Dunántúli Napló, 1987. március (44. évfolyam, 59-89. szám)

1987-03-14 / 72. szám

2 Dunántúli napló 1987. március 14., szombat Á tudás tekintélye A tudás, tanulás, ismeret- terjesztés különös, bonyolult helyzetbe került napjainkra. Egyfelől magasra értékelő­dött, másfelől viszont nem kapja meg a kellő presztízst. Igaz, ma már mindenki betéve tudja a jelszót, hogy „műszaki haladás nélkül hazánk szá­mára nincs előrelépés" és ez a műszaki haladás csak mér­nökök, technikusok, szakmun­kások magas színvonalú tu­dásával, hozzáértésével való­sítható meg. Tudjuk jól azt is, hogy a tudás megszerzé­séhez idő kell, évek kellenek az egyetemek, az iskolák pad­jaiban. És pénz. Ugyanakkor és társadal­munkban nem elhanyagolha­tó az a hányad, amely nem véletlenül olyan állásponton helyezkedik — hogy a tu­dásért dolgozni nem érde­mes, nem kifizetődő, inkább ismerni kell a dörgést, ke­resni egy jó kis helyet, és mindig ott lenni, ahol kevés munkával jól lehet keresni. Ennek a keresetnek kevés kö­ze van tudáshoz, munkához. így találkozhatunk nap­jainkban - bízunk benne, hogy valóban csak átmeneti jelleg­gel — olyan gazdagokkal, akiknek egy ép mondat nem hagyja el a száját és nagy­szerű alkotó elmékkel, akik­nek filléres gondjaik vannak. Ám szüntelenül azt hallják, hogy rajtuk múlik minden. Ilyen ellentmondásokkal te­li pillanatban hívja össze ki­lencedik küldöttgyűlését ma a TIT Baranya Megyei Szer­vezete. Legutóbbi küldöttgyű­lésük, 1982 óta „a társadal­mi, gazdasági haladással együttjáró műveltség, tudás, magas fokú szakmai képzett­ség megszerzésének a 70-es években kibontakozó, a köz- gondolkodásban is tükröződő értéke - az ismert okok miatt — a 80-as évek végére ked­vezőtlenül módosult. Az is­meretterjesztés dinamikus mennyiségi növekedése lelas­sult. Ugyanakkor jobban elő­térbe került a minőség”. így fogalmaz a beszámoló a leg­elején. Közismerten nehéz helyzet­be kerültek az iskolák, pe­dagógushiánnyal küzdött az oktatás is. Milyen nehéz hely­zetben lehetnek azok az in­tézmények, melyek az önkén­tes művelődés segítését tűz­ték ki célul? A művelődési házak dolgozói tudnának er­ről sokat elmondani és sokat tudnak erről a TIT-ben is. A gondok, az új helyzet regiszt­rálása után az elmúlt öt év­ben itt is az új módszerek, az új ismeretterjesztési for­mák után néztek. Kínálatuk alkalmazkodott a mai ember érdekeihez, szükségleteihez. Olyan modern művelődési, tanulási formákat kezdett al­kalmazni a TIT, amelyek egy­bevágnak a mai elfoglalt, anyagi gondokkal küzdő em­ber érdekeivel. Azért, hogy a tudás, a tanulás, az isme­retterjesztés ismét visszakap­ja régi tekintélyét. Ám ez nemcsak a TIT-en múlik. Gállos Orsolya NSZK-beli szakértők Pécsett Az NSZK szövetségi ifjúsági, család- és egészségügyi mi­nisztériuma szakértőinek hatta­gú delegációja tett látogatást tegnap Pécsett, a Baranya Me­gyei Tanács V. B. ifjúsági és sportosztályán, ahol Orosz Ot­tó osztályvezető fogadta és kö­szöntötte a vendégeket. A de­legáció vezetője Reinhard Wag­ner bonni szociális ügyintéző volt, tagjai Benno Haieneger frankfurti egyetemi tanár, Horst Schaletzky kasseli szociális ügy­intéző, Rainer Girndt düsseldorfi szociológus, Eberhard Petereit bonni szociális ügyintéző és Utha