Dunántúli Napló, 1987. szeptember (44. évfolyam, 240-269. szám)
1987-09-04 / 243. szám
Sporthétii ege Ezúttal — délutántól - már a fiúk is bemutatkoznak közönségüknek, hogy miként készültek föl a bajnokságra. Kosárlabda-staféta A PVSK lányai még be sem fejezték a szerdán megnyitott nemzetközi tornájukat Pécsett, a Városi Sport- csarnokban, máris a fiúk veszik át ma délután közön- ségtoborzó „megőrzésre" a parkettet. A bajnoki nyitány előtt izgalmasnak ígérkező, látványos mérkőzéseket ígér a fiúk háromnapos próbája, mivel a hazai NB I. újonca a Százhalombattai Dunai Kőolaj mellett két külföldi csapatot is láthat a pécsi közönség. Az olasz B-ligát az a Fociba Busto Arsizio együttese képviseli, amelyet az egy évig Pécsett játszott jugoszláv Dzsankó erősít. A déli szomszédainkat a Vin- kovci Dinamó képviseli. A torna nyitónvára ma délután 1 órakor kerül sor. maid n nyitó és záró találkozó között játsszák le a női torna két utolsó mérkőzését. Nemcsak Pécsett örülhetnek jó mérkőzéseknek a sportág kedvelői, mert Szigetváron a Zrínyi Kupa keretében ugyancsak nemzetközi női tornát láthatnak szombaton és vasárnap a gimnázium tornacsarnokában. A hazai NB ll-es csapatok — Szigetvár, Komlói Bányász, Pécsi Postás és a Bonyhád — ellenfelei a jugoszláv Calarevó és a csehszlovák Lokomotiv Bratislava együttesei lesznek. A kétnapos torna szombaton 9.00 órakor a Szigetvár—Pécsi Postás találkozóval kezdődik, majd vasárnap reggel 8.00 órától a helyosztókkal folytatódik. Hol folytatják a labdarúgók? Nagy dilemma előtt állnak Mohácson a labdarúgó-szurkolók. Egyetlen kérdés foglalkoztatja őket: vajon hol folytatja majd vasárnap kedvenc csapatuk a bajnokságot? Ott, ahol a legutóbbi hazai találkozón abbahagyta, vagy ott, ahol Pécsett, illetve az MNK-ban, Nagyatádon befejezte? Az eredmények azt sejtetik, hogy valami nem stimmel a Du- na-parti legények házatáján a góllövéssel. Persze vasárnap minderre rácáfolhatnak a Csurgó elleni találkozón, bár a somogyi csapat eddigi szereplésével azt bizonyítja, hogy nem céllövöldének használják kapujukat. A két pécsi NB lll-as közül a PVSK a jobbik paksiakat fogadja. A vendégek a második „lépcsőn" állnak, a vasutasok azonban „rendezőre” állíthatiák őket egy esetleges győzelmükkel. Nagyobb gondban vannak a bőrösök. A PBTC úionc legényei ugyanis ahhoz a Marcalihoz látogatnak, amelyik — ha jelenleg csetlik-botlik is — tavaly ezüstérmet szerzett. A Mázaszászvár az újonc paksiakat fogadja. Ezúttal kiderül, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező bányászok ülnek-e majd ünnepet, vagy feltámad a paksi Atom? A bólylak a listavezető DVMSE-hez, míg a Sellye a magát megemberlő Bonyhád vendége lesz. A botladozó siklósiak már szombaton pályára lépnek Nagykanizsán. A papírforma szerint csak a bólyiak nem számíthatnak pontra, illetve pontokra. A megyebajnokságban a Szigetvár igazi ünnepi mérkőzést játszhat majd a Szentlőrinc ellen, a második helyen álló harkányiaknak meggyűlhet a bajuk az „oportójukat" vesztett villányiakkal, minthogy a harmadik helyen tanyázó Somberek sem utazhat nyugodtan Pécsre, a Steinmetz tüzérekhez. Ezúttal már bemutatkozik a pécsi egyetemisták együttese is, akik mindiórt a iól szereolő Űjpetrét kapták ellenfélül. Automodell, kajak-kenu, rögbi Színes versenyprogramot Ígér a többi sportág is a bányásznapi ünnepekre. Szombaton és vasárnap ugyanis egymást követik majd a ritkábban látható sportrendezvények is. Szombaton és vasárnap Üjme- csekalján rendezik a Bányász Kupa rádióirányítású autómodellező nemzetközi versenyt, amelyen a hazai versenyzők mellett ott lesznek Ausztria, Olaszország és az NSZK modellezői is.. A verseny szombaton 10.00 órakor kezdődik, majd vasárnap 9.30-tól folytatódik. Az Ércbányász modellezők szombaton 17.30-kor a PMSC- pályán, vasárnap 14.00 órakor Slkondán, majd 16.30- tól a pécsi műjégpálya mögötti területen tartanak bemutatót. '—/ Szombaton és vasárnap rendezik meg a Pécsi-tavon a „Csaba András Emlékversenyt" a kajakosok és kenusok. A ritka vízisport-cseme- gére szombaton délután 15.00 órától a hosszútávokra, valamint a felnőtt I. osztályú rövidtávokra, majd vasárnap 9.00 órától a rövidtávú számókra kerül sor. Ugyancsak ritka sportág kínálja magát majd szombaton délelőtt 10.00 órától Pécsett, a Postás-pályán. Ezúttal a szárnyaikat bontogató rögbisek kívánnak kedvcsinálót nyújtani a közönségnek azzal, hogy a Mecsek Kupa küzdelmeivel — amelyen indul Esztergom, Székesfehérvár, Békásmegyer, Pákozd, Érd és természetesen a Mecseki Lakóterületi SE együttese is — megszerettessék a fiatalokkal a rögbit. A kétcsoportos torna délelőtt 10.00 órakor kezdődik. K. L. tab darugo HIB !. Híveket toborzó mérkőzés volt Tatabányán * v Nemcsak a játék, de a „körítés" is rangot adott Mintha csak o szép időket idézték volna szerdán délután Tatabányán a pécsi labdarúgók. Azokra a napokra gondolunk, amikor sorra gyűjtögették pontjaikat idegenben a piros-feketék, és a pécsi fiúk dicséreteivel voltak tele az országos lapok sportoldalai. Zsörtölődtek is azon időszakban a Mecsek aljai szurkolók: „Idegenben gálafoci, itthon kínkeserves izzadtság . .S, mitagadás, sok igazuk volt. Azonban vigasztalta őket az addig soha nem látott ezüstérem. És most megint mi van? Kínkeserves győzelem az újonc Vác és vesszőfutással felérő döntetlen a Videoton ellen. Idegenben pedig: régen áhított győzelem a Ferencváros fölött, és nézőcsalogató, fordulatokban gazdag mérkőzés Tatabányán, a gólgyárosok otthonában. Mit is Ígérhetett a szerdai Tatabánya-Pécs vetélkedő? Ha a tabellát nézzük, akkor azt, hogy a két vidéki együttes tudhatta magáénak a legszembetűnőbb kuriózumot. A hazaiak lőtték az NB I. legtöbb gólját, szám szerint 17-et, míg a vendégek kapták a legkevesebbet, pontosan egyet. Nos, mit hozhat a mezőny leggól- képesebb csatársorának és a legszilárdabb védelmének bizonyult csapatrészek vetélkedője? A Vértes-alján bizony sok mindenre gondoltak a nézők, csak arra nem, hogy az addig négy mérkőzésen lőtt két góljával szerénykedő Mecsek aljaiak mutatják meg Plotó- réknak: miként kell megkeseríteni a kapusok életét. Igaz, az előmérkőzésként lejátszott tartalékok találkozóján már rossz előjelek ólálkodtak a tatabányai stadion gyepszőnyegén, ám arra senki sem számított, hogy a fiatalok négy gólja majd a piros-feketéket paprikázza fel annyira, hogy csak kétgólos vezetésnél adjanak lehetőséget a szépítésre, majd az egyenlítésre a kékeknek. A pécsi „vámzóna" valóságos vaspapucsokat rakott a válogatottat is lendítő bányász-támadókra. A lefékezett, megszelídített támadások pádig nem jelenthettek komoly veszélyt a vendégek kapujára, mert a tavalyi gólnélküliségi csúcsot felállító Bodnár kapus, a békéscsabai első találkozó 2. percében kapott gólja után, ismét 410 percig őrizte bevehetetlenül hálóját. Akkor is csupán büntetőből sikerült megszakítani a gólnélküliségét. Igaz, az alaposan felrázta a már-már hitehagyott tatabányaiakat, hogy sikerült kicsikarni az egyenlítést is, arra azonban már nekik sem maradt erejük, hogy a maguk javára fordítsák az eredményt. így történt, hogy a pécsiek hosszú tatabányai nyeretlensége után, immár harmadik éve nem szenvedtek vereséget a piros-feketék Tatabányán. Két éve Brezniczky dr. két találatával, tavaly Mészáros fejesével sikerült győzelmet „betakarítani" a baranyaiaknak, most pedig a két nagy ígéret: Lovász és Túri góljaival tudtak pontot menteni a bányászoktól a piros-feketék. Vérbeli küzdelem folyt a pályán, még akkor is, ha a közönség nagyobbik része — különösen az első félidőben - a pécsiek kézilabdacsapatát vélte felfedezni a pályán. Ahányszor ugyanis a vendégek labdához értek, szinte minden alkalommal keze- zést reklamáltak. Volt is mit hallgatnia Kőrös játékvezetőnek. Márpedig a fekete inges dirigens mindent megtett, hogy emlékezetessé tegye a találkozót. Jóllehet nem érheti vád egyik részről sem,' a játékvezetői pályafutását befejező bírónak többen a sírjára kívánták a virágkoszorút a bírói öltöző bejárata fölül. Kőrös Lászlót nem érheti vád, mert akárcsak a többi 1170 - ebből 157 NB l-es — mérkőzésen, a tőle telhető legjobbat adta. A mérkőzés végén mégis azzal búcsúztatta a tatabányai közönség, amivel ő a pályán a büntetéseket adta: füttyel. Jobban járt a pécsiek mestere, Garami József. Amikora mérkőzés elején bejelentették, hogy december eíejéig ő foglalta el Verebes József helyét, hosszan tartó tapssal köszöntötte a közönség. Örök titok marad: vajon a mérkőzés után mit kapott volna? Kapu László Tartalékbajnokság PMSC—Tatabányai Bányász 4-1 (l-l) Tatabánya, 1000 néző. V.: Dömötör. PMSC: Bogyay (Ko- vácsevics) - Kerék (Hánzs), Tomka, Berényi, Vókó — Hrot- kó, Braun, Bojás — Schneider, Pillinger, Eckert. Edző: Koller Viktor. Hatalmas lendülettel és gyors góllal kezdett a hazai együttes, amelyik az első húsz percben akár háromra is növelhette volna góljái számát. Ahogy múlt az idő, úgy lankadtak a hazaiak, s ezt kihasználva még a szünet előtt Pillinger lövetett gólt (azaz öngólt) Ignóczcal. Szünet után alaposan feljavult a Pécs és Schneider, Braun és Bojás góljaival kiütötték a Bányászt. így láttam! A Tatabányai Bányász— PMSC mérkőzésen a pécsi játékosok teljesítményét Tereny Andrea, a Komárom megyei Dolgozók Lapja sportrovatának vezetője értékelte. PMSC: Bodnár 8 - Kónya 7, Torna 8, Hámori 7, Brezniczky 6 — Megyeri 7, Túri 7, Czérna 6, Lutz 6 — Márton 6. Lovász 7. Mai sportműsor KOSÁRLABDA. Nemzetközi férfitorna, Pécs Városi Sportcsarnok: ünnepélyes megnyitó: 13.00, Dunai Kőolaj—Fociba Busto Arsizio (olasz), 13.30, PVSK—Dinamo Vinkovci (jugoszláv), 18.30. Nemzetközi női torna, Városi Sportcsarnok: PVSK juniorok—.Crvena Zvezda, 16.00, PVSK —Universität Istambul, 17.30. Elhunyt- dr. Vető Károly Hosszan tartó betegség után, hetvenéves korában elhunyt dr. Vető Károly. A népszerű sportember több pécsi egyesületben is szerepelt sportpályafutása alatt. Játékosként es edzőként megfordult a PEAC- ban, a DÉVAC-ban, a Pécsi Postásban, a Kinizsiben, a Pécsi Dózsában és a Pécsi Bányászban, az utóbbinak 1954— 59-ig volt edzője. A BMLSZ edzöbizottságának elnökhelyettesévé 1949-ben választották és aktív sportvezetői tevékenységét csak betegsége • miatt szakította meg tizenegy évvel ezelőtt, amíg egészsége engedte, figyelemmel kísérte megyénk sportéletét. Baranyaker kosárlabdakupa Crvtna Zvezda-Universilét Islambul 104-70 (44-35) A Kecskeméti SC csapaténak távolmaradásával csonkán maradt torna folytatása előtt hívta szerkesztőségünket Andik Géza, a Kecskeméti SC szakmai elnökhelyettese, hogy kérésüket tolmácsoljuk a bard- nyai kosárlabda-szurkolóknak. Ezúttal teszünk eleget a kérésnek: „A KSC kosárlabda-szakosztálya a pécsi szurkolók elnézését kéri, hogy csapatának távolmaradásával mérkőzésektől fosztotta meg a torna iránt érdeklődőket. A kecskeméti női együttes edzőjének távozását követő zűrzavarban megfeledkeztek a pécsi együttes értesítéséről. A régi jó viszony megtartása érdekében kérik a baranyai sporttársak megértését." Mindezek utón nem maradt más a tegnapi napra, mintáz, hogy a sorsolásnak megfelelően lejátsszák a két vendégegyüttes találkozóját: Crvena Zvezda—Universitet Istambul 104-70 (44-35). Pécs Városi Sportcsarnok, 100 néző. V.: Parádi, Minárchi (olasz). Nem okozott gondot a jugoszlávoknak az istambuli egyetemisták legyőzése. L. d.: Jovánovics 29, Kosztics 28, Dzolics 21, ill. Bancsovics 23, Tasci 22. Végh és Schróth az olimpiai keretben Jövő szerdán a labdarúgó A-vá- lógatott Glasgow-ban Skóciával játszik barátságos találkozót, az olimpiai együttes pedig selejtezőt vív Svédországgal Orebróban. A két keret tagjai csütörtökön találkoztak az MLSZ-ben, délután elfoglalták helyüket a tatai edzőtáborban, és már edzés is szerepelt műsoron. Ot jelölt sérülés miatt nem utazhatott Tatára. Az A-keretből Csapó, Kiprich és Dajka hiányzik, míg az olimpiai válogatottban Pintér és Fischer hasonló okok miatt nem lakója az edzőtábornak. Utóbbi két játékos helyett Kovács Ferenc megbízott szakvezető . Véghet és Schró- thot hívta meg. A számok tükrében 5. KOMLÓ—NYÍREGYHÁZA TALÁLKOZÓ. Az eddig lejátszott mérkőzések összesített eredménye a Komló szemszögéből: 4 2—2 10-8 4 Csak Komlón: 2 2 — — 5-1 4 Az eddig lejátszott mérkőzések eredményeiből: 1985/86: 2-0, 1986/ 87: 3-1. A Komló az utolsó győzelmét 1986. szeptember 7-én a következő összeállításban érte el: Menyhárt — Miklós, Schulteisz, Katona, Klon- fár — Zrínyi, Hohmann (Vigh), Gal- lai, Varga — Réfi, Takács (Papp). Gólszerző: Zrínyi, Varga, Takács. Komlón a következő játékosok szereztek gólt a Nyíregyháza ellen: 2 gólos: Zrínyi, 1 gólos: Katona, Takács, Varga. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményeiből: Komló (otthon): Csepel 4-2, Met- ripond 5-4, Veszprém 1-1, Metripond 4-2, Ózd 2-2, III. kér. TTVE 2-2. Nyíregyháza (idegenben): Diósgyőr 3-3, Csepel 2-0, Kaposvár 1-1, Váci Izzó 0-4, Ózd 1-1, III. kér. TTVE 1-1. A két csapat jelenlegi hazai, illetve idegenbeli mérlege: A Komló jelenlegi hazai mérlege: 3 12 — 8-54 A Nyíregyháza jelenlegi idegenbeli mérlege: 2 — 2 — 2-22 Lehel Jenőné HARKÁNY NAGYKÖZSÉGI KÖZÖS TANACS V. B. KÖLTSÉGVETÉSI ÜZEME (Sellye, Sport u. 9.) megvételre kinél 1 db BH-03 gumikerekes, hidraulikus kotrót (7 éves), 1 db MCU öntöttvaskazánt tartozékokkal, 1 db IZS 2715-01 tip. gépjárművet (3 éves), 1 db MMZ 555 tip. ZIL bili. tehergépkocsit (8 éves, lejárt műszakival). Értékesítés időpontja szept. 31., délelőtt 9 óra. V CENTRUM HÉTFŐ 1987. szeptember 7-én 20% VISSZATÉRÍTÉS minden műanyagáru, i,— Ft-tól 860,— Ft-ig.. o PÉCSI ^Centrum Áruház fi n unűntüll gpió Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: dr. Jádi János Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, u Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215 96162 pénzforgalmi jelzőszáma. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, egy évre 516,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007 FÓKUSZ