Dunántúli Napló, 1987. április (44. évfolyam, 90-118. szám)
1987-04-14 / 103. szám
fi pálya szélén Villányban baj van az idegekkel Hétről hétre szolgál különlegességekkel a labdarúgó megyei I. osztály bojnoksága. A szerdai hétközi Harkány Villány mérkőzés szenzációja az volt, hogy a villányiak közül három játékost kiállított dr. Rákóczi játékvezető. Hogy miért? A jelentéséből kiderül, hogy az 56. percben a PVSK-val az NB l-et is megjárt villányi védő, Szabó a 16-oson belül buktatta a harkányi balszélsőt. Közben a hátvéd összeütközött a kifutó kapusával, és Szabó a fején meqsérült. Elöntötte az arcát a vér. Mivel a bíró 11-est ítélt, előbb Fekete, majd Fridrich a villányiak közül útszéli hangnemben reklamált dr. Rákóczinál. Szobó nem engedte tovább ápolni magát, hanem „mindjárt agyoncsaplak" felkiáltással próbálta dr. Rákóczit az ítélete megmá- sítására rábírni. A mérkőzés után sem fért a bőrébe, akkor is a játékvezetőt hibáztatta eléggé durva módon. Természetesen dr. Rákóczi mindhármukat kiállította, ügyükben szerdán dönt a fegyelmi bizottság. * Ha már a kuriózumoknál tartunk: szombaton a Vasas! B,— Steinmetz SE találkozón a hazaiak qólját a kapusuk, Pyz lőtte. Kirúgásból. A kézből kirúgott labdát a szél vitte, csak vitte, aztán a bőrqolyó valahol a katonacsapat 16-osa környékén pattant egyet, és a kinn álló Steinmetzes kapuvédő feje fölött a hálóban kötött ki. Ritkaság, de ilyen is előfordul. H. L. Kosárlabda-szenzáció A fanatikus közönségének sokat köszönhet a Körmend A magyar férfi kosárlabda- bajnokság 1933 óta íródó történetében első ízben fordult elő, hogy vidéki csapat — a Körmend — hódította el az aranyérmet. Sokszorosan értékes a Vas megyeiek teljesítménye, hiszen a Bp. Honvéd páratlan sorozatát törték meg. A piros-fehérek 1976 óta megszakítás nélkül őrizték a bajnoki címet, s idén 30. elsőségük megszerzésére készültek. S minden jel arra mutatott, hogy siker koronázza törekvésüket. A gyengén végződött bajnoki évad után a rájátszásban megtáltosodva „kiütötték" a Videotont és az első számú esélyes Baját, sőt, a mindent eldöntő vasárnapi, körmendi találkozóra is úgy utaztak, hogy előtte pénteken a Dózsa György úton súlyos vereséget mértek a vidéki együttesre. Az országos szenzációt jelentő körmendi sikerről a játékvezető és az ellenfél edzője mondott véleményt az MTI munkatársának. — Óriási élménvt jelentett számomra a mérkőzés, örülök, hogy a három Körmend—Bp. Honvéd összecsapás közül kettőt, az elsőt és a harmadikat én vezethettem — mondta Berki János, akit az utóbbi négy évben mindig az esztendő játékvezetőjének választottak az NB l-es edzők. — Nagy örömömre pozitív változást tapasztaltam a régóta híres körmendi közönsé" magatartásában. Ezúttal a viharos biztatás nem párosult megfélemlítéssel, az ellenfél és a játékvezetők szidásával. Ez utóbbi egyébként engem sohasem érdekel, szerencsés alkat vagyok, nem is hallom a nézők bekiabálásait. Ha már a körmendi publikumról beszélek, el kell mondanom, hogy különbözik az egyébként szintén nagyszámú és lelkes bajai, zalaegerszegi vagy székesfehérvári nézőseregtől. Körmenden ugyanis nem a csapat játéka „dobja fel” a rajongókat, hanem fordítva, ők hajszolják bele a játékosokat a még jobb teljesítménybe. Azt hiszem, e segítség nélkül aligha nyerte volna meg a Körmend a találkozót. A második félidő közepén ugyanis 11 pontos hátrányról kétpontos előnyre fordított a Honvéd, ám ekkor olyan fergeteges körmendi buzdítás kezdődött, ami egyszerűen megbénította a pirosfehéreket. A vesztes csapat dicséretére e| kell mondanom, hogy egyrészt ők is kitűnően játszottak, másrészt igen sportszerűen vették tudomásul a vereséget. Saját fülemmel hallottam a folyosón Heinrich Róbert csapatkapitánytól, hogy: „A Körmend megérdemelte a győzelmet". Egy olyan mérkőzésen amely minden idők egyik legszínvonalasabb bajnoki döntője volt. Balogh József mesteredző, a Bp. Honvéd szakvezetője: — Nem szívesen nyilatkozom más szakemberről, más csapatról, most azonban könnyű a dolgom, mert a Körmendről és edzőjéről, Patonay Imréről igen kedvező a véleményem. Már régóta rokonszenvvel figyelem Patonay munkáját, úgy érzem, nagyszerű csapatot alakított ki. Széles a körmendiek taktikai repertoárja, éppen ezért mindig nagy gondot okoz az ellenterv kidolgozása. Két kiemelkedő tehetség — Zsebe és Szalay - viszi a csapatot, az ő lefogásuk már csak azért is nagyon nehéz, mert minden poszton harcba vethetők, igen sokoldalúak. Ennyi dicséret után is meg kell azonban mondanom, a bajnoki címet nagyrészt fanatikus közönségének köszönheti a Körmend. Meggyőződésem, hogyha a három mérkőzést semleges pályán játsszuk, legalább 2-1-re mi győztünk volna. Az első körmendi mécsesét kellett volna megnyernünk, sokáig állt is a két pont, de nem tudtuk átvészelni a sérült Berkics hiányát. Ami pedig a harmadik, vasárnapi összecsapást illeti: sajnos a csapat kissé elbizakodottan állt ki, mindenki azt hitte, hogy a pénteki 27 pontos, lehengerlő győzelmünkkel véqlea a „padlóra küldtük" ellenfelünket. Sajnos, ez nem íny volt, keserűen kellett csalódnunk . . . Totónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazga* tóság közlése szerint a 15. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 1 darab, amely egyben 13 -f 1 találatos is. A nyeremény és a jutalom együttesen 9 474 257 forint; 12-es 53 darab, 89 380 forint; 11-es 796 darab, 5951 forint; 10-es 7355 darab, 966 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Totórekord 10 forintért majdnem 10 milliót Egy valakinek sok irigye van tegnap reggel óta: annak, aki kilenc és fél milliót nyert a totón. Pontosabban 9 millió 474 ezer 257 forintot. A teljes összeget hétfőn hajnalban közölte először a rádió, de azt a régi totósok már vasárnap este sejtették, hogy nagy pénzt lehet most nyerni. Annyi volt ugyanis a meglepő eredmény (például a hat 2-es). Hogy minél többet megtudjunk a részletekről, hétfőn délelőtt felhívtuk a budapesti székhelyű Sportfogadási és Lottó Igazgatóságot, ahonnan Nagy Sándor főosztályvezetőtől érdeklődtünk.- A nyertes szelvényt Bács- Csongrád vagy Békés megyében adták lel, és a szegedi körzeti irodába érkezett meg. Ott leltek rá az értékeléskor. Eay kéthasábos szelvényen érték el a telitalálatot. Amit nyertek vele, az magyar rekord, ennyit még sohasem ii- zettek nálunk 13-i-1-esért. Nincs név és cim a szelvény hátoldalán, igy a nyertes kiléte egyelőre ismeretlen. A majdnem 10 milliót érő, eredetileg 10 forintba kerülő papírdarabot most a szegedi körzeti iroda páncélszekrényében őrzik. Látta már a Sport- fogadási és Lottó Igazgatóság megbízottja, a Pénzügyminisztérium ellenőre és közjegyző is. Valamennyien állítják: kifogástalanul kiállított szelvény. Most már csak annak felbukkanására várnak, akinél a másik, a fogadónál maradó kis popír van. Ami csaknem 10 milliót ér. Csoda, hogy irigykedünk? Horváth L. A világ sportja 0 DORTMUND: A nemzetközi sakkverseny 2. fordulójában Faragó világossal remizett a nyugatnémet HickUel. Ismeretes, Ribli és a szovjet Tuk- makov vezet 1,5-1,5 ponttal, Faragó félpontos. # TAMPERE: Svédország nyerte az „A" csoportos ifjúsági jégkorong Európa-bajnoksá- got. • HILTON HEAD ISLAND: A nemzetközi női teniszverseny döntőjében a nyugatnémet Steffi Graf 6-2, 4-6, 6-3 arány ban nyert a bolgár Manuela Maleeva ellen. Ezzel Graf (17) megismételte tavalyi sikerét. I------------------------------------------------------------------------------F él évszázad* a pályán „A tenisz a nagy szerelmem” Tamásy Lia neve fogalom Mivel egy hölgynek nem illik firtatni a korát, maradjunk annyiban, hogy Tamásy Lia nem mostanában kezdett teniszezni. De viszont mostanában ünnepelte versenyzői pályafutásának 50. évfordulóját. Hétesztendős korában Székesfehérváron volt először ütő a kezében. Családi hagyomány volt, hogy náluk teniszezzen a gyermek. Ö is, két fiútestvére is ezzel a sportággal kezdett ismerkedni. A fivérekJ ifibajnoki címig vitték, ő ennél többre. Pécs örökös bajnoka lett, 30 évig volt megszakítás nélkül a város legjobb női teniszezője, negyed évszázadon keresztül pedig Dunántúl bajnoka. Fénykorában (1949—50-ben) negyedik volt a magyar női ranglistán. Utolsó aktív évében biztos pontszerzőnek tartották számon az OB ll-ben. Székesfehérváron, Budapesten, Kassán és Pécsett versenyzett. Hogy nem akármilyen sikerrel, azt mutatja az a szobája is, amelyik telistele van érmekkel, kupákkal, vázákkal. Mindig salakon szeretett játszani. Kitartott a faütők mellett, s mivel meg tudta azokat becsülni, keveset nyűtt el belőlük. A hűséget bizonyítandó, mindig régi ütőjét megtartotta. Előbb Maxply, majd Slazenger volt a kedvenc márkája. Most bővülhet a kör, mivel a napokban tartott ünnepségen egy-egy Headet, illetve Fischert kapott ajándékba. A tenyeres volt az erőssége, azt férfiason ütötte. Ám hamar híre ment a ravasz fonákjának is. — A tenisz az egyetlen szerelmem, benne még nem csalódtam. A pályán mindent 100 százalékosan akartam megoldani, igyekeztem maximálisát nyújtani. Ha ütőt fogtam a kezembe, mindig felfrissültem és egyben kikapcsolódtam. Sose érdekelt, hogy mit kapok a teniszezésért. Megszállottság nélkül nem tudtam volna ilyen sokáig versenyszerűen sportolni. Ezt a fanatizmust akarom átültetni a fiatalokba is — mondotta. Merthogy edzősködik a DÉDÁSZ-nál és tenisziskolát vezet a Spartacusnál. Vagyis nem szakít a tenisszel. * II. Amikor nemrégiben köszöntötték, Gulyás István örökös bajnokunk, a Magyar Tenisz Szövetség Pécsről elszármazott elnöke és Zentai István, a főtitkár is lejött őt köszönteni, gratulálni neki. S ez jelent valamit. Azt, hogy Ta- mássy Lia neve Pesten is fogalom ... H. L Eredmények röviden RÖPLABDA | | CSELGÁNCS TÁJFUTÁS NB Il-es eredmények. Férfiak: Steinmetz SE—Kővágőőrs 3-2, U. PEAC—Keszthely 3-1. Nők: Pécsi VM—Tapolcai Bauxitbányász 3-1. MOTORSPORT A váci enduró OB-futamon a II. o.-ban a 150 kem-esek- nél Somogyi, a II. o.-ban 150 kom felett Sütő (mind Pécsi MHSZ) első helyet szerzett. ULŐROPLABDA OB. A-csoport. Az 1— 6. helyért, Budapest. Halassy Olivér SC—Pécs 3-1, Hamburger SE— Pécs 3-1, Nyíregyháza—Pécs A kaposvári rangsorversenyen Patócs 2., Kovács 3., Kun (mind PVSK), 5. lett súlycsoportjában. SAKK Láng Vasas—Komlói Bányász 5,5—8,5, Péti MTE—Komlói Bányász 6—6.(2 függő). OB II. férfimérkőzések. ÖKÖLVÍVÁS Az NSZK-beli Hemsbachban egy nemzetközi versenyen a komlói Urszón 3. lett. -f- A paksi úttörőolimpián az ugyancsak komlói Miklós 2. helyezést ért el. A Csákvár környékén megrendezett hosszútávé OB-n a nőknél az N 19 E-ben bajnokságot nyert Kovács (PVSK). KOSÁRLABDA Szombathelyi Tanárképző— Komlói Bányász 75-48 (39-13). NB II. nők. ASZTALITENISZ P. Kinizsi—Dunaújváros 14-2. NB III. férfiak. Pécsi győztesek: dr. Horváth, Tóth, Szuhanyik (4—4), Tormási (2). Dunántúli napló Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: dr. Jádi János Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf. : 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 1 Kiadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszáma. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre. 129,— Ft/ egy évre 516,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007 3-1. színes kínálat dbdbb MŰSZAKI BOLT AJÁNLATA Pécs, Lyceum u. 1. Egyes híradástechnikai alkatrészek árengedménnyel vásárolhatók. Minden színes tv-t -j- 4 hónap garanciával árusítunk, Baranya megyei lakhelyű vásárlóinknak. OTP-ügyintézés helyben, házhoz szállítás. SZAKTANÁCSADÁS BBBBBhmbmbbb^^ A BARANYA MEGYEI VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT április 16-án (csütörtökön) 9 órától a Légszeszgyár u. 28. sz. alatti raktárában BORZÉT TART. Bíadasra kerülnek: székek,'asztalok, gépek, konyhai berendezési tárgyak és felszerelések. AMÍG A KÉSZLET TART. Tamásy Lia átveszi az ajándékba kapott vadonatúj Head-ütöt Gulyás Istvántól, a Magyar Tenisz Szövetség elnökétől. Fotó: Kóródi Gábor Mindenki célba ért rándul a család akcióba egyaránt beszámított. Száztizenket- ten rajtoltok, közöttük 26 nő. És célba ért valamennyi. Het- venketten 50 km lekerekezése után. Mondani sem kell, hogy mekkora teljesítmény ez csuromvizesen, szemben a széllel, fogvacogtató „tavaszban”. Csak dicséret jár érte! Nem lehet ráfogni, hogy az időjárás kedvezett volna a hétvégi szabadtéri sportrendezvényeknek. Sokan azonban dacoltak az esővel, az orkánszerű széllel, és mégis versenyeztek. Ilyenek voltak azok is, akik indultak d szombati kerékpár- túrán. Ez az SZMT Kupába, az Olimpiai ötpróbóba és a Ki-