Dunántúli Napló, 1987. augusztus (44. évfolyam, 210-239. szám)
1987-08-29 / 237. szám
Romos kerítés a Kálvária-dombon Utcáról utcára Idő? Hég mindig van! Néhány hete „Idő? Van!" cím alatt néhány Ivov-kert- városi jelenséget vettem célba abban a hiszemben, hogy az általam hét éve ismert fogyatékosságokra legalább egy ejnyét mond valaki, ha már intézkedés nem is születik. Nos, most tisztelettel jelentem az Olvasónak, hogy a megszellőztetett problémák élnek és jó egészségnek örvendenek. Bár meg kell vallanom, hogy e cikk megírása előtt szorongva vettem szemügyre azokat. Sajnos megnyugtató volt a szemle: semmi sem történt. A szóvátett villanyoszlop (Krisztina tér, húsboltos tízemeletes) melletti, pár hónapja kiásott gödör betemetődött már... Úgy látszik, nincs szükség erre a világítótestre. Ha pedig így van, a legegyszerűbb az lenne, ha hivatalosan is megszüntetnék és még a nyomát is eltüntetnék. És hogy ne menjek mesz- sze az említett városrészben jelzett helytől, elnézem a Krisztina tér déli autóbusz- megálló útsávját. Pár éve, hogy olyan burkolatot csináltak itt, amire letették a főesküt, hogy ez aztán soha nem fog felgyűrődni. Hát ami azt illeti, ez a soha elég rövidnek bizonyult. A járda- szegéllyel párhuzamosan három „lánchegység" gyűrődött fel napjainkig; az első még alacsony, a középső a mögötte mélyedő „medence" mélypontjához képest közel 20 centi magas lehet, a legbelső ennél valamivel alacsonyabb. Elég idétlenül néz ki — mondanám, ha nem tudnám, hogy az elszomorí- tóan csapnivaló minőség aligha bírja el az ironizálást. Csak azt tudnám, hoqy ezek a buszmegállók miért nem akarnak sikerülni, minden igyekezet ellenére sem... Miután lemondóan hátat- fordítok a „lánchegységeknek", azt látom, hogy a buszmegállóban szerteszét sokszáz cigarettacsikk szinte szőnyegként borítja a földet. Erről jut eszembe, hogy valahányszor téma valahol a város köztisztasága, rossz példaként mindig a buszmek- állókat emlegetik, éppen a szétszórt csikkek miatt. Miközben ezen meditálok, megjelenik egy utcaseprő, ezért rögtön el is határozom: most aztán megpróbálom tetten- érni azt a pillanatot, amikor éppen Jiszta egy buszmegálló. Az utcaseprő elkezdi halmokba gyűjtögetni a bűz- rudacsok maradványait, közben hirtelen lehajol, majd a kezében egy ép, egész cigarettával emelkedik fel, gyorsan rászagol, aztán a száia sarkába nyomja és máris folytatja áldásos tevékenységét. A járda kezd szépen megtisztulni, szinte már gyönyörködteti a szemet a szokatlan látvány. De nem sokáig! Még fel sem szedi a lapátjára az utolsó csikkeket, amikor már ott vannak az első újak. Nem sikerült tehát tetten érni az áhított pillanatot. Mert ugyebár muszáj a buszra várás utolsó pillanaL_ Fekvő lámpaoszlop a Krisztina téri tízemeletes tövében tát is felhasználni a bagózásra. Sőt, az utolsó utánit is. Az egyik leendő utastárs — nincs autóbuszmegálló és autóbusz, hogy ne találkoznánk „vele” — hatalmasat slukkol a cigarettájából, gyorsan elhajítja azt, majd fellép a buszra és a tüdejét megtöltő töméntelen füstöt az utastársak képébe fújja. Változatlanul a Lvov-Kert- város... A lila ABC környezete . . . Valahányszor arra járok, mindig szíven üt a látvány. A bejárat előtti oldal rézsűje kezdettől fogva és állandóan erodál, a növényzet sehogysem tudja megtartani és lassan el is fogy a föld. Az utóbbi felhőszakadások is rengeteget lemostak, .a járdarészeket vastagon borítja az agyagos, hol porló, hol csúszkálás föld. Vajon kinek a dolga lehet a -rendcsinálás? Aztán itt is szembetűnik, ami mindenfelé, ahol előfordulnak a 40x40-es betonlapok. Szinte sehol sem tudnak megmaradni egymáson. Lehet, hogy a kötőanyaggal van baj? Netán „kisóprolják” belőle a cementet? Nem messze innen két tízemeletes között, egy trafóház mögött mered az égnek egy fa villanyoszlop, amíg a hajdani építkezést szolgálta, de valahogy ittfe- lejtődött, azóta is az égvilágon semmi dolga nincs. Hány éve is már, hogy itt építkeztek?. . . Másfelé járva, a látottak megint csak a halogatás káros következményeire hívják fel a figyelmet. Tulajdonképpen az a baj, hogy bizonyos dolgok felújítására, újjáépítésére vannak szép tervek, ám ezek igézetében most mit sem törődnek velük. Az eljövendő, bár 5—10—15 éven belül nem várható nagy munka árnyékában nem fér el az aprómunka, a folyamatos karbantartás. így aztán a tervezett nagy munka várható költsége napról napra növekszik, és nem is annyira a pénz romlása, mint inkább maga az „objektum" rohamos tönkremenetele miatt. Ékes példa erre a Kálvária-domb, a kápolna és a környezete. Elképesztően lepusztult állapotban van itt minden; a mindenfelé befalazott, de újra kibontott kápolna ismét huligántanya, a kőkerítésből egyre kevesebb van, a növényzet dzsungelsűrűségű. Pedig milyen csodálatos kilátás nyílik innen a városra! Nem lehet nem. emlékezni rá, hogy valamikor helikopterleszállóhelyet, panorámaszállodát álmodtak ide, most pedig úgy szól az ígéret, hogy, ha majd elkészül az alagút...” Módját kellene ejteni az ilyen „majd"-ter- veknél annak, hogy „addig is” tegyenek valamit. Nézem a Kálvária előterét, ahol jó tíz esztendeje a DN kezdeményezésére a DÉDASZ Edi- son-brigádja és a BÉV néhány kőművese társadalmi munkában rendet teremtett. Sajnos már rég nyomát sem látni ennek. A PVVE-ben hosszú idő óta ismételten szóvát'eszik: mi lesz már végre a „boldogság háza" és a „lakodalmas ház” közötti eltolt szintmagasságú udvarral? Valóban, mi lesz? Amióta elkészült, pár éve a „lakodalmas ház”, voltaképpen az égvilágon semmit sem tettek a rendszeresen látogatott udvar tisztességes rendezésére. Kik is látogatják? Azok — és a számuk azóta összességében talán több tízezerre tehető —, akik a boldogság házát násznépként keresik fel. No és mit látnak? Két félkész udvart, melyek közül az egyiket műkőlapokkal borították, a másikat sóderrel és márvánnyal, s a kettő között csaknem méteres a szintkülönbség, amit ócska, használt deszkából összetákolt, ingatag lépcső próbál kiegyenlíteni. Ezt a szomorú udvart bezzeg kikerülte a kamera, amikor a fölé ágaskodó házat unokáinkra váró csodaként mutatta országnak, világnak. Hót igen, az időnek ugyancsak bőviben vagyunk; olyannyira, hogy megengedhetjük magunknak a luxust, hogy sokmindennel ne is törődjünk. Vajon meddig? Hársfai István (A Krisztina téri autóbuszmegálló útburkolatát a cikk nyomdába adása után kijavították — A szerk.) Jelentkezhetnek az érdeklődök Hadi orvostörténeti kutatások Monográfia készül a francia hadifoglyokról A közelmúltban alakult meg Budapesten a Magyar Orvostörténelmi Társaság orvosi hadtörténeti szakosztálya. A hadi orvostörténelmi kutatásnak régi hagyományai vannak Pécsett, így a szakosztály munkájának összehangolására, irányítására dr. Koronczay József orvos ezredest, a 3-as számú katonai kórház parancsnokát, dr. Larencz László gyógyszerész őrnagyot és dr. Nagy Gábor orvos őrnagyot választották meg. — Négy—öt évtizeddel ezelőtt az egyetemeken még oktattak orvostörténelmet. Három éve a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen létrejött a Társadalomorvostani és Orvostörténeti Intézet, tavaly pedig a Magyar Tudományos Akadémia Orvos- történeti Albizottsága. Ez jelzi, hogy az orvostörténelem szervezeti, intézményi keretei most ismét adottak, a feladatunk, hogy ezt tartalommal töitsúk meg. Az orvostudományban is igaz, hogy múltunk nélkül, nem érthetjük meg jelenünket. . . -. mondja dr. Koronczay ezredes. Kutatásaik Baranya és Pécs katonaegészségügyi történetét a római kortól napjainkig ölelik át. Például bizonyítékot találtak, hogy István királyunk már 1015-ben rendelkezett a katonákról való gondoskodásról, hogy az első állandó ispotály Pécsvárad környékén volt a 18, században. Feldolgozták a pécsi katonai kórház történetét, s dokumentációt találtak arra, hogy a mai Újmecsekalja területére az I. világháború idején tervezték egy 2000 személyes kórház létesítését — Az utóbbi néhány évben a napóleoni háborúk idején Pécsre került francia hadifoglyok történetét kutatjuk, eredményeinkről előadásban számoltunk be a dél-dunántúli történészek I. regionális konferenciáján —, mondja dr. Nagy Gábor. — Még nem készüli összefoglaló mű erről a témáról, ezért monográfiát szeretnénk írni. Azt tudják, hogy 125 francia katonát a Mecsek-oldalban temettek el. Egy 1934-es térkép a Misinától délnyugatra jelöli a francia temetőt, egy másik szerint viszont ott nyugszanak, ahol a centenáriumi emlékpiramis van. Feladatuknak tartják, hogy a temetkezési helyet pontosan meghatározzák. Adatok utalnak arra is, hogy a francia hadifoglyok egy része Pécsett, illetve a megyében telepedett le — ezt is vizsgálni szeretnék. A könyv egyik fejezetében ez; 1908. június 1-jén felavatott Francia Emlékmű teljes történetével foglalkoznak majd. (Az emlékmű avatására ekkor került sor, nem pedig május 24- én, bár a meghívók azt a dátumot jelzik.) Lapunkban 1987. július 18-án jelent meg dr. Szántó Károly cikke a Francia Emlékmű történetéről, melyben felvetette, hogy az emlékmű oldalán a fel iratból a negyedik sorban egy szó hiányzik. Dr. Nagy Gábor szerint csak látszólagos ez a szóhiány, mely a szavak elrendeződéséből adódott. Az avatási ünnepség meghívóján ugyanez a szöyeg látható, tehát nem maradt ki szó. Dr. Koronczay József és dr. Nagy Gábor hangsúlyozta, hogy munkájukban nagyon sokat segít a Baranya Megyei Levéltár, mely lehetőséget biztosít a kutptásokhoz. Az orvosi hadtörténeti szakosztálynak bárki tagja lehet - tehát nem csupán orvosok -, akit ezek a témák érdekelnek. Jelentkezni a Magyar Orvostörténelmi Társaság (Budapest, Török utca 12., irányítószám 1023) címén lehet. R. N. A Francia Emlékmű avatásának 1908-as meghívója w Megjelent a Statisztikai Évkönyv A Statisztikai Kiadó Vállaló? gondozásában megjelent a Statisztikai Évkönyv, amely a KSH adatai alapján több évtizedre visszatekintve mutatja be a számok tükrében a hazánk társadalmi és gazdasági szerkezetében, valamint a lakossá?, életkörülményeiben bekövetkezett változásokat. Az országnak 1987. január 1-jén 10 621 .00 lakosa volt. az előző évinél 18 900-zal kevesebb, a lélekszóm 1981 óta csökken. akkor 10 712 800-an laktak hazánkban. Tavaly 128 204 gyermek született, 1996-tal kevesebb, mint egy évvel korábban, ezzel megszakadt a születések számának egyéves átmeneti emelkedése. 1986-ban 1374 esetben kettős, 26 alkalommal hármas és két ízben négyes ikrek születtek. Az ikerszülések száma 1985-höz viszonyítva 54-gyel csökkent. Az új kismamák közül a legtöbben 20—24 éves korukban szültek. 1986-ban az előző évi 2632-ről 2346-ra csökkent a 17 éven aluli anyák száma, és 948-ról 954-re emelkedett araké, akik 40-49 esztendős korukban szültek. Ezer férfira 1072 nő jut, szemben a 16 évvel ezelőtti 1063-mal. Tovább emelkedett a 60 évesnél idősebbek száma, 1985-höz viszonyítva tavaly 13 900-zal voltak többen. Ismét csökkent a községekben és növekedett a városokban élők száma. 1987. január 1-jén a lakosság 19,7 százaléka a fővárosban, 39,2 Százaléka a többi városban és 41,1 százaléka a községekben élt. 1975 óta a legtöbben tavaly változtatták meg állandó lakóhelyüket. Budapestnek 17 500-zal, n többi városnak együttesen 18 100-zal növekedett a lélek- száma, a községeké pedig 54 500-zal csökkent. Évről évre csökken a házasságkötések száma: tavaly 72 434-en járultak az anyakönyvvezetők elé, 804-gyel kevesebben, mint 1985-ben, és; 24 178-cal kevesebben, mint 1970-ben. Míg két évvel ezelőtt valamelyest csökkenni kezdett a válások száma, az utóbbi két esztendőben ismét emelkedett, tavaly 29 557 esetben mondták ki a válást, 248-cal többször, mint az azt megelőző évben. Hazánkban 1986-ban 69 248 lakás épült, 3079-cel kevesebb, mint 1985-ben. 13 956 lakás megszűnt, 1466-tal több, mint a megelőző esztendőben. Az új otthonok 59,5 százaléka háromvagy többszobás, az egyszobások aránya 7,1 százalék, ez alig különbözik az előző évi aránytól. A tanácsok tavaly 40 779 lakást utaltak ki, s 1986. december 31-én még mindig 164 111 lakásigénylést tartottak nyilván. Tavaly 85 ezer lakást kapcsoltak be a vezetékes vízhálózatba, 37 ezret pedig a közcsatorna-hálózatba. A gázt 22 ezer, a . távfűtést pedig 30 363 lakásba vezették be. A statisztikai adatok szerint az elmúlt esztendőben 1262 vállalati gazdasági munkaközösséget hoztak létre, s ezzel szátnuk 21 527-re emelkedett. Ezekben az egységekben öszszesen 268 360-an tevékenyked nek. A magánszemélyek közül eddig összesen 10 920-an alapítottak gazdasági munkakö zösséget, s ezekben a gmk-kban 72 338-an dolgoznak. A kórházi ágyak szárna 103 777, az előző évinél 1429- cel több. Az ország 148 kórházában 12 892 orvos dolgozik, számuk egy év alatt 295-tel gyarapodott. Tovább növekedett a táppénzes betegek száma. A keresők közül naponta átlagosan 270 ezren voltak betegállományban, az 1985-ös 258 ezerrel szemben. Az egy dolgozóra jutó táppénzes napok száma 17 volt, míg 1985-ben 16,2. Ismét több az alkoholista: számukat 1935- ben 435 ezerre, tavaly már 448 ezerre becsülték. Az utóbbiak közül az elmúlt évben 67 039 beteget tartottak nyilván az alkohol- és ideggondozó intézetekben. A kiadók tavaly 8206-féle könyvet adtak ki, 191-gyei többet, mint 1985-ben. A mozik 193 játékfilmet mutattak be, hárommal kevesebbet, mint" ez előző évben. A filmeket 68 millióan tekintették meg, kétmillióval kevesebben, mint 1985-ben. Az ország 41 színházában 12 960 előadást tartottak, 122- vel kevesebbet, mint a megelőző évben. Az előadásokra 5 957 000-en voltak kíváncsiak, az egy évvel korábbi 6 072 000- rel szemben. A hanglemez- és műsoroskazetta-forgalmazás ismét növekedett: 1986-ban 7 085 000 hanglemez és 3 006 000 műsoros kazetta került a boltokba. HÉTVÉGE 1987. augusztus 29„ szombat
