Dunántúli Napló, 1987. április (44. évfolyam, 90-118. szám)
1987-04-25 / 113. szám
A Dunántúli napló 1987. április 25., szombat Kíwalö kitüntetés a Pécsi Kesztyű- és Bőrdíszműipari Szövetkezetnek Az eredmények zálogai szervezett munka Martyn Ferenc tiszteletére Az ország hétszáz hagyományos ipari szövetkezete közül idén huszonegyen érdemelték ki a Kiváló Szövetkezet címet, köztük Baranya megyéből a Pécsi Kesztyű- és Bőrdíszmű- ipari Szövetkezet. Az elismerést tanúsító oklevelet tegnap ünnepi küldöttgyűlésen adta át Stettner Jenőnek, a szövetkezet elnökének dr. Tóth József, az OKISZ szövetkezetpolitikai főosztályának vezetője az ipari miniszter és az OKISZ-elnök nevében. Dr. Tóth József méltatta a szövetkezet dolgozóinak minőségi munkáját, kiemelkedő gazdálkodási és exporttevékenységét. A szövetkezet 1972 és 1979 között minden évben kiérdemelte a Kiváló Szövetkezet címet, 1981-ben a Minisztertanács Vörös Zászlaját, majd hat év után az 1986-os eredmények alapján ismét kiváló lett.- Már az 1985-ös teljesítményünkkel is megfeleltünk a kiváló cím eléréséhez szükséges feltételeknek, mégsem pályáztunk, nehogy megalapozatlannak tűnjön a nehéz időszak utáni első kiemelkedő év — mondta Stettner Jenő elnök. — Az elmúlt év mutatói azonban már egyértelművé tették, hogy a szervezett munka meghozta az eredményt, a fejlődés folyamatos. A Pécsi Kesztyű- és Bőrdíszműipari Szövetkezet tavaly 65,6 millió forint nyereséget ért el, 166,5 milliós árbevétel mellett. Termékeik több mint kilencven százalékát exportra készítették, 365 ezer pár kesztyűt nyugatnémet piacra és a skandináv országokba, 410 ezer divattáskát a Szovjetunióba szállítottak és 200 ezer pár cipőfelsőrészt nyugatnémet lízingszerződés alapján gyártottak. A 66 millió forintos anyagmentes tőkés árbevétel tiszta devizanövekményt biztosított a népgazdaságnak. Az ünnepi összejövetelen dr. Tóth József Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést adott át Tóka József főkönyvelőnek és Török Zoltáríné csomagolóvezetőnek. Stettner Jenő pedig hat dolgozónak a Szövetkezet Kiváló Dolgozója kitüntetést nyújtotta át. Az ünnepségen részt vett dr. Sasvári László, a Baranya megyei Pártbizottság osztályvezetője, Novak Szilveszter, a Pécs Városi Pártbizottság titkára, dr. Molnár Zoltán, a Pécs Városi Tanács általános elnökhelyettese, Kapás László, a megyei pártbizottság munkatársa, Kádár Németh Béiáné, ágazati pb-tjtkár, Aparácz Dénes, a megyei KISZÖV elnöke és Kis- né dr. Novák Katalin, a megyei tanács képviseletében. A vendégek nevében dr. Sasvári László szólt, elismerve azt a munkát, amely rendről és fegyelemről tanúskodik, s kiemelten köszöntötte a szövetkezet élén közel húsz éve álló elnököt. L. Cs. K. A szövetkezet tagságának Stettner Jenő mutatja fel az elismerő oklevelet, melyet dr. Tóth Józseftől vett át. Fotó: Läufer L. Baranya megyei tárlat Követendő példa A Pécsi Galériában kétévente rendezik meg a Baranya megyében élő és tevékenykedő képzőművészek tárlatát. Legutóbb a rendezők azzal a kéréssel fordultak a művészekhez, hogy a tárlatra készült munkájuk tiszteletadás is legyen Martyn Ferenc művészete előtt. Tegnap délután Tüskés Tibor Író Martyn Ferencre emlékezve nyitotta meg az 1.987-es Baranya megyei tárlatot. Felidézte a művész életének néhány jellemző pillanatát, barátságát, igényességét. A megnyitón a pécsi Művészeti Szakközépiskola zeneművészeti tagozatának három növendéke szerepelt. A megnyitó részeként díjakat adtak át a kiállító művészek közül néhánynak. Keserű Ilona Pécs M. Város Tanácsának diját, Pinczehelyi Sándor a Baranya Megyei Tanács diját, Gellért B. István a Szakszervezetek Baranya Megyei Tanácsának díját, Lantos Ferenc a Képzőművészeti Szövetség Déldunántúli Területi Szervezetének diját kapta. A tegnap megnyílt tárlaton huszonhat képzőművész negyvennyolc munkáját tekinthetik meg az érdeklődők május 17-ig, kedd kivételével, naponta 10— 18 óráig. A kollégium lakóinak nevében Parragh László köszöni