Dunántúli Napló, 1987. október (44. évfolyam, 270-300. szám)

1987-10-05 / 274. szám

1987. október 5., hétfő Dunántúli napló 7 Lnbdarügö HID I. Mintha edzőmérkőzést játszottak volna a pécsiek „Ne legyünk telhetetlenek* Talán akkor volt utoljára a szombatihoz hasonló han­gulat és vastaps Újmecsekal- ján, amikor a Rotterdamba távozó Róthot búcsúztatta a pécsi közönség. Akkor is nyertek a piros-feketék — s bár a játékra sem lehetett panasz — az ováció korántsem a csapat teljesítményét, hanem egy példamutató labdarúgót köszöntött. Most, az MTK-VM elleni mérkőzés után 13 fut­ballista (no és az edző) érez­hette teljes joggal a publi­kum szeretetét. A mérkőzést felfokozott hangulat előzte meg s a pé­csiek ennek dacára nyújtot­tak olyan játékot, mintha egy NB lll-as társaság ellen ját­szottak volna edzőmérkőzést. — Tudom, hogy a „szövet­ségi kapitányok mérkőzése­ként” hirdették a találkozót, de örülnénk ha utólag azt is megtudnák az olvasók, hogy nekem (nekünk) ez is csak egy mérkőzés volt a sok kö­zül — mondta vasárnap dél­után Garami József, a pé­csiek szakvezetője. Ugyanúgy örülünk ennek a győzelemnek, mint bármely másiknak, ami két pontot eredményez. Az persze más kérdés, hogy a mérkőzés után én is úgy érez­tem: a vártnál könnyebben sikerült nyernünk. Utólag azonban — visszanézve az ösz- szecsapásról készült videofel­vételt — módosítanom kellett az álláspontomon, hiszen az az igazság, hogy jóiramú mérkőzésen kerültünk az MTK fölé. Jöttek ők is, mentünk mi is, s az lett a vége, hogy mi hármat, ők pedig egyet sem rúgtak. — Sokak szerint kétszámje­gyű eredmény is születhetett volna ...- Hát, igen. Túri is. Lo­vász is kihagyott több ziccert, de azért így is elégedettek lehetünk. Erre azt mondom: ne legyünk telhetetlenek. — Volt olyan játékos, akivel nem volt elégedett?- Azt hiszem ezen a mér­kőzésen mindenki hozta ma­gát. Talán egyedül Mártonra voltam mérges egy kicsit, amiért rengetegszer lesre fu­tott, de őt sem emiatt cse­réltem le. Ennek csak az volt az oka, hogy másnak is já­téklehetőséget akartam bizto­sítani. Úgy tudjuk, minden mér­kőzés után osztályozza játé­kosait. Elárulná az érdemje­gyeket? — Nem szívesen tenném, hi­szen ez a csapat belső ügye. Annyit azért megmondhatok, hogy lesz ötös, de lesz nyol­cas is köztük. Megyeri pél­dául kitünően játszott, na­gyon örültem a teljesítmé­nyének.- Mit szól azokhoz a vé­leményekhez, hogy a kupa­szerda miatt egy fáradt ellen­fél lépett pályára Újmecsek- alján? — Ezzel nem tudok teljesen egyetérteni, hiszen mi is gyak­ran játszunk szerdán és szom­baton is, így tudom, hogy egy fiatalember szervezete három nap alatt bőven kipiheni ma­gát.- A szünet után egy időre mintha visszaesett volna a PMSC.- Igen volt egy periódus, amikor az MTK vette át a kezdeményezést, pedig a fél­időben felhívtam a játékosok figyelmét arra, hogy ne elé­gedjenek meg a kétgólos ve­zetéssel. Szerencsére tíz perc után „eszükbe jutott" a kéré­sem és ekkor már rengeteg helyzetet sikerült kidolgoznunk. Haladás-Tatabánya 1-1 0-1). Szombathely, 8000 né­ző, v.: Kovács I. L. Gólszer­zők: Vörös Cs. (30. p), illetve Szalma (43. p). Váci Izzó-Zalaegerszeg 2-0 (1-0). Vác, 5000 néző. V.: Nagy II J. Gólszerzők: Gyime- si (37. p), Víg (53. p). A Vác azonnal fölényt har­colt ki, olykor mintaszerű ak­ciók gördültek a pályán. Az utolsó húsz percben szemre is tetszetősen, jól játszott a Vác, és helyzetei alapján akár na­gyobb különbségű győzelmet is arathatott volna. Jók: Talapa, Gyimesi, Nagy, Hermann, Balog, illetve Csep- regi, Czigány, Dobány.- Verebes József hogyan viselkedett a mérkőzés után? — Hát... Erről csak annyit mondok, hogy nem szerettem volna a helyében lenni. Egyébként pedig nem rám tartozik a dolog. P. Zs. Az NB I. állása 1. Ű. Dózsa 8 6 11 — 22- 8 13 2. Rába ETO 8 5 2 1 14- 9 12 3. Haladás 8 3 5 — 12- 6 11 4. Vasas 8 3 4 1 15-13 10 5. Tatabánya 8 3 3 2 20-10 9 6. Pécsi MSC 8 3 3 2 8- 5 9 7. Bp. Honvéd 8 3 3 2 11- 9 9 8. Z.-egerszeg 8 3 2 3 10-11 8 9. Békéscsaba 8 2 4 2 8-10 8 10. Ferencváros 8 2 3 3 9- 9 7 11. Váci Izzó 8 1 5 2 8- 8 7 12. Debrecen 8 2 3 3 9-16 7 13. Siófok 8 2 2 4 9-13 6 14. MTK-VM 8 2 1 5 10-23 5 15. Kaposvár 8 1 2 5 11-18 4 16. Videoton 8 — 3 5 6-14 3 A góllövőlista élcsoportja: 7 gólos: Szabadi (Vasas), 6 gó­los: Melis (DMVSC), 5 gólos: Han­del (Rába ETO), Steidl (Ú. Dózsa), Plotár, Vincze I., Kiprich (mindhá­rom Tatabánya), 4 gólos: Kovács K. (Bp. Honvéd), Havasi (Kaposvár), Fischer, Dzurják (mindkettő Ferenc­város), Illés (Haladás), Rostás, He- rédi (mindkettő Ú. Dózsa). Jegyzőkönyv PMSC—MTK-VM 3-0 (2-0) Üjmecsekalja, 8000 néző. V.: Nagy L. PMSC: Bod­nár - Tomka, Torna, Há­mori, Brezniczky dr. - Me­gyeri, Túri, Czérna, Lőrincz - Márton, Lovász. Edző: Garami József. MTK-VM: Gáspár — Farkas, Hires, Szalai - Kékesi, Varga. Katzenbach, Bognár, Pölös- kei — Szeibert, Kiss. Edző: Verebes József. 8. perc: Megyeri átadása után Torna a kiinduló ka­pus felett a hálóba emelt. (1-0) ’ 25. perc: Czérna labdája megpattant " egy védőn, Megyeri elé került, aki 12 méterről hatalmas gólt ra­gasztott Gáspár kapujának közepébe. (2-0) 61. perc: Lovász a félpá­lyáról indulva kicselezte a teljes MTK védelmet és nyolc méterről beállította a végeredményt. (3-0). További szombati ered­mények: Békéscsaba-FTC 1-1 (0-1). Vasas—Újpest 3-5 (0-2), Honvéd-Debrecen 0-0, Kaposvár-Videoton 3-1 (1-1), Rába ETO-Siófok 2-0 (0-0). Tartalék­bajnokság PMSC-MTK-VM 7-4 (3-1). Újmecsekalja, 1000 néző. V.: Francziskovics. PMSC: Bogyay (Kovacsevics) - Hrotkó (Rigó), Berényi, Kerék, Vókó - Cso- both, Hánzs (Bárány), Tóth, Bojás — Schneider, Eckert. Ed­ző: Koller Viktor. A pécsiek góljait Csoboth (2), Bojás (2), Hánzs, Schneider és Rigó sze­rezték. Jók: Berényi, Csoboth, Tóth A„ Bojás. így láttam! A PMSC-MTK-VM mérkőzé­sen Kiss Tibor, a pécsiek törzs-szurkolója osztályozta a hazai játékosok teljesítményét. VéTeménye a következő: Bod­nár (6) - Tomka (5), Torna (7), Hámori (6), Brezniczky dr. (6) - Megyeri (8), Túri (6), Czérna (5), Lőrincz (5) - Lo­vász (8), Márton (5). Vasárnap játszották Beszélgetés Halasi Márton főtitkárral Nem ment nyugdíjba a Magyar Diáksport Szövetség Baranya: másfél millió helyett 82 ezer? A nyár elején pont került egy régóta vajúdó „ügyre". Hosszas országos vita, véle­ménygyűjtések után a Nemzeti Sportcsarnokban megalakult a Magyar Diáksport Szövetség, melynek igazi tevékenysége csak ezután kezdődhetett el. Egyes vélemények szerint azon­ban az MDSZ látványos külső­ségek között történt megalaku­lása óta az apparátus érdemi munkát szinte alig végzett, s mintha a pozíciójukban meg­erősített sportmunkatársak az­óta „nyugdíjba mentek volna". Valóban így van-e, s ha nem, miért a vészes vidéki informá­cióhiány? — kérdeztük Halasi Mártontól, az MDSZ főtitkárá­tól budapest sportcsarnokbeli irodájában. — Szó sincs arról, hogy nyugdíjba mentünk volna - mondja mosolyogva a főtitkár. — Azt hiszem nem kis munkát végeztünk, de az eddigieknél kevésbé látványosat. Legfőbb feladatunk az immár nem ideiglenes Intéző Bizottság munkájának megszervezése volt. Rengeteg nyári táborban jártunk, a diákok véleményére voltunk kíváncsiak. Sajnos meg kellett állapítanunk, hogy azok, akikért vagyunk, még nemigen ismerik az MDSZ cél­jait, s saját lehetőségeiket sem. Fontos pont volt nyári mun­karendünkben az MDSZ ren-, delkezésére álló anyagi eszkö­zök elosztásának elvi kidolgo­zása. Erre sor is került, de mi­re kiküldhettük volna az ismer­tetőt a megyei DST-knek, kap­tunk egy információt a Pénz­ügyminisztériumtól, hogy ja­nuár 1-jétől minden megváltozik. Emellett megkezdtük az MDSZ Halasi Márton tényleges programjának kiala­kítását és megalakítottuk az általános és középiskolai, vala­mint az egyetemi munkabizott­ságokat, melyeknek fő felada­tuk, hogy továbbfejlesszék az MDSZ versenyrendszerét és ki­dolgozzák a diáksport aktivis­taképzés tematikáját. — A múltban aggodalmat keltett, hogy az eddig csak a művelődésügyhöz tartozó diák­sportnak ezentúl két gazdája lesz, nevezetesen az AISH és az MM. Nem kell-e tartani attól, hogy a sok bába közt el­vész majd a gyermeki- Biztos hogy nem, mivel pont a két szerv közötti közve­títés az egyik feladata az MDSZ-nek. Ezentúl az ÁISH a fő döntéshozatali fórum, de a művelődésügynek egyetértési joga van.- A baranyai DST-től kapott információm szerint megyénk oktatási intézményei — az MDSZ felhívása alapján - mintegy másfél millió forintot igényeltek pályázat útján. Eb­ből mindössze 82 ezer forintra érkezett visszajelzés. Miérti- Jó kérdés. A diáksportra idén 160 millió forint volt. Eb­ből az MDSZ 10 milliót küldött szét, a fennmaradó 150-et nem mi osztottuk el. Ami a lé­nyeg: ebből a 10 millióból az alakuló küldöttközgyűlésig szétosztottunk 9 milliót, amiből a baranyai DSK-k egyenként 25 ezer forinttal részesültek, de pl. a Nevelési Központ DSE-je 100 ezer forint támo­gatást kapott. Mire tehát el­osztottuk volna a pályázatra meghirdetett pénzt, az igényelt 25,4 millióból már csak 1 mil­lió volt a zsebünkben. Ebből kaptak a tanulói létszámmal arányosan 82 ezret a baranyai iskolák, de szeretném kiemel­ni, hogy az elsőként elosztott 9 millióból a baranyaiak ugyanúgy részesültek mint a maradék egyből. És ha így számolunk — márpedig így kell, hisz ez a valós helyzet — a megpályázott másfél millió­ból azért jóval többet kapott Baranya, mint 82 ezer forintot. Pauska Zsolt Tenisz India a Davis Kupa döntőjében India—Ausztrália 3-2! Magyar motoros sikerek Kiemelkedően szerepelnek az NDK-ban a magyar salakmoto­rosok a négy fordulóból álló nemzetközi egyéni versenyen. A szombati, 2. fordulóban teljes sikert arattak, Petrikovics vég­zett az élen (14 pont), megelőz­ve Baloghot (14) és Kovácsot (12). összetettben Balogh áll az élen (27 pont). Mögötte a ver­seny 1983. és 1984. évi győz­tese, a csehszlovák Hradecky (25), majd Petrikovics (25) kö­vetkezik. * Az Olaszországban megren­dezett futammal véget ért a gyorsasági motorok 80 kcm-es géposztályának Európa-bajnoki versenysorozata. A záróviadalt a spanyol Julian Miralles (Derby) nyerte. Juhász Károly (Krauser) ebben a futamban a negyedik helyen végzett. összetettben a versenyt nye-. rő Miralles 72 ponttal szerezte meg az Európa-bajnoki címet, Juhász Károly két pont hátrány­nyal a második helyen végzett. A dobogó harmadik fokára az ugyancsak spanyol Criziller (Derby, 63 pont) állhatott föl. Kiss Dezső nyert a Bükkben — Tízezernél több érdeklődő volt kíváncsi vasárnap délután a Bükkben a 6. alkalommal megrendezett Porán autós gyorsasági hegyiversenyre. Hetvennégy kocsi indult, a sportolók két futamban álltak rajthoz a Lillafüred és Hollós­tető közötti 4500 méteres sza­kaszon. A Bükk szerpentinjein ezúttal Kiss Dezső, a Bp. Volán sportolója bizonyult a leggyor­sabbnak, aki fölényesen vég­zett az élen az abszolút össze­sítésben. Végeredmény: 1. Kiss De­zső (Bp. Volán), 2. Sziget­vári (FRC), 3. Oroszlán (Ika­rus SE), 4. Cserkúti (Külker SC), 5. Móczár (Külker SC), 6. Kálmándy—Papp (Ikarus SE). Hatalmas meglepetéssel ért véget vasárnap Sydneyben az Ausztrália—India Davis Kupa elődöntő mérkőzés. A világcso­portban vívott találkozón már az első nap után valószínű volt, hogy a címvécTő hazaiak ezúttal elbuknak, hiszen a ven­dégek a két egyesben 2-0 ará­nyú vezetésre tettek szert. Szom­baton az ausztrálok előbb a párosban szépítettek, majd a vasárnapi első találkozón Fitz­gerald 7-5, 6-3, 6-3 arányban legyőzte V. Amritrajt, s ezzel 2-2-re alakult a mérkőzés állá­sa. A mindent eldöntő össze­csapáson az indiai éljátékos, Krishnan 8-6, 6-4, 6-4 arányban legyőzte Masurt, így a vég­eredmény: India—Ausztrália 3-2. * Az indiaiak még soha nem nyertek Davis Kupát, de döntő­ben már két alkalommal szere­peltek. Először 1966-ban Brazí­lia legyőzésével jutottak a fi­náléba — az utolsó mérkőzést éppen a mostani találkozó hő­se, Ramesh Krishnan édesapja, Ramanathan Krishnan nyerte —, de ott Ausztráliától 4-1 ará­nyú vereséget szenvedtek. Ez­után 1974-ben kerültek ismét döntőbe, de Dél-Afrika ellen — az ország apartheid politikája miatt — nem álltak ki. A mostani elődöntőben az ausztrálok számítottak esélyes­nek, már csak azért is, mert 26 alkalommal diadalmaskodtak a Davis Kupában, legutóbb ép­pen tavaly, s az India elleni DK-mérlegük is kedvező, 6-2. A nyitónap 0-2-je után azonban a hazaiak már gyakorlatilag fel­adták a reményt, hiszen utol­jára Davis Kupa-mérkőzésen 1939-ben tudtak ilyen hátrány­ból is győzni. — Álmunkban sem gondol­tunk arra, hogy döntőbe kerül­hetünk — vélekedett a győztes csapat játékosa, Vijay Amritraj. — Bár pontos adatokat nem is­merek, de azt hiszem, még so­ha nem került olyan csapat fi­náléba, amelynek játékosai kö­zül csak egy szerepel a világ- ranglista első kétszáz helyezett­je között. Neale Fraser, az ausztrálok kapitánya dicsérte a vendége­ket, különösen Krishnan telje­sítményét méltatta. — Ramesh nagyszerűen ját­szott, nem kétséges, ennek a találkozónak ő volt a nagy csillaga — nyilatkozta. — So­kan azt mondják, hogy ha n térdsérüléssel bajlódó wimble­doni bajnok Pat Cash nem csak a párosban szerepel, hanem egyéniben is, akkor mi jutunk tovább. Persze ez nem biztos, hiszen Pat is kikaphat. Külön­ben is, véleményem az: egy játékos nem dönthet el min­dent, hazai pályán nélküle is győznünk kellett volna. Kézilabda Pécsi BTC—Herend 21-17 (10-7). NB II. női mérkőzés, Herend. Legjobb pécsi dobók: Balogh (6), Kurcz (5), Tollas (4). A remek formában védő Jakabbal az élen megérdemelt győzelmet aratott a végig ve­zető BTC. Röplabda Pécsi Vörös Meteoréiapolcai Bauxitbányász 3-0. NB II. női mérkőzés,- Pécs. H. Steinmetz SE-Tabi MSC 3-0. NB II. férfi mérkőzés, Pécs. Ilyen komor volt a találkozó után Verebes József... Fotó: Läufer László

Next

/
Oldalképek
Tartalom