Dunántúli Napló, 1987. június (44. évfolyam, 149-178. szám)
1987-06-25 / 173. szám
2 Dunántúlt napló 1987. június 25., csütörtök Geraszimov sajtótájékoztatója Eduard Sevardnadze és George Shultz találkozója lehetséges, s egyben kívánatos is lenne - hangsúlyozta szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján Gennagyij Geraszimov. A szovjet külügyi szóvivő tótért arra, hogy Moszkvában és Washingtonban egyaránt tanulmányozzák a szovjet-amerikai külügyminiszteri találkozó kérdését, de még mindig nincs konkrét dátum Sevardnadze washingtoni látogatására. A Varsói Szerződés tagállamai tavaly budapesti felhívásuknak megfelelően átfogó tárgyalásokat szorgalmaznak az európai haderő és hagyományos fegyverzet csökkentésének kérdésében. A szövetséges szocialista országok június 22-én közös munkadokumentumot terjesztettek elő: ebben körvonalazták a leendő tárgyalások mandátumát, céljait és tárgyát — mutatott rá Geraszimov, s kitért arra, hogy e témával szorosan összefügg a harcászati nukleáris eszközök kérdése, hiszen e fegyverek hagyományos és nukleáris robbanótöltetet egyaránt hordozhatnak, így együtt kell tárgyalni e témaköröket. A NATO azonban eddig nem adott választ e kezdeményezésre. A Nemzetközi Bálnavadászbizottság most folyó londoni tanácskozásán a Szovjetunió konkrét javaslatokat terjeszt elő azzal a céllal, hogy e szervezet tudományos-kutató és természetvédő jellegét erősítse — közölte Geraszimov, s utailt arra, hogy a Szovjetunió - az 1985-ben vállalt kötelezettségnek megfelelően — befejezte a bálnavadászatot, s kezdeményezte az ezzel kapcsolatos 1946-os konvenció felülvizsgálatát is. A külügyi szóvivő bejelentette, hogy Moszkvába érkezik Javier Pérez de Cuellar. Az ENSZ főtitkára ellátogat Minszkbe és Kijevbe, majd június 29-én kezdi meg tárgyalásait a szovjet vezetőkkel, s június 30-án nemzetközi sajtó- értekezletet tart. Gennagyij Geraszimov érthetetlennek minősítette azt a fehér házi döntést, hogy Washington egyáltalában nem fogja tanulmányozni az űrtevékenység ■ szabályozására irányuló szovjet kezdeményezéseket, s ezt az elutasítást nem is magyarázza. A szovjet javaslat értelmében — Reykjavik szellemének megfelelően — a rakiétaelhárító védelmi rendszerekről kötött szerződés további tíz évig érvényben maradna, s az általa engedélyezett kutatások is folytatódhatnának. A szóvivő reményét fejezte ki, hogy az amerikai fél nem véglegesen utasítja el a stabilitás megőrzését, a leszerelési intézkedésekhez szükséges feltételek megteremtését szolgáló szovjet javaslatot. Paul Nitze a közelmúltban a szovjet szóvivőnek az NSZK 72 darab — amerikai nukleáris robbanótöltettel felszerelhető — hadműveleti-harcászati rakétáival kapcsolatos megállapításaira reagálva kifejtette, hogy a genfi megállapodás nem érintheti a szövetségesi együttműködés már kialakult formáit, de ugyanakkor ki kell hogy zárja az új formákat —1 idézte Geraszimov az amerikai politikust, s megállapította: ez Egyesült Államok már előre ki akarja kerülni a megállapodást, megőrizve ezeket a rakétákat a nukleáris töltetekkel. Ugyanakkor egyoldalú előnyöket kíván, hiszen ez a megfogalmazás kizárná, hogy a Szovjetunió szövetségeseinek átadjon ilyen eszközöket. Geraszimov cáfolta, hogy ez. a probléma csak most merült volna fel a tárgyalásokon, hiszen már régóta téma, hogy a szovjet és amerikai közepes hatótávolságú és hadműveletiharcászati nukleáris tölteteket és hordozóeszközöket felszámolják Európában. Kommentar Hajózni muszáj öt hónapig tartó tárgyalássorozat, két- és többoldalú egyeztető megbeszélések, tucatnyi szövegtervezet átl annak a kilencpontos határozati javaslatnak a hátterében, amelyet a Biztonsági Tanács állandó tagjai terjesztettek a világszervezet e magasrangú fóruma elé. Sikerre, diplomáciai* * áttörésre persze ez o kezdeményezés sem kínál biztosítékot, mégis, önmagában az a tény, hogy a hosszú évek óta húzódó iraki—iráni háború befejezésére újabb, e szlinten igen ritkának mondható egyetértés nyomán történik próbálkozás, mégis jelez valamilyen esélyt a kibontakozásra. A jelek szerint ugyanis a két közép-keleti ország közti ellenségeskedés túllépte azt a fokot, ameddig az — már amennyire ez mai világunkban egyáltalán lehetséges — egy szűk körzet ügye maradhat. Az incidenseknek, rajtaütéseknek az a sorozata, amely napjainkra az öbölbeli hajózást gyakorlatilag egyetlen hatalmas rizikófaktorrá változtatta, úgy tűnik, hatékonyabb beavatkozásra ösztönözte a nagyhatalmakat is. A hét elején jött híre például, hogy elindultak útjukra az első szovjet tankhajók, amelyek Kuvait felkérésére szállítanak kőolajat — így csökkentve az esetleges rakétatámadások veszélyét. Szintén rövid idő kérdése, és kifutnak a kikötőikből a — hasonló meggondolásból amerikai lobogó alatt közlekedő vízijárművek. Navigare necesse est - hajózni muszáj, szólt a hajdani latin aranymondás, s ennek igazsága az energiautánpótlás szempontjából létfontosságú öböl esetében ma is érvényes. Más kérdés, hogy az idegen zászlók feltűnése a feszültséggel terhes víziutakon önmagában alig- ha vezethet megoldáshoz — csakúgy, mint ahogy a Biztonsági Tanács határozattervezete is csak a közvetlenül érintett két fél, Irak és Irán megfelelő reagálása nyomán adhatna okot a derűlátásra. A legutóbbi napok eseményei, a friss teheráni és bagdadi hadijelentések azonban nem épp a kiegyezés ' közeledtére utalnak. Mint ahogy nem egyszerűsíti a helyzetet az amerikaii- szaúd-arábiai katonoi együttműködés kiszélesítésének néhány újabb fejleménye sem. Pedig a zaklatott múltú - és jelenű - térségben aligha van valami, amire nagyobb szükség lehet, mint az olyannyira áhított békére. A hét év óta tartó tragikus háború halálos áldozatainak a száma — adja hírül egy néhány nappal ezelőtt nyilvánosságra hozott összesítés - immár meghaladja az egymilliót. A hadifoglyok létszámát körülbelül hetvenezerre becsülik, míg a sebesültek és nyomorékká váltak seregéről még hozzávetőleges adat sincsen. Szegő Gábor ORA A NAGYVILÁGBAN Moszkvában folytatódott a nők világkongresszusa Lendületesen indult a kedden Moszkvában megnyílt nők világkongresszusa munkája — jelentette ki szerdai sajtóértekezletén Freda Brown, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség elnöke. A világfórum elnökének is megválasztott asszony közölte, hogy eddig 2718 küldött érkezett a szovjet fővárosba, s lesznek még további érkezők is. így a tervezett, nagyjából 2000 fős létszámot jelentősen meghaladja a résztvevők száma. Nyolc tematikus bizottságban és három vitaközpontban folyik a világ időszerű problémáinak, a nők helyzetének, a társadalomban játszott szerepüknek a megvitatása. A találkozó első két munkanapja azt bizonyítja, hogy a politikai és más különbségek ellenére a résztvevők sok kérdésben azonos vagy egymáshoz közeli álláspontot vallanak — mondotta. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára gyermekkel a karjában a nők moszkvai világkongresz- szusán (Telefotó: TASZSZ-MTI-KS-DN) * + KAIRÓ: Szerdán áthaladt a Szuezi-csatornán az a három amerikai hadihajó, amelyet a Pentagon az Arab-(Per- zsa-)öböl vizeire vezényelt, erösitendö a térségbeli amerikai katonai jelenlétet. A hivatalos érvelés szerint e hadihajók az öbölben tartózkodó más egységekkel együtt július elejétől részt vesznek az Egyesült Államokban bejegyzett, s amerikai zászló alatt, amerikai kapitány vezetésével hajózó 11 kuvaiti kőolajszal- litó védelmében.