Dunántúli Napló, 1987. november (44. évfolyam, 301-330. szám)

1987-11-03 / 303. szám

1987. november 3., kedd Dunántúlt napló 7 • • Ünnepség Moszkvában az októberi szocialista forradalom 70. évfordulóján (Folytatás a 6. oldalról.) remtésének távlatait. Az új gondolkodásmód segítségével lényegében megindokoltuk az átfogó nemzetközi biztonsági rendszer megteremtésének szükségességét és lehetséges­ségét a leszerelés feltételei kö­zött. Most be kell bizonyíta­nunk annak szükségességét és lehetségességét, hogy tovább haladhatunk e cél felé és el is juthatunk oda. Fel kell tárni azon erők kölcsönhatásának törvényszerűségeit, mely erők a harcban, az ellentmondások közepette, az érdekek ütköz­tetésekor kiszámíthatatlan eredményeket hozhatnak. Eb­ben a vonatkozásban — ismét csak a lenini tanításból kiin­dulva, annak módszertanát fel­használva - súlyos kérdéseket kell felvetnünk. Az első ilyen kérdés az im­perializmus természetére vo­natkozik. Mint ismeretes, eb­ben rejlik a fő háborús ve­szély. Egy társadalmi rendszer ter­mészete a külső tényezők ha­tására természetesen nem változhat meg. De lehetsé­ges-e a világ fejlődésének jelenlegi szakaszában, a világ szerves egységének és kölcsö­nös függőségének új szintjén olyan hatás, amely természe­tének legveszélyesebb megje­lenési formáit működésképte­lenné tenné? Más szóval, le­het-e számítani arra, hogy annak az egységes világnak a törvényszerűségei, amelyben az általános emberi értékek a legfontosabbak, korlátozni tud­ják a kapitalista rendszer ego­centrikus, szűk osztályérdeke­ken alapuló törvényszerűségei­nek romboló hatását? Második kérdés. Ez kapcso­lódik az elsőhöz: képes-e a kapitalizmus megszabadulni a militarizmustól, vagyis képes-e nélküle a gazdasági műkö­désre és fejlődésre? S nem utópikus-e a nyugati országok­hoz intézett felhívásunk, hogy készítsük el és vessük össze a gazdaság rekonverziójára, vagyis békés termelésre való átállítására vonatkozó prog­ramjainkat? Harmadik kérdés: létezhet-e a kapitalista rendszer újgyar­matosítás nélkül, amely jelen­legi életképességének egyik forrósa? Más szóval, működőképes-e ez a rendszer a „harmadik vi­lággal" folytatott, beláthatat­lan következményekkel terhes, egyenlőtlen csere nélkül? És ezek után még egy kér­dés. Mennyire reális abban reménykedni, hogy a világot fenyegető katasztrófa veszélyé­nek megértése - e veszély tu­data, mint ismeretes, áthatja a nyugati világ vezető elitjé­nek legfelsőbb köreit is - gya­korlati politikává válik? Hiszen bármilyen hatásosak az érte­lem érvei, bármily fejlett a fe­lelősségérzet és erős az ön- fenntartás ösztöne, vannak dol­gok, amelyeket semmiképp sem lehet alábecsülni, amelye­ket gazdasági, következéskép­pen osztályérdekek határoznak meg. Arról van szó, hogy képes-e alkalmazkodni a- kapitalizmus az atom- és fegyvermentes vi­lág körülményeihez, egy új és igazságos gazdasági világ­rendhez, a két világrendszer szellemi értékeinek becsületes összevetéséhez? Ezek távolról sem hiábavaló kérdések. A rá­juk adott választól függ, ho­gyan alakulnak majd az el­következő évtizedek történelmi eseményei. Elég feltenni e kérdések csupán némelyikét, hogy lás­suk a feladat teljes komolysá­gát. A válaszokat az élet adja meg. A nukleáris fegyverektől mentes, biztonságos világ programjának helyessége nem csupán megkérdőjelezhetetlen tudományos megalapozottsá­gán lesz lemérhető. Helyessé­gét a legkülönbözőbb, új erők hatása alatt alakuló esemé­nyeknek kell igazolniuk. A próba már folyik. Ebben is hűek vagyunk a lenini ha­gyományokhoz, a leninizmus legbenső lényegéhez - neve­zetesen az elmélet és a gya­korlat szerves egységéhez, ah­hoz a megközelítéshez, amely az elméletet a gyakorlat eszkö­zének, s gyakorlatot az elmé­let helyessége ellenőrző me­chanizmusának tekinti. így cse­lekszünk, amikor az új gondol­kodásmódot átültetjük a kül­politikai tevékenységbe, ami­kor helyesbítjük, pontosítjuk, s a gyakorlati politikában szer­zett tapasztalatokkal gazdagít­juk ezt a gondolkodásmódot. Mire számítunk tehát, tud­va, hogy a biztonságos világot a kapitalista országokkal együtt kell megteremtenünk? A II. világháború óta eltelt időszak a világgazdaságot és a világpolitikát meghatározó ellentmondások mélyreható módosulásáról tanúskodik. A gazdaságnak és a politikának azokra a változásaira gondo­lok, amelyek korábban elke­rülhetetlenül háborúhoz, sőt, a kapitalista államok közötti vi­lágháborúhoz vezettek volna. Ma a helyzet teljesen más. Nemcsak a második világhá­ború tanulságai, hanem a vi­lágrendszerré vált szocializ­mussal szembeni meggyengülés félelme is megengedhetetlenné tette a kapitalizmus számára, hogy belső ellentéteit a végső­kig fokozza. Az ellentétek tech­nológiai versengéssé alakultak és az újgyarmatosítás révén „oldódtak fel”. A világnak egy­fajta új, •,békés felosztása” ment végbe a „tőke" alapján — azon minta szerint, amelyet Lenin mutatott ki. Vagyis, aki az adott pillanatban erősebb, gazdagabb, annak jut a na­gyobb konc. Egy sor ország­ban a gazdasági feszültsége­ket — a „szovjet fenyegetés­re” hivatkozva — úgy „csilla­pították”, hogy a pénzeszkö­zöket átirányították a hadi­ipari komplexumba. Az ellen­tétek rendezését, az érdekek kiegyensúlyozását segítették a kapitalista gazdaság alapjai­ban lezajlott technológiai és szervezési átalakulások is. De nemcsak erről van szó. Ha a múltban lehetséges volt a szocialista és kapitalista ál­lamok szövetsége a fasiszta ve­széllyel szemben, akkor vajon nem lehet-e ebből bizonyos tanulságokat levonni a jelen számára- amikor az egész vi­lág a nukleáris katasztrófa fe­nyegetésével, az atomenergeti­ka biztonságának szükségessé­gével és ökológiai veszélyek­kel találja szemben magát? Mindezek teljesen valós, vészterhes dolgok, amelyeket nem elég csak felismerni, ha­nem gyakorlati intézkedéseket is követelnek. Továbbá: Képes-e a kapita­lista gazdaság militarizálódás nélkül fejlődni? E kérdés kap­csán eszébe jut az ember­nek a japán, a nyugatnémet és az olasz „gazdasági cso­da". Igaz, amikor a „csoda" véget ért, ezek az országok ismét a militarizmushoz fordul­tak. Tisztázni kell azonban, hogy ez a fordulat mennyiben eredt a modern monopoltőke alapvető működési törvényei­ből, és milyen szerepet ját­szottak benne a járulékos kö­rülmények: az Egyesült Álla­mok hadiipari komplexumának ..fertőző példája", a „hideghá­borús" helyzet, presztízs-meg­gondolások, a saját katonai erővel való rendelkezés igénye (hogy a konkurensekkel szá­mukra érthető nyelven lehes­sen beszélni), valamint az az óhaj, hogy a „harmadik vi­lágba" való gazdasági be­hatolást erőpolitikával támasz­szák alá. Bárhogyan történt is, sok országban sor került a modern kapitalista gazdaság minimális katonai költségveté­sek mellett megvalósuló gyors fejlődésére. Ez történelmi ta­nulság marad. A kérdést természetesen más szemszögből, akár az ellenke­ző oldalról is megközelíthet­jük. Az Egyesült Államok gaz­dasága a háború óta folyama­tosan a militarizmusra orien­tálódott és támaszkodott. Kez­detben ez látszólag ösztönöz­te, de később a források ilyen, a társadalom szempontjából terméketlen, szükségtelen po­csékolása csillagászati állam- adóssághoz és más rendelle­nességekhez vezetett. Kiderült, hogy a túlzott militarizálás végső soron az ország helyze­tének romlásához vezet, és megrázza más országok gaz­daságát is. A New York-i tőzs­dén és a világ más tőzsdéin nemrég kitört, majdnem hat­van éve példátlan pánik — súlyos kórtünet, komoly figyel­meztetés. A harmadik momentum >— a fejlődő országokkal fenntartott egyenlőtlen, kizsákmányoló vi­szony. A „második" (mestersé­ges) természet létrehozásában elért fantasztikus újdonságok ellenére a fejlett kapitalizmus nem volt képes és ma sem képes meglenni a fejlődő or­szágok tartalékai nélkül. Ez — objektív valóság. A történelmileg kialakult nemzetközi gazdasági kapcso­latok felszámolására tett kí­sérletek veszélyesek, és nem biztosítanak kiutat a gondok­ból. Zsákutcába vezet az ide­gen erőforrások újgyarmatosító módszerekkel történő felhasz­nálósa, a multinacionális vál­lalatok önkényuralma, az el­adósodás, a milliárdos, nyil­vánvalóan kifizethetetlen tar­tozások is. Mindez súlyos problémákat szül a kapitalista országokon belül is. Igen sokféle spekuláció létezik: lé­nyegük viszont ugyanaz - a harmadik világ országait ten­utat. Egyszóval ezen a téren is történelmi választás előtt ál­lunk, amelyet az egységes vi­lág, és egymással összefüg­gő törvényszerűségei diktál­nak. Van még egy döntő fontos­ságú körülmény. A mai világ szerves összetevője a szocializ­mus, amelynek története 70 éve kezdődött, s amely világ- rendszerré válva meghatározta a XX. század arculatát. A szo­cializmus napjainkban fejlő­désének új szakaszába lép, új­fent bizonyítva a benne rejlő lehetőségeket. Könnyű belátni, hogy a bé­kés egymás mellett élésnek mi­lyen hatalmas tartalékai rejle­nek csupán a Szovjetunióbc/i folyó átalakításban. Lehetővé téve a legfontosabb gazdasági mutatók terén a világszínvonal elérését, az átalakítás képessé teszi a világ e hatalmas és gaz­dag országát arra, hogy ko­rábban nem tapasztalt módon kapcsolódjék be az erőforrások és a munka nemzetközi meg­osztásába. Az ország hatal­mas tudományos-technikai és termelési potenciálja a világ­gazdasági kapcsolatok eddigi­nél lényegesen jelentősebb ré­szévé válik. Mindez alapvető nék egyfajta bűnbakká a ne­hézségekért, többek között a vezető nyugati országokban végbemenő életszínvonal-csök­kenésért is. Néha kísérletek történnek a nemzeti egység soviniszta ala­pon történő megteremtésére; arra, hogy megpróbálják a munkásságot partnerként be­vonni más országok kizsákmá­nyolásába; elérni, hogy a mun­kások megbékéljenek az új „kapitalista modernizáció” po­litikájával. Az ilyen, s az eh­hez hasonló kis érietek nem sz szüntetik meg magát az alap- problémát, csak néha ideigle­nesen tompítják az élét. Az egyenlőtlen csere továbbra is megmarad és végső soron rob­banáshoz vezethet. E lehető­séggel, úgy tűnik, ma már kez­denek számot vetni egyes nyu­gati vezetők. A kiutat viszont egyelőre csak a tüneti keze­lésben keresik. Napjaink nemzetközi gazda­sági kapcsolatainak újszerű­ségét, a végbemenő politikai folyamatok lényegét még nem mértük fel teljes egészében. De ebben az irányban kell haladnunk, mivel a végbe­menő folyamatok objektív tör­vényszerűségekként jelentkez­nek. Két út lehetséges: vagy a csőd, vagy az új gazdasá­gi világrend kialakítására irá­nyuló közös törekvés, amely­nek során egyformán figyelem­be kell venni minden egyes fél érdekeit. Az ilyen világrend kialakításához vezető út úgy tűnik a „leszerelés a fejlődés érdekében” koncepció megva­lósítása révén rajzolódik ki. Nymodon a harmadik kér­désre adandó válasz keresése közben azt látjuk: a helyzet nem tűnik megoldhatatlan­nak. Az ellentétek ebben a szférában módosulhatnak. En­nek érdekében viszont tisztá­ban kell lenni a realitásokkal és az új gondolkodásmód szel­lemében kell cselekedni. Ez megkönnyíti a biztonságosabb világ megteremtése felé vezető módon bővíti és megerősíti a béke és a nemzetközi bizton­ság átfogó rendszerének anya­gi hátterét. Ez a másik nagyon fontos vonása az átalakítás­nak, ez határozza meg a he­lyét a modern civilizáció életé­ben. A béke javát szolgáló objek­tív folyamatokat befolyásolni fogja az osztályharc, és a tár­sadalmi ellentétek más meg­nyilvánulásai. A munkásmozgalom élen já­ró erői keresik az útat az osz­tályharc magasabb politikai szintre emeléséhez. A munkás- mozgalomnak nagyon bonyo­lult új és változó körülmények között kell tevékenykednie. Új­szerűén vetődnek fel nemcsak a tömegek gazdasági érdekei­nek és jogainak védelmével kapcsolatos kérdések, hanem a demokráciáért, többek között a termelésben megnyilvánuló de­mokráciáért vívott harcnak a kérdései is. A munkásoknak gyakran partneri viszonyt aján­lanak, de olyat, amely nem te­szi lehetővé számukra, hogy be­leszóljanak a legfontosabb üz­leti kérdésekbe és szabadon válasszák meg a vállalatok irányítóit. A nyugati világban egy sor elmélet létezik arról, hogy a munkásosztály eltűnőben van, már teljesen felszívódott a kö­zéprétegben, társadalmilag tel­jesen átalakult, stb. A mun­kásosztályon belül valóban nagy és jelentős változások mentek végbe. Az osztályellen­ség azonban hiába próbálja nyugtatgatni magát, hiába pró­bálja meg dezorientálni és fél­revezetni a munkásmozgalmat. A munkásosztály, amely új kö­rülményei közepette is számbeli fölényben levő erő, képes döntő szerepet játszani, különösen a történelmi sorsfordulókban. Ennek indítékai különbözőek lehetnek. Az egyik lehetséges ok a gazdaság féktelen mili- tarizálása. A technológiai for­radalom új szakaszára való, katonai alapon történő áttérés erős katalizátorként szolgál, annál is inkább, mivel ez a há­borúhoz vezető út, érinti a la­kosság minden rétegét, s olyan tömeges tiltakozást vált ki, amely túlnő a gazdasági köve­teléseken. Nymodon az uralko­dó osztály, a monopoltőke kép­viselői választás elé kerülnek. Meggyőződésünk - és ezt megerősíti a tudomány is -, hogy a termelés jelenlegi tech­nológiai és szervezettségi szint­jén igenis lehetséges a gazda­ság demilitarizálása. Ez a meg­oldás egyúttal a békét is szol­gálja. Ugyanez a helyzet a fejlett és a fejlődő országok közötti kapcsolatokban meglévő vál­ság következményeivel. Ha a helyzet a robbanás küszöbére jut és lehetetlenné válik a har­madik világ további kizsákmá­nyolása, akkor nagyon éles po­litikai kérdésként vetődik fel annak a rendszernek az elfo­gadhatatlansága és tűrhetet- lensége, amely nem képes e ki­zsákmányolás nélkül élni. A kapitalizmus ebből a szem­pontból is választás előtt áll: vagy a robbanásig élezi a helyzetet, vagy figyelembe ve­szi a kölcsönös függőségben élő, egységes, az érdekek eayensúlyát meakövetelő világ lényegéből következő törvény- szerűségeket. Véleményünk szerint a kialakult helyzet alapján a törvényszerűségek fi­gyelembe vétele nemcsak szük­séges, de lehetséaes is. Annál is inkább, mivel eb­be az irányba hatnak a „har­madik világban" működő erők is. Divattá vált a nemzeti-fel- szabadítási mozgalmak ha­nyatlásáról beszélni. Ám szem­mel láthatólag itt is a fogal­mak szándékos összezavarásá­ról, a helyzet új vonásainak figyelmen kívül hagyásáról van szó. Ha arra a lendületre gon­dolunk, amely a politikai füg- getlenséaért folytatott harc szakaszában volt tapasztalha­tó, nos az valóban gyengül. Ám ez természetes is. Az új, a „harmadik világ" jelenlegi fejlődéséhez szükséges lendü­let még csak most formálódik. Ezt pontosan látni kell, és nem szabad pesszimizmusba esni. Azok a tényezők, amelyek­ből ez a lendület kialakul, kü­lönbözőek. Közéjük tartozik az az erőteljes gazdasági folya­mat, amely időnként paradox formákat ölt. Például néhány ország a gyengén fejlettség vonásait megőrizve a nagy­hatalmak szintjére kerül a vi­lággazdaságban és a világpo­litikában. E tényezők közé tartozik a nemzetek kialakulása és a va­lóban nemzeti államok meg­szilárdulása során születő po­litikai energia. A megszilár­duló nemzeti államok sorában jelentős helyet foglalnak el a forradalmi rendszerű országok. E tényezők közé tartozik a szegénység és a gazdaság ki­áltó ellentéte, a lehetőségek és a valós helyzet eltérése miatti növekvő harag. A fejlődő országok államkö­zi kapcsolatainak konszolidá­lódását tükröző szervezetekben egyre kifejezettebben és ak­tívabban érződik a sajátszerű­ség és az önállóság ereje. Többé-kevésbé ez minden ilyen szervezetre jellemző, s ezek száma nem kevés: az Afrikai Egységszervezet, az Arab Li­ga, az ASEAN, az Amerikai Államok Szervezete, a Latin­amerikai Gazdasági Szervezet, a Dél-Csendes-óceáni Fórum, a Dél-ázsiai Regionális Együtt­működés Szövetsége, az Isz­lám Konferencia Szervezete és különösképpen az el nem kö­telezettek mozgalma. Ezek a szervezetek az adott szakasz ellentmondó érdekei­nek, szükségleteinek, követe­léseinek, ideológiáinak, törek­véseinek és előítéleteinek sok­színűségét tükrözik. E szerve­zetek, jóllehet, máris a világ- politika jelentős tényezői, még nem tárták fel lehetőségeiket. De hatalmas potenciálról van szó, és még az elkövetkező fél évszázadra is nehéz megjósol­ni, hogy milyen eredményeket érnek el. Egy azonban világos — ez egy egész világ, amely kere­si az egész emberiséget érin­tő kérdések megoldásában va­ló tényleges és egyenjogú rész­vételének szervezeti formáit. Ez a világ két és fél milliárd em­bert számlál. Megjósolható, hogy nem csak a világpoliti­kára gyakorolt hatása fog ro­hamosan növekedni, hanem ugyanilyen mértékben növek­szik a jövő világgazdaságának kialakításában játszott szerepe is. Bármily hatalmas is az ere­je, nem a transznacionális tő­ke fogja meghatározni a „har­madik világ" mozgásirányát. Sokkal inkább ő lesz kényte­len alkalmazkodni a népek már megtörtént, vagy most történő független választásá­hoz. S ezek a népek és az őket képviselő szervezetek életbevá­góan érdekeltek az új gazda­sági világrendben. És még egy fontos mozza­nat. A kapitalista világon be­lül az elmúlt évtizedek fejlő­dése szintén új társadalmi el­lentmondósokat és mozgásokat hívott életre. Ilyenek a nuk­leáris fenyegetés elleni, a kör­nyezet védelmében indított mozgalmak, a faji megkülön­böztetés elleni küzdelem, az olyan politika elleni harc, amely sikeresekre és kitaszítot­takra osztja a társadalmat, fel­lépés az új kapitalista moder­nizáció következtében egész ipari övezeteket sújtó bajok el­len. Ezekben a mozgalmakban milliók vesznek részt, ösztön­zőik és vezetőik a kultúra és a tudomány nagy hazai és nemzetközi tekintélyt élvező ki­emelkedő személyiségei. Továbbra is igen fontos sze­repet játszanak több ország politikai folyamatában — s van ahol befolyásukat növelik is — a szociáldemokrata, szocialis­ta és munkáspártok, valamint a hozzájuk hasonló vagy kap­csolódó tömegszervezetek. Tehát minden mutató - a gazdasági, politikai, társadalmi mutatók — tekintetében azt lát­hatjuk, hogy a mai világban mindenütt igazolódik az a meg­állapítás, amelyet Lenin az egyik legalapvetőbbnek tartott a marxizmusban, azaz: a tör­ténelmi cselekvés megalapozott­ságával együtt növekedni fog azoknak az embereknek a tö­mege, akiknek ezt a cselek­vést véghez kell vinniük. Ez pedig a társadalmi haladás, s egyben a béke legmegbízha­tóbb jele és legerősebb té­nyezője. Valóban, napjaink nagysága és újdonsága abban mutatko­zik meg, hogy a népek mind nyilvánvalóbban és mind nyíl­tabban a történelem előterébe lépnek. Olyan helyzetbe ke­rültek már, hogy kikényszerít­hetik, hogy ne csak végsőso­ron, hanem közvetlenül számol­janak velük. Ezzel együtt egy új igazság is kiviláglik: a tör­ténelem mozgására a XX. és a XXI. század mezsgyéjén mind jellemzőbbé válik az állandó választás. A választás helyes­sége pedig attól függ, hogy miként és mennyire veszik fi­gyelembe a milliók, százmilliók érdekeit és szándékait. Ebből fakad a politikusok fe­lelőssége is. A politka ugyan­is csak akkor lehet reális, ha figyelembe veszi az idők ezen új vonósát: ma az emberi tényező nem az embertöme­gek életének és tevékenységé­nek, valamint szándékainak közvetett és többé-kevésbé esetleges eredményeként kerül a politika szintjére. Az emberi tényező közvetlenül betör a vi­lág dolgai közé. Ennek meg­értése nélkül, másként fogal­mazva, az olyan új gondolko­dásmód nélkül, amely a ma realitásain és a népek akara­tán nyugszik, a politika be­láthatatlan, a saját ország és más országok számára is koc­kázatos rögtönzéssé válik. Ilyen politikának nincs tartós alapja. Ezek alapozzák meg derűlá­tásunkat az átfogó nemzetközi bizntosági rendszer megterem­tésének távlatait illetően. Teljesen logikusan kapcsoló­dik ehhez a védelem kérdésé­ben elfoglalt álláspontunk. (Folytatás a 8. oldalon.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom