Dunántúli Napló, 1987. szeptember (44. évfolyam, 240-269. szám)

1987-09-20 / 259. szám

VI D n I KRÓNIKA VI D ni kronikaI MAI MŰSOR Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, események közölhetők 14—18 óráig a 15-000 telefonszámon. Ügyeletes újságíró: ADAM ERIKA CB-rádió hívójelünk ,,Napló I." a 25-ös csatornán Lelőtte a benzinkút kezelőjét, 100 ezer forintot rabolt Súlyos bűncselekmény tettesét- keresi a rendőrség Ismeretlen tettes szeptem­ber 18-án, pénteken 22 óra körül Debrecenben, a mike- pércsi úton lévő éjjel-nappal nyitva tartó benzinkút vezető­jét, Szondi Tibor, 38 éves deb­receni lakost sörétes fegyverrel hótbalőtte, Szondi Tibor a helyszínen meghalt. Az isme­retlen támadó a helyszínről körülbelül 100 ezer forint kész­pénzt vitt el. A bűncselekmény elkövetésének idején — a ta­nuk elmondása szerint — egy piros színű 126-os Fiat gépko­csi állt a benzinkút közelében. A rendőrség kéri a lakossá­got, hogy aki a bűncselek­mény elkövetésével kapcsolat­ban bármilyen információval rendelkezik, értesítse a legköze­lebbi rendőri szervet vagy rendőrt. Az óriás lugasról emeleten­ként szüretelnek a pécsi -Pe­tőfi utca 69. számú ház lakói, köztük Tóthék is. A félszáz éves töke a lakók gondosko­dása révén ilyen nagyra nőtt meg, de idén kevesebbet te­rem a megszokottnál, alig 10—15 kilónyit. O Rendkívül nagy a jugo­szláv vásárlói forgalom a pécsi Konzum Aruház ABC-ben. Az átlagos napi 2—2,5 millió fo­rint forgalom hetven százalékát jugoszláv vásárlók fizetik be a pénztárakba. Legkapósabbak a füstölt húsok, kolbászok, sza­lonnafélék, vaj, sajt, és a tíz­féle előrecsomagolt hentesáru. Az élelmiszerrészleg vezetői na­ponta éjszakai műszakban elő­re csomagolják az árut, hogy minél kevesebb legyen a sor­ban állás a pultoknál. Vidám szüreti napot rendeztek tegnap a fiatalok Bodán. Magyaros népviseletbe öltözve feldíszített lovaskocsikon vonultak végig a falun, majd a presszó udvarán rögtönöztek táncokat, szüreti jeleneteket. Közreműködtek a szentlörinci I. sz. iskola citerásai. Fotó: Proksza László Várható időjárás ax ország terű- létén vasárnap estig: időnként meg* növekszik a felhőzet, főként észa­kon valószínű elszórtan záporeső, esetleg zivatar. Országszerte több órás napsütés várható. Hajnalban többfelé erősen párás lesz a leve­gő, ködfoltok képződnek. A változó irányú szél csak napközben élénkül meg kissé. A legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet 11 és 16, a legma­gasabb nappali hőmérséklet vasár­nap 24 és 29 fok között várható. Várható időjárás a Balatonnál ma estig: erős szél nem várható, a jel­zőrendszer alapra került. A felhő- átvonulásokból legfeljebb futó zá­por lehet. A késő esti hőmérséklet 18 fok körül várható. Szombat reggeli vízállások: Mo­hács 302 cm, apadó, 19,4 fok; ör- tilos 51 cm, apadó, 17,8 fok; Barcs 16 cm, apadó, 19,0 fok; Drávasza- bolcs 110 cm, változatlan, 17,2 fok. O Újdonság a vásárlóknak. A Szegedi Csemege Paprika­feldolgozó Vállalat különleges, fémdobozos csomagolású 15 dekás és félkilós csemege­paprikát szállít a megrendelői­nek. E héttől o dél-dunántúli üzletekben is kapható. O Kevesebb kenyér és pék­sütemény. A nyári, balatoni csúcsforgalom befejezésével kevesebb kenyérre és péksüte­ményre van szükség a „magyar tenger" üdülőhelyein. Ezért a SüTEV balatonszárszói üzemé­ben most végzik a berendezé­sek karbantartását. O Lakásépítés. Nagykani­zsán, az Eötvös tér déli oldalán 75 lakás építésének kivitelezési munkái még az idén elkezdőd­nek. A lakásokat, valamint a földszintre tervezett üzleteket 1989-ben adják át.----------------¥ • L ottó­nyeremények A Sportfogadási és Loltó Igazgatóság közlése szerint a 38. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónye­remények — a nyereményille­ték levonása után — a kö­vetkezők : 4 találatos szelvénye 30 fogadónak volt, nyereményük egyenként 429 050 forint, 3 találata 6576 fogadónak volt, nyereményük egyenként 979 forint, a 2 találatos szelvények száma 154 086 darab, ezekre egyenként 42 forintot fizetnek. • O Egyre népszerűbb a Pan­nonautó személygépkocsi javi- tórészlege. A nyáron megnyi­tott lakossági szolgáltatást — személygépkocsi javítást — hét­végén is sokan veszik igénybe. A szombati nyitva tartás alatt általában a kirándulók autói­nak kisebb-nagyobb hibáit azonnal kijavítják. A szükséges alkatrészeket is biztosítani tud­ják.-05-07 A gáztűzhelyről az edényt köté­nyével fogvo akarta a lángokról le­venni Kiéri Péterné, Komló, Kazin­czy utca 9. szám alatti lakos. A gázlángtól meggyulladt a ruhája és súlyos égési sérüléseket szenvedett. A pécsi Honvéd Kórházban ápolják. „Húzódjon beljebb, papa, a kocsi belsejébe...!” - mondja a távolsági busz so­főrje, miközben osztogatja a jegyet a felszálló utasoknak. A felszólítást egyik telefonáló rádióhallgató idézi, aki vé­leményét mondja el a mű­sorral kapcsolatosan. A mű­sor az idősebb korosztály hét­köznapjait tárgyalja és ter­mészetesen érkeznek a véle­mények is. A riporternő — a műsort megelőzően és elő­készítve — elutazott Sopron­ba, egy panaszlevél nyomá­ba járva. Megkeresi a fel­adót, aki egy hatvanon felüli hölgy és magányosan élde­gél a városszéli kis lakás­ban. „. . . Éjszakánként állan­dóan zaklatnak, ököllel rá­csapkodnak az ajtómra, rio­gatnak, köveket dobálnak. Amikor rájuk szólok, csak rö­högnek és azt mondják, úgy­is elemésztünk, öreglány...!" Ezek felnőtt emberek. így megy már vagy fél éve, majd­nem mindennap...!" A stú­dióba meghívott pszichológu­sok, szociológusok elképedve hallgatják a történetet. Az eseteket. Mert van elég. Az eltartási szerződések során gyakran szenvedő alanyok a kiszolgáltatott öregek, akik­nek a szerződő felek fűt-fát ígérnek, aztán az idők folya­mán az Ígéretekből semmi nem lesz, csak torzsalkodás, összeférhetetlenség, veszeke­dés. A hétköznapi szóhasználat­ban - itt fentebb említett jelzők -, hogy „papa" vagy „öreglány” és hasonlók — tiszteletlenségről tanúskod­nak, egy bizonyos magatar­tásformában gyökerezve. Le­kezelése az idősebb ember­nek, akitől nem kell tartani, hogy majd visszavág, hiszen erre mór megszűnt pozíciója sem ad lehetőséget és per­sze . . . bölcsebb is annál. Emlékezzünk csak: hány és Rossz szellem hány nyugdíjas-búcsúztató­nál hangzik el a szokásos ígéret: „A gyárkapu mindig nyitva áll X. bácsi előtt, bár­mikor tárt karokkal várjuk, tapasztalataira a továbbiak­ra is igényt tartunk!" Aztán „kinézik" az öreget. Az „öre­get" - idézőjelbe téve -, mert ugye sok hatvan-hat- vanötéves még élete teljében lévő ember szellemileg gyak­ran frissebb ifjabb társainál. Az igazgatót — aki előtt ko­rábban többen hajbókoltak tiltakozása ellenére - nyug­díjazása után ugyanezek az utcán nem ismerték meg, il­letve egy alkalommal vala­hogy így, a buszmegállóban: „Mi van, öreg?!” A másik igazgató — ünnepélyes bú­csúztatása után egy nappal, már nem mehetett be az iro­dájába, mert a kora reggel bevonuló szakiparosok föl­forgatták a helyiségét, hogy a renoválási munkához fel­készüljenek, amit csak napok múltán kezdtek meg. A napokban olvasok egy levelet, Kisújbányán keltez­ve, Achátz József aláírással. „Augusztus 24-én délután 2 és 3 óra között ellopták a kuytámat . . . Meglesték, míg elmegyek hazulról az orvos­hoz és elvitték a kutyát. Nyolcvannégy éves, egyedül­álló ember vagyok, a kutya volt a pajtásom, őrzőm, min­denem. Kérem, segítsenek!" Ismerem a levél íróját. A Mecsekben lévő gyönyörű kis falucska, Kisújbánya egyetlen és utolsó őslakója. A háza­kat városiak vették meg, rendbehozták az épületeket, az utcákat, és rendbehozták Achátz József feleségének, hozzátartozóinak sírját a többivel együtt a hegyoldal kis temetőjében. Tisztelettel és szeretettel fogadják a 84 esztendős férfit, bármikor és bárhova is belép. A kutyát nyilván nem ők vitték el. Va­laki más, aki valahogy elju­tott e kis faluba, mint az em­beri butaság és gonoszság szelleme. Százéves Szentes vasútja A szentesi vasútállomáson szombaton megemlékeztek ar­ról, hogy száz évvel ezelőtt, 1887 szeptemberében indult meg a forgalom a Kunszent- márton-Szentes között kiépí­tett vasúti sínpáron. A város lakosai így bekapcsolódtak az országos vasúti közlekedésbe, a Szentesről induló utasok Kunszentmártonon és Szolno­kon át, körülbelül fél nap alatt a fővárost is elérhették. A szentesi vasút centená­riuma alkalmából a város pá­lyaudvarán egy régi motoros vasúti kocsit állítottak ki, em­léktáblát helyeztek el az ál­lomás épületén, s egy régi gőzmozdonnyal vontatott nosz­talgia-szerelvényt indítottak útnak Szentesről Kunszentmár- tonba. Kiadványt is megjelen­tettek az évfordulóra, „Száz­éves Szentes vasútja" címmel, ebben közreadták az akkori vasútépítéssel kapcsolatos le­véltári dokumentumokat. A MÁV helyi művelődési házá­ban a szegedi vasutas képző- művészeti kör tagjainak a vasutasok életét megörökítő festményeiből nyílt kiállítás. • O Aranyérmes trófea. Az NSZK-beli Heidelbergből ér­kezett a Nagykanizsai Olaj­ipari Vadásztársaság területé­re Horst Holfender. A 20 éve hazánkba járó külföldi vadász az eddig legnagyobb sikerét érte el, aki a kiscseri erdőben olyan szarvasbikát ejtett el, melynek agancsa 13,5 kiló, páratlan 16-os, a pontok szá­ma 235, ami aranyérmes tró­feát jelent. O Veszélyes áruk szállításá­hoz — vizsga. Tegnap a Pécsi Autóközlekedési Tanintézetnél harminc gépkocsivezető ADR- tanfolyam keretében írásbeli és szóbeli vizsgát tett, hogy ve­szélyes árukat szállíthasson a gépkocsival. A most megszer­zett bizonyítvány öt évre szól. • Mit? Hol? Olcsóbban! A Centrum-hétfő keretében szep­tember 21-én 20 százalékkal olcsób­ban vásárolható a pécsi áruházban bakfis- és női blézer. Konzum Áruház: pamut, hoszú ujjú ingkabátok 98 Ft-os, női divat­táskák (műbőr és bőr) 200, illetve 380 Ft-os, NDK takaró (140X190 ern­es) 150 Ft-os reklámáron vásárolha­tó. Az ABC-részlegben gyümölcsös müzli keverék vásárolható olcsób­ban. Mecsek Áruház: bakfis- és férfi­pulóverek, férfimellények, fiú úszó­nadrág, női és bakfiskabátok vásá­rolhatók reklámáron. Domus Aruház: gyapjúszönyeg, tolipárna, zsúrteritő, NDK bútorvá­szon kapható olcsóbban. FILM Petőfi: Most és mindörökké (f4, nnó, 8). Kossuth: A róka és a medve (10, 12), Éljen D’Artagnan! (f3, f5), Malom a pokolban (f7, f9). Park: Most és mindörökké (hn3, hn5, hn7). Ságvári: Hurrá, nyaralunk! (4), Mo­ziklip (6). Nevelési Központ: Ve­szélyes őrjárat (3, 5, 7). Komló, Zrínyi: Pat Garrett és Billy, a kö­lyök (4, 6). Éden-akció (8). Komló, Május 1.: Én a vízilovakkal vagyok (5). Mohács: Süt a nap (4), Élni és meghalni Los Angelesben (6, 8). Szigetvár: Árulás és megtorlás (6, 8). Siklós: Rázós futam (5, 7). Boly: Egy maréknyi dollárért (5). Duna- szekcsö: Vetélytársnők (fő). Har­kány: Krokodil Dundee (7). Má- gocs: Szerelem és galambok (f5). Mázaszászvár: Nincs kettő négy nélkül (6). Pécsvárad: Első felesé­gem (3). Sásd: Montreali bankrab­lás (6). Szentlörinc: A cápa II. (6). Vajszló: Hajókkal a bástyák ellen (5). TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Tévé­torna gyerekeknek. 9.05: A Korall- sziget. Ausztrál kalandfilmsorozat. 9.30: 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal. Spanyol rajzfilmsoro­zat (ism.). 9.55: Kuckó. 10.25: Lin­da. Pavane egy infánsnő halálára (ism.). 11.30: Zenebutik. 12.20: Ki nyer ma a képernyőn? 12.30: Hírek. 14.57: Műsorismertetés. 15.00: Kép­újság. 15.05: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 15.10: Nótaszó. 15.30: Reklám. 16.20: Tájak, városok, em­berek. Mauritius, a rejtelmes sziget. 16.50: Mozgó képek. 17.05: Reklám. 17.15: Delta. 17.40: Nézzük együtt — Bánffy Györggyel. 18.15: Reklám. 18.20: Áruházak ajánlata. 18.25: Családi torna. 18.30: Meséről me­sére. 18.50: Reklám. 19.00: A HÉT. 20.00: Híradó. 20.10: Akciócsoport. Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat. 20.55: Szép magyar tánc. 21.00: Szö­vegek. Tévéfilm. 22.05: Telesport — Ritmikus sportgimnasztika világbaj­nokság. 23.35: Hírek. MÁSODIK MŰSOR 15.58: Műsorismertetés. 16.00: Kép­újság. 16.05: Vivát, Benyovszky! Té- véfUmsorozat (ism.). 17.05: Ritmikus sportgimnasztika világbajnokság. 18.15: Gondolkodó. Tudományos he­tilap. 19.00: Olga néni. Látogatás a 93 éves énekmesternél (ism.). 19.25: Vándorzenészek (ism.). 20.10. Kisfilmek a nagyvilágból: 1. Ken­gyelfutó gyalogkakukk, a sivatag bohóca. 2. Varázslatos képek. 3. A mérnök és a hadúr. 21.35: A HÉT (ism.). 22.35: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 8.30: Barázdák — faluműsor, utá­na gyermekműsor magyar nyelven. 9.20: Hírek. 9.30: Vasárnap délelőtt gyerekeknek. 10.55: Trsic: Vük Ka­radzic emlékgyűlés. 12.00: Mező- gazdasági adás. 13.00: Művelődési adás. 14.00: Mindannyian jártunk iskolába — filmsorozat. 15.00: Va­sárnap délután. 16.55: Riport. 17.30: Még egy alkalom — amerikai játék­film. 18.55: Muppet baby — báb- játéksorozat. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Ez is elmúlik — drámasorozat. 21.45: Tv-napló. 22.05: Sportszemle. 22.50: Plusz műsor. 23.20: Hírek. MÁSODIK MŰSOR 8.55: Hírek. 9.00: Műsor a Ju­goszláv Néphadsereg tagjainak. 13.00: Sportdélután. 18.45: Adás a kultúra köréből. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Autománia — népszerű-tudományos film. 20.45: Tegnap, ma, holnap. 21.05: Tereza Amber — filmsorozat. 22.00: A for­radalom, amely folyik — dokumen­tumadás. 22.45: Kis koncert. 23.05: Költészet. A PANNON VOLÁN Siklósi Üzemigazgatósága felvesz: „D" vizsgával rendelkező autó­busz-gépkocsivezetőket, „E” vizsgával rendelkező teher­gépjármű-vezetőket, „F3, F4” vizsgával rendelkező ADK darukezelőt, autóvillamossági szerelőt, autószerelőt. Dolgozóinknak és családtagjaiknak ingyenes, illetve kedvezményes utazást biztosítunk. Jelentkezni lehet: Siklós, Széchenyi u. 68., munkaügy. Telefon: Siklós 176, 21-es mellék. í 6 vasárnapi Rádió mellett...

Next

/
Oldalképek
Tartalom