Dunántúli Napló, 1987. április (44. évfolyam, 90-118. szám)
1987-04-04 / 93. szám
Vtflüueszetí díjasok József Attila-díj Szederkényi Ervin Ez a beszélgetés már nem készülhetett el Szederkényi Ervinnel. Nem kell azonban hozzá különösebb képzelőerő, hogy mit válaszolt volna egy olyan interjú kérdéseire, omelynek okát az ő József Attila-díja szolgáltatta. Eltűnődött volna azon, hogy a szerkesztői munka mindenekelőtt céltudatos szorgalmat, tapintatot és türelmet igényel, elmondta volna, ■hogy nem tekinti különösebb erénynek, ha valaki két évtizedet eltölt egy főszerkesztői székben, sokkal szívesebben voksolna a generációk természetes „stafétája" mellett, (amire egyébként a maga részéről nem kevés erőfeszítést is tett), elmondta volna, hogy mindazonáltal, a mai magyar irodalom kényes egyensúlyú világában merő álszerénységből nem fogja lebecsülni a szerkesztő szerepét és fontosságát, de soha egy pillanatra sem szaAmióta a Szabin nők elrablása című zenés bohózat főszerepében Rettegi Fridolint színi direktorként láttam, csak a „kályhától" tudók elindulni, ha művészetének lényegére gondolok. Faludy László, talán kettő híján, hat évtizede (!) kacagtatja az embereket a színpadon. Emberek tízezreit itt, Pécsett, s ezt nyugodtan beszorozhatnánk még újabb számokkal, ha megelőző vándorszínészi (magántársulati) évadait is hozzávesszük. Fa- ludy László hovatovább intézmény, aki mindig van és funkcionál; akitől mindig azt kapjuk, amire számítunk; szívből jövő derűt, vidámságot. És amitől - bármennyire is szinészegyéniség - hajlamosak vagyunk a megszokás áttetsző függönyén keresztül tudni, természetesnek venni jelenlétét. „Ö, hát a Faludy Laci bácsi aranyos, nagyszerű komikus, és hogy táncol, haj- fott kora ellenére!..." Talán magam is így voltam vele hosszú ideig. Azután látam a „Szabin nők . . . vándortársulatának a nyomorúságból fölszikrázó humorú abszolút főhőseként, akiből egy rezignált pillanatában kiömlik a vándorteátrista élet minden keserűsége, fájdalma, eme „truppok" lenézettsége okán. „De este nekem tapsol a közönség!" . . . —, tette hozzá imponáló színészi önérzettel, önbecsüléssel. Szimbolikussá avatva ezzel a buffo- szerepkör társadalmi rangját s a színész hitét is abban, amit csinál. És mindazt a küzdelmet, amely osztályrészé teljes életében. Ó végigélte a két világháború között ezt a korszakot is. Többször megírtuk: színészcsalódban, színházközeiben nőtt fel a táncoskomikus- „naturburscli,, szerepkörökig az Aradi Városi Színházban. Majd két ország közt pendliz- ve-szökdösve járta a Székelyföldet, nem egyszer maguk húzta echos szekerekkel. Volt finom kezű fogász; román katonaszökevény, fuvaros, alkalbad elfelejteni, hogy írók, költők, egyszóval művek nélkül mindezekről a kérdésekről beszélgetni sem volna ér. demes. Azt hiszem, ez a most már mindörökre elmaradt beszélgetés mégis elsősorban a folyóirat körül folyt volna, minduntalan visszakanyarodva hozzá, az előzményekhez, hagyományokhoz, az értékekhez és a törekvésekhez, amelyeket a Jelenkor önmagában egyesíteni tudott - s a beszélgetés mondatai bizonyára most is, mint mindig, aggályosán pontosak, árnyaltak és mértéktartóak lettek volna, ugyanakkor nem nélkülöztek volna bizonyos szeretetteljes büszkeséget. Amit az ember saját - szellemi — gyermeke izmosodása, ereje, erényei láttán érezni szokott. Igen, mert ez a kissé szokatlan esemény, hogy irodalmi dijat valaki nem a saját írásaiért, hanem mások írámi munkás; ismét színész és üldözött munkaszolgálatos, aki túlélte a lét alattiság abszurd játékát, és színművészként egy-két állomás után immár 32. évadát tölti egyvég- tében a Pécsi Nemzeti Színház világot jelentő deszkáin. Megszámlálhatatlan operett- és zenés játékban okozva szép estéket, búfelejtő élményt az embereknek. Humora forrásvidéke a lelki ember- arcúság vonásaiból árad, amely, ahol csak lehetséges, mindig mélyebb a felszínen csattanó poénoknál. Ez lehet a titka. Ilyeténképp különös öröm számunkra, hogy — ha nem is túl korán - mától a Magyar Népköztársaság Érdemes művészének tekinthetjük. Soksok derűs perc, csattogva ropogó stepp-ritmusok és egy vétkesen rá nem osztott szerep, a János vitéz Francia királya láthatásának reményében - élettől, színháztól egyaránt. Édesapja 102. évében hunyt el, egy balesete miatt — de 85 évesen még énekelt és táncolt az aradi színházban. „Idő van" tehát hozzá - csak egészség legyen, amit szívből kívánunk az úton is a pécsi aktív színészek doyenjének. W. E. sainak publikálásáért kapott, egy nagyon ritka „együttállást" honorált: Szederkényi Ervin és az általa szerkesztett irodalmi folyóirat elválaszthatatlanul eggyé váltak. Valóban elmondható, hogy a Jelenkor huszonkét évfolyama Szederkényi Ervin életműve, s mindazok, akik ezzel tisztában vannak, nem egy, hanem több díjat is megszavaztak volna neki. Hiszen ez a fájdalmasan meg. késett díj még akkor.is csak szerény jelzése lehetett volna az elismerésnek, ha idejében érkezik. Abban az elképzelt interjúban tervekről is szó esett volna, bizonyára nem is kevésről. S beszélgetés közben többször is csengett volna a telefon, a magyar irodalom élő klasszikusai vagy kezdő kritikusok telefonáltak volna és Szederkényi Ervin hosz- szan, türelmesen tárgyalt volna velük kéziratokkal súNógrádi Róbert Huszonöt éve a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója. („Ennyi idő alatt az ember pécsivé lesz, mondja, a színház személyes ügyévé válik. Nem közömbös számomra ennek a társulatnak sem a közeli, sem a távoli sorsa.") Major Tamás tanítványa volt, a Nemzeti Színház ösztöndíjasaként került Moszkvába, ahol 1955- ben végzett. Szolnokon főrendező, a Tháliában rendező. Ekkor hívták Pécsre igazgatónak. Huszonnégy esztendőt töltött ugyanabban az irodában a régi színházban: egyet már az új kamarában.- Milyen a mérlege ennek a huszonöt évnek?- Nem készítettem mérleget. Annyi bizonyos, hogy a hatvanas évek elején, mielőtt én idekerültem, elhagyta a pécsi közönség a színházat. Visszahívni könnyebb volt a nézőt, itt tartani nehezebb. A színház lokális jelenség, mondja Peter Stein. Ez azt jelentette és ma is azt jelenti: pécsi színházat kell csinálni itt és most. Persze a közönségbázis változik: hol szűkül, hol bővül. De mindig érvényes: olyan műveket, olyan előadásokat kell produkálni, amelyek tapadnak a mai élethez.- Milyen szinház az eszményképe?- Mint rendező, a színészcentrikus színház híve vagyok. A színész a legfőbb kifejező erő: nála tökéletesebb, átütőbb semmiféle erő nem tud lenni a színpadon. Mint igazgatónak azonban, tudomásul kell vennem, hogy nem ez az egyetlen lehetőség: vannak másfajta megoldások is. És színházi vezetőként az a dolgom, hogy a többi elképzelést se zárjam ki a praxisból. Legfőképpen pedig hiszek abban, hogy a szinház szórakoztató intézmény — ezért szükség van rá -, akár Dürrenmattot, lyosan megrokott íróasztala mögött. S amikor befejezett volna egy tárgyalást, visszaült volna a karosszékbe, s a tőle megszokott udvarias precízségge! folytatta volna; tehát ott tartottunk . . . A halálon kicsorbul a képzelet. Nem tehetünk mást, mint hogy posztumusz József Attila-díja alkalmából e néhány sorral is tisztelgünk Szederkényi Ervin emléke előtt, aki szerkesztőként írta be nevét a magyar irodalom történetébe. H. E. akár Kálmán Imrét, akár Illyés Gyulát játszunk. Ez akkor is így van, ha a sznoboknak nem tetszik, és akkor is, ha ma sokan nem tartják fontosnak a színházat.- Mi a pécsi szinház legfontosabb feladata ma?- Olyan kort élünk, amikor nincs egyetlen meghatározó színházi képlet. Nyílt a helyzet, sokszínű, sokszólamú a színház, mint maga az élet. A pécsi társulat legjobb hagyományait folytatja, amikor ilyen műsortervet állít össze, és felelősséggel mondhatom, hogy ez meghozta az eredményt: a látogatottságunk stabil.- Tehát valamiféle mérleg mégiscsak készült . . . A direktor elneveti magát, és némi öniróniával azt mondja:- Egyik moszkvai mesterem jut eszembe, Alekszej Popov, a Hadsereg Színházának művészeti vezetője. Dedikálta nekem azt a könyvét, amely róla szól. A dediká- ció így hangzik: „Ebben a könyvben orról Írnak, ami sikerült nekem. Ami nem sikerült, és ez a több, arról egy szót sem Írtak," G. T. Érdemes művészek Faludy László KASSÁK LAJOS Ostrom után Ne tépd ki galambom csőréből az olajágat ha közeleg rombadűlt városunk felé acélkék szárnyai alatt hozván a magasban gyógyirt a betegnek, téglát az építéshez hogy takarjuk el, ami volt a véres napokban s aki él még, dobálja le gyászos rongyait mert születőben a való igazság báránya a fiatal lány szive új vágyakkal tele. Fogadd be, vendégeld meg messziről jött galambom ki maga is ivott a fájdalom kútjából s most hirét hozza a lassan pirkadó hajnalnak ami után oly tikkadtan szomjúhoz a szív. Ó, szép fényesség, még e nap alkonya előtt vezéreld el hozzám békénk ezüst madarát hogy dalolja ki panaszaink bő áradatát nyűgöző álmából ébressze fel az alvót. 1383 szeptemberétől Orosz kétnyelvű osztály a Leőweyben Két tanítási nyelvű gimnáziumi osztályok indulnak hazánkban, 1987 szeptemberétől. Az ezekbe az osztályokba járó diákok az intenzív nyelvi képzés mellett több más tantárgyat is idegen nyelven tanulnak. A kétnyelvű osztályokra óriási volt az érdeklődés. Baranyában olasz (Kodály Gimnázium) és francia (Kisfaludy Gimnázium) működik majd szeptembertől. Amellett, hogy a beinduló kétnyelvű osztályok továbbra is évente indulnak, 1988 szeptemberétől a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban, (valamint Tiszalökön és Jászberényben) oroszból is indul egy-egy kétnyelvű gimnáziumi osztály. Az orosz kétnyelvi képzés tanterve egy kicsit más . . .- Ez év decemberében lesznek a felvételi vizsgák a kétnyelvű orosz képzésre - kezdte dr. Bernáth Józsefné, a Leőwey Klára Gimnázium igazgatónője. - Tehát azok az általános iskolások, akik most hetedikbe járnak és nem döntöttek továbbtanulásokról még nem késtek el a jelentkezéssel. Természetesen nemcsak a tagozatos osztályokból várunk jelentkezőket. Mindenki pályázhat. Annál is inkább, mert az uj forma orosz részének legfőbb újdonsága, hogy a jelentkező diákok az általános iskola nyolcadik osztályának második félévére már a Leőweybe járnak, ahol heti 29 órájuk közül 14 orosz nyelvi óra lesz. A kétnyelvű orosz osztályba harmincon juthatnak be.- Minden jelentkezővel azonnal felvesszük majd a kapcsolatot - mondta dr. Bernáth Józsefné. - Nyárra már kapnak feladatokat is, hiszen azt szeretnénk, ha tényleg a legalkalmasabb gyerekek kerülnének be az orosz nyelvi osztályba. Itt említhetjük meg, hogy egész Dunántúlról várják a jelentkezőket, a Leőweynek ebbe az oztályába. Megtudtuk, hogy készül a pontos tanterv és hamarosan megkezdik a megfelelő történelem, matematika, fizika és biológia tankönyvek oroszra fordítását is. Három, Leőweyben tanító tanár intenzív képzésre a Szovjétunióba utazik, nyolc hétre, és lesznek orosz anyanyelvű tanárok is. A Leőweyben, 1988 szeptemberétől induló kétnyelvű, orosz gimnáziumi osztályban végzők érettségijük mellé középfokú nyelvvizsgáról szóló bizonyítványt is kapnak. A Pécsett működő több orosz tagozatos osztályból próbáltam olyan kisdiákokat találni, akik már most úgy gondolják; megpályázzák az induló kétnyelvű osztályt. A JPTE I. sz. Gyakorló Általános Iskolájában Bagcny Márta és Regős Nóra most így gondolja. Azt kérdeztem, mit várnak majd? — Remélem, ugyanolyan jó tanáraink lesznek oroszból, mint itt. A pedagógus nagyon sokat számít — néz rám nagy szemekkel Bagány Márta. — Azt várom, hogy játékosan, könnyeden, sokat beszélve tanulhassuk az oroszt, majd a gimiben. így még jobban megtanulhatjuk, és aki érzi, hogy tudja a nyelvet az még jobban megszereti. — tette hozzá Regős Nóra. Az 1988 szeptemberétől a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban induló orosz kétnyelvű osztályokba járók, a decemberi felvételik után februártól már a gimiben tanulhatnak, részletesebb tájékoztatást addig is ott kapnak. Bozsik L. Hazatérés a szülőföldre 1944. november hónapban Kaposváron tényleges katonai szolgálatot teljesítettem. A honvéd gyalogsági laktanya, a Honvéd utcában volt. November 30-án riadót rendeltek el, és azonnal el kellett hagyni a laktanyát. így szólt az utasítás, hogy Nagykanizsára kell menni és ott folytatják majd a katonai kiképzésünket. Indulás előtt értesültünk arról, hogy a szovjet csapatok közelednek a városhoz, Pécsett már felszabadították. 1945. január első napjaiban munkásszázadunk tovább ment, és így a legnagyobb télben kerültünk el a Vas megyei Nagy- és Kisdolóny faluba. A komisz hidegben, a közeli erdőbe mentünk tűzifát összegyűjteni. Feladatunk volt, hogy tankcsapdákat ássunk ki, de a nagy fagy miatt erre csak tavasszal került volna sor, addigra azonban már századunk egyik községből a másikba vándorolt, sőt elmentünk gyalog a Somogy megyei Nemesvid községbe, és ott a parasztcsaládokhoz mezei munka végzésére osztottak ki bennünket. 1945. április első napjaiban gyorsan összeparancsoltak bennünket, menetelni kellett Szentgotthárdon át addig, amig átléptük a magyar—osztrák határt A határtól körülbelül 40 km-nyire voltunk. Éjszakánként fészerekben húztuk meg magukat. Néha kint a szabad ég alatt egymás hátának dőltünk, hogy ne fázzunk. Ahol a századunk volt, egy nagy kiterjedésű kopár síkság volt. Itt ért bennünket a háború vége. 1945. május 9-én. Hamarosan egy szovjet tiszt (tolmáccsal) közölte, hogy 50 pár lóra, kocsira és hajtóra volna szükség. Ekkor még a mi HÉTVÉGE 1987. április 4., szombat Nógrádi Róbert
