Dunántúli Napló, 1987. július (44. évfolyam, 179-209. szám)

1987-07-19 / 197. szám

Az NB III. újoncai Eddig területi bajnokság volt 'a neve, most ősztől NB lll-nak hívják majd. Ebben az új idényben a Paksi Atomerőmű SE, a Csurgó és a Pécsi BTC az újoncai ennek az osz­tálynak. Ezeket a csapatokat mutatja be az összeállításunk. Csurgó Csurgón most arra büszkék az emberek, hogy fiaik veret­lenül nyerték a Somogy megyei labdarúgó-bajnokságot. A jegtöbb. gólt rúgták és a leg­kevesebbet kapták a mezőny­ben. Készéi Ferenc, a csapat ed­zője: ✓ ; — Két év alatt sikerült egy ütőképes gárdát kialakítani. Előtte a nagykanizsai Volán Dózsánál edzősködtem. Onnan igazoltuk Vékonyt, Puskást, Markeket és Bántót, így a csa­pat gerincét már korábban is­mertem. Tavaly az első három hely valamelyikének a megszer­zését tűztük ki célul. • Végül, épp hogy lemaradva Marcali­tól, másodikak lettünk. Az első év tapasztalata alapján ek'kor már. a bajnokság megnyerését’ terveztük. Sikerült olyan játéko­sokat szereznünk, akikkel már az 1986^87-es bajnoki évben te.- rületi szinten végezhettük az edzésmunkát. — Amikor kiestünk a terüle­ti bajnokságból — veszi ót a szót Bódis János, csapatkapi­tány —, 15 jó képességű játé­kosa volt az együttesnek. Most csak tíz van, mégis jobb a csa­pat. — Az edző kimutatásában hogy néz ki a játékosok rang­sora? — Az egész csapatot dicsé­ret illeti, de Tóth Péter jobb­hátvédet külön is .kiemelném. Szólni kell C. Kovácsról, a söprögetőről, aki 37 évesen is a csapat erőssége volt, Bántó­ról és Puskásról is. — Mik a terveik? — Sikerült leigazolni a Ka- posgép VL együtteséből Pos­tát, ő már a mi játékosunk. Tárgyalásokat folytatunk a Sió­fokkal Győr és Csalos, a Nagyatáddal Vörös és a Barcs- csal Sütő hozzánk kerülése ügyében. A célunk nem lehet más, mint az NB III-ban a biz­tos bentmaradás. A csurgói labdarúgók, a baj­noki aranyérem mellé, a Sza­badföld Kupát is elnyerték.’ Balázs Andor nak 15 fordulója során mindig a csúcsról, listavezetőként te­kintettek vissza a mezőnyre. Több szakvezető véleménye szerint már akár áprilisban ki­oszthatták volna az aranyér­met a Duna-parti együttes szá­mára. Mindössze egyszer, a 23. játéknapon kóstoltak bele d vereség izébe, s bár döntetle­nekkel még apasztották pont­termésüket, de végül 85 száza­lékos teljesítménnyel megérde­melten jutottak a megyebaj­noki cím birtokába. Vábró József vezető edző:- Nagyon nehéz bajnoki esztendőt hagytunk magunk mögött. Legstabilabb csapat­részünk a védelem volt, tégla- bilisabb viszont a csatársor. Egyénileg Kakas, Nagy és Vá- jer nyújtotta a legjobb teljesit- ményt, házi gólkirályunk Ka­kas Tibor lett 25 találatával., A magasabb osztályba jutás új követelményeket támaszt. Szak­mailag mipdent megteszek an­nak érdekében, hogy az ellen­lelek ne csak a zöldfülű újon­cot lássák bennünk, hanem eredményeink alapján tisztelje­nek bennünket. Erősítünk, Kiss és Somodi (Szekszárdi Dózsa), Vörös (Dombóvári Vasas) és lunkuncz (Tengelic) már alá­irt hozzánk. Fekete László Pécsi BTC Három évig kellett várniuk a Pécsi BTC szurkolóinak arra. hogy kedvenceik a megye­bajnokságból visszajussanak a területibe (illetve most mór NB III-ba). Amikor 1984-ben kies­tek, a legtöbben fogadni mer­tek volna, hogy a PBTC a kö­vetkező idényben már újra egy osztállyal feljebb folytathatja. Ez nem így történt. Pedig a megyebajnoki évek első kettő­jében is dobogón végzett a csapat, más kérdés, hogy mind­két alkalommal hiányzott az a plusz, ami egy bajnokság meg­nyeréséhez kell. Az 1986/87-es bajnokságban azonban nem volt ellenfelük. Illetve, majdnem csináltak ma­guknak egyet. . . Végig vezet­ték a tabellát, volt, hogy nyoic pontos előnyre is szert tettek, az utolsó fordulókban mégis izgulniuk kellett.- Elfáradt a csapat a végé­re, a somberekiek pedig min­dent egy lapra tettek lel, s majdnem sikerült is megelőz­niük bennünket - mondi i Renkó Vilmos szakosztályvezető. - Az utolso fordulóban dőli csak el a bajnoki cím sorsa, szerencsére ekkor már nem hi­báztak a liúk. Az idegenbeli döntetlen elég volt az első­séghez. Az idei nyár tehát a maga­sabb osztály magasabb köve­telményeire való felkészülés jegyében telik el. Az edző, Vincze György tulajdonképpen nyugodt lehet, hisz csapata fia­tal játékosokból áll, az erőn­lét megszerzése így nem j ;- lenthet gondot. A rutinos ZsoI' dr. is rendelkezésére áll, s amennyiben az abszolút gó:- király, Stájer (három év alatt 160 gólt lőtt a megyebajnok­ságban!) mégsem kap enge­délyt a külföldi szerződésére, megpróbálják rábírni, hogy ma­radjon még egy-két évet a PBTC-nél.- A csapat gerince adott — így Renkó Vilmos - Bérces, Lajos, Görög, Bari, a két Pán- czél, Bőd ró, Nikolics, Gettó, Gáber, Tar, Harsónyi és Zsolt dr. mellé szertnénk leigazolni a sellyeiek kapusát, Hirthet, tárgyalásban vagyunk a siklósi Ferenczivel és valószínűleg hozzánk jön Sütő is a P. Kinizsi­ből. Fiatal csapatunk van. Nagy terveink nincsenek, ló célunk: ne legyenek kiesési gondjaink. P. Zs. Gyeplabdamérkőzésre is lehet tippelni Fellendültek a zugtotözök Totó a Szovjetunióban — Aratnak az üzérek Az utóbbi hetekben a moszk­vai totózók előtt már reggel nyolc óra előtt hatalmas sorok kígyóztak, majd a nyitás után csalódottan oszlott fel a tö­meg: nincs totószelvény. A to­tó - itt „sportprognózisnak’’ nevezik — az év elején indult be a Szovjetunióban, de máris óriási népszerűségre tett szert: négy hónap alatt 16 játékhe­tet szerveztek, amelyre 18,5 millió szelvény érkezett be. A sportprognózis csaknem azonos a magyar totóval, igaz, csak tizenhárom mérkőzés ki­menetelét kell eltalálni 1-2-x- el, és nem csak a focit, hanem a gyepla’bda, a vízilabda, vagy más népszerű sportág mérkő­zéseit is fölveszik a szelvényre. A szelvények hathasábosak, üresek, csak a mérkőzés szá­mát jelölik (a játékhét csapa­tait a sajtó közli), s legalább két oszlopot kell kitölteni, da­rabonként 30 kopejkáért (vala­mivel több mint öt forintért). A szelvény maga két kopejkába kerül. A 13, 12, 11 találatért fizetnek, néha a nyeremény a tízezer rubelt is eléri (jelenleg havi 180 rubel az átlagfizetés a Szovjetunióban). A szabá­lyok szerint 16 éven aluliak nem totózhatnak, a nyereményt sem vehetik fel, ugyanis a ta­karékpénztárban be kell mu­tatni a személyi igazolványt is. A kétkopejkás alapszelvé­nyért a moszkvai üzérek ötven­szeres árat, egy rubelt is elkér­tek — írta a Moszkovszkij Kom­szomolec egyik számában. A krónikus hiányért a szervezők a totózókat vádolták, azt állítva, hogy egyszerűen felvásárolták a szelvényeket, emiatt két já­tékhetet nem is tartottak meg, s áprilistól júniusig teljesen szüneteltették a szelvényárusí­tást. A szovjet lapok szerint a szervezők ezzel éppen ellenté­tes hatást értek el, megint fel­lendültek a zugtotózók, ame­lyek közül az utóbbi években sokat bezártak, főként Közép- Ázsiában. A problémával még a Prav­da is foglalkozott. A lap ha­sábjain Vlagyimir Ivonyin, az Állami Sportbizottság főosztály- vezetője ígéretet tett arra. hogy több totószelvényt nyom­nak majd, s az nem lesz hiány­cikk. A nehézségeket a szak­ember a kézi feldolgozással magyarázta, azért korlátozták a szelvények számát, mert kép­telenek lettek volna feldolgoz­ni azokat, a gépesítés egyelő­re nem megoldott. A szelvénye­ket egyelőre csak a nagyobb városokban terjesztik, vidéken a tervek szerint előfizetéses — 92 kopejkás - háromhasábos szelvényeket hoznak majd for­galomba. Egyelőre kísérletként, a feldolgozási nehézségek át­hidalására, több városban bevezették, hogy az ellenőrző szelvényeket egyáltalán nem is dolgozzák fel, hanem csak azt veszik elő és nézik meg, amely­nek a fogadószelvényével a to­tózó jelentkezik a nyeremé­nyért. így nem kell korlátozni a szelvények számát, nem lesz hiánycikk belőlük — mondta Ivonyin. Külföldi szerződések Ezekben a napokban - szü­net lévén a labdarúgó-bajnok­ságban - a szerződések jelen­tik az elsődleges beszédté­mát a szurkolók körében. A külföldi szerződések ügyében, csaknem országos vita alakult ki. Vannak, akik úgy foglal­nak állást: a labdarúgó csak akkor mehessen külföldi klubhoz, ha egy bi?p- nyos kort betöltött már. A tábor másik fele viszont amel­lett kardoskodik, hogy a kül .. földi szerződéseket ne kössék, korhoz; ha valakit venni akar- nak, akkor azt el kell adrii. Ma még nehéz eldönteni,.- melyik a jobb megoldás. Ha viszont szavazni kellene, ak­kor én az élőző csoport mel­lett voksolnék, vagyis azzali értek egyet, hogy egy bizo­nyos kor után lehessen kül­földre szerződni. Sokan azért aggódnak, — így vagyok ez­zel én is —, hog^b tehet­séges fiatalok távoWsaval to­vább gyengül a magyar baj­nokság színvonala. Merőben, más lenne a helyzet, ha mi is vásárolnánk külföldieket, a távozók pótlására. Tudom, arra nincs lehető­ség, hogy nyugati valutát ad­junk labdarúgókért, de talán, a szocialista táboron belül megoldhatnánk ezt a kérdést. Igaz, az első kísérlet csúfosan megbukott, a Blohin-ügy rész­letei ismertek az olvasók kö­rében. Eladni tehát már tu dunk, de a vásárlást még gyakorolni kell. Lehet, hogy ez a megálla­pítás sem a legpontosabb, már ami az eladást illeti. A szerződések ugyan egyre vi­lágosabban fogalmazódnak, rájöttünk arra, hogy minden; lényeges kérdést írásba kell foglalni, mert a szóbeli meg­állapodást a partner nem veszi figyelembe. Azért viszont még gyakran siránkoznak a klubok, hogy az eladott já­tékost nem tudják pótolni, távozása meghatározó a csa­pat szereplésében. Itt van példaként a PMSC-s Róth Antal esete. Ha már szóba jön a piros-feketék; gyengébb szereplése, akkor az okok között első helyen szerepel a hátvéd távozása Kérdezem: ha nem volt meg­felelő helyettes, akkor miért kell a Feyenoordnak. Gyor­san leszögezem, nem sajná­lom tőle, hogy Hollandiában rúgja a labdát, ha valaki megérdemli a külföldi szer- íődést, akkor ő azok közé tartozik. Azt viszont nem ér-t tem, miért kell állandóan ér­re hivatkozni. Az üzlet meg­kötése előtt kellett volna mér­legelni. Bízom benne, hogy Mészáros Ferenc távozása utón nem magyarázkodik sen­ki, és nem hivatkoznak arra, hogy a gólok azért maradnak el, mert a csatár Belgiumba szerződött. * Felelősségre vonták azokct a nyíregyházi vezetőket, akik­nek nemtörődömsége miatt csaknem kiesett csapatuk at NB ll-ből. A büntetés pél­dás, hiszen több személy is főállásban látta el ezt a mun­kakört! melyben illene tudni, hogy hány sárga lapja van a játékosnak. Az „ítéleteket’ olvasván mégis hiányérzetem! támadt. A játékost, Váczi Bé­lát senki sem vonta felelős-j ség re. Lehet, hogy most többen megdöbbennek ezen, de úgy érzem, egy hivatásos labda­rúgónak — az NB ll-ben is legálisan szerződtettek a já­tékosok, — illene tudnia, hogyis áll a sárga lapokkal. Ha már a vezetők figyelmet­lenek voltak akkor legalább Váczi szólhatott volna, hogy ebből baj lehet. Vagy ennyi­re nem érdeklik a játékoso­kat a foglalkozásukkal kap­csolatos szabályok? A VDN totó- tippjeit a 30. jó- tékhétre Mayer Mártonná villá­nyi lakos, a pécsi, Rákóczi úti Villányi ételbár üzletve­zetője állitottu össze. A 30. játékhét tippjei: 1. Vasas—Aarhus. Tipp: 1. 2. Ú. Dózsa—Wismut Aue. Tipp: 1, x. 3. Bellin/Ciia—Tatabánya. Tipp: 2, x. 4. Malmö—Videoton. Tipp: 1. 5. Jenő—Lausanne. Tipp: 2, 1. 6. Szczecin—Hammarby. Tipp: 1, 2. 7. Magdeburg—Chaux-de-Fonds. Tipp: 1. 8. Varna—Halmstad. Tipp: x, 1 9. JD. Streda—Naestved. Tipp: 2. 10. Grasshoppers—Bohemians Praha. Tipp: x, 2. 11. AIK Stockholm—Ivngby. Tipp: 1. 12. Lech Poznan—Nitra. Tipp: 2. 13. Etir—Erfurt. Tipp: 1. M 14. Cheb—Norrköping. Tipp: x. A (Smj Nyersanyaghasznosító Vállalat 1987. július 20-31. között svéd padlószőnyegdarabokból vásárt rendez a Szigeti úti általános iskolában. NYITVA TARTÁS: 10-18 ÓRÁIG. Kiváló minőség, szolid ár, parkolási lehetőség. vasárnapi 7 Tolnában az atomváros 1979- ben alakult fiatal, de dinami­kusan fejlődő sportegyesületé­nek labdarúgói hódították el a megyebajnoki címet. Három a magya-r igazság - mondhat­ják a paksiak, hiszen egy nyol­cadik és egy harmadik helye­zés után harmadik nekifutásra a dobogó csúcsán végeztek. Az Atomerőmű SE csapata repülőrajtot vett, az őszi idény- záráskor kiosztott félévi bizo­nyítványuk kitűnő érdemjegyét csupán három döntetlen „írta át” jelesre. Négy, illetve hét­pontos előnyük sejtette: az igazi trónkövetelő riválisaik száma háromra zsúgorodott. A bajnokság második szakaszá­Bencze István felvétele A Paksi Atomerőmű SE csapata Paksi Atomerőmű SE

Next

/
Oldalképek
Tartalom