Dunántúli Napló, 1987. augusztus (44. évfolyam, 210-239. szám)

1987-08-13 / 222. szám

1937. augusztus 13., csütörtök Dunántúlt napló 3 Ignác utcai történet T ovábbi sikereket! Megvalósult a regi alom Tizenöt szakember kap műhelyt épül a KlOSZ-székház Fél év a bankrendszer életé­ben nem nagy idő. E néhány hónap alatt jószerivel csak az új pénzintézetek létrehozására, munkájuk megszervezésére fu­totta. Pedig július elsejével újabb fordulóponthoz érkezett a magyar pénzintézeti szféra; hosszú évtizedek óta először is­mét megvalósul a szabad bank- választás álma. Az előzményekről nem árt röviden elmondani, hogy mint­egy kétesztendei előkészítő munka után a kormányzat a bankrendszer korszerűsítése mellett döntött, s célul tűzte ki a kétszintűség kialakítását. Ez egyszerűbben fogalmazva azt jelentette, hogy kereskedelmi bankok jöttek létre. A Magyar Nemzeti Bank a továbbiakban jegybankként - központi bank­ként — funkcionál, a vállalatok hitelezését, számláik vezetését, egyáltalán mindenféle szolgál­tatást a kereskedelmi bankok végeznek. S természetesen alapvető követelmény számukra, hogy nyereséget érjenek el. Az első félévet mindenképpen átmeneti időszaknak tekintették a szakemberek. Hiszen az újon­nan létrejött bankok eleinte szinte kivétel nélkül az átszer­vezés problémáival voltak elfog­lalva, s például csak nagy ne­hézségek árán találtak új épü­leteket, amelyeket a folyamatos munka mellett újítottak föl, s tettek alkalmassá e speciális te­vékenységre. Miután e nehéz­ségeket előre lehetett látni, azért döntöttek úgy, hogy a szabad bankválasztás lehetősé­gét csak 1987. július elseje után kapják meg a vállalatok és a szövetkezetek. Persze kérdezhetnénk, egy ilyen nagyarányú átszervezés után miért van erre egyáltalán szükség? Hiszen éppen félévvel korábban változtattak bankot a gazdálkodók. Csakhogy akkor az elosztás mikéntjét központi­B ognár úrnak legföljebb ha egyszer szólították életé­ben, amikor a Merkúrnál átvette a Trabantját. Ha a baráti körben használatos La­cit leszámítjuk, akkor marad a Bognár elvtárs. De hát olyasvalaki, akinek 1945-től szaporodtak, nagyobbodtak a csillagok a rendőrváll-lapján, azt hiszem, ez természetes is. Most, hogy már évek óta nyug­díjban van és kertészkedéssel, borászkodással foglalatosko­dik, számára vajon milyen hiva­talos megszólítás dukál? Lám, milyen az emberi ter­mészet! Az újságban olvasott hír után, mely szerint a jég szinte tönkreverte Dél-Baranyát, az aggodalom autóba ültetett, hogy meglátogassam. S most itt, útközben, ösztönös védeke­zésképp megszólításformákon meditálva ütöm el a kérdést: vajon szőlejét mennyi kár érte? Nem mintha érintetlenül hagv­lag határozták meg, a cégek vezetőinek megkérdezése nél­kül. Csak így lehetett a hosszas alkudozásokat elkerülni, és meggyorsítani az átalakítást. S persze eközben ügyelni kellett arra is, hogy minden bankhoz egyformán kerüljenek nyeresé­ges és veszteséges cégek, s egyik se váljék eleve ágazati bankká, tehát mindenhová ke­rültek mezőgazdasági üzemek, nagy és kis iparvállalatok, ke­reskedők és szolgáltatók is. E hat hónap egyébként elegendő volt arra, hogy a vállalatok megismerjék a bankjukat és el­döntsék, a