Dunántúli Napló, 1987. október (44. évfolyam, 270-300. szám)
1987-10-05 / 274. szám
Dunántúlt napló 1987. október 5., hétfő HÍREK OKTÓBER 5-, HÉTFŐ Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából AURÉL nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.47 — nyugszik 17.19 órakor A Hold kél 16.39 — nyugszik 3.17 órakor Olvasószolgálat Hirelr, tudósítások, események közölhetők 14-16 óráig a 15-000 telefonszámon Hírszerkesztő: CSUTI JANOS Ma, délelőtt 9-11 óráig panaszűgyekben fogad, telefonon hívható a 10-046-os telefonszámon HÁMORI ANDREA Szerkesztőségi ügyeletes: 16—19 óráig REZES ZSUZSA CB-rádió hívójelünk ..Napló I." 16—19 óráig a 25-ös csatornán Tanítóképzőavatás Békéscsabán Szombaton felavatták a debreceni tanítóképző főiskola békéscsabai kihelyezett tagozatának épületét. A százötvenötmillió forint felhasználásával épített tanítóképző avatóünnepségén Szabó Miklós, a Békés Megyei Pártbizottság első titkára megnyitójában szólt a békéscsabaiak évszázados főiskola-alapítási törekvéseiről. Ezt követően Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnökhelyettes mondott avatóbeszédet. Az iskolaavatás befejezéseként Somogyi László építésügyi és városfejlesztési miniszter és Pusztai Ferenc művelődési miniszterhelyettes kitüntetéseket adott ót az építőknek. ♦ — Befejeződött az orvosnapok rendezvénysorozata Bala- tonfüreden. Szombaton Bala- tonfüreden a SZOT-szállóban befejeződött a 48. őszi orvosnapok rendezvénysorozata. Több mint kétszáz orvos vett részt a háromnapos programban, amely betekintést adott az orvostudomány és a gyógyászati gyakorlat legújabb eredményeibe, tapasztalataiba. • ESS Általában kevés felhőre, több órás napsütésre lehet számítani. Eső nem valószínű. A délkeleti, déli szél sokfelé megélénkül, időnként megerősödik. Hajnalra helyenként párássá válik a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de főként északkeleten néhány helyen gyenge taiajmenti fagy is előfordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között várható. KÖZÉLET Hazaérkezett szombaton Prágából Hámori Csaba, a KISZ KB első titkára, aki részt vett a Csehszlovák Szocialista Ifjúsági Szövetség IV. kongresz- szusán. * Dr. Medve László egészség- ügyi miniszter meghívására Dora Maria Tellez miniszterosz- szony vezetésével nicaraguai egészségügyi küldöttség járt hazánkban szeptember 30. és október 4. között. A miniszterek tájékoztatták egymást országaik egészségügyi helyzetéről, tárgyaltak az együttműködés fejlesztési lehetőségeiről. A küldöttség látogatást tett több egészségügyi intézményben és találkozott a Medimpex és a TESCO vezetőivel. A delegáció vasárnap elutazott Budapestről. * Vasárnap hazaérkezett a Szovjetunióból az MSZBT küldöttsége. A delegáció Hajdú Istvánnak, a Budapesti Párt- bizottság titkárának, az MSZBT Országos Elnöksége tagjának vezetésével részt vett a Szovjet -Magyar Baráti Társaság és az MSZBT aktivistáinak Novo- szibirszkben megrendezett kétoldalú fórumán. A tanácskozáson a két testvértársaság aktivistái megvitatták a magyarszovjet gazdasági és műszakitudományos együttműködés fejlesztésével kapcsolatos propaganda magyarországi és szovjetunióbeli feladatait. * Elutazott hazánkból K. Sat- chidnanda Murty államtitkár, az Indiai Egyetemi Főtanács elnökhelyettese, aki a Művelődési Minisztérium meghívására tartózkodott hazánkban. Az indiai államtitkárt fogadta Kö- peczi Béla művelődési miniszter. A vendég találkozott Bényi József külügyminiszter-helyettessel, Rátkai Ferenc művelődési miniszterhelyettessel, továbbá akadémiai és felsőoktatási intézményeket, kutatóhelyeket látogatott meg. A megbeszéléseken hangsúlyt kapott a kétoldalú oktatási, tudományos és kulturális kapcsolatok további elmélyítésének fontossága, a hagyományos és eredményes tudós- és szakembercsere még hatékonyabb folytatása. — Félidejéhez érkezett a pécsi Tv-torony felújítása. A vakolás után a Vertikum Kisszövetkezet munkásai a toronytörzsön kezdenek dolgozni. A Tv-torony vendéglátó részében! átálltak a téli nyitvatartásra, 11—18 óráig fogadják a vendégeket, valamint ezután a hétfői nap szünnap lesz. Külön igényre a nyitás és zárás időpontja módosítható. — OTP-lakások. Harminchárom OTP-lakást építenek Siklóson, a posta és az OTP által határolt területen. A kivitelezést várhatóan még idén elkezdik. — Befejeződött a népművelők országos vándorgyűlése. Szombaton befejeződött Tatabányán a Magyar Népművelők Egyesületénk VI. országos vándorgyűlése. A kétnapos tanácskozáson a több mint 600 köz- művelődési szakember a gazdaság, a kultúra és a reform összefüggéseit elemezte. A résztvevők arra a kérdésre is keresték 'p választ, hogy a köz- művelődési dolgozók népes tábora sajátos eszközeivel, módszereivel miként tudja segíteni a kormány stabilizációs és kibontakozási programját. ♦ Helyreigazítás Mielőtt rádiós kollégáim és barátaim halálra cukkolnának, szeretném kijelenteni, sosem hittem a rádió zsarnokságában. A Dunántúli Napló 1987. október 3-i számában, Bocz Gyula kiállítása kapcsán (9. oldal) két értelmetlen sajtóhibával jelent meg írásom. A rádió zsarnoksága helyett „a ráció zsarnokságát1* * * írtam, s arra gondoltam, hogy mindig, minden jelenségre vulgárlogikai magyarázatot keresünk, ezért írtam ész- szerűség helyett rációt. A másik értelmetlenség az „antropo- morfiziká Iható” kifejezés; ilyen nincs. Én antropomorfizál- hatót, azaz emberi tulajdonságokkal felruházhatót írtam. Remélve, hogy a helyreigazításba nem csúszik még otrombább hiba, apróságokat föl sem sorolok. Bükkösdi László tévés, a rádiósok barátja — A századik előadás. Ma, Budapesten századszor kerül színre Nell Dunn: Gőzben című színműve, amelyet a Pécsi Nemzeti Színház és a Pesti Vigadó közös produkcióban hozott színre, a rendező Szegvári Menyhért. A ritka jubileumot megért darabot ebben az évadban tovább játssza a pécsi színház. — Sokan keresték fel a hét végén a mecseki erdei tornapályát. A hegyen fújó hideg, metsző szél ellenére sokan családostul futottak az erdőben kanyargó futópályán. — ABC Lakácsán. Hárommillió forint értékben kis ABC üzletet építenek Lakácsán. Az épületet várhatóan még idén decemberben átadják. — Nem tudnak dolgozni a kukások. A pécsi Szőlő és Der- kovits utcát lezárták építkezések miatt. A szemeteskocsik nem tudják megközelíteni a kukákat, ezért már másfél hete dugig vannak az edények. — Tiszta lesz az Almás patak. Szigetváron az Almás patak medrét iszaptalanítják és tisztíják a rézsűt. A gát mentén egy hangulatos sétányt is kialakítanak. — Társadalmi munkában. Mecseknádasdon, a közelmúltban szilárd burkolatot kapott a Kossuth Lajos utca utolsó, 100 méteres szakasza. A munkát a lakosság társadalmi munkában végezte el. ■ * • -----K ocsiátvételi sorszámok Trabant Limousin Hycomat Budapest 960 Trabant Combi Hycomat Budapest 23S Trabant Limousin Speciál Budapest 9 992 Debrecen • 397 Győr • 052 Trabant Combi Budapest 3 015 Debrecen 2599 Győr 2 098 Wartburg Standard Budapeit 2 251 Debrecen 1 278 Gfőr 1 479 Wartburg Special Budapeit 3 540 Debrecen 2 746 Győr 2 624 Wartburg Special tolótetői Budapest 10 414 Wartburg Tourist Budapest 2 057 Debrecen 1 424 Győr •61 Skoda 105 S Budapest 11 427 Debrecen • 781 Győr 8 725 Skoda 120 L Budapest 26 892 Debrecen 15 028 Győr 17 822 Lada 1200 Budapest 47 601 Debrecen 34 141 Győr 16 756 Lada 1300 S Budapest 19 SOt Debrecen 15 311 Győr 7 050 Lada 1500 Budapert 15 354 Debrecen 11 770 Győr 5 394 Lada Combi Bp. 10 367 Debrecen 5 289 Moszkvics Budapert 384 Debrecen 244 Poliki HAT ISO r ferinport 1 25» Debrecen 1 404 Győr 1 340 FSO (Polski Rat) 1500 — 4 064 Dacia Limousin Budapest 2 660 Debrecen 5 091 Győr 4 ISO Dacia Combi Budapest 2 605 Debrecen 2 045 Győr 2 316 Dacia TLX Budapest 1 842 Debrecen 2 542 Győr 1 630 Zastava Budapest 17 795 Volga Limousin — 1 297 Volga Combi — 1 113 Kalendárium HÉTFŐ: Kétszáztíz éve halt meg Segner János András (1704—1777) természettudós, neves matematikus, orvos, egyetemi professzor. Sokoldalú munkásságának legjelentősebb eredményeit a fizikában, ezen belül is a merevtestek és a folyadékok mechanikája terén érte el. KEDD: Kilencvenöt éve született Miskolcon Rónai Sándor (1892—1965), a szociáldemokrata, majd a kommunista mozgalom ismert harcosa. Hosszú éveken át az Elnöki Tanács, illetve az Országgyűlés elnöke volt. Munkásságát sok magas kitüntetéssel honorálták. SZERDA: Hetvenöt éve született Gillemot László (1912-1977) Kossuth-díjas gépészmérnök, egyetemi professzor, akadémikus. CSÜTÖRTÖK: Hetvenöt éve született llku Pál (1912 -1973) politikus, a munkásmozgalom ismert harcosa, miniszter. A hadseregben vezérőrnagyként a politikai főcsoport-főnökségen dolgozott, majd 1961 —1973 között művelődés- ügyi miniszter volt. PÉNTEK: Kilencvenöt éve született Nadányi Zoltán (1892—1955) költő, író és műfordító. Több verseskötete látott napvilágot: válogatott verseinek kötetét 1955-ben jelentették meg Aranypiros pillangó címmel. SZOMBAT: Százötven éve halt meg Charles Francois Marie Fourier (1772—1837) nagy francia utópista szocialista, a burzsoá társadalom szigorú kritikusa. VASARNAP: Kilencven éve halt meg Helfy Ignác (1830-1897) politikus, író és műfordító. A szabadság- harc vérbefojtása után Olaszországba emigrált. 1870-ben hazatért, s a 48- as, majd a Függetlenségi Párt egyik vezetője, ország- gyűlési képviselője, rövid ideig a párt lapjának (Magyar Ojság) szerkesztője volt. Ö rendezte sajtó alá Kossuth emigrációs iratait. — Pécsi nyertesek. Pécsi nyertesei is vannak az országos szőttespályázatnak: Kálmán Endréné és Ramolics Józseiné, a Pécsi Plastex Szövetkezet dolgozói 3000 forintos különdíjat kaptak a zsűritől az alsószent- mártoni kapica-minta alapján készült tanulmánytervükért. A szőttespályázat anyagából rendezett kiállítást —, amely november 1-ig tekinthető meg a szekszárdi Béri Balogh Adóm Múzeumban — Pusztai Ferenc művelődési miniszterhelyettes nyitotta meg szombaton. Információk Egészségügyi szolgálat KÓRHÁZI FELVÉTELES UGYELETEK Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére, Pécs város: POTE Gyermekklinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: I. kerület: II. sz. Belgyógyászati Klinika, II. kerület: Megyei Kórház (belgyógyászat). III. kerület: Sebészet, baleseti sebészet: II. sz. Sebészeti Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek ideg- és elmebetegei részére: POTE Ideg- és Elmeklinika. Szemészeti betegek: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégé- szet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen, a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Lvov-Kertváros felnőtt lakosságának minden éjszaka este 7 órától másnap reggel 7 óráig a járóbetegek részére a Testvérvárosok terei körzeti rendelőben orvosi ellátást biztosítunk. A kertvárosi hívásokat továbbra is a Lánc utcai rendelő- intézetben kell bejelenteni. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti fogászati ügyeleti helyiségeiben — gyermekek részére is. Gyermeklakosság részére: a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felől) este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. * ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Bajcsy-Zsilinszky u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. * SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12-390-es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Nyugdíjas telefonszolgálat szombat, vasárnap kivételével mindennap 17—19 óráig hívható a 41-907-es telefonszámon. 4c Ifjúsági telefonszolgálat telefonszáma: 24-550. Hívható 17—21-ig. ♦ Rendezvények A pécsi általános iskolák 3. osztályos tanulói részére úszásoktatás kezdődik október 5-én a pécsi Hullámfürdőben. * A földvédelem és a földértékelés egyes kérdéseivel foglalkoznak az új földtörvény tükrében október 5-én, délután fél 3-kor a Széchenyi Klubban, a Magyar Közgazdasági Társaság és a Magyar Jogász Szövetség Baranya Megyei Szervezeteinek rendezvényén. Előadást tart dr. Szabó Gábor, a Budapesti Kertészeti Egyetem tanszékvezető docense, és dr. Benkő András, a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem adjunktusa. Közlemény A DÉDÁSZ Szigetvári Uzemigaz- gatósági bejelenti, hogy a szentiász lói postánál létesített 1 kV-os szabadvezetéket, valamint a nagype- terdi postánál létesített OTR-állomás és 1 kV-os szabadvezetéket 1987. október 5-én üzembe helyezi. Jel- rett időponttól az oszlopok és villamos berendezések érintése tilos. ♦ Á KKT műsora Kertvárosi Közösségi Televízió mai műsora a VHF 1. sávon az OIRT 5-ös önálló csatornán. 17.45: Betűújság, betűhirdetés. 18.00: Műsorismertetés. 18.03: Sulivizió (ism.). 18.13: Visszatekintés: Fegyveres erők napja Siklóson. 18.20: ‘ Vendégünk: a BARANYAKER I. 18.30: Plusz egy fő. A stúdió vendége: Petri Péter, a kertvárosi PE-TA bar- kácsbolt tulajdonosa. 18.45: Mese. Szünet. 19.00: Kertvárosi Híradó. 19.30: Vendégünk: a BARANYAKER II. 19.55: Emlékezés ... — az aradi vértanúkra. Kb. 20.00: Műsorzárás. Műsorunk vendége, a BARANYAKER Vállalat rejtvényeket is ad fel a kedves nézőknek, és a helyes megfejtőket nyereményekkel jutalmazza. Kérdéseket is tehetnek fel a BARANYAKER képviselőinek, melyre adás alatt válaszolnak. Telefonunk az adásidő alatt: 41-820. A Szigetvári Köitségvetési Üzem felvétéit hirdet: — ács, — kőműves, — hidegburkoló, — asztalos szakmákban. Jelentkezni lehet a munkaügyön: Szigetvár, Dencsházai út 12. Egyben értesítjük folyamkavicsot vásárló vevőinket, hogy 1987. október 1-jétől a rendelést és fuvarvállalást a Volán-telep helyett a Dencsházai út 12. sz. alatti telepünkön lehet befizetni. ki elmúlt hűvös napok után vég re kellemes idő fogadta a Mihály-napi vásár látogatóit Keresztes Zoltán felvétele---------------------------------------------- « — ■ ■ —..........-