Dunántúli Napló, 1987. május (44. évfolyam, 119-148. szám)

1987-05-08 / 125. szám

1987. május 8., péntek Dunántúli napló 5 „Viselj kék szalagot-!" Szombaton fiatalok napja és békerandevú A megyei szakszervezeti napok keretében szomba­ton kerül sor a fiatalok napjára. Három program is várja az érdeklődőket: reggel 10 órakor az SZMT földszinti tanácstermében fórumot rendeznek az ifjú­sági tagozatok vezetői és KISZ-vezetők számára. A fórum témája az ifjúsági tagozatok, tanácsok helye, szerepe, feladatai a szak- szervezeti mozgalomban. Ugyancsak szó esik majd az ifjúsági tagozatoknak és a KISZ-szervezetekpek oz együttműködési lehe­tőségeiről. A Helyőrségi Művelődé­si Központban' szombaton 14 órakor kezdődik a szak­munkástanulók megyei ta­lálkozója. Itt szakmai bemu­tatókra kerül sor, az egyes intézetek játékos, kulturá­lis-politikai vetélkedőn mé­rik össze tudásukat, s vé- aül szerepel a program­ban a bizalmiak tanács­kozása is. A győzelem napja tisz­teletére este 7 órakor kez­dődik a békerandevú, melynek színhelye a pécs- újhegyi sporttelep. A bé­kerandevúra, melynek jel­szava „Viseli kék szala­got!”, minden fiatalt vár­nak. Statisztika- történeti vándorülés Sikláson A XXV. statisztikai vándorü­lést május 8-9-én Siklóson rendezi a Magyar Közgaz­dasági Társaság statisztikai szakosztálya, Baranya megyei szervezete, és az MTA történeti demográfiai albizottsága. A nyitó előadást dr. Geisz Mihály, az MSZMP Baranya Megyei Bi­zottsága gazdaságpolitikai osz­tályvezetője tartja, aki megyénk társadalmával és gazdaságá­val foglalkozik. A vándorülé­sen több pécsi szakember is ismerteti kutatásai eredménye­it. Dr. Novák Zoltán, a KSH megyei igazgatója az Ormán­ság főbb demográfiai jellemző­it elemzi, dr. Szita László, a Baranyá Megyei Levéltár igaz­gatója Délkelet-Dunántúl dua­lizmus korabeli nemzetiségi struktúrájával foglalkozik, dr. Hoóz István, a PJPTE tanára a nemzetiségi lakosság számának alakulásával vet számot az el­ső világháború utáni időszak­ban. A Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem részéről elő­adást tart még dr. Bérdi György, dr. Tóth Tibor, dr. Til- kovszky Lóránt, dr. Katus Lász­ló. Kormányszóvivői tájékoztató a Minisztertanács üléséről (Folytatás az 1. oldalról) A Minisztertanács-ülését kö­vetően a kormányszóvivői érte­kezleten Bányász Rezső, beve­zetőben tájékoztatást adott ar­ról, hogy a kormány csütörtöki üléséé az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökének előterjesztése alapján tárgyalt az MSZMP KB 1986. december 28-i, a műszaki fejlődés gyor­sításáról, s a tudományos ku­tatás eredményességének fo­kozásáról hozott állásfoglalása végrehajtásának munkaprog­ramjáról, és elfogadta azt. A program összefoglalja az állás­foglalásban kitűzött célok, ajánlások végrehajtásával kap­csolatos állami feladatokat. A kormányzati tennivalók kiterjed­nek a vállalatok innovációs ér­zékenységét, a műszaki fejlesz­tés lehetőségeinek javítását célzó gazdasági feltételekre, a VII. ötéves népgazdasági terv gazdaságfejlesztési és kutatás- fejlesztési programjainak átte­kintésére, szükség szerinti kor­szerűsítésére, a műszaki fejlesz­tés, a képzés szervezeti és sze­mélyi feltételeinek fejlesztésé­re, valamint a nemzetközi mű­szaki tudományos együttműkö­dés eredményességét növelő in­tézkedések kidolgozására. Ezt követően a kormányszóvi­vő a saitó képviselőinek kérdé­seire válaszolt. A büntető eljá­rásról szóló törvény és a bünte­tésvégrehajtással foglalkozó törvényerejű rendelet módosí­tásának javaslatával kapcso­latban (a Népszabadság érdek­lődésére) elmondta: a társa­dalmi és a gazdasági élet új jelenségei — egyebek között a növekvő bűnözés — szükséges­sé teszik, hogy a büntetőjog területén is változások követ­kezzenek* be. Az általános forgalmi adóra és a személyi jövedelemadóra vonatkozó jogszabályok elvei­vel foglalkozó előterjesztésről szólva (a Magyar Hírlap kér­désére) elmondta: a csütörtöki ülésen a pénzügyminiszter ál­tal vezetett koordinációs bi­zottság felhatalmazást kapott, hogy kérdezzék meg széles körben a tanácsok, a társa- da'mi, az érdekképviseleti szervek, a tudományos szervek vezető testületéinek vélemé­nyét, hallgassák meg állásfog­lalásukat, és részletesen ki­munkált javaslatot terjesszenek majd, előreláthatólag nyáron, a kormány elé. A kormány azt tervezi, hogy a törvényjavaslat még az ősszel az Országgyűlés elé kerülhet. Sokakat érdeklő, a távközlé­si hozzájárulás módosítására vonatkozó kérdésre felelve a szóvivő kifejtette: az úgyneve­zett belépési díj a telefonháló­zat felettébb kívánatos fejlesz, tésének eayik fő forrása. Je­lenleg a főállomások felszere­léséért a közületek 45 ezer, a magánszemélyek 6 ezer forin­tot 'fizetnek, a mellékállomá­sokért pedig 30 ezer, 'illetve 4 ezer forintot. Az utóbbi évek­ben — a posta kimutatásai sze. nint - már 86 300 forintra emelkedett az egy telefonállo­más létesítéséhez szükséges összeg. A telefonhálózat kor­szerűsítése, az állomások szá­mának. elhatározott növelése indokolja, hogy június elsejé­től a közületi előfizetők a fő­állomásokért 90 ezer, az iker- á 'omásöként pedig 60 ezer forintot fizessenek. Ez egyéb­ként talán mérsékli a túlzott közüle'i iqényeket. A kormány, úqy döntött, hoay a lakosság belépési ' dijainak összege a jövőben sem lépheti túl a költ­ségek 15 százalékát. Ez azt je­lenti, hogy az úi telefontulaj­donosoknak a főó'-lomásokért 12 ezer, az ikeré 'lom ásókért pedig 8 ezer forintot ike'l fizet­niük. Új rende'kezés, hogy a körzeti teleforkötvény-tulaido- nosok 50 százalékos kedvez­ményben részesülnek. Újdon­ság lesz az is, hogy ha valaki lemond a telefonjáról, akkor a befizetett összeqet maradékta­lané'! visszakapja. Bányász Re. zső hozzátette még: az új iog- s*-ihcilv lehetővé teszi, hoqy az idős, beteq, rászoruló emberek is 50 százaiékos kedvezmény­ben Hsresülienek. A közelmúltban bejelentet, fék: a Közös Piac bizottsága felhatalmazást kapott az EGK k üil üo vm i n i sz te reinek tanácsa- tól, hoav táravalásokat kezd­jenek hazánkkal. Mi'ven je­lentősége van ennek népgaz­daságunk szemoantióból? — (hangzott az MTI kérdése.) Bá­nyász"-Rezső válaszában emlé­keztetett arra: az elmúlt évek­ben számos politikai és dip­lomáciai lépést tett hazánk azért, hoqy normali zál la a kapcsolatokat a Közös Piaccal. Ennek eredményeként a 12 kü'lüqymiin'iszterbő'l álló tanács most