Dunántúli Napló, 1987. április (44. évfolyam, 90-118. szám)
1987-04-05 / 94. szám
A „fehér blues” királya Magyarországon John Mayall. Élő legenda. A blues zene rajongóinak egyik bálványa, 1962 óta jól ismert az angol muzsikus. Most ötvennégy éves, ötéves fia van. Felesége éppen a hétfői, pécsi koncertre érkezett meg Amerikából. Európai koncert- körútjának állomásaiként 1985 után most másodszor járt hazánkban, együttesével - a Bluesbreakers-szel. Magyarországi menedzsere a Multimedia International közép-európai megbízottja, _a Poptarisznya műsorában is rendszeresen megszólaló Hegedűs László közvetítésével készségesen vállalkozott az interjúra John Mayall. A Hunyor szálló halijában találkoztunk. A kezemben lévő cigarettára mutatva kérdeztem; megenge- di-e, hogy ...- Kérem oltsa el, árt a hangszálaimnak - mondta. Cserében megpróbáltam tisztán, ahogy kell, Mejel-nek ejteni ' a nevét és kisebb zavaromban arra kértem, mondjon véleményt a magyar közönségről.- Rengeteg fellépésünk van mindenütt, de egy helyen ennyien egyszerre talán nem voltak még kiváncsiak rám soha. Igaz, a pécsi koncert előtt Belgrádban is több mint háromezren láttak, de Budapesten tízezren hallgattak a sport- csarnokban. Ügy tűnik, rengeteg rajongója van a blues zenének Magyarországon.- Korábban is hallott már hazánkról?- Szinte semmit. Tudja, a mi szakmánk, a zene minden időnket lefoglalja. Alig - alig ismerkedhetünk meg azokkal az országokkal, ahova eljutunk. Egyik helyről a másikra utazunk, aztán a fellépés, és ez így megy ...- Legutóbb szabadtéren lépett fel Pécsett, most csarnokban. Ilyen szempontból van különbség a helyszínek között?- Nincs. A technikai adottságok* a fontosak. Kívánságainknak ezen a téren.is eleget tesznek Magyarországon.- Természetesen ön is mindig más .. .- Igen, és ennek örülök, ezért nem válik az egész unalmassá.- Érezte már, hogy fáradt?- Csak utazás közben, mert az unalmas is. Úgyhogy sokszor alvásba menekülök, de hozzá kell szoknom. Ebben az évben is végig turnézok. — Nem gondolt még arra, hogy befejezi a zenélést? — Nem. Most például úgy érzem, mintha valami új kezdődne. Növekszik a zenekar és a blues zene népszerűsége. Ragaszkodunk ehhez a stílushoz. Élvezem, amit csinálok, nagyszerű érzés, hogy hatással lehetek az emberekre. Ez a jövőm is. — 1962-ben alapította meg a Bluesbreakers együttest. Azóta többször cserélődtek a tagok. Játszott itt Eric Clapton, Jack Bruce (később Cream), Mick Fleetvood, Brian ‘Jones (később Rolling Stones) és más hírességek. önkéntelenül is felvetődik a kérdés; foglalkozik az utánpótlással? John Mayall felnevet, én pedig elkezdek kételkedni maradék angol tudásomban. Azt mondja: nem. Mit nem? — fordul meg a fejemben.- Ez nem az én feladatom — folytatta aztán. - Itt ül a gitárosom, kérdezze meg őt! Jó lenne-e, ha megmutatnám neki, hogy így meg így pengesd. Úgyis tudja ...- Nemcsak így értem. Ka- pott-e kazettát fiatal zenészektől, hogy hallgassa meg, és . . .- Soha nem kaptam még, és nem is baj.- Köszönöm a beszélgetést és további sok sikert!- A magyarországi siker biztos - mondta búcsúzóul - március 25-én, Budapesten például felejthetetlen jam sessionnal, rögtönzésekkel búcsúztunk, Deák Bili Gyula is feljött a színpadra, nagyszerű hangja van ... Bozsik László nevezetessége Megdöbbenrő, érdekes dokumentumok Lee Aaront Hard Rock Lady- inek hívják, mivel a keményrock egyik legismertebb és leg. elismertebb művelője. Most botrányaiért fél évre fogdába zárták. (Képünkön: Lee Aaron) * Tisztelet Reinhardtnak A világ színházművészetének egyik nagy formálója, Max Reinhardt színpadterveiből nyílik kiállítás május 10-én Berlinben Reinhardt világszínháza címmel. Elegáns külső, nagyvonalú elrendezés, gazdag tartalom. Ha egy mondatban kellene összegezni mindazt, amit tudnunk illik az április 1-jén megnyílt bonyhádi Völgységi Múzeumról, ez volna az a mondat. Bonyhád kulturális múltjához méltó intézmény. A szekszárdi Béri Balogh Ádám munkatársai rendezték be - dr. Glósz József, dr. Gémes Ba- lázsné, V. dr. Kápolnás 1Mária és M. Vendel Luci -, a helyi „karok és rendek" által felújított Dőry-palotában. Túlzás nélkül állíthatjuk: az ország egyik legszínvonalasabb tájmúzeuma. A földszinten mindjárt történelem leckét vehetünk. A termekben a Per- czel család relikviái, '48-as emlékek, az elmúlt évszázadokban használt mezőgazdasági eszközök, egy berendezett szatócsbolt bútorai, műhelyek, s az egyik legmeglepőbb, valóban egyedülálló gyűjtemény: a község életében valaha szerepet játszó valamennyi vallásfelekezet szakrális kellékei, emléktárgyai. Aztán a bonyhádi ipar híres termékei sorakoznak, s a gyáralapítók tablói. Az emeletre fölvezető lépcső két oldalán fényképek a völgységi falvak életéből. Kincses- bánya mindazok számára, akik szűkebb hazájuk múltját kívánják megismerni. A fönti termekben akqr órákat is elidőzhetnénk. Perczel József szalonjának bútorai; völgységi magyar, német és bukovinai székely szoba; a bábukon teljes népviselet, s minden helyet kihasználva korhű használati tárgyak. A legmegdöbbentőbb - legalábbis számomra — a tájegység e századi történetét bemutató rész. Az első világháborús toborzó plakátok és fegyverek; a Volksbund szervezkedésének eddig csak zárt levéltárakban látható dokumentumai; az ellenmozgalom, a „HŰHA" erőfeszítéseinek tárgyi bizonyítékai. Egyenruhák, igazolványok, fényképek, vagonból kidobott kétségbeesett zsidólevelek, a telepesek, a földönfutóvá lett bukovinaiak, felvidékiek kálváriájának szívszorongató emlékei. Maga az épület is egy a történelemmel. Kanonokházból bárói lak, majd székely telepítési hivatal, amelynek udvarán negyven esztendeje veres Péter mondott nagy beszédet. És ma — múzeum. Olyan múzeum, amely megérdemli a közfigyelmet. Ami itt nem látható a Völgységből, az tán nem is létezett soha . . . Havasi J. r Eles anyanyelvűnk Másnak adjuk a szavunkat, de magunknak kell tartani. * A legnagyobb kaput is egyszerűbb becsukni, mint a legkisebb szájat. , ■ o A vak a fülére támaszkodik, a sánta a botjára. Nem a történelem felelős az emberért, hanem az ember a történelemért. Az önimádó nem önt szereti, hanem magát. Hiába annak a válasz, aki a saját kérdésére se figyel. * A munkaebéd - eszmecserével bővített anyagcsere. Kopasz is tud hajbókolni. * Keljfeljancsiból lesz a bólogatójános. Kerekes László Panoráma Hard Rock Lady Bonyhád új Hegnyílt a Völgységi Múzeum ü nyomok a „melybe** vezetnek — Tizenhárom óra haladékot adok — mondta társainak Papp János. A tizenharmadik órában elment a rendőrségre s feljelentette magát. Részletek Papp János vallomásából, aki ezután a feletősségrevonás elől külföldre szökött: Munkácsaládból származom. Voltam bányász, kőbányász, kisiparosnál alkalmazott, önálló 'kubikos és kútásó. A kezdet. Kisipari engedélyt nem kaptam büntetett előéletem miatt, ezért előbb élettársam D. Zoltánná, később P. István, majd T. Ferenc kisiparosok neve alatt dolgoztam. A munkát én vállaltam fel, én irányítottam, a kivitelezést megszerveztem, de a pénzt már nem én osztottam el. hanem az a kisiparos, akinek a neve alatt dolgozni kezdtem. Dióhéjban, így ikezdődött kubikos kútásó karrierem. Papp János 1984 őszétől 1985 őszéig a Pécsi Ingatlan- kezelő Vállalattól kapott megrendeléseken dolgozott. A rendszer az volt — olvasható vallomásában, hogy rendelkezésemre állt egy telefon- központ, hogy gyorsan elérjenek. A megrendelések 4vasamapi A csaló feladta magát alapján a kisiparosok elmentek szerződést kötni a PIK-hez, azonban a szerződés lényegi részét én intéztem. Együtt megszemléltük a területet, megszerveztem a munkaerőt, és én fizettem zsebből a bérüket. El kell mondanom, hogy ezeknél a megbízásoknál a PIK-dolgo- zók — F. Lajos és H. János — által készített számlákban több, jelentős fiktív tétel került rögzítésre, s kollaudálás után kifizetésre. Erről tudtak az említett személyek, mert ebben anyagilag is érdekeltek voltak. Egy-egy számla elkészítése után F. Lajos a számla értékének két százalékát, H. János pedig az öt százalékát kapta. A hamis számlákat készítő PIK dolgozók érdekelve voltak, hogy a számla minél nagyobb értékű legyen. Ami pedig az elvégzett munkát illeti, hát ezek mélyépítési munkák voltak, amelyeket a betakarós után nem lehetett ellenőrizni. Huzamosabb kapcsolatban F. Lajossal voltam, aki mindig kapott tőlem egy skiccet az elvégzett munkákról, amely a tényleges adatokat tartalmazta. Ennek alapján készítette, saját szájíze szerint a felmérési naplót. Papp János utolsó társa, akinek a neve alatt dolgozott új élettársa. A. Györgyné kisiparos volt. Papp János 1986. augusztus 22-én jelentette fel magát. A nyomozást egymillió forint értékű fiktív tétel alapján rendelték el. Papp János 1986 szeptemberében élettársával A. Györgynével jogellenesen külföldre távozott. Kovács József rendőr őrnagy: — A kisiparosok csak a nevüket adták, s a bélyegzőt. A pénzen 50—50 százalékos alapon osztozkodtak Papp Jánossal. A csábítás valóban nagy volt, — csak a nevedet adod, s a kisujjadat sem kell mozdítanod — húzta el az orruk előtt a mézesmadzagot Papp János. H. János. Kulcsember volt a PIK-nél. Munkaköri kötelessége, hogy a munkát a kisiparosoknak kiadja — a legtöbb megrendelést Papp János kapta — s ellenőrizze. H. János állította, hogy neki nem volt kötelessége, hogy ellenőrizze a munkát, mert a házke- zelőségek úgyis megnézik. A nyomozótiszt; A házkeze- lőségek feladata, hogy megtekintsék, a munkát elvégezték-e. A mennyiségi, minőségi ellenőrzés H. János feladata lett volna. H. János és F. Lajos többször is kint voltak a nagyobb munkáknál a helyszínen. (Tehát tudták, mi folyik ott.) F. Lajos építésztechnikus. Papp János nem értett a felmérési napló készítéséhez, így átvállalta tőle, s ennek alapján készítette a számlákat. Vajon hogyan készült a számlák alapjául szolgáló felmérési napló? A rendőrség két szakértőt rendelt ki a mélyépítési munkák ellenőrzésére. Valóban mélyre ástak. Papp JánoSék százhúsz munkahelye közül 18 munkahelyet tártak, s mértek fel. A Pappék által elvégzett, s 2 021 567 forint értékben leszámlázott munkáknál 991 822 forint volt a túlszámlázás, vagyis az el nem végzett munka. Ennek két százalékát F. Lajos, öt százalékát H. János PIK dolgozók kapták. A fennmaradó 920 ezer forinton a négy kisiparos osztozkodott, a legtöbb mintegy félmillió forint Papp János zsebébe került. Nyomozótiszt; — Beszereztem a kisiparosok vagyoni bizonyítványát. S ekkor jött e meglepetés. összesen hárommillió forint adótartozásuk volt! Ezután bekértem a PIK-től a számlákat. Kiderült, hogy nincs minden számlánál adóigazolás. Illetve volt, mondjuk egy csekélyebb összegről, 40 ezer forintról, ez volt közvetlenül az adóigazoláshoz tűzve, s alatta még több százezer forint értékben számlák. A hárommillió forintos adótartozást valójában Papp János hozta össze, hiszen a kisiparosok a munka adminisztrációs részét nem ismerték. A Baranya Megyei Rendőrfőkapitányság Gazdasági Rendészete Papp János, a kisipaT rosok, a két PIK-dolgozó ellen csalás, hűtlen kezelés és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt folytatja a nyomozást. A rendőrségen párhuzamosan több ügyben is folyik az eljárás a Pécsi Ingatlankezelő Vállalat több dolgozója ellen. Németh Pétert, a Pécsi ln- gotlankezlő Vállalat igazgatóját este hat órakor még bent találom a munkahelyén. Előtte vizsgálati tervek, jelentések, fegyelmi határozatok. Németh Péter. 1985 végén került a vállalat igazgatói székébe. — Azóta a rendőrségi nyomozásokkal párhuzamosan 30 belső vizsgálatot rendeltem el. Fegyelmi büntetést 20 dolgozó kapott, s a kulcsfontosságú pozíciókban 15 személycsere történt. S ezzel még nem fejeződött be! A vizsgálatokra, az új ellenőrzési rendszer kiépítésére még rámegy az idei év. Egyet azonban el szeretnék mondani, ez nem ment a munka, a lakossági szolgáltatások rovására. Az 1986-os évet eredményesen zártuk, s minden területen túlteljesítettünk. H. Jánost és F. Lajost fegyelmi úton elbocsátották a vállalattól. Marton Gyöngyi