Dunántúli Napló, 1987. október (44. évfolyam, 270-300. szám)

1987-10-07 / 276. szám

1987. október 7., szerda Dunántúlt napló 3 Almok, vagyak és munka Dolgozni jöttünk Az Eötvös-alap ösztöndíja is segít Magyarmecskén Helyzetkép I. Amikor a rendőrautó elka­nyarodik a gilvánfai óvoda elöl, már gyülekeznek a szülök az összevont óvodai-iskolai szülői értekezletre. A rendőrök azért keresték az iskolaigazga­tót, mert egy néhány nappal korábbi üzleti betörés tettesei ebbe az iskolába járnak. A fa­lu megbolydult, de tizenöt szülő mégiscsak eljött. Gilván- fáról negyven gyerek jár át a három kilométerre lévő magyar- mecskei iskolába, az óvoda itt helyben működik 22 gyerekkel. Balatoni Tamásné igazgató és Győréi Mátyásné az iskolai és óvodai életről beszélnek. Alapvető tudnivalókról és ered­ményekről. Hogy a szülő neve­lési kötelezettsége nem szűnik meg, ha a gyerek már óvodá­ba jár, hogy a kicsiknek fontos a kézmosás, és hogy tanulja­nak meg zsebkendőt, WC -t használni. A nagyobbak már tisztán, rendezetten járnak is­kolába, nem beszélnek csúnyán és nem lakkozzák a körmüket. A pedagógusok továbbra is ké­rik a szülők segítségét az óvoda gyarapításához. A magyarmecskei iskolában csak lavórban mosdhatnak a gyerekek, kéretik vigyázni a fal­ra. Ragaszkodunk a váltócipő­höz, mondja az igazgató. Ta­valy három tanteremben volt bútorcsere, az idén elkezdik az új termek építését. Az iskolai működési szabályzat lehetővé teszi, hogy évente négy alka­lommal az utolsó óráról a gye­reket elengedjék, ha a szülő vásárolni megy Vajszlóra - más­ként tudniillik nincs autóbusz. Tavasszal néhány tanuló betört az iskolába: a 38 ezer forintos kárt a szülőknek meg kell té­ríteniük. A tantestület az idén is szervez kirándulásokat: or­szágjárás, vándortábor lesz. Egy hét Zánkán 150 forintért. ,,Be­széljük meg, tavaly is jól érezte magát minden gyerek" — mond­ja Balatoni Tamásné, majd be­mutatja Templom Katalin isko­lapszichológust és Derdák Tibor tanárt. Motívumok A két pesti fiatal nyugtalan, útkereső évek után látszik le­telepedni Magyarmecskén. Ti­bor francia-szociológia szakot végzett az egyetemen, Kató pszichológia-szociológia szakot. Tibor dolgozott az Alkohológiai Intézetben kutatóként, másutt a deviáns viselkedésről tartott szemináriumokat. Nyaranta építőipari segédmunkás volt, és itt megtanulta a kolompár ci­gányok nyelvét. Ekkor határoz­ta el, hogy olyan kis faluba megy dolgozni, ahol sok cigány él. A Baranya Megyei Tanács javaslatára jelentkezett Ma­gyarmecskén. Kató az MTA Pszichológiai Intézetében és Esztergomban dolgozott. Sokféle munkája kö­zött egyszer felmérést készített azokról a fiatal értelmiségiek­ről, akik Budapestről, a nagy­városokból hosszabb-rövidebb időre vagy végleg vidékre köl­töztek.- A hetvenes években hu­mán értelmiségiek közül sokan „vissza a gyökerekhez!” jel­szóval vettek parasztházat fa­lun, s önmagában azzal, hogy helyreállították az öreg háza­kat, megállították a vidék rom­lását — mondja Kató. — A tánc­házmozgalom, a népi iparmű­vészet feltámadásának időszaka volt ez. amely később sok ér­téket mentett meg és terjesz­tett tovább - egyedül vaqy állami segédlettel, mint pél­dául Kékes István Tóbiás és felesége Magyarlukafán. Má­sok egyszerűen megunták a zajt, a nagyvárosi magányt. Is­mét másokban olyan vágyak támadtak, amiket városi körül­mények között nem tudtak meg­valósítani: fazekasság stb. Vagy egyszerűen hiányzott nekik a fű, fa, virág. Ezért örültem Ti­bor tervének, nekem is kedvem van kipróbálni, mit tudok más körülmények között. Az iskolá­ban kedvezően fogadtak ben­nünket. önállóság — Négy faluból járnak hoz­zánk a gyerekek - mondja Balatoni Tamásné. - A 155 ta­nuló több mint fele cigány, háromnegyede veszélyeztetett. Mindenkit szívesen fogadunk, aki ilyen kis faluban kedvezőt­len viszonyok között vállalja a munkát. Tibor már tavasszal jött, iskolatitkárként dolgozott, mostantól tanítani fog. Az idén ' kaptam egy pedagógiai asszisz­tens státust, én úgy értelmez­tem az önállóságot, hogy hoz­zátettem a maradék bérből, és Katót felvettem iskolapszicholó­gusnak. így többet tud segíte­ni nekünk az iskolában, óvodá­ban. Álmok, vágyak Tibor és Kató számára a tanács felújítja a pedagógus szolgá­lati lakást. Őszintén szólva: na­gyon ráfér. Lesz konyha, fürdő­szoba. A két szobában már be­rendezkedtek. Az egyikben szö­vőszék, a falakon családi és diákköri képek. Szőttesek, kö­csögök - baráti ajándékok. A padlót fólia, szőnyeg és háncs fedi: a padló ugyanis nedves. A másik szobában polc az el­múlt tíz év sok szépirodalmi és szociológiai szakkönyveivel - és néhány találékonyan, mond­hatni dekoratívon elhelyezett téglával, amelyek a polcot tart­ják.- Magyarmecske gazdag falu volt — mondja Kató - mu­tatják a még meglévő gazda­sági épületek. De sokan elköl­töztek, mert nincs munkaalka­lom. Sokan eljárnak innen dol­gozni. Romlik a falu, kopik az emberekben a hagyomány, a régi mesterség tudása. Peda­gógus, pszichológus, szocioló­gus ismeretünket szeretnénk az iskolában hasznosítani: meg­szabadítani sok gyereket a be­illeszkedés zavaraitól, megköny- nyíteni nekik, hogy elsajátítsák azokat a normákat az iskolá­ban, amelyekhez otthon nem kapnak elég segítséget. Ehhez a hagyományos korrepetálás­tól a játszóházon keresztül az önismereti csoportokig mindent fel akarunk használni. — A gyerekek nehézségei a szülők életmódjával függnek össze - mondja Tibor. - Sok felnőtt még Pécsen sem járt, nem tudja, hogy kell egy hiva­talos helyen valamit elintézni. Mert például a közlekedés csak munkábajárásra jó: vásárlásra, ügyintézésre már nem, a mű­velődésről nem is szólva. Mi lenne, ha idehoznánk a helyük­be a művelődést? Nem azt, amit mi kitalálunk nekik, hanem amit ők tudnak, csak már majdnem elfelejtettek: szőni, faragni, kosarat fonni, koron- gozni. Szüreti bál már nincs, de sokan még emlékeznek rá: van ismerősünk, aki eljönne, felgyűjtené és újra tanítaná a régi cigánytáncokat. Vannak barátaink, akik eljönnének a régi mesterségeket megtaníta­ni, hátha piacositani lehetne ezt a tudást. Jó lenne egy mik­robusz, amivel beszállíthatnánk Pécsre, Szentlőrincre, Sziget­várra az ügyeket intézőket, az orvosi vizsgálatra beutaltakat, és hozhatnánk azokat a nép­művészeket, orvosokat, peda­gógusokat, akik vállalnák itt a munkát. És szeretnénk itt venni valahol egy házat, s ta­lán egyszer majd Trabantra is telik. Álmok, vágyak — nehéz meg­ítélni, mennyire megalapozot­tak. Mindenesetre szurkolunk. A Művelődési Minisztérium Eötvös-alapjának kollégiuma Templom Katalinnak és Der- dák Tibornak egy éven át fe­jenként és havonta 5000 forintot szavazott meg a magyarmecs- kei munka segítésére. Magnó- felvételekre, gépelésre, könyv­tárra stb. fordítható ez az összeg. Egy majdani monográ­fia alapjaira, amely az Ormán­ságról szól. Igen, az anyagiak.- Kató fizetése a területi pótlékkal együtt 4800 forint - számol Tibor. - Én túlórázom, pótlékkal együtt 7000-et kapok, plusz a cigánygondozói állás havi 2000. Vállaltam ’ külön franciaórát az iskolában. Pes­ti barátaink elegáns tudomá­nyos intézetben dolgoznak, de 5000 fölött egyik sem keres. Helyzetkép II. Este 8 óra van, amikor a gilvánfai szülői értekezletre be­hoznak egy síró gyereket, aki az anyját keresi. Az igazgató­nő éppen a listát olvassa fel, ki mennyivel tartozik tavalyról az iskolai napközis térítési dí­jakból. B.-ék 347, Cs.-ék 5191 forint, a kettő között huszonöt név, az összegek ezerrel, két­ezerrel kezdődnek. „Kértük a kedves szülőket többször, hogy fizessenek. Most kénytelenek vagyunk bíróságon keresztül letiltani a fizetésből. Eddig elő­legezte az iskola a pénzt: nem akartuk a gyereket büntetni, aki akkor is jött enni, ha nem volt befizetve”, mondja Balatoni Tamásné. Mintegy végszóra két férfi érkezik. „A tanács ne adjon olyanoknak segélyt, aki italra költi!”, — dörög az egyikük „Egyetértünk, - válaszol az igazgató. - Maga tanácstag, mondja el ott is!" „Mikor iesz annyi pénzem, hogy ezt kifizes­sem", - kérdezi félhangon egy asszony, „Én láttam a listát a tanácson arról, ki mennyi se­gélyt kapott. Van, aki ki tudná belőle fizetni a tartozását" - mondja csendesen és türelme sen, de határozottan az igaz gató. Több szó nem esik, a terem kiürül. Kérdő tekintetemre Tibor azt mondja : „Pontosan tudjuk, mire vállalkoztunk. Nem ke resztrefeszitésre és világmeg­váltásra, hanem munkára.' Aztán elbicikliznek haza a sö­tét estében. Tibor hajtja, Kató a csomagtartón ül. G. T G. T. Új vezetők a felsőoktatásban Dr. Aknai Tamás a JPTE rektorhelyettese Igen szuggesztív Aknai Ta­más egyénisége. Nem láttam még egyetlen tanóráját sem, de el tudom képzelni a hangu­latot, nem látogattam meg Du- napatajon sem, ahol rögtön az ELTE művészettörténeti szaká­nak elvégzése után két évig könyvtároskodott, házhoz is vit­te a könyveket, ha úgy kíván­ták és gondolom, marwqrázott, folyton mesélt, ha volt monda­nivalója, ha kérdezték. Nem ismertem dr. Aknai Tamást mu­zeológusként sem, nem is ta­lálkoztunk az alatt a 13 év alatt, amit a pécsi múzeumban töltött, de feltételezem, ott is a gesztusaiból is sugárzó ener­giával tette a dolgát. Bizonyí­ték erre tíz éve szerzett kandi­dátusi címe is. Az erős, szen­vedélyes egyéniségek egyszerre vonzanak és taszítanak, ma­gukkal ragadnak és tekintélyt parancsolnak. Dr. Aknai Tamás művészet- történészt, a JPTE Tanárképző Kar történelem tanszékének egyetemi docensét három évre nevezte ki rektorhelyettesnek a miniszter.- Negyedik éve oktatok a tanárképzőn. Először nagyon meglepő volt a kar, az egyetem nagysága. Az, hogy néhány lépés utón egész más világba csöppen az ember. Nem vélet­len - bár ennek csak egyik oka a sokféleség -, hogy össz- eqyetemi ügyekben nem min­dig tapasztalok összefogást. Rektorhelyettesként is elsősor­ban arra törekszem majd, hogy minél többen tudomásul ve­gyék: egy hajón utazunk és ha ezen a hajón egyetlen tartozék is hibás lesz, valamennyiünk­nek rosszabb lehet.- Aknai Tamás most a hajó gépházába került?- Nem. A parancsnoki híd­ra. Kétségtelen, hogy tevé­kenységem java része admi­nisztratív és „összekötő" ka­pocs jellegű, de önálló irányító feladataim is vannak.- Ebben a rövid bemutatko­zó Írásban — tekintettel hár­mas irányitófeladatának fon­tosságára, nem is szólhatunk másról, csak ez irányú terveiről. Kezdjük az egyetem tudomá­nyos tevékenységével, bár két másik feladata, a külügyek és az egyetemi kiadványok sem ettől, sem egymástól nem vá­laszthatók el.- Két konkrét tervet említek csupán, annak ellenére, hogy sok mindenről szó van, de súlypontoznunk kell a feladato­kat, forrósban van az egész. Mindenekelőtt tevékenyen tá­mogatjuk egy regionális mű­szerközpont létrehozását Pé­csett, természetesen más egye­temekkel együttműködve, első­sorban korszerű lézerspektrosz­kópiai berendezésekről lenne szó, de másfélékről is. Remény Szombaton este mutatta be a televízió az első magyar— jugoszláv tv-filmet, mely sok­szorosan pécsi, baranyai vo­natkozású, s melynek előkészü­leteiről, forgatásáról többször beszámoltunk. A filmet az MTV Pécsi Körzeti Stúdiójának szerbhorvót szerkesztősége és az Újvidéki Televízió készítet­te. írója Predrag Stepanovic, aki mohácsi szerb származású, Pécsett, a Pedagógiai Főisko­lán szerzett diplomát, ma az ELTE oktatója, jeles műfordító és író, aki szerb nyelven pub­likálja prózai műveit. Prepo- lovljeni (Meqhasonlottak) című regényéből készítette forgató- könyvét, s abból egy pécsiek­ből, valamint újvidékiekből álló stáb az ötvenperces tv-jótékot. Talán nem kell külön hangsú­lyozni, milyen jelképesek ezek az adatok a két ország közöt­ti kapcsolat, a nálunk élő dél­szláv népcsoportok és az oda­át élő magyarok szempontjá­ból és mint jelképezi ez a koprodukció a Pécsi Körzeti Stúdió programját. Újabb kéz­szorítás ez a film. Ez az elég különös film, melynek első jelenetében ószláv szöveg fölé hajlik a főszerep­lő fiatalember, majd belefá­radva a régi textus böngészé­sébe, az ablakhoz lép friss le- veqőt szívni — mire feltárul előtte a Széchenyi tér panorá­mája. Pécsett játszódik tehát a film, melynek szereplői végig szerbhorvátul beszélnek eqy- mással, lévén itt élő, itt vég­Meghasonlottak zett nemzetiségi értelmiségiek. (A filmet sajnos, az ígéretek ellenére sem látták el magyar nyelvű feliratokkal. Kár, mivel kultúrtörténeti dokumentumról van szó, ami nemcsak a szerbhorvátul értők számára kell hogy hozzáférhető legyen.) A főszereplő, Milorad (Tiho- mir Stanic) lakásán jönnek össze az egykori kollégák, ba­rátok, három férfi és két nő. Néhány éve szereztek diplo­mát (a képen látható város­ban), tehát túl vannak mór az első próbatételeken. Az em­berélet útjának felén állnak, amikor fel kell már mutatni az első eredményeket, és hoz­zá kell kezdeni a húszévesen tett ígéretek beváltásához. Predrag Stepanovic szerep­lői végigmeditálnak egy éjsza­kát, sorra mérlegre vetik eddi­gi életüket, és mind az öten könnyűnek találtatnak a tulaj­don mércéik, egykori húszéves énjük normái szerint. A Bronislav Mitic által ren­dezett film sajnos, tovább gyengítette, ami a forgató- könyvben eleve gyenge volt. Az egyhangúság veszélyét rej­ti eleve magában az az alap­helyzet, hogy egyetlen éjszaka öt ember végiglapozza az el­múlt éveit. Rendkívül statikus volt ez a film, az a kamera is, mely ritkán és nem szíve­sen mozdult, újra meg újra ugyanabból a szögből mutat­ta a szereplőket. Ezzel kárt szenvedett Stepanovic sajátos, a mai beszélt nyelvet költői­séggel átszövő, elhallgatások­kal, sejtetésekkel széttöretett nyelvezete. A szereplők által kifejezett életérzés, a megha- sonlottság, mely legfőbb hír­adása volna a filmnek. E közös produkcióért — mely ismétlem, úgy lett volna tel­jes, ha a forgatókönyvet ma­gyarra is lefordítják —, igen sokan dolgoztak a Pécsett élő délszláv nemzetiség köréből. Matoricz József, azaz Josip Matoric pécsi színészt emlí­tem először, aki emlékezetes játékkal keltette életre szere­pét. Néqy jugoszláv vendéq- színész dolgozott a produkció­ban, valamint a pécsi Szerb­horvót Amatőrszínpad tagjai. G. O. van arra, hogy a KGST rend­szerébe is bekapcsolódhatunk ezzel, és a későbbiekben spe­ciális műszerek helyi kifejlesz­tésének is egyre nagyobb le­hetősége lesz. így önálló bevé­telhez is juthat az egyetem. A támogatások csökkenésével er­re még nagyobb szüksége is lesz. Egyetlen példát az úgyneve­zett humán területről is hozok. Nagyszabású nemzetközi nyári egyetemet szervezünk, amely elsősorban Közép-Kelet-Európa legkülönbözőbb történelmi, mű­vészeti vonatkozásaival foglal­kozik.- Máris az egyetem külföldi kapcsolatainál tartunk .. .- Itt az organikus út lehető­sége talán a legszimpatiku­sabb. Először is adva vannak a megfelelő szintű tudományos kutatások több területen. Az ezeket művelő kutatók szemé­lyes kapcsolatokat alakítanak ki, végül ez egyetemi szintűvé válik. Ennek van jövője akkor, ha tudomásul vesszük az egyenlőtlenségeket. Olyan egyetemekkel és főiskolákkal kell a kapcsolatokat ápolni, amelyekkel van miről beszél­nünk. Közösek a kutatási terü­letek, érdekeltek abban, hogy velünk menjenek az úton. Emellett feltétlen szorosabbra szeretnénk fűzni a szálakat a környező országok nagy egye­temeivel, például a zágrábival, a ljubljanaival, a krakkóival, a grazival.- Bizonyára az egyetem ki­adványainak is nagy szerepet szánnak ebben a folyamatban.- Márcsak azért is, mert úgy vélem, ez egyetem jelenlegi ki­adványainak legnagyobb baja, hogy „nem eladhatók", első­sorban azért, mert nem rend­szeresek és nagyon ritkán ide­gen nyelvűek. Ha a nemzetközi „piacra" is be akarunk törni kiadványainkkal, akkor meg kell vizsgálnunk a tudományos nyilvánosságban való részvétel minőségi lehetőségeit a karo­kon. Törekednünk kell arra is, hogy bekapcsolódhassunk az egyetemi kiadványok nemzet­közi cseréjébe.- Végezetül egy személyes jellegű kérdés. Úgy hallottam, Aknai Tamást szeretik a hall­gatók. 20 éve végzett az ELTE-n. mások a mai egyete­misták?- Hogy szeretnek-e, nem tu­dom. Mindenesetre több hall­gatóval vagyok szoros, baráti viszonyban. Másrészt úgy lá­tom, tárgyi tudásuk most ki­sebb, viszont a közéletben böl- csebbek. Lendületesek és am­biciózusak, de sajnos, nem tudnak és sokszor nem is akar­nak beszélni, beszélgetni. Egy- másiol sem. Bozsik László itepernyo elolt .

Next

/
Oldalképek
Tartalom