Dunántúli Napló, 1987. november (44. évfolyam, 301-330. szám)

1987-11-04 / 304. szám

1987. november 4., szerda Dunántúlt napló 3 Urciiiycfliplomässol« „Benne élni az egyetem mindennapiéiban" A JPTE Baráti T ársasága — Lényeges, hogy az egye­temi törekvéseket széles kör­ben tegyük ismertté! Az ed­digieknél is többekhez, rend­szeresebben szeretnénk eljutni. Ebben önös érdekeink is ve­zérelnek bennünket, sponzo- rokra lelhetünk — dr. Aknai Tamás, a JPTE rektorhelyette­se és dr. Csefkó Ferenc, a JPTE Baráti Társaságának tit­kára a közelmúltban Szekszór- don megtartott társasági ülé­sen elsősorban a továbblépés­hez szükséges tennivalókat, javaslatokat gyűjtötték egybe. Az egyetem baráti társasá­ga 1978-ban alakult meg, a tanárképző kar négy évvel ké­sőbb csatlakozott. Az 1255 tagból 1165-en a jogtudomá­nyi, illetve a közgazdaságtu­dományi karon végeztek, 90- en a tanárképzőn. A társaság létrejöttének elsőrendű célia az egyetemhez való tartozás érzésének fenntartása, a kap­csolattartós lehetőségének biz­tosítása. Kiírtak tudományos pályázatokat, készültek évköny­vek, rendeztek szakmai talál­kozókat, emléküléseket. — A tudományos pályázatok helyett, amelyek az értékelés után fiókokba, archívumokba kerültek, lehetővé szeretnénk tenni, hoav a taqok bekap­csolódénak a karok, tanszé­kek kutatásaiba és fordítva: A „Heimatzunft Baden— Württemberg" meghívására a pécsi Leőwey Klóra Gimná­zium nemzetközi tánccsoportja körutazáson vett részt az NSZK-ban október 10. és 19. között. Az első állomásunk Unterensingen volt, egy falu Stuttgart közelében. Szeretet­tel fogadtak minket, családok­nál laktunk, akik mindent megtettek azért, hogy jól érez­zük maqunkat. Vasárnap este adtuk elő először műsorunkat. Hétfőn kirándultunk Kirch- heimbe, meqnéztük a régi vá­rost, majd Teck várában ebé­deltünk. A napot ismerkedési est zárta, amely tanulóink kez­deményezésére táncházzá vált, így vendéalátóink is megta­nulhatták táncaink alaplépé­seit. Következő felléoésünk Tammban volt. Szerdán Schön- auba utaztunk, a Fekete Erdő­be. Este főien üdülővendé- qek előtt adtuk elő műsorun­kat. Schönau uavanis qyóqv- üdülő. kevés helybeli lakossal. Fellbachban partnergimná­ziumunk, a Gustav-Stresemann elvárnánk, hogy egyetemi ok­tatók is dolgozzanak a társa­ságban. Gondoltunk könyvki­adásra, vállalatokkal való együttműködésre is. Esetleg szekciókat, helyi csoportokat is lehet alakítani ott, ahol megvan a megfelelő létszámú tagság, hiszen nagyon sokan kerültek el az ország külön­böző részeibe, és az egyetem befejezése után 5—10 évvel felébred az emberekben a nosztalgia az alma mater iránt. — Időről időre egyetemi hír­levelet küldünk majd a tagok­nak, amelyekben a legfrissebb tudományos híreket, eseménye­ket, oktatási újdonságokat ol­vashatják. Az egyetem jelen­tős tanárairól monográfiákat akarunk írni, és több emlék­ülést is rendezünk a tagok közreműködésével, illetve ter­vezzük, hogy krónikát írunk az egyetem életéről, mivel 1970-től kezdődően nincsenek összeqyűitve a dokumentumok — sorollak az elképzeléseket beszélgetőpartnereim. Én meq továbbadom tervei­ket. amelvek, ha megvalósul­nak, hozzáiárulhatnak egy von­zó és fontos tevékenységet folytató baráti társaság meg­erősítéséhez, bővítéséhez. B. A. Gimnázium igazgatója, taná­rai, diákjai fogadtak bennün­ket. Gyerekeink velük egykorú társaiknál, zenészek és felnőtt kísérők pedig pedagógusoknál laktak._Délután fogadott min­ket a főpolgármester és el­mondta, milyen fontosnak tart­ja, hogy a két város, a két iskola között megmaradjon a jó kapcsolat. Másnap a gim­názium vendégei voltunk, meg­néztük a jól felszerelt, kor­szerű szaktantermekkel ellátott intézményt. A gyerekek tanítá­si órákon vettek részt, még egy futballmeccset is szervez­tek a vendéglátókkal. Este ad­tuk elő a műsorunkat, amikor- is a közönség óriási tapssal jutalmazta a pécsiek produk­cióiét. Esslingenben részt vettünk egy táncmulatságon. Érdekes volt számunkra, mert hagyományőrző együttesek táncoltak ezen az ünnepsé­gen, az előre kinyomtatott táncrend alapján táncmester irányította az estet. Englenderné Hock Ibolya Dr. Makoviczky Gyula A Janus Pannonius Tudo­mányegyetem tanévnyitóján aranydiplomásokat köszöntöt­tek: olyan jogászokat, tanáro­kat, akik ötven éve szereztek diplomát az akkori Erzsébet Tudományegyetemen. Huszon­haton vehették át az erről szóló oklevelet. * Dr. Makoviczky Gyula 1937- ben tudományos munkájának elismeréseképp külön minisz­teri engedéllyel hét félév alatt tehette le a doktori vizsgát, melynek témája a geológia volt. Pécsi, József utcai laká­sán az azóta eltelt hosszú időt elevenítjük föl. — Az egyetem elvégzése utón Budapestre kerültem ta­nítási gyakorlatra, itt beirat­koztam a Közgazdaságtudo­mányi Egyetemre, amelyet két év alatt végeztem el. De az egyetemet nem hagytam ott, a gazdaságtörténeti tanszéken tanársegéd, majd adjunktus lettem. Közben tanítottam a Felső Kereskedelmi Iskolában magyart, történelmet, földraj­zot. A pályakezdés nem volt za­vartalan: nem volt olyan év, hogy pár hónapra ne kellett volna bevonulnia katonának: — a Felvidékre, Erdélybe vagy Horvátországba vezényelték. Meséli ezekkel kapcsolatos emlékeit — mindegyik külön kis regény. Aztán jött a „nagy élmény”, a háború. Kalandos évek voltak, mint síszázad- parancsnok megjárta az orosz hómezőket, majd kalandfilmbe illő körülmények között a szá­zad az ó vezetésével hazaszö­kött a frontról. Sítalpakon . .. — 1943-ban újra a katedrá­hoz állhattam, de megint csak egy évig. Aztán óvóhelypa­rancsnok lettem, később be­hívtak Nagykanizsára az ez- redemhez, melynek segédtiszt­je lettem. Ott voltam a hírhedt marcali vérengzésnél is. Aztán visszavonulás és hadifogság. Na, ott hasznosíthattam a geológiai képesítésemet: olaj­csöveket fektettünk le. Kimérten, látszólag érzelmek nélkül mesél, de a jó megfi­gyelő észreveheti a visszafoj­tott indulatokat. — 1948-ban keveredtem ha­za a fogságból, itthon vártak az azóta megszületett gyerme­keim. Aztán kerültem Pécsre, melynek érdekes története van. A fiam mellhártyagyulla- dást kapott, az orvos jó leve­gőt javasolt. Hát megnéztük a • • Otven év a katedrán és a jogi pályán Ketten a huszonhatból térképet. Persze, választásunk­hoz nagyban hozzájárult az itt eltöltött pár év. Pécsett, az akkori Felső Ke­reskedelmi Iskolához került, melynek akkor még egészen más volt a képzési rendje és célja, mint a