Dunántúli Napló, 1987. június (44. évfolyam, 149-178. szám)
1987-06-10 / 158. szám
Dunántúli napló 3 1987. június 10., szerda Ja—mmmOmmmmmmmmmm—mm Kórushét A pécsi, baranyai kóruséletnek valóságos „nagyhete" kezdődik el ma. ,A mai napon aláírják a megyei és városi tanács, valamint a Janus Pannonius Tudományegyetem illetékesei a Pécsi Egyetemi Kórus alapításáról szóló okiratot. Holnap Budapesten nemzetközi sajtótájékoztatón jelentik be, hogy az ifjúsági Kórusok Európai Szövetsége 1988 nyarán Pécsett rendezi meg Europa Cantat néven nagy énekkari találkozóját — a szocialista országok közül elsőként itt. Pénteken Komlón megkezdődik a nemzetközi kórusfesztivál tizenöt együttes részvételével. Szombaton olasz énekkar érkezik Pécsre, viszonozva a Mecsek Kórus tavalyi olaszországi látogatását, ugyanezen a napon tartja megalakulásának 110. évfordulóján koncertjét a szigetvári Tinódi Kórus. A jövő héten szerdán pedig a Mecsek Kórus ünnepli 30. születésnapját. Mondhatnánk, hogy a véletlen hozta össze így ezeket az eseményeket. Lehet, az időbeli egybeesés nem szükség- szerű , de hogy ezek a kórusokkal összefüggő események egyáltalában vannak — az korántsem a véletlen műve. A Pécs zenei múltjában búvárkodó kutatók felemlítik, hogy már az 1367-ben alapított pécsi egyetemen is tanítottak zenét. A 17—18. században a gimnázium és a székesegyház a zenei élet központja; a polgárság művészeti érdeklődésének bizonyítéka nemcsak a házimuzsikálás terjedése és a vándor operatársulatok népszerűsége, hanem a zeneiskola alapítása ^ is. Szerepelt Pécsett Liszt Ferenc — ötven-száz évet éltek meg a munkáskórusok, zeneegyesületek. A két világháború között kiváló amatőr kórusok, az Éneklő Ifjúság mozgalma, az iskolai kóruséneklés felívelc szakasza, a munkás dalegyletek országos ünnepélye jelzi a folyamatosságot. Kodály Zoltán itt mutatta be pécsi munkatársaival az azóta világszerte elterjedt új zenei nevelési módszerét'. Ez a múlt. Marcel Corneloup, az Europa Cantat francia elnöke talán nem tudott minderről ilyen részletességgel, amikor eldöntötte, hogy itt rendezik meg a tizedik nagy találkozót. Ö csak a jelent ismerte: a jelen pedig nemcsak Kodály híre és neve volt, hanem számos magyar — köztük pécsi és komlói — kórus kimagasló színvonala, amely Pécs felé irányította a rendező szándékot, s vele együtt ötven ország háromezer dalosának figyelmét. Tavaly a spanyolországi Vitoria városában rendezett nemzetközi fesztiválon volt alkalmam megfigyelni azt a megkülönböztetett érdeklődést, amivel fogadták a Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusát, miután köztudottá vált, hogy az Europa Cantat majdani színhelyéről jött. A pécsi Leő- wey Gimnázium kórusa nemrég Belgiumban szerepelt, ahol a vendéglátók elmondták: a pécsiek meghívásával hangversenykörútjukat az Europa Cantat népszerűsítésére is szeretnék felhasználni. Mindez fontos — de nem jött volna létre az elmúlt évtizedek baranyai, pécsi kóruskultúrája nélkül. Az Éneklő Ifjúság mostani általános és középiskolai koncertjei, a tanácsok, üzemek által fenntartott, támogatott énekkarok sok éves, lelkes, közösségteremtő és ismeretterjesztő munkája nélkül. A külföldi utak magyar muzsikát népszerűsítő, a hazai fesztiválok tapasztalatcserét erősítő alkalmai nélkül. Köszöntsük a jubilálókat és az újakat, és legyünk büszkék arra a mintegy ötven ifjúsági és felnőtt kórusra, amelyek tagjai ilyen állhatatosak abban, hogy a muzsika szépségében akarnak részesülni. G. T. Lóczy Lajos országos földrajzi tanulmányi verseny (Tudósítóinktól) A Lóczy Lajos országos földrajzi tanulványi verseny országos döntőjére 1987. május 11—12—13-án került sor a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnáziumban. Ezt a versenyt 20 évvel ezelőtt indította el az iskola. A hat gimnázium meghívásos versenye — I. László G. Budapest, Radnóti M. G. Szeged, Leőwey G. Pécs, Táncsics Mihály G. Kaposvár, Perczel Mór G. Siófok, Munkácsy Mihály G. Kaposvár — az elmúlt tanév során lett országossá az első évfolyam részvételével. Az 1986/87-es tanévben terjesztették ki a második évfolyamra, amelynek következtében a földrajzi verseny, az első osztálytól kezdődően a negyedik évfolyamos tanulókkal bezárólagosan folyamatossá vált. A verseny mindkét évfolyamon három részből áll. Az elsősöknek ábraelemzésből, képelemzésből és logikai térkép- olvasásból kell számát adni három bizottság előtt. A második osztályosok a szocialista, a fejlődő és a fejlett tőkés országok szakmai anyagából mérik össze tudásukat. A felhívásra közel 140 gimnázium jelentkezett, s a rendezők becslése szerint 3500 tanuló vehetett részt a versenyen. Az országos döntőre beérkezett dolgozatok száma 1210. Az országos döntőbe 64 versenyző került, 34 elsős, 30 másodikos. Az első évfolyamon az esztergomi Dobó Katalin Gimnázium tanulója, Merczi Mónika. lett a győztes. A harmadik díj tulajdonosa Sütő Katalin, a mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium tanulója. ■ A második évfolyam tanulóinak versenyén az első díjat Ábrahám Tamás, a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium tanulója nyerte. Az 1987/88-as tanévben Magyarország földrajzával bővül a másodikosok versenye. Ebből a célból kialakítandó versenybizottság és a meghatározott különdíj jelzi, hogy mennyire fontosnak tartja a szervező bizottság és a szakmai megbeszélésen részt vevő szoktanárok tanácskozása a haza jobb ismeretét, amely szorosan kapcsolódik a haza szeretetének elmélyítéséhez. Emlékkiállítás a Karinthy-centenáriumra Születésének 100. évfordulója alkalmából Karinthy Frigyesre, a XX. századi magyar irodalom egyik legérdekesebb egyéniségére, a kiváló íróra, költőre emlékező új tárlatot rendez a Nyugat Irodalmi Múzeum. A június 25-én megnyíló kiállítás már ismert, és eddig még be nem mutatott dokumentumok, fotók, kéziratok és levelek segítségével eleveníti fel — alkotói és gondolatvilágának jellegzetes csomópontjaihoz kapcsolódva — Karinthy pólyáját. Az első teremben a humoristaként és újságíróként a századelőn egyre ismertebbé és népszerűbbé váló alkotó életének, fiatalkorának dokumentumai sorakoznak. A diákéveket, s az e témakörből merítő írásokat, a Tanár úr kérem világát teszi érzékletessé a kiállítás berendezése: korabeli osztálytermi bútorok, taneszközök és tankönyvek között láthatók az első ízben bemutatott eredeti családi fényképek, korai vers- és levélkéziratok. Fotók, egykori újság kivágások idézik — a Millenniumtól 1938-ig, Karinthy haláláig — a kor történelmi eseményeit, a nagyvárosiasodó Budapest világát. A közönség elé tárnak itt mintegy 70 kötetet is: műveinek első kiadásait. A második terem dokumentumai az író életfilozófiájának, gondolatvilágának izgalmas problémaköreit idézik. Utalnak a férfi és nő kapcsolatát, az ember és a világ, az „én" kettősségét elemző, sajátos szemléletű írásaira, valamint a filozófiáját legösszetettebben tükröző Utazás a koponyám körül című műve megírásának körülményeire. Képernyő jtóff Jerome Kitty sikerdarabját jó ideje játssza a nagy páros: Tol- nay Klári és Mensáros László. Kettősüket néhány évvel ezelőtt Pécsett is végigélvezhet' tűk. Az alapanyag kitűnő, a darab egy negyven éven át tartó levelezésből Íródott — szinte Tolnay és Mensáros számára (fordította Mészöly Dezső). Már egymagában is csoda, hogy egy emberpár — váltakozó intenzitással, mindig más minőségben, de negyven éven át fenntartson egy kapcsolatot. Még nagyobb a csoda, ha az emberpár egyik fele maga G. B. Shaw, a drámaíró, a modern Európa legszikrázóbb szelleme, aki majd egy évszázadot, kilencvennégy évet élt meg ezen a földtekén. A A legjobbak között A molekuláris biológia fiatal kutatója- Miskolci vagyok, a debreceni orvostudományi egyetem ötödéves hallgatója. Az egyetemre elsőre felvettek — mutatkozik be a szemüveges fiatalember, Székely László. Kedvence a biológia; ez már az általános iskolában kiderült. Gimnazista korában biológiából az országos középiskolai tanulmányi versenyen az első tíz között szerepelt, úgyhogy csak fizikából felvételizett. Másodéves korában kezdte el a tudományos diákköri munkát, és azóta jár be a Biológiai Intézetbe, ahol nagyrészt önállóan dolgozhat, kísérletezhet dr. Schlammadin- ger József docens vezetésével. Délutánonként megy az intézetbe, gyakran éjfélig marad. Monoklonális antitestek előállításán dolgozik többnyire. A Pécsett megtartott Országos Tudományos Diákköri Konferencia orvostudományi szekciójára beküldött dolgozatának témája: a „humán cy- tokreatin ellenes monoklonális ellenanyag előállítása”. A kísérletek eredményeit a tumordiagnosztikában lehet majd hasznosítani. Előadását élénk érdeklődés kísérte.- Az egyetem elvégzése után a későbbiekben az emlős sejtek molekuláris biológiájával, génsebészettel szeretnék foglalkozni. — Székely 1 László tavaly nyáron a rotterdami egyetemen volt egy rö- videbb tanulmányúton, az idén Stockholmba jelentkezett. Néhány év óta nyílt lehetőség arra, hogy évente néhány egyetemi hallgató külföldi tanulmányúton vegyen részt. A debreceni egyetem szoros kapcsolatot tart a leningrádi egyetemmel. Székely László oda is készül. Egyetemi évei alatt angolból és oroszból középfokú nyelvvizsgát tett.- Gondolom, egyetem után a Biológiai Intézetben kíván dolgozni.- Szeretnék.- A gyakorlati munka, a gyógyítás kevésbé vonzó számára?- Sokszor gondolkodtam ezen. Érdekel a gyógyítás, de mégis az elméleti, tudományos kutatáshoz érzek nagyobb elhivatottságot. Remélem, a munkám majd a gyógyítást is segítheti. Egyszer, talán.- A debreceni egyetemen népszerű a tudományos diákköri munka? — A tudományos. diákkörnek 320 tagja van, az évfolyamunkon ötvenen vagyunk TDK-sok. Ketten szeretnénk elméleti intézetben dolgozni, a többiek gyakorló orvosok lesznek. A TDK hasznos volt, mint tudományos iskola, ahol a tudományos gondolkodást meg lehetett tanulni és erre minden orvosnak szüksége van. De a kutatói pálya nem túl népszerű.- Mi ennek az oka?- Szokták az anyagi elismerés hiányát emlegetni, de azt is, hoqy a kutatásban országunk eléggé elmaradt a külföldi élvonaltól. Nekem a tudományos kutatás nagyon fontos, ez a hobbim is. Ha nem csinálhatnám, hiányérzetem volna. Igvekszem úgy dolgozni, hoqy sikerüljön eredményt elérnem. B. A. hölgy pedig, Shaw választottja egy nagy angol színésznő, Campbell asszony. Kitty darabját nézve - kettejük levelezéséből az a Shaw rajzolódik ki előttünk, aki sq- hasem takarékoskodott a gyengébb nem rovására tett csípős megjegyzésekkel. Iróniáját magyarázták sokféleképp, attól függően, hogy jobbról vagy balról készült-e az elemzés. A lényeg mindig az volt, hogy Shaw a hazugságon, a képmutatáson, bizonyos társadalmi szerepeken háborodik fel. Nemcsak elméje szikrázóan fényes, hanem az igazság iránti érzéke is. Magánlevelezése is hordozza mindezeket a vonásokat. Shaw nőkkel kapcsolatos minden rögeszméjét és előítéletét. Leveleinek hangneme ironikus, íze fanyar - a gyengédség és az őszinte odaadás szavai éppen azért