Dunántúli Napló, 1987. július (44. évfolyam, 179-209. szám)
1987-07-25 / 203. szám
Dunántúli napló 1987. július 25., szombat Nyolc tonna nátrium-bensoicum érkezik szeptemberben T qrtósítószer- helyzet Ellentmondásos a helyzet idén a tartósítószer-ellátásban. Egyrészt a befőzési szezon kellős közepén derül ki, hogy nem, illetve csak receptre kapható a régen bevált és közkedvelt nátrium-bensoicum. Másrészt széles skálájú a kínálat, de mégis kevesen ismerik és még kevesebben fogadják el, a fűszereket is tartalmazó, kész tasakos, illetve dobozos tartósítószereket. Az utóbbiakat a kereskedelem szinte minden élelmiszer- üzletben korlátlan mennyiségben kínálja. A savanyúságok eltevéséhez Kapros néven a Szilas menti Mgtsz, Rekord néven pedig a Szegedi Paprikafeldolgozó és Készítő Vállalat termékei alkalmasak. Mindkettő használható uborka, paprika, paradicsom eltevéséhez, közülük azonban a Kapros az ismertebb — tudtuk meg Markó Ferencnétöl, a Mecsek Füszért konzerv- és vegyiáru osztályának vezetőjétől. Befőtt-tartósítókból még nagyobb a kínálat. Mivel csak a tavalyi évben jelentek meg, nem nagyon ismerik a házi-r asszonyok a már említett két gyártó színes és fehér gyümölcs eltevéséhez használható négyféle csomagolású termékeit. Hasznuk a dunsztolás nélküli felhasználás mellett az, hogy; nemcsak az eltarthatóságot biztosítják, hanem a gyümölcs színét is óvják. Jó tulajdonságaik ellenére a tavaly rendelt összesen 10 ezer darabnak csak a fele fogyott el. Ugyanez a helyzet a dzsemkocsonya, esetében is, amelyben egy kötőanyag segíti a kocsonyásí- tást. Akik ezekkel a készen vásárolható fűszerekkel, hozzávalókkal ellátott gyártmányokkal nem tudnak megbarátkozni, azoknak természetesen az élelmiszerüzletek mellett a HERBARIA szaküzleték is kínálnak különféle fűszereket. Ha fűszerekkel, saját ízlés szerint teszik el a gyümölcsöket, alap- tartósítószert is használni kell. Ezekből hazánkban kétfajta létezik. A szalicil, amelyet a COMPACK évek óta élelmiszer- és vegyiáru üzletekben és gyógyszertárakban egyaránt forgalmaz, és az ennél kedveltebb nátrium-bensoicum, amely csak a gyógyszertárakban volt vásárolható. Míg a szalicil többeknél allergiás tüneteket okozott, a' nátrium-bensoicumra évek óta nem voltak panaszok. Szívesen használták és használnák ma is, ha lehetne. Nemrég egy egészségügyi minisztériumi rendelet gyógyszertári árusítását betiltotta, illetve korlátozta. A nátrium-bensoicumot ezután receptre sem lehet vásárolni Pécsett — mondta dr. Takácsi Imréné, a pécsi Gyógyszertári Központ főgyógyszerésze. Az importból származó termékre nincs elég valutakerete az Egészségügyi Minisztériumnak, ezért úgy döntöttek, hogy inkább az életmentő gyógyszereket vásárolják meg. Ez-t után a gyógyszertárakban ha van szalicilsav, azt adják a nátrium-bensoicum helyett, ha nincs: azt tanácsolják csemegeüzletekben vásároljanak a háziasszonyok tartósítószert. Dr. Sanyi Elemér, a Gyógyáru Értékesítő Vállalat importosztályának vezetője elmondta: — Téves az információ, hogy egyáltalán nem kapható nátrium-bensoicum. Az Egészség- ügyi Minisztérium körlevele szerint receptre kiadják, ha az orvos által felírt gyógyszer készítéséhez van szükség a tartósítószerre. Lehet, hogy most azért nem árulják Baranyában, mert hiányos a készletük. Júliusban mi az általuk megrendelt 300 kg helyett csak 30 kg-ot szállítottunk, de augusztusra már az ígéretek szerint küldünk. Hogy sokan keresik ez tény, de a mostani rendelkezés utón