munká­juk igazi mesterei. Kollektí­vánk büszkeségei: M. Koncsi- lo, az Ukrán Kommunista Párt Lvovi Területi Bizottságának tagja, villamoshegesztő mun­kás, M. Korpa, a népi kül­döttek megyei tanácsának kép­viselője, fúrás szakmunkásnő, V. Bobják, a városi pártbizott­ság tagja, szerszámkészítő szakmunkás, V. Sumilo lakatos és még sokan mások. Ök nap­jaink emberei. A peresztrojka emberei. De persze vannak olyanok is, akik várakozó ál­láspontra helyezkednek. Nemcsak néhány munkás, de néhány drogobicsi vállalat ve­zetője is lassan, vonakodva veszi tudomásul a peresztroj­kát. Csak egy példa: április­ban, májusban és szeptember­ben a brigádunk nem tudott dolgozni, állt a munka azért, mert a fúróüzem nem szállí­tott le időben egy alkatrészt, amely ahhoz a szelephez szük­séges, amelyet mi gyártunk. A részlegünk félkész termé­kekkel telt meg. Munkásaink a fúróüzem vezetőihez fordultak.- Mi teljesítjük a kötelessé­günket — mondták ők. De mi­kor? Minden negyedév végén. Tessék, így hátráltat minket állandóan a (úróüzem. Őket nem érintette a peresztrojka? Pedig tudják, hogy a rend- szertelen, szervezetlen terme­lés zavarja a munka normális menetét. A munkásokat nyugtalanítja szociális helyzetük is. Én azt mondom, hogy a mi vállala­tunknál bizony nem keveset teszünk. Egy egész városne­gyed fejlődött ki a „Szovjet­unió 60. évfordulója" elneve­zésű utcában. A lakóházak mellett középiskola, óvoda épült. Két pihenőközpontunk is van a Novij Kropivnyik és a Motricsi nevű településeken. A szociális problémákat azon­ban még nem mind oldottuk meg. Több mint háromszáz ember vár lakásra. Tudjuk, hogy nem könnyű ezeknek az embereknek. Sokuknak apró gyermekei vannak. Más váro­sokban széles körben bonta­kozott ki az építkezések gaz­daságos módszere. A mi üze­münkben ezt még csak tervez­zük, de ugyanez a helyzet Drogobics más nagyvállalatai­nál is. A vezetők többsége miért csak most kezdett el foglalkozni a gazdaságos la­kásépítés problémájával? Eb­ben a dologban nem tanúsí­tott állhatatosságot sem a vá­rosi pártszervezet, sem a népi küldöttek megyei tanácsának végrehajtó bizottsága. Azzal érvelnek, hogy nincs elegendő építőanyag és időnként hiány­cikk a tégla. A drogobicsi tég­lagyárak kapacitása az üzem­igazgatóságok szerint csupán 95,6 százalék. A közelmúltban lezajlott né­pi küldöttek megyei tanácsá­nak ülésén megerősítették, hogy a téglagyárakban nincs elegendő munkás, egyre több a régi, elavult gép. Csupán egyetlen téglagyár korszerű­sítése folyik, az is lassan. De nézzük meg Drogobics egy másik komoly problémá­ját: a vízellátást. Régóta meg­oldatlan ügye ez a városnak. Hoztak ugyan egy intézkedést a vízhozam növelésére — amelynek véghezvitelében min­den vállalatnak szerepet kell játszania -, de egyes üzemek, mint például a gépkocsidaru- üzem, a fúróüzem, a ruha­gyár ebben nem vesznek részt. Lehetőség van a művelődés­re, nyaralásra, lakás, orvosi ellátás mind rendelkezésre áll üzemünk munkásai számára. Csak ebben az évben mintegy ezer ember a családjával egyetemben elutazhatott nya­ralni gyógy- és üdülőhelyekre. Mind világosabban látható: ahhoz, hogy egyre növekedjék a jólét, egyre jobban kell dol­goznunk és egyre komolyab­ban kell vennünk a peresz­trojkát. Meg kell mutatnunk mindenkinek, hogy van kije­lölt útunk életünk ésszerű megváltoztató sóhoz. L. Szljuszarcsuk, a Drogobicsi Speciális Be­rendezéseket Gyártó Kísérle­ti-Műszaki üzem esztergá­lyosa, a népi küldöttek me­gyei tanácsa végrehajtó bi­zottságának tagja A barátság Testvéri barátság és szoros nemzetközi együttműködés jel­lemzi Magyarország, Lengyel- ország, Csehszlovákia és a Szovjetunió autóbuszokat elő­állító gyárainak kapcsolatát. A Lvovi Autóbusz üzembe (LAZ) igen gyakran látogat­nak el a baráti országokból brigádok, szakemberek, hogy kicseréliék tapasztalataikat, érdeklődjenek az elért ered­ményekről, beszélgessenek a jövő terveiről, és hogy közö­sen dolgozzanak néhány na­pot az üzem különböző részle­geiben, tanulmányozva az ott folyó munkát. Nemréqiben is, a magyaror­szági IKARUS-gyárból érkezett egy csoport autóbusz-szerelő szakmunkás a Lvovi Autóbusz üzembe és néhány napot itt dolgoztak. A magyar bigád többnyire villamoshegesztő munkásokból állt: ezen a te­rületen az egyik leqfontosabb foglalkozás képviselőiből. Ha­zautazásuk előtt egy baráti összejövetel keretében mesél­ték el benyomásaikat és cse­rélték ki tapasztalataikat a LAZ szakembereivel. Polgár József, a magyar csoport vezetője, a szakszer­vezeti bizottság képviselője ar­ról beszélt, hogy nagy meg­tiszteltetésnek tekintik a test­vérüzemben tett látogatás le­hetőségét. A magyar csoport tegjait kitűnő szakképzettsé­gű szakemberekből váloaatták ki, a munkaversenyek élmun­kásaiból. Magyar barátaink megosz­tották a szovjet munkásokkal otthoni tapasztalataikat a szo­cialista munkaverseny rendsze­Tánya nagyon szereti a vi­rágokat. A virágok szinte min­den mozdulatában benne van­nak, ezért olyan kecses és könnyű. Sok virágot egysze­rűen csak kitalál magának. Hiába keresed őket a kertek­ben és nem is hasonlítanak egyetlen erdei vagy mezei ro­konukra sem. Ezek a virágok: egyedül az ő virágai. Tánya Darnopuk ifjú tagja egy iparművészettel, díszítőmű­vészettel foglalkozó amatőr önképzőköri stúdiónak. A truszkaveci kultúrközpontban a közelmúltban nyílott meg élete első önálló kiállítása. Ez an­nál is figyelemre méltóbb, mert Tanya csupán ötödik osz­tályos, Truszkavec város egyes számú iskolájának tanulója. Úgy tűnik, a vidám napsu­garak a fiatal művész minden munkáján táncot járnak, meg­világítva ezzel művészetének lényegét: a fantáziát, az ál­mokat és mély vonzódását a természethez.- Melyek a kedvenc alkotá­said? - kérdezem a kislány­tól. Egy pillanatra elgondolko­dik. Aztán — hátravetve nagy szalaggal összekötött dús haj­fonatát —, határozottan meg­nevez kettőt: az ünnepi cso­korba kötött sötétvörös rózsá­kat és a mulatságos Murzik macskát, akinek vidám pofócs- káiáról soha nem tűnik el a mosoly.- Azt szeretném, ha az én Murzikom mindenkinek tetsze­ne — mondja Tánya. — Szere­tem oz állatokat és sajnálom őket, különösen, ha azt lá­tom, hoqy a gyerekek bántják őket. Hiszen az állatok olyan védtelenek. Kiszolgáltatottak, mint a természet. Amikor vala­mit életre hívok: virágcsokrot állítok össze, vagy valamilyen tájat rajzolok le, mindig azt szeretném, ha a gyerekek job­ban szeretnék a természetet, jobban vigyáznának rá, őriz­nék . . . Tánya „munkaeszközei”: a réről. Náluk például a mun­kaversenyt minden részlegben két egyforma képességű bri­gád között szervezik. A győz­tesek egy erről szóló okiratot kapnak és pénzjutalomban ré­szesülnek. Kötelezettségeiknek csupán két fokmérője van: a gazdaságosság és a termelés kultúrája. A brigádok, amelyek nem felelnek meg ezeknek a feltételeknek, elesnek a pré­miumtól. szalma, a kukorica, a moha, a topolyafa és a sás pihéje, a szárított és aszalt növények. Sötétkék bársonypapír, raj­ta elszórt pelyhek, „kakukk­könnyek", valamilyen fűszál és néhány szalmaszál — és íme, már előttünk is van a tájkép. „Telecske”, ahogy Tánya el­nevezte. A hegyoldalon kis kunyhó, fa, csupasz ágai be­fedve hóval. Körül vaksötét, té­li éjszaka . .. Vannak persze vidám képei is Tanyának. Az egyiken egy nagycsizmás kisfiú ül a palán­kon, vigyáz a háziállatokra, ahogy a szülei meghagyták neki. Egy kövér, rózsaszín kis­malac orrával a vályút bökö- di, a libák nyakukat nyújto­gatják. A gondtalan és nap­sugaras gyermekkor világos és tiszta képe. — Tánya nagyon szorgalmas kislány — meséli Valentyina Andrejevna Taranova, a mű­vészeti stúdió vezetője tanítvá­nyáról. — Negyedik éve jár foglalkozásainkra. Már a kez­A KÖVETKEZMÉNY Vovka egyre csak nyújtogat­ta a kezét: ötöst akart sze­rezni. Jelentkezés közben már egészen kimászott a pádból. Aztán elfáradt, a könyökére támaszkodott. Aztán újból csak nyújtogatta a kezét, je­lentkezett ... Nem hívták fel. Sem az el­ső órán, sem a másodikon, sem a harmadikon. Vovka tel­jesen kimerült. Kivörösödött. Gyötrődött. Mások feleltek, de gyatrán. Vovka sokkal jobban tudta a leckét. Csak felhívnák egyszer. .. Komoran ment haza. — Na, mit tanultatok ma? - kérdezte a nagymamája.- Semmit. Nem volt tanítás. Hazudott. Először életében. Simon János a csoport ne­vében köszönetét fejezte ki vendéglátóiknak. Elmondotta, hogy a jövőben tovább kíván­ják erősíteni a két vállalat munkakapcsolatait, hogy együtt haladhassanak a pe­resztrojka útján. Az együtt töltött napok be­fejezéseként a magyar vendé­gek az ősi Lvov nevezetessé­geivel ismerkedtek. V. Razumnij det kezdetén észrevettem ben­ne a tehetség kétségbevonha­tatlan szikráját. A stúdión kí­vül, az iskola rajzszakkörében is komoly eredményeket ér el. Rendkívül jó megfigyelő, kuta­tó, fürkésző természet. A kiál­lításon nem látható összes munkája, mert előszeretettel ajándékozza el ezeket bará­tainak, szüleinek, tanárainak. A kislány önálló kiállítása a művészeti stúdió történetében egyedülálló. A stúdió egyéb­ként nemrég ünnepelte meg­alakulásának tizenötödik év­fordulóját. A Népművészet II. össz-szövetségi fesztiváljának keretében, a nagy októberi szocialista forradalom 70. év­fordulója tiszteletére, a trusz­kaveci kultúrközpontban a stú­dió tizenhét felnőtt tagjának kiállítását is megrendezték, több, mint százötven alkotást mutatva be. Tánya Darnopuk kiállítása a stúdió művészeti szemléjének betetőzése. IDŐ VAN Az autóbuszba felszállt egy részeg ember. Kezében olva- dozó, csöpögő fagylalt. — No, hová, hová? — hábo­rodott föl egy asszony. — Ne izgulj, öreganyó . . . — Szemtelen, pimasz! — Majd mindjárt megmon­dom, mi vagy te . . . — Elvtársak! — nézett körül segítséget várva az asszony. Mindenki hallgatott. Egy öt­éves forma fiúcska megrázta apja kezét: — Papa, nézd! — Hallgass, nem a mi dol­gunk - súgta vissza az apa és elfordult. Oleg Petrov Az oldalon megjelent írásokat Óvári Zsuzsa for­dította. A lvovi rádióelektromos orvosi műszerek gyárában számos, a gyógyászatban nélkülözhetetlen berendezéseket gyártanak. Napfény a kezekben T. Kuziv Szomorú pillanatok 0 Ünnepi MELLÉKLET 1987. november 7., szombat

Next

/
Oldalképek
Tartalom