Dunántúli Napló, 1987. március (44. évfolyam, 59-89. szám)
1987-03-21 / 79. szám
IUI Cluesza rcok Sipos Läszlö Egy színház, két könyv Kulturális jegyzet Népdal és munkakultúra Nem nagy ügy, csak népdalokról- lesz szó. Manapság, amikor a gazdaság egén tornyosulnak a viharjelző go- molyfelhők, talán nem a legnépszerűbb feladat olyan „felépítményjellegű” dolgokról csacsogni, mint néphagyomány, stílus, zenekultúra. Amiért mégis ezt teszem, annak oka töretlen optimizmusomban, s azon makacs .meggyőződésemben rejlik, hogy minden mindennel ösz- szefügg, vagyis a kultúrát nem lehet elválasztani a gazdaságtól, még olyan vulgáris tekintetben sem, hogy előbb dolgozzunk, aztán fütyüljünk. Mert sokak tapasztalata megerősít abban, hogy a munkás igenis szeret munka közben is fütyörészni, ha a „meló" a kedvére való és jól jövedelmez. És mulatni is akkor tud igazán, ha a napi tennivalóit már elvégezte. Mindamellett az sem vitatható, hogy a kedélyét, lelkiállapotát formáló szórakozás kihat a másnapi tevékenységére. Borzasztó nagy tehát a kultúrát közvetítők felelőssége. A jót s jól minőségelvnek a társadalmi élet minden területén érvényesülnie kell, ha komolyan meg akarjuk valósítani a következő évekre kitűzött céljainkat. A népdaléneklés, a tisztességes hagyományőrzés a kultúrának vékonyka, de nagyon fontos szeletkéje. Példáján jól bemutatható, menynyire bizonytalan még ma is értékrendünk, noha évtizedek óta a köztudatba sulykolt és érvényesülőnek hitt alapelveink vannak. Kodály zenepedagógusi működése — ha újabban megkérdőjelezik is néhányon az általa kidolgozott módszert - alapjában véve helyes irányba mozdította el a magyar művészetoktatás hajóját. A múlt értékeinek vállalása, az „alantas” népi műfajok újrafelfedezése és kellő rangra emlése Bartók és Kodály történelmi érdeme. A ma jelentkező gondok egyik okát a Kodály-módszer elmerevedésében vélhetjük megtalálni. A népdalokból tantárgy lett, s ami tantárgy, szükségszerűen veszít a vonzerejéből. A Kodály-módszer alapját képező szolmizálás — melynek tudományát Kodály álmai szerint minden végzett iskolásnak bírnia kellene - a diákság egyik nemszeretem foglalatossága. Kérdés, hogyan fordulhatott visszájára Magyarországon ez a világszerte tért hódító szisztéma. A magyarázat kézenfekvő (cáfoljon meg, aki másként látja): az élmény hiányzik a zeneoktatásból. Legutóbb a Mohácson finiselő népdaléneklési versenyen találkozhattunk e probléma következményeivel: többségében lélektelen, iskolás, „utcai" vagy éppen agyonartikulált népdalénekléssel. Tisztelet a kevés kivételnek — melyek között örömünkre a baranyaiak voltak többségben — az előadók többségének alig-alig volt fogalma arról, egyáltalán mit is énekel. Erőteljes, bátor, átélt és átérzett, a saját egyéniségét is beleadó énekléssel, éneklési stílussal elvétve találkoztunk. Ök valahol, valamikor megkapták azt az élményt, amely a népdalénekléshez, de mindenfajta előadóművészethez elengedhetetlenül szükséges. A hangsúly az utóbbin van, hiszen nem akarom misztikus régiókba terelni a népdalt. Magától értetődik, hogy Bachot, Palestrinót, Brahmsot és Gershwint is az tud igazán jól előadni, aki elmélyedt a szerző és a zenemű világában, megtanulta, megértette és megérezte, hol, mikor, miért született meg az alkotás. Egy Schu- mann-dalt mezőségi énekstílusban előadni köznevetség volna. Hogy ne lenne nevetséges ugyanez megfordítva? Egy általános iskolai énektanár, amikor megemlítették neki, hogy a Megyen már a hajnalcsillag lefelé, és a Megkötöm lovamat című közhely-népdaloknál lehetne régiesebb vagy kevésbé ismerttel is indítani a gyereket egy népdalversenyen, fitvmá- lóan megjegyezte: „Miért? Az már táncházmozgalom . . Értsd: nem érhet fel művészi magasságokba. Beat. rock, táncház, bugi-vugi . . . Jó, feltéve, de meg nem engedve, vegyük egy kalap alá a könnyűzenét, és a táncházat. Mi a sikereiknek titka? A közösségi élmény, a cselekvés lehetősége, a tantárgyi kötöttségek alól felszabadult muzsika ' varázsa. Az egyszerűség, ha úgy tetszik a primitivitás élménye ebben a gépekkel és szabályokkal agyonzsúfolt világban. Miért a punkok lázadása, visszatérése az egyszerűbb ritmusokhoz és harmóniákhoz? Miért a balkáni hangszerek, a keleti és az afrikai hangzásvilág reneszánsza a rock koncerteken és a táncházakban egyaránt? Mert az iskolában tanulható zene nem ad számukra kellő élményt. Félreértés ne essék: erről nem a tanár tehet, vaay legalábbis nem olvan mértékben, hoay egyedül őt kárhoztathatnánk. Hiszen tudása legjavát nyúitja, hogy az általa tanult módon, az elődök által kitaposott ösvényen hiba nélkül végigvezesse tanítványait. Iskolai énekkarok, zenekarok, a zeneiskolai pöttöm szólisták bámulatra méltó sikerei bizonyítják, hogy kitűnő zenepedagógusaink vannak. És mégis ... A hátuk mögött ott a zenétől elforduló, a hitvány slágereken élvezkedők nagy, sötétlő tömege. Valami alapvető baj van tehát a gépezettel? Lehet, hogy csak egy csavart kellene elfordítani. És ez a csavar a nyitást szabályozza. A nyitást, az érzékenységet a szolmizációs skálákon túli világ felé. Ugyanarról a csavarról van szó, amely a gazdasági és politikai életben az egyéni, a közösségi mozgalmak, a vállalkozókedv zsilipjeit kezeli. Amelynek megtekerése nélkül - az utóbbi évtizedben eléggé világossá vált: — nem érhetünk el további eredményeket. Havasi János Egy derűs szórakoztató- játék (Pillanatnyi pénzzavar) főszerepében Komlón, majd egy stúdióelőadáson (Amerikai bölény) is eszembe jutott, hogy Sipos László alakításainak többsége mindig hagyott valamilyen nyomot bennem. * Nézem szerepei jegyzékét. Mintegy huszonöt darabban láthattuk az utóbbi öt évben. Néhány bohózatban, operettben vagy a Cseresznyéskertben, a Hókirálynőben vagy a Hamlet (Laertes), a Zűrzavar, A reformátor (Eck professzor) egy-egy szerepében sikerül fölidéznem színpadi alakját. Vagy az elmúlt évad 6e//a-előadásán, ahol Talpa- Magyar Ede fogorvos szerepé- - ben talán az egyetlen volt, akinek leginkább sikerült a figura „szomorys” kontúrjait f öl - rajzolnia. * Eléggé ismert róla, hogy messziről indult el. A Szeged környéki tanyavilág felől érkezett el a Színművészeti Főiskoláig. Gyermekkorára szívesen emlékezik, „. . . pedig kegyetlenül rossz gyerek voltam — meséli - viszont imádtam olvasni. Biciklin, iskolába menet, lovat hajtva vagy jószágőrzés közben. Ha a kezembe kerül némelyik kötet, ma is érzem a tarló illatát . . ." Egyivósú társainál is több és keményebb munkát végez férfimódra, 13—14 évesen. Szegeden, a textilipari szakközép- iskolába iratkozik be. „De minek? ..." — kérdezi 15 évvel később is. Érettségi után tanácstalan. Sok mindent szeretne, végül tanácsi gyakornokként dolgozik gyermekkora falujában. Színházi emlékei nincsenek — azaz egy mégis. Még kisiskolásként egyszer mesejátékban szerepelt. Eljátszották a tanyavilág népének a Mátyás és a kolozsvári birót. „Nagyapám pipájával léptem a színpadra, azután hegedülnöm kellett. A dallamot a gyerekek a kulisszák mögött énekelték. .. Mai napig is bennem maradt az, hogy állok a húrnélküli hegedűvel a színpadon; lent az emberek ragyogó szemmel figyelnek, s bekiabálnak nekem, hogy „dobbants! Dobbántsál!..." És én dobbantottam. Csodálatos öröm volt. . . Máig is érzem a felém sugárzó erőt, szeretetet." Sokfelé elindult, még a jogra is fölvételizett, de itt is, másutt is hamar úgy érezte: mit keresek én itt? . . . Irodalommal, történelemmel azonban a középiskolai tananyagon kívül is foglalkozott, mert ez érdekelte. A versek is. Egy irodalmi emlékversenyen harmadik díjat nyer. S egyszercsak elérkezettnek látja az időt, bogy felvételizzen. Különböző segédanyagokból egymaga fölkészül - s elsőre föl is veszik a főiskolára. jóllehet meghatározó színházi élményére nem emlékszik, nem járt színházba diákéveiben. Mi hozta hát a színművészi pálya gondolatát? önmaga előtt sem tud rá magyarázatot adni; semmi közvetlenül nem motiválta. Hacsak nem - tudat alatt - az a gyermekkori emlék az osztatlan tanyai iskolában . .. * Pályája is rendhagyóan indul. A kecskeméti színházhoz szerződve csupán 19 napig marad. Szegvári Menyhért hívására átszerződik Pécsre, s a Haramiák Schweitzerével meg. kezdődik karakterszerepeinek sora. Sokat és sokféle műfajban játszik. Emlékezetes színpadi hőseit általában .„egy tömb- Iből” faragja ki. Meghallgatja a rendező elképzelését, azután sok-sok változat fölsorakoztatásával próbálja kimunkálni a legjobbat, a talán leginkább helyénvalót. Teljesen ösztönösen, a maga elképzelései szerint. Ez gyötrelmes időszak számára, mert az első emlékpróba után már aludni sem tud igazán. A soron levő színpadi személy formálása mindig, mindenütt foglalkoztatja. Mindaddig, amíg maga is érzi, sikerült a megfaragott figurába életet lehellnie. Például a Hókirálynőben (Mesemondó) vagy Szegény Lázárként S akkor a színpadi alak él . .. (Ellentétben a gyötrelmes hullámvölgyekkel, amikor úgy érzi, a figura nem akar élni — hiszen erre is volt már példa.) örök elégedetlen és lassan érő alkatú színművész.. Olyan, akit nem tévesztenek meg az elismerő szavak, ha ő nem úgy érzi; akinek örök belső kérdése önmagához: tudom-e közvetíteni azt, amiért ezt a drámai személyt az író megalkotta? Nemrég az Amerikai bölény ,,Prof.”-szerepében láttam, talán a 6. vagy 8. előadáson. Jó volt. Hitelesen érzékeltette számomra ennek a periférián élő figurának a kielégületlen vágyait, aki groteszk helyzetében egy „piti” rablásra — pisztollyal indul ... A kudarc elementáris lelki folyamatokat szabadít föl benne a tudati beszűkülés olyan fokán, amikor már semmit nem érzékel valaki. Csak miután perceken keresztül módszeresen szétMajakovszkij 1929-ben írta a Gőzfürdőt, amikoris — a szerző megjegyzése szerint - ez a fürdő „eláztatja, elmossa a bürokratákat". Gondolom, az 1953-as moszkvai színházi ősbemutató idején már nemcsak a bürokratákról szólt a darab; az író, aki külön megfogalmazta a darab politikai mondanivalóját, örömmel látta volna, hogy a Gőzfürdő valóban „'harc a korlátoltság ... a bürokratizmus ellen, harc a hősiességért, a tempóért, a szocialista jövőért". Most, 1987- ben ismét máshol a hangsúly, s nem kevésbé aktuálisan, mint korábban. A Pécsi Egyetemi Színpad előadása azokról szól, akik ki. sajátitottak maguknak egy pozíciót, hozzá néhány jól hangzó szólamot s mint egyedül kompetensek döntenek fontos ügyekben. Ám az idő túlhalad rajtuk, mert friss, fiatal, ötletes ' emberek jönnek. (A darab köztudomásúan akörül forog, hogy Csudakov munkás és Bicikíisztov komszomo- l'ista feltalálják az időgépet, de az indulás késik Diadalszkij engedélyének hiányában. A kérdés egyre sürgetőbb: kik azok, akinek „helyük van a kommunizmusban”, kik azok, akik „száz évre időt állók”. Csakhogy még mindig hódít az a nézet, amely egyfelől igényli a művészet társadálom- biráló, társadalomépítő szerepét, másfelől azonban irtózik minden konfliktustól. „Szép embereket mutassanak nekünk, gyönyörű tájakon .. . cirógassanak, mert az egész napi munka után pihenni szeretnénk". „A művész nélkül jár a villamos, álmodozóikra nincs szükségünk". De amikor Diadalszkij azt mondja: „mi nem akarunk szereplők lenni, csak nézők” - akkor már rég nem a színházról, az irodalomról szól a mese. Bagossy László rendező erősen rövidített, részeket áthelyezett mondandója érdekében, de társulata teherbíró képességét is figyelembe véve. Az előadás legfőbb jellemzője a tempó, a mozgalmasság, az egymást követő ötletek a színészi játék 'helyenkénti sutaságait is el-eltakarják. Most végre sok új arcot láttunk az egyetemi színpadon. De — egyelőre - még a régieket kell névszerint kiemelnünk: Sten- czer Béla frenetikus sikerét a korlátolt Diadalszkij szerepében, valamint Juhász’ Lászlót (Optlmisztyenko) és Besenczi Árpádot (Csudakov). * Kettős őrhelyen - Platthy György festői és művésztanár'! életműve címmel jelent meg Losonci Miklós könyve nemrég a Múzsák Közművelődési Kiadónál. Platthy György 1949 óta él Pécsett, az egykori Pedagógiai Főiskola rajztan- székét szervezte meg, és azóta folyamatosan jelen van Baranya megye képzőművészeti életében. Losonci Miklós könyve ezt a hosszú életpályát tekinti át az 1908-as születéstől szinte napjainkig. Párhuzamosan vezeti az élet, az életmű ismertetését annak jegyében — idézet a bevezetőből —, 'hogy Platthy György „felmérve tehetségének határait és szándékait, ezeknek alapjón élt, dolgozott, alkotott". Platthy György Ungváron született, a képzőművészeti főiskolát Benk- hardt Ágoston és Csók István tanítványaként végezte Budapesten 1933-ban. 1942-től tpní- tott. Pécsi éveiben mindvégig festett és tanított, Losonci szerint „a festő pedantériát tanult a tanártól, a tanár nyitottságot a művésztől". A szerző sorra veszi a művész életének, művészetének fontosabb állomásait, témaköreit (sörgyári ciklus, feljegyzések a bányából stb.), a népművészet és a külföldi utak inspiráló hatásait. A szép kiállítású könyvet 44 színes és fekete-fehér illusztráció teszi szemléletessé. Nagyon szükség van ilyen művekre, amelyek egy-egy művész pályáját bemutatják, de az olvasó szívesebben venne több elemzést és kevesebb bombasztikus kifejezést, mint amennyivel itt találkozik. * Somogyi pásztorvilág címen jelent meg nemrég egy könyv Kaposváron a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságának kiadásában. Szerzője Takáts Gyula, s nem téved, aki a név. ről azonnal a költő Takáts Gyulára gondol: ő a szerző. Több mint három évtizede kezdte el gyűjteni a somogyi kanászok, nádi pásztorok, halászok, juhászok életmódjáról szóló adatokat. Lelkiismeretes tudós emberhez illően minden fejezet elején ott az adatközlő neve, kora, a beszélgetés ide. je és a kézirat száma. 'Mégsem néprajzi, tudományos mű ez (csupán): akarva-akaratlan szép, személyes vallomás egy olyan letűnt világról, amellyel a ma 75 éves költő még ta- lá'kozott, de számunkra már csak történelem, legenda. Igen, tudományos adatok sora is: mit ettek, hogy vo't nyírva a hajuk, miként öltözködtek. De színes történetek is a pásztorrá avatásról, a betyárokkal való kapcsolatról. Szigorú, a polgároktól, parasztoktól elkülönült nemzetségben éltek, kemény életet. Rátartiak voltak, („igazi pásztor csak pásztorból lesz", mondták), hamar előkerült a bicska az ivóban. De össze is tartottak, őrizték a mesterség becsületét. Erről szól a könyv, amelynek egyik legérdekesebb fejezete egy 1950-ben kelt beszélgetés id. Kapoli Antallal, a kiváló faragó művésszel — akitől mi sem állt távolabb, nvnt a mű- vészkedésl A kötet külön értéke a gazdag rajzi anyag: maga a szerző készítette. Takáts Gyula ugyanis régóta rajzol és fest, 1963-as pécsi kiállítását nem más, mint Martyn Ferenc nyitotta meg. A Somogyi pásztorvilág című könyv Pécsett, a Martyn Múzeumban kapható. G.T. Kalász Márton f Éhség s megtöretett a holtak kenyere, itt van a kezemben fölmutathatom: holnap ha szétosztom köztük, nem lesz mit ennem véletlen éhezni kívánok de hallom nyelvünk a csöndes falasban aki most földre rántott övé a nyüszítésem, a létem, a hátam 0 HÉTVÉGE 1987. március 21., szombat Sipos László (balról) az Amerikai bölény-ben Fotó: Proksza László verte az ószeresbolt berendezését és kimerültén lezöttyen az asztal mellé... A jelenet (s az előzmények) gondos pszichikai kidolgozottsága tűnt számomra igen figyelemre méltónak. Ű viszont másképp vallott erről. Ősszel, bemutató előtt nagyon kevés próbaidejük volt rá. Még egy hét kellett volna .. . Jó két hónapig válságérzete támadt miatta, amiből csakis versmondó estje (Berták László költeményeinek előadása) segítette ki. * „Ügy hiszem, nekem mindig kell valami ezután is a színház művelése mellett. Valami, ahová lelkileg megnyugvást keresni menekülhetek. .. Mert öt évad némely eredményei után, talán elmondhatom, nagyképűség nélkül, amit érzek: hogy színész vagyok és van bennem tehetség. De itt valahogy nem jól kutárkodnak a tehetséggel . . . Jobban ki kellene használni; embert próbáló, mégis teljesíthető feladatokkal terhelni... Ha nem ezt tesszük egy színháznál, akkor az - bűn .. Wallinger Endre