ez nem a gyógyszertárak gondja. Varga B. Sándornak a másik tartósítószert, a szalicilt forgalmazó COMPACK Kereskei delmi Vállalat piacszervezési osztályvezetőjének tettük fel a, kérdést: — Foglalkozik-e a COMPACK nátrium-bensoicum forgalmazásával? Varga B. Sándor elmondta: eddig nem forgalmazták, de a napokban a Belkereskedelmi Minisztérium megbízásából, a MEDIMPEX-en keresztül tárgyalások folynak az alapanyag beszerzéséről. Amenyiben ez realizálódik, a COMPACK lesz a csomagoló és a forgalmazó. Mezei Katalin, a Belkereskedelmi Minisztérium élelmiszer és vegyiáru kereskedelmi osztályának főelőadója a fentiekhez hozzátette: — A hiányhelyzet megoldására a minisztérium devizát biztosított a COMPACK- nak, hogy Romániából dollárért vásárolható alapanyagból 8 tonnát hozzon be és értékesítsen az országban. A nátrium-bensoicum — a régihez hasonló áron - valószínűleg szeptember végére kerül az üzletekbe. Nem lesz az már későn? Hámori Andrea Jönnek a Lada Samarák A Mogürt Külkereskedelmi Vállalat újabb 7300, különböző típusú szovjet gépkocsi behozataláról írt alá szerződési partnerével, az Avtoexporttal. Ily módon az idén egyedül Ladákból 41 500 érkezik hazánkba, ami hat év óta a legnagyobb tétel. Az idei szállítmányban 3310 Lada Samara típus is szerepel. A Mogürt idei gépkocsiimportja 20 százalékkal meghaladja a tavalyi szintet, a behozatal 145 ezer autó. A hagyományos csatornákon kívül 5 ezer Polski Fiat 126-os kiskocsit szereztek be terven felül, mégpedig egy kínai cég közreműködésével, háromoldalú magyar—lengyel—kínai elszámolás keretében. Kánikulában a pogányi meteorológiai állomáson A hőrekordok nyara Felengedés előtt a meteorológiai léggömb Csütörtökön nagyon enyhe szél fújt délnyugatról, óránkénti sebessége nem haladta meg a 4 kilométert. Ezen a napon is megdőlt egy rekord. Délután öt órakor az idei legmagasabb hőmérsékletet mérték Pogányban: 35 Celsius fokot. A tegnapi nap sem hozott enyhülést. Ferenczy Sándortól, az állomás vezetőjétől és egyben tegnapi ügyeletesétől megtudtuk, hogy a hőmérséklet valamelyest csökkent a csüFotó: Cseri László törtökihez képest, 14 órakor 31,2 fokot észlelt, de a pára- tartalom emelkedett, elérte az 52 százalékot. Ennél magasabbat 14 órakor csak 21-én mértek, amikor 60 százalékot mutatott a műszer. Tegnap már több kisebb felhő tarkította az eget Pogány felett, s a szél is erősebben fújt. Talán beválik, a prognózis, hét végén csökken a hőmérséklet és záporok várhatók. Nagyon várjuk. P. E. Közgazdászhallgatók nemzetközi találkozója Pécsett Az AISEC - a közgazdász- hallgatók nemzetközi szervezete - ez évi egyik legjeleni tősebb rendezvényének Pécs a házigazdája. Az Inpout- Meeting '87 Pécs elnevezésű találkozón a világ legtöbb tagot számláló diákszervezetéből négy földrész 27 országa képviselteti magát, Kanadától Indonéziáig, Kenyától Japánig, összesen nyolcvanon. A program július 26-án kezdődik a Pécs Megyei Város Tanácsa által adott fo-> gadással. A következő háromnapos konferencia keretében megvitatják a szervezet időszerű tennivalóit, a jövő terveit. Kiscsoportos tanácskozások zajlanak, me-i lyeket városnézés, színház- látogatás, tejtermék-bemutató, nemzeti partik követnek. A közgazdász-palánták ba- rátkozása és programja balatoni vitorlázással és budapesti városnézéssel zárul. Vizsgálat az abaligeti vb-titkár ellen Elsikkasztotta a szociális segélyeket Kedvezményes füzetvásárlási akció * A Piért az idén is megrendezi hagyományos előszezoni kedvezményes akcióját — jelentették be a vállalat vezetői pénteki sajtótájékoztatójukon. A július 27. és augusztus 8. közötti országos akcióhoz 30 vállalat, szövetkezet mintegy 900 szaküzlete csatlakozott. A felkészülést a szokásosnál jóval hamarabb megkezdték, így már július közepére megteltek az üzletek raktárai, bőségesen van a legtöbb iskolaszerből. A most még hiányzó cikkeket is beszerzik az iskolaév kezdetéig. Azok közül, akik kérték, többen nem kapták meg, mások pedig csak a közelmúltban értesültek arról, hogy ők rendkívüli szociális segélyben részesültek. Legalábbis papíron. A segélyek egy része ugyanis Mátis Béláné, az abaligeti tanács vb-titkárónak pénztárcáját vastagitotta, akit a Pécs Városi Tanács felfüggesztett állásából. A rendkívüli szociális segélyezésről tavasszal még csak pusmogtak a faluban. Egymásközt beszélték az emberek, hogy valami nincs rendjén, de rövid időn belül beleuntak a halk szóbeszédbe, feljelentették a vb-titkórt. A vizsgálatot dr. Tombi Lajos százados, a Pécs Városi Rendőrkapitányság vizsgálati alosztályának munkatársa vezeti. Az elmúlt hetekben sorra járták a községben illetve a hozzátartozó településeken — Husztót—Kovácsszénája — lakó, nehéz anyagi körülmények között élő idős embereket. Velük beszélgetve, illetve az írás- szakértői vélemény alapján derült fény arra, hogy Mátisné és társa Endre Antalné gazdálkodási előadó vette fel a rendkívüli szociális segélyek egy részét. Rendkívüli szociális segély — anyagi körülményektől illetve a hozzátartozók helyzetétől függően évente négyszer adható, összege változó, többnyire 1000-2000 forint között mozog. Azoknak, akik alacsony jövedelmekből élnek, kérték és meg is kaphatták volna, nyilván nagyon hiányzott. Azok pedig, akik nem tudtak arról, hogy ilyen lehetőségük lenne gondjaik átmeneti enyhítésére, nem is gondolhatták, hogy felhasználják és visszaélnek a tájékozatlanságukkal. A vizsgálat során további pénzügyi manipulációkra is fény derült. Többek között arra, hogy Mátisné a szemét- gyűjtést is saját anyagi hasznára fordította. Bár a községi közös tanács nevében megrendelte és a tanács meg is vásárolta a szemétgyűjtő konténereket, a lakosság változatlanul nejlonzsákokban gyűjthet- te a szemetet. Ezeket a zsákokat a tanács szerezte be, ott lehetett megvásárolni. Ellenértékűket viszont Mátisné tette el. Ugyancsak most tudódott ki, hogy a községi tanács épületében lévő szolgálati lakásá-\ nak fűtésdíját évek óta nem fizette. A városi rendőrkapitányság folytatja a vizsgálatot. Filmjegyzet Country Texasban Willie Nelsont hallgatni nagyon jó. Különösen azok örülhetnek ennek a filmnek, akik szeretik a country-zenét, ilyenek pedig meglehetősen sokan vannak. Most mutatták be Jerry Schatzberg filmjét, a Country Texasban-t, bár az is igaz, hogy kissé talán megkésve, hiszen a country-zenére, egy texasi country-együttesre, s legelsősorban Willie Nelsonra alapozott film még 1980- ban készült. Node annyi baj legyen, nyár esti szórakozásnak nem rossz -, de hogy a film egyáltalán élvezhető, az kizárólag a zenének köszönhető, és szerencsére úgyszólván megállás nélkül játszanak is. Két órán át szólnak a country-dalok, s ezeknek a színvonala feledteti a butácska történetet, amit a zene köré kerítettek. Mert valami történetnek lenni kell, valamire föl kell fűzni a dalokat, s mi más lehetne a történet, minthogy a zenekar koncertútra megy az öreg busszal, látjuk, hogy élnek útközben, s ugyanakkor beleszövődik a zenekar mindennapjaiba a főhős magánélete is. És itt - szerencsére a zenével sokszor megszakítva — egy egészen szokványos, banális és mindennapi kis történet bontakozik ki. A főhős, Buck, a híres gitáros és énekes, akinek szép, fiatal felesége és gitározni már jól tudó tizenéves fia van, beleszeret a zenekarban átmenetileg gitározó 'ismerős lányba. Szokványos szerelmi háromszög, kisebb botrány, de azután mégsem kerül sor válásra, mert - ezt már az elején sugallta a történet - a végére minden jóra fordul. Hiszen egy vidám, zenével, dalokkal megtűzdelt, jó hangulatot árasztó film nem végződhet szomorúan, itt happy end-nek kell lennie. Igaz, közben azért van egy kis sírás, némi melodráma, csak azért, hogy a vége még szebb legyen. Hogy azon a koncerten, amit kiöregedett kollégájuk tiszteletére adnak, végül mindenki együtt legyen; Buck gitározik és énekel, vele énekel a színpadon a felesége, s a családi idillhez csatlakozik kisfiúk is, aki szintén odaáll a zenekarba, s ő is játszani kezd. Mindenki mosolyog, örül, visszaáll a régi rend, a sztori enyhén szólva szen- timentalizmusba fordul, de szerencsére ismét megmenti a helyzetet Willie Nelson dala, amivel a film végződik, s ami magával ragadja a nézőt és hallgatót. Viszont volt ebben a filmben azért a zenén kívül egyvalami, ami igenis fontos, de szinte alig észrevehető, s félő, hogy köny- nyen elsikkad. Márpedig ez igazán fontos mondanivaló, én úgy hiszem - számomra legalábbis az. Hogy nagyon jó otthon lenni, ez esetben egy-egy kon- certút után megpihenni, de amikor újra indulni kell, akkor nem számit semmi, csak egyetlen dolog: hogy menni kell, mert ez a hivatásunk, s enélkül, a hivatásunk nélkül nem ér semmit az élet. S elindulnak, s megszólal a dal, hogy újra úton vagyunk, s már alig vártuk ezt a pillanatot — mert az ember egy idő után kezdi rosszul érezni magát, ha nem végezheti a munkáját, amit nagyon szeret. Dücső Csilla Napok óta tikkadozik a város. A napraforgótábla gyűrűjében található pogányi meteorológiai állomáson is szinte áll a levegő. Már kilencedik napja emelkedik harminc fok fölé a hőmérő higanyszála, a déli órákban 40 százalék fölötti relatív páratartalommal. A harmincfokos hőmérsékletekhez 25-30 százalékos páratartalom lenne kellemes, de sajnos ilyen értéket ritkán észleltek. Az épületben és a körülötte lévő területen is műszerek állnak. Folyamatosan figyelik az éghajlati viszonyokat, méréseket végeznek. Az állomáson minden 45. pecrben fütyörésző hangot hallat az adóvevő. A balatoni szelekről információt adó automaták hangja ez, amely figyelmeztetőként hat a dunántúli meteorológiai állomások ügyeleseteinek; öt perc múlva kérik az adatokat. Szőcs Róbert, az állomás csütörtöki gazdája gyorsan leolvassa a műszereket, majd nemzetközi kód alakjában közli a hőmérséklet, a relativ páratartalom, a látótávolság, a szélirány, szélerősség, felhőzet, és légnyomás értékeit. Pogányban egyebek között naponta négyszer talajhőmérsékletet is mérnek, valamint 13 és 01 órakor hidrogénballont engednek a levegőbe, hogy több száz méter magasságból jelezze a szél irányát és erősségét. Egy piros ballonba annyi hidrogént töltött Szőcs Róbert, hogy percenként 200 métert emelkedjen. - Este egy kis elemlámpót is erősítünk rá, s akkor a lámpa súlyával megnövelt mennyiség kerül a ballonba. A mérőhelyen elengedi a kerek, piros ballont és teodolit- tal követi mozgását. A gyorsan felfelé szálló piros gömb 2400 méter után eltűnik egy gomoly- felhő mögött.