csengenek meggyőzően. Campbell pedig van olyan okos és bájos asz- szony, hogy a megátalkodott írt lefegyverezze, és negyven - valahány esztendőn át az igézetében tartsa. Ezt a párost keltette életre a képernyőn vasárnap este a Huszti Péter rendezte és Fehér György által televízióra igazított kétszemélyes darab. Tolnay Klári és Mensáros László jutalomjátéka. Felragyogtathat- ták benne mindert varázsukat; színészi, emberi tudást, bölcsességet és bájt. Valamit tudnak ők ketten, a régi magyar színi iskola még köztünk élő, nekünk játszó, kévés számú hírmondói közül. És nemcsak gyönyörű magyar beszédet, nemcsak realista színjátszást tudnak. A gesztusok, az arcjáték rezdüléseit (mikor Tolnay hangján halljuk az egyik utolsó levelet, Mensáros pedig „csak" a szemével, az arcával játssza el a sorok olvastán kibomló örömet...) Ami tőlük átjön a rivaldán az több színészmesterségnél, színészetnél, beszéd- és mozgás- technikánál. Az emberség is, ember s magyar mivoltunk olyan kifejeződése, amire csak a színész képes — és nemcsak arcával, testével, hangjával, hanem azzal is, amit belül hordoz, ami nem matéria. G. O. Nemzetiségi fiatalok lapja Megjelent az lista első száma örtó*lló lapot jelentetett meg a Magyarországi Délszlávok 'Demokratikus Szövetségének ifjúsági bizottsága, Usta (Száj) címmel. Amint azt az első számban olvashatjuk, középiskolás diákok, egyetemi, főiskolai hallgatok, érdeklődő, gondolkodó nemzetiségi fiatalok szavának ákar hangot adni ez a „száj”. Ahogy szerzői vallanak magúikról, ők a nemzetiségi közegben felnőtt áj generáció tagjai. Sok mindent másképp 'látnak szüleiknél, új problémákat fedeznek fel mai életükben, és ezeknek őszintén szeretnének nyilvánosságot adni. A lap 500 példányiban jelenik meg Budapesten, a szövetség Nagymező utcai székházában szerkesztik. Ott, ahol a Na- rodne Noviae című hetilapot, a nemzetiségi kalendáriumokat, továbbá pár éve a Névén című délszláv irodalmi újságot is. Az Usta főszerkesztője Rockov András, a szerkesztő bizottságban tizenhat nemzetiségi fiatal vesz 'részt, lapjukhoz dr. ‘Mán- dify Marin, a szövetség főtitkára írt beköszöntőt, •üdvözölve a hazai ihorvát, szerb és szlovén nemzetiség köréből kinőtt fiatal értelmiségi generációt, s annak aktivitását, lapalapító kezdeményezését. Amint az a délszláv körbe sorolható publikációknál szokásos, a horvát és a szlovén nyelvi közegben született ífásök latin, a szerbek cirill Írással olvashatóak. A két íráskép mellett két nyelv, a hor- vátszerb és a szlovén az, amin a cikkek íródnak. Indításul mindjárt né* 'hány „éles" témát dolgoznak fel az Usta szerzői: így a nemzetiségről szóló 'publikációk kérdését, melyben a nemzetiség többnyire mint a vizsgálódások „tárgya", mint „objektív informátor" játszik többnyire passzív szerepet. Egy további írás a Szentgotthárdon élő, dolgozó Rába menti szlovének asszimilációjának veszélyeire hívja fe| a figyelmet. Az asszimiláció és a nemzetiségi lét korszerű, mai megőrzésének kérdése általában központi helyet foglal el az itt olvasható író sokbon. Az Usta helyet ad fiatal szerzők szépirodalmi alkotásainak, közöl 'regényismertetést és 'filmkritikát, továbbá interjút a tavaly Pécsett zajlott délszláv színjátszófesztiválról, ■Külön cikk foglalkozik a nemzetiségi iskoláztatás helyzetével. Figyelmet fordítanak a modern szak- nyelv megismertetésére, ápolására, közreműködésre hívják a különböző szakterületeken dolgozó •nemzetiségi fiatalokat, és első számukban közölnek is matematikai, valamint csillagászati cikket, továbbá történelmi tánjyú írást. G. O. Kedves hazug Europa Cantat, egyetemi énekkar, külföldiek vendégszereplése, évfordulók