Dunántúli Napló, 1987. október (44. évfolyam, 270-300. szám)
1987-10-17 / 286. szám
Tévhitek, rémhírek és a ualosag Lázas felvásárlásba kezdtek az emberek, vajon ez annak a jele, hogy nem bíznak a gazdasági-társadalmi kibontakozás programjában? Meglódul-e az infláció, avagy a kormány kézben tudja majd tartani a gazdaságot? Az adó- és árreform bevezetése után érdemes lesz-e túlmunkát vállalni? Ilyen és sok más kérdés foglalkoztatja ma közvéleményünket. A megyében dolgozó pártaktivistákat is. akik számos kérdést gyűjtöttek össze és juttattak el az MSZMP Baranya Megyei Bizottságához, amely a közelmúltban találkozót hívott egybe, ahol Békési László pénzügyminiszter-helyettes vázolta föl a változásokat, egyben válaszolva a felmerült kérdésekre. Interjút készítettünk vele. Nemcsak nőnek az árak- A kibontakozási program végrehajtását illetően vannak kételyek. Mi a biztosíték arra, hogy a kormány kézben tudja tartani a gazdaságot?- Azok a változtatások, amelyek az irányítás eszközrendszerében 1988-ban bekövetkeznek, ha teljes körű garanciát nem 'is adnak, de a garancia elemeit is magukban foglalják. A garancia legfontosabb tartalma ma az lehet, hogy az átmeneti nehézségek és feszültségek miatt ne alkudjunk meg, ne rendezzük vissza azokat a pozíciókat, amelyeknek a változtatása a gazdaságban, a vállalatok és a szövetkezetek között elkerülhetetlen. Következésképp a gazdaság irányításának módszerei között ne az eddig alkalmazott alkumechanizmus uralkodjék, hanem minden gazdálkodó számára kiszámítható, és valamennyi vállalatot és szövetkezetét azonos módon terhelő szabályok érvényesüljenek. Az ár- és adóreform ebből a szempontból semleges, közömbös, nem képes befogadni az egyedi kedvezményeket, mentességeket, támogatásokat, ezért hisszük azt, hogy ebben az eszközben már rejlik egyfajta garancia. De többről van szó! Azt hiszem, a valódi garancia a kormány szándékaira és eltökéltségére kétirányú: egyfelől az a gazdasági helyzet, amiben ma Magyarország van, s ami nem tűri tovább a halogatást, ez az, ami kikényszeríti a cselekvést. A másik -, s erre a szeptemberi parlamenti ülésszak adott bizonyítékokat —, hogy világos program, eltökélt jószándék birtokában a társadalom hajlandó vállalni a feszültségeket és az áldozatokat, ez erőt és bátorítást ad a kormánynak.- A lakosság első reagálása a kormányprogramra mégiscsak a felvásárlás volt.- A felvásárlási lázat és az elég széles körben tapasztalható, helyenként hisztérikus pánikhangulatot — úgy gondolom- nem a kormányprogram válA változtatás elkerülhetetlen A kormány eltökélt szándéka a kibontakozási program megvalósítása Interjú Békési László pénzügyminiszter-helyettessel tóttá ki, hanem a program és a végrehajtáshoz szükséges eszközrendszer, tehát az ár- és adóreform nyomán elterjedt tévhitek és rémhírek. Ilyen például, hogy 1988-ban, a tervet meghaladó, vágtató infláció fog kialakulni, mely elértékteleníti a pénzt, emiatt nincs értelme takarékoskodni, ellenkezőleg, a megtakarításokat valamilyen értékálló formába, ingatlanba vagy ingóságba kell átmenteni. A másik ilyen rémhír, hogy a megtakarítósokat és azok hozamát, a kamatokat és osztalékokat olyan mértékben fogják adóztatni, hogy nem lesz értelme takarékoskodni. A harmadik ilyen tévhit, hogy az ár- és adóreform végrehajtása után el fog tűnni az áru a piacról, áruhiány lesz. Felelősséggel mondom, egyik állítás mögött sincs valóságos tartalom, ezek a veszélyek nem fenyegetnek. A kormány rendelkezik azokkal az eszközökkel, amelyekkel kézben tudja tartani a jövő évi, sajnos, a szokásosnál nagyobb, 14—15 százalék körüli fogyasztói árnövekményt. Egy nagyon kemény, tételesen vezérelt és ellenőrzött termelői árcsökkentést kell végrehajtani a gazdaságban, ez alól egyetlen termelő sem mentesülhet, ezt követően pedig az egész 1988-as esztendőben nagyon szigorú árellenőrzés fogja az egyébként indokolt áremelések előtt is követni a gazdálkodók szándékait. Ráadásul az árak nemcsak emelkedni, hanem bizonyos területeken csökkenni is fognak. így például az a félelem, hogy az ugrásszerűen növekvő építőanyag-árak miatt a lakásépítők terhei nagyon nagy mértékben növekednek, teljesen alaptalan. Azok, akik saját családi ház vagy lakás építésére vásárolnak anyagot, jövőre olcsóbban fognak hozzájutni, mint az idén, miután az azokat terhelő forgalmi adót visszaigényelhetik. A tartós fogyasztási cikkek felvásárlása nemcsak indokolatlan költekezés, hanem esetleg még veszteség forrása is lehet, hiszen ezek közül soknak a fogyasztói ára — az árreform végrehajtása után — kisebb lesz, mint jelenleg. A megtakarítások kamata, jövedelme pedig nemhogy csökkenni, de nőni fog: 1988-ban a tartós betéttel rendelkezők a maihoz képest 3 százalékkal magasabb kamatot kapnak, 1989-ben pedig még ennél is nagyobb mértékben emeljük a betéti kamatokat. A rendszerbe beépülő adót nem ők, hanem a pénzintézetek fogják megfizetni. A főmunkaidő becsülete- Az emberek félnek az infláció meglódulásától, s kételyeik vannak atekintetben, hogy a kormány kézben tudja-e majd tartani ezt a folyamatot, gátat szabva a vállalatok áremelési törekvéseinek. — A 15 százalékos fogyasztói áremelés kivédhetetlen. De csak egy évig, és ez az átállás éve, ezt hangsúlyozni kell. Nyolcvankilenctől már nem két, hanem egyszámjegyű árszínvonalnövekedéssel kell számolni, s reméljük, 1990-ben ez a meg^ szokott átlagos 5—6 százalékra visszafogható. Alaptalan a félelem, hogy az infláció ennél nagyobb lesz. A kormány kézben tartja a folyamatot, még akkor is, ha átmenetileg olyan eszközöket fog működtetni, amit egyébként nem tesz szívesen -, a teljes körű árellenőrzést. Nem egy elegáns dolog, de hát istenem, nem az elegancia számít, hanem hogy milyen hatások lesznek. A vállalatoknak nem lesz lehetőségük, hogy a termelői árak növelésével magasabb bázist érjenek el, kötelessége mindenkinek a csökkenő árindexszel tételesen végigszámolnia saját órait. Nincs kibúvó, addig árstop van. — Ismét csak egy kétely, a személyi jövedelemadó nem fogja majd ösztönözni a teljesítményeket. Például a bányászok fölvetik, érdemes lesz-e majd szabad- és vasárnapjaikon túlmunkát vállalni? — Itt is van egy tévhit, amit el kell oszlatni. A személyi jövedelemadó rendszer az egy jövedelemmel rendelkező állampolgárokat semmivel sem hozza rosszabb helyzetbe, mint jelenleg. Bármekkora is a keresetük, e keresetek növelésére sor kerül, olyan mértékben, amilyen mértékben az adóteher az idei évhez képest növekedni fog. A bányászokra is ez vonatkozik, hiszen az ő jövedelmük szinte teljes egészében a bányától származik. Nemcsak alapbérüket, de a túlmunkáért járó összegeket is megemelik. Más a helyzet ott, ahol nem egyetlen forrásból származnak a jövedelmek, hanem második, harmadik munkaviszonyból, esetleg egyéb csatornákból. Itt a jövedelmek tényleg összevonásra kerülnek, s ezek az eddigi elkülönített adóztatáshoz képest valószínűleg magasabb adó alá esnek. Azért mondom, hogy valószínűleg, mert itt sem minden jövedelemre igaz ez, hanem azokra, melyeknek éves összes színvonala eléri vagy meghaladja a 150 000 forintot. De van itt még egy szempont. Az adó- és árreformnak az egyik hatása éppen az lehet, hogy miután azonos módon terheli a jövőben a főmunkaidőből, meg a mellékmunkaidőből származó kereseteket, felértékelődik a főmunkaidőben szerezhető jövedelem. Meggyőződésem —, és ezt a nemzetközi tapasztalatok is igazolják -, egy ilyen progresszív adórendszer bevezetése a jövedelemmel rendelkező állampolgárok túlnyomó többségét a teljesítmények, méghozzá az alapteljesítmény növelésére ösztönzi. Vállalni kell a feszültségeket — Számol-e azzal a kormány, hogy a jövő évi fogyasztói áremeléseknek komolyabb politikai következményei lennének? — Társadalmi-politikai következményei nem az új eszköz- rendszer bevezetésének lesznek, hanem hogy nem lehet a magyar gazdaság jelenlegi helyzetéből következmények nélkül kilábalni. Ha nem hajtanánk végre az adó- és árreformot, s nem határoznánk el magunkat az irányítási eszközök, módszerek, további korszerűsítésére, javítására, az elmúlt években kialakult nagyon nehéz gazdasági helyzet akkor sem tűrné meg, hogy konfliktusok és következmények nélkül képesek legyünk megszüntetni. Ezért szembe kell néznünk az életszínvonal — átmeneti, reméljük rövidebb ideig tartó - csökkenésével. Ez sohasem cél, ellenben keserves következménye az elmúlt időszak gyenge gazdasági teljesítményeinek. Akkor vezet célhoz, ha azoknak a jövedelmeknek a felhasználása, amelyeket most a fogyasztásból átcsoportosítunk a termelésbe, okosan, jól történik, hasznot hoz, jövedelmet termel, s ez a jövedelemtermelés előbb-utóbb többletfogyasztáshoz, tehát az újabb életszínvonal-emeléshez is megteremti az anyagi alapokat. Átmenetileg azonban az életszínvonal-csökkenés elkerülhetetlen. — A másik következmény: azt a foglalkoztatási szerkezetet, amely ma Magyarországon van, s messze nem hatékony, nem lehet így tovább fenntartani. Szeretném megemlíteni, van olyan rémhír is, hogy munkanélküliség alakul ki Magyarországon. Ettől nem kell félni. Mindenkinek lesz értelmes, valószínűleg a jelenleginél hatékonyabb és jobb munkája. Három feszültséggel azonban szembe kell néznünk. Az első: lesz egy területi feszültség — nem feltétlenül azon a településen, községben vagy városban lehet majd munkahelyeket biztosítani, ahol eddig. Lesz egy munkahelyi feszültség: nem feltétlenül annál a vállalatnál, szövetkezetnél, intézménynél lehet a munkát a jövőben biztosítani. És lesz egy szakmai feszültség: az embereket nem feltétlenül, eredeti, tanult szakmájukban, munkakörükben lehet foglalkoztatni, mint eddig. Nyilván, föl fog majd gyorsulni a munkaerővándorlás, a mobilitás. Ennek levezetésére a kormány létrehozta foglalkoztatási alapját, amiből a vállalatok, szövetkezetek, térségek, tanácsok, sőt még magánvállalkozók is pályázat útján jövedelemhez juthatnak munkahelyteremtéshez, munkahely-korszerűsítéshez, műszaki fejlesztéshez. Sajnos, ezzel még nem nagyon élnek az érintettek, mint ahogy alig használják ki az átképzésre rendelkezésre álló, központi erőforrásokat sem. Itt nagyon lassú a kibontakozás, márpedig a jövő a változatlanságot, a kényelmi szempontokat, a rosszul értelmezett helyi érdekek védelmét nem tűri el. Szembe kell néznünk tehát ezekkel a feszültségekkel, melyeknek kezelésére a kormány folyamatosan igyekszik megteremteni az eszközöket. Miklósvári Zoltán A vajszlói burgonyapehely-üzem gépsorai is alkalmasak a szója feldolgozására. Fotó: Proksza László Saőuö t ess »Ule Megfizetjük a tanulópénzt? — Most úgy néz ki, hogy egymás alatt vágjuk a fát - mondta az egyik érdekelt. A szójatakarmány-hiányban kívülről érdekelt számára ez kiegészül azzal a képpel, hogy senki sem akarja maga alatt vágni a fát: azaz a mezőgazda- sági tárcát magára haragítani bírálatával. Ma különben sem divat felelősöket keresni. Például a fehérjeprogram elmaradásáért, megtorpanásáért, ami idén őszre oda vezetett —, s erről egy héttel ezelőtt számoltunk be —, hogy a korszerű állattartáshoz szükséges szójafehérje meglehetősen korlátozott mennyiségben áll a gazdaságok rendelkezésére, illetve nem áll. Ezért aztán többen próbálkoznak maguk megoldani fehérjeellátásukat. Takarmányozásra legalkalmasabb a „feltárt”, azaz mérgező anyagoktól megszabadított, és zsírtalan szójadara. Ha benne marad a magas olajtartalom, akkor a feltárt szájig csak a tenyésztés középső szakaszában alkalmas —, akkor is korlátozott mennyiségben — takarmányozásra, ugyanis nagy lesz a húsok zsírtartalma, ezáltal romlik piaci értékesíthetősége. Ha például a sertések a vágás előtt is olajdús szóját kapnak, szalonnájuk megsárgul, puhává lesz. Ugyancsak nem alkalmas az olajos szója a növendékállatok táplálására. Ámde, ha nincs zsírtalan szójadara? Mit tesz az állat- tenyésztő? Szóját termel és takarmányozásra úgy-ahogy alkalmassá teszi: megszabadítja a mérgező anyagoktól. Ennek legegyszerűbb és legolcsóbb módja a hőkezelés. Született is magyar szabadalom: 50 000 forint költséggel a meglévő lu- cernalisztüzemek alkalmassá tehetők szójafeltárásra. A Baranya Megyei TSZKER — megváltva a berendezésenként! 300 000 forintos licenszdíjct —, két ilyen UNIPRO-kiegészítőt közvetített ki, az egyházas- haraszti és a kétújfalui termelőszövetkezetnek. Az egyhá- zasharasztiban már megvolt a próbaüzem, a jövő héttől üzemszerűen használják, a kétújfalui novemberben kezd el dolgozni. Mindkettő teljesítménye jócskán meghaladja a saját maguk által termelt szójababmennyiségét: mindkét termelőszövetkezet áll tehát mások rendelkezésére is. Az UNIPRO kétségkívül kényszermegoldás - ettől függetlenül is megszülettek az ellenzői. Megszívlelendő ellenvetésük: ez az eljárás csak 10 százalékig garantálja a mérgező anyagok megsemmisítését, s mivel az ezen készült szója könnyen megavasodhat, szinte csak „napi" mennyiségeket szabad feldolgozni rajta. Az avas szója ugyanis mindenféle emésztőszervi gyulladásokat, hurutokat okozhat, ha pedig a mérgező anyagok elérik eredeti mennyiségük 10 százalékát, az állatok gyarapodása megáll, felette pedig - romlik. így nem csoda, hogy noha több gazdaság is foglalkozott a gondolattal, végül is elállt ettől a megoldástól. Másik divatba jött technológia az extruderes: beruházási igénye jóval nagyobb az előzőnél, s dollárvonzata is van. Lényege, hogy nagy húsdarálóként kezeli a szóját, a szükséges hőt a mechanikai súrlódás kelti: nagy az energiafelhasználása, sok a gyorsan kopó alkatrésze és kicsi a teljesítménye. Ahhoz, hogy takar- mányozható szóját adjon, nagyon pontos technológiára és nagy fegyelemre van szükség — hasonlóan az előző megoldáshoz. A jobb, nagyobb teljesítményű és értékesebb szójatakar- mányt biztosító eljárások már túlságosan sokba kerülnek: egy gőzös pelyhesítő berendezés (tőkés import) üzembe állítását tervezi a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát, a hazai szójaler- mesztés fő gesztora, aki ma az általa megtermelt és megtermeltetett szóját a jugoszláviai Becsejben dolgoztatja fel hu mán célokra. Á munkáért vetőmaggal fizet. Ám ne higyjük, hogy szója- feldolgozási kapacitásoknak híjával vagyunk. Itt van mindjárt a Szentlőrinci Állami Gazdaság vajszlói burgonyapehely-üzeme, ahol eddig is folyt szójafel- dolgozás, -, igaz, csak humán célokra. A gépsor azonban alkalmas takarmányszója előállítására is, de még csak olajos daráéra. Kis átalakítással, beruházással azonban olaj nélkülire is. A Szentlőrinci Á. G. most vizsgálja, hogy alkalmassá tegye-e gépsorát: döntés még nem született. Ha az igen hangzik el, évi 8—10 000 tonnát tudnának feldolgozni. Kapacitások épülnek, terveződnek, miközben a kapacitás sok megvannak, mégpedig a növényolajiparnál. Ugyan több üzemében rekonstrukció folyik, de a jelenleg megtermett mennyiséget már ma is fel tudnák dolgozni, a rekonstrukció végeztével pedig, 1990-től szintén:-még akkor is, ha a szója hazai vetésterülete addig megduplázódik, és a teimés eléri a 200 000 tonnát. A növényolajipar ma is dolgoz fel szóját - a margaringyártáshoz szükséges olaj kinyeréséért. Tehát csak annyit. A teljes mennyiség feldolgozásánál viszont felesleges szójaolaj keletkezik, amit a világpiacon kellene értékesíteni. Pillanatnyilag úgy tűnik, súlyos tanulópénzt fizetünk fehérje-, ezen belül szójaprogra- munkért. A megtermelt szóia- mennyiség messze nem fedezi az állattenyésztés szükségletét: feldolgozásra kapacitások létesülnek, miközben kihasználatlan kapacitások vannak, eközben ráadásul jugoszláv kooperációban kívánjuk feldolgoztatni a termés egy részét, s e takarmányozási célokra a kooperáció némelyek szerint akkor is ráfizetéses lenne, ha ingyen csinálnák déli szomszédaink, s még akkor is, ha tonnánként ők fizetnének egy liter konyakot. Merthogy a szójatermesztés- nek, -feldolgozásnak, nemcsak termőhelyi és gépi feltételei vannak, hanem közgazdaságiak is. Ezek pedig ziláltak. A hazai és világpiaci szójabab, -dara és olajárak külön-külön is zavarosak, egymáshoz viszonyítva pedig még ellentétesek is. Még mindig állítólagos, hogy már aláírták a hazai szó- jatermesztés és -feldolgozás támogatási rendszerét, mely támogatós viszont nem illeti meg a növényolajipart. Bodó László 1987. október 17., szombat HÉTVÉGEQ
