Dunántúli Napló, 1987. június (44. évfolyam, 149-178. szám)
1987-06-09 / 157. szám
1987. június 9., kedd Dunántúli napló 5 4 közületek és a lakosság részére Ügyfélszolgálati iroda nyílt a SZÜV-nél Pécsett Folytatás: a belvárosban Átvilágítás. Ha az ember ezt a szót hallja, először a tüdőszűrésre gondol. Pedig jelen esetben a megrendelők igényeit,, lehetőségeit föltérképező szellemi szolgáltatásról van szó, egyről azok közül, melyet sok egyéb mellett Pécsett, most megnyílt ügyfél- szolgálati irodájában kínál a Számítástechnikai és ügyvitel- szervező Vállalat. A Computer M vagy CM néven ismert, országszerte sorra létesülő irodák legfiata- labbika szerény körülmények között üzemel majd a Szántó Kovács János utcai székházban. De hadd tegyük mindjárt hozzá: annál színesebb felhozatallal. A szellemj termékek közül érdemes kiemelnünk az alkalmazói szoftverek létrehozását, ügyvitel- és rendszer- szervezést, önálló programok irányítását vagy meglévők hoz- záalakítását az igényekhez. Emellett vállalkozás keretében megrendelhető számítógépes rendszerek telepítésének tervezése vagy akár kivitelezése. Díjtalan a szaktanácsadás, és nemcsak közületeket szol- qól, hanem bárki által igénybe vehető.-A géppel nem rendelkezők — elsősorban diákok — számára a későbbiekben beállítanak egy Commodore 64-est, annak valamennyi seqédberendezésével, tartozékával. Szerény díj ellenében lehet proqramot futtatni, kiíratni. raizoltatni, a lehetőségeken belül szint.e mindent meaengednek maid, csak játékkal nem szabad rábolni a aépidőt. A komolyahh adat- rögzítést mágneses MDS berendezésekkel végzik, de lyukkártyát is lehet kérni. A számítógépes lehetőségek közé tartozik még, hogy az ide betérő megrendelheti alkalmazói rendszerek üzemeltetését, terminálkiszolgálást, osztott adatfeldolgozást. Igénybe vehető a szervizszolgálat is, mágnesszalagok, berendezések egyszeri javítása mellett átalánydíjas lehetőség is van. Nem kell Budapestre utazni a számítástechnikai alkalmazásokhoz szükséges cikkekért, leporellók, nyomtatványok, mágnes- és tisztítólemezek, festék- szalagok, mágneskazetták rendre ,megvásárolhatók. Valószínűleg sokaik érdeklődését fölkelti az is, hogy ez évtől a SZÜV jogosítványt kapott tanfolyamok, csoportos oktatások szervezésére, és a kurzusok kezdő, haladó, és hivatásos szinten az irodában megrendelhetők. A vállalkozás további bővítésének folyamata a CM megnyitásával nem ér véget. Mint Szegletes Emilné marketingvezető mondja, nagyobb helyiségben, kellemesebb környezetben szeretnék fogadni ügyfeleiket. A tervek között belvárosi bolt nyitása szerepel, szóba került a Rákóczi út 50-es számú ház, döntés e héten várható. Ha nem is- pontosan ezen a helyen, de remélhetően még a második félévben sikerül megoldást találni. Annál is inkább, mert az új helyiség egyet jelenthetne azzal, hogy önálló bemutató és oktatótermeket létesíthetnének és megteremtenék a qépbérlet lehetőségét. Sz. Koncz I. Növényvédelmi kiadvány A zöldségfélék növényvédelméről új kiadvány jelent meg az Agrotek Mezőgazdasági Termelőeszköz Kereskedelmi Vállalat kiadásában. A tájékoztatót a kistermelők több milliós táborának ajánlják. Színes lapjain fényképek mutatják be egyebek között a káposztafélék, a paprika, a paradicsom, a burgonya, a hagyma és a gyökérzöldségek kártevőit (atkákat. férgeket, levéltetveket, stb.) és az általuk okozott jellegzetes károk jegyeit (a levélfoltokat, a rágásnyomokat, a • sárgulást és az egyéb elszíneződést). A könnyű azonosítás érdekében szemléletes módon ábrázolják a kiadványban a lisztharmatból és más gomba-eredetű növénybetegségekből eredő levélelváltozásokat. Kellően ki nem használt lehetőség Áruszállítás - vízen Volt időszak, amikor mellékesnek tekintették Kevés szóbeli hozzáfűzni valója volt az előterjesztőnek, dr. Wilhelm Ferencnek, a megyei tanács közlekedési osztálya vezetőjének a szállítási bizottság tegnapi ülése elé terjesztett és a vízi áruszállításról szóló tájékoztatóhoz. így könnyű is a lényeget kiemelni: stagnál Baranyában a szállításnak ez az aránylag olcsó lehetősége, jobb kihasználásáért tenni kell. Az olcsónál álljunk meg egy percre: az elmúlt két tervidőszakban a megye 65 millió forintot fordított á dunai kompátkelésre. Felvetődött annak gondolata, hogy a Mohács* A korabeli igazgató a csapatfal avatója Kerényi János nyugalmazott igazgató tanító leleplezi Balatincz Zoltán fafaragó Móricz domborművét. Móricz>napok a Mecsekaljai Általános Iskolában magyarázta Katits Kálmán igazgató. 1938. január 28-án a Pesti Napló egyik számában jelent meg Móricz Zsigmond Virágoskertben című írása. A cikkben az író' a pécsi rácvárosi iskolát mutatta be, amelyben akkor Kerényi János volt az igazgató-tanító. A csaknem fél évszázada publikált írás főszereplője és írója tegnap újra „találkoztak" egymással, az ünnepség keretében; Kerényi János leplezte le a Móricz Zsigmond tiszteletére állí- 1 tott csapatfalat a Mecsekaljai Általános Iskolában. A 94 éves nyugalmazott igazgató a fel- * kérésre szívesen vállalta az ünnepségen való részvételt, annál is inkább, mert mini mondta, nyugdíjba vonulása óta ez volt az első ilyen rendezvény, amire meghívták. Az ünnepség után kulturális programokkal mutatkozott be az iskola diáksága. Felléptek az énekkarok, a bábszak- körösök, kiállításon mutatták be legjobban sikerült munkáikat a technika szakkör tagjai. Az egymást követő produkciók is jelezték, hogy bár kicsi az iskola, tanulói túlnyomórészt munkásszülők gyermekei, azért érdemes odafigyelni rá. • A gyerekek hagyományosam jól szerepelnek a tanulmányi versenyeken megyei, de országos szinten is, sőt néhány tanuló már nemzetközi sikereket is elért.- Hasonlóan büszkék vagyunk iskolánk sporteredmé- nyeire is. Ezek között a tö- megsportdt említhetjük elsőiként, de örömmel számolunk be arról is, hogy itt, a Mecsekaljai Általános Iskolában nevelkedett számos ma is aktív első osztályú sportoló — mondta Katits Kálmán. A szép eredmények bizonyára segítenek az iskola terveinek kivitelében. K. E. Külvárosi iskola szép eredményekkel Könnyen lehetett odatalálni tegnap reggel a Mecsekaljai Általános Iskolába Pécsett. Csak a kisdobos és úttörő egyenruhába öltözött rácvárosi gyerekeket kellett követni és hamarosan az intézménybe jutott az ember, méghozzá annak nem is akármilyen rendezvényére. Az úttörőcsapat névadója nieglcérdextllk A.világon több mint ötven- millióan, hazánkban is mintegy kétszázezren élnek a tab- lettás születésszabályozás lehetőségével. Sajnos a hazai kínálat a nyugati országok kétszáz körüli választékához képest igen csekély. Nem is beszélve arról, hogy a forgalomban levő hatféle fogamzásgátló tabletta sem mindig kapható. Az elmúlt hetekben éppen az Anteovin volt az, amelyet sok nő hiába keresett a gyógyszertárakban. A Gyógyáru Értékesítő Vállalat áruforgalmi Osztályának vezetőjétől megtudtuk, hogy a legutóbbi hiány oka: az Anteovint csomagoló NSZK gyártmányú gép meghibásodott. A tabletta egyedülállóan kis mérete miatt más gépek beállítása lehetetlen volt, az NSZK gépet viszont itthon nem tudják javítani, ezért két hónapra elszállították az NSZK-ba. Kérdésünkre: vajon a következő meghibásodás is kéthónapos An- teovin-hiánnyal jár-e? Pölcz Istvánná elmondta, hogy azt a gépet csak az NSZK-ban tudják javítani, ezért ha meghibásodik, újra ki kell szállítani. Bár a nőgyógyász szakorvos szerint a többszöri tablettaváltás nem hasznos, de különösebben nem is káros a női szervezetre, mégis olvasóink közül többen fejfájásra, rosszullétre panaszkodnak a gyógyszerváltás után. Dr. Ve- reczkey Gábor, a POTE Szülészeti Klinikájának adjunktusa elmondta, hogy ennek egyetlen oka az lehet, hogy orvosuk nem a nekik megfelelő készítményt írta fel. A nők ugyanis kétféle típusba sorolhatók: ösztrogén túlsúlyosak (ismertetőjegyeik: igen nőies alkat, görcsös vérzések, erős menstruációs előtti ingerlékenység), illetve pro- geszteron túlsúlyosak, gyenge vérzés, fiús jelleg, depreszMiért volt hiánycikk az Anteovin? Ma érkezik 5 500 darab sziós hajlam). Aj első csoportba tartozóknak inkább a Rigevidont, míg a másik’ típusnak a kevesebb progesz- teron hormont tartalmazó Ovidont célszerű szednie. Ez az ajánlás sem tökéletes, mert a fogamzásgátló tablet- -tákat végül is egyénre szabottan kell felírni. Dr. Vereczkey Gábor elmondta, hogy az Anteovin kétségtelenül az egyik legjobb összetételű fogamzás- gátló, mert a legjobban utánozza a női ciklust, és emellett kevés hormont tartalmaz. Éppen ezért fiatal, a nemi élete kezdetén levő lányoknak illetve a 40 év körüli asz- szonyoknak ajánlatos. Aki az átmeneti hiány miatt nem tudja megvenni, annak a hormonösszetételben közelebb álló Rigevidont tanácsos szednie. Dr. Czopf Józsefné, a Baranya Megyei Gyógyszertári Központ utilizációs csoportjának vezetője tájékoztatott arról, hogy nemrég egy háromezer darabos szállítmány érkezett Pécsre Anteovinból, s ezeket mar árusítják a gyógyszertárakban. Azt kérik, hogy egyszerre ne 2—3 receptre kérjék a gyógyszert, mert akkor mások már valóban nem tudnak' hozzójűtni. A GYÓGYÉRT tájékoztatása szerint tegnap Budapestről még ötezerötszáz darabot indítottak útnak, amely ma reggel érkezik Pécsre. Hiánytól tehát a közeljövőben nem kell tartani. Hámori A. Révhajózósi Vállalat átveszi ezt a munkát teljesen az érintett többi, szomszédos megyétől - ha erre a feltételek biztosítottak. Azaz: ha pénz is jár vele. Mert azért a víziút sincs ingyen. • Baranyában két .folyó jöhet számításba: a Duna és a Dráva, az előbbin nemzetközi és belföldi forgalom zajlllk 31 kilométeres megyei szakaszán, az utóbbi ugyan 66 kilométeren át baranyai, de csa'k belföldi áruforgalomra használják. E kettőt is egybevetve a megyében szállított összes áru- mennyiségnek csak másfél százaléka megy hajókon, uszályokon. A Dunán a kikötő- és rakodóhelyek kiépítettsége megfelelő szinten van, komolyabb árufel.futás - még hirtelen jelentkező igéhyek - esetében is ezek a rakodóhelyek bővít- hetőek. A hó rom rakodóhelyen - mindegyik Mohácsnál van - az elmúlt évben 44 674 tonnás áruforgalmat bonyolítottak le. Ügy tűnik, a remélt felfutás háttere - ami a vízi úton szállítandó áruféleségeket illeti - megvan: például erre az útra terelhető a megyébe érkező import szilárd műtrágya szállítása. Ennek is van persze feltétele: szükség lenne egy új, mintegy 6-8 millió forintba ke. rülő rakodó-kikötőre. Egyébként a belföldi vízi áruszállításra sok baranyai fuvaroztató vállalkozna, sajnos, a korábbi Iparte'epítés: koncepció nem számolt ezzel a lehetőséggel, így nem épültek üzemek a vízi ufa’k mellé. A szállítási bizottság javasolta az érdekelt folyamszabályozási szerveknek és a megyei tanácsoknak egy olyan tanulmányterv megrendelését, amely teljes körben vizsgálná meg: hogyan bővíthető az áruszállítás vízi úton a térségben. M. A. Nemzetközi gyerekkórus- fesztivál Komlón Komló a héten nemzetközi gyermekkórus-fesztiválnak ad otthont. A háromnapos rendezvén,- sorozatot június 12-én, pénteken kora délelőtt a Komlói Bányász Fúvószenekar térzenéje vezeti be, majd a kórusok felvonulása után fél 11-kor a Lenin téren nyílik meq a fesztivál. A fiatal dalosok méa a délelőtt folyamán Kodály Zoltán szobránál teszik tiszteletüket. Délután fél 6-kor két helyszínen kezdődik a bemutató. A komlói Színház- és Hang- versenyteremben nyolc — a soproni, a Ivovi, a budapesti, a szuhumi, a debreceni, a brnoi, a nyíregyházi és a gratweini — gyermekkórus, a Városi Sportcsarnokban oedig hét - szczecini, a székesfehérvári. d moszkvai, a miskolci, a liubjanai, a fort pitti és a komlói — gyermekkórus ad hangversenyt. A' szombati bemutatókat a péntekihez hasonló időpontban és helyszíneken rendezik mea, csak a kórusok két csoportja cserél helyet. A találkozó harmadik, befejező napjón, szombaton 17.30-kor, miután a zsűri értékelte mór a produkciókat, a résztvevő kórusok közös záróhangversenyt adnak a városi sportcsarnokban. A fesztivál háromnapos programiában nemcsak dalos rendezvények szerepelnek. A kórusokat kísérő, és a fellépéseket fiqyelő szakemberek két alkalommal is, szombaton és vasárnap délelőtt, szakmai tanácskozásra ülnek össze. A hangversenyek helyszínén oedig a komlói kórusfesztiválok történetét bemutató fotókiállítások várják az érdeklődőket. után ebben az évben elősző rendeznek Móricz-napokat a; iskolában. — Ápolni, gondozni kell az iskolai hagyományokat. A kö zelmúltban erre hívta fel a fi gyelmünket az új oktatási tör vény is. Mi most hagyomány teremtő céllal rendezzük me< ezt az ünnepséget, amit éven te szeretnénk megismételni -