Dunántúli Napló, 1987. augusztus (44. évfolyam, 210-239. szám)

1987-08-19 / 228. szám

e Dunántúli napló 1987. augusztus 19., szerda Információk Pályázat A siker titka a család című országos vetélkedőre Az Országos Egészségnevelési In­tézet közös háztartásban élő csalá­dok (szülő, nagyszülő, gyerek, kö­zeli rokon) részére szórakoztató, já­tékos vetélkedőt rendez. A főbb témakörök: a család sze­repe a nevelésben, a gondozásban, az otthon megteremtésében, a sza­badidő felhasználásában, a beteg­ségek megelőzésében, az egészség megőrzésében. A döntő 1987. decem­ber 27-én lesz, amelyen a legsike­resebb öt család 200 000,—, 150 000,-, 100 000,-, 50 000,-, 25 000,- forint értékű díjakat nyer. A pályázók közül megyénként 20— 20 család sorsolással jut tovább a kviz-szerű, kieséses rendszerű elő­döntőkre. A középdöntőt a Magyar Rádió, a döntőt a Magyar Televízió is műsorára tűzi. A részvételre 4 feladat helyes megfejtésével lehet pályázni. A pályázat módja: a részt vevő Közérdekű Áramszünet lesz augusztus 19. és 23-án naponta 8—15 óráig Pécsett a Huszár u., Athinay u.. Móré F. u. által határolt területen. Áramszünet lesz augusztus 19. és 23-án naponta 8—16 óráig Pécsett a 39-es dandár u., Bánki D. u.. Karikás F. u. által határolt terü­leten. PAX-bál 19-e Sellye, 20-a Felső- szentmárton, 21-e Darány, 22-e Két- újfalu, 23-a Somogyapáti. DELTA-bál 19-én Szalánta, 20-án Kémesen búcsú. CANDY-bulil Vili. 19. Bakonya, 20. Pécs utcabál (Melinda u.), 21. Zaláta, 22. Hőgyész. Gépírótanfolyam indul kedvezd fel­tételekkel. Telefon. 19-962. Dr. Dorn Klára szemész szakor­vos augusztus 24-től ismét rendel. családok az Országos Egészségne­velési Intézet postacímére (1. fel­adat) lezárt borítékban küldjék meg a „családi csapat" levelezőlap mé­retű fényképé) .(2. feladat). A fény­képet az intézet nem tudja sem megőrizni, sem visszaküldeni.) A borítékán a címzés alatt „A si­ker titka a család" jelige szerepel­jen. A fénykép hátoldalára írják rá a következő versidézet költőjének a nevét (3. feladat). „Anyám szájából édes volt az étel, Apám szájából szép volt az igaz." Szintén a fénykép hátoldalára ír­ják a család pontos levélcímét a megye feltüntetésével. Ugyanide ra­gasszák fel az Országos Egészség- nevelési Intézet valamelyik kiadvá­nyából kivágott emblémáját (4. fel­adat). Beküldési határidő: 1987. szeptember 7-e. Hétfőn és szerdán 16—18 óráig. Pécs, Páfrány u. 14. T.: 22-152. A Pollack Mihály Műszaki Főisko­lán október 5-én felvételi vizsgára előkészítő tanfolyam indul matema­tika, fizika és rajz tantárgyakból. A tanfolyam május hó közepéig tart, s hetenként két délután 4—4 órás foglalkozások keretében elő­készít a műszaki felsőoktatási in­tézmények felvételi vizsgáira. A 2000 Ft részvételi dijat a jelentke­zés előtt kell befizetni, s az erről szóló postai feladóvevényt a jelent­kezéskor be kell mutatni. A jelent­kezésbe! szükséges az érettségi bi­zonyítvány (oklevél) bemutatása és a munkahely hozzájárulása is. A je­lentkezési űrlapot és postai befize­tési lapot a főiskola tanulmányi osztályán lehet beszerezni. (Boszor­kány u. 2. I. em 107-es szoba) Je­lentkezési határidő: október 1. Egészségügyi szolgálat KÓRHÁZI FELVÉTELES UGYELETEK Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére, Pécs város: POTE Gyermekklinika. Sziget­vár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyerme­kek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napo­kon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat. I. kerület: II. sz. Belgyógyászati Klinika. II. kerület: Megyei Kórház (Belgyógyá­szat), III. kerület: I. sz. Belgyógyá­szati Klinika. Sebészet, baleseti se­bészet: Megyei Kórház. Égési sérü­lések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek ideg- és elmebetegei részére: POTE Ideg- és Elmeklinika. Szemészeti betegek: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gége- klinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága ré­szére egy helyen, a Lánc utcai ren­delőintézet földszinti ügyeleti helyi­ségeiben minden este 7 órától más­nap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Lvov-Kertváros felnőtt lakosságá­nak minden éjszaka este 7 órától másnap reggel 7 óráig a járóbete­gek részére a Testvérvárosok terei körzeti rendelőegységben orvosi el­látást biztosítunk. A kertvárosi hí­vásokat továbbra is a Lánc utcai rendelőintézetben kell bejelenteni. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig o Lánc utcai rendelőintézet földszinti fogászati ügyeleti helyiségeiben — gyermekek részére is. Gyermeklakosság részére: a Gyer­mekklinikán, Pécs, József A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felől) este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Te­lefon: 10-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár; Pécs, Bajcsy-Zsilinszky u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. * SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmen­tesen hívható a 12-390-es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. ÜGYELETES ÁLLATORVOS Ügyeletes állatorvos 1987. augusz­tus 20-án 06 órától augusztus 23- án 06 óráig Pécs város és környéke számára: Pécs, Pósa Lajos u. 21. Telefon: 28-092. Mohács és a volt mohácsi járás részére: Mohács, Vörösmarty u. 4. Telefon: Mohács 10-509. Komló és a volt komlói járás ré­szére: Komló, Lenin tér 3. Telefon: Komló 81-194. Siklós és a volt siklósi járás ré­szére. Keleti részén: Siklós, Dózsa u. 19. Telefon: Siklós 32. — Nyugati részén: Sellye, tanácsháza. Telefon: Sellye 1. Szigetvár és a volt szigetvári já­rás részére: Keleti részén: Szent- lőrinc, Marx u. 4. Telefon: 71-208. — Nyugati részén: Szigetvár, Ál­latkórház, Alapi G. u. 4. Telefon: Szigetvár 680. Amennyiben a fenti telefonszá­mok nem jelentkeznek, vagy az ügyeletes állatorvos nem található, akkor üzenet hagyható Pécs város és környéke számára a 09-es tele­fonszámon, Komló részére pedig a 009-es telefonszámon, illetve az il­letékes telefonközpontnál „állatorvo­si ügyelet" címen. A PÉCSI DOHÁNYGYÁR munkaszüneti napokra, gépek festésére festőkapacitást KERES Jelentkezni lehet: Pécsi Dohánygyár műszaki osztályán, Pécs, Dohány u. 2—8. DOHÁNYGYÁR FILM Petőfi: Víz és szappan (f5, f7, f9). Kossuth: E. T. (10, 12, 2, 4), Pat Garrett és Billy, a kölyök (6, 8). Park: Víz és szappan (f4, fő, f8). Park kert: Hóbortos népség II. (Í9) Komló, Zrínyi: Laura (4), Sárkány útja (6), Trükkös halál (8). Mohács: Becéző szavak (f6, 8). Mohács kert: Edith és Marcel (f9). Vajszló: A láthatatlan ember (6). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Zenés műsor. 8.05: Műsoris­mertetés. Kb. 8.15: Mai programok. 8.20: Gazdasági magazin. 8.50: Kis magyar néprajz. 8.55: Operaáriák. 9.34: Beszélni nehéz. 9.46: Mulatós. Muzsika gyerekeknek. 10.05: Vár egy új világ . . . Fejezetek a szocialista irodalom történetéből. 10.35: Ló- ránd István gyermekkórusaiból. 10.50: Nótacsokor. 11.34: A Prome- theus-rejtély. Rádiójáték. 11.54: Rek­lám. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Rek­lám. 12.45: Törvénykönyv. 13.00: Ka­marazene. 14.05: Műsorismertetés. 14.10: A magyar széppróza századai. 14.25: Operaslágerek. 15.00: Zeng­jen a muzsika! 15.30: Nóták. 16.05: MR 10—14. 17.00: Olvastam valahol. A Marchand-sövény törpési. tő hatású alany esetén kivá­lóan alkalmas alma termelé­sére, birsalanyon a körte is megbízhatóan termelhető raj­ta. Irodalmi adatok szerint megfelel a csonthéjasok szá­mára — talán a cseresznye ki­vételével. Kialakítása nem nehezebb vagy körülményesebb a már eddig ismertetett sövényfor­máknál, bár attól lényegesen eltér. Tenyészterülete a fajta nö­vekedési erélyétől függően vál­tozhat, általános az 5 méte­res sortávolság, ajánlható tő- távolságot pedig 1,5-3 méter között szükséges megállapítani. A sövény magassága kb. 2,5 méter legyen, a sövényfal vas­tagsága ne haladja meg az 1 métert. Kezdeti időszakban jobb át­lagtermést ad, mint a Palmet­to, vagy más sövényformák, de ez nem marad meg az egész termőkorra, a teljes termések időszakát tekintve elmarad tel­jesítménye a már ismertetett sö­vényformáktól. Sövényültetvény-formák » Marchand-sövény Végleges formájában szem­nek is mutatós termőfalat, szép vázágrendszert ad. Nem vélet­len. hogy a termesztők neve­zik Marchand-zászlónak is. Telepítéskor az oltványt ne ültessük mélyebbre, mint az oltás helye. így a nemes nem fog legyökerezni, és a fa idő­sebb korban is tudja tartani a gyenge növekedési erélyt. Ez­zel érhető el, hogy a sövény magasságát kb. 2,5 méteres méretben megőrizhetjük. Attól függően, hogy milyen fajtát ültetünk, vagy 30 fokos szöget, vagy 45 fokos szöget zárjon be a törzs a vízszintes­sel. Általában a 45 fokos szög alkalmazható, de nagy növeke­dési erélyű fajtákat 30 fokos szögbe ültessük. Ahogy ábránk is mutatja, a Marchand-sövényt úgy kell ül. tetnünk, hogy fairig egy irány­ba dőljenek. A Iffalakítás so­rán a fölösleges vesszők kirit­a.) b) kítása után a hajtásokat ellen­tétes irányba hajlítjuk, ugyan­abban a szögállásban, mint amekkora a törzs szöge a víz­szinteshez képest. A hajtásokat a huialrendszerhez rögzítjük. A törzs és az ezen nevelt hajtások kialakítása csúcsrügy­ből történik visszametszés nél­kül. Ez úgy értendő, hogy mi­vel a ferde ültetés már eleve gyengébb növekedést eredmé­nyez, a visszametszést telje­sen mellőzzük, ezzel a növeke­dést szabályozó hormonokat termelő csúcsrügyet meghagyva fáinkat megkíméljük a vissza­metszés okozta termőrefordulás hátráltatásától. A hosszanti csúcsi növekedést mégis biz­tosítanunk kell. Ez a csúcs­rügy növekedésének segítésével érhető el úgy, hogy a csúcs­rügy alatti rügyekből nőtt kon­kurens hajtásokat pár leveles korban kidörzsöljük, kitörjük kb. 5-10 cm hosszban. Ábráin­kon az a) változat az eredeti állapot, a b) ábrán ugyanaz a hajtás a konkurensek eltá­volítása utón. Nyilvánvalóan a Marchand- sövény is igényli a kialakítása után a rendszeres tervezőmet­szést, mely ennél a sövényfor­mánál is közelítsen a karban­tartó — ifjító-felújító-ritkító jel­legéhez. Növényvédelem A szilvát ne permetezzük már! A káposztát hernyókár­tétel ellen Chinetrin 25 EC vagy Decis 2,5 EC szerrel permetezzük. Ahol az uborka levélzete még nem károsodott túlzottan a lisztharmat és peronoszpó- rafertőzéstől, ott a Rubi- gan 12 EC permetezését javaslom. A permedébe Wuxal vagy más levéltrá­gyát keverjünk. A szilvát már ne per­metezzük, mert a szilva­moly ellen a forgalomban lévő szerek jelen időszak­ban nem hatnak. A lehul­lott gyümölcsöt szedjük össze, ezzel a jövő évi kártevők egyedszámát nagy­mértékben csökkenthetjük. Az úf telepítésű nem termő szőlőt peronoszpó- ra ellen ajánlatos véde. lemben részesíteni. A ter­mő szőlőkben a molyok és a szürkepenész okoz­hat problémát. A szürke­penész elleni védekezések­nél az élelmezés-egész­ségügyi várakozási időt tartsuk be, mert a must erjedését és a bor külön­böző illatanyagait befo­lyásolhatják az alkalma­zott szerek. Az almafákat, körtefá­kat, birset, valamint a ké­sőbben érő barackfákat a molyok kártétele ellen Chinetrin 25 EC vagy De­cis 2,5 EC szerrel ajánla­tos védelemben részesíteni. A kiszedett hagymafélé­ket válogatás után szá­raz, erősebb fagyok ellen védettebb helyen tároljuk. Dr. Frank József A peronoszpóra ellen Vetésre figyelmeztet a Lajos-nap Baranyai specialitások Az utóbbi hetek hűvös, ned­ves időjárása kedvez a pero­noszpóra kialakulásának. Ez a gombás betegség különösen a szőlőskerteket veszélyezteti. A Borsodi Vegyi Kombinát­ban minden eddiginél többet készítettek az idei szezonra Mi- kal nevű készítményükből, amelynek gyártását a francia Rhone—Poulenc céggel együtt­működve vezették be. Ez a ké­szítmény nemcsak a leperme­tezett részeken nyújt védelmet a peronoszpóra ellen, hanem felszívódik a növénybe, s an­nak minden hajtását, levelét, fürtjét védi. Attól sem kell tar­tani, hogy az eső lemossa, mert ez a növényvédőszer fél óra alatt teljesen felszívódik. Megyénk nemcsak a korai borsótermesztéséről, hanem az őszi ültetésű fejes- és kelká­poszta termesztéséről is híres. Az őszi ültetésű, áttelelő fe­jeskáposzta Diósviszló környé­kén terjedt el. A diósviszlói csúcsos fejeskáposztát Lajos nap - augusztus 25. — körül vetik. Ennek a termesztési mód­nak fontos feltétele a védett fekvés és az enyhe klíma. A palántákat október második felében ültetik ki. A túlságosan fejlett palánták tavasszal fel­magzanak, a gyengék pedig - ha nem fagynak ki — később érik el a szedési érettség ál­lapotát. Az időjárástól függően május végén június elején szedhető. A hagyományos táj­fajtának újabban méltó ver­senytársai akadtak: a fóliás hajtatásban japán és holland fajták már május elején vár­hatók. A másik híres baranyai ká­posztaféle a mohácsi áttelelő, adventi kelkáposzta. A magját szintén Lajos-nap táján rit­kán szórva vetik. Tápanyaggal bőven ellátott talajba október végén palántáznak. Mohácsi­szigeten minden gazdának sa­ját fajtája van. Ezek között ko­raibb és későbbi, nagyobb és kisebb fejtípusú fajták talál­hatók. Kiültetés után az erősebb hi­degek beköszöntéig a palán­ták begyökereznek, megerősöd­nek, így telelnek át. Tavasszal a védett fekvés gyors mele­gedést biztosít, s már május­ban szedésre készek a fejek. Egyes években már húsvétra is vághatok. Versenytárs itt is akad. Ezek a szentesi kutatóállomás átte­lelő fajtái. Az egyik hasonlóan az adventihez palántával telel át, a másik, az áttelelő fajta azonban őszig befejesedik és a kész fejek „lábon" telelnek át. A tél elmúltával ezek bár­mikor vághatok. Tóth Attila MAI MŰSOR Ilii 17.20: Orvosok, muzsikusok. 18.02: Könyvszemle. 18.12: Reklám. 18.15: Hol volt, hol nem volt. 18.25: Könyvújdonságok. 18.28: Műsorismer­tetés. 18.30: Esti Magazin. 19.15: Szép Ernő Színháza: Háromlevelű lóhere. 20.16: Jókai és a muzsika. 21.15: Dietrich Fischer-Dieskau énekel. 21.30: Portréműsor. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Hangsze­res muzsika Afganisztánból. 22.41: Az ötödik erő Eötvös Loránd hagya­tékában. 22.56: Lemezmúzeum. 23.40: Híres előadóművészek felvé­teleiből. 0.10: Himnusz. 0.15: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Zenés műsor. 8.00: Időseb­bek hullámhosszán. 8.50: TiV perc külpolitika. 9.05: Napközben. Köz­ben 10.45: Láttuk, hallottuk. 11.25: Világújság. 11.30: Balaton-rádió. 12.00: Hírek németül, oroszul és an­golul. 12.10: Fúvószene. 12.25: Úti­kalauz üdülőknek. 12.30: Postabon­tás. 12.58: Műsorismertetés. 13.05: A -tegnap slágereiből. 14.00: Nem­csak zene. 14.28: Rádióhírmondó. 15.05: Rock-nyár. 15.35: Közvetítés a Magyarország—NSZK vízilabda EB mérkőzésről. 16.15: Nosztalgiahul­lám. 16.58: Műsorismertetés. 17.08: ötödik sebesség. 18.00: Körkapcso­lás bajnoki labdarúgó-mérkőzések­ről. 19.05: Kapcsoljuk a 22-es stú­diót. Opera vetélkedő. 20.05: Tudó­sítás a Bp. Honvéd—FTC és a Va­sas—K. Rákóczi bajnoki labdarúgó­mérkőzésről. 20.10: Album-ajánlat. 21.05: Koncert. 21.15: Kabaré. 21.45: Közkívánatra. Három kívánság. 23.20: A mai dzsessz. 24.00: Torony­zene. 0.15: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.05: Muzsikáló reggel. 8.05: Mű­sorismertetés. 8.07: Időszaki kiállí­tások. 8.12: Új Vivaldi-lemezeinkből. 9.01: Mesedélelőtt. 9.35: Kamara­zene. 10.46: Századunk zenéjéből. 11.35: Pillanatkép. 11.40: Kamara­zene. 12.17: Rameau: Pygmalion: Egyfelvonásos opera. 13.03: Műsor- ismertetés. 13.05: Magyar arany­ásókkal Kubában. 13.25: Versek. 13.30: Portrék szóban és muzsiká­ban. 13.58: de Falla: A bűvös sze­relem — balett. 14.25: Slágerről slágerre. 15.05: A győri Leánykar hangversenye. 17.20: Kapcsoljuk a 8-as stúdiót. Martin János énekel, Gulyás István és Török Géza zongo­rázik. Kb. 18.20: A Liszt Ferenc Ze­neművészeti Főiskola énekkara éne­kel. 18.30: Az MR szlovák nyelvű nemzetiségi műsora. 19.03: Műsoris­mertetés. 19.05: Zenekari muzsika. 20.35: Farkas Ferenc műveiből. 21.10: Versek. 21.30: Operarészle­tek. 22.30: Kritikus füllel. PÉCSI RÁDIÓ 6.20—6.30 és 7.20—7.30: Informá­ciók Dél-Dunántúlról. 17.30: Hétköz­ben. 18.00: Hírek. 18.30: Szerbhor- vát nemzetiségi műsor. 19.00: Nem­zetiségeink zenéjéből. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Műsorzá­rás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Tévé­torna nyugdíjasoknak. 9.05: Tele- doktor. Orvosi tanácsok. 9.15: Szün­idei matiné. Kisfilm-összeállítás. 10.25: Stúdió ’87. A Televízió kultu­rális hetilapja. 11.25: Képújság. 17.03: Műsorismertetés. 17.05: Hírek. 17.10: A Közönségszolgálat tájékoz­tatója. 17.15: Régi mesterek. NSZK tévéfilm. 18.00: Képújság. 18.05: Emlékezés ezer év előtti dolgokra. Beszélgetés Győrffy György profesz- szorral. 18.45: Reklám. 18.55: Cím­eim. Irodalmi rejtvényműsor gyere­keknek. 19.10: Esti mese. 19.20: Reklám. 19.30: Híradó. 20.00: Rek­lám. 20.05: Bánk bán. Tévéjáték. 22.35: Zene, zene, zene. 23.20: Hír­adó. MÁSODIK MŰSOR 16.53: Műsorismertetés. 16.55: Képújság. 17.00: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora. 17.20: Tévétorna. 17.25: Úszó EB. Közvetítés Strasbourgból. Kb. 19.10: Írország kulturális örök­sége. Angol dokumentumfilm-soro- zat. 19.50: öt évszázad festészete. NDK képzőművészeti film. 20.05: Egy csók és más semmi . . . Zenés vígjáték. 21.20: Híradó 2. 21.35: Betűreklám. 21.40: Mozgóképek. 21.55: Anticasanova. Jugoszláv film­vígjáték. 23.20: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 8.55: Hírek. 9.00: Nyári délelőtt. 15.10: Magyar nyelvű tv-napló. 15.30: Hírek. 15.40: Nyári délután. 17.10: Rajzfilm. 17.25: Hírek. 17.30: A kék telefon meséi. 18.00: Műve­lődési adás. 18.40: Számok és be­tűk. Vetélkedő. 19.00: Tv-kalendá- rium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport. 19.53: Időjárás. 19.55: Sportszerda. Zürich, atlétikai találkozó — közve­títés. 23.00: Tv-napló. 23.20: Plusz műsor. 0.50: Hírek. MÁSODIK MŰSOR 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Tudományos fórum. 21.30: Hí­rek. 21.35: Művészeti est.

Next

/
Oldalképek
Tartalom