Dunántúli Napló, 1987. augusztus (44. évfolyam, 210-239. szám)

1987-08-21 / 230. szám

Labdarugó l\IB I. Túl van a nyitányon a lab­darúgó NB I. 16 csapata, s túl van ezen a négy, lapunk vonzáskörzetébe tartozó első­osztályú együttes is. Bár a PMSC és a Siófok a második fordulóban nyerni tudott, a ZTE és a Kaposvár még nyeretlen. A négy csapat összesített mér­lege elég kedvezőtlennek tű­nik, hisz a megszerezhető 16 pontból az első két forduló­ban mindössze négyet sikerült begyűjteniük. A kérdésre, hogy várható-e javulás a továbbiak­ban, összeállításunk talán meg­adja a választ.-------------------- * -------------------­PMSC: h elytállni az Üllői úton Tüskés útra lépett a PMSC az elmúlt hét szombatján kez­dődött bajnoki nyitányával. Tüskésre, mert a békéscsabai együttestől elszenvedett vere­ség után, egy stílusosan fut­ballozó újonc ellen kellett megszerezni a bajnoki indulás­hoz nyugalmat biztosító hazai győzelmet. Ráadásul úgy, hogy az újonc váciaknak — köznyel­ven szólva - nem volt veszte­nivalójuk. A vendégek letáma- dásos, bezárásos harcmodora ellen csak nehezen találtak el­lenszert a pécsiek, holott leg­nagyobb sikerűket, az ezüstér­met épen ezen húzással csi­karták ki az akkori mezőnnyel szemben. Persze mindez csak teória, mert mindjárt más lett volna a mérkőzés képe, ha tör­ténetesen Kónya, aki a jobb oldalon szinte kíséret nélkül száguldozott betalál a külön­ben nagyszerűen védő Brok- hauser hálójába a 28. perc­ben. A gól azonban elmaradt, így további harminc perces „hosszabbítást" jelentett a ha­zaiak vesszőfutásának. Döcögött tehát egy órán át a PMSC szekere, de az is igaz, hogy a nagy döccenők az utolsó félórára alaposan össze­rázták a megváltozott szerke­zetében egymással most ismer­kedő játékosokat. Ekkor azon­ban — ahogy előbb a nagy akarás a lábakra, a megterem­tett helyzetekben — az idegek­re kötött csomót. Túri, Lovász, Márton százszázalékos helyze­tekben hibáztak, minthogy szinte veszélytelennek bizonyult az is, hogy a Lőrincz—Megyeri szögletrúgás-kombinációkból is éppen a rossz jutott a hazai játékosok eszébe. „Megtört a jég!" - állapí­totta meg a mérkőzés után Garami József, a pécsiek mes­tere. S, ha ez nem is jelent­heti a játékos görcsének tel­jes feloldását, minden bizony­nyal sokkal oldottabban, sok­kal bátrabban állnak ki majd szombaton este az üllői úton a Ferencváros ellen. A csütörtök reggel, az ünnep ellenére, már az újmecsekal- jai pályán köszöntötte a piros­fekete színek képviselőit. Az előző délután, a mérkőzésen elfáradtak gyúrással kezdtek, míg a pályára nem lépettek mindjárt a zöld gyepre indul­tak. Ez idő alatt kéitük vil­láminterjúra a hazaiak edző­jét, hogy megtudjuk: miként készül a PMSC az FTC ellen? — Ott voltam a fradisták nyitó mérkőzésén a Debrecen ellen. Azt mondhatom, hogy erőszakos, hajtás csapat ala­kul az üllői úton, ám azt is eszre kellett venni, hogy ha a Debrecen bátrabban fölveszi a kesztyűt az első félidőben, ak­kor akár meglepetést is okoz­hattak volna a fővárosban. Mondhatnám úgy is, hogy a vereséget szenvedett együttes jobban tetszett, mint a győz- . tes gárda. Mindezek alapján azt mondhatom, hogy megpró­bálunk mindent megtenni a pontszerzésért. Négy csapat - négy pont: vészjóslóan kevés „Én megyek balra Lutz Jakab, labdád megyen jobbra ...” - mondhatta volna a különben nagyszerűen védő váci kapus, a pécsiek győzelmet jelentő góljánál.- Készülnek-e valami külön­leges taktikával a zöld-fehérek ellen?- Nagyon sokat segíthet raj­tunk az, ha sikerül megfog­nunk a hazaiakat, az első 25- 30 percben. A Fradi ugyanis a mérkőzés rajtjában a legveszé­lyesebb. Vagyis nagyon kell koncentrálnunk a kezdésnél.- Változtat-e a váciak elleni hadrenden?- Sok lehetőségünk nincs. Nagy és Balogh továbbra is harcképtelen. Az viszont való­színű, hogy Hámori kapja volt A szerdai Újpesti Dózsa el­leni bravúros győzelem után Kaszás Gábor vezető edző meg volt elégedve, különösen a második félidőben nyújtott já­tékkal. A szünetben elhatáro­zott csere jól sikerült, felgyor­sult a siófokiak játéka és a fáradni látszó fővárosi csapat ellen teljesen megérdemelten szerezte meg a győzelmet. Szombaton igen nehéz mérkő­zés elé néz a csapat, mivel az eddig pontot nem szerzett, sőt, még gólt sem rúgott ZTE ott­honába látogat a Bányász. Kaszás Gábor vezető edző — tekintve, hogy sérülés nem tör­tént - az Újpest ellen győztes 13 játékosból fog újból kombi­- Tanulságos mérkőzés volt a Vasas elleni, rutintalan csa­patom számára. Kitartó mun­kára lesz ahhoz szükségünk, hogy elérjük a bentmaradást — mondta szerdán az Angyalföl­dön megvívott vesztes mérkő­zés után Csordás István, a so­mogyiak edzője. Remélhetőleg még nem kezdték el a vészharangok kongatását Kaposváron, hisz két forduló utón erre semmi ok nem lehet. Azt azonban a so­mogyiaknak is tudniuk kell, hogy amennyiben a következő néhány mérkőzésen sem tud­nak pontokat szerezni, igen ne­héz helyzetbe kerülhetnek, hi­szen a rajt egy újonc számára mindig meghatározó. Ha sike­rül, szárnyakat és önbizalmat adhat a játékosoknak és szur­kolóknak egyaránt, ha nem kezdődik a/ ogvmá'ra mutoga­tás . . Erre pedig semmi szük­ség nincsen. klubtársa, a hazaiak gólzsák­jának őrzését. Neki kell sem­legesítenie Dzurjákot. Másik fontos tényező, hogy ezen a találkozón Szabó helyett Me­gyerit tervezem pályára külde­ni. Csütörtökön délután edzés, majd pénteken délben utazás szerepel a programban. Tatá­ra utazunk — Budapesten ugyanis nem kaptunk szállást -, így lehetőségünk lesz . majd az bttani gyakorlásra is. Bu­dapestre csak szombaton, köz­vetlenül a mérkőzés kezdete előtt érkezünk. K. L. nálni és valószínűleg a kezdő tizenegy a következő lesz: Hor­váth — Brettner, Szabó, Olajos, Kolovics — Palkovics, Quirikó, Lakatos — Borostyán, Maro­zsán, Adi. A siófokiak szeretnék a ZTE otthonában folytatni a jó sze­replést, s éppen ezért nem akarnak a zalai fővárosból pont nélkül hazaérkezni. Elmondta a vezető edző, hogy nagyon jól jött az Újpest elleni két pont, mert bizony a kedvezőtlen sor­solásból nem sok jóra lehet következtetni, hiszen a ZTE után Budapesten a bajnok MTK- VM-mel kell megmérkőzni. Molnár József Előre kell tehát tekinteni, s ha lehet, az első két mérkőzé­sen mutatott néhány valóban ígéretes játékot hozó időszakot mindig sürúbué tenni. Komoly kiesést jelent persze a csapat- kapitány Deákvári sérülése, ak, a Vasas eilen könyöktörést szenvedett, dehát nincs pótol­hatatlan ember. Csordás edző valószínűleg megtalálja az ő méltó helyettesítőjét is. Szükség is lesz szombaton a Hatadás elleni hazai találko­zón egy magabiztos középhát­védre, hisz a vasiak legutóbb Zalaegerszegen mutatták meg: idegenben is képesek a győze­lemre. Valószínűleg Kaposvár­ra is nyerni mennek, úgyhogy a hazaiaknak a támadások mellett igen komolyan kell fi­gyelniük a hátsó alakzat biz­tonságára is. P. Zs. ZTE: akárcsak három hete... — Legalább úgy szeretnénk szerepelni, mint az előző baj­nokságban - nyilatkozta la­punknak rajt előtt Szabó Re­zső, a ZTE vezető edzője. Nos, eddig — szurkolói nem kis bó nótára szinte lemásolta tavalyi teljesítményét a zalai együttes. Egy éve ugyanis két mérkőzés után 0-4-es gólkülönbséggel állt pont nélkül az utolsó he­lyen, most pedig 0-5-tel és szintén 0 ponttal sereghajtó. A Haladástól szerdán haza: pályán elszenvedett 1-0-ás ve­reség után mégsem fütyülte ki a közönség a ZTE-t. Nem, mert valamennyi játékosa erejét megfeszítve próbálta feledtetni a Megyeri úti csúfos fiaskót. A lelkesedés, az igyekezet azonban kevés volt az egysé­gesebb, tudatosabban játszó Haladás ellen. Ráadásul For­tuna is a vasiakat támogatta, hiszen ha Rózsa és Vadász ka­pufája közül csak az egyikből gól esik, legalább az egyik pont alighanem Zalaegersze­gen maradt volna. A jobb folytatásra a példás küzdőszellem mellett az ad re­ményt a ZTE házatáján, hogy a csapat kulcsemberei a má­sodik félidőben már végre mu­tattak valamit képességeikből.- Újabb, igen nehéz 90 perc előtt állunk — mondta Szabó Rezső, aki szombaton jubilál, hiszen huszonötödször ül majd vezető jedzőként a ZTF kispad- ján. - Vendégünk a Siófok ugyanis nagyon szervezetten és keményen futballozik. Ennek ellenére reménykedem, hogy akárcsak három hete a Caola Kupa döntőjében, megint le­győzzük Palkovicsékat. Való­színűleg a következő gárdával próbáljuk megszerezni első góljainkat és pontjainkat: Ba­lázs — Varga, Szabó Zs., Csep- regi, Balog — Sipos, Czigány, Vadász - Kómán, Dobány, Páli vagy Farkas. Az egerszegiek tényleg „ko- pirozni” akarják előző évi sze­replésüket, most győzniük kell, hiszen tavaly a harmadik for­dulóban 4-0-ra verték a Rá­bát. A Kaszás-legénység ellen azonban mi tagadás minimális különbségű sikerrel is beérné a ZTE-tábor. Tarsoly József Nehéz mérkőzések előtt a Siófoki Bányász Kaposvár: végre pontot szerezni Megingott a trón Ledőlt egy bálvány? No, azért még korai lenne vész­harangot kongatni Verebes József és kedvenc játékosai fölött. Súlyos vereséget szen­vedtek a Tatöbányától, de ebből a kudarcból le kell vonniuk a tanulságot a BEK mérkőzéseire készülő és a válogatott gerincét alkotó MTK-VM labdarúgóknak. De mindenekelőtt azt kel­lene észrevenniük, ők sem csalhatatlanok, és nagy hiba abban az álomban ringa­tózniuk, hogy ök már európai klasszisok. Igaz, eb­ben elsősorban Verebes a ludas, aki ezt elhiteti velük és igencsak megharagszik ar­ra, aki állítását kétségbe ' vonja. Az nem baj, ha egy edző egészséges önbizalmat ad játékosainak, de az már komoly hiba, ha botlás ese­tén —, mert ilyen is van eb­ben a sportágban — mindig másban keresik a hibát. Bi­zonyára észrevették, ha Ve­rebes csapata veszít, akkor az nem azért történhet meg, mert gyengébben játszottak, vagy az ellenfél volt jobb, hanem csak azért, mert rosz- szul bíráskodott a játékveze­tő. Nem akarom a játékveze­tőket védeni, az MTK-VM- Tatabánya találkozón is elő­fordult komoly bírói tévedés, de kétlem, hogy ez tudatos lett volna Hartman részéről. Egyébként is, ha Hiresék va­lóban európai klasszisok, úgy vert helyzetben is kéoesek len­nének fordítani. Ök azonban hozzászoktak ahhoz, hogy baj esetén a bíróra kell fogni mindent. Ezt tanulták ed­zőiktől. A „mágus" most sem azt nyilatkozta a mérkőzés után," hogy iái játszott az el­lenfél, hanem válságstáb összehívását kérte és talán arra is gondolt, hogy a bírót örökre eltiltatja, meg a Ta­tabányát is büntetni kellene, mert hat gólt merészeltek rúgni csapatának. És ha már szóba jött ez a védelem, melynek vezéralak­ja Hires Gábor, akkor né-' hány gondolat erejéig időz­zünk el nála is. Tavasszal kiállították, mert egy ítélet után, amely nem tetszett ne­ki, ráncigálta és súlyos vád­dal illette a játékvezetőt. Ezt mindenki elítéli, különösen, ha egy csapatkapitány cse­lekszik így, akinek nehéz kö­rülmények között is tudnia kellene viselkedni. Akkor csak felfüggesztett büntetést kapott, és azok az újságírók, akik kifogásolták ezt, fekete­báránnyá váltak az MLSZ és az MTK-VM szemében. Fel­hívott telefonon és kioktatott a szövetség egyik főelőadója, szerinte ugyanis ez nagyon komoly büntetés volt, mert ha Hires legközelebb a kiál­lítás sorsára jutna, akkor a korábbi büntetést is le kell töltenie. Meggyőzött, és most kíváncsian várom, hogy a fe­gyelmi bizottság tartja-e sza­vát. Váltsunk kellemesebb té­mára. A héten ülésezett az MLSZ elnöksége, ahol napi­renden szerepelt az edző- bizottság munkája. A sportág jövője szempontjából nagy feladat vár erre a bizottság­ra, melynek vezetője a PMSC mesteredzője, Garami József. Határoztak abban, hogy a legnagyobb figyelmet az utánpótlásra kell fordítani, mert vannak tehetségek, csak meg kell őket találni és vi­gyázni kell, nehogy el­kallódjanak. Ezért az eddigi­nél nagyobb segítséget kell kapniuk a fiatalokkal foglal­kozó és a kis csapatoknál dolgozó edzőknek. Az edző­bizottság mindenekelőtt szak­mai segítséget tud nyújtani, de dicséretes, hogy az MLSZ anyagilag is támogatni igyekszik ezt a munkát. Máris jelentős összegeket utaltak át az ifjúsági tornákat rende­zőknek és az átigazolási dí­jakból levont 10 százalékot is erre fordítják majd. Egy-iksz-kettö A HDN totótippjeit a 35. 'játékhétre Hajnal István kazán­fűtő, pécsi lakos, a meszesi totózó törzstagja állította össze. A 35. hét tippjei: 1. Rába ETO-Ferencváros. Tipp: 1. 2. Bp. Honvéd—Tatabánya. Tipp: 1, x. 3. Vasas-Váci Izzó. Tipp: 1. 4. Pécsi MSC—Videoton. Tipp: 1, x. 5. Haladás VSE-Békéscsaba. Tipp. 1. 6. Kaposvár—Zalaegerszeg, x, 2. 7. Essen-Bayern München. 2. Tipp: Tipp: 8. Kaiserslautern—Mannheim. Tipp: 1. 9. Bielefeld—Freiburg. Tipp: 1, x. 10. Mönchengladbach—Leverkusen. Tipp: 1, x. 11. Salmrohr—Osnabrück. Tipp: x. 12. Braunschweig—Nürnberg. Tipp: 1. 13. Aschaffenburg-Wattenscheid. Tipp: x, 2.-I- 1 14. 1. FC Köln—VfB Stuttgart. Tipp: 1. „TENKESALJA" ÁFÉSZ, SIKLÓS ' pályázatot hirdet IBM—PC—MAT/XT számítógépek üzemeltetéséhez adatfeldolgozási osztályvezetői munkakör betöltésére. FELVÉTELI KÖVETELMÉNY: — felsőfokú rendszerszervezői végzettség, — ügyvitelszervezöi gyakorlat. BÉREZÉS: megegyezés szerint alapbér + prémium. JELENTKEZÉS: „Tenkesolja” ÁFÉSZ, Siklós, Széchenyi u. 10., közgazdasági főosztályvezetőnél. % % vasárnapi 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom