Dunántúli Napló, 1987. november (44. évfolyam, 301-330. szám)
1987-11-07 / 307. szám
1987. november 7., szombat Dunántúlt napló 3 Hit(t)el a világ e stádiumában is Tetteinkkel politizáljunk Interjú dr. Dányi Pállal, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának első titkárával A Dunántúli Naplóból a megye lakossága megismerhette a megyei pártbizottság szeptember 24-i állásfoglalását, melyben meghatározták tennivalóinkat a gazdasági-társadalmi kibontakozás programjának megvalósításában. Lapunkban azóta több olyan írás jelent meg, melyekben politikai, állami, társadalmi vezetők, gazdálkodó szervek irányítói fejtették ki véleményüket társadalmi, politikai, gazdasági életünk fontos kérdéseiről. Dr. Dányi Páltól azt kértük, válaszoljon lapunk főszerkesztője, Mitzki Ervin kérdéseire, áttekintve az állásfoglalás fogadtatásának eddigi tapasztalatait, kitérve a megye lakosságát foglalkoztató néhány problémakörre, a megyei politika legközvetlenebb feladataira. — A Baranya Megyei Pártbizottság állásfoglalásának nyilvánosságra kerülése óta találkozni olyan véleményekkel, melyek szerint konkrétabb elemzést, feladatmegjelölést vártak. Kérem, fogalmazza meg újra, milyen elképzelések alapján készítették és fogadták el a pártbizottság állásfoglalását, mennyiben új ez a meg- közelités, stilus a korábbi gyakorlathoz képest?- Amikor a pártbizottság elé tártuk javaslatainkat az állásfoglalás tartalmára, az a véleményünk alakult ki, hogy ne helyzetünk bemutatására tegyük a hangsúlyt, ne ismételjünk ismert körülményeket, korábban már elemzett okokat, mert ezek puszta ismételgetésével nem jutunk előbbre. A legfontosabb tények felsorakoztatása utón inkább a jövő feladatainak megjelölését tartottuk a legfontosabbnak, annak megfogalmazását, hogy a pártbizottság teendőit miben jelölhetjük meg. Természetesen nagyon jelentősnek tartottuk annak összegzését, milyen követelményeket kell további munkánk elé állítanunk. Figyelembe vettük, mit vár tőlünk a pórt központi vezetése és mit saját megyei tagságunk, az itt élő, dolgozó emberek. Párt- bizottságunk az elmúlt években a pártalapszervezetekben, a politikai intézményrendszer megyei testületéiben, a gazdálkodó egységeknél sok tapasztalatot gyűjtött egybe, melyekből ki lehetett alakítani véleményünket a baranyai helyzetről, és figyelembe véve azt a programot, melyet a stabilizálásra és a kibontakozásra a Központi Bizottság elfogadott, egyeztetve saját, helyi értékeléseinkkel, fogalmaztuk meg feladatainkat. Az észrevételek között kettőre szeretnék kitérni. Az egyik: mennyi idő alatt akarjuk a magunknak megjelölt feladatokat megoldani. Mi úgy gondoltuk, hogy az állásfoglalásban megjelölt feladatok 1987 szeptemberétől számítva mintegy 2,5-3 évben képezik alapját munkánknak. Biztos vagyok abban, hogy addigra minden témában nem is jutunk el a megoldásig. Vannak olyan feladatok, melyeket az elkövetkező időkre is folyamatosnak tartunk, pl. a közélet tisztasága, a társadalmi igazságosság kérdése. De a most következő, nem egészen 3 évben az állásfoglalásban ' megfogalmazottakra helyezzük a hangsúlyt. Ezeket tartjuk döntő láncszemnek. Tulajdonképpen egy másik felvetésre is utaltam. Nevezetesen arra, hogy ezenkívül is vannak-e teendőink? Igen, vannak. Teljességre nem törekedtünk. Az is biztos, hogy nemcsak az itt megfogalmazottakat tekintjük feladatainknak. De ezek a kiemeltek. Ügy vélekedünk, hogy ebben a vonatkozásban párt- bizottságunk állásfoglalása megyei szinten konkrét, f el - adatmegjelölő, gondolkodásra és cselekvésre késztet, alkalmas a munka megszervezésére és végzésére. — Milyen tapasztalataik vannak az állásfoglalás fogadtatásában? — Ez nem volt egyértelmű. Sok olyan információ érkezett pártbizottságunkhoz, melyekben azt fogalmazták meg, hogy az állásfoglalással tudnak azonosulni, helyeslik. Többen megértették a stílusváltást, hogy a testület elsősorban a ynaga feladatait fogalmazta meg. De kétségtelen, hogy nem mindenkinek volt ez a véleménye. Még mindig vannak olyan nézetek, hogy a feladatokat konkrétabban, vállalatokra bontva is meg kellett volna fogalmazni, az ágazatok, a kultúra vagy a művelődés egyes területeire is. Azt tapasztaltuk, hogy a városi pártbizottságok, az üzemi vagy intézményi pártbizottságok állásfoglalásainak nem mindegyikében érzékelhető az a szemlélet- mód, melyet a megyeiben érvényesítettünk. Talán a legnagyobb gond abban van, hogy sok helyütt hajlamosak arra, hogy a központi határozatokat és gyakorlatokat bírálják, de amikor a saját tevékenységüket kell minősíteni, a saját feladatukat kialakítani, akkor ez az „igényesség” hiányzik. Természetesen mi nem azt mondjuk, hogy pórtszerveink ne minősítsék az országos, vagy a megyei helyzetet, a vezetés gyakorlatát, de ez nem elegendő akkor, ha a konkrét helyi feladataikat nem jelölik meg. Egy példát szeretnék ezzel kapcsolatban megemlíteni. Vannak, akik bírálják a parla: menti képviselőket, sajátjaikat is, hogy a legutóbbi ülésen a törvényjavaslatokat megszavazták. Azt már nem is elemzik, hogy vajon miért tették ezt, illetve, hogy azokat a képviselőket, akik megtapsolták a kormányprogram előterjesztését, illetve jóváhagyását, saját választókerületeikben jelöltek, kettő, vagy több jelölt közül választották meg. Lehet, hogy akkor igazából nem is gondolkodtak egyesek azon, hogy kire miért szavaznak, mit várhatnak majd képviselőjüktől. Ez most világosan látszik a helyi vitákban. Nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy a demokratizmus szélesedésével mind több embernek van lehetősége a vitákban, a különböző fórumokon véleményét kifejteni, így nemcsak az egyetértő, hanem az ellenző vélemények is nyilvánosságot kaphatnak. Érthető tehát, hogy sok eltérő véleménnyel lehet találkozni, természetesen ez vonatkozik az állásfoglalásunk fogadtatására is. Az emberek magatartása különböző a jelenlegi helyzetben: van, aki bizakodó, van, aki kétkedő, van, aki optimista vagy lehangolt. Mindez a feladatok megjelölésének fogadtatására is hatással van, különbözőségeket okoz. Ezzel nekünk számolnunk kell. Ez fontos feladata napjainkban a politikai munkának. Ellenkező esetben magatartásunk bizalmatlanságot válthat ki. — A pártbizottság állásfoglalásában, a vita során is fonlosnok Ítélték meg a program, a kibontakozás megvalósitása iránti bizalmat. Most hogyan értékeli ennek létét vagy hiányát?- Az lenne jó, ha most a válaszom megadásához megfelelő, igényes szociológiai felméréssel rendelkeznék, de ilyen nincs. Azért sok hozzánk érkező információ, a párttestületek vitái, a különféle fórumokon elhangzott felszólalások figyelembevételével alakítottam ki véleményemet. Ott voltam a megyei politikai intézményrendszer több vezető testületének ülésén, ahol azt, érzékelhettem, hogy ezt a bizalmat továbbítják saját gyakorlati tapasztalataik alapján. Természetesen érzékeltem a bizalom hiányát is, a politikánk, az irányító tevékenységünk iránti bizalmatlanságot is. Ez elgondolkodtat, ezzel sokat foglalkozom az utóbbi időben. Mert tudom, hogy pártbizottságunknak úgy kell dolgoznia, hogy megnyerje a megye lakosságának bizalmát, mely kedvező hatással lehet az országos politika, vezetés iránti bizalom erősítésére. Mi nem kérjük a politikánk, a munkánk iránti bizalmat, hanem ezt ki akarjuk érdemelni magatartásunkkal, tetteinkkel. — A bizalom nagyon fontos feltétele az állásfoglalásban jelölt feladatok közös elvégzésének. Milyen más feltételre van még szükség?- Sokan vélekednek úgy, hogy feladataink elvégzéséhez országos szinten további szervezeti és személyi változásokra van szükség. Én ezzel egyetértek. Természetesen most nincs arra lehetőség, hogy részletesen kifejtsem, mire gondolok. De gond, hogy sokan nem a körülményeket, az összefüggéseket veszik figyelembe, hanem az ellenérzések, az indulatok vezérlik a véleményeket. Másrészt, nem elegendő csak az országos jelenségeket minősíteni, hanem a magunk környezetében is jobban körül kell nézni, s így könnyebben megtalálhatók azok a helyi zavaró körülmények, melyek sokak (közéjük sorolom magamat is!) munkakedvét, hangulatát okkal rontják. Természetesen itt szerepe van az egyének felfogásának: hiaaadtan, elfogultság nélkül ítélik-e meg azokat a körülményeket, melyek körülveszik őket, melyeket elítélnek, vagv támogatnak. Ez megint csak visszahat arra, hogy milyen a bizalom légköre. A feltételek között fontosnak tartom a vezetők munkájának színvonalát, magatartását. megítélésük helyzetét. Erről az utóbbi időben sok szó esik az emberek körében. A feltételek között említem meg gazdaságunk szerkezeti átalakításának fontossáaát, országosan és a megyében is. Ezen elsősorban azt értem, hogy a jövedelmet termelő áaazatok. gazdálkodók kapjanak kiemelt támogatást. Ez lehet egy új ioarág. a vetésszerkezet módosítása, vagy a szokásostól eltérő tevékenység. Példaként említem - amit az olvasók a laoból már ismertek —, hogy a sombereki tsz Pécsett sörözőt és szállodát akar építeni, az Állami Biztosító megvette üzemeltetésre a Főnixet, a Pannon Volán bort forgalmaz, és így tovább. Ha sok lesz az ilyen tevékenység, akkor ennek következtében nő a jövedelem, úi termékek ielentkeznek. szélesedik a vállalkozói kedv. Nagyon fontosnak tartom, hogy a politikai munka kultú- ráia változzék. Ez alatt azt értem, hoay a politikai intézményrendszer keretei között általánosan kulturáltabb, emberibb és emberségesebb legyen a munka. Vonatkozik ez természetesen a döntéshozatalra is. Amikor ezt hangsúlyozom, nemcsak azért teszem, mert az elmúlt időszakban sokat foglalkoztunk a munkakultúra javításának feladatával és most illőnek tartom, hogy azt a politikai munkára is értelmezzem, hanem tapasztalataim alapián nélkülözhetetlennek és lehetségesnek ítélem meg. — Az előzőekben, a feltételek között szó volt már a vezetők megítéléséről, a követelményekről. Térjünk most erre még vissza és szóljon a gondokról is. — Kétségtelenül, a közelmúltban sok problémával találkoztunk és érdemes megfogalmazni, hogy mivel nem értünk egyet. Nem tartjuk helyesnek, ha jelentős beosztásban dolgozók elvétik a mércét, összetévesztik a „miénket” az „enyémmel", hozzányúlnak a közös tulajdonhoz, kisajátítják azokat az előnyöket, amelyek nem járandóságok, de annak tartják őket, ha mások rovására akarnak „boldogulni", jellemzően anyagi előnyökre szert tenni. Azokat is elítéljük, akik az ilyen magatartást elnézik, esetleg fedezik, védelmezik. Szerintünk az is felelős, aki a megengedhetetlen vezetői magatartást eltűri. (Mindezeket úgy mondom, hogy tudom, vannak olyanok, akik tőlem is megkérdezhetik, vajon a politikai vezetés néha nem védett-e, vagy véd olyanokat is, akik ezt nem érdemelték, vagy nem érdemlik meg.) A magunkkal szemben támasztott követelmény: legyen a megközelítés tárgyilagos, indulatoktól mentes. Nem tudom elfogadni az olyan megítéléseket, melyek szubjektív véleményekből fakadnak, nélkülözik a megalapozottságot. Hozzá teszem, hogy a mi megítélésünk szerint a megyében vezető beosztásban dolgozók nagy többsége becsületes, tehetséges, szorgalmas, eredményesen és sokat dolgozik, ezt nagyon fontosnak tartom. Ez is hozzátartozik a valós kép kialakításához. Szeretném megemlíteni, hogy törődni is kell a vezetőkkel, megérteni azt, hogy a sikerek örömöket szereznek, a.' kudarcok pedig elkedvetlenítik őket. Azt is fontosnak tartom, hogy tegyük mindig szóvá, ha apróbb hiányossá- aokat veszünk észre a munkában, a magatartásban, ne várjuk meg, míg azok úgy összegyűlnek, hogy már nincs lehetőség a kiiavításukra, s egy út marad: a leváltás vagy az eltonócsolás. De ezt ne tekintsék csak párt- feladatnak. Szeretnék itt a kinevező. a vállalati tanácsok, a választott vállalati, szövetkezeti vezetőségek felelősségére és teendőire utalni. — Mi o véleménye azokról a nézetekről, melyek szerint a feladatok között mintha csak a gazdaság helyzete kapna megfelelő figyelmet, háttérbe szorítva fontos társadalmi kérdéseket? — Kétségtelen, hogy a jelenlegi időszakban kérdéseink és kérdőjeleink többsége a gazdaság helyzetéhez kapcsolódik. Azonban az utóbbi időben erősödött az a felismerés, hogy aazdasági feladataink kimunkálását eaybe kell kapcsolni a társadalmi, a politikai, a kulturális teendőkkel. Úgy gondolom és remélem, hogy ez a felismerés tükröződik a mi állásfoalalásunkban. Nagy jelentőséget tulajdonítunk az oktatásnak, a tudománynak, a műveltség növelésének a gazdasági feladatok meaoldása szemoontiából. Az általános gondolkodásban ennek együttes kezelését erősítjük. Szeretnénk, ha mindazok, akik a gazdaságon kívül, a társadalom más területein te- vékenvkednek, felismernék feladataikat a stabilizáció, illetve a kibontakozás segítésében és eredményesen munkálkodnának érdekében. — Ehhez kapcsolódik a következő kérdés is. A pártbizottság állásfoglalásának elfogadása után a politikai intézményrendszer megyei testületéi, így a KISZ, az SZMT, megvitatták, kidolgozták saját feladataikat munkaprogramjaikat. Hogyan minősíti ezt a tevékenységet a pártbizottság? — Testületünk még nem minősítette. így csak a magam véleményét mondhatom. De mert mindkét szervezet testületi ülésén személyesen is részt vettem, kérdésére a következőképpen válaszolhatok: Tapasztalataim szerint a követelményeknek megfelelő gondolkodásmód már érzékelhető. Mi azt várjuk e testületektől, hogy munkaterveikben ne ismételgessék a pártbizottság állásfoglalásában megszövegezetteket, hanem keressék meg sajátos feladataikat, munkastílusukat, a velük kapcsolatban lévő rétegeknek megfelelő hangvételt. Ebben van előrehaladás. A tömegszervezetek és mozgalmak akkor végzik jól munkájukat, ha megfelelnek azon rétegek elképzeléseinek, melyek körében kifejtik tevékenységüket. Vonatkozik ez az érdekképviseletre, a politikai közvetítésre, rendezvényeikre, akcióikra. így együttesen, mind szélesebb körben tudják elérni, hogy a társadalmunk előtt álló jelenlegi feladatokat megértessék, azok megvalósítására mozgósítsanak. Különösen nagy figyelmet érdemel ez most, amikor előkészületben vannak a jövő évi mozgalmi munka programjai. Ebben az időszakban már arra is gondolni kell, mit tehetünk közösen, — A megyei pártbizottság állásfoglalását követően 17 írás jelent meg lapunkban, melyek fontos összefüggésekre mutattak rá, háttérinformációkat tartalmaztak, segítették a feladatok megértését, a közös gondolkodást. Hogyan minősíti ezeket az írásokat?- Helyeselhető, hogy a lap elindította ezt a gondolkodást, fórumot biztosított. Helyeslem, hogy lehetővé tette a különböző vélemények közreadását anélkül, hogy a szerzőket mondanivalójukat illetően befolyásolta volna. Jól tudom, hogy természetesen voltak olyan szerzők, akiket a szerkesztőség felkért, mások maguk jelentkeztek írásaikkal. A teljesség igénye nélkül jelentek meg ezek a publikációk, nem érintették állásfoglalásunk minden kérdését, de a legfontosabbakkal, azokkal, melyek érdeklődést váltottak ki vagy amelyek körül viták vannak, többen foglalkoztak. Vannak olyan kérdések, • melyekkel megfelelő terjedelemben volt mód a nyilvánosság elé lépni, de vannak, amelyek nem kerültek szóba, például a közbiztonság vagy a politikai munkakultúra kérdése. Néhány kérdés kifejtése kifejezetten érdekes volt. Ezek közül említeném, ahogyan a tudás nagyobb elismertségének követelményét megfogalmazták, joggal bírálva a gyakorlat fogyatékosságait. Vagy: a mi állásfoglalásunkban egy mondat olvasható az idegenforgalomról, ugyanakkor az e témakörben megjelent írás ezt nagyon érdekesen fejtette ki, többek között azt, az engem is foglalkoztató lehetőséget, hogyan fejleszthető Pécs még jobban konferenciavárossá. Érdekesek voltak azok a fejtegetések, melyek a piaccal, a hatékonysággal, a gazdálkodó szervezetek struktúrájával, a társadalmi igazságossággal foglalkoztak. Remélhetőleg akik figyelemmel kísérték ezeket az írásokat, az egyetértést, a felelősségérzetet, a tenniakarást olvasták ki belőlük és hozzám hasonlóan sok információhoz jutottak, további gondolkodásra késztették, (örültem volna, ha több olvasó véleményét, gondolatait is megismerhettem volna, de talán még erre is sor kerül.) — A Központi Bizottság határozata, a megyei pártbizottság állásfoglalásának megjelenése óta néhány hónap telt el. Ez, a mi mostani beszélgetésünk hol helyezhető el, a munka, a gondolkodás folyamatában? — A körülmények úgy hozták, hogy beszélgetésünk a lap ünnepi, november 7-i számában jelenik meg, amikor általában több összegző, gondolkodásra késztető írást szokott a szerkesztőség közölni. Úgy gondolom, hogy ez mégsem elsősorban „ünnepi" interjú. De bizonyos értelemben a megjelenése - politikai munkánk szempontjából — választóvonalnak tekinthető. A pártbizottság állásfoglalásában fontos elveket fogalmazott meg, elindította a gondolkodást, megjelölt fontos irányokat. Most egy olyan időszaknak kell megkezdődnie, amelyre azt mondhatjuk: a tetteinkkel politizáljunk! A feladatok megoldásának módszereit kell megtalálni, erre kell az erőket összpontosítani. Meggyőződésem, hogy napjainkban a politikai munka eredményességét nem a megnyilatkozások, a szándékok helyessége határozza meg, hanem az, hogy azokból mit tudunk megvalósítani. Sokan ezt úgy fogalmazzák meg: a program annyit ér, amennyit megvalósítunk belőle. A majdani elszámolásnál megmérhetjük, valóiában mennyit is értek szándékaink, terveink. Mi azt akarjuk, hogy minél többet érjenek, tetteinkkel igazolható módon. Nyilvánosság elé tártuk elképzeléseinket, de ez azt is jelenti, hogy bármikor, bárhol számon lehet majd kérni tőlünk: mit tettünk, mi az eredmény? Megyei politikánkat tükröző állásfoglalásunkban igyekeztünk választ adni arra; hogyan tovább a megyében? Most az a kérdés, hogy valóban úgy megyünk-e tovább, ólvan ütemben és irányban, ahogyan ezt feladatul szabtuk, ahogyan azt tőlünk a párttagság, a megye lakossága elvárja? A jövőben nem magyarázkodni szeretnénk, hanem felkészülni arra, hogy bármikor elszámolhassunk: konkrétan mit tettünk a feladatok elvégzése érdekében. Ez erősítheti a jövőben a párt politikáin iránti bizalmat, a jobb légkör kialakítását és még talán azt is megfogalmazhatom, hoay valamennyiünknek közös örömöt szerezhet. Ez azt is iaény- li, hogy a tömegDolitikai munkában — a törekvések ismételgetése helyett - kapjon nagyobb figyelmet az, ami megvalósult. Foglalkozzunk kevesebbet helyzetünk megítélésével és többet azzal, amit és ahogyan változtatni kell és lehet. Ne a taszító, hanem a vonzó tényezők kapjanak kiemelt fiayelmet. Például arra gondolok, hogy amíg egyik helyről azt mutattuk be, hogy miért távoznak el a dolgozók, mi taszítja el őket. addig más helyekről azt tárjuk fel, hogv ott miért szeretnek dolgozni, mire büszkék, milyen eredményeket érnek el, mert az ilyenek vonzóak, mozgósítanak. Ez azt is ielenti, hogy az általános helyett többet szóljunk — vagy írjon a lap — a konkrétről, ötlet helyett a megoldásról. A változtatás iránya, annak eredményei kapjanak nagyobb figyelmet, ne a kesergés, a csüggedés formálja hangulatunkat, hanem a tenniakaró és tudó ember, s az ő cselekedeteik, eredményeik, sikereik. — Mivel fejezzük be beszélgetésünket? — Rólam néhányon tudják, hogy gyakorta olvasom és idézem Széchenyi Istvánt. Hadd válaszoljak a kérdésre — éppen az előzőkben említettek figyelembevételével — Széchenyire utaló gondolattal, amit munkám egyik mottójának is tekintek: „Hit(t)el a világ e stádiumában is”. Úgy vélem, erre most valameny- nyiünknek- nagy szüksége van!