későbbi kereske­delmi szakközépiskolának, üz­letembereket képeztek. Itt 1970-ig, nyugdíjaztatásáig ta­nított politikai gazdaságtant — és szakmai tantárgyként cukrászatot. Elég messze esik a geológiától . . . — Családi hagyomány ná­lunk a cukrászmesterség, a fe­leségem, aki szintén nagykani­zsai születésű, hozta magával a tradíciót. Hát kitanultam azt is. Nyugdíjba vonulása után sem szakadt el a pályától. Ne­velőtanárként dolgozott az MSZMP Oktatási Igazgatósá­gán. Hobbijáról kérdezem, fel­csillan a szeme, feleségével szinte együtt mondják: a túrá­zás. Sok-sok éven át vitte ki­rándulni az iskola tanulóit, ODOT-táborok szervezésében vett részt, rendszeresen kísérte a baranyai KISZ-fiatalokat. A Mecsek, az erdő szeretete ma sem múlt el - szombat-vasár­naponként nagyokat kirándul­nak. * Budapesti lakásán kerestem föl dr Hermányi Istvánt, a jogtudományok doktorát. A családi hagyományt folytatja az aranydiploma: édesanyja gyémántdiplomás pedagógus volt. Nézegetem hajdani in­dexét: „szótöbbséggel kitün­tetve jeles". — Életem legszebb éveit töl­töttem Pécsett — mondja és láthatóan nem az udvariasság beszél belőle -, mert itt talál­tam igazi közösségre. Szüleim, akik Kőszegen éltek, nem tud­ták állni a taníttatás költségeit, úgy segítettem magamon, ahogy tudtam. Tanítottam, érettségire készítettem föl és- egyik legszebb emlékem - tagja voltam a Pécsi Király­díjas Dalárdának, melyet ak­kor egy nagyszerű ember, Agócsy László karnagy veze­tett. Felléptünk különböző ün­nepségeken, akkor még fizet­tek is érte. Tanárainak emléke végigkí­sérték egész életét. Lelkesen mesél Óriás Nándorról, több generáció legendás mesteré­ről. De a mesterek nem csak a szakmai indíttatását segítet­ték. — Lelki edzettséget, állha­tatosságot és jókedélyt is ta­nultam tőlük. És tudja, hiszek benne, hogy a háborúban, a két és fél éves hadifogságból Dr. Hermányi István is közvetetten ők segítettek hazajönni, pedig sokan ottma­radtak . .. Minden fiatalnak ilyen mestereket kívánok. Akik melegen tartják az ember vé­rét, bármilyen helyzetbe is ke­rül. A Belügyminisztériumban kezdte a jogi pályát 1937-ben. A háború után a Tisza-menti Vízműépítő Vállalathoz került — innen 1953-ban áthelyezték a Közlekedési Anyagellátó Vállalathoz. Úgy tűnik, itt ta­lálta meg igazi hivatását, amely aztán már végigkísérte a nyugdíjig: a közlekedés­ipart. 1964-től 1972-ig a Köz­lekedési Minisztérium Közúti Főosztályának főelőadója. Munkája természetszerűleg sok utazással jár, ha tehette, megfordult Pécsett is, annál is inkább, hiszen rokonai élnek itt. A fiatalokról, a fiatalságról beszél legszívesebben. A nyi­tott ablakon át állandóan je­len van a nagykörút zaja, ro­hanása. Itt bent fontos minden szó.- Értékesek a mai fiatalok, bármit is hallani manapság. Értékes fiatalok megkívánhat­ják, hogy értékes öregek áll­janak mögöttük. Lehetetlen elhatárolnunk magunkat a kö­vetkező generációtól, nem sze­retem azt, aki folyton a „bez­zeg az én időmben ..." frá­zisát fújja. Néztem Pécsett a mostani évnyitón az esküt te. vő fiatalokat. Nagyon jó volt őket látni, ugyanúgy csillogott a szemük közben, mint vala­mikor nekünk. És jó volt visz- szaemlékezní, újra magunkat látni akkor. Újra érezni azt a felejthetetlen pillanatot. Az aranydiploma összekap­csolódik egy másik jeles év­fordulóval — nemsokára lesz az ötvenéves házassági évfor­duló. Három fia és négy uno­kája üli majd körül az asz­talt. Nyugdíjas évei jórészt a Budapest határában lévő kis telken telnek el. örök tanulási kedvét bizonyítandó: mester­vizsgázott gyümölcskertész és szőlész.- Hallom, ahogy a szomszé­dok mondják: milyen öreg és még minäig ott vacakolódik. Legfontosabb a jókedély, és hogy szeressük az embereket - akkor könnyű velük bánni, nem igaz? Hosszan beszélgetünk erről, szemében végig ott a kioltha- tatlan derű. Pozsgai Zsolt Körutazás az NSZK-ban Pécsi diákok vendégszereplése Erdélyi Miklós a pécsi szimfonikusok élén Vérbő, jókedvű, lendületes előadás Színvonalas zenei élmény volt Külföldi hangversenyköiút- ját megszakítva vezényelte a Pécsi Szimfonikus Zenekart Erdélyi Miklós karmester pén­teken este a POTE aulájá­ban. Olyan karmester-egyéniség állott ezúttal a zenekar élén, aki fölényes műismerete mel­lett hallatlan szuggesztivitás- sal, egész lényéből fakadó muzikalitással formálta, irá­nyította az együttest. S ebből a kitűnő összjátékból végső soron nékünk, hallgatóknak színvonalas zenei élményben volt részünk. A műsorindítás telitalálata Rossini: A tolvaj szarka cí­mű nyitányának bemutatása. Bár Rossini operája nem tar­tozik a gyakran játszott ope­rák közé, a nyitánya annál közismertebb és közkedvel­tebb. A Pécsi Szimfonikus Ze­nekar a mű tartalmából fa­kadó vérbő, jókedvű, lendü­letes előadásban mutatta be a darabot. Erdélyi Miklós karmester­nek — azon túl, hogy köny- nyed, elegáns felfogásban vezényelt — a legapróbb rész­letek kidolgozására is gond­ja van. A nyitány végére tartogatott dinamikai foko­zást, csattanót remekül oldot­ta meg az együttes. A műsor további részében Beethoven: I. (C-dúr, op. 15.) zongoraversenyét Némethy Attila zongoraművész közre­működésével hallottuk. A fia­tal pianista nem először lé­pett a pécsi közönség elé. Játéka egyre érettebb, kifor­rottabb. Az első tétel (Alleg­ro con brio) előadása azon­ban nem volt mentes kisebb zökkenőktől. A szólista szép billentése, pontos ékesítései mellett néha indokolatlan tempóváltások nehezítették az „átkapcsolást” a szóló ré­szek és a zenekari részek kö­zött. A középső, lassú tétel me­rengő, álmodozó hangulatú. Ezt az érzést a mű belső mondanivalójából kiindulva a zenekar és a szólista egy­aránt tartalmason, jó össz- játékkal tolmácsolta. S ugyancsak az egymásra fi­gyelés, a jó kontaktus jel­lemezte az eleven, humoros, életvidám zárótétel megszó­laltatását is. A koncertet Schubert: IV, (c-moll) szimfóniája zárta. A szerző a „Tragikus” jelzőt adta a művének. Inkább csak a darab első tétele - s ta­lán annak hangneme — utal a címre. A mű egésze opti­mista kicsengésű. S éppen ezt a kisugárzást, a harmó­niákban rejlő lehetőségeket tárta elénk a zenekar. Az együttes hangzása telt, arányos volt. a szimfónia egy­másra épülő tételeiben meg­győzően szólott. Erdélyi Miklós karmester ezen az estén olyan színvona­lat diktált a zenekarnak, amelyet nem lehetett alul tel­jesíteni. Törtely Zsuzsa előtt Három film Tolsztoj futása — így neve­zik a nagy orosz író, Lev Nyi- kolajevics Tolsztoj életének utolsó akcióját, a Jasznaja Poljanáról való elmenekülést, a sokféleképpen magyarázott utazást, amely végül a nyolc­vankét éves agg halálával vég­ződött egy vidéki vasútállomá­son. Ha jól meggondoljuk, nem is lehetett volna másmi­lyen Tolsztoj halála. Száraz György ebből a témából írta televíziós játékát, a Megoldás címmel jelölve Tolsztoj életé­nek legutolsó stációját. A ren­dező Hajduly Miklós volt. A tévéjáték Szabó Sándor juta- lomjótéka lett — és a ritkán látható Bánki Zsuzsáé. Szabó illúziót keltett Tolsztoj maszk­jában, testi, lelki robusztus­ságában, s érzékeltetni tudta egy nagy élet minden erejét, nagyságát és súlyát. Bánki Zsuzsának egy hisztérikus gróf. nét kellett eljátszania, a fele­séget, aki tizenháromszor szült, kilenc élő és — úgy mu­tatják — boldogtalan gyer­meket hozott a világra, és mint ismert, 10-szer másolta le a Háború és békét. Tolsztoj utolsó heteit nem lehet elját­szani Tolsztoj családja nélkül. A feladat roppant kényes és kockázatos. Tolsztojt látjuk hózikabátban, házipapucsban, azaz papucs alatt. Kicsit a pletykalapok jólinformóltsógá- ra emlékeztetett ez a film. Akaratlanul is összehasonlítot­tam eqy fiatalabb alkotó eav hete látott „életrajzi" filmjé­vel. Rácz Krisztina Csinszkájá­val — és az utóbbi javára. A Csinszka című film ugyan­is hangulatokat akart s tu­dott adni. Nívósán fényképe­zett jelenetei beszéltek a sze­replők helyett, s nem elmond­ták, hanem sejtették a mú­zsa, Boncza Berta sorsát. A film ennyit akart, s ennyit tudott adni. A Menekülés teljesen rea­lista eszköztárral elmond egy változatot Tolsztoj futásáról, annak előzményeiről, problé­máiról, a feleséggel, a gyer­mekekkel, a hívekkel és az el­lenségekkel. És ha egy film ennvire realista, akkor mi, nézők is eszerint kezeljük. Vasárnap este, Szent Johan­na. Pontosabban A pacsirta, Jean Anouilh pacsirtája. Egy éven belül a második előadás erre a témára: tavaly az ír Shaw darabiát láthattuk Ka­posváron Csákányi Eszterrel, most a francia Anouilhét Var­ga Máriával és sok kaposvári színésszel, akik sajátos termé­szetes légkörükkel megtöltötték az élettelen stúdiódíszletet is. És ott volt Labancz Borbála is, pár pillanatig is emléke­zetesen. Most a hangjával igé­zett meg. A francia Anouilhnak lát­ható gyönyörűsége telik ab­ban, hogy volt a történelmük­ben egy ilyen bámulatra mél­tó tünemény, mint az orleansi szűz. Mert Jeanne d'Arc tü­nemény volt, amely hatszáz év távlatából is megmelengeti a szíveket. A mezőkről jött, írástudatlan parasztlány volt, és győzelemre vezette népét az ideqen hódítók elleni harc­ban. Az első népies naciona­lista, az első igazi nemzeti hős Európában. A forgató­könyvíró és rendező Horváth 1. Gergely ezt a tüneményt játszatta el a kaposvári Var­ga Máriával, akinek Johanná­ja iaézetes. A szemünk láttá­ra „babonózza" meg a zsol­dosvezért, a Dauphint, sőt a roueni bírót is, aki már-már könnvekre fakad, annyira eqyüttérez az eretnek Johan­nával. Fz a tüneménv Anouilh pacsirtája, a francia földek, mezők pacsirtája, mely nem hal meq, vagy ha igen, akkor is mindjárt az égbe száll. G. O.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom