Dunántúli Napló, 1987. május (44. évfolyam, 119-148. szám)

1987-05-06 / 123. szám

1987. május 6., szerda lankovits Lászlóval beszélget­ve fel sem merül az emberben, hogy nagyképűségből, felvá­gásból sző a köznapi társal­gásba is irodalmi és nyelvésze­ti szakszavakat. Pedig ez a ne­gyedikes, magyar-művészettu- domány szakos fiú rendkívül otthonosan mozog a literatúra és a nyelvek világában. Nem tagadja, rengeteget olvas. Ak­kor érzi, hogy szabad ideje van, amikor olyan könyvet lapoz­gathat, ami tetszik neki. Sok ilyen könyv van — teszi hozzá. Bizonyítja ezt szakdolgozata is, amelynek végén három sű- lűn gépelt oldalnyi bibliográ­fia található, és amellyel kie­melt első díjat nyert az Orszá­gos Tudományos Diákköri Kon­ferencia humán tagozatán, a régi magyar irodalom szekció­ban. Dolgozatának címe: Az emlékezés lehetőségei (Az orá­lis kommunikáció és a Cantio de militibus pulchra). Témave­zetője dr. Horváth Iván docens. — Hosszú idő óta vonzódom a régi irodalomhoz és a kö­zépkor történelméhez — mond­ta Jankovits László. - Vallom, hogy máig is igen homályos a kép erről az időszakról. Min­denesetre én mindent megte­szek, hogy cáfoljam a „sötét középkor" képet, és hogy bizo­nyítsam: a régi irodalom is olvasható, és igen hasznos ta­nácsokkal szolgálhat a ma em­berének. Jankovits László egy latin nyelvkönyvvel érkezett a beszél­getésre. Itt, a JPTE-n kezdte el a latint tanulni, úgy érezte, angol és német tudása kevés lesz a megfelelő szakirodal­mak áttanulmányozásához. Ami­kor arra kérem, mesélje el egy napját, a hétfőt választja. A hétfő estéket, amelyek bizo­nyítják számára azt, amiért an­nak idején győri fiúként a pé­csi egyetemet választotta, tud­niillik, hogy „nagy élet van" a pécsi felsőiskolákban. — Minden hétfőn este, pon­tosabban éjszakába nyúlóan részt veszünk a karon az úgy­nevezett „táltosképzőn”. A ré­gi kultúrával foglalkozó sze­mináriumon, egyszer diákok, egyszer oktatók adnak elő, majd vita következik. Az tet­szik legjobban, hogy a tények mellett szemléletet és vitamód­szereket is kapunk, és hogy tudományközi, interdiszciplináris ismeretekhez is juthatunk - mondta Jankovits László, aki­nek oktatást segítő feladat is jut, hiszen demonstrátorként, azaz diákoktatóként elsős hall­gatóknak is tart órákat.- Mi lesz tíz év múlva? — A nemes küzdés jegyében szeretnék tudni négy nyelvet olyan fokon, hogy minél keve­sebb szótárhasználattal olvas­hassak. Szívesen tanítanék a felsőoktatásban. Búcsúzáskor bújkálni kezdett bennem a kisördög. Gondol­tam, én is előhozok egy idegen szót: stréberség, mondtam Jan­kovits Lászlónak, és ő nem le­pődött meg. Még nem hallot­ta, hogy valaki is megszólta volna azért, mert ő igyekszik. „Persze, mutat a tanárképző kar könyvtárában, beszélgeté­sünk színhelyén, egy könyvre, ezt a több mint ezer oldalt én szócikkenként lefordítottam la­tinról, lehet, hogy ez mór stré berség, de érdekel, nagyon ér dekel a régi irodalom és tör ténelem." Bozsik László Kistelepüléseken: Mozi helyett video Hírül adtuk tavaly novem­berben, hogy az országban ezer kistelepülésen megszünte­tik a 16 milliméteres filmekel vetítő mozikat, ahol nagy a rá­fizetés, ahol a nézők száma mi­nimális, és a körülmények nem elég kulturáltak. Baranyában ötven települést érintett a megszüntető határozat, amely azonban azt is tartalmazta, hogy a mozi helyére videohá- lózat épül ki. Ezt márciusra tervezték. A határidő elmúlt, a falvak ott állnak mozi — és video nélkül. — Mi történt?- Nem változott az az or­szágos terv, hogy videót kap­nak ezek a falvak — mond­ja kérdésünkre Pozsgai Miklós, a Baranya Megyei Moziüzemi Vállalat igazgatója. — A Mű­velődési Minisztérium 830 kép­magnót hoz be külföldről, a Filmfőigazgatósáq 17 millió fo- rintot ad a telepítéshez. A terv naqvképernyős monitorokat irányozott elő a magnókhoz, valutóris nehézséqek miatt azonban ez lehetetlenné vált, ezért naayképernyös, szines te­levíziókat szerzünk be — fo­rintért. A Décsi Konzum Aru­ház előnyös fizetési feltételek mellett ad nekünk készüléket. — Baranyában mennyibe kerül a videoprogram?- Kétmillió-néqvszázezer fo­rintba. Ez az állami támoga­tósból, a megyei tanács mű­velődési osztályának támogatá­sából és a vállalat saiát fej­lesztési alapjából jön össze. — Hot és hogyan működnek majd o vidoomoxik? — öt körzetet alakítottunk ki Bicsérd, Baksa, Téseny, Ócsárd és Tengeri központtal, mind­egyikhez tíz település tartozik. Heti egy filmet mutatunk be (annyi előadásban, amennyit helyben kérnek). Három hónap­ra előre központi műsorfüzetet adunk ki. Közösen üzemeltet­jük a helyi művelődési házzal, könyvtárral, ifjúsági klubbal. — Mire és kik használhatják még ezt a televíziót? — A megoldásnak — amely kényszerből született — előnyei is vannak, hiszen a tévé ve­vőkészülékként, és nemcsak a magnó tartozékaként is üze­meltethető. Használhatják az iskolák, óvodák, a művelődési házak — pl. a Megyei Műve­lődési Központ vagy a Mozi­üzemi Vállalat videótárából kölcsönözve kazettát -, de pél­dául sok helyen a termelőszö­vetkezetek a szakmai tovább­képzésbe is beépítették a vi­deót. — Mikor kapják meg a mozi nél­kül maradt kistelepülések a videót? — Valamennyien nem ma­radtak mozi nélkül, mert igaz, hogy a vállalatunk kilépett az üzemeltetésből, de 28 helyen továbbra is van vetítés, úgy­nevezett társadalmi moziban. A hálózat kiépítése júliusban, augusztusban befejeződik, az illetékes tanácsi vezetőket má­jus 18-ra összehívjuk, hogy a működtetés részletkérdéseit megbeszéljük. G. T. MTA-Soros-alapítványból Nemzetközi konferenciák kiadványai, táboriskolai program Három nagyszabású nemzetközi konferenciát rendeznek a JPTE Ta­nárképző Karán augusztus végén, szeptember elején. A kar neveléstu­dományi tanszéke a rendezvények házigazdája, két konferencia kiad­ványához és a részt vevő fiatal ha­zai és szocialista országból érke­zett kutatók támogatásához kért és kapott pénzt az MTA—Soros-alapít­ványtól. Az összeg 120 000 forint. Dr. Komlósi Sándor, a neveléstu­dományi tanszék docense tájékoz­tat : — Az óvópedagógusképzés történe­te című konferenciára augusztus 27— >9. között 40 résztvevőt vár, neves hazai szakemberek mellett svéd, ka­nadai és ausztrál professzorok is jelezték érkezésüket. Erre és a fő programnak számító neveléstörténeti /ilágkonferenciára készítünk egy- sgy jelentősebb kiadványt. Utóbbi augusztus 31. és szeptember 3. kö­tött lesz Pécsett az International Standing Comitee for History if Education (Nemzetközi Neveléstörté- íeti Állandó Bizottság) szervezésé­len. A háromkötetes kiadvány elő- cészítésében részt vett a PAB peda- jógiai munkabizottsága is. Bár az 1TA—Soros-alapítványtól kapott pénz lem fedezi a kiadványok és a fia- al szakemberek részére biztosítható isszeget teljes egészében, igen nagy egítséget jelent nemcsak számunk- a, hanem a pedagógia iránt ér- íeklődők számára is. * A szentlőrinci I. sz. általános is- ola az úgynevezett táboriskolai programra kapott az MTA—Soros alapítványtól 80 000 forintot. A tá­boriskolai programot a szentlőrinci kísérleti iskolában az 1985—86-os tanévtől végzik. Az új tanulásszer­vezési forma lényege, hogy a hato­dikos, hetedikes és nyolcadikos gye­rekek tanévenként 8—10 napot együtt töltenek az iskola orfűi táborában, az iskolában szokásostól eltérő tan­renddel. A táboriskolai formát egye­dül Szentlőrincen csinálják jelenleg. Kocsis József, az iskola igazga­tója : — Egy-egy évfolyam nyolc-tíz nap­ra elköltözik Orfűre, természetesen a szülőkkel előzőleg konzultálunk erről a formáról. A gyerekek tanári irányítással komplex tantárgyi fog­lalkozásokon többségében olyan is mereteket sajátítanak el, amelyek természeti környezetben tanulhatók legeredményesebben. A programot testnevelési foglalkozások, szabad­idős szervezett programok teszik teljessé. Délelőtt három—négy óra tanulás, utána ebéd és szabadidő következik, majd háromtól hatig újra tanulás van. Egy osztály két- három brigádban működik, tagjaik azonos témákat tanulmányoznak. Több napig foglalkoznak ugyanazzal a tantárggyal. A táboriskolában diák-önkormány­zat is tevékenykedik. Az MTA—Soros alapítványtól kapott pénzt a tartal­mi munka segítésére, dologi kiadá­sokra használják. Bozsik L. Első világháborús öregek a magyar Himnuszt éneklik az egyik hősi temető emlékművénél, a doberdói fennsík lábánál... A csoport elején Giuseppe Santoro tábornok, az olaszországi ,,'99-es Fiúk Szövetsége" elnöke. „En is fartam Isonzónál”... Magyar veteránokkal az első világ­háború olaszországi csataterein A 'főcím a mai ötvenes és idősebb évjáratúak számára ismerős. Az I. világháború tan­anyag ma ís. De e korosztá­lyok még „első kézből" hall­hattak beszámolókat apáink­tól, nagyapáinktól; számukra emlékeikben mást, többet je­lenthet Isonzo, Piave, Asiago, Hétközség-fennsík, Doberdo átlagos földrajzi vagy háborús neveknél. És mást a történel­mi hegységek: a Monte Aso- lone, a Monte Grappa, a Monte san Michele és hosz- szan sorolhatnánk az olasz hadszíntér legvéresebb csatái­nak színhelyeit. Am ahogy ritkulnak a korona­tanúk sorai, oly mértékben halványul közgondolkodásunk­ban az értelmetlen véráldoza­tok emléke a fásult-iközönyös legyintésig: „Ugyan, kit érde­kel ma már ez!?..." A Gulyás testvérek (Gyula és János) Isonzó-fiimjének - amelyet holnaptól Pécsett is játszanak — legnagyobb érté­ke éppen az, hogy megkísérli, s összhatásában, úgy érzem, képes is fölrázni, visszájára öl. leni a széles körben terjedő 'részvétlenség-szemléletet nem­zeti sorskérdéseín'k iránt. Nem ■is akárhogyon. Egy főiképp interjúkból szőtt ‘háromrészes történelmi film- szociográfia (Magyarok és az első világháború) középső ré­szeként született meg az olasz hadszíntérről szóló visszaemlé­kezések filmje, az Én is jártam . Isonzónál. A film 1982-től 1986-ig készült. Mintegy ezer, 86-90 éves veteránnal léptek kapcsolatba, s legalább 100 interjút forgattak le. (Közülük a 15-20 legfontosabbat hasz­nálják fel.) Ezt követően indult el 1984 nyarán egy autóbusz- nyi stáb, köztük 23 még elég jó ikgrban levő öreg, okik e frontszakaszokat végigharcol­ták 1916-1918. között. Emléktúrának nevezték el e kegyeletes zarándokutat. Föl­keresték a hajdani legnagyobb ütközetek színhelyeit: az Ison­zo, a Piave hallgatag, véróz- tatta partjait, a doberdói ka­tonatemetőket. Volt közlegé­nyek, altisztek, tartalékos tisz­tek idézik fel a helyszíneken s a bevágott interjúrészietekben a csaták lefolyását; az első bevetések, a halálfélelem, a 'lángszórós támadások örökre sokkos emlékeit. Nem egy val­lomás zokogásba fullad a csa. tarohamok - talán kimondat­lan, de élettel, hét évtizede cipelt - psziohés terhe nyo­mán: „Miért kellett megölnöm azt az olaszt, hisz nem bántott az engem!?...” S ugyanez a kérdés, kérdezetten, a győzők - most vendéglátók - részéről is viszont, az egykori ellensé­gek találkozásain. Mi volt, hogyan történt s miért úgy, ahogyan? . . . Visz- szatérő kérdések az ismerős tájakon, színhelyeken, az ádáz csaták részleteinek fölidézésé­iben, a 23 öreg - egymással vitázó, olykor veszekedésig fa­juló - eszmecseréin. Szemléle­tük keveset változhatott alap­kérdésekben. így pl. az össze­omlás okainak megítélésében is hódít még az „árulás” ha­zug teóriája is, miszerint a Habsburg Monarchiát ez dön­tötte volna meg. A háború bűnös természet­rajza, általános jellemzői vi­szont éppen ezeknek a viták­nak a kereszttüzében bonta­koznak ki. Az voltaképp, hogy a mérhetetlen emberáldozat — köztük a talán legnagyobb, a piavei átkelési kísérlet (1918. június), ahol a folyamatos pergőtűzben mintegy 80 000 ember, jelentős részben ma­gyar baka, veszett a folyóba - végső fokon teljesen felesle­ges volt.. . A film csúcspontja egy vá­roska főterén celebrált ünne­pélyes tábori mise, ahol, a vi­lágbéke gondolata jegyében, a szemben álló arcvonalak túl­élői összetalálkoznak és 'meg­ölelik egymást. Majd ugyanitt, Fossal ta di Piave közelében, ‘katonai tiszteletadás mellett, egy-egy olasz és mogyar sza­laggal átkötött koszorút vet­nek a folyó vizébe . . . A 23 öreg mogyar most a holott bajtársakra emlékezik. Egyikük, szikár, finom arcú öregúr, halkan elsírja magát. A háttérben, pár lépésre, két kiskamasz-forma olasz fiúcska szemléli az öreget, összesúg­nak, vigyorognak ... A kép le­lassul, kimerevül. A filmnek ez végső üzenete. Nem az ola­szoknak. Ne'künk . . . A Gulyás-testvérek alkotása a ,,’99-es Fiúk” veterán szer. vezet, az „I Ragazzi del ’99” meghívásával s a környező vá­rosok polgármestereinek köz­reműködésével valósult meg. Jó, hogy elkészült, legalább ennyi. S megtekintve már nem csodálkozom, hogy az idei jó- tékfilmszemlén többször nyílt­színi taps fogadta a Kong­resszusi Központban. W. E. Megengedett sebesség Tetszik nekem a Magyar Te­levízió! Hogy nem adja fel. Hogy újra meg újra nekilen­dül: azért is megmutatja, hogy tud igazi politikai kabarét csi­nálni. Nem hallgat azokra a defetista nézői véleményekre, amelyek szerint „nem megy ez nekünk, magyaroknak” (akár­csak a krimi). Csakazértis men­ni fog, csakazértis lesz politi­kai kabaré a televízióban. Ezért aztán meghirdeti a tele­vízió valamelyik osztálya, 'ille­tékese, hogy mostantól kezdve új korszak köszönt be: meg­születik az igazi, a bátor, a sosem volt politikai kaba-ré. Nem a régi elképzeléseket módosítják, javítják, tökélete­sítik: mindent elölről kezdenek. Ilyenkor nyilatkoznak (a mű­sorújságban) és megkérdezik a nézőt (a műsorban), ki mit ígér és kit mit vár. A műsorújságból egyébként megtudjuk, hogy milyen gond­jai vannak a szerkesztőnek (no, nem a „megengedett sebes­séggel" vagyis, hogy „meddig lehet elmenni”), hanem, hogy a rendezőnek éppen kellékiis- tát kell írnia meg, elszámolha­tó vonatjegyet kell szereznie. S mellesleq ott az örömhír: az úi, öhárló kabarészerkesztő­ségnek két kényelmes szobája van. (Nem tudom, van-e a vi­lágon még egy olyan televízió, amelyik annyit tra'ktáljo saját belső szociális ügyeivel a 'né­zőket, mint a mi televíziónk.) Ennyi információ után az mór szinte fel sem tűnik, hogy a három (!) rendező mellett — vezető rendező is van - egyet­len közreműködő színész neve sem szerepel a műsorfüzetben. De a lényegre! Milyen voít a műsor? Kellemes, szórakoz­tató. Ha visszaemlékszem a Telepódiumra vagy a feledhe­tetlenül alpári Vidám padlásra (amelyeket hasonló hírverések előztek meg), azt mondom, íe. nomenális. De ha a mai ma­gyar valóságot - benne nem­csak a konfliktusokat, hanem a politika nyíltságát is - te­kintem, meg azt, hány és mi­lyen hőfokú ígéretek hangzot­tak el a bátor, a szellemes magyar tévékabaré megterem­tésére, kevésbé vagyok elége­dett. Mert ez a tévékabaré külsőre inkább hasonlított egy lefényképezett rádiókabaréra — de annak (legalábbis leg­jobbjainak) éle, fénye, íze nél­kül. ­De én sem adom fel: a leg­közelebbit is megnézem, mert hátha mégis megy nekünk, ma­gyaroknak ez a kabaré. G.T. Regi irodalom, mai tanulságokkal Kiemelt első díj Jankovits Lászlónak Film egy emléktúra nyomán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom