Dunántúli Napló, 1987. június (44. évfolyam, 149-178. szám)
1987-06-21 / 169. szám
VI Dl n 1 KRÓNIKA VI Dl 1 kronikaI Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, események közölhetők 14—18 óráig a 15-000 telefonszámon Ügyeletes újságíró: DUCSŐ CSILLA CB-rádió hívójelünk „Napló—I” 16—19 óráig a 25-ös csatornán Marjai József Svájcba utazott Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese szombaton Genfbe utazott, ahol a Világgazdasági Fórum rendezvénysorozat keretében vezető külföldi üzletemberek csoportjával találkozik. :»H » “--«If-,!»1 gtógtszemtáb O Kiállítás. Tegnap (Szombat) délután a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban az Artunion Vállalat keszthelyi stúdiójának megnyitójára került sor. A tárlat során régi és kor- társ festmények, grafikák, kis- fJiasztikák és érmek láthatók október 31-ig, naponta 10-18- ig. O Cigarettafüst - mentes levegőt szavaztak maguknak Pécsett a Közúti Igazgatóság dolgozói. Aláírásukkal hagyták jóvá azt a határozatot, amely szerint 1987. június 19-től kezdődően - két, erre a célra kijelölt helytől eltekintve -, minden munkahelyen és értekezleten tilos a dohányzás. O A Baranya Megyei Cigány Tanács ülést tartott tegnap délelőtt a Hazafias Népfront Baranya Megyei Bizottságának székházában. A megbeszélésen a cigány lakosság beilleszkedéséről, társadalmi helyzetéről volt szó: az előadást Mezei József, az MSZMP Bm-i Bizottságának politikai munkatársa tartotta. O Sétahajózás Keszthelyről. Jó hangulatot, kellemes szórakozást ígérő zenés sétahajó járatok indulnak június 21-től a keszthelyi mólótól, minden kedden, szerdán, pénteken és szombaton 21 órakor. Vasárnap estig csak időnként szakadozik fel a felhőzet. Sokfelé várható eső, zápor. Főként keleten helyenként zivatar is előfordul. Az időnként élénk délkeleti, keleti szél vasárnap fokozatosan északkeletire fordul és többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul. Szombat reggeli vízállások: Örti- los 176 cm, áradó, vizhő 16,8 fok, Barcs 226 cm, áradó, vízhő 15,5 fok, Drávaszaboks 368 cm, áradó, vizhő 17,6 fok, Mohács 658 cm, áradó, vízhő 17,2 fok. O Naponta általában öt-hat autós kéri az út széléről az Autómentők segítségét — főleg most a nyár elején, mikor a hosszú kocsikázások eredményeként előjönnek az elhanya- goltabb autók hibái. A szervizbe szállítást követően ritkán oldódnak meg a problénják; rendkívül hiányos az anyagellátás: szinte minden autóhoz hiányzik valamilyen alkatrész. Legtöbb gond a román autókkal van. Lottónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 25. játékhéten a lottónyeremények — a nyereményilleték levonása után — a következők: 5 találatot 2 fogadó ért el, nyereményük egyenként 3 227 105 forint; 4 találatos szelvénye 149 fogadónak volt, nyereményük egyenként 43 317 forint; 3 találata 8 604 fogadónak volt, nyereményünk egyenként 750 forint; a 2 találatos szelvények száma 195 593 darab, ezekre egyenként 33 forintot fizetnek. O Házhoz szállítási akció. Az ÁFOR Baranya megyéi kirendeltsége a megyei tanács útmutatása alapján levelet küldött negyvenhét községi tanácsnak, amelyben felajánlja, hogy július 15-től augusztus végéig a tüzelőolaj ingyenes házhoz szállítását végzi. Az akció lényege, hogy zökkenőmentesen tüzelőolajhoz jussanak azon községekben is a lakosok, ahol nincsenek ÁFOR-kutak. O Amszterdamba utazott az Operaház balettegyüttese. Szombaton Amszterdamba utazott a Magyar Állami Operaház balettegyüttese. A 240 tagú társulat a hollandiai magyar kulturális hónap eseménysorozatában lép fel: három alkalommal adja elő Prokofjev-Se- regi táncjátékát, a Rómeó és Júliát. Június 15-én nyílik meg