Dunántúli Napló, 1987. március (44. évfolyam, 59-89. szám)
1987-03-26 / 84. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli nanto XLIV. évfolyam, 84. szám 1987. március 26., csütörtök Ara: 1,80 Ft Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Ma a Dunántúli Napló fóruma Hímesházán. (írásaink a 3. oldalon) Hazánkba látogat Georgi Atanaszov Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének meghívására csütörtökön hivatalos, baráti látogatásra hazánkba érkezik Georgi Atanaszov, a Bolgár Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Kádár János fogadta C. L. Solzbergert Kádár János, az MSZMP főtitkára szerdán fogadta C. L. Sulibergert, a New York Times párizsi tudósítóját. Befejeződött a Varsói Szerződés külügyminisztereinek tanácskozása üözlemeny a Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszteri bizottságának üléséről A Varsói Barátsági, Együttműködési és Kölcsönös Segítségnyújtási Szerződés tagállamainak külügyminiszteri bizottsága 1987, március 24—25-én Moszkvában megtartotta soron- következő ülését. O A külügyminiszterek véleménycserét folytattak az európai és világhelyzetről. A fő figyelmet korunk alapvető kérdéseire __ a nukleáris veszély e lhárítására, az emberiségnek a nukleáris és egyéb fegyverektől való megszabadítására, az európai és általános biztonság megerősítésére, a nemzetközi együttműködés fejlesztésére — fordították. Az ülés résztvevői szükségesnek tartják, hogy valamennyi állam fokozza és egyesítse erőfeszítéseit a leszerelésért, határozottan törekedjék az atomfegyverektől és az erőszaktól mentes világ megteremtésére. Az ülésen megállapították, hogy a Szovjetunió Reykjavík- ban tett nagyhorderejű javaslatai a leszerelés problémáinak minőségileg új megközelítését jelentik, tovább fejlesztik az SZKP KB főtitkárának 1986. január 15-i nyilatkozatában az atomfegyvermentes világ létrehozásáról kifejtett programot. (Folytatás a 2. oldalon) Moszkvában ülésezett a Varsói Szerződés külügyminiszteri bizottsága. A képen középen Várko nyi Péter, magyar külügyminiszter. (Telefoto — TASZSZ) M. Gorbacsov találkozott az ülésszak résztvevőivel Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára szerdán fogadta a VSZ tagállamainak külügyminisztereit, s megbeszélést folytatott velük a külügyminiszteri bizottság munkájáról. A szov. jet párt vezetője hangsúlyozta: a testület munkáját operatívabbá és d'inamikusabbá kell tenni, hogy teljes mértékben megfeleljen a nemzetközi színtéren jelentkező egyre bonyolultabb és nehezebb feladatoknak, s kihasználhassa azokat a bővülő lehetőségeket, amelyek révén a szocializmus békeszerető politikája hatással lehet a világ jövőjére. Az elvtársiasság és a kölcsönös megértés légkörében megtartott találkozón a miniszterek elégedetten szóltak a VSZ külügyminiszteri bizottsága munkájának átalakításáról. Megállapították, hogy a bizottság tevékenysége egyre alkotóbb jellegű. Az átalakítás célja az, hogy a közösen kidolgozott irányvonal megváló, sításában erősítsék minden egyes szocialista ország saját kezdeményezését. A külügyminiszterek hangsúlyozták a szovjet leszerelési kezdeményezések nagy fontosságát. Megállapították: a szoc'alizmus és a béke számára történelmi jelentőségűek a Szovjetunióban a társadalom és a gazdaság átalakítása, a demokratizálás ér. dekében végbemenő folyamatok. Mihail Gorbacsov elégedetten szólt a VSZ külügyminiszteri bizottságának munkájáról, majd hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió, valamint a VSZ más tagállamainak leszerelési javaslatait, amelyek módosítják az egész nemzetközi élet légkörét, rokonszenvvel fogadja és támogatja a világ közvéleménye, A Szovjetunió minden tőle telhetőt megtett és ezután is megtesz azért, hogy az em. beriséget megmentse a nukleáris megsemmisülés veszélyétől - hangoztatta a szovjet párt vezetője. Végezetül az SZKP KB főtitkára azt kívánta a külügyminiszteri bizottság tanácskozásán résztvevőknek, a szocialista országok minden diplomatájának, hogy alkotó módon, újító szellemben munkálkodjanak a nemes cél, a háború megakodályozása érdekében. Lengyel pártmunkások Baranyában A Lengyel Egyesült Munkáspárt Krakkó Vajdasági Bizottsága küldöttsége Józef Szczurowskinak, a LEMP Krakkói Bizottsága gazdaságpolitikai titkárának vezetésével tegnap délután Baranyába érkezett. A küldöttség tagjai: Jerzy Wrobel szervezési osztály- vezető, Jacek Inwald, a Krakkó Városi Bizottság titkára, Henryk Szydlowski, a Krakkói Bizottság propagandaosztályának vezetője, Ryszard Mielnik, a Krakkói Bizottság V. B. tagja, és Marian Cwiertniak, a Krakkói Bizottság propagandaosztályának tagja. A vendégeket Rajnai József, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának titkára fogadta. Ott volt Vi- segrády Tamás, a megyei pártbizottság osztályvezetőhelyettese. A lengyel pártmunkások a fogadás után Pécs nevezetességeivel ismerkedtek. Megnézték a Felszabadulási Emlékművet, a Barba- kánt, az Ókeresztény kápolnát és látogatást tettek a Nevelési Központban. N. I. A megyei tanács vb-iilése Az állami ellenőrzés és a helyi tanácsok felügyeletének tapasztalatai Az állami ellenőrzések és a helyi tanácsok felügyeletének tapasztalatairól tárgyalt többek között tegnapi ülésén a Baranya Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. A dr. Földvári János általános elnökhelyettes vezetésével tanácskozó testület megvitatta az előterjesztéseket és a határozati javaslatokat elfogadta. Az állami ellenőrzések tapasztalatai alapján a jelentés megállapítja, hogy a gazdálkodók egy része nem képes kellő rugalmassággal alkalmazkodni a változó gazdálkodási körülményekhez, nem elég markáns a kezdeményező, kockázatot is vállaló magatartás. A gazdálkodási fegyelem, a mérleg-valódiság, az adómorál, a számviteli rend és bizonylati fegyelem, a társadalmi tulajdon védelme nem javult a kívánt mértékben. A legtöbb negativ megállapítás a munkaidő és munkabér elszámolási hibáihoz, leltározási hiányosságokhoz, a selejtezési eljárás lazaságaihoz kötődött. Nem érvényesült mindenütt az a követelmény, hogy a jövedelmek a teljesítményekkel arányosan alakuljanak. Tavaly csupán néhány helyen — például helyen a Baranya Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalatnál, a Szigetvári Állami Gazdaságnál - került sor nagyobb léptékű létszámleépítésre. Az építési beruházások versenytárgyalásainak tapasztalataival kapcsolatban az előterjesztés kiemeli, hogy például Pécsett 21 versenytárgyalásból mindössze nyolc volt sikeres. Ennek oka, hogy a verseny csak szűk körben, a kevés élőmunka igényű mélyépítési munkáknál figyelhető meg, a kötelezően előírt versenytárgyalás az előkészítés időtartamát mintegy négy hónappal meghosszabbítja, nehéz a költségek tervezése. Az ellenőrző szervezetek által tett javaslótokat általában hasznosítják a gazdálkodók, de a megtett intézkedések nem mindig állnak arányban az elkövetett vétség, mulasztás súlyával. A felelősség érvényesítésében jelentős előrelépés nem történt. A helyi tanácsok felügyeletének tapasztalatai szerint általános, hogy megélénkült ezeknél a tanácsoknál a népképviseleti-önkormányzati tevékenység, különösen a testületi munka aktivitása fokozódott. Többször tartottak társadalmi vitákat, fórumokat. Jelentős előrelépés, hogy az elöljáróságok nagy tenniakarással látják el munkájukat. A többségében eredményesen dolgozó tanácsok mellett sok helyütt gyenge minősítést kapott a testületi tevékenység. Az előterjesztés hangsúlyozza, hogy a helyi tanácsok felügyelete szervezettebb, egységesebb lett, ugyanakkor önkritikusan elismeri, hogy eseténként a vizsgálatok végrehajtása a kívántnál körülményesebb, az indokoltnál többen vesznek részt benne, sokszor csak tényközlésre szorítkoznak, nem vállalkoznak az adott tanács munkájának minősítésére. A jövőben ezért célratörőbben kell megfogalmazni a vizsgálatok tartalmi és szervezési követelményeit. Kérdésekre válaszolva dr. Bognár Zoltán, a megyei tanács elnökhelyettese elmondta, hogy a gazdasági szabályozóknak kellene úgy hatniuk, hogy csak teljesítményekkel alátámasztott bérkiáramlás valósulhasson meg, Baranyában a szervezett létszámleépítés csupán töredéke a munkaerő- mozgásnak, s ez nem segíti elő a hatékonyabb területek felé történő munkaerőáramlást. Az építési beruházásokkal kapcsolatos versenytárgyalások nem hozták a remélt eredményt, változás csak akkor várható, ha megfelelő kapacitások állnak rendelkezésre. A vitában többen felszólaltak. Or. Diótási Lajos a felelősségre vonásokkal kapcsolatban előrelépést sürgetett, dr. Lusztig Péter arról szólt, hogy javult az ellenőrzés színvonala, de a fogyasztói érdekvédelemben ez nem tükröződik, s hogy a hiányosságok feltárásánál nem kap kellő hangsúlyt a szándékos magatartás. Dr. Kása Ferenc azt emelte ki, hogy a belső ellenőrzéseknél roppant lassú a szemlélet- változás, dr. Sasvári László szerint a vállalati tanácsok jól működnek, de több helyütt még nem vállalják a gazda szerepét. Piti Zoltán azt javasolta, hogy az ellenőrzések ne csupán a hiányosságokat tárják fel, hanem adjanak megoldási javaslatot is, dr. Gábor János többirányú, de összehangoltabb ellenőrzést kért. R. N. Közel 150-féle műanyag terméket állít elő a Plastex Műanyag- és Textilipari Szövetkezet pé- terpusztai műanyagüzeme, évente megközelítőleg 150 millió forint értékben. Hagyományos termékeik a különféle vízvezeték-szerelvények és a Malév számára gyártott felszolgáló étkészlet. Fotó: Proksza László