Dunántúli Napló, 1987. június (44. évfolyam, 149-178. szám)

1987-06-25 / 173. szám

Dunántúlt napló 1987. június 25., csütörtök HlilEIC JÚNIUS CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából VILMOS nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 4.41 — nyugszik 20.44 érakor. A Hold kél 3.2« — nyugszik 20.4« órakor. Olvasószolgálat Hitek, tudósítások, események közölhetek 14—16 óráig a 15-000 telefonszámon Ügyeletes újságíró: FORTH ETELKA Szerkesztőségi hirügyeletes - 16-tól 19 óráig a 10-053-as telefonszámon HÁMORI ANDREA CB-rádió hivójelünk „Napló— I." 16—19 óráig a 25-ös csatornán ;— Gépbemutató. Magyar­országon a napokban mutatták be először az olasz Maletii cég függőleges 'ároknyitó él árokásó gépeit. Miskolc és Kecskemét után kedden a Szi­getvári Állami Gazdaságban nézhették meg munka közben a gépeket a termelőszövetke-: zetek, állami gazdaságok, a posta, a DÉDÁSZ és a Közúti Igazgatóság szakemberei. Az olasz venyigeaprító-gép pedig a gyümölcsösökben és a sző­lőkben tesz jó szolgálatot. Esküvő KRASZNAI ZSÓFIA és BARENT ZOLTÁN szeretettel értesítjük kedves isme­rőseinket és rokonainkat, hogy jú­nius 27-én délután 3 órakor házas­ságot kötünk a pécsi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). RÓZSA BEATA és CSÁSZÁR LÁSZLÓ szeretettel értesítjük kedves bará­tainkat, ismerőseinket, hogy június 27-én 14.30 órakor házasságot kö­tünk a pécsi, Hunyadi úti házasság­kötő teremben. MOLNÁR KATALIN és LÖVI JANOS szeretettel értesítjük kedves bará­tainkat és ismerőseinket, hogy jú­nius 27-én este fél 7 órakor házas­ságot kötünk a Hunyadi úti házas­ságkötő teremben. MULLER ERIKA és LENGYEL ISTVÁN szeretettel értesítjük kedves bará­tainkat és ismerőseinket, hogy jú­nius 27-én 14 órakor házasságot kö­tünk a Komló Városi Pártbizottság dísztermében. —- A Kossuth Könyvkiadó új­donságai: Az utak összefutnak (politikus portrék), a Viták, vé­lemények sorozat új kötete a felszabadulás utáni történe­tünk. Megjelent Köpeczi Béla: A magyar kultúra útja, és a Szépen magyarul, szépen em­berül nyelvművelő kötet. Cser­halmi Imre könyve a, Ki fog repülni?, a polgári légiközle­kedésről szól, s népszerűnek ígérkezik a Lexikon a szerelem­ről című könyv Popper Péter szerkesztésében. — Belföldi hitellevelek ér­keztek az Autóklub Baranya Megyei Szervezetéhez. A 250 forintért vásárolható kis tömb ötezer forintig terjedő hitel' felvételére jogosítja a klubtu-, gokat, üzemanyag vásárlást, autójavítást, szálloda- és ven-, déglátóipari számlákat egyen­líthetnek ki a hitellevél tulaj­donosai. Különösen a külföldre utazóknak lehet hasznos az, autóklub hiteltömbje. Védett növényeink: Vörös áfonya Tudományos nevét (Vaccinium vitis-idaea) a kréta-szigeti Ida- hegytől kapta, s magyarra for­dítva „idahegyi szőlő"-nek is szokták nevezni (vitis = szőlő). A szőlőhöz ugyan semmi rokon­ság nem fűzi, de kárminpiros bogyóiból egykor bort is készí­tettek. Alacsony, örökzöld fél­cserje. Fehéres rózsaszín virá­gai májustól júniusig nyílnak. Az északi félgömb cirkumpoláris elterjedésű növénye. Magyar- országon az Északi-középhegység és Nyugat-Dunántúl néhány táj­egységén előfordul ugyan, de mindenütt nagyon ritka. Dél- Dunántúlon csak a Mecsek egyetlen pontján (Jakab-hegy) terem. A savanyú kémhatású talajokat kedveli, ezért mészke­rülő lomberdőkben, fenyvesek­ben, fenyéreken és szőrfügyepek- ben talál megélhetést. Eszmei értéke: 2000 