Dunántúli Napló, 1987. június (44. évfolyam, 149-178. szám)
1987-06-14 / 162. szám
Minden labdajátékban megállná a helyét Sokan rásütötték, hogy későn érő alkat, aki csak a harmadik X közelében hozza ki magából, amit tehetsége alapján már régen elvártak tőle. Mások esküsznek rá: indulhatott volna sportpályafutása labdarúgásban, vagy éppenséggel kosárlabdában, ugyanúgy az első vonalig jutott volna. Ráaggatták jelzőként, hogy nehezen fegyelmezhető, no és a játéka is csak féloldalas, mert képtelen a védekezés megtanulására, ő csakis a labdára figyel, egyedül annak meg játszására hajlandó koncentrálni. Többen állítják: nehéz a közelébe férkőzni, s még többen teszik le amellett a garast, hogy keres» ve is nehezen találna tőle nyíltabb szívű barátot. Jelzőket aggatnak rá, s megpróbálják különböző skatulyákba -gyömöszölni, pedig ő minderről nem nagyon tehet. Ö a homo ludens, a játékos ember, aki él, hal a játékért, azon belül is mindazokért, amelyeket labdával játszanak. Közvetlenebb barátai szerint a gömb megszállottja, aki, mint a legtökéletesebb forma, a gömb bűvöletében él, amiérS hajlandó megtenni mindent, még a rettenetes kínokkal járó megpróbáltatásokat is. A halKakas, a játékos ember lattanul kifinomult gömbérzéke hajtja, űzi. Nemhiába fedezte föl már kisdiák korában benne a pécs-gyárvárosi általános iskola testnevelője a valameny- nyi labdajátékban kivételes érzékkel rendelkező sportoló palántát. S mint végül kiderült: fölfedezője nem járt messze az igazságtól, mert kerülhetett bármelyik sportág megszállott; edzőjének keze alá, valameny- nyien megpróbálták marasztalni. Öt azonban hajtotta a másik, a mindig új lehetőséggel csábító sportág, hogy végül is kikössön az alkatának, fizikai: adottságainak éppenséggel nem a legmegfelelőbb labdajátéknál: a kézilabdánál. A „megfertőzés" korát ő a pécsi Széchenyi gimnáziumi évekre vezeti vissza, ahonnan - mint olyan sok más kézilab- dás tehetséget is — Huba László testnevelő csábította az akkor még NB ll-es Pécsi Kesztyűgyár ifjúsági csapatába. Egy Kesztyűgyár-Újpesti Dózsa MNK-mérkőzésen akadt meg rajta a szeme a fővárosiak szakvezetőjének, s került katonaideje alatt az újpesti lilafehérekhez. Több mint fél évtizedet töltött el Újpesten - közben közvetlen közelébe került! a válogatottságnak is -, amikor a lilák NB l-es távozása után ismét itthon jelentkezett Pécsett. Nehezen lendült játékba, mert abban a nagy átlövőket felvonultató sorban, az általuk meghatározott stílusban nem is érvényesülhetett kiismerhetetlen virtuózitású játéka. Egészen az idei évig, amikor is egyszeriben, a szélen „megtűrt” hatodik emberből egyszeriben a csapatot dirigáló karmester lett. S jóllehet őt sem kímélték meg a csapatátalakítás zavaraival járó formaingadozások: az általa irányított, előző évek játékosanyagától szerényebb képes-, ségű gárda közel kétszer any- nyi pontot gyűjtött a tavaszi szezonban, mint a „nagyágyúk” az előző bajnokság ugyanezen szakaszában, a PMSC. Kakas János neve ma már márka a kézilabda NB l-ben. Hallatlanul gyors kezdősebes-’ sége, hosszan kivezetett labdákkal való támadásindítása, változatos lövőskálája állandó rettegésben tartja az ellenfeleket. A 192 centiméterre nőtt irányító nevét immár nemcsak a pécsi törzsközönség ismeri. S ha az őszre még több, vele azonos hullámhosszon játszó társra lel, nem elképzelhetetlen, hogy ismét öröm lesz kilátogatni Pécsett a városi sportcsarnokba. K. L. Pécsről indult, Győrben ért révbe Győrfi László keservei A sikersorozat- ufón is meneszük? Alighanem egyedülálló eset fordult elő a hazai labdarúgóbajnokság első osztályának több évtizedes történetében, hogy egy klubcsapat vezetése, felmentve a vezető edzőjét, ultimátummal állította a helyére a következő szakvezetőt. Az elmúlt fél évtizédben ugyan már hozzá szokhattunk, hogy Győrben mindig történik valami a Rába ETO labdarúgó- csapatának házatáján, amire felkapják fejüket a sportág hívei. Arra azonban, ami az idei bajnokság tavaszi idényének első negyede után következett a Rába-parti városban, még nem volt példa. Az öt. éven át sikert sikerre halmozó Verebes József távozása után nagy propagandával fogadott zalai sikeredző, Gellei Imre nem tudta a vezetés kívánságának megfelelően „fölpörgetni" a győri zöld-fehéreket, így fölajánlották neki az emelt fővel való távozás lehetőségét. Gellei nem habozott, nem kért türelmi és gondolkodási időt, vette kalapját és elköltözött Keszthelyre. Távozását meglepetést okozó nyilatkozat és tett követte. A Rába ETO Sportkör elnöksége megbízta az addigi pályaedzőt, Győrfi Lászlót a csapat irányításával.- „Évekig játszott nálunk. Kedvelt ember, aki kitűnő edzők mellett, hosszú éveken ót volt pályaedző. Sokat tanulhatott Kovács Imrétől, Palicskó Tibortól, Verebes Józseftől, s most itt az alkalom, hogy ezt hasznosítsa. Tele van ügybuzgalommal, meglátjuk, mire viszi. Megbízatása ideiglenes jellegű ..." — szólt Szániel Jánosnak, a Rába ETO ügyvezető elnökének nyilatkozata, aki közben többször is elmondta, hogy a türelmi időben bekövetkező változásoktól teszik függővé a megbízott edző to- vábbműködésének lehetőségét, ami egyáltalán nem biztosíték arra, hogy az ETO esetleges „feltámadása" esetén Győrfi megtarthatja posztját. Amikor a PMSC elleni találkozó előtt felelevenítettük vele a március közepén elhangzottakat, fanyarul elmosolyodott a Pécsi BTC-ből 27 évesen 1964-ben Győrbe került csatárból lett edző. — Tisztában voltam helyzetemmel, annál is inkább, mert Gellei eredménytelenségébe az én munkámat is belekalkulálták, azért is volt olyan kemény a munkám a jövőbeli megítélése. Pedig akik ismernek, tudhatták: semmi nem állt tőlem távolabb, mint, hogy bárkinek is keresztbe tegyek. Annál inkább nem, mert ezt a helyzetet egyszer 1972-ben, amikor Dombos Ágoston lemondott, már átéltem. — Tizenöt évvel ezelőtt teljes sikerrel oldotta meg a rábi- zottakat. Most azonban elég nehezen indult útja az első csapatnál. — Békéscsabán pontot szereztünk, majd kikaptunk itthon a Honvédtói, és ugyancsak 2-1-re vereséget szenvedtünk Újpesten. Nem a legjobb ajánlólevél. Csupán jelzésként idegállapotomról: egy hónap clatt 7 kilót fogytam. Aztán sikerült kiütnünk a Haladást, de kikaptunk Siófokon. Rettenetesen sok energiát emésztett föl, amíg rendet sikerült rakni a játékosok fejében . .. Aztán elindult a szekér: a Fradi ellen 4-1, az Eger ellen 2-1, a Tatabányát 3-0-ra, majd Fehérváron a Videotont 3-2-re vertük . . . Megjött a kedvünk. Egyszeriben sokan köszöntek az utcán, a pályán. Úgy érzem, sikerült megtennem azt, amivel megbíztak . . . A Pécs fölött aratott 4-1-es győzelem után madarat lehetett volna fogatni a 17 év pályaedzői múlt után vezető edzői teendőkkel megbízott 50 éves mesterrel. Nyugodtan hajtotta álomra fejét vasárnap. Csakhogy hamar fel kellett ébredni. A szerdai Népsportban ezt olvashatta a Minden sorban erősít a Rába ETO! című cikk befejezésében: „Nem tudni viszont, hogy ki ül ősztől a Rába ETO kispadján. A klub továbbra is tárgyal szakemberekkel, de megegyezni még senkivel nem tudott!...” Hiába, Győrben hamar tovatűnnek az álmok. Kapu László Egy irányító menni akar Hívták már tavaly is, akkor még félt a nagyvárostól, és1 nem volt biztos önmagában. Mára, amire az ajánlatot újból megtették, valamelyest biztosabb már abban, hogy jobb lesz neki Budapesten. Azért is, mert a vőlegénye is ott él, ideje lenne már távolságban is közelíteni hozzá. Szóval Halász Judit, a sokak által csak Pecásnak ismert PVSK-kosaras átigazolás előtt áll. A Tungsram SC játékosa lesz, ha kiadják. — Tavaly is hivott már ez a csapat, akkor nemet mondtam. Most újra megkerestek, az intézőtől a szakosztályvezetőig több hullámban érkeztek Pécsre, hogy meggyőzzenek. Bejelentkezett értem a BSE is, mégis a lámpagyáriakat választom. A Tungsramnál jobb a légkör, no meg az ottani edző személye is e klub mellett szól. A 19 éves leány hét esztendeje kosarazik. Az ifiválogatottban 37-szer, a nagyválogatottban 3-szor játszott eddig. Mindkettőben irányítót. Ezen a poszton akarja szerepeltetni a Tungsram is. Szívesen menne, de nem tudja, hogy elengedik-e. Ha nem, marad a PVSK-nál. Egy évet ugyanis nem akar kivárni. A PVSK klubvezetése ragaszkodik Halászhoz, ezt fejtegette Matis Géza elnök iis, amikor rákérdeztünk: elengedik-e, vagy sem a kosarast.- A Tungsram vezetői telefonon bejelentkeztek, és elmondták, hogy mi a szándékuk. Említettem neki: várjuk meg az átigazolási időszakot. Mi is szeretnénk erősíteni! elsősorban center kellene nekünk. Ha tudunk erre a posztra igazolni, és netán a Tungsram is besegít, hogy ez minél előbb összejöjjön, akkor nem gördítünk akadályt a távozása elé. Augusztusban minden kide-i rül, amikor vége az átigazolási időszaknak. Halász nem tehet mást, mint addig vár. És reménykedik . .. H. L. Előszerződés Még az átigazolás kezdete előtt vagyunk, de máris vannak vitás ügyek. Mi több, be sem fejeződött a bajnoki idény, és már több határozott bejelentés látott napvilágot arról, hogy kik változ. tatnak egyesületet. Lehet, hogy ez a következő években természetessé válik, de egyelőre még szokatlan. Egyre gyakrabban szerepel a köztudatban az a kifejezés, hogy előszerződés és ez okozza néha a bonyodalmat. Ha egy játékos előszerződést ír alá valamelyik klubhoz, akkor az már labdarúgójának tekinti a szerződésben foglalt időponttól. Ha közben ugyanezt a játékost megkeresi egy másik klub is, akkor az az egyesület viszont-, az előszerződést nem tekinti komolynak és ebből származnak a viták. így volt ez a zalaegerszegi Nagy Tamás esetében is, aki előszerződésben elkötelezte magát a Rába ETO-nak, majd később foglalkozott azzal a gondolattal, hogy a PMSC-hez menjen. Úgy tűnt, hogy az ügyben az MLSZ-nek kell állást foglalnia, de végül is a tárgyalás elmaradt, mert az érintettek megegyeztek egymással. Ezek után jogos a kérdés, menynyire kell komolyan venni az előszerződést. Nos, az MLSZ jelenlegi átigazolási szabályzata szerint ez ugyanolyan értékű, mintha már a rendes szerződést írta volna alá a játékos. Mivel egy adott szerződés lejárta előtt újabb nem írható alá, a leendő klub viszont szeretné biztosítani jóval előbb a játékost, előszerződést kötnek egymással. Ez jelenti a garanciát arra, ha majd klubjánál lejár a szerződése, akkor nem igazol át egy olyan egyesülethez, mely az előszerződés megkötése utáni időszakban tett neki ajánlatot. A gond pillanatnyilag az, hogy ezzel nincsenek tisztában az egyesületek és így természetesen a játékosok sem. Az előszerződést aláíró labdarúgó úgy véli, ez még nem jelent elkötelezettséget és nyugodt lelkiismerettel tárgyalgat más klubokkal is a nagyobb jövedelem reményében. És ha másutt többet ígérnek, mint ahová aláírta az előszerződést, akkor szemrebbenés nélkül változtatna. A közbelépő harmadik, vagy negyedik egyesület megnyugtatja, az a szerződés úgysem jelent semmit, ha mégis jelentene, akkor ők majd elintéznek mindent. Ez természetesen nem ilyen egyszerű, és ha az MLSZ-nek kell közbeavatkozni, akkor valamennyi fél meglepődik. A megoldást az jelentené, ha az egyesületi vezetők és a játékosok is tudomásul vennék, hogy a szerződések elkészítése és aláírása alapos felkészültséget igényel és ha ez hiányzik, akkor célszerű jogász segítségét igénybe venni. Hallottam, van már olyan ügyvéd, aki a labdarúgók szerződéskötésére szakosodott, de még mindig elenyésző azoknak a játékosoknak a száma, akik igénybe veszik a szakember segítségét. Ha változna ezen a téren a gondolkodás, minimálisra csökkenne a megbánt aláírások száma. De nem csak az előszerződéseknek jelentkezhetnek problémák abból, hogy a felek valamelyike nem ismeri a szabályt. A szerződéseket ugyanis nem sablon ^szerint kell elkészíteni, azok speciálisak is lehetnek. A labdarúgó általában nem él ezzel a jogával, mert tapasztalatlan. Ilyenkor lenne igazán szüksége a jogászra, de nem veszi igénybe, mert vagy nem tud erről a lehetőségről, vagy sajnálja rá a pénzt és inkább aláír mindent. EEgy-i ksz- kéttp A VDN totó- tippjeit a 25. já- tékhétre Demé- nyi Balázs nyugdíjas, pécsi lakos állította össze, aki 1953 óta játszik kollektív szelvényen A 25. HÉT TIPPJEI 1. Cagliari—Lecce. Tipp: x, 2. 2. Bari—Sambenedettese. Tipp: 1. 3. Cesena—Catania. Tipp: 1. 4. Cremonese—Pisa. Tipp: 1, x. 5. Lazio—Lanerossi végeredmény. Tipp: 1, x. 6. Lazio—Lanerossi I. félidő. Tipp: x. 7. Messina—Campobasso végeredmény. Tipp: 1, 2. 8. Messina—Campobasso I. félidő. Tipp: 1. 9. Modena—Bologna végeredmény. Tipp: 1, x. 10. Modena—Bologna. 1. félidő. Tipp: 1. i 11. Triestina—Arezzo végeredmény. Tipp: 1. 12. Triestina—Arezzo I. félidő. Tipp: x. 13. Pescara—Parma végeredmény. Tipp: 1. + 1 14. Taranto—Genoa végeredmény. Tipp: 2. A Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat SZÁMÍTÁSTECHNIKÁI és ügyvitelgépesítési FŐOSZTÁLYA, k IBM 370, TPA 11440 és IBM XT/AT típusú gépkörnyezetre PROGRAMFEJLESZTŐ, PROGRAMOZÓ, SZERVEZŐ munkatársat keres. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés a főosztály vezetőjénél. Pécs, Légszeszgyár u. 36. A ' PANNONVIN BORGAZDASÁGI KOMBINÁT Pécs-vasasi, hosszúhetényi, siklósi, vokányi, újpetrei és szigetvári vállalkozók jelentkezését váija az 1988 tavaszán tervezett SZAKCSOPORTI SZŐLŐTELEPÍTÉSHEZ A személyenkénti 3000 m2/833 n-öl telepítési költsége: 165—190 000 Ft. A szőlőtelepítés költségei hitelből és állami támogatásból fedezhetők. A szőlő gépi munkáit a vállalat elvégzi, a termés felvásárlását garantálja. Termőrefordulás után évi 200 kézi munkaóra ráfordítással 4—5 tonna szőlőtermés, kb. 56—70 000 bruttó bevétel várható 3000 m2-en. Egy család több egységet is vállalhat. Jelentkezni lehet a lakóhelyhez legközelebbi címen: Központ, Kooperációs Iroda Pécs, Szt; István t. 12. Tel.: 12-022 Pécsi Értékesítő Pincészet, Pécs, Irányi D. tér 6. Tel.:11-647 Siklósi Szőlészeti Üzem, Siklós, Göntér, Telefon: 129. Turbéki Szőlőtermelő Szakcsoport Szigetvár, Turbékpuszta vascirnapi 7 Halászt a Tugsramn SC hívja A BSE is szívesen látná