Dunántúli Napló, 1987. június (44. évfolyam, 149-178. szám)
1987-06-27 / 175. szám
A Rijksmuseum száz esztendeje Az amszterdami Rijksmuseum épülete Öbölhaboru Robbanásveszély az olajországúton G. G. Puskin Elvonni előttem a múlt... 1987-et az UNESCO Puskin-évrtek nyilvánította a költő születésének 150. évfordulója alkalmából. Bármennyire is hihetetlen, még csupán száz esztendős Hollandia szépművészeti múzeuma. Azé a Hollandiáé, amely az egykori Németalföld részeként a festészet, az építészet, az iparművészet egyik bölcsője volt. A világnak ez a páratlanul értékes gyűjteménye öt nagy, korábban már meglévő tárgyegyüttes anyagából keletkezett. Volt miből válogatni a neore- neszánsz és neogótikus elemeket ötvöző — mellesleg Amszterdam központi pályaudvarára kísértetiesen hasonlitó —intézmény számára! Hogyne, hiszen egyebek között már 1800 májusában megnyílt a hollani dók Nemzeti Művészeti Galériája, amelynek műtárgyait a hajdani helytartók szedegették össze. Napóleon testvére, Louis Bonaparte — ő 1806. és 1810. között ült a holland trónon — aztán még megtetézte az addig kiválogatott kincseket és példáját követve utódai is kötelességüknek érezték a vásárlással együtt járó műpar- tolóst. Az 1860-as évek elején döntött úgy Amszterdam elöljárósága, hogy egy vadonatúj épületben kell az időközben mór világhírre emelkedett képeket, szobrokat sőt ötvöstárgyakat, bútorokat — láthatóvá tenni. P. J. H. Cuypers 1876-ban kapta a megbízatást, és alig egy év múlva el is készült a Rijksmuseum terveivel. A múzeum építkezése nyolc évig tartott, és amikor száz éve befejezték a sok-sok érték áttelepítését, valóban világcsodájára nyithattak ajtót a látogatók. Remekművek: Frans Hals pompás arcképei, amelyek a XVII. század végének flamand A párizsi Le Bourget repülőtéren véget ért a 37. nemzetközi légiszalon, a világ repülőgép- és űrhajózási iparának legnagyobb bemutatója. A siker minden szempontból hatalmas volt: több százezer látogató, köztük állam- és kormányfők, az iparág vezetőinek színe-java, s ami a legtöbbet mond, sokmilliárd dollár értékű szerződés köttetett ezekben a napokban. A résztvevő 31 ország 1465 cége számos ismert termékével és jó néhány újdonsággal is előállt. A légiszalonon látottak és a lezajlott tárgyalások arra vallanak, hogy a polgári és a katonai repülőgép- gyártásban és az űrkutatásban tovább élesedik az öldöklő verseny a piacokért. Az az első osztályú versenyzők csak hárman vannak: az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Nyugat-Európa. Az is valószínű, hogy ma már egyetlen nagyobb repülőgép- vagy űreszközgyártó sem maradhat meg csak a polgári vonalon, a katonai célú gyártás úgy látszik, elkerülhetetlen a talpon maradáshoz. i A repülőgépek között a nyugat-európai együttműköpolgárságát „írják le" a maguk hétköznapias fennségében, Jan Steen életképei, ezek q szinte fényképszerűén valósághű, de jelképiségükkel örökérvényűnek bizonyuló kompizí-i ciók. Az említett két művész a haarlemi iskolához tartozott. (Haarlem hollandiai város; Frans Hals alapított ott hajdan hires festőiskolát) A másik, szintén Németalföldön alapított defti iskolát ismét csak festőóriások művei képviselik. Michiel Jansz Mier- velt volt ezek egyike; ő leginkább a portréfestésben jeleskedett. Hanem az igazi remeklések az antwerpeni műhelyből kerültek ki! Ott dolgozott többek között Peter Paul Rubens, aki az európai uralkodók és fejedelmek királyi festője volt, vagy az a „paraszt” Brueghel, aki meg éppen a legegyszerűbb nép fiait, lányait választotta modelljéül. Mindezek után is elkülönül ebben az intézményben még egy-két jellegzetes műhely: a hágai például — ennek egyik nálunk kevésbé ismert, de annál jelesebb képviselője Jo- hannes-Mijtens volt —, vagy az utrechti, ahol szinte kézzelfoghatóan érzékletes életképek készültek. A Rijkmuseum igazgatósága hamar felismerte, hogy a haarlemi, az antwerpeni, a hágai meg a többi mesteriskola vászonra festett remekei csak úgy örökíthetők át az utókorra, ha megfelelő