felhatalmazta az EGK végrehajtó szervét, a bizott­ságot, kezdje meg az Európai Gazdasági Közösség és a Ma­gyarország közötti kétoldalú kereskedelmi . és gazdasági együttműködési megállapodás létrehozására irányuló tárgya­lásokat. Nem árt tudni, hogy teljes konvertibilis árucsere­forgalmunk egyharmadaj ezen 'belül a fejlett tőkés országok­kal folytatott kereskedelmünk kétharmada a közös piaci or­szágokkal bonyolódik. Mi egyenlő, diszkrimi náció-mentes feltételeket igénylünk a két­oldalú kereskedelemben. Ugyanakkor a közös piaci or­szágok — egymástól eltérő mértékben és különböző ter­mékköröknél — változatlanul hátrányos korlátozásokat tar­tanak fenn a Magyarországról származó mezőgazdasági és ipari termékek behozatalára. A Közös Piac kedvezőbb vámel­bánást is biztosít versenytár­sainknak. Az EGK létrejötte óta árucsereforgalmunk szá­munkra minden évben számot­tevő deficittel zárul. A most kezdődő tárgyalások révén te­hát olyan feltételeket kívánunk elérni, amelyek a kétoldalú ke­reskedelemben biztosítják egyenjogú partnerként való ke­zelésünket és megkönnyítik a magyar termékek eljutását a nyugat-európai vásárlókhoz. Az idegenforgalom idei ki­látásairól szólva elmondta: az eddigi megrendelések alapján az utazási irodák és a szállo­dák szakemberei úgy vélik, hogy a nemzetközi turizmus piacán megőriztük versenyké­pességünket. A helyfoglalások lényegesen magasabbak a ta­valyinál, s örömteli az is, hogy március végéig mintegy 10 szá­zalékkal nőtt a hazánkba be­utazók száma. Ez a tendencia tovább folytatódott áprilisban is. Sztárparádé a nyári színházban Dráma, musical, néptánc, szimfónia Ezekben a napokban végle­gessé vált minden főbb szere­pet játszó színész szerződteté­se — így nemcsak a Pécsi Nyári Színház programját is­mertethetjük, hanem a stáblis­tát is, amelyen neves művé­szek szerepelnek az idén, jú­nius 18-tól július 31-ig - vagy­is valamivel hosszabb ideig tart a nyári színházi szezon, mint máskor szokott. A Pécsi Nyári Színház ko­rábban mint táncközpontú szín­Baranyaiak a vízlépcső építésénél Zsilip-billenőtáblák a Vízig cserkúti üzemében A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság cserkúti gépüzeme elsősorban csatornatisztító, kar­bantartó gépeivel, Hidrot ter­mékcsaládjával vált ismertté országszerte. Nevük újabban mégis egyre gyakrabban ke­rül szóba a Bős-Nagymarosi vízlépcsőt emlegetve. Dunakili- ti térségében ugyanis kisebb csatornák zsiliprendszereinek építésénél közreműködnek, és ahogy hallani lehet, nem is akármilyen munkát végeznek. — Vállalkozásunk nem előz­mény nélkül való — tájékoz­tat dr. Paller Gáspár, a gép­üzem vezetője. — A Kis-Bala- ton kialakításánál, a Zala egyik elzárójánál volt már ha­sonló feladatunk. Kilitinél nyolc befolyó, illetve ellennyomócsa­torna zsilipéi közül az első ha­tot mi csináljuk, és a további kettőt is szeretnénk megpályáz­ni. A terv kész, nyáron kezdik a munkát Vízvezeték épül Nagyárpádon A társulatot most szervezik, a terv kész, és a nyáron elkez­dik az építést. Egy év múlva szeretnék befejezni és Pécs— Nogyárpódon vezetékes ivóvíz lesz. Ez az elképzelése a Pécsi Vízműnek, amely versenytárgya­láson kapta meg a 21 500 000 forintos munkát, övék a feladat a tervezéstől a kivitelezésig. A pécs-nagyárpádlaknak a víz minőségében jelent rendkí­vül fontos változást a vezeték kialakítása. A fúrt és ásott ku­tak vize ugyanis a nitráttartalom miatt ártalmas. Ezt a vizet váltja majd fel a meglévő vá­rosi hálózaton, illetve a kiépí­tendő vezetéken ide jutó dunai víz. Az új vezetéket a Nagyárpá- di úttól kezdik építeni. Eddig tart az a 200 mm átmérőjű ge­rincvezeték, amelyhez az újat csatlakoztatják, összesen 5 400 méter hosszú vezetéket építe­nek a vízmű dolgozói. Mivel a későbbiekben e vezeték egy sza­kasza más funkciót is kap — az épülő nagyárpádi városrész felől is kialakítanak egy veze­téket, hogy Pécs-Nagyárpád két oldalról kaphasson vizet — ezért egy része gerincvezeték­nek készül. Az utcai, vagyis a 100—150 mm átmérőjű elosztó vezetékből, illetve az udvari ki­folyókról köthetik be a nagyár- pádiak a vizet a lakásokba. Ezekben a hetekben szerve­zik a társulatot, amely első lesz a városban. Megkezdődött a vízjogi és egyéb engedélyezte­tési eljárás is. A Pécs Városi Tanács 10 000 000 forinttal tá­mogatja a vezeték építését. Az egyes tanácsi intézmények — például az iskola — mint önálló jogi személyek költségeit ezen oz összegen felül szintén a ta­nács állja. A Reménypusztai Új Elet Termelőszövetkezet több egységébe szintén erről a veze­tékről akar vizet kapni, s ennek fejében több, mint 2,5 millió forinttal járul hozzá a kivitele­zés költségeihez. A tervek szerint 330 lakást kötnek a vezetékre. Az egy la­kásra jutó költség 35 000 forint. Ezt az összeget az OTP meg­hitelezi és tíz éven át egyenlő részletekben kell visszafizetni. T. É. A Győri Vízügyi Igazgató­ság készíti a betonelemeket, a rendszer lelkét, a vízszint szabályzására hivatott billenő­táblákat viszont már Pécsett gyártják. Az eredeti tervek, sze­rint az elektromos és elektro­nikus szerelvények, a hidrauli­ka vezérlése, a katódos aktív korrózióvédelem részegységei mindenütt téglaépületekbe ke­rültek volna. A Vízig javasla­tára ezeket konténerbe telepí­tik, mert így Cserkútról szinte a kész kiszolgáló rendszer utazhat rendeltetési helyére. Nincs más tennivaló, mint be­kötni a hidraulikacsöveket és a villamos távhálózat kábelét. Előnye még, hogy tetszés sze­rint bővíthető, és halványzöld színével jobban illeszkedik a tájba. Utóbbi egyébként ki­emelt szempont, ez indokolja, hogy az apróbb-naqyobb vas­szerkezeteket egyaránt ilyen színűre festik. A már elkészült, hatos szá­mú „műtárgy" kézi vezérléssel megkezdte a próbaüzemet. Most indultak a hármas mun­kálatai, és a tervek szerint a kettessel együtt szeptember véaére ’feleződnek be. A bil- lenőtáblókat moznató hidrauli­kát az osztrák IPA szállítja. Ez a cég volt — kölcsönös meg- elénprtpíre — partnerük a Kis-Rrdafonnál is. Mérésitől füaanen eav-egy 7silin 10—15 miI'ió forintot hoz a oécsiek konvháióra. A oénz iolentős részét a kiküldött mun­katársak munkakörülményeinek iavítására fordítják. Szállításuk­ra önálló mikrobuszt állítottak be, új munkaruhát, szerszámo­kat .biztosítanak. A rajkai fi­zetővendég-szobákból műszak­ra indulóktól joggal várják el a magas színvonalú munkát. Sz. Koncz I. ház indult — az utóbbi évek­ben azonban egyre csökkent a programban a tánc, a ba-\ lett aránya, s tavaly például a balett helyett a könnyű szó- rákoztatás állt a központban. Bagossy László igazgató sze­rint a tavalyi, átmeneti évad­nak számított ebből a szem­pontból, a jövőben arra töre­kednek,«hogy minden nyárnak meghatározott profilja legyen, így az idén több drámai, pró­zai produkció lesz, olyanok, amelyek kőszínházban is sze­repeltek, de a szabadtéri szín­hely új színeket, új értelmezé­seket adhat a műveknek. Jö­vőre — a nemzetközi kórusfesz­tivál alkalmából — a zene és a tápc kerül a központba. Az idén elsőként Shakes­peare Macbeth című drámá­jának bemutatója érdemel em­lítést Bagossy László rendezé­sében és a Baranya Táncegyüt­tes részvételével. Macbethet Sí­pos; László játssza. Lady Mac­bethet Molnár Piroska, Mac- duffot Szakácsi Sándor. Ismét színre kerül a La Mancha lo­vagja. Ez felújításnak indult, mert a produkciót meghívták Sopronba és Szentendrére, de a korábbi közreműködők több­sége nem tudta vállalni, ezért az új betanulásban (a Tettve helyett a Szabadtéri Táncszí­nen) a címszerepben Szakácsi Sándorral adják elő a népsze­rű musicalt. A többi «zereoben Stenczer Bélát, Spindler Bélát, Gőz Istvánt, Molnár Piroskát látjuk. Jordán Tamás rendezi Mó­ricz Úri muriját a Tettyén. Szathmáry Zoltán: Spindler Béla, Rédey Eszter: Nagy Ma­ri, Csuli: Dánfi Sándor, Rozi­ka: Kis Andrea. A nyári színház rendezvény- sorozata .egyébként június 19- én nyílik hivatalosan a székes- egyházban rendezett Mahler- koncerttel: a Pécsi Szimfonikus’ Zenekart Joó Árpád vezényli, de az előadások sora már 18- ón megkezdődik a göttingeni egyetem színpadának Brect- bemutatójával. A nyári prog­ram nagy eseménye a Bara­nya Táncegyüttes húszéves ju­bileumát ünneplő műsor június 26-án. Július 4-én szövetkezeti néptáncfesztivál lesz. Szeszélyes műfajok címmel, Antal Imre vezetésével köny- nyű szórakoztató műsoros es­tek lesznek az Anna-udvarban, a műjégpályán pedig a Sara- tin, az Abház Állami Tánc- együttes vendégeskedik. S ahogy o pécsi társulatot meg­hívták Szentendrére, úgy hív­ták meg Pécsre a tavalyi szent­endrei nyár nagy sikerét, a Paraszt biblia című produkciót. Az idei évadban nem emel­kedett, de nem is csökkent a nyári színház költségvetése. A jegyek ára is változatlan — 40-től 120 forintig —, a jegyek árusítását már megkezdték. G. T. Városvédők országos találkozója Június 26-án és 27-én Győr­ben rendezik meg a Város- Község Védő és Szépítő Egye­sületek Szövetségének közgyű­lését, az egyesületek tapaszta­latcseréjét. Az ország igen sok városá­ban, községében, üdülőkörzeté­ben működik már a település épített és természeti környeze­tének védelmét, szépítését zász­lajára tűző egyesület; a múlt évi hódmezővásárhelyi közgyű­lés óta is sorra alakulnak az új egyesületek, baráti körök. Ma már megközelítően 90 szer­vezet tevékenykedik a települé­sek értékeinek megőrzése, szebbé tétele érdekében. Több helyen jelenleg még a szer­vezőbizottságok készítik elő az egyesületek alakulását; e bi­zottságok képviselőit is várják a tapasztalatcserére. Dunakilitiben dolgozik a Vízig Hat zsilip építésére vállalkoztak

Next

/
Oldalképek
Tartalom