továbbiakban marad­nak-e, vagy mennek. Egyelőre érdekes módon nem tapasztalható robbanásszerű át­rendeződés. Talán azért sem, mert még nem különülnek el élesen egymástól a kereskedel­mi bankok, illetve nincsen sajá­tos jellege üzletpolitikájuknak. Másrészt a vállalat a bankjá­hoz ezer szállal kötődik, kap­csolatuk nemcsak szoros, hanem bizalmas jellegű is, hiszen a pénzintézet tökéletesen átte­kintheti a vállalat helyzetét. Éppen ezért ilyen szálakat el­vágni csak hosszas megfonto­lások után érdemes. A másik probléma sokkal in­kább gyakorlati jelentőségű, de szintén a mozgás gátja lehet. Az új kereskedelmi bankok kö­zött a Magyar Nemzeti Bank vidéki hálózatát osztották szét. Mondanunk sem kell, így még a nagyobb városokban sem nyílt minden kereskedelmi banknak fiókja. Ez viszont na­gyon megnehezíti a változtat­ni akaró cégek sorsát. Hiszen miért menjenek el egy olyan bankhoz, amelynek nincs az adott városban, vagy a közel­ben fiókja, és a kapcsolattar­tás egyetlen módja az olykor többszáz kilométeres utazás? Az egész országot átfoqó bank­hálózat kialakítása nélkül te­na az iszonyú adat — a július végi jégverés másfél milliárd­nyi kárt okozott az országnak: — de mégiscsak azt a kis föld­darabot, az apámét sújtó baj érint legközvetlenebbül. És el­sősorban nem is az anyagi, veszteségek miatt, hanem azért, mert abban a kis „birtokban" rejlik apám kedve, hite — hiszen ott minden élet, s minden dol­gok rendje az ő munkájából fakad. Ahogy a Tenkes-hegy men­tén autózom Gombás-tető fe­lé, Móriogyűdtől kezdve meg­hökkentő kép fogad. A kuko^ ricaszórakat mintha géppuska- tűzzel kaszálták volna térdma­gasságúra. Siklós is szinte há­borús képet ad. A házak nyu­gati ablakai betörve, fóliával takarva. A családi házak szét­zúzott cserepei helyén hullám­pala, vagy szintén fólia feszül. A máskor nyugalmat sugárzó gesztenyés-sor a vihar tépte, Az Agrár Innovációs Bank Rt. pécsi kirendeltségének számí­tógéptermében hát aligha indulhat meg a kívá­natos átrendeződés. Egyébként a bankok is arra számítanak, hogy néhány hónap múlva indul csak meg a ván­dorlás. S éppen ezért mind na­gyobb gondot fordítanak arra, hogy mostani és potenciális ügyfeleik pontosan megismer­jék üzletpolitikájuk másokkal össze nem téveszthető sajátos­ságait. S a szolgáltatások mi­nőségét is nagy igyekezettel igazítják az igényekhez. Természetesen a legnagyobb vonzerőt a magas betéti kama­tok és az olcsó hitelek jelent­hetnék, ám e területen nagyon kevés mozgásteret ad a szigo­rú jegybanki szabályozás. De az egyéb hitelfeltételekkel, pél­dául a törlesztési idővel már versenyezhetnek egymással. Bár egyelőre nyári szélcsend jellemzi a bankszférát, előbb- utóbb megindul az átrendező­dés és így valódi verseny ala­kulhat ki. Ez alapvető célja volt a kétszintű bankrendszer létre­hozásának. Lakatos Mária jég csupaszította ágakkal őszi hangulatot áraszt. Már elhi­szem, hogy tyúktojás nagyságú jégdarabok verték a vidéket! Leverten, rosszra hangoltan érkezem a Gombás-tető oldalá­hoz bújó szőlőskertbe. Apám örül nekem, de a szokottnál jóval szótlanabb. Máskor a gazda magabiztos büszkeségé­vel szokta mutatni az arany- ezüst-bronzérmes borait terme­lő oportó-sorokat, meg a cse­mege lugast. Most alig-alig szólva vezet körbe. A fürtök egyharmada, a levelek fele a földön. A megtépázott tőkéken maradt fürtökből épen egy se maradt. A vesszők minde­A Dunántúli Napló jú­lius 31-én az Ignác ut­caiak több éves munká­járól írt, környezetüket ön­tevékenyen, abban a szel­lemben fejlesztették, aho­gyan azt ma példmutató- nak tekintjük. Piti Zoltán, Pécs Város Tanácsának elnöke Szen­tes Józsefnek, a munkák szervezőiének írt levelében köszönetét mondott az ut­ca lakóinak. Ebből idé­zünk: Az Iqnác utcai törté­netről munkatársaimtól az építkezések időszakában is folvamatosan tájékoztatást kaptam. Mégis nagyon jó vol^ olvasni a munkák be­fejezéséről szóló ú'ságcik- ket. Tudom, hogy legjob­ban a szennyvízcsatorna, a gázvezeték és az út meqvalósulósának kell örülnöm, de valahogy ta­lán mégis azt tartom leg­nagyobb eredménynek, hoqy „ma már mindenki­nek van a másikhoz né­hány jó szava". A pécsiek szerint, aki Pécsett született és mind­végig Pécsett élt, már „tüké"-nek vallhatia ma­gát. Én úgy gondolom, hogy aki „csak” annyit tett a városért, mint az Ignác utcaiak, ma már — mindentől függetlenül — egészen biztosan a „tű- kék” sorába lépett. A városi tanács a kö­szönetén túl támogatni kí­vánja a város szépítését célzó lakossági összefogá­sokat. Ezért szeretnénk, ha az „Ignác utcai történet­hez egy kicsit a tanács is segítséget nyújthatna. A társadalmi munka-alap pénzügyi keretei terhére felajánlunk 25 000 forintot az utca végén kialakítan­dó pihenőpark létesítésé­nek céljaira. Eddigi eredményeikhez még egyszer gratulálok, és további sikereket kívánok a pihenőpark létesítéséhez. Piti Zoltán nütt törve, fölhasogatva. Leg­alább három év kell itt a gyó­gyuláshoz. A paprikák közé mintha ké­zigránátot hajítottak volna, éi repeszek téptek volna ki ijesz­tő darabokat sárga húsukból. A barackfákon alig maradt gyü­mölcs, de ami fönt maradt, az is mind sérült. A 25 négyzet- méteres sűrűn vetett mákból — könnyű megszámolni — talpon négy maradt. — A tetőn már kicseréltem a cserepeket — mutat apám a présház felé. Előttem indul arra, elnézem napbarnított izmos felsőtestét, amelyek erejét mindig is iri­Egy éve, hogy a KIOSZ a Rákóczi úti kényelmetlen, el­avult épületből áttette székhe­lyét az Engel János útra. Ott sem jobb a helyzet: a helyisé­gek kicsik, zsúfoltak, s a város központjától autóbusszal is fél óra az út. Szerencsére már nem sokáig kell szűkösködniük, mert a régi helyén javában épül az új székház. A Rákóczi út felőli oldalon tipikus a kép: bitumeneshor­dók, betonlapok, blokktégla­hegyek, deszkakupacok, homok­buckák, vörös tetőcserepek. A déli oldalon nyüzsögnek az emberek. Az építőanyagokkal teli térség szélén fehér falú kis kalyiba, az ajtaját felécekből eszkábálták össze. Ez az iroda, amelyben épphogy elfér egy nagyobb asztal meg egy ki­sebb, rajta papírok, iratok, új­ságok tömkelegé. — Kistelegdy István tervei alapján tavaly februárban kez­dődött a kivitelezés — tájékoz­tat Vucskics Péter építésvezető. — A déli részen indítottunk bontással, majd az alapozás következett, amit a 26-os szá­mú Állami Építőipari Vállalat végzett. Ezután már mindent kisiparosok csinálnak, mi úgy nevezzük, hogy házi kivitelezés­ben. A beruházó a KIOSZ Ba­ranya megyei titkársága, főtá­mogatónk pedig a KIOSZ or­szágos szervezete. — Épp ma ment szabadságra az anyagbeszerzőnk, Mörtz Im­re. Nyugdíjas már, de örökmoz­gó: ő szerezte be az összes gyeltem. Odabent leülünk, ma­gának bort, nekem üdítőt tölt, aztán lassan beszélni kezd.- Nagyobb bajokból is ki­kecmeregtem már. És elsorolja a régi története­ket, melyeket annyiszor hallot­tam. Mégis szívesen hallgatom újra, mert ezeknek most külö­nös jelentősége van — erőt merít belőlük! A második világháborús fia­tal bakát először Aradnál ve­tették be az értelmetlen öldök­lésbe. Négyszer volt „gyűrű­ben". Az elesett társak, az át­lőtt katonaköpenye, a sztálin- orgonák vijjogása, a romok látványa örökre belemaródott! emlékezetébe. A nagy vissza­vonulás szülőfaluján, Gelsén át vitte volna tovább nyugatra, ha „le nem marad”. Nagyapám a szénapadlás boglya-melegében bújtatta a szuronyok elől. Aztán rendőr lett. Nem a CB-rádió, önvédelmi spray je­építőipari anyagot, intézi a szállításokat a maszek taxisok segítségével. Nem hagyja ma­gát lerázni, ha ötször elküldik, hússzor visszamegy és megszer­zi, amire szükségünk van. Kimegyünk az udvarra. — Tizenöt szakember műhe­lye lesz itt — mutat körbe az építésvezető. — Itt, a déli olda­lon eredetileg iparosház volt, nagy iparosbálokat tartottak. A mélyföldszinten konyhakomp­lexum lesz, valamint egy kera­mikusműhely. Talán egy KIOSZ klubot is sikerül kialakítani. Az épületet úgy tervezték, hogy körfolyosóval körbejárha­tó legyen. Ezen a folyosón érünk el a földszintre, ahol férfi szabó, női szabó és kalapos, férfi-női fodrászok műhelyei lesznek. A Rákóczi úti részen ki­lenc további műhely és a KIOSZ bemutatóterme kap helyet. In­nen megyünk fel a lépcsőn az első emeletre, ahová a Pécs Városi KIOSZ titkárság irodáit tervezték. A második szint észa­ki oldala tetőtérbeépítéssel ké­szül. Ott két tanácsterem és egy oktatóterem körvonalai lát­szanak. A tetőszerkezetet a Garancia Szövetkezet ácsolja. Három ember a belső tetőab­lakok „brüsszeli csipkéjét” ala­kítja ki. Már most jól mutat a fehér falak mellett a vörös cserép. — Szeretnénk még idén átad­ni az épületet — mondja Vucs­kics Péter. — Ez mindenkinek érdeke. Ó. Zs. lezte modern időkben, hanem akkor, amikor szíj helyett o puskán a madzag is megtette. Tűzharc fegyveresekkel a zalai erdőkben, közvetlen mellette becsapódó lövedékekkel. A megőrzött oklevél nélkül is em­lékezne .. . Később, 56 ősze, amely Pesten, a tisztiiskolán érte. A Szabad Nép székháza előtt so­rakoznak föl egyenruhában, fegyverrel a kézben. De muní­ciót nem kaptak . . . L assan visszakanyarodik a jelenhez, a jégverte hegy­hez. Most is megtette, amit tennie kellett. Permetezett, hogy elejét vegye a sérült nö­vények megbetegedésének. A többi már a nap, a föld és az eső dolga. Készülődöm, elbúcsúzunk, egymástól. Kézfogásában, pil­lantásában ott a legyűrhetetlen erő. A fájdalmas újrakezdések­re képes, elpusztíthatatlan em­beri erő. Bognár László Látogatóban apámnál A Magyar Nemzeti Bank és a Hitelbank pénztárterme a pécsi Székesfehérvár utcában Szabad bankválasztás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom