Dunántúli Napló, 1987. április (44. évfolyam, 90-118. szám)
1987-04-25 / 113. szám
Az ember létesélye megduplázódott Részlet dr. Ormos Mária, a Janus Pannonius Tudományegyetem rektorának a pécsi tudományos diákköri konferencián mondott beszédéből. A tudományos diákmozgalom és annak időről időre tartott rendezvényei nemigen kívánják már, hogy jelentőségüket bárki is méltassa. E mozgalom önmagában hordozza értelmét, amennyiben az egyik legfontosabb emeltyűje és egyúttal demonstrációja annak, hogy a magyar felsőoktatásban nem apadtak és ne is apadjanak el a tu- dásutánpótlós forrásai. Mivel ezúttal bölcsészjelöltek mutatják be tudásuk javát, ez viszont már alkalom arra, hogy az ember elgondolkodjék a humán tudományok helyzetéről és jövőjéről. Annál is helyénvalóbbnak érzem ezt, mert a humán tudományszakok kb. egy évszázad óta szinte szüntelenül veszítenek a hivatalosnak és félhivatalosnak nevezhető megítélésben értékükből. Ez a folyamat a 19. század utolsó harmadában kezdődött és feltartóztatni azóta sem sikerült. A színpad előterébe a természettudományok és a hozzájuk kapcsolódó alkalmazott tudományszakok kerültek, a hivatalos szervek a világ minden részében elkötelezetten és •aggódó szemmel kísérik fejlődésüket, a médiák figyelmét eredményeik kötik le, és ezek az eredmények olykor világ- szenzációnak számítanak. E jogos érdeklődés és a természettudományok nagyszerű fejlődése, amely megérdemli mindep tiszteletünket, kiváltott egy olyan hatást is, ami azonban már sem tiszteletre méltónak, se kívánatosnak nem mondható. A humán tudományágak egyrészt kezdtek lemaradni, stagnáltak, nem találták saját fejlődésük út útját, módszertanuk és technikájuk kezdetleges maradt, másrészt pedig ab ovo gyanússá váltak, hogy egyáltalán nem is sorolhatók a tudományok tisztes családjába. Lábrakelt a hiedelem, hogy mivel a társadalomtudományok nem alkalmasak a matematikai kifejezhetőségre, mivel tárgyaikat nem lehet egységes rendszerbe foglalni, sem egyetlen koherens szisztémába rendezni, vagyis mivel az emberi dolgok törvényei távolról sem oly sziklaszilárdak, mint a természet- tudományokéi, sőt inkább csak tendenciák, mintsem törvények, hogy tehát mindeme okokból a filozófia, a pszichológia, a szociológia, a történelem, az esztétika és az úgynevezett kemény társadalomtudományok: a jog, a közgazdaságtan stb. nem érdemlik ki a tudomány nevet. Van azonban e kérdésnek egy másik oldala is. Szívem szerint egyenesen azt mondanám, hogy manapság e kérdésnek már csak a másik oldala érdemel figyelmet. Mindenekelőtt túlzás nélkül megállapíthatjuk, hogy az embereket, az embert napjainkban a legnagyobb mértékben és a legelső helyen maga az ember, családja, földi létezése, társadalma, nemzete, egyéni és politikai léte, létfeltétele, pszichéje, álma,. múltja és iövője érdekli. A modern ember élvezi ugyan a tudomány és a technika eredményeit és nincs eszében, hogy lemondjon róluk, de - nagyon helyesen tudatában van annak is, hogy ezek az ő termékei, azért vannak, hogy szolgálják és nem azért, hogy fölékerü I jenek. A tudományos technikai forradalom eredményei valójában eszköz ahhoz, hogy az ember felszabaduljon és e szabadságot végre önmegismerésre is felhasználja. Mivel azonban a modern társadalmakban ezeknek az eszközök- nem nagy hajlamuk van arra,. Fordulat a humánum felé hogy autonóm életre keljenek, az emberek szaturólódtak általuk. Jele ennek, hogy terjeszkednek az olyan mozgalmak, amelyek hajlamosak arra, hogy kellemetlen következményekkel együtt szétrombolják magukat az eszközöket, valahogy olyaténképpen, mint annak idején megdühödött munkások akartak bosszút állni a gépeken. A humánum felé tett fordulat