---------------------------------------------- * ♦ ULÁNBÁTOR: Mongólia következetesen arra törekszik, hogy helyreálljanak és fejlődjenek baráti kapcsolatai Kínával — jelentette ki Dzsambin Batmönh, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB főtitkára, a nagy népi hurál (parlament) elnökségének elnöke a kínai országos népi gyűlés (parlament) állandó bizottságának elnökhelyettesével folytatott szerdai megbeszélésein. Peng Csüng parlamenti küldöttség élén tartózkodik Mongóliában. A hollandiai magyar napok keretében nagy sikerrel szerepelt a Magyar Állami Operaház balettegyüttese. A képen: Beatrix holland királynő gratulál Köpeczi Béla kulturális miniszternek. (Telefotó: AP-MTI-KS-DN) ♦ BUDAPEST: Szerdán elutazott Budapestről Sanni Abacha vezérőrnagy, a nigériai szárazföldi haderők vezérkari főnöke, a fegyveres erők irányító tanácsának tagja, aki négynapos hivatalos, baráti látogatást tett hazánkban. + RÓMA: Rómába érkezett szerdán Kurt Waldheim osztrák államfő, akit csütörtökön — számos tiltakozás és vita ellenére - magánkihallgatáson tógád a Vatikánban II. János Pái pápa. Waldheim nem találkozik egyetlen magas rangú olasz kormánytisztviselővel sem. * A szovjet űrhajózás távlatai Már századunk kilencvenes éveinek második felében sor kerülhet a szovjet űrhajózás távlati céljának megvalósítására, egy nagy méretű, állandóan lakott űrállomás létesítésére — jelentette ki Pavel Popovics, a ”ovÍe* űrhajósok kiképzéséért felelős parancsnok helyettese. nyugat-berlini Der Tagesspiegel című lapnak nyilatkozva Popovics vezérőrnagy, aki maga is kétszer járt a világűrben, elmondta, hogy a jelenlegi elképzelés szerint a kocsikerék formájú, a földtől 400—450 kilométer távolságra keringő űrállomást akkor tudják üzembe helyezni, amikor sikeresen befejeződik az új, atom, illetve ion rakétahajtóművek kifejlesztése. A szovjet űrhajós közölte, hogy a közeljövőben két újabb, a tudományos kutatást szolgáló modult kapcsolnak a jelenleg föld körüli pályán keringő Mír űrállomáshoz. Az amerikaiak által kifejlesztett űrsikló — space shuttle — nagyon hasznos lehet meghibásodott műholdak befogására. Űrhajósok szállítására azonban a Szovjetunió továbbra is az egyszerűbb és olcsóbb Szojuz típusú űrhajókat kívánja használni. A Szojuzok alkalmassá tehetőek akár hat személy befogadására is. Az űrállomásokon hosszabb ideig tartózkodó űrhajósok egészségügyi megterheléséről szólva Popovics kifejtette, hogy az orvosok szerint a jelenlegi körülmények között egy évig egészségügyi kockázat nélkül lehet az űrben tartózkodni. A rekordot tartó szovjet űrhajósok 237 napot töltöttek űrállomáson. Pavel Popovics elmondta még: az amerikaiak eddig elutasították a Szovjetuniónak azt a javaslatát, hogy szabványosítsák az űreszközök dokkoló rendszereit. Ez lehetővé tenné, hogy az űrhajósok segítsenek bajba jutott társaikon. Megtört a jég a jégüzletben Alaszka partjainál keménykötésű létliak 10 dolláros órabérben halásszák a dermesztőén hideg tengervízből a gleccserekről letöredező jeget, hogy hasábokra szabdalva hűtőtartályokban indítsák útnak Japánba. A „mosoly országában" a jégüzlet már az idén elérheti az 500 ezer dolláros forgalmat. Az alaszkai Anchorage-ban amerikai és japán vállalkozók május elején stílusosan pecsételték meg az üzletet: a koccintásra emelt poharakban miniatűr jéghegyek úsztak olvadt gleccservizben. Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy az Országos Takarékpénztár gazdaságfejlesztésre és szerkezet-átalakításra szerkezetátalakítási kötvényt BOCSÁT KI 1 milliárd forint értékben. A kötvények megvásárolhatók 10 000,—, 20 000,—, 50 000,— és 100 000,- forintos címletekben, június 15-től valamennyi OTP-fiókban és totó-lottó-kirendeltségben. Kamata 11%, mely évente felvehető. Lejárata 6 év. Visszafizetés a negyedik évtől kezdődően, részletekben történik. További felvilágosítással készséggel állunk rendelkezésükre. Országos Takarékpénztár Baranya Megyei Igazgatósága és Fiókjai