Dunántúli Napló, 1987. április (44. évfolyam, 90-118. szám)
1987-04-06 / 95. szám
1987. április 6., hétfő Dunántúli napló Sonka, tojás, édesség van - Kevés a délígyümölcs Megfelelő lesz a húsvéti ellátás A húsvéti asztal elképzelhetetlen sonka, torma, tojás nélkül, az ajándékok pedig hímes tojás és csokinyuszi, a húsvéti kalács mazsola nélkül. Annak néztünk utána, hogy mindez korlátlanul beszerezhető-e az idei, közelgő húsvétra. A Baranya Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalathoz száz tonna füstölt húsra érkezett igény. Ezt bőven tudják teljesíteni, sőt, valamivel többet is szállítanak. Ennek a mennyiségnek eddig már a nyolcvan százaléka az üzletekbe került, a jövő héten még 20—25 tonnát szállítanak, és a húsvéti ünnepek hetén még pótszállítás is lesz. Ez nyolc tonna többlet füstölt árut jelent. Az egyéb hús- és hentesáruból korlátlan mennyiség áll a vállalat, így a keresekdelem és a vásárlók rendelkezésére. Aki nem előre elkészített ecetes tormát, hanem frissen reszelt, nyers tormát szeretne a fölszeletelt sonka mellé az asztalra tenni, annak sincs oka aggodalomra: a pécsi boltokba hat mázsa torma érkezik a héten. A Zöldérttől kaptuk azt az információt: a húsvéti ün- nepekré százezer tojást rendeltek, a tojás ára az ilyenkor szokásos növekvő kereslet ellenére sem emelkedik. S ha már a tojásnál tartunk: az üzletekbe megérkezett a hímes tojás is. Ezt, mint mindig, most is az Alföldről, Szakmárról rendelték, mégpedig közel ötezer darabot. A húsvéti édességek nyolcvan százaléka is a boltokban van. A Mecsek Fűszért Baranya és Tolna megyébe a tavalyinál húsz százalékkal több, 830 mázsa húsvéti csokifigurát, nyuszit, tojást szállít. A napokban megérkeztek a céghez a díszdobozos nyuszifigurák is, hamarosan ezzel is találkozhatunk a polcokon. Újdonság idén, hogy most több súlyegységben - a 2 dekástól 55 de- kásig — tejszínes csokifigurák is kaphatók. Egyébként az említett 830 mázsából 650 mázsa a nyuszifigura, a többi tojás alakú édesség. Ezenkívül színes sztaniolpapírba csomagolva, kimérve is árulnak csokitojást. A megszokott és már ismert tábla csokoládék egy részén a csomagolópapír lesz új, természetesen húsvéti jellegű díszítéssel. S végül 430 mázsa zselés és hagyományos tojáscukor tartozik még az ünnepi édességkínálathoz. A déligyümölcsről már nem mondhatunk ilyen biztató adatokat. A múlt héten érkezett egy vagon narancs, s még egy vagonnal várható ezen a héten. Kubai narancs az lesz, s a jövő hétre, a két megyére ösz- szesen — még a hét legelején — egy kamionnyi banán érkezik. Ezenkívül, ugyancsak a most következő héten ciprusi fügét is várnak; minthogy a koszorúba font füge a szabványméretnél apróbb, így féláron kerül forgalomba, azaz 30 forint helyett 15 forint lesz egy fügekoszorú. Végezetül 70 mázsa mazsolát várnak, amit majd az üzletekben fognak csomagolni. A déligyümölcskép tehát nem valami biztató, korlátlanul kizárólag citrom és kubai narancs áll a vásárlók rendelkezésére. D. Cs. A gordiuszi csomó: megoldás a fontos Jogi határesetek, konzultációs „ügyvedek” A notórius feljelentő bünfethetó Földosztósi vito 42 év utón A férj megdermedt, amikor felbontotta a levelet. Feleségét berendelték a nemibeteg- gondozóba. Az asszony vizsgálatának eredménye negatív lett. Ki diktálhatta be nevét, 'hiszen nemi kapcsolata férjén kívül nem volt? Megtudta vajon? Ilyen esetben is kötelez az orvosi titoktartás? Egy vállalat dolgozója - notórius feljelentő — évekig lubickolt a 'kéjes örömben, a feljelentői kárörömben. A dolgozók ellen sorra indították a fegyelmi eljárásokat. Végül az egyik öngyilkos lett. Vajon lehet-e eleijárást indítani a notórius feljelentő ellen? Sok álmatlan éjszakája volt a fiatalasszonynak, amikor kiderült, hogy a szabálysértés, amit elkövetett, elzárással sújtható. Vajon gon. dolt-e arra, hogy a szabálysértési tárgyaláson is megilleti a jogi védelem? Mindennapi esetek, „nem mindennapi" jogesetek. Több külföldi országban kialakult gyakorlat, hogy a „nehéz” ügyekben konzultációs ügyvédet kérnek fel. Nálunk még kényes kérdésként kezelik ezt, vajon nem csorbítja-e a vállalati jogtanácsos, illetve az ügyvéd tekintélyét?- A gordiuszi csomó megoldásában, a megoldás a fontos, amely nem lehet hiúsági kérdés. - Ez az egyöntetű véleménye az egyetemi oktatók 5. számú jogi képviseleti munkaközössége tagjainak, amely a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Jogi Karán 'alakult. Az egyetemen ez a 'második munkaközösség, az országban pedig az ötödik. Specialitásuk, hogy a klasszikus jogi képviselet mellett a „nem mindennapi” jogesetekben konzultációt is vállalnak, és elvi kérdések eldöntéséhez szak- véleményt adnak. S még egy, a munkaközösség minden tagja az egyetemen oktatott tantárgyának vezető előadója. Dr. Farkas József egyetemi tanár, a tudományok doktora, polgári peres eljárást tanít. S vállal polgári peres ügyekben tanácsadást, a Fővárosi és a Leafelsőbb Bíróság előtti képviseletet, szerzői, iparjogvédelmi és választott bíróság előtti ügyek vitelét, nemzetközi polgári eljárásjogi ügyeket, továbbá eljárásjogi kérdésékben szakvélemény adását. Egyik specialitása a bányajog, amely nem a legismertebb szakterület a vállalati és 'szövetkezeti jogászok előtt. — Kényes kérdések?- Egy bányajogi vitában ugye nem mindegy, hogy a szabályos bányaművelés okozta-e a földomlást, és a húszmillió forintos kárt, s annak tízévi kamatát ki fizet'i? Mit veszíthet például a magyar állam a nemzetközi jogvitákban, ha nem tisztázott az elévülés, vagy a szerződés felmondásának hatálya? De felkértek már szakvélemény adására olyan kérdésben is, hogy mire alakulhat mondjuk a vasútnál a gmk? Dr. Ádám Antal egyetemi tanár, kandidátus államjogi ismeretei a tanácsrendeletek készítésénél, felülvizsgálatánál, a belső szabályozásnál és szervezéstudományi területeken nyújtanak majd segítséget az á 11 a m i g a zga tá sb a n. S ki gondolná azt, hogy az 1945-ös földreformmal kapcsolatos kérdések ma is napirendre kerülnek? Előfordult a közelmúltban. S a jogvita dr. Benkő András egyetemi docens, kandidátus levéltári kutatásai nyomán előkerült, ma már nem hatályos jogszabályok alapján dőlt el. Dr. Benkő lAndrás szövetkezeti és földjogi kérdésekben vállal megbízást. A tanácsadás, egy- egy bonyolultabb ügyben a rásegítés miért csorbítaná egy- egy szövetkezeti jogász tekintélyét? A 'klasszikus bűnügyi védelem mellett komplex és új dr. Tremmel Flórián egyetemi docens, kandidátus tevékenysége büntetőügyekben. - Gondoljunk csak a Végh Antal féle hires magánvádas perre. - Megbízásra, magánvádas ügyekben átveszi a magánvádló szerepét! Elzárással sújtható szabálysértés elkövetésnél gondolt már valaki arra, hogy jogi védelmet vegyen 'igénybe? Vállalja. A bűnmegelőzési tanácsadás körében pedig kriminalisztikai szakismereteire alapozott bűnügyi feljelentések 'készítését. A munkaközösség tagjai felkészültek a gordiuszi csomók oldására. Marton Gyöngyi eső-elhárítás megkezdése előtt és után mennyi kár keletkezett. Hogy igazán hatásosan működik-e a rendszer, azt csak úgy lehetne megállapítani, ha több évre szüneteltetnénk a működését. Egy biztos: az újonnan kinevezett főosztályvezető nincs irigylésre méltó helyzetben. — Mindenekelőtt a munkaifegyelmet kell megjavítani az egységnél, s növelni a rendszer operativitását - mondja dr, Zoltán Csaba. - Tökéletesíteni kell a mérési pontosságot, gyorsítani a beavatkozást.- Sajnos, a védett területen belül sok a tiltott zóna. A jugoszláv határ és Pécs irányába például egyáltalán nem lőhetünk. A sűrű településhálózat miatt is csak elővigyázatosan működhetünk, amit a rendszer hatékonyságába be kell számítani — teszi hozzá a főosztályvezető. - Ráadásul az irányítóbázisunk éppen a védett terület közepén, a Ten- kes-hegyen van. A radartól számított 10 kilométer sugarú körben nem tudunk megfelelő méréseket végezni, ezért azt tervezzük, hogy hamarosan áttelepülünk a Hármashegyre. Innen a bázis jól együtt tud majd működni a Bács-Kiskun megyei egységgel, ahol 18 ki- lövőállomós működik. Szó van továbbá arról, hogy a szekszárdi történelmi borvidék is rakétás védelmet kap. Vagyis a jég kontra jégeső- elhárítás mérkőzés még koránt sincs lefutva . . . Havasi János Kár a jégkár... Nem lehet mindenhová lőni A biztosító bizakodik Nemcsak az égen, az Országos Meteorológiai Szolgálat baranyai rakétás jégeső- elhgrító egysége (BRJE) felett is sűrűn gyülekeztek a viharfelhők az elmúlt esztendőkben. Az elhárító rendszer eredményességi mutatója hosszú évek óta csökken, s ez végsősoro>n szervezeti és személyi változásokat eredményezett: az Alkalmazott Felhőfizikai Központot (AFK) összevonták a BRJE- vel, amelynek vezetője január 1 -je óta dr. Zoltán Csaba 33 éves fizikus. A kérdés természetesen a szakembereket is foglalkoztatja. Elsősorban az Állami Biztositót, amely a jégeső-elhárítási rendszer költségeit finanszírozza. Az adatok nem nyújtanak rózsás képet a biztosító számára. Tavaly a baranyai mezőgazdasági üzemektől 180 millió forint biztosítási díjat szedtek ve. Ezzel szemben a kifizetett jégkár összege 220 millió forint volt, a BRJE költségei pedig meghaladták a 45 milliót. Hasonló eredményt hozott az 1985- ös év is. A biztosító kimutatásai szerint 1982 óta jelent stabil veszteséget a jégkár- biztosítás. — Akkor miért éri meg önöknek — tettük fel a kérdést Rét- alji Dezsőnek, az AB pécsi kárszakértőjének, aki a kezdetek óta partnere a BRJE-nek. — Kormányhatározat kötelezte 1976-ban az Állami Biztosítót a rendszer költségeinek fedezésére, mondván: elsősorban a mi érdekünk a jégkár csökkentése. Természetesen cégünk is törekszik a rentabilitásra, de a veszteségek — véleményem szerint - nem kérdőjelezhetik meg a rendszer létjogosultságát. Minden megmentett hektár nyereségnek számít. Arról nem is beszélve, ha már annyit költöttünk rá az elmúlt évtizedben, célszerűtlen volna felszámolni. A berendezések korszerűsítésével, a szolgálat tökéletesítésével javítani lehet az eredményességen. De mindenekelőtt azt volna jó végre tisztázni, mekkora területet tekinthetünk védettnek. Az sem közömbös, mihez viszonyítjuk az eredményességet, össze lehet ugyanis hasonlítani a védett és nem védett területeken keletkezett jégkárt, de lehet vizsgálati szempont az idő is, hogy az adott területen a jégÚj nyitva tartás a DÉDÁSZ ügyfélforgaimi irodájában A lakosság jobb kiszolgálása érdekében a DÉDÁSZ kibővítette a nyitva tartási időpontját a Pécs városi ügyfélforgalmi irodájában. Munkaidőn kívül is bárki felkeresheti áramszámlájával kapcsolatban az irodát. Mint Vagyon Tibor, az iroda vezetője elmondotta, a fogyasztók rendelkezésére állnak lakcím- változások, névváltozások, esetleges reklamációk, új bekapcsolások ügyintézésében és műszaki szaktanácsadással kapcsolatban is. Ezen kívül a pénztári nyitvatartás ideje alatt az áramdíjak befizetésére biztosítanak lehetőséget. A fogyasztók kétféle módon egyenlíthetik ki áramszámlájukat: pénzbeszedőn vagy az OTP-n keresztül, illetve mód van arra, hogy közvetlenül az ügyfélforgalmi irodában fizesse be valaki az áramdíjat, de ekkor számlát nem tudnak adni, csak egy nyugtát a befizetésről, mivel az eredeti áramszámla a pénzbeszedőnél van. Ez az eset legtöbbször akkor fordul elő, ha a pénzbeszedő nem találja otthon a fogyasztót. Hogy miért nem tud még egyszer elmenni ugyanazon fogyasztóhoz? Ez jelenti a legnagyobb gondot az áramdíjbeszédésekkel kapcsolatban. Sajnos egyelőre nincs mód, hogy megfizessék a pénzbeszedőket. Pontosan 2600 fogyasztót kell egy pénzbeszedőnek egy hónap alatt felkeresnie, így a mintegy 160 órás munkaidő alatt átlag 4 perc jut egy fogyasztóra. Vagyis szinte lehetetlen, hogy egy fogyasztóhoz többször is eljussanak. Visszatérve a nyitva tartásra: hétfőn 7—15 óráig, áramdíjbefizetések kivételével bármilyen ügyintézéssel, kedden és csütörtökön 7—18 óráig, teljes szolgáltatással, szerdán és pénteken 7—15 óráig, teljes szolgáltatással várja ügyfeleit az iroda. Bár a pénzbeszedők munka- és bérkörülményein javítani fognak, ami enyhíti majd a fogyasztók áramszámlával kapcsolatos gondjait, mégis elgondolkoztató, hogy miért nem élnek az emberek azzal a lehetőséggel, hogy az OTP-n keresztül egyenlítsék ki számláikat, mely mind a két félnek a legkézenfekvőbb megoldás lenne. Időt és fáradságot, illetve sok kellemetlenséget lehetne megtakarítani ily módon. Ehhez kapcsolódva egy-két számadattal szolgálva: Pécsett és a közvetlen hozzátartozó községekben 80 825 fogyasztó van. Az ügyfélforgalmi irodában 1500— 1600 ember fordul meg itt egy héten, A közeljövőben az éves áramszámlázásra történő áttérés hosszú távon enyhíti majd a jelenlegi gondokat, ami azt jelenti, hogy a fogyasztók előző évi fogyasztásuk alapján kiszámított részszámlát fizetnek kéthavonta, évi öt alkalommal. Ez nem átalányösszeget jelent, mivel évente egyszer leolvassák o fogyasztásmérőket, s így a tényleges fogyasztás értéke és a befizetett részszámlák összege közötti különbözet a 6. számlában kerül kiszámlázásra. Túlfizetés esetén a különbözet pedig visszafizetésre. Az új számlázási rendszerre történő áttérésről a lakosság időben pontos tájékoztatást kap. D. K. Megváltozik a számlázási rendszer lUlít érnek a rakéták?