Dunántúli Napló, 1987. április (44. évfolyam, 90-118. szám)

1987-04-09 / 98. szám

ősszel visszaköltöznek a felújított pályájukra Labdarúgó NB I. A szajki labdarúgócsapat fejelőgyakorlatot tart az edzésen. Fotó: Kóródi Gábor Szajkón a megyei I. osztály felé kacsingatnak Jó az utánpótlásuk Ha nem kaptak volna ki sa­ját pályájukon a Töttöstől (ez az eddigi egyetlen vereségük), akkor most az élen állnának a szajki labdarúgók a megyei II. osztály Tamási csoportjában, így azonban a Pécsi Gázmű az éllovas. Az a csapat, amely ugyancsak fel akar kerülni az I. osztályba, akárcsak a Szajk. Nagy mérkőzés lesz a kettejük közötti, április 26-i rangadó, amelyre Pécsett kerül sor. — Nem tagadjuk, fel szeret­nénk jutni — mondja Kovács János, a Szajki Tsz SE elnöke. — Tavaly az osztályozón a ta­pasztalatlanságunk miatt buk­tunk el, a Bükkösd kivert ben­nünket. Most megpróbáljuk a Gázműt befogni, amely két ponttal vezet előttünk. A nagy cél érdekében heten­te háromszor edzenek a fut­ballisták. Kövi István edző 16- os kerettel foglalkozik. Szinte valamennyi játékos fiatal, az átlagéletkor 25 év. A labdarú­gók zöme tsz-tag. Mivel már a megyei I. osz­tály felé kacsingatnak, felújí­tották a pályájukat (újra füve­sítették) és az öltözőt, s egy kis lelátót is akarnak építeni. Másfél évig nem használták a szajki pályát, addig Versen­den játszottak-edzettek. Lassan minden kész lesz, így az őszre visszaköltözhetnek a fekete­sárgák, merthogy ez a színük. Husti Mihály, a szajki tsz el­nöke szereti a futballt. Sokszor az edzésekre is ki-kilátogat, idegenbe pedig rendszeresen elkíséri a csapatot. Akár csak a körülbelül száz ember, aki saját kocsival utazik szerte- széjjel a megyében, hogy ne mulassza el a kedvencek meg­nézését az idegenbeli találko­zókon sem.- Vasárnap is 300-an voltak kinn Szajkón a mérkőzésen. Még többen lennének, ha megyei I. o. mérkőzéseket lát­hatnának. Hiába, szeretik ná­lunk a labdarúgást. Nagyon lelkesek a szurkolóink. Elég, ha annyit mondok, hogy 130 pár­toló tagja van a sportegyesü­letünknek. Ehhez tudni kell, hogy az egész faluban 400 a férfiak száma - halljuk Kovács Jánostól, aki 1985 óta sport­köri elnök, akkor vette át a tsz az SE-t. Természetesen nemcsak fut­balloznak Szajkón, van még asztalitenisz- és sakkszakosztály is, de ezek szerényen meghú­zódnak a labdarúgás árnyéká­ban. Mi mást is tehetnének ak­kor, amikor például mind fut- ballozik az, aki asztaliteniszező is. Szajkón hangoztatják, hogy nem történik tragédia, ha nem most kerülnek fel oda, ahová szeretnének. Akkor megpróbál­ják jövőre. Jó az utánpótlásuk (az ificsapatuk listavezető), on­nan a következő bajnokságban is lehet válogatni. H. L. Középfokú tanintézetek országos tornászbajnoksága Taroltak a pécsi lányok V Kordé Emese három aranyat gyűjtött be Tegnap délelőttre már csak az „A’’-kategóriósok szerenkén- ti döntője maradt, ahol a pé­csiek is érdekelve voltak, csak­úgy mint a kedd esti .^"-kate­gória egyéni küzdelmeiben, melynek eredményeit még nem közöltük. Nos, a komarovista lányok itt is kitettek magukért. A néhány évvel ezelőtt még a PMSC-ben tornászó, de jelenleg U. PEAC-os Huszár, Bátor és Nagy az első négy helyből hár­mat gyűjtött be, méghozzá úgy, hogy Huszár arany, Bátor pe­dig bronzérmet szerzett. A fiúk­nál az esztergomi Csányi lett a bajnok, mögötte néhány tized­del lemaradva a nagykőrösi Kasza futott be a második he­lyen. A keddi mérleg pécsi szem­szögből tehát két arany, egy ezüst és egy bronz volt. Szerdán tovább gyarapodott a komaro- vos érmek száma, hiszen az ,,A”-kategóriájú nők szerenkénti döntőjében Kordé Emese, több­ször is dobogóra állhatott, rá­adásul ugrás és gerenda gya­korlata után annak tetején ve­hette át az első helyért járó jutalmat. A fiúknál a Rákóczi Gimnázium tanulója, a főváro­si Élő Róbert tarolt, hat szerből négyet megnyert. Eredmények; ,,B" kát. egyéni ösz- szetett, lányok: 1. Huszár (Komarov), 2. Varga (Békéscsaba), 3. Bátor (Komarov), 4. Nagy K. (Komarov), Fiúk: 1. Csányi (Esztergom), 2. Ka­sza (Nagykörös), 3. Fekete (Kiskun­halas), ,,A" kát. szerenkénti döntő, lányok; Ugrás: 1. Kordé (Komarov). Korlát: 1. Bruzsa (Dunaújváros^ . Gerenda: 1. Kordé (Komarov). Ta­laj: 1. Bruzsa (Dunaújváros). Fiúk, talaj: 1. Csombordi (Bp.). Ló: 1. Élő (Bp.). Gyűrű: 1. Élő (Bp.). Ug­rás: 1. Rácz (Bp). Korlát: 1. Élő (Bp.), Nyújtó: 1. Élő (Bp.). P. Zs. Röviden Tenisz. A Mecsek Lakóterületi SE teniszszakosztályo egész éves tenisz- iskolát hirdet május 4-től gyerme­keknek és mellette párhuzamosan kez^ő és haladó kurzusokat felnőt­teknek és gyermekeknek. Ezen kívül lehet még jelentkezni a nyári sport­napközibe, amely június 15-én kez­dődik. Részletes felvilágosítást a műjégpálya pénztáránál adnak, 7— 18 óra között. Szabadidős sport. 'A Mecsek SE április 9-én tartja 17 órakor köz­gyűlését az úttörőházban, erre min­den tagot szeretettel várnak. Röplabda. NB ll-es mérkőzések. Nők: Pápai Kinizsi—Pécsi Vörös Me­teor 1-3, Mohácsi TE—Szolnoki VM 0-3. Férfiak: SAÉV—U. PEAC 2-3, Zirc-Dudar—Honvéd Steinmetz SE 3-1. ZTE-DMVSC 3-1 (2-1) Zalaegerszeg, 5000 néző, v.: Nagy B. 'Gólszerzők: Nagy L. (öngól), Péter, Dobány, illetve Bücs. Jó iramú, küzdelmes, de csak közepes színvonalú mérkőzést láthatott a közönség. Az 1. percben öngóllal megszerzett vezetéssel lélektani előnybe ke­rült a nehéz helyzetben lévő ZTE, s ezt ki is használta. Jók: Nagy, Farkas, Dobány, Péter, illetve Bücs, Mörtel. AZ NB 1. ALLÁSA: 1. MTK-VM 21 14 4 3 39-13 32 2. Ú. Dózsa 21 12 3 4 37-14 29 3. Bp. Honvéd 21 12 4 5 31-26 28 4. Tatabánya 21 12 3 6 33-18 27 3. Pécs 21 10 4 7 22-13 24 6. Ferencváros 21 7 9 5 18-13 23 7. Haladás 21 9 5 7 25-23 23 8. Vasas 21 8 4 9 29-31 20 9. Debrecen 21 7 6 8 27-30 20 10. Békéscsaba 21 6 8 7 20-25 20 11. Videoton 21 6 6 9 20-22 18 12. Zalaegersz. 21 4 8 9 19-26 16 13. Rába ETO 21 3 9 9 27-33 15 14. Siófok 21 4 7 10 20-29 15 13. Eger 21 4 6 11 17-42 14 16. Dunaújváros 21 3 6 12 18-42 12 Területi bajnokság Sellye—Szigetvár 3-2 (0-1). Sellye, 400 néző. V.: Albert. Sellye: Hirt — Kiss (Kuti), Vass, Labricz, Király Szalóki, Tóth, Hofschener — Golubics, Matoricz, dr. Fekete (Karhesz). Edző: Bán László: Szigetvár: Füredi Révész, König, Ivó- nyi, Tóth Szállási, Kemény, Pintér (Miklós) Herbszt (Kapronczai), Kiss, Bodó. Ed­ző: dr. Dunai János. Már 2-0- ra vezetett Szigetvár, de a má­sodik félidei jobb játékával megérdemelten győzött Sellye. Góllövők: Tóth, Kuti, Karhesz, ill. Kemény, Kiss. Megyebajnokság Harkány—Villány 1-0 (0-0). Har­kány, 150 néző. V.: dr. Rákóczi. Ke­serves hazai győzelem. Góllövő: Ko­vács (11-esből). Kiállítva: Szabó, Friedrich, Fekete (mindhárom Vil­lány, a 60. percben). PBTC—Bükkösd 4-1 (3-0). Bőr­gyár-pálya, 100 néző. V.: Szőke. Gyenge színvonalú mérkőzésen a 80 percig 10 emberrel játszó PBTC egy szezonra való helyzetet hagyott ki. Kiállítva: Szabó A. (PBTC). Góllö­vők: Páncél L. (2). Zsolt dr., Stá­jer, ill. Lakatos. Pedagógusjelöltek honvédelmi versenye Véget ért tegnap Pécsett a peda­gógusjelöltek országos összetett honvédelmi versenye. Ezen 20 tanár­képző, tanítóképző és óvónőképző képviseletében 15 férfi és 20 női csapat vett részt, 214 versenyzővel. A 3—3 fős csapatoknak kedden délelőtt terepfutásban, délután pár* bajlövészetben, szerdán délelőtt pe* dig a PVSK-pályán 400 m-es aka­dályváltóban kellett összemérniük erejüket, ügyességüket. Eredmények. Női akadály váltó csapatversenyében 1. Hajdúböszörmé­nyi óvónőképző Intézet ... 10. JPTE, . . . 17. PMMF. Férfi akadályváltó csapatverseny: 1. Szombathelyi Ta­nárképző Főiskola. ... 3. JPTE, ... 10. PMMF. Női terepfutás, csa* patverseny: 1. ELTE, ... 9. JPTE . . 19. PMMF, Férfi terepfutás, csapat verseny: 1. Szegedi Tanárképző Főiskola, ... 5. JPTE. ... 8. PMMF Női párbajlövészet csapatverseny: 1 Hajdúböszörményi óvónőképző ... 13. PMMF, 15. JPTE. Férfi pár bajlövészet csapatverseny: 1. Sáros pataki Tanítóképző Főiskola. ... 9 JPTE, 14. PMMF. Női összetett cső patverseny: 1. Hajdúböszörmény Óvónőképző, ... 12. JPTE. 18. PMMF Férfi összetett csapatverseny: 1. Sze. gedi Tanárképző Főiskola, 5. JPTE 11. PMMF. összetett verseny vég eredménye: 1. Szegedi Tanárképző Főiskola, 2. Szombathelyi Tanárképző Főiskola, 3. Győri Tanítóképző Fő­iskola, 8. JPTE. 14. PMMF. LEGYEN A VENDÉGÜNK! A SZÖLŐSKERT VENDÉGLŐBEN 1987. április 13-átóí 17-éig + VAdVACSORA-ESTEKET TARTUNK 4 Finomabbnál — finomabb VADÉTELEKBÖL választhat. Asztalfoglalás az üzletvezetőnél (Pécs, Kisszkókó u. 4. Telefon: 15-886) SZÖLŐSKERT VENDÉGLŐ oo ClilHI étteremben! 1987. április 10-én 20 órától. A műsorban fellépnek a miskolci KaleidOSZKop revütársulata. A vacsora és a belépő ára fejenként 250,— F Telefon: 24-422-89 mellék Asztalfoglalás az üzletvezetőnél. 3ól szerepelnek a Spartacus-lányok A női asztalitenisz NB l-ben a vártnál lényegesen jobban szerepel a Pécsi Spartacus, Nem először játszanak a leg­jobbak között, 1975-ben és 80- ban is az NB I. pontjaiért küz­döttek, legutóbb azonban csak átszálló jegyet váltottak, egy évi szereplés után elbúcsúz­tak a legmagasabb osztálytól. Az NB ll-ben a második he­lyen végeztek, ez az NB l-be jutást jelentette a csapatnak. A másik feljutó a Győri MÁV DAC volt. A legjobbaknál át­szervezték a bajnokságot. Az erőviszonyoknak megfelelően 8 -8 csapattal két csoportot ala­kítottak ki, a legjobbak az A- ba kerültek, a többiek, — köz­tük a pécsiek - a B-be. A Spartacus eddigi eredmé­nyei minden várakozást felül­múltak. Andi István, a csapat edzője elégedetten beszélt já­tékosai teljesítményéről.- A bajnokság megindulása előtt úgv ítéltük meg, hogv a megemelt létszámú NB l-ben nem kell a kiesés elkerülé­séért harcolnunk, célkitűzésünk a bentmaradás biztosítása volt. Az NB ll-ben rutint szerzett, fiatal iátékosaink nem okoztak csalódást, az őszi idényben egyik mérkőzést a másik után nyerték. A hátralévő tavaszi mérkőzéseiken az ősszel kihar­colt harmadik hely megtartá­sáért küzdünk, de lehet ezüst is belőle. A Spartacus csaoatnban a rutinos, tapasztalt Raltai mel­lett csupa fiatal (Soós. Esié- nyi, Schneller, Tóth és Pálmai) szerepel. A legjobb teljesít­ményt eddig Rqffai nyújtotta. Nem sokkal maradt el tőle Soós, őt Eszényi és Schneller követi. A két ifjúsági játékos, Tóth és Pálmai sem keltett rossz benyomást, ők felváltvo szerepeltek. Az elmúlt évben költözködés­re kényszerült a Spartacus asztalitenisz szakosztálya. A Testvérvárosok Téri Általános Iskolában 16 asztal állt ren­delkezésükre. Onnan azonban el kellett menniük, az Anikó Utcai Általános Iskolába fo­gadták be őket. Erről Andi Ist­ván így beszélt. Hálásak vagyunk az Ani­kó Utcai Általános Iskola veze­tésének, hogy lehetőségükhöz mérten otthont biztosított szá­munkra. A kisebb teremben azonban csak . hat asztalon tu­dunk játszani, emiatt a 80 ta- qot számláló szakosztályunk létszáma alaposan megcsap­pant. A lányok azonban meg­mutatták, az NB l-ben a he­lyük. Az NB l-ben nincsenek sétamérkőzések, minden egyes győzelemért nagyon meg kell küzdeni. Riválisaink a Borsodi Éoítők, a Győri MÁV DAC, o Bo. Postás, az idény előtt új játékosokkal erősítettek. Mi a régi csaDatunkkal szerepelünk. A lányok maximálisan hozták magukat, legjobb formájukban játszottak, és a siker nem ma­radt el. A lányok fogadkoz- nak, hogy o tavaszi mérkőzé­seken sem okoznak csalódást. A mi reményeink a iá helye­zés elérésére egyáltalán nem alaptalanok. Hegyi István Leonard az új középsúlyú vilúgbajnok Európai idő szerint keddre virradóra a Los Vegas-i Cea- sars Pallace arénájában lezaj­lott a nagy csata, Hagler és Leonard között, amelyről a hír- ügynökségek összefoglalói 'szűkszavúan számolnak be. Négy meneten át Leonard azt tett, amit akart, ellépett, hárított, kikerülte a veszélyes helyzeteket. Aztán nevetve ment a sarokba. Hagler agyában ekkor valószínűleg megszólalt a vészcsengő. Két meneten át fergeteges rohamozásba kez­dett. De hiába. A mágus el­libbent, lefullasztott, hárított és brilliánsan vert vissza. Meg­lepetés lógott a levegőben, ezt már mindenki érezte. A sarok­ból egy köpcös olasz ordított be a kötelek közé: Tarts ki, már csak hat perc van! A 12 menet vég'én mindket­ten égnek emelt ököllel ünne­pelték saját győzelmüket. A pontozók viszont Leonardot hozták ki egyértelműen. Illetve nem is annyira . . . Mert egyi­kük, Lou Filippo, 115—113 arányban Haglert látta jobb­nak. A másik kettő azonban, Dave Morotti és Jojo Juerra Leonardot látta jobbnak. Labdarúgó megyei II. osztály A megyei II. osztály legutóbbi eredményei: Tamási-csoport: Hidas-P. Gázmű 0-6, Nagykozár-Magyarszék 1-1, K. Carbon-Dunaszekcső 2-1, Pécsvárad- Borjád 3-0, Véménd—Töttös 0-2, Ma- gyarbóly-Olasz 3-0, Szederkény- Lippá 2-1, Szajk-Nagynyárád 2-0 Tamási-csoport állása: 1. P. Gázmű 19 13 2 2 49-13 32 2. Szajk 19 14 2 3 45-12 30 3. K. Carbon 19 12 6 1 57-17 30 4. Lippó 19 9 3 3 34-25 23 3. Borjád 19 9 4 6 22-20 22 6. Töttös 19 8 3 6 33-26 21 7. Szederkény 19 6 4 7 36-21 20 8. Pécsvárad 19 8 3 8 30-30 19 9. Nagykozár 19 8 3 8 29-30 19 10. Ma.-szék 19 3 8 6 34-28 18 11. Nagynyá. 19 7 3 9 32-21 17 12. Ma.-boly 19 7 3 9 33-38 17 13. Olasz 19 4 4 11 19-29 12 14. Véménd 19 3 4 12 21-48 10 15. Dunaszek. 19 3 1 13 10-58 7 16. Hidas 19 3 1 13 19-71 7 Czibulka-csoport. Sósd-Szabad- szentkirály 1-1, Orfü—Gödre 0-3, 5zen- tegát—Baranyahídvég 3-0, Somogy- apáti-Kishárságy 1-1, Mágocs- Vajszló 1-0, Bicsérd-Baksa 1*0. A Czibulka-csoport állása: 1. Mágocs 19 13 4 2 39-13 30 2. Sásd 19 13 4 2 34-20 30 3. Szabadsz. 19 8 7 4 33-23 23 4. Szentegát 19 8 6 3 31-18 22 5. Kishárságy 19 9 4 6 33-32 22 6. Kémes 18 8 5 3 36-25 21 7. Bicsérd 19 8 4 7 31-23 20 8. Hetvehely 18 8 2 8 24-23 18 9. Somogya, 19 6 6 7 28-30 18 10. Vajszló 19 3 1 6 23-28 18 11. Orfü 19 4 7 8 29-37 13 12. Baranyah. 19 6 3 10 33-49 15 13. Baksa 19 6 2 11 23-46 14 14. Gödre 19 4 4 11 28-48 12 15. B.-mindsx. 18 3 3 10 22-37 11 16. Királyegy. 18 3 1 12 26-33 11 Mai sportműsor Labdarúgás. Steinmetz Kupa; Komló ifi—PBTC, Komló, 16.00. Dunántúli napló Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: dr. Jádi János Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra utón: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesitő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszáma. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, egy évre 516,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—20Ö7 Asztalitenisz

Next

/
Oldalképek
Tartalom