másik - és ezúttal már veszélytelen - jele az is, hogy míg a televízió, a rádió, a sajtó túltelített a technika napi csodáival, manapság hatalmas példányszámban fogynak azok a művek, azok a könyvek, amelyek érdemleges ismereteket közvetítenek az emberi társadalmak és kultúrák múltjáról, valamint jelenéről. Magyarországon éppen a társadalomtudományok szenvedték e| a legsúlyosabban és a legtartósabban azt a fékező hatást, amit a rövidség okán dogmaíizmusnak szoktunk nevezni. A szociológia, a pszichológia, a pedagógia évekre megbénult, de a nácizmus előzőleg elkövetett visszaélései a geopolitikával gyanúba keverték a gazdaságföldrajzot is, a többi . tudományág nagy nehezen mégis elért eredményeit pedig úgy kell manapság kiszedegetni a skolasztikából, mint hamupipőkének kellett a lencsét- kiválogatnia az ocsúból. A társadalomtudományok régen kikerültek e csapdából. Máig azonban csak adósságaik kis részét törlesztették. Ennek okai között nemcsak az idő rövidségét és a feladatok nagy terjedelmét említhetjük meg, de azt is, hogy a társadalomtudományok még mindig küszködnek önmeghatározásukkal és a kisebbrendűségi érzéssel, amelynek okairól mór megemlékeztem. Egyes iskolák megkísérelték a meséléssel vádolt tudományág egzakttá tételét. Tény, hogy egy sor területen a szeriális kutatás, a rendszerezés, a trendekbe foglalás, a mérhetőség keresése fontos jelenségek feltárását eredményezte és feltehetően fogja a jövőben is. Az sem tagadható viszont, hogy ezt az üdvös törekvést gyermekbetegségek is kísérik. Egyes társadalomtudományokban a pontosságra törekvéá kéz a kézben együttjár az érthetetlenség követelményével, ami azt eredményezi, hogy a tudósok gyakran már csak egymásnak írnak. Az így müveit diszciplína azután a tudomány nevet már talán megérdemli, kétséges azonban, hogy még humánnak tekinhető-e. Minden tudomány és minden tudós szerfelett szereti a rendszerezést. Ez az, ami miatt oly kellemes az emberi szellem számára a természet világa, amely viszonylag engedelmes e törekvéssel szemben. Ugyanezért okoznak viszont annyi problémát a gyorsan változó, izgő-mozgó humán relációk, és újabban maga a tudomány rendszerezése is. Jóllehet, az egyetemek és akadémiák többnyire ma is a hagyományos rendszerezés szellemében szerveződnek, napról napra tapasztaljuk, hogy az új eredmények a senki földjén, az úgynevezett interdiszcipli- -naritás mezején keletkeznek. Ha csak módjával is, de e jelenséget már-már tudomásul vettük, és előbb-utóbb sikerülni szoktak a renitens disszertációk számára megtalálni a megfelelő minősítő fórumot, bennem mégis él a gyanú, hogy az interdfszciplinaritást még mindig túlságosan szűk keretek között vetjük fel. Vajon bevésett-e az ember bármilyen tartós jelet munkálkodásával a világegyetembe, azt manapság aliqha tudia bárki is megmondani. Saját természet; környezetére azonban - jó és rossz értelemben egyaránt — alaposan rányomta bélyegét. Ugyanakkor elválaszthatatlan e természeti környezettől és mindazoktól a változásoktól is, amelyeket ma- qa idézet elő. Kezének és szellemének nyomai megtalálhatóak a föld minden csücskén, a föld méhében, légterében, sőt ma friár a világűr egy részében is. A szűz, majd a megváltoztatott természeti környezet minduntalan hatással van viszont az emberre, vagyis a változtatás, amelyet az ember a természettel szemben végbevitt, megváltoztatta egyúttal ö maaát is. E változások legdrámaibb eleme az ember lét- esélyének megduplázódása. Ez az egyetlen .állítás az ember eqyéni, családi, társadalmi életének, szokásainak, viszonylatainak, pszichéjének, kultúrájának ezernyi változását foglalja magába. Logikailag legalábbis erre lehet következtetni. A következtetés azonban valóban teoretikus csupán, mivel a fantasztikus fordulatról a társadalomtudományok vairrii keveset szóltak eddig. Talán éppen azért e csend, mert a kérdés a hagyományos tudo- mónyrendszertan létfeltételeit valóban leírhassuk és útján történetében követhessük, nem esek a társadglomtudományok egymás közötti határait kellene átlépni, de azt a keményebb falat is, amely a humán és a természettudományok között épült fel. Miért tettem szóvá mindezeket éppen egy tudományos diákköri konferencián? Nem titkolom el, azért, mert biztatni szeretném itt megjelent fiatal kollégáimat. Biztatni először is azzal, hogy az embereknek a társadalomtudományra szükségük van, a jövőben pedig még nagyobb szükségük lesz rá. Biztatni másodszor arra, hogy ne hallgassanak azokra, akik „lerágott csontokat" emlegetnek. Rengeteg a feladat, és minden arra vall, hogy egy friss elme sokkal több témát talál, mint amennyit valaha is képes megoldani. Ám ha egyet is megold közülük, nagy szolgálatot tesz az embereknek. A közelmúltban megrendezett OTDK-konferencia díjkiosztó ün népségé a tanárképző kar dísztermében Fotó: Keresztes Zoltán Kandidátusi értekezés. Vas- taghné Meleg Csilla, a JPTE Állam- és Jogtudományi Kar szociológiai tanszékének munkatársa az elmúlt hetekben védte meg kandidátusi disszertációját. Értekezésében az egészségügyi és a köznevelési rendszer egészségkultúra formáló szerepével foglalkozott. * A Csehszlovák Tudományos Akadémia két kutatója, Jan Kara és Jaroslav Maryas április 24-én egynapos megbeszélésen az RKK-bán tartózkodott. Áttekintették a brnoi Földrajzi Inézet és az RKK közötti együttműködésből fakadó feladatokat. Röviden Bunzen szimpóziumot tartottak március végén, április elején Marburgban. .Dr. Tigyi -József akadémikus, egyetemi tanár, Q POTE Biofizikai Intézetének igazgatója előadással szerepelt a szimpóziumon. * Indiai kutató Pécsett. A POTE Biofizikai Intézetének vendégeként ezekben a napokban Pécsett tartózkodott D. Balasub- ramanian indiai kutató. Pénteken előadást tartott a Biofizikai Inézetben. Innováció és közművelődés. A pécsi Aoáczai Csere János Nevelési Központban május 9— 10-én -konferenciát rendeznek, ahol beszámolnak a nevelési központban elindított közművelődési innovációs törekvésekről, tevékenységekről, elméleti kutatásokról. * Holland magyar szemináriumot tartottak április közepén Kecskeméten, az MTA Regionális Kutatások Központjának szervezésében. A holland és a magyar kutatók a kisvárosoknak a regionális fejlődésében játszott szerepével foglalkoztak. Dr. Bánó István (1918—1987) Fájdalmas veszteség érte a magyar oktatásügyet és néprajztudományt- március 4-én, életének 69. évében váratlanul elhunyt dr. Bánó István ny. főiskolai tanár, néprajzkutató, az irodalom- tudomány kandidátusa. Dr. Bánó István 1918. január 14-én a Baranya megyei Kaposszekcsön született, szegényparaszti család legkisebb gyermekeként. Gimnáziumi tanulmányait Dombóváron végezte. Már középiskolás éveiben jelentős népköltési gyűjtést végzett szülőfalujában. A harmincas évek derekától a negyvenes évek elejéig az Eötvös-kollégium tagjaként a budapesti tudományegyetemen szerzett magyar-latin szakos tanári oklevelet. Kutatási szemléletének kialakulására elsősorban Győrffy István, a kiváló néprajztudós volt nagy hatással. Az ő bíztatására, iránymutatásával végzett további kutatómunkát szülőfalujában és ennek környékén. A gyűjtés eredményeként 1939-ben jelent meg első, baranyai vonatkozású cikke, A népi epika életformái,-. 1941-ben pedig első könyve, a Baranyai népmesék. Közvetlenül a felszabadulás után a Néprajzi Múzeumban helyezkedett el; megkezdte az Ethnológiai Adattár anyagának a rendezését és a népi írásbeliség emlékeinek a gyűjtését. 1949-ben megvált néprajzi állomáshelyétől, gimnáziumi tanár a budapesti Teleki Blanka Gimnáziumban, közben szakfelügyelő, majd főelőadó, osztályvezető a Művelődési Minisztériumban. 1953-tól 1978-ig, nyugdíjba meneteléig az Országos Pedagógiai Intézetben (ill. annak jogelődjében) főiskolai tanár, az idegen nyelvi tanszék vezetője. Ezekben az években sem mondott le az igazi hivatásának érzett néprajzi tevékenységről, publikálásról Erre az időszakra esett annak a munkának a nagyobb része is, amelyet a Serze Nagy- hagyaték feldolgozása és megjelentetése terén csaknem három évtizedig folytatott. Utolsó napjáig dolgozott a Népdalszövegek lolklórgsz- tétikai jellemzői c. kandidátusi témakörének továbbfejlesztésén és Színes szürkeség c. memoárján. Ez utóbbiban szülőfaluja népének életmódbeli változásait kívánta ösz- szegezni gyermekkorának megfigyeléseitől egészen napjainkig. Nagy szakértelemmel és szorgalommal végzett munkáját szakította félbe hirtelen halála. Emlékét szőkébb hazája. Baranya megye is kegyelettel megőrzi. F. L. Amerikai professzor a JPTE Tanárképző Karán Howard Ziff Néhány hónapja egy amerikai professzor is oktat a Janus Pannonius Tudomány- egyetem Tanárképző Karának angol tanszékén. Howard ZUI vendégként, a tanszék meghívására érkezett a pécsi egyetemre az egyesült államokbeli Massachuttes Egyetemről. Már röviddel megérkezése után bekapcsolódott a tanszék munkájába.- 1968-ban lettem professzor; azelőtt tizenöt évig újságíróként do'goztam, ren. getegeí utaztam. Az otthoni egyetemen az angol nyelvű irodalomra szakosodtam, de talán előző munkám miatt, főként újságíróképzéssel foglalkozom. A magyar diákoknak természetesen nem taníthatom ugyanazt, mint az amerikaiaknak. Az itt töltött hat hónap alatt ezért az alapvető, kötelező tananyagon kívül inkább jellemző életformákkal, életrajzokkal, mindennapi szituációkkal igyekszem megismertetni a diákjaimat — mondta Ziff professzor. Az amerikai egyetemeken a diákság összetétele jóval heterogénebb, mint a magyarokon. A fiatalok 16 éves korukban kerülnek be az intézménybe, idősebbek és fia. tafabbak járhatnak, azonos kurzusokra.- Valóban sokkal egységesebbek a magyar diákok. Itt a pécsi egyetemen meglepődve tapasztaltam, hogy az itteni diákok sokkal pontosabban és részletesebben ismerik hazájuk kultúráját. jobban tisztában vannak saját történelmükkel, mint az amerikai egyetemisták.- Magyarország előtt, az Egyesült Államokon kívül Ausztriában is tanítottam már. A diákokat összehasonlítva nagyon jó a véleményem a magyar fiatalokról. Tanulékonyak és szorgalmasak. Tapasztalataimról és az itt szerzett ismeretekről otthon is beszámolok majd. Hazatérve tovább folytatom a már megkezdett munkámat. Egy olyan tudományos programot dolgozok ki, amely azt célozza, hogy az újságírónövendékek általános műveltsége a mostaninál jóval magasabb legyen. Zjff professzor május végéig lesz a pécsi egyetem vendége. K. E. Bihari Ottó akadémikus, egyetem’! tanár születésének 65. évfordulója alkalmából rendeztek tavaly Pécsett emlékülést. Az emlékülésen több előadás elemezte Bihari Ottónak, a Dunántúli Tudományos Intézet volt igazgatójának széles körű munkásságát. Május elején, az MTA Regionális Kutatások Központjának gondozásában megjelenik az Állam-Tér- kapcsolalok-Demokrácia ci. mű kötet, amely tartalmazza az emlékülés előadásait, illetve a függelékben kiegészül a rádióinterjúk anyagával , amelyeket az akadémikussal készítettek az évek során. Adóm Antalné összeállításában Bihari Ottó mun. kásságának összefoglalása is olvasható a könyvben. 1987. április 25., szombat* HÉTVÉGE Könyv a Bihari Ottó-emlékiilésről
