Dunántúli Napló, 1987. augusztus (44. évfolyam, 210-239. szám)

1987-08-11 / 220. szám

A partjelzők nem szeretnek Komlóra jönni? Prohószka István, az egyesület elnöke díszes vázát ad át Réti­nek a vasárnapi mérkőzés előtt azért, mert a komlói játékos az NB II. gólkirálya lett legutóbb. Lauter László felvétele Talán a partjelzők nem sze­retnek Komlóra jönni? Ezt hi­hetne az ember, mivel vasár­nap már másodszor fordult elő az idén, hogy az egyik lengető ember (aki „Lepsénynél még megvolt..."), nem érkezett meg a bányászvárosba a lab­darúgó-mérkőzés kezdetére. Most Karsai, a volt Videoton- játékos járt így. Balatonalmá­diban kellett volna találkoznia déli- 1 órakor Hamarral és Kai- bással, a másik két társsal, de hiába várták a Székesfehér­várról esedékes Kársait. Siófo­kon is időztek egy kicsit, ám minden várakozás hiábavaló­nak bizonyult, a harmadik csak nem futott be. A lelátóról nem akartak vadidegent „villám­mal” leigazolni harmadiknak Hamarék, ezért ketten vezették le a találkozót. Tegyük hozzá, kifogástalanul. Persze, a csa­patok, a Komlói Bányász és a Metripond SE is segítették őket ebben a sportszerű játékukkal. A komlóiak kezdő 11-ében most először szereplő Tábit kapus és Andreidesz, a balhát­véd ígéretesen mutatkozott be, ami biztató a jövőt illetően. No meg az is, ahogy - főleg a szünet után — futballozott a hazai gárda. Mindkét félidő elején, az első 12, illetve 10 percben 2-2 gólt rúgott a Bá­nyász, amely a rajton mutatott játékával újabb híveket szer­zett magának. Az viszont más kérdés: vajon milyen teljesítmény kell soro­zatban ahhoz, hogy egyszer már 2500-nál több néző is kilá­togasson a kökönyösi stadion­ba. Arról nem is beszélve: a lelátón állók-ülők közül sokan Pécsről ruccantak ót. Ők is benne vannak a két és féf ezerben. H. L. Nemzetközi labdarúgó­mérkőzés Újmecsekalján. Sokszor nem láthatták a ha­zai szurkolók hivatalos, előre, bejelentett edzőmérkőzésen a felkészülés során Pécsett a PMSC labdarúgócsapatát. A piros-feketék játszottak Hollan­diában, Siófokon, Kaposváron, most pedig végszóra - négy nappal az NB l-es rajt előtt — megmutatják az Üjmecsek- aljára kimenő nézőknek is, hogy mennyire sikerült az ala­pozásuk. Ma, 16.30-kor ott az Orijent Rijekát fogadják. A ju­goszláv együttes osztályozót játszott a nyáron az ottani NB ll-be jutásért, de elbukott. A PMSC így kezd ma: Bod­nár - Kónya, Torna, Czérna, Brezniczky dr, - Bérczy, Lutz, Turi - Megyeri, Lovász, Lőrincz. Rossz idő (eső) esetén a ta­lálkozót Kovácstelepen rende^ zik meg. Két hír még az újmecsek- ajai öltözők környékéről: Mé­száros ma vagy holnap utazik Lo.kerenbe, mert idehaza már minden papírmunkát elintézett. 'A másik: a K. Rákócziba tar­tó Kollár kapus ügyében fo­lyik még a tárgyalás a két klub között. Az ok: állítólag a kaposváriak annyi játékost igazoltak, hogy a végére elfo­gyott a pénzük. Most futkosnak „utónpótás" után, hogy Kollár az övék lehessen. Konzumvásár az ABC-ben! O Pástétom fűszerkeverék, 24,10 Ft helyett 10 Ft-ért, + Töltelék füszerkeverék 23,60 Ft helyett 15 Ft-ért, + Flekken fűszerkeverék 25,20 Ft helyett 15 Ft-ért. KONZERV AJÁNLATUNK: + Székelykóposzta 1/2 cs. 33 Ft helyett 16,50 Ft-ért, ^ Darált sertéshús 45 Ft helyett 36 Ft-ért, O Marhapörkölt 5/4 81 Ft + ü. helyett 50 Ft -f ü. + Töltött káposzta 5/4 52,50 Ft helyett 36,80 Ft-ért, O Csemege uborka 5/1 98,60 Ft helyett 60 Ft-ért, ^ Fürjtojás tészták (200 gr-os) 19,70 Ft helyett 12 Ft-ért, ^ Lengyel édes teasütemény 25 Ft helyett 12 Ft-ért. VÁSÁROLJON OLCSÓN, FINOMAT! AkONZUM SKÁLACOOP ÁRUHÁZBAN PÉCS. KOSSUTH TÉR Kézilabda Győztes gól: 4 másodperccel a vége előtt Rangadót nyert 19-18 (9-7) arányban a régi mumus, a Goldberger ellen idegenben a PMSC N8 I. B-s női kézilabda­csapata. A pécsiek így álltak fel: Hang - Nagy (2), Sze- bényi, Tóth E. (7), Dézsi (1), Dolmány (2), Szabó E. (6). Csere: Takaró (k.), Pintér, Ger­gely, Anczil (1). Sudár Ferenc edzőtől tud­juk, hogy a piros-feketék vé­gig vezettek 1-2 góllal. A . Goldberger az utolsó percre kiegyenlített, a győztes gólt a PMSC Tóth E. révén 4 másod­perccel a lefújás előtt dobta. A győztes csapatban Tóth E. (a mezőny legjobbja). Hang, Szabó E., Dézsi és Nagy ját­szott jól. Találkozó az élvonalbeli egyesületek elnökeivel Szombaton két mérkőzéssel megkezdődik a labdarúgó NB I. küzdelemsorozata. Immár ha­gyomány, hogy minden évad­nyitó előtt baráti beszélgetést szervez a MUOSZ Sportújság- író Szakosztálya az élvonalbeli egyesületek elnökeivel. így tör­tént ez idén is: hétfőn kerek- asztal-beszélgetés volt a MUOSZ székhazának Rózsa Ferenc-termében az új idény előtti aktuális kérdésekről. Felvetődött a kérdés, hogy a hazai bajnoki találkozók miért nem kezdődnek azonos napon, azonos időben. A vá­lasz szerint ha a most már vég­legesített kezdési időpontoka? módosítanák, akkor az minden változtatást kérő egyesületnek 6000 forintjába kerülne. Szó esett arról, hogy az egy­re nehezebbé váló gazdasági helyzetben az egyesületeknek fontos feladat megfelelő anyo- gi támogatókat keresni és ta­lálni. Lochmayer György, az ÁISH főosztályvezetője meg­jegyezte: az országban 12 ezer olyan vállalat, gazdálkodó szerv van, amely nem támogat­ja az élsportot, ezen belül a labdarúgást sem. Az ÁISH sze­retné, ha ezeket a „passzív” vállalatokat is megnyernék támogatóknak. Szó volt Lehota Istvánnak, az NB ll-es Dunaújváros olimpiai válogatottjának átigazolási dí­járól, a 6,5, sőt 9 millió fo- rintról. Ismert: a vidéki játéko­sért a Vasas és az MTK-VM fu­tott versenyt, végül az MLSZ úgy döntött, hogy Lehota vagy Dunaújvárosban marad, vagya piros-kékekhez igazol. Nagy László, az MTK-VM ügyvezető elnöke elmondta: a Lehotával való első tárgyaláskor még nem tudták, hogy a csatár ko­rábban előszerződést irt alá a Vasashoz. Miután ez ismert lett, lényegében elálltak igazolási tervüktől ... Ujj Attiláné, a Vasas ügyvezető elnökhelyet­tese bejelentette:- Nem tudtunk megállapod­ni a Dunaújvárosi Kohász ve­zetőivel a szerződtetés feltéte­leiről, ezért kedden ismét tár­gyalunk velük. Többen mondták: elgondol­kodtató, hogy a magyar lab­darúgás jelenlegi, cseppet sem örömteli helyzetében egy, te­hetségét tulajdonképpen még nem is bizonyított labdarúgóért ilyen összegeket kínálnak, kí­nálhatnak. Néhány egyesület képviselője nehezményezte, hogy az átigazolások, illetve a saját játékosok további szer­ződéshosszabbítása esetében az MLSZ nem kis összeg befizeté­sére kötelezi a klubokat. Gaylhofíer Károly, az MLSZ főtitkárhelyettese erre azt vá­laszolta: a szövetség többek között három ifjúsági és négy serdülőkorú válogatott verse­nyeztetéséről gondoskodik, és ez nem kevés pénzbe kerül. A főtitkárhelyettes szerint a július elseje óta önálló MLSZ min­dent megtesz azért, hogy az „átállás időszakának" zökkenői minél kevesebb ideig okozza-- nak gondot a szövetség és az egyesületek kapcsolataiban.- A kluboktól kapott össze­geket szinte teljes egészében visszautaljuk majd az egyesü­letekhez, amelyek ebből a ke­retből jobban gondoskodhat­nak az utánpótlásnevelésről — jelentette ki Gaylhoffer Károly. A Kaposvári Rákóczi két fel­ajánlást tett. Az élvonalba most került somogyiak vezetésé sportszerűségi versenyt hirde­tett az NB l-es csapatok kö­zött. Az idény végén, 1988 jú­niusában az a klub lesz a fair play győztese, amelynek játé-; kosai a legkevesebb piros és sárga lapot kapták. A trófeát a kaposváriak készíttetik el, a győztes csapatot három napra vendégül látják a Balaton part­ján. Rendeznek egy barátságos mérkőzést a legsportszerűbb csapat és a Rákóczi között, és ennek teljes bevételét a Sport­segély Akció bankszámlájára fizetik be. A másik, nemes fel­ajánlás: a Ferencváros elleni mérkőzésük bevételének 10 százalékát - ez 40-50 ezer fo­rint lehet — felajánlják az ár­ván maradt Pusztai gyerekek neveltetésére. Annus Vince, a Békéscsaba ügyvezető elnöke szerint az MLSZ változtatást eszközölhet­ne a külföldre történő szerző­dések szabályrendszerében. A szövetségnek alacsonyabb összeget kellene levonnia a 26 év feletti játékosokért kapott pénzből, mint az említett kor­határ alattiak esetében. Zárás­ként Hólya István, az Ü. Dózsa elnöke közös elvárást fogalma­zott meg: a csapatoknak min­dent meg kell tenniük azért, hogy a hét végén kezdődő NB, l-es küzdelmek a tavalyinál színvonalasabbak legyenek, és a nézőszám is emelkedjen. Modellezés. A szabadonrepü- Tájfutás. Az Egerben befeje­lő modellek világbajnokságát ződött IBUSZ Kupán a férfi ezekben a napokban a francia- elitben Kelemen (PVSK) és a országi Touarban rendezik meg. női elitben klubtársa, Kovács I. A magyar válogatott csapatve- • második hefyen végzett, zetője ezen a vb-n Mohai Ist­ván, az MHSZ Ércbányász Klub Cselgáncs. A Balaton Kupán, titkára. Rajta kívül nincs pécsi Fonyódon Doszpod (PVSK), har- résztvevője a világbajnokság- módik helyezést szerzett a 86 nak. kg-os súlycsoportban. fi mai sportműsor Labdarúgás. Nemzetközi mérkőzés: PMSC—Orijent Rijeka, Újmecsekal- ja. 16.30. Kézilabda. NB II., férfiak: Győri Volán—P. Baromfifeldolgozó, Győr, 17.00. MNK-mérkőzés: Ú. Dózsa— Komlói Bányász, Budapest, 16.00. iMöOBrogé m m. A PVSK dobogós akar lenni Csatárínség a PBTC-nél Huszonhórmas keret készül a PVSK-nál a vasárnapi rajtra. A csapattól csupán Tábit távo­zott el (Komlóra), ellenben négyen jöttek: Tihanyvári ka­pus legutóbb a Táncsics SE-, ben, Hegy! Komlón, Ferenczi Siklóson, Herbszt Szigetváron játszott Szó van 'még arról, hogy Jávor felkerül az ifiből, akkor eggyel nő a létszám. A vasutasok az első három hely egyikét célozzák meg, azaz vállalnák az NB IÍ-t, ezt az elképzelésüket a báziscégük, a MÁV is támogatja. Negyvenöt edzésen és hét edzőmérkőzésen lesznek túl, amíg vasárnap a Marcali ellen hazai pályán megkezdik a pontvadászatot. Az első négy fordulóban háromszor szerepel­nek idehaza, a Marcalin kívül a két Paksot fogadják. Egy hónap alatt csak egyszer kell otthonról kimozdulniuk. Dom­bóvárra utaznak a 2. forduló­ban. — ló is, meg nem is ez szó ■ munkra - mondja Horváth László edző. — A sikeres ra't tekintélyt parancsolna a rivá­lisoknak. A baj csak az, hogy több sérültünk van. Hámori izomszakadással bajlódik, Cer- gicsnek a térde fáj, hogy csak a legsúlyosabbakat említsem. Több kérdőjel van emiatt a vasárnapi kezdőcsapatunkban• Juhos vagy Tihanyvári — Baum- holczer, Hámori vagy Szőke, Barcsa vagy Merkler vagy Szende, Lajtai — Fábián, Fü- löp, Ferenczi, Kovács Z. — He­gyi, Takács vagy Herbszt. A négy új fiúból kettő csatár, mondanom sem kell, hogy et­től a támadójátékunk javulá­sát várom. A Vasút-pályán lesz más vál­tozás is. Szeptember elsején megkezdik az egész öltözőépü­let lebontását, modern, kor­szerű öltözők épülnek helyette. Ennek 1988. december 31-ig kell befejeződnie. Az edző azon­ban arra még saját magának sem tudott választ adni, hogv ha már nem lesz fedél a fejük; félett, akkor hol vetkőznek addig a PVSK- és a minden­kori vendégjátékosok. Némi iróniával azt mondhatnám: majd betolnak két hálókocsit. Ennek azonban ezeregy akadá­lya van. Az első: nem vezet sín a sporttelepre ... * Sokkal szerényebb célokkal vág neki újoncként a bajnok­ságnak a PBTC együttese. A bőrgyáriak mást nem akarnak, csak gond nélkül bennmarad­ni.- Elég nehéz lesz megúszni a kiesést. Mondom ezt a me­zőny ismeretében és azért is, mert csatárínségben szenve­dünk. Stájer abbahagyta a labdarúgást, Pánczél, a másik ék bevonult, úgyhogy nem va­gyok könnyű helyzetben — pa­naszkodik Vincze György edző. A PBTC mindössze egy olyan futballistát igazolt, amelyik számba jöhet az első csapat! összeállításakor. Ű pedig Sütő a P. Kinizsiből. Eddig 30-as keret készült az NB lll-ra, ez most ezen a hé­ten 20-asra szűkült. Tízen visz- szömentek az ifibe. Vincze György edző szerző­dése a nyáron lejárt, de még, egy évet ráhúz. Többek között azért is, mert bizakodik, hogy bennmarad a csapata.- Lehetne kedvezőbb is az őszi sorsolásunk, de ha már Így alakult, akkor fogadjuk el úgy, ahogy van. Azt szeretném, ha az őszi idény végén nem lennénk a kiesőjelöltek között. A jó rajt lendületet adhatna, ennek megfelelően lógunk az első mérkőzésünkön, idehaza a Bonyhád ellen küzdeni - hallottuk a szakvezetőtől. Egyébként a PBTC általábon szombaton délután játssza a hazai mérkőzéseit, hogy ne üt­közzön a PVSK találkozóival. Ez alól csak a hétvégi 90 perc a kivétel. A bőrösök ezt is szombatra akarták tenni (mert a PVSK is vasárnap délután ott­hon szerepel), a Bonyhád azon­ban hajthatatlan volt: mondván csak az előre kiírt napon és időpontban áll ki. Sportszerű-' ség, ohf... H. L. Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: dr. Jádi János Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 .Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, u Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszáma. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, egy évre 516,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007 A pálya széléről fi világ sportja ▼ AMSZTERDAM: A nem­zetközi labdarúgótorna utolsó fordulója: Torino (olasz)—Dina­mo Kijev (szovjet) 1-0 (0-0),. FC Porto (portugál)—Ajax Amszterdam (holland) 1-1 (1-0). A tornagyőzelmet immár 4. alkalommal az Ajax Amsz­terdam szerezte meg. ▼ RIO DE JANEIRO: Közel 130 ezer néző tekintette meg a Maracana stadionban a Vasco da Gama-Flamengo labdarú­gó-mérkőzést, amely a Rio de Janeiro-i területi bajnokság döntő rangadója volt. Az ösz- szecsapást a Vasco da Gama 1-0 (1-0) arányban nyerte, úgy, hogy éppen az egykori Fla- mengo-játékos, Tita szerezte a győztes találatot, a 42. perc­ben hatalmas lövéssel vette be a kaput. Totó­tájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazga­tóság közlése szerint a 32. heti to­tónyeremények, az illeték levonása után a következők: 13 plusz 1 találatos szelvény 29 darab, nyereményük egyenként 162 897 forint, 13 találatos szelvény 30 darab, nyereményük egyenként 97 ezer 69 forint, 12 találatos szelvény 1733 darab, nyereményük egyenként 2203 forint, 11 találatos szelvény 21 180 darab, nyereményük egyenként 180 forint, 10 találatos szelvény 137 218 da­rab, nyereményük egyenként 42 fo­rint. A közölt adatok nem véglegesek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom