Dunántúli Napló, 1987. szeptember (44. évfolyam, 240-269. szám)

1987-09-26 / 265. szám

Erős Zsuzsa Pontos időjelentés udvarias mosolyt kanyaritasz szívesen elmesélnéd londont párizst havannát bár nem éltél ott csak egy film fekete-fehér körvonalai vibrálnak fejedben miközben áltatod magad térképet rajzol palánkhoz szőrit hazád szerelmed szobád ilyenkor pontos időjelentés következik kezdődik a mindennapi „eltárgyiasulás" Németh József Lépik az ember éjjel valóban üresek az utcák és nincsenek rajtuk emberek s a fényviszonyok is mások az utca messzire vezet én olyan vagyok aki sétálni szokott ez bonyolult művelet egyik lábam a másik elé hely ezem erre azt mondják lépeget az élet már ilyen egy halom lim-lom szomszéd és rendelet lépik az ember és félrelépik ez a vers is csak látlelet megszokott dolgaim eltemetnek csak a séta marad s a képzelet a Mississippi ismét árad s Polly néni ócseny integet Salamon Erzsébet Az öregség elé (H. SÁNDORNAK) Ősz ez már. Végleges. Folytonos és gyönyörű hamvazkodás. Lassuló, fákban rejtőző ölelés méri az órát a percen. Félelem nő a virágokon. Varázslat ez. Végleges. Arcotokban keresek egy mosolyt, egy rejtett értelmű üzenetet, a mondat második felét. Arcotokban. Egy őszön túli nyárban. Sin ka István György vezér a tüzeknek suttog* Most: átlátszó tenger a hazám, tükör, s szemem tágulf bogarán látom, hogy e tengerbe merül A szabadság ... Óh, tán egyedül én sejtem: sok jobbágyudvaron átsir egy nagy titkos fuvalom. S lepkét látok: ingó lombra ül, dongót hallok: zúgva elrepül. A szél hozza: suttog valamit; a galambdúc esti hangjait. Látok, s látom: Gergely térdepel. S míg bús fejét a bárd lopja el, reá teszem tüzes tenyerem vasszívedre, óh, történelem. Érzek, s érzem: iszonyú nagyok a táncoló parasztangyalok. Sebő most a vállamba harap és sir szegény. Ő a nép, a nagy. Elbotolt a maga igazán s azt siratja... Meghalok, hazáml 1947 "Kilencven éve született a költő E „Radnóti Miklós diáktársa voltam” Emlékezés a költő egyetemi éveire Most, hogy ötven éve sze­reztem meg a tanári oklevelet a szegedi egyetemen, egyre inkább gondolok azokra, akik már nincsenek az élők sorá­ban. Ezek között első Radnó­ti Miklós, akivel együtt jár­tam, ugyanis abban az időben mind a négy évfolyam együtt hallgatta az előadásokat. Radnóti Miklós hosszú és nagy kanyarok után, szenve­désekkel jutott fel a Parnasz- szusra. Szülei korán elhaltak, és nagybátyja mint gyámja kereskedelmi pályára szánta őt, ezért felső kereskedelmi iskolában érettségizett 1927- ben. Ö azonban az irodalom felé vonzódott, s egy 1935-be- li önéletrajzi feljegyzésében le is írja, hogy fölmerül benne a tanárság gondolata. Letette a gimnáziumi érettségit, és 1930-ban beiratkozott a sze­gedi egyetem bölcsészkarára a magyar—francia szakra. Én két évvel később iratkoztam be ugyanoda, ekkor ő már másodéves volt. Az egyetemen a hallgatók jól ismerték egymást mind a négy évfolyamon, hiszen az összes bölcsészhallgatók szá­ma nem haladta meg a két­százat. Amikor én fölmentem az egyetemre, ő már 23 éves fiatalember volt, túlkoros a hallgatók között, én pedig csak 17 éves gyerekember (mert egy évvel korábban kezdtem iskoláimat). Amikor megismer­kedtünk, „Öcskösnek" hívott engem jóindulatú szelídséggel. Úgy tekintettem föl rá, mint egy kész komoly tanárra, mert már élettapasztalat állt mö­götte. Úgy emlékszem visz- sza rá, hogy szerény anya­gi viszonyok között hónapos szobában élt, mint legtöbben (én-is) azokban a nehéz idők­ben. Felöltőnek elég használt lódenkabátot viselt, a fején baszk sapkát hordott vagy pe- dia viseltes szürke puha kala­pot. Barna vagy szürke ruhák­ban járt, és sötét nyakkendőt kötött hozzájuk. Középterme­tű volt, hosszú, természetesen hullámos szökés haját szépen fésülte. Tisztán, okosan nézett arra, akivel beszélt. Egész lényében fölfedezhe­tő volt valami magába fordu­lás vagy melankólia (talán mintha érezte volna korai el­múlását?). Tudtuk, hogy ver­seket ír, hisz az Új Hold című verseskötete még az egyetemi évek alatt jelent meg. A versírás azonban nem volt feltűnő nekünk. Istenem, ha tudtuk volna, mi, diáktársak, hogy belőle nagy költő lesz, akinek majd szobrot emelnek, és verseit fiatalok százai sza­Zakopánéban napjában öt­ször változik az időjárás. Ra­gyogó reggelre ébredünk, de mire a hegyekbe indulnánk, rá kezd a szürke eső. Marad, a kóválygás a zsúfolt sétálóut­cán, ám hamarosan ismét vi­gasztalanul rákezd a késő őszinek is beillő nyári zápor, s kénytelenek vagyunk egy kawiarnába menekülni. Kiszá­moltam, egy-egy ilyen sütemé­nyes-kávés kitérő négy-ötszáz zlotyival apasztja pénztárcán­kat. Még az a szerencse, hogy sört sehol sem lehet kapni. Egyébként pedig nyugodt szív­vel szórjuk az ezreseket,, hi­szen itt Zakóban a zlotyi csak kiegészítő fizetési eszköz. Most érezzük csak igazán, mit is ér odahaza inflálódó forintunk. Szállást kizárólag „kemény" valutáért kapni, s ezek közé itt besoroltatik a mi forintunk is. Egy félillegális magánpan­zióban lakunk, amit lányom o házi néni után Banya-tanyára keresztel. Fejenként százötven forintról indul az alku, ami — figyelembe véve a nem hiva­talos utcai árfolyamot (1:12) — nem is annyira kevés. Fél­órás kvázi-polák karattyolás eredményeképpen megállapo­dunk összesen háromszázban. Házi néninket minden érdekli: kávé, kakaó, téliszalámi, s valjók majd a pódiumokon! Hogy mitől lesz valaki költő, az — Baráti Dezső egyetemi diáktársunk szavaival élve — ,,a sokféle megfejtési kísérlet után is az irodalmi alkotás genezisének nagy titka ma­rad.” Azóta a sok évtized után mint tanárképző főiskolai ta­nár, ahányszor vizsgáztattam, mindig kutató szemmel néztem az előttem ülő hallgató arcát, és hallgatva feleletét, fürkész­tem a jövendőt, vajon mi rejtő­zik az előttem ülő fiatalban? Milyenek voltak a profesz- szorok és az egyetemi élet ak­koriban Szegeden? Ugyanazo­kat a professzorokat hallgat­tuk a francia—magyar szakon. Főleg Zolnai Bélát, Sík Sán­dort, Mészöly Gedeont, Várko- nyi Hildebrandot hallgattuk együtt. Zolnai Bélát, a fran­cia nyelv és irodalom profesz- szorát szerettük hallgatni, aki a kar legliberálisabb tanárai közé tartozott. Ö honosította meg a szabadpolcos könyvtá­rat, ez nany újítás volt. „Ifjúsá­gunk tündérvilágában" tartóz­kodtunk a lyukas órákon, és csevegtünk az írókról, költők­ről. Radnóti is ott volt sokat, néha olvasott, máskor köl­csönvett könyveket és hazavit­te azokat. Levettük a polcok­ról a francia irodalom új termékeit. A szemináriumokon olvastuk fel a készülő szak- dolgozataink megírt fejezete­it, melyekhez Zolnai hozzá­szólt. Radnóti szakdolgozata megvető gyanakvással mér vé­gig minket, amikor előadjuk, hogy csak saját fogyasztásra táraztunk be. Különben közli, midőn érdeklődöm, hogy be- szómítáná-e esetleg az árut, ő zlotyiban hajlandó csak fi­zetni. Változó, kiszámíthatatlan az idő, ennek ellenére telt ház van a híres üdülőhelyen. Nep­perek és alkalmi vásárlók ha­da lepi el a szállodák és Pe- wexek (valutás boltok) környé­két, percenként szólítva le az idegent. A szükségállapot visszafogottabb időszaka után ismét visszaállt a hetvenes évek, a „boldog békeidők" hangulata; no és a csencse lés, mint túlélési módozat. „Minden eladó" asszociál a turista a nagyszerű Vajda-film címére. Persze a „fekvő kato­na" a Zakopánét övező szik­lák formázta alakzat (ködből- felhőkből kivillanó páratlan sziluettje) nem eladó, s még akkor is érdek nélkül tetszik, ha a Gubalowka-hegyről har­minc zlotyit kérnek a távcső­bepillantásért. Délután ötkor ismét hatal­mas felhőszakadás húzza át a turista számítását. Sebaj, a kötélpályára már kettőkor el­fogytak a jegyek, a Kasprow- ni-csúcsot mégis látjuk, még­az „Exotisme colonial dans la littérature (fancaise d’ap- res guerre" (gyarmati egzo- tizmus a háború utáni francia irodalomban) volt, amit be sem kellett mutatnia előzőleg Zolnainak, annyira megbízott benne. Mészöly Gedeon, a finnugor nyelvészet professzora nem­csak magyar nyelvész, de finnugor szakértő, néprajzos és irodalmár is volt egyben. Leg­szívesebben hozzá jártunk, szívesebben, mint Horgerhez, mert tőle nemcsak a tudomá­nyos gondolkodásból, de az emberségből is többet kap­tunk. Várkonyi Hildebrand bencés professzor, a pedagó­gia tanára a mi Várkonyi Nán­dorunk bátyja volt. (Később kilépett a rendből és megnő­sült.) Pedagógiai előadásaiba nagyszerűen ötvözte a pszicho­lógiai vonatkozásokat. Radnó­tit különösen érdekelte Várko- nyinak „A nő lélektana" című előadássorozata, mert Radnó­ti Kaffka Margitról írta szak- dolgozatát magyar irodalom­ból, és Várkonyi gondolatait jól felhasználta. Külön kiemelem Sík Sán­dort, aki a Szegedi Fiatalokat patronálta. Ez a haladó szel­lemű kutatógárda az akkori magyar társadalom fontos kérdéseit feszegette. Radnóti Miklós költészettel, Ortutay Gyula néprajzzal, Baráti De­zső és Tolnai Gábor irodalom- történettel foglalkozott, össze­hozzá az égi áldás nyomóban támadt óriásszivárvány kalei­doszkópján át. Ebben az esőverte kö'zép- kelet-európai augusztusban a hegyekkel amúgy sincs szeren­csénk. Hiába lanovkáztunk föl a Lomnici-csúcs aljába, gő­zölgő-kavargó ködleptét egy pillanatra sem vetette le a me­rész ormú szikla. Be kellett ér­nünk a „guláschos" knédlivel és négy koronás korsó sörrel. A Csorba-tónál aztán kárpótol­ta a helyenként kétszáz mé­terrel a völgy és a szirtek fö­lött kanyargó, kapaszkodó sí­felvonóról kitárulkozó panorá­ma a mélyföldi utazót. Ha legalább egy ilyen hegyünk lehetne, sóhajt a lesiklópá- lyák fölött elsuhanva, a ma­mutsáncok árnyékában a sí-' sport dilettáns szerelmese. Mielőtt még a Tátrából le- szlalomoznánk Krakkóba — te­herautókkal zsúfolt, unalmas úton — tekerjük vissza az idő nyikorgó kerekét, s gyűjtsük össze az emlékezet apály utá­ni hordalékát. Találunk benne egy zenélő szökőkutat a Bras­sót idéző Kassán, amely a Hét szignálját játszotta egyre, az­tán van még egy kis hegyi sen tizenöten voltak. írásaikat füzetekben publikálták. Amikor Sík Sándor bejött a hatalmas lépcsőzetes előadóterembe, az megtelt hallgatókkal. A professzor után jött Radnóti, Ortutay, Tolnai és Baráti, és hozták a sok könyvet, ame­lyekből Sík idézett. A költő Sík Sándor legkedvesebb ta­nítványa Radnóti Miklós volt, akit „Miklós fiamnak" hívott. Utoljára hagytam Horger Antal nyelvész professzort, aki pár évvel előbb József Attilát eltanácsolta az egyetemről egyik verse miatt. A Szegedi Fiatalok nemigen látogatták Horger óráit. Horger munkás­ságát a mai nyelvtudomány rangos helyen értékeli, . de emberi magatartása valóban kritika alá esett. Meghökkentő­en furcsa módszere volt; dik­tálta előadásait, és egy-egy bekezdés után némi magyará­zatot fűzött hozzá. Ez bizony fárasztó és unalmas volt, mert a többi professzor szabadon adott elő: Radnóti meg is mondta magunk között szatiri­kus, lesújtó kritikáját Horger- ről, nem is járt el óráira. En­nek meglett aztán a szomorú következménye. 1934 májusá­ban egyszerre, egy időpontra voltunk kiírva Horgerhez, én mint másodéves alapvizsgáz­tam, ő pedig mint negyedéves szakvizsgázott nála. Először ő ment be hozzá. Jó hosszú idő után Miklós kijött a szégyen­től és dühtől lángoló arccal, mondván: „Megbuktatott nyel­vészetből, pedig irodalomból kitűnő lettem. Kötekedett ve­lem, látszott, hogy meg akar buktatni. Nem bírja az irodal­márokat, költőket. Most csak. egy év múlva mehetek pótvizs­gára. Vigyázz nagyon!” Meg­döbbentem, de csakhamar be­szólítottak, Horger sokáig fag­gatott, és a végén „dicsére­test" adott. Most már tudom, hogy Horger mint konzervatív, vaskalapos tanár arra töreke­dett, hogy a haladó gondolko­dású és publikáló fiatalokat lehetetlenné tegye. Persze, zo­kon vette azt is, hogy az ő verses kötete még az egyete­miévek alatt jelent meg. A előadásait ezek a fiatalok tüntetőén bojkottálták. Radnóti végül is sikeresen letette egy év múlva a szakvizsgát és ta­nár lett belőle, sőt ledokto­rált Sík Sándornál. Én többé ilyen közeli és izgalmas hely­zetben nem kerültem hozzá, eltértek útjaink. Következett az állás, és jött a háború .. . Elő­ször 1945-ben Ortutay Gyulá­val és Tolnai Gáborral talál­koztam a háború után, és tő­lük tudtam meg a szomorú va­lóságot, hogy Radnóti Miklós nincs többé. . Dr. Szántó Károly város, várfallal, templomokkal. A kocsi (természetesen Skoda) fényszórója megvillant a temp-, lomfalba épített stáció-jelene- ten, minek utána a lányom közölte, hogy ő nem hajlandó e Drakula-városban aludni. Krakkóban is szakadt az augusztus eleji közép-kelet- európai eső — otthon voltunk. A Rineken etettük a galam­bokat és hallgattuk a portugá­lok népdalait, akik másokkal egyetemben a Beszkid-feszti- válon szerepeltek. Akadtak persze helyi népzenészek is: tangóharmonikás, hegedűs, pi- kolós banda napestig, a Rinek teraszán fújták-húzták. A kempingben (maszek, naponta 1100 zlotyiért) magyar kolónia vert sátrat mellettünk. Erzsiké volt köztük a legközlékenyebb, és egyre csak azt bánta, hogy ezen a pénzen, amibe a túra került, legalább négy szabad­időruhát tudott volna venni. Magyarjaink Sárospatakról mindemellett, ahogy mondták, felettébb szégyellik magukat, mivel hogy még nem tudtak semmit vásárolni. De hát mit lehet itt venni? — kérdeztük mi, többszörös lengyeliártak. Az ismerősök, mondta Erzsiké asszony, csak egy napra jöt­tek át, aztán férfiöltönyöket meg kristálycsillárokq.t hoz­tak . . . A patakiaknak valószínűleg Október: múzeumi és műemléki Hónap Az október hagyományosan múzeumi és műemléki hónap, amikor minden múzeumi szer­vezet arra törekszik, hogy a szokásosnál nagyobb hírve­réssel és több rendezvény se­gítségével bemutassa érté­keit. A múzeumi hónap prog­ramja Baranyában már szep­temberben megkezdődött a Zsolnay Múzeumban rende­zett meisseni porcelánkiállí­tással, egy hete pedig Gün ther Uecker NSZK-beli festő­művész tárlatát nyitották meg a Vasarely Múzeumban. Ide­tartozik, hogy a pécsiek a ma­gyarországi horvátok, szerbek és szlovének textilművészetét mutatják be a szombathelyi sportcsarnokban, 28-án, hét­főn pedig Gyarmathy Tihamér festőművész kiállítása nyílik meg a pécsi Művészetek Há­zában. Az első októberi rendez­vény a csángók, textilművé­szetéből adott bemutató lesz 2-án, majd sor kerül a Pécs, az én városom éímű diákve­télkedő döntőjére. Toronyze­ne, népzenei előadások és táncház, rendszeres tárlatve­zetések is várják az érdeklő­dőket, A Természettudomá­nyos Múzeumj a Munkácsy utcai ásatás is szakemberek vezetése mellett megtekinthe­tő, beavatják a közönséget, a restaurálás műhelytitkaiba. Lesz a Csontváryban koncert, október 30-án a 30 éves Me­cseki Fotóklub kiállítását nyitják meg a Pécsi Galériá­ban, a hónap utolsó napján a Tájak, Korok, Múzeumok Egyesület baráti találkozója lesz Zengővórkonyban. Közép-kelet-európai eső HÉTVÉGE 1987. szeptember 26., szombat

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom