Dunántúli Napló, 1987. július (44. évfolyam, 179-209. szám)

1987-07-01 / 179. szám

1987. július 1., szerda Dunántúli napló 3 Itfliiuelodesí hazak nyáron Uborkaszezon vagy útkeresés? A Doktor Sándor—Zsolnay Művelődési Házban minden nyáron üzemel a kemping Ha érdekel valamilyen kultu­rális program, bemegyek a mű­velődési házba és megnézem. Válogathatok is ott, elmélyedhe­tek különféle plüssfotelekben, közben megihatok egy kávét és egyfolytában gondolkozhatok azon, hogy a programlehető­ségek közül melyiket válasszam a hét egyik vagy másik nap­ján, így gondoltam ezt ifjabb koromban, és nem is emlékszem pontosan, hogy naiv voltam-e vagy meg is lehettek ezek a jeles alkalmak. Két dologra viszont biztosan emlékszem. Kis baranyai falu­ban cseperedtem és valahogy úgy esett, hogy mozi iránti lan­kadatlan érdeklődésem akkor kezdett kibontakozni, amikor a faluban megszűnt a mozi. Egy­szeregyszer volt a „kultúrban” vóndorvetítés, és szintén telt házak előtt léptek fel a cirku­szok az ő számolni tudó lova­ikkal, tréfás és festékes bohó­caikkal. Jól éreztük magunkat. Azokról az alkalmakról pedig, amikor a helyi középiskolás építőtáborokban országos hírű előadók is megjelentek, bizony hónapokig, évekig is beszélt a kis falu mind a hatszóz lakó­ja. 15 éve, hogy ilyen csodák estek. A másik ügy prózaibb és mai. ,,A legutóbbi áremelések óta hozhatok bárkit, alig-alig van közönség. Lehet az akár az ország legnagyobbnak tar­tott komikusa vagy együttese, énekese. Amikor az Isaura volt a tévében, eleve nem lehetett például rendezvényt tartani” — mondja a megye leginkább rendezvénycentrikus művelődési házának .szervezője. Hozzáteszi, a nyereségesség, amire kénysze­rítik őket a jogszabályok és a felsőbb szervek, egyre meg-meg- valósíthatatlanabb. Pedig ők legalább akarnak valamit nyúj­tani. A két példa azután jutott eszembe, hogy körkérdést vé­geztem a megye nagyobb mű­velődési házaiban: mit tervez­nek a nyárra? Hihetetlenül nagy különbségeket tapasztaltam, Így arra gondoltam: nem soro­lom fel a programokat — ezek­hez ugyanis hozzá lehet jutni az adott helyszínen —, inkább a tendenciák mögé pillantok. A közművelődéssel, egy mű­velődési ház mai funkciójával kapcsolatos valamennyi terüle­tet érintik a nyári programok, de egy-egy helyen ezek közül egyszerre legfeljebb néhány érvényesül. E mögött, az anyagi helyzeten kívül, feltétlenül sze­repet játszik az ott dolgozók ambíciója, összeköttetéseik, ér­deklődési területük, és az adott helyi környezet kívánalmai is. Van, ahol több, „nagy ne­vet" felvonultató program is lesz (Harkány), másutt külön­böző napközis táborokba szer­veznek kulturális programot (Mohács, Dozsó), egy-két he­lyen kisebb rendezvények, és állandó kiállítások, napközbeni nyitva tartás spékelik meg a kí­nálatot (IH). Másutt inkább ar­ra törekszenek, hogy a nyári időszakban pluszbevételek­hez jusson az intézmény: a DOZSÓ-ban kempinget szer­veznek immár hagyományosan, míg az Apáczai Nevelési Köz­pont Művelődési Háza több konferenciának is otthont ad nyáron. (Itt jegyzem meg, hogy az ANK aulája nyáron is nyit­va tart, igaz, különprogramok nélkül . . .) Áttanulmányozva a művelő­dési házak nyári kínálatát, két­ségkívül megállapítható, hogy a szabadságon lévők nem fel­tétlenül ezeken a helyeken ta­lálják meg szabadidős elfog­laltságaik többségét. Annál is inkább sem, hiszen az egyre népszerűbb szabadidős tevé­kenységekhez kötődő tanfolya­mok és a különböző felvételi előkészítők — amelyek egyéb­ként komoly bevételeket is hoznak a művelődési intézmé­nyeknek — nyáron szünetelnek. Végül is gondolom - évszakok­tól függetlenül is keresik a he­lyüket a művelődési házak a megváltozott körülmények kö­zött: amikor az emberek egyre inkább megfontolják, mire adják ki a pénzüket, amikor a nagy rendezvények egyre drá­gábbak, amikor a művelődési házaktól is egyre nagyob nye­reséget várnak el évente, amikor egyre kevesebben vá­lasztják a népművelői pályát; és amikor egyre jobban diffe­renciálódnak az emberek igé­nyei és elvárásai. Ebben az útkeresésben felte­hetően előbb-utóbb megoldó­dik az a „tyúk—tojás"-problé- ma is, ami ma igen sok gon­dot okoz. Tudniillik, a (nyári) programok kapcsán is sokszor hallani a művelődési házak kör­nyékén: „Nem szervezünk prog­ramokat, úgysem jönnek az emberek." A kulturális prog­ramokra éhezők viszont azt vallják: „Mennék én, de nincs program ..." Bozsik László JüliuiS 5—17. Művelődés­történeti nyári egyetem Baranyában Tizedik alkalommal rendez, országos figyelmet keltő, mű­velődéstörténeti nyári egyete­met az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem felsőoktatási, 'mű­velődés-közéleti tanácsadó szolgálata. Az idei kéthetes, rendkívül színvonalas program központja Sellye. A résztvevők elsősorban egyetemisták és fő­iskolások. akik előre meghatá­rozott témakörökben írt pálya­munkáikkal nyerhették el a részvétel lehetőségét. A július 5-én, esti nyitóprog­ramon részt vesz a vitán Láng István, az MTA főtitkára is. Másnap, „Helyünk Európában" címmel, a „regionális léptékű művelődéstörténeti szomszédo- lásnok", a következő napok ba­ranyai és jugoszláviai látogatá­sainak bevezetőjeként mások mellett, Poszler György egyete­mi tanár, Takács Gyula, a me­gyei tanács elnökhelyettese, dr. Ormos Mária, a JPTE rektora, G. Sándor Mária művészettör­ténész, Bachmann Zoltán, Ybl- díjas építész találkozik o nyári egyetem hallgatóival a JPTE Tanárképző Karának dísztermé­ben. A következő két napon két útvonal közül választhatnak a résztvevők, jugoszláviai láto­gatással. A témakörök: Magyar- ország visszafoglalása a török­től, valamint magyarságkutatás: A dualizmus kori, a két világ­háború közötti és a mai nemze­tiség politika. Csütörtöktől Sellyén folyta­tódik a nagyszabású program az ország minden részéből összegyűlt hallgatóknak. A té­makörök: A társadalmi tervezés esélyei, Életmód, életszínvonal, szociálpolitikánk ellentmondásai, falukutatás az Ormánságban (falusi gazdaság, helyi önkor­mányzat szerepe, elmaradott térségek fejlesztése, határmen- tiség-nemzeti identitástudat, hátrányos helyzetű rétegek, a laikusok szerepe az egészség- megőrzésben, Baranya mentál­higiénés intézményrendszere). A programokat a témakörök országosan elismert szakemberei és megyénk vezetői irányítják. Az esti színes, kulturális prog­ramokon elsősorban az MTA- Soros alapítvány által támoga­tott együttesek mutatkoznak be. A kulturális műsorokat beszél­getések követik. A sellyei központú, de Bara­nya szinte valamennyi telepü­lését érintő, az ország minden részéből neves kutatókat és szakembereket, résztvevőket foglalkoztató művelődéstörté­neti nyári egyetem megyénk egyik legjelentősebb kulturális eseménye 1987-ben. llliíiíilll Száz éve született. Cente­náriuma mégis más, mint a többi. E felülmúlhatatlan ge­neráció többi óriásának em­lékünnepe. Lehet, hogy szentségtörés, de úgy vé­lem. közülük Karinthyt kell legkevésbé óvni a feledés­től. Öt nem kell feltámasz­tani halottaiból, hozzá kell legkevésbé kalauzolni az ol­vasót, mert Karinthy itt van közöttünk. Olvassuk és idéz­zük őt, betéve tudjuk, szál­lóigeként fújjuk gondolatait. Csak azt nem tudjuk igazá­ból, kacagjunk vagy sírjunk-e némelyik írása felett. Élet­rajzírója, Szalay Károly ar­ról beszélt a Stúdió műso­rában, mint fedezi fel húsz esztendő kutatómunkája so­rán Karinthy lényének sötét, tragikus és szomorú vonó­Karinthy sait. Azt, hogy Karinthy szo­morú ember volt, megalázó, kisszerű harcokba kényszerí- tett író - valóban századunk gyermeke, Életrajzírója arról is be­szélt, mennyire nem volt ő igazán elfogadott vagy ke­gyelt szerző bizonyos korok­ban és körökben. Nemcsak a két háború közti idő meg­alázó kenyérgondjaira, időt fecsérlő aprómunkáira kell gondolni; nem kedvelte a Rákosi nevével fémjelzett évek hivatalos Magyarorszá­ga sem ezt a bátran ciká­zó, váratlan felfedezésekkel hökkentő szellemet. De hiá­ba vették körül hivatalos részről mellőzések és csön­dek, az emberek korra, nem­re, foglalkozásra és képzett­ségre való tekintet nélkül ol­vasták írásait. Mi volt ez a tünemény? Mi ez a csoda, mely itt van ma is közöttünk? Azt már rég kimondták róla, hogy több, mint költő, több, mint író, több, mint humorista — noha remekműveket alkotott valamennyi műfajban. Ma talán arról esik a legtöbb szó, mennyire e század gyermeke volt. (Mi­lyen jelképes e szempontból most kiadott és sokat idé­zett gyermekkori naplója.) Mennyi mindent tudott erről a századról, e kor emberé­nek bűneiről és tragédiáiról. Pedig a legrettenetesebb bű­nöket és tragédiákat, a má­sodik világháború rémtetteit nem is érte meg. A Stúdió hosszan idézte két kiemelkedő prózai írását, a Barrabást és a Ki kérde- zett?-et, valamint a gyer­mekkori naplót. Váltakozva, a Karinthyról szóló megem­lékezés tételei közé „vág­ták" az idézeteket. Mensá- ros László és Kézdy György előadásában sokadszor újra­hallgatva ismét felfedezhet­tük gondolatainak aktualitá­sát. Hogy e korról, a kor rosszul választó, a józan ész, az ember szavára nem hallgató, becsapott tömegei­ről beszél Karinthy. Majd jött egy esti ösz- szeállítás Férfi és nő cím­mel, az e témára írott ver­sekből, jelenetekből, prózai írásokból. Ez már kevésbé emlékeztetett Karinthyra — sokkal inkább a szombat es­ti kabaréjelenet-füzérekre, a mai televíziós összeállítások­ra, melyekben a látvány, a színészi játékstílus minden erőfeszítés ellenére is a lé­nyeg, Karinthy gondolatai fö­lé telepedett. G. O. Szavazás Istenkúton Feljegyzések egy tantestületi értekezletről Istenkút, Fábián Béla ♦le- velési Központ, június 17-én délelőtt 11 óra. Igazgatóvá­lasztáshoz készülődik a tan­testület. Választás, mondják, pedig igazából nem az, ha­nem a „nevelőtestület előze­tes egyetértésének" kikérése az új igazgató megbízásához. Az aktust jogszabály írja elő, az oktatási törvény nyo­mán született 27/1986-os mű­velődési miniszteri rendelet. Itt olvashatjuk azt is (egyebek között), mi szükséges, hogy valaki iskolaigazgatói megbí­zást kapjon: „felsőfokú isko­lai pedagógusi szakképzett­ség, a pedagógiai munkában kiemelkedően végzett tevékeny­ség, legalább ötévi szakmai gyakorlat". Az igazgatókat újabban öt évre bízzák meg. A jelöltek­nek (önjelölteknek) pályázniuk kell, ennek során szakmai programot is kérnek tőlük, amelyet az illetékes művelő­dési osztályhoz kell benyújta­ni. Az osztály a pályázatot szakmai véleményezésre a me­gyei művelődési osztályra kül­di tovább, majd a dosszié visszakerül az iskolához, ahol három tagú bizottság gondos­kodik arról, hogy mindenki megismerhesse. Istenkúton azért vált szüksé­gessé az igazgatóváltás, mert Soós János, aki tizenhárom éven keresztül irányította az ország második nevelési köz­pontját, nyugdíjba vonul. He­lyére hárman pályáztak (ez keltette fel érdeklődésünket): D. P.-né és P. L. a tantestü­letből, L. I. pedig egy Pécs­hez közeli falu iskolaigazga­tói székéből. A pedagógusok - közöttük az óvónők —, az étterembe vonulnak. Kezdődik az értekez­let. Reinné Somkuti Ágnes kö­szönti a megjelenteket. Ven­dégek is vannak, Kovács La- josné a városi művelődési osz­tályról, leli József a helyi pártszervezettől. Felkérik a jegyzőkönyvvezetőt, jelenléti ívet köröznek. Megállapítják, hogy a negyven szavazásra jogosult pedagógus közül har­mincöt jelent meg, tehát a testület határozatképes. Rein­né ismerteti az előzményeket, idéz a jogszabályból: „Az in­tézményvezető megbízásához a nevelőtestület előzetes egyet­értése szükséges. A nevelőtes­tület minden pályázó tekinte­tében külön szavaz. Egyetérté­sét annak megbízásával kell megadottnak tekinteni, aki az érvényes szavazatoknak több mint ötven százalékát meg­kapta". Nem mondja el, de itt min­denki tisztában van vele: többes pályázatnál a szava­zatok sorrendje nem kötelezi a megbízást adó végrehajtó bizottságot. Lehet, hogy aki végül is igazgató lesz, a tan­testülettől csak 52 százalé­kot kapott, s a tanári kar nagyobb bizalmát élvező rivá­lis nem nyeri el a városatyák tetszését. A pályázatok értékelése kö­vetkezik. Az igazgatóhelvettes felolvassa a megyei művelő­dési osztály szakmai vélemé­nyét. Ennek lényege: D. P.-né jól ismeri a ne­velési központ működését, problémáit; értékelése kellő­képpen kritikus, programja mértéktartó fejlesztést kíván megvalósítani, elképzelései megalapozottak. L. I. pályá­zata arról tanúskodik, hogy alapvetően ismeri az intéz­ményt, de szakmai program­ja túl általános, fejlesztési el­képzelései kevéssé rugalma­sak, nem tűnik ki belőlük, hogy kizárólag erre az intéz­ményre vonatkoznak. P. L. pá­lyázata aprólékos, pontos is­meretekről vall, de inkább igazgatóhelyettesi, gondnoki szemléletet tükröz. „Az intéz­mény bátrabb, korszerűbb ve­zetői munkára adna lehetősé­get." Aztán a szakszervezeti bi­zottság véleménye hangzik el. D. P.-né pályázatát értékelik a legkedvezőbben, bár a je­lentésben ott parázslik egy mondat: „a demokratikus lég­kör kialakításáért nem tett meg mindent a korábbi idő­szakban”. L. l.-ről kevés adat all rendelkezésükre, program­ja alapján nem tudják meg­ítélni, demokratikus-e a veze­tési stílusa. P. L.-t lényegé­ben még túl fiatalnak tart­ják kollégái a vezetésre, ta­lán kicsit szertelennek is. Már kijelölték és megsza­vaztatták a szavazatszedő bi­zottság elnökét, amikor L. I. bizonytalanul fölemeli a ke* zét, szót kér. — Úgy tudom, az alsófokú oktatási intézmények pártszer­vezetének véleményét is ki kell kérni a pályázókról. Miért nem ismertetik azt is? — kér­dezi. Majd amíq-az elnöksé­gi asztalnál ülők összehajol­nak, rövid beszédbe kezd:- Amikor 1945-ben, szülőfa­lumban Fábián Béla hős par­tizánnal beszéltem, aligha gon­doltam volna, hogy egyszer az őróla elnevezett intézmény igazaatói székét fogom meg­pályázni . . . ívnyi papírról olvassa fel azokat az eredményeket, ame­lyeket a Pécs környéki iskola az ő vezetése alatt elért. El­mondja azt is, hoqy ott nem- req 100 szózqlékos szótöbb­séggel úirgválasztották, ide azért oálvnzott. mert érdeklik az intézmény törekvései. Felelős szavazásra buzdító kis szónoklata végén válgszt kap R. Somkuti Aqnestől a kérdésére: a párt véleménye benne van a megyei műve­lődési osztály szakvéleményé­ben. Több hozzászólás nincs. Ki­osztják a szavazócédulákat, összehúzzák az étterem tér­elválasztóját. Ott bent, a fa­lon túl, egy szobányi szava­zófülke. Egyenként mennek be a pedagógusok. ' Nem telik bele húsz perc, kihirdetik az eredményt. A zöld táblán három név, egy tanárnő írja melléjük a szá­mokat. Harmincötén szavaztak, valamennyi szavazat érvényes. D. P.-né: 11 igen, 24 nem (31,4 százalék); L. I. 1 igen. 34 nem (2,8 százalék); P. L. 7 igen, 28 nem (20 százalék). Az igazgatóhelyettes tárgyi­lagosan közli, mivel egyik pá­lyázó sem kapta meg a sza-* vázátok 51 százalékát, új pá­lyázatot kell kiírni, amelynek időtartama nem lehet rövi- debb három hónapnál. A jogszabályok értelmében addig helyettesítéssel kell megoldani az intézmény vezetését. A tantestület még együtt marad néhány percre. Két kol­légát búcsúztatnak. L. I. sze­mélyiségi jogainak védelmére hivatkozva arra kér, csak a monogrammal szerepeljen a neve az írásban. Hasonló a kérése P. L.-nek is, aki nem titkolja, örülne, ha semmi néni jelenne meg a szavazásról. Havasi János Nem vonzanak a „nagy nevek99 sem7

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom