Dunántúli Napló, 1987. október (44. évfolyam, 270-300. szám)
1987-10-18 / 287. szám
A PMSC—Bp. Honvéd mérkőzésen a Polski 126- ost Palotai Árpád nyerte 3072-es sorszámú tombolajegyével. Névváltoztatási lehetőségek • Ki a legolvasottabb magyar író? • Leütötte, 90 forintért Bort forgalmaz a Volán Világ proletárjai,| egyesüljetek I vasárnapi gpio XLIV. évfolyam, 287. szám. 1987. október 18., vasárnap Ara: 2,60 Ft Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja „Szülőföldem a Felvidék” A szolidaritás hídján Negyven éve élnek Baranyában, s tegnap a Körzeti Művelődési Házban találkoztak Újpetrén a Felvidékről áttelepített magyarok. A Hazafias Népfront községi bizottsága kétszáz meghívót küldött szét a környező falvakba, s az első szóra eljöttek a családok, főként az idősebb generáció. Gere Jánosné, a HNF Megyei Bizottságának tagja köszöntötte a megjelenteket, majd Jávorka Csaba, a község tanácselnöke meleg szavakkal nyitotta meg a találkozót.- Az én szüleim is a Felvidékről jöttek. Ha Csehszlovákiába utazunk, ma is azt mondjuk: hazamegyünk. Ha megjöttünk, azt, hogy otthon voltunk. Az alkalomhoz illő vers- és népdalműsor után Albert Gábor író, az 1986-ban megjelent „Emelt fővel" című szociográfia szerzője hangsúlyozta, hogy a felvidékiek szerencsére sosem tépték szét a családi szálakat, történelmi küldetésük a szolidaritás határokon átívelő hídjának építése. Mohay Tamás néprajzkutató az áttelepített lakosság és az ott élők kapcsolatainak, viszonyainak alakulásáról szólt. A felvidékiek itt Baranyában sok tekintetben azonos kultúrát találtak, s beilleszkedésük — ha nem is volt könnyű —, megtörtént. Szülőföldem a Felvidék címmel Tám László újpetrei származású fotóművész tartott dia- poráma bemutatót. Majd a találkozó az esti órákban beszélgetéssel folytatódott.----------------_ —_—.— _—„-----------------------i ■ * M egfiatalodik és megszépül a kaposvári színház. Átadás december végén. A külső színezés: tojáshéj és fehér. (Tudósítás a 2. oldalon). Albán részvétel Albánia arról tájékoztatta Jugoszláviát, hogy részt kíván venni a bal- j kóni országok külügymi- : nisztereinek a jövő év elejére tervezett találkozóján. A külügyminiszteri találkozót Raif Dizdare- vics, a jugoszláv diplomácia vezetője javasolta még az év elején. A részvételi szándékot az ATA albán hírügynökség közölte szombaton. Albánia bécsi nagykövetségének szóvivője kijelentette: ' kormányának ez a döntése azt a széndékot tükrözi, hogy Albánia aktívabb szerepet játsszon a nemzetközi ügyekben. Bulgária, Románia, Görögország és Törökország már korábban elfogadták a jugoszláv meghívást. A külügyminiszteri tanácskozást a tervek szerint januárra vagy febru- | árra hívják össze. Küldöttértekezletet tartott a Megyei Vöröskereszt A Magyar Vöröskereszt Baranya megyei vezetősége számvetésre készül a VII. országos kongresszus előtt. Szombaton Pécsett, az MSZMP Baranya Megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságának székházában tartották a megyei küldöttértekezletet, amelyen százhúsz küldött és 15 meghívott vett részt. Dr. Kóbor József megyei főorvos, a vöröskereszt megyei vezetőségének elnöke köszöntötte a résztvevőket, közöttük Szoó Bélánét, a szervezet országos vezetőségének alelnökét, valamint a megye párt, állami, társadalmi és ifjúsági szervezeteinek képviselőit. Dr. Kárpáti Júlia, a vörös- kereszt megyei titkára mondott szóbeli kiegészítést a megyei vezetőség írásos beszámolójához, a VI. kongresszus óta végzett munkáról. Ezt követően a vitában 23 küldött szólalt fel, majd kitüntetések átadására került sor. A Vöröskeresztes Munkáért kitüntetés arany fokozatát kapták Horzsa Sándorné pedagógus, Komló, dr. Könyves Zoltán, a mohácsi kórház onkológus főorvosa, dr. Kummer László körzeti orvos, Pécs, dr. Nyári Erzsébet körzeti orvos Szigetvár, Würth Ferenc- né, a Pécsi Bőrgyár volt vöröskeresztes titkára. A Véradó Mozgalomért emlékplakettet dr. Martos János palotabo- zsoki körzeti orvos kapta. Az elismeréseket Szoó Béláné, a Magyar Vöröskereszt országos vezetőségének alelnöke nyújtotta át. Ezután a küldöttértekezlet megválasztotta a 31 tagú megyei vezetőséget. Az elnöki tisztet továbbra is dr. Kóbor József látja el, a titkári teendők ellátásával ismét dr. Kárpáti Júliát bízták meg. Végül megválasztották a 27 kongresszusi küldöttet. M. Gy. NMMMNKfMMNM Marjai József •lasz bankárokkal tárgyalt A Magyar Kereskedelmi Kamara elnökének meghívására szombaton Gianni- no Parravicininak, a Banco di Sicilia elnökének vezetésével olasz bankárdelegáció érkezett Budapestre Látogatásuk a magyar miniszterelnöknek, majd ezt követően a Magyar Hitel Bank delegációjának olasz- országi útja nyomón megélénkülő kapcsolatépítés folytatása. * Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese szombat délután fogadta a delegációban részt vevő bankelnököket. Tájékoztatást adott a kormány gazdaságpolitikai célkitűzéseiről, a stabilizációs és kibontakozási programjáról, a magyar—olasz gazdaságipénzügyi együttműködés bővítésére vonatkozó magyar elképzelésekről. Az olasz bankárdelegáció tagjai kifejezésre juttatták együttműködési készségüket a magyar partnerekkel való pénzügyi kapcsolatok fejlesztésére. A megbeszélésen részt vett Zányi Jenő, a Magyar Kereskedelmi Kamara alelnöke, és Demjón Sándor, a Magyar Hitel Bank elnök- vezérigazgatója is. Hámori (sötét mezben) a jobb oldalon érkezve fejelte az első pécsi gólt Disztl Péter hálójába. A PMSC—Bp. Honvéd mérkőzés tudósítása a 8. oldalon. Fotó: Cseri László