Ft. Dr. Kevey Balázs Rajz: dr. Békefr Irén Napsütésben — A cukorborsó feldolgozá­sát csak a napokban kezdték ej a Szigetvári Konzervgyár­ban. Bár június második felé­ben járunk, a gyár nem dol­gozik teljes kapacitással, mivel a hűvös idő miatt csak az elmúlt hét végén érkeztek az első szerződött cukorborsó szállítmányok. Eddig Kétújfqlu- ról, Drávafokról és a sziget­vári tsz-től érkezett friss termék. — Talált tárgyak. Az elmúlt évekhez képest az elveszett tárgyak töredékét viszik be a Pécs Városi Tanács talált tárgyak osztályára. Jelenleg húsz gazdátlan tárgyat őriznek, többek között magnót, kerék­párt, kulcscsomókat, sőt van aki a talált pénzt is leadta. Száz feledékeny ember közül általában csak egy leli meg tulajdonát. — A Közművelődési Tanács Konzultatív Testületé szerdán ülést tartott a Művelődési Mi­nisztériumban. A testület tag­jai megvitatták Heleszta Sán­dor szociológusnak A művelt­ség és művelődés társadalmi megítélése című előterjeszté­sét. Az ülésen véleményt cse­réltek a VII. ötéves közművelő­dési tervezés ágazati tapasz­talatairól. A rendőrség kérése A rendőrség kéri a lakosság se­gítségét. 1987. június 24-én 13 óra körüli időpontban súlyos bűncselek­mény történt Pécsett, a Csillag u. 6. sz. ház előtt. Ismeretlen elkövető nagyobb összegű készpénzt rabolt el egy pécsi lakostól. Az elkövető valószínű személy- leírása: 25—30 év körüli, barna bő­rű, kerek arcú, kb. 180 cm magas férfi. Feltehetően bajuszt visel. Ru­házata: naptól fakult, sötétkék ing, kék farmernadrág, széles, barna öv. Kérjük, hogy aki a 48-as autóbu­szon, az. elkövetés helyén, vagy kör­nyékén a fenti, vagy hozzá hasonló személyt látott, vagy a bűncselek­ményről egyébként tudomása van, nyújtson segítséget. Jelentkezni lehet a 11-666-os tele­fonszámon, személyesen vagy levél­ben a Baranya Megyei Rendőr­főkapitányság bűnüldözési osztá­lyán vagy bármely rendőri szervnél vagy a 07-es telefonszámon. — Lovagló nyaralók. Megje­lentek a külföldi tanulók a Pécsi Állami Gazdaság lovas­iskolájában. A napi hatvan percig tartó tanórán a ma­gyar lovagolni vágyók mellett olaszok, svédek és NSZK-beli- ek koptatják'a lovak hátát. @ 15-000 Mai névnap Vilmos Vilmos ólelnémet erede­tű név, mely nyelvben a „willio" - a mai német „Wille" megfelelője — „akarat',' a „Helm" pedig „sisak", illetve átvitt ér­telemben „védelem" jelen­tésű. Ily módon a név a mások védelmére irányuló akaratot kíván kifejezni. Eredeti formája a Wilhelm, Willibald volt, mely a nyu­gat-európai nyelvekben Guillaume, William, Gug- lielmo formában igen el­terjedt. Mai magyar alak­ját a latinos „Villenus, Vilhelmus"-bál kapta. — Selejtezik a gépeket. A Magyar Kenderipari Tröszt fel­újítási programja keretében a pécsi Kenderfonó- és Szövő­ipari Vállalatnál - ez évben 22 millió forint értékben ér­keznek különféle kórtoló, nyúj­tó és csévélőgépek a Szovjet­unióból. A háború előtti gé­pek helyére a minap nyújtó­gépek érkeztek a pécsi fono­dába, amelyek kis helyigé­nyükkel, alacsony zajszintjük- ’ kel és termelékenységükkel múlják felül régi társaikat. — Lemez-slágerek. Pécs hanglemezboltjaiban legkere­settebbek Madonna, C. C. Catch, Csepregi Éva, Komár László és az új Bikini leme­zei. Hazai vásárlók mellett külföldi vendégek is betérnek az üzletekbe, és a cigányda­lok, maayarnóták mellett főleg a komolyzenei lemezeket kere­sik. . Horváth Tibor Keszüi úti telkéről a hét végén mintegy 250 vöröshagy­mát és 200 darab, Detisszel perme­tezett fokhagymát vittek el. Mivel még nem járt le a permetezés utá­ni várakozási idő, kéri a hagyma- szedőt, egyelőre ne egyen belőle és ne is árusítsa. * Decemberben költözött új lakásá­ba, a Hajas Imre utca 3-ba Fekete Miklósné olvasónk. A májusban fel­vett hibajegyzékben nem szerepelt a nedvességtől megrongálódott padlószőnyeg, de a BÉV szakembe­rei szóbeli Ígéretet tettek, június első hetében kicserélik a szőnyeget. A csere ígéret maradt. A Lakásépítő Üzemigazgatóság -hibajegyzékében nem szerepel a szőnyeg cseréje, de azt tanácsol­ták olvasónknak, panaszával a befe­jező üzem vezetőjét keresse fel, s ha panasza valóban jogos, kicseré­lik a szőnyeget. — Üvegcsére a Sörgyárban. Kicserélik az ablaküvegeket a Pannonia Sörgyár kisüvegpa- lackozó üzemében. A régi üvegtáblák helyére higiéniai és munkavédelmi szempontból egyaránt megfelelőbb, új, ref­lexiós üvegek kerülnek. Az el­múlt héten kezdték a munká­kat, s várhatóan július végé­re fejezik be a 3 millió fo­rintba kerülő üvegcserét. HL-05-07 Szabadbattyán külterületén egy személygépkocsi elütötte a kerékpá­rozó Andrejkovics Miklós 55 éves sárszentmihályi téesztagot. A férfi a helyszínen meghalt. A vizsgálat sze­rint a kerékpáros féktávolságon be­lül kanyarodott a személygépkocsi elé. Kerepestaresa külterületén egy te­hergépkocsira épített fúrógép tor­nya menet közben a magasfeszült­ségű vezetékhez ért. Ennek következ­tében a gépen tartózkodó Kiss Attila 20 éves betanított munkást, csömöri lakost halálos áramütés ért. A rend­őrség szakértő bevonásával meg­kezdte a vizsgálatot. Csónakázás közben felborult a Ti­szán Nagyrév külterületén Fekete János 41 éves lakitelki gépkocsive­zető és a vízbe fulladt. Karinthy Frigyes író, költő, kritikus, fordító, humorista születésének 100. évfordulója alkalmából szerdán koszorúzási ünnepséget rendeztek a Mezői Imre úti temetőben. Sírján ko­szorút helyeztek el a Művelő­dési Minisztérium, a Magyar írók Szövetsége, a Petőfi Iro­dalmi Múzeum, a Magyar Iro­dalomtörténeti Társaság kép­viselői, valamint családjának tagjai. A XX. század egyik legtermékenyebb, s legnépsze­rűbb -magyar írójának munkás­ságát Szalay Károly irodalom- • történész méltatta. A Magyar Rádió elnöksége, ebben az esztpsdőben — a rádió kabaréműsoraiban nyúj­tott több éves, kiemelkedő te­vékenységéért. — Karinthy Fe­rencet jutalmazta a Karinthy Frigyes emlékgyűrűvel. A gyű­rűt szerdán a Magyar Rádió székházában Hárs István, a rá­dió elnöke adta át. Bensőséges ünnepségen kö­szöntötték szerdán a Magyar Állami Operaházban Neményi Lili kiváló művészt, nyugalma­zott magánénekest abból az al­kalomból, hogy 50 esztendeje debütált Debrecenben, Kodály Székelyfonó-jónak leányszere­pében, s több mint 40 eszten­deje szerződött a Magyar Ál­lami Operahózhoz. Az ünnep­ségen a jubileumi aranygyűrűt Szirtes György igazgatóhelyet­tes nyújtotta át. Papi eskütétel volt tegnap délután a Baranya Megyei Tanácson. Nyolcán tettek álla­mi esküt az alkotmányra Ta­kács Gyula elnökhelyettes előtt: Boros Gyevi László- r. k. esperes, felsőszentmártoni plébános, Ropoli Tibor r. k. esperes, bi- csérdi plébános, Boruss Má:ia bólyi ref. le'kész, Krizner Gábor dunaszekcsői ref. lelkész, Bre- bovszky János mázaszászvúri ev. lelkész, Garadnai Balázs pécs-gyárvárosi r. k. segédlel­kész, Pál József mágocsi r. k. segédlelkész és Sziládi Ferenc olaszi r. k segédlelkész. Az es­kütételen megjelent dr. Kneip István püspöki irodaigazgafó és Komlósi Ernő református es­peres. A pécsi Apáczai Nevelési Központ Művészeti iskolájának, társadalmi vezetősége ülést* tartott tegnap Pécs-Máiomban, az iskola épületében. Az érte­kezletet Szőke Attiláné, az SZMT titkára, az iskolatanács ügyvezető elnöke vezette. A társadalmi vezetőség élénk vi­tában megtárgyalta az ANK művészeti iskolájának prog­ramtervét, az ehhez szükséges anyagi és személyi feltételek jelenlegi helyzetét. Szó esett az 1987-es művészeti kísérleti, alkotótelepről, amely július 17-től augusztus 5-ig lesz Pé­csett. Időjárás Gyakran Imi erőien felhői ai tg, főként keleten tőbbfelé számítha­tunk záporokra, zivatarokra. Csü­törtök déltől nyugat felől csökken a felhőzet. A nyugati, majd északnyu­gati szél fokozatosan megélénkül, a Dunántúlon néhol erős lesz. Ma­rad az évszakhoz képest kissé hűvös idő. A várhatá legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet 10 és ti fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 1« és 24 fok között valá- szinű. * Szerda raggeli vízállások: Mohács 464 cm, apadó, vizhő 17,0 fok; ör- tilos ISI cm, áradó, vizhő 16,0 fok; Barcs 146 cm, apadó, vizhő 15,5 fok; Dróvaszabolcs 23« cm, áradó, vizhő 17,6 fok. — Forgalom a Közlekedési Parkban. A nyári szünetben naponta közel ötven gyerek keresi fel a pécsi gyermek közlekedési parkot. A tanulók fele kölcsönzi a rollereket, bi­cikliket, másik fele pedig ott­honról hozza a sajátját. Kínai diákok vakációja Magyar- országon Befejeződött a tanulmányi időszak a Pécsi Janus Panno­nius Tudományegyetem kínai diákjai számára is. A tizennégy hallgató — kívánságának meg­felelően — a vakációt is Ma­gyarországon tölti, hogy minél jobban elsajátítsa nyelvünket, közelebbről megismerje népün­ket, életmódunkat, kultúránkat. A vendégdiákok az egyetemi rangú idegennyelvi főiskola hallgatói és a magyar nyelvet választották tanulmányaik tár­gyául. A Janus Pannonius Tu­dományegyetem vállalta, hogy másfél év időtartamú részkép­zésre fogadja a kínai diákokat, akik harmadéves hallgatóként már szépen, tisztán beszélnek magyarul. Megalakul a gyorsírók és gépírók országos szövetsége Szombaton tartják küldött- közgyűlésüket a gyorsírók és gépírók. Előreláthatólag dön­tenek arról a javaslatról, hogy a titkárnők a jövőben a Ma­gyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetségének égi­sze alatt tevékenykedjenek és a szövetség képviselje szak­mai érdekéiket. Ha a kezde­ményezést elfogadják, mint­egy 62 ezer titkárnőnek te­remtenek fórumot a vélemé­nyek kicserélésére, a tapasz­talatok összegzésére. A Közalkalmazottak Szak­szervezetének dísztermében sorra kerülő közgyűlésen be­számolnak az elmúlt fél év­ben végzett munkáról és a szövetség előtt álló felada­tokról, módos^ű^az alap­szabályt, majd^flz elnök ki­vételével — megválasztják a szövetség új tisztségviselőit. A múlt évi küldöttgyűlésen ugyanis csak az elnököt vá­lasztották meg négy évre, a többi tisztségviselő 'ideiglenes megbízatással tevékenykedett. Nyaraláshoz, kempingezéshez... közkívánatra ismét ENGEDMÉNYES Junoszty tv-vásár! Június 25—28-ig: 4100 Ft helyett 3600 Ft-ért, ■ hordozható készülék, ■ hálózatról és 12 voltos akkumulátorról is. működik. Használja ki a kedvező vásárlási lehetőséget. Várjuk vásárlóinkat a műszaki osztályon. AkONZUM SKÁLACOOP ÁRUHÁZBAN PÉCS. KOSSUTH TÉR

Next

/
Oldalképek
Tartalom