Dunántúli Napló, 1987. november (44. évfolyam, 301-330. szám)
1987-11-28 / 328. szám
— A Jelenkor novemberi száma A Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat lírai rovatában ezúttal Kalász Márton, Pákolitz István, Határ Győző és Szepesi Attila versei olvashatók. Folytatódik Somlyó György Párizsi kettős c. regényének, Csapiár Vilmos, Azon a nyáron c. elbeszélésének és Sándor Iván esszékönyvének közlése. Mándy Iván új novellája mellett, a nemrég elhunyt Erdély Miklós hagyatékából válogatott versek és elbeszélések egészítik ki a szám szépirodalmi anyagát. A tanulmány—kritika rovatban figyelmet érdemel Beke László és Peternák Miklós beszélgetése Erdély Miklós Írásairól, továbbá Vitányi Kán tanulmánya Csoóri Sándor esszéiről, Csuhái István és Kabdebó Lóránt írása Határ Győző egy-egy regényéről. Doboss Gyula Mándy Iván prózáját elemzi, Marno János Kalász Márton új verseskötetét méltatja. Csűrös Miklós tanulmányával köszönti a lap a hatvanéves Lator Lászlót. A számot Erdély Miklós grafikái illusztrálják. Olvasás közben Mándy Nyári délután (Előhívta: Szederkényi Ervin) ÉGTÁJAK UTASSAL Szek- szárd még a két háború között is sokkal elmaradottabb város volt Tolna megyében, mint például az urbanizált, vasúti csomópontnak számító, jómódú kereskedőréteggel rendelkező Dombóvár. Mára megfordult a helyzet. Szekszárd nemcsak megyeszékhely, köz- igazgatási és gazdálkodási központ, Szekszárdnak saját és sajátos művelődési élete, szellemi arculata is van. A Művészetek Háza, a múzeum, a levéltár, az oktatási intézmények, a művelődési központ — megannyi tűzhelye, a színvonalas, kulturális munkának. És Szek- szárdon jelenik meg immár tíz esztendeje — évente négvszer — a Dunatói című folyóirat. Ennek a folyóiratnak a szerkesztőié, saiátos arculatának kialakítóia Csányi László. Csányi László már korábbi könyvében, a Szekszárdi naplóban bebizonyította, hogy Szek- szárdon is lehet Firenzében gondolkodni. Csányi az idén töltötte be hatvanötödik évét. Ebből az alkalomból jelent meg Szekszárdon Égtájak utassal című tanulmánykötete. Csányi új könyve azt bizonyítja, hogy Szekszárdon is lehet az egyetemes magyar irodalom gondolatkörében élni és dolgozni. A kötet első fele Babits és Illyés igézetében született tanulmányokat tartalmaz, második felében kortárs magyar írókról, Takáts Gyuláról, Csorba Győzőről, Juhász Ferencről, Fodor Andrásról szóló kritikákat olvashatunk. Milyen írások Csányi László tanulmányai? Okos, művelt, széles látókörű, adatgazdag esszék. Párhuzamai, asszociációi tág körben mozognak: az Ótestamentumtól, a görögöktől Dan- tén és Petrarcán át, Thomas Mannig és a leqúiabb csillagászati szakkönyvekig tériednek. S persze, soha nem marad el a hivatkozás kedvenc írójára, Goethére. Csányi László új könyvében is utazásra hív bennünket. De most nem Itáliába, Firenzébe kalauzol, hanem megmarad a honi égtájakon, még közelebbről: a tolnai és a dunántúli tói vonzásában született szellemi és irodalmi értékeknél. Fogadjuk el útitársnak: érdemes kalauzoló szavára figyelnünk. A SZERBEK KAZINCZY FERENCÉ. Kétszáz éve, 1787-ben született Vük Stefanovic Karadzic, akinek munkásságát bízvást hasonlíthatjuk a mi Kazinczy Ferencünk tevékenységéhez. Vük a szerbiai Trsic- ben született. Az egykori pásztorfiú, a szerb irodalmi nyelv megteremtését tűzte ki élete céljául. A nép nyelvéből indult ki. Jelszava volt: „írj, ahogy beszélsz!" A népköltészet iránti vonzalma éppúgy Kazinczyra emlékeztet, mint hatalmas utazási kedve. Vük összegyűjtötte és 1814-ben könyvben adta ki szerb népköltészeti anyagát. Utazásai során pedig járt Bécsben, megfordult Weimar- ban, az idős Goethénél, s vendégeskedett Oroszországban. Többször lakott Budán, a Tabán alatt, a Rácvárosban. Buda — főképpen mióta a nagyszombati egyetem nyomdája' oda költözött —, a magyarországi szerbek szellemi fellegvárának számított. Vük a magyar és szerb művelődési kapcsolatok kiemelkedő alakja, élete és munkássága a népek kölcsönös megbecsülésének, kulturális összefogásának szép példája. Ezt látták benne a java kortársak, s ezt ünnepük benne a mai utódok. íme, a megemlékezés néhány friss példája. A Szabadkán szerkesztett magyar nyelvű folyóirat, az üzenet egész október—novemberi, összevont számát Karadzic emlékének szenteli. Az Eszéken megjelenő horvát nyelvű művelődési és irodalmi szemle, a Revija legutóbbi száma ugyancsak Karadzicról szóló tanulmányokat közöl. Eszéken egy további érdekes vállalkozás látható ezekben a napokban: a galéria vezetője, a kitűnő festő, Predrag Goll és a könyvtár igazgatója, Pavle Blazek bejárták Vük gyermekkorának színhelyét. Az egyikük ecsetet vitt, másikuk az utazás naplóját írta meg. Goll negyedszáz festményét, remek ak- varelleket először Eszéken állították ki. Vük abban a biztos tudatban végezte munkáját, hazájának általános szolgálatát —, írja róla Herceg János, az üzenet említett számában —, „hogy minden népet csak a nyelve élteti, s ha az elnémul, a nép is eltűnik, beolvad valamilyen nagyobb közösségbe”. KOPÁCSI VÍZI ÉLET. Kopács apró Duna-menti magyar falu a Dráva-szögben, a történelmi Baranyának a mai Jugoszláviában található legdélibb részében. A Duna és a Dráva összefolyása közelében elterülő település régen híres volt halászatáról. Haas Mihály 1845- ben egy idilli világról beszél, arról az időről, amikor a Dunában még megél „a viza, a tok, a finom hússal kínálkozó söreg, aztán a fehér és kemény húsú süllő, a kövér ponty, a csuka és a többi”. Még a múlt század végén Herman Ottó is azért utazik Kopácsra, hogy a magyar halászatról szóló könyvéhez anyagot gyűjtsön ... Ez a vízi- és halászélet ma már jórészt a múlté, s csak az emberek emlékezetében, a padlásokon őrzött tárgyakban és néhány kopácsi öreg halász elbeszélésében él. Az emlékek számbavétele, leírása, megörökítése azonban napjaink kötelessége. Lábadi Károly, aki Laskán él és az eszéki Magyar Képes Újság munkatársa, népköltészeti gyűjtemények közreadása és Laskáról írt könyve után most a kopácsi vizi élet bemutatására vállalkozott. A Fórum kiadásában megjelent és nálunk is könyvárusi forgalomba kerülő könyve szép példája a helytörténeti kutatómunkának és qyarapítóia az egyetemes maqyar néprajztudománynak. A földrajzi környezet bemutatása után a halászati technikákat és a vizi viláq népköltészetét ismerteti. Könyvének külön érdekessége a helyi halételek leírása, valamint a füaaelékben található tájszó- jeavzék. A Kopácsi vizi élet című könyv egyszerre élvezetes olvasmány, maradandó tudományos érték és buzdító morális példa. Tüskés Tibor Halott idő a délután. Fekszem a díványon valamilyen furcsa félálomban. Sárga napfény önti el a szobát. Magába szívja a szőnyeget, a bútorokat. És hát lassan engem is. Zúg a fejem. Inkább csak úgy emlékszem magamra. Arra, aki odaült az asztalhoz és elkezdett kapirgólni mindenféle cetlikre. Vagy éppencsak kibámult az ablakon. Érezni lehet az üres utcát. Eltűntek a járókelők. Akárcsak az autók a mártír miniszter- elnök emlékműve mellől. Gróf Batthyány Lajos magára maradt. Megvagyunk egymással. Ö az emlékműben, én idebent. De mostanában valahogy gyanakszik. Talán, hogy én is benne voltam abban a bizonyos kivégzőosztagban. Később eltűntem a környékről. Hosszú évek, évtizedek után visszatértem. És most meghúzom magam. Megszólal a telefon. Váratlan hang. Nem tudok megmozdulni. Belekiáltom a levegőbe. — Visszahívlak, Imre bácsi! Imre bácsi dörmögő hangja. — Sose hívsz vissza. Mindiq én hívlak. (Pillanatnyi csönd.) Mi van Péterékkel? — Visszahívlak, Imre bácsi! — Imre bácsi letette a kagylót. Kínlódva az óra felé fordítom a fejemet. Olyan messze van, olyan lehetetlenül messze. Fél négy múlt. Lélektan Látszatra egy szerelmespár a főhőse a Pécsi Balett legutóbb bemutatott produkciójának, a „Kék Balett"- nek, amelyet november 13- án láthatott először a közönség a kamaraszínház nagytermében. Aki azonban kék-tiszta szerelmi románcot, vagy egyáltalán valamilyen körvonalazható történetet várt, annak csalódnia kellett. Eck Imre ugyanis Popper Péter pszichológusíró szövegkönyvére szürrealista ihletésű lélekelemzést készített, amelyben - akárcsak némely előző művében (Don Juan bolorrdjai, szeretői voltunk, A szerelem), mindegyikben más szemszögből nézve — szerelem, bűn és bűnhődés kérdéseit, összefüggéseit boncolgatja. Ezúttal azonban egyenesen a patológia oldaláról közelített és a kórkép megfogalmazása legalább is bizarr eredményt szült. Az első részben még felfedezhető és kibogozható az egyben az alaphangot is megadó cselekményszál: egy különös alakokkal telezsúfolt, szürrealista hangulatú környezetben (a vendégként meghívott Jan Zavorsky díszlete Magritte vagy De Chirico képeit idézi) jelenik meg a szerelmespár (Uhrik Dóra és Hajzer Gábor). Kissé nehézkesnek tűnő kettősükből alig tudunk meg valamit róluk, ha csak azt nem, hogy a körülöttük sürgölődők tudatalatti világuk szereplői, akik első perctől kezdve jelen vannak életükben. Azután a Nő magára marad szorongásaival (ezeknek okát a színpadon látottakból nemigen lehet kihámozni) és a tükörben először női alakmását, majd férfi-alteregó- ját hívja életre. Az utóbbival erotikus szerelmi kettősbe kezd. A visszatérő Férfi rajtakapja őket, pisztolyt ránt és lelövi a Nőt, azután már-már bohózatba illően, kétségbeesetten siratni kezdi. Valóság vagy csak a félNégy. Fél öt. Háromnegyed ... És én még mindig csak fekszem. De hát ez lehetetlen! Le kell vinnem a szemetet. Nem halaszthatom tovább. A mecklenburgi lovak rendkívül teherbíróak. Teherbírónk és megbízhatóak. A Színes fátyolt vissza kell vinnem Vidornak. A Színes fátyol eltűnt valahol a polcokon. Le kell rámolni a könyveket. Lerámolni mindent. Pósa Lajos gyermekköltő Csupán gyermekeknek költ ő Asztalunknak ennek folytán Elnöke lesz Ambrus Zoltán. Röhécseltem. Szavalgattam. Elnémultam. Száraz köhögés lent a téren. Vagy idebent a szobában? Egy kislány hangja valahonnan messziről, de olyan tisztán. Kérem szépen küszöbön a székem! Csúfondáros kuncogásban száll el a hang. A levegő zúg, mintha egy társaság beszélgetne. Lehet, hogy éppen rólam. Csakhát semmit se értek az egészből. Keservesen feltornázom magam. A két könyökömre támaszkodom. Suttognak, locsognak, hehe- résznek. Engem észre se vesznek. Pedig akad köztük néhány ismerős. Azt azért megállapíthatom. Sericsné! Na, üljön csak le, tékeny szerelem fantáziaképei? Dráma vagy komédia? Lehet ez is, az is. Sok és tömény pszichológiai jelentésű utalás zúdul a nézőre, de annál kevesebb a dramaturgiai fogódzó azok számára, akik kevésbé járatosak a lélektanban. A második rész már egyenesen a tudatalatti birodalmába vezet. Mintha a Férfi lelkiismeretfurdalásának látleletét illusztráló, furcsa, pa- noptikumi figurákból összeállított tablót látnánk. Torz fantazmagóriák, egy szimbolikus elmegyógyintézet lakói. A Nagycipős Kisfiút, az Impotens Don Jüant, a Mám- mont, az Alázatos Papucsot, a Vámpírt, a Kétségbeesett Clownt és az öregedő Majmot sajátos logikai és kronológiai sorrendben, a sorsot képviselő Párkák és a bosszú, a büntetés istennői, Sericsné! Ide, ide a dívány szélére! Mi az? Nem is reagál? Jó, rendben. Boér úr! Azért legalább köszönhetne. Mégis, mi erről a véleménye? Maga mindig híres volt a jó modoráról. Boér úr, az úriember mintaképe. Hát akkor most mit jelentsen ez? És a többiek mit szólnak ehhez? A kedves társaság? Szétrebbennek. Szétfoszlanak. Megrémültek valamitől? De miért? Hiszen éppencsak néhány szót akartam velük váltani. Mindössze néhány szót. A könyököm megcsúszik. Visszazuhanok. Batthyány gróf odalent a téren. Lemegyek hozzá. De talán magára akar maradni. Nem kíván semmiféle társaságot. Hiszen oly ritkán lehet egyedül. Autók veszik körül. Autók gyűrűje. Tülkölés. Ajtó- csapkodás. Ordítozás. Koszorúk. Szigorúan ellenőrzött koszorúk. Vékonyka lángja az emlékezés mécsesének. Az ujjaim rátapadnak a homlokomra. Rátapadnak és lehullanak. Két szappanfoltos papucs a dívány mellett. Hosszan nézem őket. Nagy utat tehettek meg. Végig a szobákon, a fürdőn, a konyhán. De még ez se elég. Kislisszoltak a lakásból, a jó ég tudja, hová. És végül itt kötöttek ki. Hahó, ezek várnak tőlem valamit. Ugyan mit? Egyszerre csak meghallom a hangomat. az Erinniszek űzik, hajszolják erotikus kavalkádban. A lélektani értelmű szimbólumok szürrealista képekben olvadnak fel, amelyek újabb és újabb asszociáció-hullámot indítanak meg. A lázálom szereplői — a meghalt Nő Szürke Árnya is közöttük van — végül a halálba kergetik a Férfit, akit ünnepélyes, megnyugvást hozó zene hangjai mellett beborít a hóesés ... A nézőben pedig maradnak a kérdőjelek. Mit akartak a szerzők közölni valójában? Szembesíteni kívántak saját belső világunkkal? Vagy az „amit megfogalmaztunk, az mór nem is olyan fenyegető" elvét szándékozták bizonyítani? Érezzük az alkotó célját, de a mondanivalót beborítják a mélylélektani ködfoltok, amelyek még a szó szerint vett táncot sem hagy— ... szalonjuk volt a Wohl nővéreknek, olyan irodalmi szalonjuk. Janka és Fruzsina. Közéleti személyiségek. Estélyeket rendeztek, felolvasásokat, fogadónapokat. A legjelesebb írók jártak hozzójük, a művészvilág kiválóságai, egyházi méltóságok, politikai nagyságok. Ők maguk is írtak . . . regényeket, költeményeket, útirajzokat. Az egyik Wohl kisasszony beleszeretett Arany Jánosba. Azt mondják, üldözte a verseivel... és talán nemcsak a verseivel. De ez nem igaz! Ez egyszerűen rágalom. Aljas rágalom ! Janka és Fruzsina. Nem, nem Fruzsina! Hogy hívták a másik Wohl kisasz- szonyt? Blanka? Ilonka? Lehetetlen, hogy ne tudjam a nevét. Teljesen lehetetlen. Hiszen ő volt a híresebb. Néhány regénye külföldön is megjelent. Daudet is fogadta Párizsban. Alphonse Daudet. Janka is vele tartott. Nem is ment volna Daudethoz Janka nélkül. Hiszen soha egy lépést se tettek egymás nélkül. Együtt utazták be a fél világot. A Wohl nővérek soha se mentek férjhez. Hát iaen, Janka kissé lemaradt. De a másik ezt soha se éreztette vele. Nemes lélek volt. Jó, jó, de hogy hívták? Hoav a fenébe? Wohl Janka és .. . Elakadtam. Úgy maradtam végképp elakadva, lelógva a díványról a papucsok fölé. ják igazán kibontakozni. Néhány részlettől eltekintve, így inkább némajáték született és a táncosok igazi tóncfeladatok híján csak színészi képességeiket tehették próbára. A kollektív teljesítményből Uhrik Dórát, Hajzer Gábort, Paronai Magdolnát és a hangfelvételről szóló Höndel-zenéhez Vi- dovszky László hangzatait élőben interpretáló hegedűst, Gy. Vass Ágnest kell külön kiemelni. (örömmel fedeztem fel a szereplők között a régen nem látott Solymos Pált.) Eck Imre új „pszicho-ba- lettje” — akárcsak előző művei — kamarajellegű alkotás, amelyet témája és megvalósítása miatt is szerencsésebb lett volna kamarakeretek között bemutatni. Major Rita kékben, „ködfoltokkal” Tér István felvétele 0 HÉTVÉGE n Mm ■ W CU Mm 1987. november 28., szombat Jelenet az előadásból