Siófokon, a kórház mellett az új gyógyszertár. Eddig a kórház portájának fogadószárnyán működött egy kis szükségpatika, amelyben csak a legszükségesebbeket tartották raktáron. A most megnyíló modern, Ízlésesen berendezett gyógyszertár remélhetőleg csökkenti a Fő utcai túlzsúfoltságát is, ahol a főszezonban a legegyszerűbb dolgokért is hosszú sorokat kellett végigállni. Fotó: Verebics János Miért késtek a vonatok? Műszaki okok miatt kisíklott egy tehervonat két kocsija tegnap 4.40-kor Rétszilas állomáson. A pálya és három váltó megrongálódott. Emiatt a pécs -budapesti, valamint a rétszilas—bátaszéki vonalon Sárbo- gárd-Simontornya és 5árbo- gárd—Cece között az utasokat autóbuszok szállították. A Mecsek, a Somogy expressz, a pécs-győri gyorsvonat kerülővel: Dombóvár, Kaposvár, Fónyod érintésével érkezett a célállomásokhoz. A vonatok 50-130 percet késtek. A pályát tegnap délelőtt kijavították, délutánra a személy- forgalom menetrend szerint történt. O Szovjetunióból érkeznek a legtöbben a szekszárdi Gemenc Szállóba, ahol január elejétől fogva szinte mindig telt ház volt. A nagyvad-szezon kezdetétől sok vadász is megfordul e szállodában. Az 1987-es év — a forgalmat tekintve —, várhatóan csúcs lesz. EZJ-05-07 Személygépkocsijával áttért a menetirány szerinti bal oldalra Schiffer László pécsi lakos és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Balogh István pécsi lakos vezette személyautóval, június 18-án Pécsett, a Mező Imre—Zsig- mond u. kereszteződésében. Ketten könnyebben megsérültek, az anyagi kár 50 ezer forint. • □ Három gépjármű ütközött össze június 18-án az 57-es főközlekedési úton. Szakali Petra budapesti lakos a lánycsóki kereszteződésben a záróvonalat átlépve úgy kanyarodott balra nagy ívben személygépkocsijával, hogy nem adta meg az elsőbbséget a jobbról érkező, szabályosan közlekedő Metzing György himesházi lakos által vezetett személyautónak és azt nekilökte a kanyarodó sávban várakozó autóbusznak. Egy könnyű sérülés és 46 ezer forint anyagi kár keletkezett. Egy kilenc éves kisfiú figyelmetlenül kerékpározott, és az öt már szabályosan előző — Fekete Antal villányi lakos vezette — személy- gépkocsi elé kanyarodott. Boly belterületén, a Hősök tere és Szabadság út kereszteződésében június 18- án történt a baleset, amelynek során a kerékpáros kisfiú 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Rádi6 mellett... ' Küszöb Krumpival kezdem és majd szintén zöldséggel fejezem be ezt a kis hétvégi dolgozatomat, amely az egészséges táplálkozásról és a kevésbé* egészséges jelenségekről szól. Nem hiszem, hogy sok eredménnyel. A neves orvos és egyben táplálkozáskutató egy műsorban felhívja a figyelmünket a vitaminokat, ásványi sókat tartalmazó krumpli evésére, amelyről sajnos az utóbbi időkben derék és dolgos' népünk kezd leszokni. Például 1945-ben az egy főre jutó hazai krumplifogyasztás 130 kiló volt (ezt ugyan két-1 lem, mert akkoriban alig volt krumpli a boltokban és az üres piacon), 1960-ban máj csak 97 kilogrammot iögzi'4 a statisztika, 1986-ban pedig mindössze 53 kiló a fogyaszt tós. A fogyókúrások tévednek, amikor tartózkodnak a krumplitól, hiszen amíg a kenyér 10 dekájának 250—280 a ka* lóriája, addig a krumplinak csak 85-90. Ezt követően rápillantok a tv képernyőjére, ahol „tizenéveseknek” szánt műsorban ötven év körüli férfi bemutatja, hogyan kell kirándulás alkalmából megsütni a rablóhúst: pálcikára felfűzni a darabka szalonnát, szelet krumplit, szelet kolbászt, majd folytatva ugyanilyen sorrendben. ,,De. — mondja —, aki diétázik, az a krumpli helyett almakarikát fűzzön a szalonna meg a kolbász közé . . .” Szép diéta, mondhatom. Emlékeztet fogyókúrázó ismerősömre, aki annak idején Amo- lett-keksszel ette a fagyos szalonnát. . . Szó volt az egészségmegőrző programról is, amelyhez testedzés, rendszeres mozgás is tartozik. Iskoláinkban kevés a tornaóra. Bez7 zeg — ahogy hallom — Fran* ciaországban heti 10—12 órai és ez követendő példa lehetne. Mert - egy másik adat - 35 országban végzett vizs,- gálatok alapján mi az utolsók között kullogunk az át-, logos élettartamot, illetően: a nőké 69,5 év, a férfiaké 65 esztendő. (Tessék csak elolvasni a gyászhíreket. . .) Ezt teszi a veszett dohányzás, alkoholfogyasztás, az idegesség, a zsírtól csöpögő „nagy- magyar-konyha”, az elhanyagolt testmozgás és túnyuság. A kilátások tehát elszomorítóak. A riporter —, aki e fentiekről beszélget a szakemberekkel -, szintén ijede- zik és azt mondja, hogy bezzeg 25—30 évvel ezelőtt Magyarországon több alkalom nyílt arra, hogy a nép kor* csolyázzon, focizzon és teniszezzen. Kiselvtársam, ez nem igaz. A grundok ugyan nagyjából beépültek, de nincs olyan lakótelep, ahol a bekerített „dühöngőkben” ne rúgnák a labdát nemcsak a fiatalok, hanem a középkorúak is. Ez utóbbiak a „kispályás mérkőzések” szervezett formájában is. Aztán: soha nem látni annyi koccgó- futó embert, mint manapság. Bár ... sokkal, de sokkal főbben is rohangálhatnánk, hely van bőven. Aztán én már éltem 25-30 évvel ezelőtt is, sőt azt megelőzően is, de a tenisz akkoriban még mindig egy szűk réteg sportja volt. Nem bővelkedünk teniszpályákkal, de több van, mint bármikor korábban. Mondom, ezek lehetőségek. Hogy mennyire élünk velük, más kérdés. A zöldségek. Egészséges táplálkozás —, zöldség, gyümölcs egyebek. De a fővárosban megint fölborzolják a kedélyeket. Megint mikrofon elé hívják az olcsó paradicsomot árusító állami kereskedőket: ők igenis ennyivei meg ennyivel olcsóbbak. „A kiskereskedők meg morognak” — mondja a műsorvezető. Persze. Mert az olcsó paradicsom—paprika—uborka—káposzta csepp a tengerben. Egy-két utca népének, na elegendő. A kistermelő és a kiskereskedő és a többi állami zöldséges pedig rágja a küszöböt. Mit gondolnak miért? O Sétalovaglás, sétakocsikázás, lovasbemutatók és más turista-programok várják üszögpusztán a Batthyány Fogadóba betérő vendégeket, többek között azt az NSZK-beli csoportot, amelyik a minap érkezett Pécsre, s itt szálltak meg. Lassan telt ház lesz a kastélyban, amelyben - hogy a nagy buszokkal érkező turisták is szállást kaphassanak -, a múlt évi bővítés után már negyvennyolc ágyat tudnak elhelyezni. Mit? Hol? Olcsóbban! A Centrum hétfő alkalmából a pécsi áruházban, június 22-én 20 százalékkal olcsóbban kaphatók vasalók, egyfőzőlapos asztali tűzhely, hajszárítók, VEF 206 táskarádió. KONZUM ÁRUHÁZ: kedvező ajánlata férfi és kamasz méretű öltönyök (tőkés áruk kivételével), 40 százalékos engedménnyel kaphatók. Import női ruha, bakfis szövet szoknya, fonott bevásárló kosarak és egyéb fa ajándéktárgyak vásárolhatók kedvezményes áron. Ágynemű vásár, értékes nyereményekkel. MECSEK ÁRUHÁZ: a játékosztályon fémépitő, vietnámi gyékény, szatyor, műszaki osztályon: Tara ban asztali rádió, Sabina táskarádió vásárolható kedvezményes áron. 3 db-os magnókazetta 199 Ft-os reklámáron kapható. Divatáru osztályon 290 Ft-os reklámáron, kamasz pamut rö- vidnadrágos pizsama kapható. Ruházati osztályon kilós zefír anyag, ba- tiszt anyag, bakfis blúz, bakfis alj, férfi öltöny kapható olcsóbban. DOMUS ÁRUHÁZ: frottír törölközők, karton bevonatú, műszálas paplanok, kedvezményes áron vásárolhatók. Maradék padlószőnyeg vásár, 30 százalékos árengedménnyel. MAI MŰSOR PLANETÁRIUM Planetáriumi előadás: A csillagok világa (15.30). FILM Petőfi: A cápa II. (3, nó, f8). Kossuth: A házibuli folytatódik (10, 12, 2, 4). Indiana Jones (6, 8). Park: A cápa II. (f5, f7. f9). Park kert: A cápa II. (9). Nevelési Központ: A Sárkány útja (3, 5, 7). Komló, Zrínyi: Szépleányok (4, 6, 8). Komló, Május 1.: A postás mindig kétszer csenget (5). Mohács: Szállodai szoba (6, 8). Szigetvár: Halál egyenes adásban (6, 8). Siklós: Én a vízilovakkal vagyok (6, 8). Boly: Házibuli (5). Du- naszekcső: Nem kell mindig kaviár (f6). Harkány: Egészséges erotika (7). Mágocs: A tuareg bosszúja (f5). Mázaszászvár: Hátsó ablak (6). Pécsvárad: Ne vedd el tőlem a Napot (3). Sásd: Én és Caterina (6). Szentlőrinc: Tánckar (6). Vajsz- ló: Silverado (5). RÁDIÓ PÉCSI RÁDIÓ 9.00: Vasárnapi magazin, összeállítás a hallgatók kérésére. 11.00:, Műsorzárás. 18.30: • Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Nemzetiségeink zenéjéből. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Esti zene, sport, információk. 20.00: Gruss und Kuss( Radio Budapest zenés riport-, üzenet- és kívánságműsor külföldi és hazai németek számára. 21.30: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.30: HÉTVÉGE. Műsorismertetés, hírek, információk, meteorológiai előrejelzés, közlekedés. 9.00: A rczsa-j szín párduc. Amerikai rajzfilmsorozat. 9.25: HÉTVÉGE. Információk, riportok. 9.50: Három kívánság. 11.15: Ki, mikor, hol, mennyiért nyaral? Beszélgetés az üdülésről. 12.00: Hangjegymix. Antal Imre műsora. Kb. 13.45: Hírek. 15.20: HÉTVÉGE. Hírek, információk. 15.50: Nézzük együtt — Osskó Judittal. 16.20: Reklám. 16.30: Delta. Tudományos hír-' adó. 16.55: A HÉTVÉGE vendége: Nagy Sándor, a SZOT titkára. 18.05: Áruházak ajánlata. 18.10: Családi torna. 18.15: Meséről mesére. 18.40: Reklám. 18.45: HÉTVÉGE. Előzetes a nyári szabadtéri programokból. 19.00: A HÉT. 20.00: Híradó. 20.10* Máriássy Félix-sorozat: Próbaút. Ma-* gyár film. 21.35: Jelesport. 22.20: HÉTVÉGE. Emlékezetes pillanatok. Kb. 22.35: Hírek. f MÁSODIK MŰSOR 17.38: Műsorismertetés. 17.40: Képújság. 17.45: Évszakok. 18.15: Gondolkodó. Tudományos hetilap. 19.00: Verdi: Falstaff — háromfelvonásos, opera. 21.30: Utazás. Magyar rövidfilm. 21.50: A HÉT — ism. 22.50: Képújság. 1UGOSZLAV TELEVÍZIÓ 9.00: Barázdák — faluműsor, utána gyermekműsor magyar nyelven. 10.20: Hírek. 10.30: Vasárnap délelőtt gyermekeknek. 12.00: A tudás — vagyon — mezőgazdasági adás. 13.03: Jugoszlávia, jó napotlj 14.00: Automan — filmsorozat. 15.00: Vasárnap délután. 17.20: M. Monroe filmjeinek ciklusa. 18.55: Rajzfilmsorozat. 19.27: Ma este. 19.30: Tvnapló. 20.00: ígéret földje — drá-: masorozat. 21.00: Hét fiatal cirkusza — szórakoztató adás. 21.45: Tv- napló. 22.05: Sportszemle. 22.50: Riport. 23.20: Plusz műsor. 0.50: Hírek. MÁSODIK MŰSOR 8.55: Hírek. 9.00: Ma a holnapért. Az adás keretében: Játékfilm. 12.00: Komolyzenei adás. 18.45: Adás c| kultúra köréből. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Népszerű-tű^ dományos film. 20.45: Tegnap, ma, holnap. 21.05: Huanita la Larga — filmsorozat. 22.00: Hőstettek ideje — dokumentumműsor. 22.45: Kis koncert. 23.00: Költészet. A Dunaszekcsői „Duna Gyöngye” MGTSZ + 1 db DV—KU 18,00/4,2/42,00 típusú, ♦ 1 db Fémmunkás 12/3,8/12,00 típusú, ♦ 1 db Fémmunkás 12/3,8/6,00 típusú vasvázas színvasszerkezeti elemeinek felállítására, hullámpala tetőfedési és bádogosmunkáira szabad kapacitást keres. Vállalatok, szövetkezetek és kisiparosok árajánlatát várjuk. Tervdokumentáció megtekinthető a tsz irodájában (Dunaszekcső, Kossuth L. u. 15.) Siófoki István építésvezetőnél. Ajánlatok beérkezési határideje: 1987. június 22-én 16 órakor, a tsz központi irodájában. *í vasämapi