védelemben részesültek. Rubens, Brueghel, és a még nem is említett Rembrandt alkotásait légkondicionált vitrinbe kerültek. désben készülő Airbus-család új tagja, az A-320 voit a légiszalon sztárja, de az Airbus kirukkolt maketten a leendőy A-330 és A-340, valamint a jövő évezred 5000 km-es sebességű gépeinek vázlatával és hajtómű koncepciójával is. Az A-320 visszatérést jelent az átlagos repülőgép méretekhez és teljesítményhez: két hajtóműves, 130-180 utast szállít, maximum 3500 km távolságra, igazi kontinentális gép, amely 1988 őszén lép szolgálatba. Nagy újdonsága, hogy a világ első elektronizált vezérlésű gépe lesz, aminek következtében fedélzeti mérnököt nem is akarnak pilótafülkéjébe ültetni, csak a két pilótát. Az Airbus jövője a leendő négymotoros A-340-el biztosítva látszik. A nagy hatósugarú gép 14 000 km-t tud majd leszállás nélkül repülni 260- 290 utassal, s először támaszt komoly versrenyt a Boeing 747-nek. Ezzel az Airbus néAz utóbbi hetekben ismét felforrósodott a Perzsa (Arab)? öböl vize és légköre. A feszültség lázgörbéjének emelkedése nemcsak átvitt értelemben, hanem valóságosan is robbanás- veszélyes helyzetet teremtett a közel-keleti „olajbirodalmak" leginkább gyúlékony szögletében. Az ok-okozati láncolatban ennek közvetlen, a felszínen látható előidézője ez immár hetedik esztendeje dúló iraki—iráni háború. Az öböl környékén — amely egyébként a parti államokkal kapcsolatban ólló külföldi exportőrök legfőbb olajszállítási útvonala — sokféle és bonyolult érdek ütközik össze. A hamburgi Der Spiegel adatai szerint Nyugat-Európa innen fedezi energia hordozó szükségletének 20—25, Japán pedig több mint 60 százalékát. Miután az USA részesedése ebből a körzetből mindössze 6’ százalék, Washingtonban q meglehetősen nagy aránybeli különbséget hozzák fel annak indoklására, hogy a NATO nyugat-európai tagállamai a jelenleginél jóval többet vállalhatnának a hajózás haditengerészeti biztosításában az Arabtenger felé vezető kijárat legérzékenyebb „ütőerénél", q Horm űzi-szorosban. Az Omani-öbölre nyíló, 15— 18 kilométer széles, és 85 kilométer hosszúságú szoros katonai szempontból valóban a legsebezhetőbb, és ezt —földrajzi elhelyezkedésénél fogva — számottevő flottaerejével és parti telepítésű harceszközeivel — (köztük rövid hatótávolságú tüzérségi rakétáival) Irán előnyösen kihasználhatja. Irak ezzel szemben az öbölre is kiterjedő hadműveleteivel, főleg légifölényének kiaknázásával igyekszik gyengíteni a vele hány év múlva mór az utas- szállító gépek teljes skáláján versenyre kelhet a két amerikai óriással, a Boeinggel és a McDonell Douglasszel. A katonai gépek között a hatalmas amerikai interkontinentális bombázó, a B 1B volt a sztár. Ebben a kategóriában más gép nem is volt látható a betonon. A B 1B légi utántöltéssel képes több mint 10 ezer km-re lévő célt támadni és leszállás nélkül visszatérni támaszpontjára. Az Airbus elnöke a légiszalonon jelentette be, hogy megkezdik ők is repülőgépeik katonai változatainak tervezését. Az űrkutatásban ma a Szovjetunió a vezető hatalom. A kiállítás egyik sztárja a szovjet pavilonban látható űrkomplexum életnagyságú makettje volt. A Szojuz TM űrhajóból, a Kvant modulból, a Mir űrállomásból és a Progressz teherszállító űrhajóból álló 35 mészembenálló fél hadviselési képességét. Egyikük is, másikuk is arra törekszik, hogy egy-, mást kölcsönösen elvágják a gazdasági-pénzügyi forrásoktól, s megfosszák a fegyveres küzdelem folytatását tápláló olajbevételektől. Ez az igen tetemes anyagi és élőerő-áldozatot követelő „gazdasági háború" — vagy ahogyan Nyugaton mondják: a „tankerhábo- rú” — 1981-től fokozatosan bontakozott ki. Amig például 1981. és 1983. között „csupán” 45 olajszállító tartályhaj.ót ért támadás az öbölben, 1984-ben már 67-et, 1985-ben 83-at, 1986-ban pedig 105-öt. Ez év első négy és fél hónapjában a mérleg serpenyőjében 34 „nagy tengeii célpont" szerepelt, köztük a „Csujkov marsall” nevű szovjet tankhajó, amely Kuvait partjainál futott aknára. Ugyanaznap, a késő esti órákban az öböl közepe táján tartózkodó amerikai „Stark” fregattra csapott le az iraki légierő egyik francia gyártmányú gépe. A 37 tengerész halálát követelő incidens nem túl nagy távolságra történt a Hormuzi-szoros- tól, ahol a legfejlettebb tőkés országok évi kőolajszállításainak összességében körülbelül egyötöde áramlik át. A Reagan-kormányzat . az öbölben járőröző fregattot ért iraki légicsapást most ürügy-, ként próbálja felhasználni arra, hogy a „hajózás szabadsága biztosításának” jelszavával fokozza katonai jelenlétét a térségben. A parti államok: attól tartva, hogy egy nemkívánatos „eszkalációba" sodródhatnak, aggodalommai szemlélik a fejleményeket. teres űrvonatot sokan megnézték kívülről, belülről. Az Európai Űrkutatási Hivatal (ESA) csak a jövő évtized végére reméli összeállítani a maga komplex űrállomását. Ennek részei egyelőre a tervrajzokról készült maketteken láthatók. Az egyelőre csak rózsaszínű álmok mellett annál keményebb realitás volt, amikor Valerij Ignatov, a Licenzintorg; vezérigazgató bejelentette, hogy a Szovjetunió 30 millió dollárért kész Proton rakétáival Föld körüli pályára juttatni bármely űreszközt. Ez az ajánlat alaposan alákínál a tervezett nyugati áraknak. Arról nem is szólva, hogy ez idő szerint a szovjetek — és talán a kínaiak - tulajdonképpen egyedül vannak a kereskedelmi műholdfelbocsátás piacán: az amerikaiaknak nincs működő hordozórakétájuk, a nyugat-európai Ariane pedig legutóbb szintén meghibásodott, csak augusztusra tervezik újabb felbocsátását. László Balázs A nagy októberi szocialista forradalom előtt Moszkvától délre, a Lopasz- nya folyócska partján Nyikolaj Ivanovics Vaszilcsikovnak, az 1812-es honvédő háború hősének volt egy kis birtoka, meg egy kétemeletes háza, amit a 18. században építettek kőből . . . A ház mellé még különféle melléképületek is kerültek; egy üvegház, egy istálló, egy kisebb cselédház, no, meg egy gyümölcsös is. Közel volt a „Szent Anna fogantatása" nevet viselő családi templom, ami még ma is áll. A templom mellett van eltemetve Alekszandr Szergejevics Puskin számos leszármazottja . . . Ugyanis Natalija Nyikola- jevna Puskina (született Gon- csarova) testvéie, Ivan Nyiko- lajevics Goncsarov — Jekatye- rina Nyikolajevna Vaszilcsiko- vát vette feleségül. Én az észtországi Narva városában születtem 1913. december 13-án. Amikor kitört az első világháború, az édesapám — Grigorij Alekszandro- vics Puskin - az alakulatával elindult a frontra. Az édesanyám, Julija Nyikolajevna öt gyerekkel maradt odahaza. Anyagi nehézségek miatt arra kényszerültünk, hogy átköltözzünk az ismerőseinkhez Moszkvába. 1915-ben Goncsarovék Lo- pasznya faluba hívták az édesanyámat a gyerekeivel együtt, ahol mindannyian könnyebben vészeltük át a háborús időket. A Goncsarov- lányok segítettek az anyámnak az öt gyerek eltartásában és nevelésében. Amíg az édesapám a fronton volt, az édesanyám Lapasznyában tanított. Amikor aztán Goncsarovék egykori birtokán hétosztályos iskolát rendeztek be, az édesanyám németet kezdett ott tanítani. Az édesapám, Grigorij Alek- szandrovics Puskin a katonai pályát választotta, vagyis az apjának, Alekszandr Alek- szandrovicsnak a nyomdokaiba lépett, aki a költőnek a legidősebb fia volt. Az apám elvégezte a szentpétervári tiszti iskolát, és az első világháború éveiben a 91-es dvinai ezredet vezényelte. Az édesanyám és a Goncsa- rov-lányok segítségével megtanultam írni és olvasni, és 13 éves koromban, 1926-ban a hétosztályos iskola ötödik osztályába vettek fel egyből. Amikor ezt az iskolát elvégeztem, a mezőgazdasági technikumba iratkoztam be és állattenyésztési szakember lett belőlem. Közismert, hogy az apám a cári hadsereg ezredese volt, de amikor kitört a nagy októberi forradalom, igaz hazafihoz méltóan, habozás nélkül állt át a felkelt nép oldalára. A későbbiekben a Vörös Hadsereg soraiban szolgált. Részt vett a fehérgárdisták elleni harcokban és vezető állásokat töltött be. A kisebb-nagyobb sebesülések azonban aláásták az egészségét és kénytelen volt megválni a hadseregtől. Kilenc éves múltam, amikor először találkoztam az édesapámmal, Lopa sznyá ban. Munkaszerető ember volt az apám, de nem vetette meg a tétlenséget sem. Gyakran segített az édesanyámnak a házi munkában, de néha füzeteket is javított vele, mert az édesapám németül és franciául is tudott. Járatos volt a könyvelésben; éppen ezért egyszer munkát is vállalt a lopasznyai járás fogyasztási szövetkezetnél. Emlékszem, az édesanyám mesélt róla, hogy az édesapám a polgárháború éveiben élete kockáztatásával — a vonat tetején utazott üzérkedők társaságában — hozta el Moszkvába Alekszandr Szergejevics Puskin naplóját azért, hogy aztán átadja a Rumjan- cev-múzeumnak (ami ma a Lenin Könyvtár). A szüleim elbeszélései alapján ezt a naplót értékes relikviaként őrizték és a költő számos leszármazottja kezén ment keresztül. Miután a 30-as években visszaköltöztünk Moszkvába, az apám, Grigorij Alekszandrovics a Lenin Könyvtárban kezdett dolgozni, a Puskin-kéziratokat őrző osztályon. Kitűnően ismerte a nagyapja kézírását, meg aztán az is segített neki, hogy jól tudott franciául. Szinte halála napjáig ebben a könyvtárban dolgozott. 1940- ben halt meg, 72 éves korában. Lopasznya falu templománál van eltemetve; ött, ahol az édesapja sírja van. Én az összövetségi Álatte- nyésztési Kutatóintézetbe kerültem. Laboráns lettem a mikrobiológiai laboratóriumban. 1934-ben találkoztam először a hadsereaqel — Vinnyi- cában szolgáltam, maid Moszkvában, az első fényszórás ezrednél . . . Életem más szakaszai meglehetősen nehéz körülmények között teltek el a Vörös Hadseregnél. Részt vettem az 1939-40-es finn-szovjet háborúban. 1940-ben szereltem le. Még ebben az évben a Kom- szomol a „láthatatlan” frontra irányított át: a moszkvai bűnügyi osztályra. Ügyintézési megbízottnak neveztek ki itt 1941-ben. Azonban a német fasiszta csapatok ekkor már közeledtek Moszkva felé. Nyomasztó volt hallgatni a Szovjet Tájékoztatási Iroda jelentéseit. Szeptember végén aztán önként jelentkeztem a „Podmoszkovje” elnevezésű speciális partizánalakulatnál. Később az első csapatszállító gárdahadosztály katonájaként kerültem ki a nyuqati frontra. A harcok ekkor Szta- raja Russza alatt folvtak. Talán nem kell részleteznem, mit is jelentettek az 1942-es Sztaraja Russza-i harcok. Aztán az Ukrán Front következett az életemben, mea Harkov ... A Dnyeperen való átkelés során sebesültem meg. 1946. októberében szereltem le . . . H ogy azután mi következett? Visszatértem a moszkvai bűnügyi osz,- tályra, a Petrovka 38-ba. 1949- ig dolgoztam itt. Majd áruszakértő lettem az 5. sz. Pos- takábelszerelö Vállalatnál, ahol 1954-ig voltam állományban. Munkásságom hátralevő része a Pravda Kiadó nyomdájában telt el, ahol 1969-ig a mély- nyomó részleg nyomdásza voltam. Megkaptam a „Kommunista munka élmunkása" kitüntetést. Ebből a nyomdából mentem nyugdíjba, M ivei Alekszandr Szergejevics Puskinnak a Szovjetunióban élő leszármazottjai között férfi ágon én vagyok a család egyetlen egyenes ági folytatója, az Ismeretterjesztő Társulat és az írószövetség gyakran hív közönségtalálkozókra. Találkoztam már sokszor iskolásokkal, egyetemistákkal, főiskolásokkal, munkásokkal, kolhoztcgokkal, értelmiségiekkel. Ilyen jellegű találkozásaim voltak nemrég Magnyitogorszkban, Vlagyimirban, a Don menti Rosztov- ban, Orjolban és Mcenszk- ben. De találkoztam Tyumeny- ben olajmunkásokkal, elmentem Oszétföld északi részére, de Kusztanajba és Rudnijba is... A hivatalos beszélgetések utón is sok kérdést tesznek fel nekem és nemegyszer megkérdezik azt is, hogy írok-é verseket. Ilyenkor mindig azt mondom, hogy: „Én unoka vagyok és nem költő. Nem tudok verset írni.” De hogyan is írhatna egy Puskin-verset egy Afekszandr Szergejevics Puskin után?... (A Nyegyelja 1986/52. számából fordította Hajzer Lajos) Le-Bourget-i légiszalon -1987 Az Airbus-család új sztárjai 1987. június 27., szombat uÉTUÉrc 0 n Amerikai flottafelvonulás ...
