Dunántúli Napló, 1987. július (44. évfolyam, 179-209. szám)
1987-07-22 / 200. szám
2 Dunántúli napló 1987. július 22., szerda Kádár János a Magyar Optikai Művekbe látogatott (Folytatás az 1. oldalról) adatok vannak napirenden minden szocialista országban, a Szovjetunióban, Kínában és másutt is, mert lezárult a szocialista társadalom építésének korai, extenzív szakasza. Véget ért az a korszak, amikor még elemi szükségletek kielégítéséről kellett gondoskodni, háború pusztította romországokat kellett újjáépíteni. Akkor a „legyen" volt a legfontosabb cél. Bizonyos tartalékaink voltak, szabad munkaerő volt az iparosításhoz. Ez befejeződött, a korábbinál összetettebb, intenzív szakasz kezdődött: energikus és határozott törekvések bontakoztak ki a szocializmus megújitására. Mindez hatással van a nemzetközi helyzetre, befolyásolja a világ közvéleményét, és — feltehetően - megnöveli a szocializmus vonzerejét. Máris érezhető ez a hatás, a Szovjetunió és a többi szocialista ország, a Varsói Szerződés kezdeményezései új elemeket vittek be a világ- politikába, új biztonságpolitikai meghatározásokkal léptek fel. Az egyenlő biztonság elvét hangsúlyozzák, amely minden féltől realitást követel és mindegyik fél biztonságát szem előtt tartja. A békepolitika most offenzívában van, ezeket a javaslatokat már nem lehet leseperni az asztalról. Az új javaslatok bizonyos szempontból még a korábbi, nyugati állásfoglalásokat és azok indítóokait is figyelembe véve születtek meg. Atomfegyvermentes, békésebb világról van szó, hogy a fegyverkezési hajsza végre lefékeződjön, megszűnjön, és a nagyobb biztonságot a fegyverzetek alacsonyabb szintjén lehessen megteremteni. A biztonságpolitikai javaslatainkról végre érdemi tárgyalások kezdődtek. A helsinki folyamat különböző rendezvényein, a szovjet-amerikai, a Varsói Szerződés és a NATO tagállamai közötti tárgyalásokon is elérhető közelségbe jutott bizonyos kérdések megoldása. Ilyen például az Európában elhelyezett közép-hatótávolságú harcászati atomfegyverek teljes felszámolása. Ez lenne a fegyverek első érdemi csökkentése. A szovjet kezdeményezésnek a nemzetközi biztonsági helyzetre gyakorolt, máris érezhető hatása perspektívát ad mindenki számára, aki békét akar. Igaz, hogy a tőkés országokban vannak a haditermelésben érdekelt körök és ott még a dolgozó emberek egy része is azt hiszi, hogy a fegyverkezés foglalkoztatást jelent nekik. De a szocialista országok szerint a normális, a békés kapcsolatok, és ezek alapján az ésszerű, a kölcsönös érdekeknek megfelelő gazdasági kapcsolatok fejlődése sokkal nagyobb piacot biztosítana minden országnak, s még a tőkéseknek is. A Szovjetunió törekvéseit üdvözöljük, és őszintén sikert kívánunk megvalósításukhoz. A szovjet népnek, amely oly sokat áldozott már az emberiségért, tiszteletből, barátságból is kívánjuk, hogy nyugod- tabban, jobban élhessen. De érdekünk is fűződik ehhez, hiszen az országunk adottságaiból is következik széles körű együttműködésünk, és ezt a jö vőben még tovább bővítjük. A KB július 2-i állásfoglalásáról A mi helyzetünkről, a Köz-* ponti Bizottság július 2-i állásfoglalásáról, a gazdaságitársadalmi kibontakozás programjáról is szólni kívánok. Úgy tűnik, a MOM-ban ennek lényegét értik'. Az állásfoglalás hosszabb mély elemzések alapján született. Ez most a munkaprogramunk, hogy úgy mondjam, a kommunisták harci programja. ,Az állásfoglalás nyíltan feltárja a helyzetet és az előzményeket. A folyamat megértésé-, hez emlékezni kell arra, hogy 1956-ban nagyon mély, súlyos válság volt Magyarországon, a szocialista rendszer kritikus helyzetbe került. A törvényes rend helyreállítására, a konszolidálásra vagy három évet kellett fordítanunk. Utána jöttek a lendületes fejlődés évei, mintegy 10—14 esztendő nagyon szép eredményekkel. Mind a termelés fejlesztésében, mind az életszínvonal növelésében ütemesen előrehaladtunk, megváltoztak az emberek életkörülményei. A további fejlődést azonban új tényezők akadályozták. A változás az olajárrobbanással kezdődött, majd annak hatásaként ugrásszerűen emelkedtek a hazánkba csak külföldről behozható termékek árai. Néhány éven belül értékesítési nehézségekkel kellett szembenéznünk a külpiacon, hiszen a versenyfeltételek kedvezőtie-i nebbé váltak. Ma már a szocialista országok is — érthetően — mind igényesebb vásárlók. A külső körülmények tehát kedvezőtlenné voltak számunkra. Manapság sokan megkérdezik, hogy miért van adóssága az országnak, ki vagy kik az okai a kialakult helyzetnek? És ezt rendszerint olyanok kérdik — nagy hangerővel —, akik előbbrejutásunkért még egy szalmaszálat is alig tettek odébb, s ahogy én ismerem egyiküket, másikukat, nem is fognak. Ám azt, hogy ki a felelős, azt megkérdezik. Nos, a felelősség széles skálán oszlik meg. Nem lehet —: például — egyvalakit, vagy egy brigádot felelősnek mondani azért, ami bekövetkezett, s a vezetést sem, mert nem volt világos: ez új világgazdasági helyzet. E viszonyok között a mi vezetésünk egy KGST-átlagszintnek. megfelelő termelésfejlesztést és fogyasztásnövekedést tervezett évről évre. Béremelés, fogyasztásnövekedés — ez ment egy pár esztendeig, s kiderült, hogy az átmenetinek vélt hátrányos körülmények tartósak, sőt, még komiszabbá váltak. Akkor kezdtünk egyre többet fogyasztani, mint amennyit megtermeltünk. A Központi Bizottság megítélése szerint — s aki a legutóbbi ülésünk határozatát elolvasta, az világosan érti is — ez a folyamat rossz irányú, megengedhetetlen. így nem mehet tovább! Változtatnunk kell, ezt célozza a kibontakozási program. A programot — eddigi benyomásaink szerint — megértéssel fogadták az emberek. Érzik, hogy most már tenni kell, ezt a negatív folyamatot meg kell állítani, sőt vissza kell fordítani! Mert terveztünk ugyan, de az elosztási tervet mindig teljesítettük, sőt túlteljesítettük, a termelési tervet pedig alig vagy egyáltalán nem. Másképpen kell hozzááll- nunk a dolgokhoz, ezt a célt szolgálja — alapvető irányjelzőként — a Központi Bizottság július 2-i állásfoglalása, a gazdasági-társadalmi kibontakozás programja. Ezt fogja majd követni a kormány programja, amely a végrehajtás konkrét munkaterve lesz. Több kibontakozási program ne legyen. De annál inkább legyen meg mindenkinek a saját munkaterve: minisztériumoknak, vállalatoknak, brigádoknak. Ezeket nem hirdetni, hanem végrehajtani kell. Grósz elvtárssal beszélgettünk arról, hogy a Miniszter- tanács legutóbbi ülésén tárgyaltak az Országgyűlés szeptemberi ülésszaka elé terjesztendő kormányprogramról. Azt kértem tőle is: az egyes minisztériumok ne várjanak szeptember végéig, a KB-határozatbél kiindulva határozzák meg saját tennivalóikat, hiszen jól tudjá-k, mi van a házuk táján. Amikor az Ország- gyűlés jóváhagyta a kormány programtervezetét, akkor az esetleges egyeztetés elvégezhető lesz egy hét alatt, s nem akkor kell nekilátni a minisztériumi, főhatósági feladatok ‘kidolgozásának. Tehát én valahogyan úgy képzelem a dolgot, ahogyan ebben az üzemben cselekszenek: már most nekikezdtek összeállítani a saját programjukat. S ez így helyes, hiszen ki más tudná jobban, hogy mit kell cselekedni, mint akik itt dolgoznak. Időnként felvetődik a kéridőszaknak az egyik fő jellemzője, hogy sem a közületi, sem a lakossági fogyasztás nem növekedhet. Mégpedig azért, mert csak így tudjuk megfordítani a korábban kialakult rossz sorrendet és előbb megtermeljük mindannak a fedezetét, amelyet azután elosztunk. Olyan követelmény ez, amelyet minden háztartást vezető asszony jól ért, és tudja, hogy a család nem költekezhet előre, vásárolhat hozómra tartósan. Hát még egy ország! Sok más tennivalót is tar- tafmaz ez a szakasz. A megfelelő helyekre kell koncentrálnunk a beruházási eszközöket, és a megfelelő helyeken alA képen: az MSZMP főtitkára a szerelőműhely munkájával ismerkedik. (MTI-fotó—telefoto—KS—DN) dés, hogy érvényesül-e nálunk a párt vezető szerepe. Ezt a témakört egyébként a Központi Bizottság is napirendre tűzi majd. A tavaly novemberi KB-ülés után mindenesetre nekem az volt a benyomásom, hogy pozitív és negatív értelemben egyaránt érvényesül a vezető szerep. Mit értek ez alatt? Mindenki nagyon várta már azt a határozatot, ami bizonyította, hogy az emberek a párttól várnak útmutatást ebben az országban. Sokon csalódva mondták viszont, hogy nem elég konkrét, nem mondja meg, személy szerint kinek mit kell csinálni. Erre gondoltam, amikor a negatív megnyilvánulást említettem. Ez a csodavárásnak egy formája, amelynek ideje véget vetni. Azokat a feladatokat, amelyeket a kibontakozási programunk tartalmaz, akkor lehet végrehajtani, ha mindenütt a saját tennivalóikkal foglalkoznak komolyan. Van, amit a kormánynak kell megoldania, de azt nem tudja, amit a vállalatoknál kell elvégezni, és a vállalatvezetés sem tudja megoldani, amit a brigádoknak kell. Kibontakozási programunk előirányoz egy olyan időszakot, amelyet stabilizációs szakasznak nevezünk. Ennek az kalmaznunk a munkaerőt. Változatlanul alapelvünk, hogy a szocialista társadalomban a munkához való jogot garantálni kell, de ezt úgy értjük, hogy e jogot a hatékony foglalkoztatás helyén kell érvényesíteni. Ez pedig átcsoportosításokkal jár. Ugyancsak a stabilizációs időszak feladatai közé tartozik, hogy felülvizsgáljuk a helyenként nagyra növekedett intézményeinket, irányító szerveinket, beleértve a létszámokat, és — ha szükséges — e tekintetben is intézkedéseket hozzunk, A konszolidációs szakasz fontos jellemzője a differenciálás is. A vállalatok közötti megkülönböztetés megköveteli annak megszüntetését, hogy a jól termelőktől a nyereséget elvonták a gyengék eltartására. Sem olyan termékek gyártását folytatni, sem olyan termelő egységeket működtetni nem lehet, amelyek nem igazodnak a követelményekhez, a költségszintjük magas, vagy nincs piacuk. A rendszerünkre egy kicsit jellemző, hogy mindenkit eltart. A lelkiismereteseket, az élenjárókat éppúgy, mint a gyengébbeket, dolog- talanokat. Tehát az egyének között is szükség van a differenciálásra. Az adórendszer átalakítása A közeljövő tennivalói közé tartozik az adórendszer átalakítása is, talán ezzel foglalkozik most legtöbbet a közvélemény. Mi ezzel a célunk? A vállalati adó elsőszámú rendeltetése, hogy a gazdálkodás tiszta, áttekinthető legyen és a produktív vállalatoknak teremtsen jobb feltételeket. Ami pedig nem produktív és nem tehető azzá, azt fel kell számolni, legyen szó akár tevékenységről, akár vállalatról. Ezt csupán agitációval nem lehet elérni. További törekvésünk, hogy a jövőben ne terheljük meg sokféle adóval a termelést, így kedvezőbb feltételek között dolgozhassanak az emberek. Ügy gondolom, az állampolgárt sem mint fogyasztót kell ösztönözni, hanem mint termelőt. Szélsőséges véleményeket hallani a személyi jövedelem- adóról. Az a célunk, ha bizonyos nehézségeken túljutottunk, akkor utat nyissunk annak, hogy aki dolgozik, az kereshessen is. De a közteherviselésből az is következik, hogy a jól kereső ember a jövedelmével arányosan járuljon hozzá a társadalmi kiadásokhoz. Mindenképpen nagyobb mértékben, mint aki szerényen keres, vagy aki nélkülözik — mert sajnos ilyenek is vannak. A személyi jövedelemadónak az igazi ereje később a fejlődésben, a kibontakozásban, a termelő munkában mutatkozik majd meg igazán. Ez jó lesz az embereknek, még akkor is, ha a kibontakozásnak vannak nem túl kellemes velejárói. Említhetem például a legutóbbi áremeléseket. Nem kerülhettük el, szükségszerű volt, mert a fogyasztás már régen meghaladta a termelést, s tűrhetetlenné duzzadt a költségvetés hiánya. A termelés szintjét meghaladó életszínvonal fenntartása mára szükségszerűen vezetett el a kényszerű intézkedésekhez. Senki sem lelkes, amikor ezt tudomásul kell venni, de el kell viselni. Azért a nemszeretem dolgokkal együtt is lehet élni, dolgozni. Meg kell tanulnunk beosztani a pénzt. Most egy kicsit nehezebb szakasz következik, de végig kell csinálnunk, mert nincs más út. Nem szabad felelőtlenül élnünk, az ország sorsával nem játszhat senki sem. Most a fő kérdés az, hogy egyetérthetünk-e ezzel a programmal és hozzálátunk-e a végrehajtásához. A végrehajtás káderpolitikai biztosítása érdekében - mint tudják - átcsoportosításra, frissítésre, fiatalításra került sor bizonyos területeken. A folyamat ezzel nem fejeződött be. A kibontakozási program e tekintetben is egyfajta vízválasztó lesz: aki érti ezt a programot, és kész cselekedni a megvalósításáért, az dolgozzon a maga beosztásában, aki nem, azt le kell cserélni. Hallani olyan véleményeket is, hogy bizonyos létszámot irányítsunk vissza a termelésbe. Nos, volt erre már példa, s emlékszem, ahol ez történt, eleinte az érintettek többsége elégedetlen volt. Néhány hónap múlva megnyugodtak, mert tapasztalhatták, hogy jobban kereshetnek a termelésben, mint az adminisztrációban. A kommunisták szerepe a kibontakozásban A társadalom előtt álló követelmények a pártra, annak minden egyes tagjára fokozottan érvényesek. Olyan módon kell élni, dolgozni, cselekedni, hogy a kommunisták feltétlen a kibontakozás élén járjanak. A párttagság önkéntes, viszont aki vállalja az azzal járó politikai és erkölcsi kötelezettséget, attól meg is kell követelni, hogy eszerint cselekedjék. A pártmunkót is szükséges megvizsgálnunk, annak érdekében, hogy kisebb apparátussal, rövidebb ülésekkel és kevesebb papírmunkával, de mindenképpen hatékonyabban dolgozzunk. A Központi Bizottság állás- foglalásának sorsa az emberek hozzáállásán, nem utolsósorban azon múlik, hogy a kommunisták elöljárnak-e feladataink elvégzésében. Példát mutassanak úgy is, hogy képviselik a párt politikáját, fellépnek a nem helyes nézetekkel szemben, világos beszéddel, határozottan érvelve, nyílt vitában utasítják vissza azokat. Tettekre van szükség! Ezek a tettek jelentik a legfőbb garanciát a kibontakozási program megvalósulására. Tetteket várunk az állami, a gazdálkodó szervektől, a társadalmi és a tömegszervezetektől is. Annál inkább, mert hiszem, hogy a szocialista rendszerben rejlő erőket még nem bontakoztattuk ki megfelelően. A kibontakozás forrása mindenekelőtt a hazai munka. Ezt persze megfelelő nemzetközi tevékenységgel kell kiegészítenünk, beleértve a szocialista országokkal való együttműködés hatékonyabbá tételét, és a kapcsolatok építését minden állammal, amely hajlandó erre. Grósz Károly elvtárs röviddel kormányelnöki hivatalba lépése után Moszkvában járt. Nyílt, elvtársi beszélgetéseket folytatott Mihail Gorbacsov és Nyikolaj Rizskov elvtárssal. Ezúttal is megállapították, hogy a törekvéseink közösek. Kölcsönös a szolidaritás, és gyorsabban tudjuk a céljainkat megvalósítani — itt és a Szovjetunióban egyaránt —, ha jó együttműködést alakítunk ki. Van tehát nemzetközi támaszunk, hátterünk. Itthon pedig arra a túlnyomó többségre támaszkodhatunk, aki becsülettel kíván munkálkodni. Hozzájuk kell szólnunk és velük együtt dolgoznunk — akkor valóra válik a kibontakozási program. Azt tapasztalom, hogy az emberek értékelik és egyben féltik is, amit már elértünk. A politikánknak most az a célja, hogy előbbre tudjunk lépni a gazdasági reformok révén, a társadalom demokratizálódása útján, s azáltal, hogy az új kérdésekre megtaláljuk a szocialista válaszokat. S ebben számítunk a Magyar Optikai Művek kollektívájára, s valamennyi tisztességes, becsülettel dolgozó közösségre az országban. A kiszesek adták ki a jelszót: „Jövőnk a tét". Én ezt megtoldanám: a jövő a szocializmusé, a jövő ebben az értelemben tehát a miénk, a magyar népé, amely a szocializmus építésének útján jár - mondotta végezetül Kádár János. A Nyersanyaghasznosító Vállalat 1987. július 20-31. között % svéd padlószőnyegdarabokból vásárt rendez a Szigeti úti általános iskolában. NYITVA TARTÁS: 10-18 ÓRÁIG. Kiváló minőség, szolid ár, Hexí parkolási lehetőség.
