Dunántúli Napló, 1987. november (44. évfolyam, 301-330. szám)

1987-11-14 / 314. szám

i 1 A Szocialista Hazáért Érdemrenddel kitüntetettek találkozója Pécsett vetkezetesen végre kell hajta­ni. Nagy Sándor szerint a ki­bontakozási programmal töb­bet, és minden szinten alapo­san kellene foglalkozni. Sze­rinte most különösen nagy hangsúlyt kap a káderek kivá­logatása minden posztra. La­katos Józsel a KISZ tennivalói­ra hívta fel a figyelmet. Schmidt Rezső a kommunisták előtt álló nehéz feladatokról beszélt. Dr. Dányi Pál összegzésül el­mondta, hogy a következe) időkben a politikai kultúra és a politikai munkakultúra vál­toztatásán dolgoznak. A jövő­ben a gyakorlati munkán vál­toztatnak, és ez néhány szer­vezeti szabályzatot is érint. Végül megköszönte a hozzá­szólásokat, észrevételeket. A munkásmozgalmi veterá­nok délután Somberekre láto­gattak; megtekintették a tsz- ben és a községben az új lé­tesítményeket, majd tájékozta­tót hallottak a tsz-ben folyó gazdasági és politikai munká­ról. Ádám Erika Beszélgetés a találkozó szünetében Fotó: Läufer László Pécsi utcák: felújított homlokzatú épületek az Alkotmány utca és a Kórház tér sarkán. John C. Whitehead magyarországi tárgyalásai John. C. Whitehead, az Egyesült Államok külügymi­niszterének első helyettese, aki Horn Gyula külügyminisztériu- mi államtitkár meghívására november 12. és 14. között tar­tózkodik hazánkban, pénteken magyar vezetőkkel folytatott megbeszélést. Kádár János, az MSZMP főtitkára találko­zott az amerikai politikussal, s John C. Whitehead-et a nap folyamán fogadta Grósz Ká­roly, a Minisztertanács elnöke, Németh Miklós és Szűrös Má­tyás, az MSZMP Központi Bi­zottságának titkárai, vala­mint Várkonyi Péter külügy­miniszter. A magyar vezetőkkel folyta­tott találkozókon véleményt cseréltek a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről, különös tekintettel a kelet-nyugati kapcsolatok alakulására, va­lamint a tervezett fegyverkor­látozási megállapodások meg­kötésének kilátásaira. Áttekin­tették a bécsi európai bizton­sági és együttműködési utó­konferencia támakörét. Horn Gyula és John C. Whi­tehead pénteken aláirtó az 1988-89-es évekre szóló ma­gyar—amerikai kormányközi kulturális, oktatási, tudomá­nyos és műszaki-tudományos együttműködési munkatervet. A dokumentum előirányozza vezető szakemberek, egyetemi oktatók, tudományos kutatók és ösztöndíjasok cseréjét, va­lamint a különböző intézmé­nyek közvetlen kapcsolatának és együttműködésének fejlesz­tését. A két külügyi vezető pén­teken este nemzetközi sajtótá­jékoztatót tartott a Külügymi­nisztériumban. John C. Whitehead beveze­tőül köszönetét mondott a magyar kormánynak a látoga­tás kitűnő megszervezéséért, és a szívélyes vendéglátósért. A vezetés számít a veteránok javaslataira Immáron hagyomány, hogy évente egy alkalommal baráti találkozóra invitálja az MSZMP Baranya Megyei Pártbizottsága a Szocialista Hazáért Érdem­renddel kitüntetett munkás- mozgalmi veteránokat. Tegnap Pécsett a megyei pártbizottság tanácstermében került sor e rendezvényre. A meghívottakat dr. Dányi Pál, az MSZMP Baranya Megyei Pártbizottsága első titkára üd­vözölte, majd ötvenéves párt­tagságuk alkalmából köszön­tötte Szabó Kálmánt, Újvári Lászlót és a betegség miatt távollevő Havas Bélát. Dr. Dányi Pál elmondta, hogy ezeknek az éves találkozóknak igen nagy a jelentősége. Mosti olyan időket élünk, mikor a je­lenlévők tanácsaira, tapaszta­lataira és véleményére szükség van. Az emberekkel a külön^ böző fórumokon tájékoztatták az országos elképzelésről és ezzel összhangban a megyei programot is ismertették. Az ál­lásfoglalásoknál támaszkod­tak a jelenlévő elvtársak sze­mélyes javaslataira is. Ezért a jövőben szintén számítanak rá­juk. Mint mondta az első tit­kár, a baráti összejövetel lé­nyege, hogy a meghívottak be­számoljanak javaslataikról, és problémáikról. Dr. Sebők Imre hozzászólá­sában kiemelte, hogy az elkö­vetkező időkben marxista mó­don, dialektikuson kell gondol­kodni, lehet és kell vitatkozni. Erre lesz szükség eztán az élet minden területén. Szendrő Ká­roly felhívta a jelenlévők figyel­mét árra, hogy valamennyien a munkásmozgalom élő tanúi, résztvevői. Tapasztalatuk a ko­rábbi időkből bőven van, jó lenne átadni belőle az utó­doknak minél többet. Palkó Sándor nehezményezte, hogy a tapasztalataikra, tudásukra nem tartanak igényt a fiatalok. A gazdasági és társadalmi ha­tározatok szerinte jók, csak kö­Ivóvízellátás, parkolási helyzet Megállapodás a szénbányák és a város között az András-aknai külfejtés területfelhasználásáról Programot kell kidolgozni a város és környéke megbízható ivóvízellátása érdekében Mozgósítás Iránban Általános mozgósítást ren­deltek el Iránban - jelentette az AFP francia hírügynökség a teheráni rádió adására hivat­kozva. Az iráni legfelsőbb hadita­nács Ali Hamenei államfő irá­nyításával pénteken közle­ményben szólított fel minden hadrafogható személyt, hogy jelentkezzék a kiegészitő pa­rancsnokságokon. Ezzel egy­idejűleg Hasemi Rafszandzsa- ni, a parlament elnöke a te­heráni egyetem pénteki nagy­imáján kilátásba helyezte, hogy Irán „csapások soroza­tát" méri a frontokon Irakra, a Perzsa-öbölben pedig az Egyesült Államokra. A bagdadi katonai fő­parancsnokság pénteken köz­leményben jelentette be, hogy az iraki légierő gépei péntek hajnalban megsemmisítettek négy tengeri célpontot az irá­ni partok közelében. A gépek a „pontos és hatásos" táma­dások után sértetlenül tértek vissza támaszpontjukra. ülést tartott tegnep délelőtt Piti Zoltán elnökletével Pécs Megyei Város Tanácsa Végre­hajtó Bizottsága. A testület na­pirendjén számos téma szere­pelt, egyebek között tájékozta­tót hallgattak meg a város ivó- vízellátásáról, időszerű gazda­sági intézkedésekről, a testü­let indokoltnak tartja a me­gyeszékhely központjában és annak peremén a fizető par­kolóhelyek számának növelé­sét, a díjak emelését, megtár­gyalta azt a megállapodást, amely — aláírását követően — rendezi: a Mecseki Szénbá­nyák külszíni fejtésének terü­letnövekedése milyen szanálá­si és egyéb terhekkel jár, il­letve a terhek miként oszla­nak meg, milyen feltételek mellett a város és a Szénbá­nyák között. * A megállapodás értelmében a tanács hozzájárul ahhoz, hogy a Szénbányák az And- rás-akna térségében külfejtési bányaművelést végezzen, s en­nek során több mint 16 hek­táros területet ideiglenesen igénybe vegyen. Jóllehet, a testület e munka első ütemére vonatkozó megállapodást tár­gyalta, ennek is számos olyan részletkérdése van, ami komoly kihatással van a város érin­tett részére, lakóira. Tény, hogy a két fél egyenrangú partnerként, saját érdekeit ér­vényesítve és a másikét szem előtt tartva jutott közös neve­zőre. Miután a bánya a terü­letet a jövő év elejétől veheti igénybe, a szanálások már most kezdődnek, sőt, az itt ta­lálható arborétum átköltözteté­se — tulajdonosa által megje­lölt helyre — mór el is kez­dődött. A végrehajtó bizottság úgy döntött, hogy a megállapo­dást a tanács csak akkor fo­gadja el kötelezőnek, ha a Mecseki Szénbányák biztosít­ja: a területen élők nem ke­rülnek hátrányos helyzetbe, ha az itt lévő bolt nem szűnik meg, ha a szanálás által érin­tett 25 lakás, közintézmény, kommunális létesítmény pótlá­sáról még a szanálás előtt gondoskodik a bánya, feltétel­ként szabta a meszesi 400 mil­liméteres ivóvízvezeték és 2500 köbméteres víztározó a Me­cseki Szénbányák általi meg­(Folytatás a 4. oldalon) Vilég proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XLIV. évfolyam, 314. szám 1987. november 14., szombat Ara: 2,20 Ft Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Ülést tartott Pécs Város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága Á tartalomból Miért- nem égnek a lámpák? (6. old.) Vállalkozók hitelezése (7. old.) Megszűnik a poste monopóliuma (10. old.) Hiánycikkek nyomában (10. old.) Pécs vízellátását segíti a mohácsi vizkiemelömű Fotó: Proksza László

Next

/
Oldalképek
Tartalom