meg az elismerő oklevelet Fotó: Läufer L. Kiváló kollégium A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Szalay László Kollégiuma elnyerte a KISZ KB és a Művelődési Minisztérium által közösen adományozott „Kiváló Kollégium" címet. Az elismerő oklevél ünnepélyes át- nyújtására tegnap délelőtt került ’sor a JPTE jogtudományi karának aulájában, ahol az egybegyűlteket Ormos Mária rektor köszöntötte. Dr. Fává Imre. a KISZ KB egyetemi-főiskolai tanácsának titkára üdvözölte a kollégistákat, a kollégium vezetőit* s gratulált az elismeréshez. Ezt követően Pusztai Ferenc művelődési miniszterhelyettes kért szót, aki ugyancsak elismerőleg szólt a kollégiumról, és követendő példaként állította munkáját a többi, hasonló közösség elé. A miniszterhelyettes átnyújtotta az okiratot Parragh Lászlónak, a kollégiumi bizottság titkárának. Mielőtt az ünnepi műsor elkezdődött volna, további elismeréseket, jutalmakat adtak ót mindazoknak, akik munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a kollégiumnak ítéljék e kitüntető címet. Négyen kapták meg a KISZ KB Dicsérő Oklevelét, ezenkívül átnyújtottak Aranykoszorús KISZ-jelvényt, Kiváló Ifjúsági Vezető kitüntetést; hatan részesültek rektori dicséretben, dr. Balassa László, kollégiumigazgató pedig emléklapokat és más jutalmakat adott át a Szalay László Kollégium több lakójának. FILMIEGYZET Laura Üzemegészségügy Évente megrendezik az üzemorvosok tudományos seregszemléjét. A városi üzemegészségügyi konferenciát tegnap délelőtt tartották Pécsett, a ME- SZÖV-székházban. A vendégeket dr. Bátyi Nándor, a Pécs Városi üzemegészségügyi Szolgálat vezetője köszöntötte. Szűcs Zoltánná, a Magyar Vöröskereszt Pécs Városi Szervezetének titkára megnyitó beszédében elmondta: eddig is, de most különösen fontos, közös társadalmi feladat az ipari üzemekben dolgozó emberek egészségvédelme, és ebben kiemelkedő jelentőségű az üzemegészségügyi dolgozók munkája. A vöröskeresztes aktívák ehhez a feladathoz csatlakozva veszik ki részüket és szervező munkájukkal segítik az üzemorvosok tevékenységét. Dr. SziEgy műalkotás, s annak eszmei mondanivalója hasonlatos a kabáthoz, s annak gombjához, s eszerint kétféle eszmei mondanivaló van. Az egyik olyan természetes, ahogy a kabátnak van gombja, merthogy a kabát fogalmába nemcsak a zseb, a gallér, a slicc tartozik hozzá, hanem a gomb is. A másikféle eszmei mondanivaló hasonlatos azon gombhoz, melyhez már csak kabátot kell megvarrni. Félő, hogy az ilyen gomb legyen talált, vagy szerzett, vásárolt, vagy öröklött, afelett gombnagyipar terméke: anyaga ritkán fa, gyöngyház, csont, fém, egyedi megmunkálásban, inkább a műanyag fröccsöntőgép szériaterméke. S hát miféle kabát varrható egy műanyag tucatgombhoz? Készen kapható műanyag eszmei mondanivaló is számtalan kapható. Itt van például az önmegvalósítás gombja: szép, nagy, fehér, s négy lyuk van rajta. A nemzedéki különbségek gombja közepes méretű, színe lehet zöld, fehér, piros, esetleg vörös, lyuka, ha van, kettő van neki. A női egyenjogúság gombja halványlila, esetleg kék, hogy stimmoljon a harisnya színéhez, ha a nő netán a művészi alkotás folyamatában kíván egyenrangú lenni; ezt a gombfélét nem lyukai által, hanem fülével lehet hozzá- varrni a megvarrandó kabáthoz. Vannak eleganciát sugárzó műanyag gombok, ezek címerfélét hordanak előlapjukon, mások úgy néznek ki, mintha fémből, fából, csontból lennének — ezeket bízvást nevezhetjük nosztalgiagomboknak. Itt van Qéldául a Laura, című film főorvosa, aki sokáig hú- zódzkodik attól, hogy meglátogassa a recski bányát, merthogy az ötvenes években inter- nálti minőségben követ fejtett ott, de aztán mégis elmegy — nosztalgiázni, s felmutatni a lyukas kétfillérest, úgyis, mint eszmei-mondanivaló-gombot. (A lyukas kétfilléres, esetleg az öt és a tízfilléres kiválóan tudta helyettesíteni a harisnyatartó leszakadt gombját.) Vele megy Laura is, aki mindenféle gombot összegyűjtött, hoqy legyen már valami kabátja (története), de az minduntalan szétszakad. Szétszakad egyszer a veteránpapa fiához nősült személyzetis sztorijára, aki unja, utálja a protekciós állást, s ezért iszik. Aztán szétszakad, a volt iskola- és zenésztársával találkozott, eddig nem önmegvalósított, emancipált nő történetére, aki szalma-- láng-önmegvalósításba kezd, de unja a színes parókát. Aztán meg szétszakad a múlttal másképpen találkozó, rácsodálkozó naiva történetére — szóval nehéz gyári műanyag gombhoz kabátot varrni. Böszörményi Géza filmje azért csalódás, mert Böszörményi Géza arra is képes, hogy szép kabátot varrjon, amin magától értetődő természetességgel ott van a hozzá illő gomb. A Laurában viszont különféle gombjai voltak, . kicsi, nagy, színes és színtelen, lyukas és gombos — s ezekhez mind akart varrni egy kabátot: de saját önéletrajzi (recski) élménye is műanyaggá változott, mint ahogy az volt eleve a Fenyő Miklósból kisajtolt eszmei mondanivalócska - vagy Lauráé magáé, aki szintén „valós" figura az eqykori Generálból, majd Fenyő és Dolly Roll sleppjéből. Bodó L. Jogásznap Baranyában tegnap jogásznapot rendeztek. A Magyar Jogász Szövetség megyei szervezetének ötszáz tagja, hat szakosztálya van. A program délelőtt tíz órakor kezdődött a szakszervezeti székház tanácstermében. A jogásznapot dr. Nagy László, a jogász szövetség főtitkára nyitotta meg. Délelőtt dr. Csiky Ottó, a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese „A családjog és családvédelem időszerű jogpolitikai kérdései" címmel, délután az állam- igazgatási szakostzály ülésén dr. Bernád István, a Művelődési Minisztérium csoportvezetője „A avómüqyi iqazqatás korszerűsítésének feladatai" címmel tartott előadást. Választmányi ülés a KlOSZ-nál • A KIOSZ Baranya megyei titkársága tegnap tartotta választmányi ülését Pécsett. Az ülésen Molnár József, a KIOSZ országos központjának elnöke is részt vett. Hajós Ferenc, megyei titkár ismertette a KIOSZ Baranya megyei testületéinek ötéves munkaprogramját. Kiemelte, hogy a jövőben fokozott figyel-' met kell fordítani a kistelepülések, a városi peremkerületek jobb ellátására, és a hiányszakmák okozta gondok enyhítésére. Beszámolt a tavaly szeptemberi választmányi ülés óta végzett munkáról, amelynek leqielentősebb állomásai a Szolqáltató Iroda létrehozása, az önálló qmk megyei tagozat megalakítása, valamint a pécsi személv- és teherszállító kisipá- rosok önálló alapszervezetének létrejötte. Eredményesen dolgozik a gazdasági rendészet Baranya, Tolna, Fejér megye rendőr-főkapitányságok regionális gazdasági rendészete és a területek rendőri vezetői április 23-án, Szekszárdon értékelték a gazdasági rendészet megalakulása óta végzett tevékenységet. 1985 óta a speciális alegység 72 bűnügyben több száz bűn- cselekményt derített fel. A Belügyminisztérium döntése alapján a rendőr-főkapitányságokon 1987-ben önálló gazdasági rendészetek felállítására került sor. A szekszárdi tanácskozáson megállapodtak az új alegységek közötti együttműködés formáiról. Az eddigi tapasztalatok felhasználásával várhatóan tovább erősödik a korrupciós bűncselekmények elleni rendőri fellépés. A rendőrség a speciális alegységek munkájához továbbra is kéri az állami, társadalmi, gazdasági szervek és a lakosság támogatását. Kitüntetések ünnepséget tartottak a KPVDSZ Baranya Megyei Bizottságán. Kimagasló szak- szervezeti munkájuk elismeréseként „Szakszervezeti Munkáért" arany fokozat kitüntetésben részesült Soponyai Zoltánná, Tenkesalja ÁFÉSZ szb-titkára, Budai Árpádné, Dél-dunántúli ROVIKÖT szak- szervezeti bizottságának tagja. „Szakszervezeti Munkáért" ezüst fokozat kitüntetésben részesült Kertész Átadómé, Baranya Megyei Vendéglátó Vállalat főbizalmi helyettese, Brechler Kálmán, B. M. Élelmiszerkereskedelmi Vállalat szakszervezeti bizottság tagja, munkavédelmi biz. vezető. Húszán SZOT-okle- vél és tizennégyen KPVDSZ-em- lékplakett elismerésben részesültek. A kitüntetéseket Jávor Antalné, a megyebizottság titkára adta át.