Dunántúli Napló, 1987. május (44. évfolyam, 119-148. szám)
1987-05-09 / 126. szám
iUlügyar lllepköztarsasag Csillagrendje Néha éveket szeretne öregedni az ember: hogy megértse a múltat és közelebb kerüljön a jelenhéz, hogy közelebb kerüljön a múlthoz és megérthesse a jelent. Az öregedés idő és nem elhatározás kérdése, így talán megbo- csájtható, hogy nem mindig értettem, nem mindig ugyanúgy értelmeztem Antal György szavait, ahogy ő. Sokszor megértőén bólintottam, mintha tudnám, miről van szó, mintha részletesen ismerném szülőhelye, Csík. Gyimesbükk minden fáját, mintha tudnám, mit jelent Liszt-díjat kapni orvnak idején, mit tűkének, igazi pécsinek maradni öt évtizedig. Itt csele, kedni, itt érvelni, itt örülni, itt tanítónak lenni, itt maradni. Éppen itt. Ahogy hallgatom hosszú, óm röpkének tűnő órákon át Antal Gyuri bácsi tényeit, anekdotáit, életreceptjeit és érzéseit, folyton arra gondolok: a tanítással eltöltött több mint 45 esztendeje, sokszor infarktushoz közelítő emberi és nemzeti megrázkódtatásai olya. nők, mint mikor az újságíró akár még jegyzettömbjét segítségül híva is, próbál vissza, emlékezni a felvetődött érzelmekre, félmosolyokra, legyintésekre, saját véleményére, amint hallotta, és Gyuri bácsiéra, ami sokszor kiolvasható mozdulataiból, a tényekből.. . Látom Antal Gyuri bácsit, amint elolvassa az előző bekezdést. Neki is eszébe ötlik, ahogy a pécsi zenetanárképző felsőoktatási intézet igazgatójaként egy mozdulattal küldi szanaszét az aggódókat, ahogy szemüvegének miII"méternyi in- gásával „fúj" riadót a próbára igyekvőknek. Látom a Kodály, - bocsánat, a Tanár Ür - által „nélkülözhetetlen szuper, törpének" nevezett, mások által Gyuri bácsizott, megint mások által „lediktátorozott”. Antal György tanár úr embert, ahogy megigazítja szemüvegét - és sokszor határozott, szakmai tudást árnyaló véleményt mond, tanácsokat oszt diáknak, oktatóvolóból semmiségnek tetsző tettet, hogy én is ott bábáskodtam a Liszt Teremben Pécsett, a múló idők pókjainak hálójából kiszakítva. Hogy elnök, kávéházi törzsközönségnek, minisztériumi vagy megyei funkcionáriusnak. Mintáz ötvenes—hatvanas éveket átlelkesülő, konkrét helyeket és kapcsolatokat kézzel focjható- an, ^füllel hallhatóan" alkotó ember. És ilyenkor megértem magam, hogy megérthessek másakat is: idősebb szeretnék lenni, Gyuri bácsi. Akkor tudhatnám pontosan, hogy mit jelent árvaházi növendékként eljutni a Zeneakadémiára. Szeretném érezni Kodály Psalmusának hatását az ötvenes évek eleji Magyar- országon a saját betanításomban. Szeretném elintézni egy „antalos” kézilegyintéssel azt az élményt, a múló idő tó. érhettem: a Városi Tanács vezető funkcionáriusai is segédkezzenek az általam megálmodott és . végigvitt, manapság kissé elhanyagolt szabadtéri színpad létrehozásához Pécsett. Akkor érzékelhetném, mit jelentett Liszt Kórust és szimfonikus zenekart alapítani ebben a mediterrán városban. Meghonosítani, hosszú ideig fenntartani ezeket. És az oratórium-éneklést, amely utóbbi divat volt ugyan akkoriban, de elrendelt módiság is. Bizonyára éveket kellene öregednem ahhoz, hogy talán megérthessek egy embert, akit Antal Györgynek hívnak, aki idén lesz hetvenéves, akit meg lehet mosolyogni néhány véleményéért a bennfentesek örök „tárgyilagosságával", aki hű maradt ehhez a városhoz záporok és zivatarok közepette. Akinek van véleménye és nemcsak a zenéről, mindennapjaink napi történéseiről is, akinek bevallottan vannak haragosai, aki ezt nem szégyell! és akit nemrégiben a Magyar Népköztársaság Csillagrendje kitüntetéssel jutalmaztak. Ahány év, annyi sor a papíron - jutott eszembe folyton óhatatlanul, amíg Antal György Liszt-díjas karnaggyal, a Zene- művészeti Főiskola pécsi tanárképző intézetének hetvenéves igazgatójával beszélget, tem. Búcsúzóul dicséri a mai hallgatókat: okos célért nem művészet mozgósítani őket, teszi hozzá. Bólogatunk, mintha valami spanyolviaszt találhat, tunk, volna ki. Mindenesetre nekem, 30 évesnek jó ezt hallani egy hetvenévestől. Kérdem is, harmincéves korában mire gondolt? Milyen tervei voltak a hadifogságból vissza, térve? Picit meglepődik, mint akit olyan támadás ér, amire nem számít. Aztán kiböki: nem gondolta, hogy.vezető lesz, hogy országosan ismert karnagy. Arra számított, tanár marad. Csak egyszerű, tanítóképző intézeti tanár; ' Aztán így a'akult. Elismert szakmai, vezetői évek. Társaság, állandó társaság a Nádorban. No és a szőlő, hiszen a nyugdíjas évekre is gondolni kell. A szőlővesszőből termés lesz. A termésből must, majd bor. Bódító érzés tanárnak lenni egy ilyen karrier után. Antal György hetvenévesen azt fontolja, folytatja a tanítást .,. Bozsik László MELIORISZ BÉLA Szél indu Nézem mahagóni arcod a szemek mélybarna kútját s szitakötö-zizzenéssel júniusvégi szél indul a hegyek felöl hogy játsszon velünk Ruhád alá kap és énekes melleid alatt gömbölyödik légbölkapott fiam MAKAY IDA Dísztelenü Utoljára a z t akarom. A dísztelen verset A zengéstelen-fimtelent. Szeplőtlen-tisztát. Fosztott-kendőzetlent. Meztelen-tártat: boncasztalon halott. Titokba zárt mégis. Fölfoghatatlan: Elemek végső, fénylő rendjét. A-'szót. -- Mely az Isten ajkain vacog. Sorsom a könyv Kende Sándor visszaemlékezései Klossy Irén: Egry emlékére (fametszet) A közelmúltban Vargha Balázzsal beléptem az egyik pécsi könyvesboltba. Vargha Balázsnak egy nemrég megjelent, Csokonairól szóló könyvre volt szüksége. Mondja a szerző nevét és a mű címét. Az elárusító" kislány rázza a fejét, és mosolyog. Vargha Balázs mellett álldogálva megszólalok: — Miért mosolyog? Nem látja, milyen szomorúak vagyunk, hogy nincs meg a könyv? — A kislány tovább piosolyog: — Miér ne mosolyognék? — . mondja. — Majd tetszenek vinni egy másik könyvet. . . — De amikor nekünk éppen arra a bizonyos könyvre volna szükségünk ... - makacs- kodom. - Az lehet — mondja a kislány. - De tessék nézni, ebből • a könyvből még milyen sok van ... — És rámutat a bejárati ajtó mellett föltornyozott könyvhalomra. - Abból tessék vinni .. . Kende Sándor könyvét lapozgatva, gondolom, sokaknak jut eszébe hasonló történet. A kötet fedelén egy kép látható egy könyvesbolt , kirakata. Pécs, Kossuth Lajos utca 5. Magyar írók könyvesboltja. Amikor még megvolt Pécsett a régi Pannónia Szálló, és földszintjén megvolt a könyvesbolt, ennek volt a vezetője sok éven ót Kende Sándor. Némi merengéssel idézem föl a bolt haj- . doni képét. Tágas elárusító tér... A falakon festmények, egy alkalmi kiállítás képei. . . A pénztárfülke mellett kis asztal, fotelok ... A lemezjátszóról halk zene szól ... A bolt mögött a folyóiratolvasó, a könyvesbolt és az eszpresszó keverékéből született libresszó . . . A könyvnyomtatás kezdeti korszakában még hiányzott a munkamegosztás: ugyanaz az ember írta, nyomtotta és árusította a könyvet. Kalamárisa, könyvnyomtató műhelye és a ponyva, amelyre könyveit a vásárban kirakta, egyetlen ládában, a hátán elfért. A szakosodással idővel különváltak e tevékenységek: az író, a kiadó, a nyomdász és könyvkereskedő munkája. A könyvárusítás szakmává lett. A Helytartó- tanács Pozsonyban, 1772-ben kiadott rendelete már arról intézkedik, hogy „mindenki, aki magát a könyvkereskedésre szánja, azt előbb kellőképpen tanulja meg . . ." Kende Sándor még azon kevesek közé tartozik, aki egyszemélyben volt író, kiadó és könyvkereskedő. Már a harmincas években Pesten, dr. Vájná György és Társa, Bokor Dezső Váci utcai könyvesboltjában belekóstolt a szakmába. Majd 1945 után hivatásszerűen is a könyvterjesztésben dolgozott. több mint húsz éven át. Sorsom a könyv című munkájában most erre a két évtizedes múltra, a könyvkereskedő szakmában szerzett emlékeire és tapasztalataira gondol vissza. Könyve helytörténet, irodalomtörténet, könyvtörténet. .. Mindenekelőtt a könyvárusítás „tudományának" kézikönyve. A könyveladás lélektana és módszertana .. . Ma, amikor a könyvárusítás már önkiszolgáló boltokban történik, amikor a műanyag bevásárló kosarat fölmarkolva éppen úgy bolyongunk a könyvesboltban, mint amikor mosóport vásárolunk, bizony némi nosztalgiával gondolunk arra az időre, amikor Bokor Dezső úr az esti búcsúzáskor így intette alkalmazottját: „Segéd úr! Ha még egyszer az órára néz, amíg vevő van az üzletben, többé be se jöjjön! Megértette?!" Kende Sándor persze, könyvárusként is író maradt: a világ, az emberek, a munka, az emberi helyzetek és viszonylatok megfigyelője. Emlékeit, tapasztalatait történetekhez fűzi. Könyve epikus alkotás. És rendelkezik az egyik legértékesebb emberi tulajdonsággal: humora van. Visszaemlékezéseit, az újabb kori magyar könyvkereskedelem legendás történetét bölcs derűvel, szája szögletébe rejtett csöndes mosollyal mondja el. Ezt is tőle hallottam: — Csokonai még az író mostoha sorsa miatt panaszkodott. Azt mondta: „Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországban." Én azt mondom — szólt Kende Sándor —, nem könyvet írni művészet, hanem eladni ... A könyvesboltok tömött polcait látva, a könyvraktárak növekvő árukészleteiről olvasva, az eladatlan könyvhegyekről hallva, a tájékozatlan eladóktól körülvéve, egy üres kosárral a könyvesboltban bolyongva néha úgy érezzük, a könyv sorsáért aggódó Kende Sándor megfogalmazott valami nagyon komolyat és elgondolkoztatót a jövő aggodalmai . közül: . . (Gondolat Könyvkiadó) Tüskés Tibor iát le nem bontják..." — tette hozzá a hivatalos ember. „Jó bérház az, eltart még ötven évig is" mondta a se sava, se borsa legénynek és elballagott. Marad ebben, lesz, ami lesz. Még két éve van hátra a nyugdíjig, addig kibírja. Meg utána is. Motorzúgás az ajtó előtt. Egy perc múlva már érzi is a beszivárgó benzinszagot. Már megint járatja a motort, melegíti. A fene enné el innen, az ő küszöbétől. Mindig ide áll be. Bezzeg hét közben, amikor ő korán kel, nem eszi fel a fene ezt az alakot, de most, hogy ünnepnap van, s nyugalom lehetne, megy valahol. Egyszer a kis virágágyásba is beleállt a kocsival, amit itt a járdán, a gesztenyefa tövében alakított ki, s lécdarabokkal körülszegett. Árvácskákat ültetett oda, esténként meglocsolta a palántákat, s meleg nyári éjszakákon, amikor résnyire nyitva hagyta az ajtót, székkel megtámasztva, nehogy valakinek kedve le1987. május 9., szombat gyen egy óvatlan pillanatban belibbenni, az enyhe hűvösséggel a virágillat is benyomult, és ő úgy érezte, otthon van, a faluban. Aztán egyik reggel, éjjeli műszak után hazatérőben látja, hogy a nagy, megbámulni való kocsi a farával fenn van a járdán, a kereke benyomta a léckerítést, szétmorzsolta a virágokat. Nem hagyták ki a helyét az utcán, hát felállt a járdára! Pedig ha csak a sarokig hajlandóel- menni, ott is lett volna hely. Napokig készült, hogy megmondja neki a magáét, de mindig elkerülték egymást. Amikor pedig meglátta, addigra elpárolgott a mérge. Nagydarab, hízásra hajlamos fiatal férfi a kocsi tulajdonosa, a felesége begyes, faros, a kislányuk meg olyan nyeszlett- forma, nyafogós. Vajon mit csinálhat, ha ilyen fiatalon ilyen szép kocsija van? Biztos sportoló. De az ilyen kövéreknek ott nem sok jövőjük van. Vagy üzlete lehet valahol?... Bár egy üzletben még a családtagoknak is akad munkájuk, ez az asszony meg itthon ül, nem dolgozik; éjszakás műszak után szokta látni: dél körül megy bevásárolni. A kocsi talán egymilliót is megér, nem könnyű ilyet venni, még külföldről sem. Akkor meg mit büdösít ide az orra alá, reggelente, nem is kellene melegíteni a motort, írták az újságok, hogy bemelegszik az menet közben. Le kellene ereszteni a gumiját éjjel, akkor majd rájönne, hogy rossz helyen áll. Csakhogy akkor őrá gyanakodna, mert a magasföldszinten, az ő kirakata fölött a Kozmáék már a gesztenyelombban gyönyörködhetnek, őket aztán nem zavarja a motorgáz. Árva fa ez, alig maradt egy-kettő az utcában, ezt is a legutóbbi járdajavításkor kö- rülöntötték aszfalttal a tövénél, alig csorog le valamennyi eső a gyökereihez, már virágokat se lehet odaültetni. Kifolyt a kávé, éhgyomorra felhajtja, tör egy falat kenyeret, hogy ne fájduljon meg a gyomra. Nyirkos a kenyér tapintása, megül itt a nedvesség, pedig már tavasztól, amikor teheti, kinyitja az ajtót, ágyterí- tőt akaszt a nyílásba, nehogy bebámuljanak, hadd áradjon be a meleg, száraz, utcai levegő, bár jön vele a par is, büdös is. Mert annyi az autó, mint a nyű! Ennek is, itt, az ajtó előtt valami vasdarabot kellene el- hullajtani, akkor véletlennek gondolná a defektet. Van egy doboza, amiben mindenféle ka- catot tart, alkatrészt, leszerelt villanykapcsolót, hátha egyszer jó lesz valamire. Kutatni kezd. A villanykapcsoló falban megkapaszkodó fülénél hegyesebb vacak nem akad a kezébe. De ha ezt csak úgy leteszi a földre, elbillen, valamire fel kellene erősíteni. Elkezdi leszerelni a kapcsoló kör alakú karimáját, elbabrál vele vagy tiz percig. Az egyik hasítékon átbújtatja a kiegyenesített, hegyes Fémkörmöt, úgy mered ki belőle, mint egy kis ekevas. Leteszi a kőpadlóra, cipőjével óvatosán ráhág. Igen, ez nem fog elbillenni. Alig várja az estét, hogy azok hazajöjjenek. Aztán amikor hallja a finom gázfröccs- hangokat, amint könnyedén beállnak a megszokott helyükre, megvárja, amíg a nagyfilmnek vége lesz a tévében, s mintha sétára indulna, zsebébe süllyeszti a fémsarkantyút. Az utca üres, először a cipője orrára ejti a csapdát, nehogy koppanjon, aztán lábbal csúsztatja a járdaszegélyig, ott egy pöccintéssel a hátsó kerék elé. Körülnéz, sehol senki, gyorsan lehajol, megtapintja: a fémhegy felfelé áll. Minden rendben. Nyugtalanul alszik el, mint gyermekkorában, ha nagy be- tyárságot követtek el a társakkal. Egyszer kinyitották a haragosok óljait, a malacok elözön- lötték a szomszéd veteményes- kertjét. Tovább aludhatna, hiszen délutános lesz, de már hajnalban figyeli, mikor qyújtják be a motort. Nem kel fel, az ágyból füleli a hangokat. • Fél nyolckor hallja kattanni a kocsi ajtaját. Iskolába viszik a gereket. A motor felmordul, majd egyenletes zúgással vagy fél percig jár. Aztán gáz, most kell áthaladnia a csapdán. Kihúz az utca közepére, ő felül az ágyban, várja a fékezést, a szitkozódást, vagy a meglepődés bosszús szavait. De a kocsi hangja eltűnik az utca zajában. Idegesen kapkodja magára a ruháját, a kirakat koszlott függönyét megemelve, kipillant. A járdaszegély' eltakarja a szerkezetet. Műanyagtasakot kap fel, mintha bevásárolni indulna. Bezárja az üzletajtót, átvág a járdán. A szegélynél lepillant: a fémpecek elbillenve, laposra préselve ott hever, mint egy eltaposott béka. Néhány kipergett gesztenye és agyonpörkölődött falevél között olyan közel fekszik o járdaszegélyhez, hogy dühében még belerúgni sem tud. HÉTVÉGE □