Engler Bad Vilbel-i egye­temi tonár. Kísérőjük volt Nagy Adrienne, az Állami Ifjúsági és Sporthivatal munkatársa. A szakértőknek Tasnádi Péter, a MISO osztályvezetőhelyettese tartott tájékoztatót a megye if­júságának helyzetéről, az állami ifjúsági munkáról. A delegáció az ifjúsági és szociális vezetők képzését és továbbképzését ta­nulmányozza Magyarországon, s az ifjúság helyzetén belül leginkább a társadalmi beillesz­kedési zavarokkal foglalkoznak, e jelenséget tanulmányozták Bu­dapesten is, s a fővárosi és vi­déki városi helyzetet kísérelték meg összevetni. Látogatást tettek tegnap a pécsi Apáczai Csere János Ne­velési Központban is, majd a Megye utcai Nevelőotthon mun­kájával ismerkedtek. Végül vá­rosnézés után elutaztak Bara­nyából tanulmányútjuk követ­kező állomására, Zánkára. Csapatotthon készül a Beremendi Általános Iskolában A mostoha körülmények elle­nére az illetékes felettes szer­vek mindig jónak ítélték meg a Beremendi Általános Iskola úttörőcsapatának tevékenysé­gét. A pajtások jobb híján — az iskolából a szaktantermi rendszer miatt szorultak ki dél­utánonként — albérletbe kény­szerültek, a tanórán kívüli el­foglaltságaik a közeli művelő­dési ház egy más célokra is használt termében kaptak he­lyet. Már korábban felmerült az iskola és a csapat vezetői­ben egy csapatotthon létesí­tésének gondolata. Végül szak­emberekkel közösen az iskola tornacsarnokának az öltözők feletti padlásterét szemelték ki a célra. Az ötlet kétéves, kivitelezését a lehetőségek függvényében hajtották végre. Anyagi támo­gatást kaptak a Magyar Út­törők Szövetsége megyei elnök- 1 ségétől, de a beruházás nagy­részét a Beremendi Nagyközsé­gi Közös Tanács vállalta magá­ra. A jelenleg félmillió forin­tos bekerülési költségű csapat­otthon felépülését azonban egy sor társadalmi munka is segí­tette. A terveket a BCM fiatal tervezőbrigádja készítette el. A falakat a Bólyi Állami Gazda­ság kőművesei építették fel, a villanyszerelési munkálatokat a beremendi ipari tanműhely nö­vendékei végezték el, a köz­ponti fűtést egy helyi kisiparos vezette be. A munkák eredmé­nyeképpen három helyiség — két kisebb és egy nagyobb — várja a közeljövőben a pajtá­sokat. Jelenleg a festés folyik a padlástérben, utána már csak a műanyagpadló lefekte­tése van hátra. A csapatotthon berendezését is a helyi tanács támogatja. A beremendi gyerekek kez­dettől fogva figyelemmel kí­sérték a tervek megvalósítását, nemegyszer segédkeztek is a munkákban. Izgalommal vár­ják a jövő hónapot, előrelát­hatóan áprilisban vehetik bir­tokukba az új csapatotthont. K. E. ÓRA A NAGYVILÁGBAN Ülést tartott az MSZBT ügyvezető elnöksége Pénteken Apró Antal vezeté­sével ülést tartott az MSZBT ügyvezető elnöksége. A testü­let tájékoztatót hallgatott meg a közelmúltban megtartott moszkvai békefórumról. Ezt kö­vetően megvitatta a Szovjet­unióban az elmúlt esztendőben diplomát szerzett magyar ösz­töndíjasok hazai visszailleszke­désének tapasztalatait. Megál­lapította, hogy a pályakezdés e fiatal értelmiségiek többségé­nél zökkenőmentes volt. A szov­jet felsőoktatási intézményekben szerzett szaktudás, az orosz nyelv alapos ismerete néhány év alatt elismerést, kellő szak­mai érvényesülést biztosított szá- mukia. Az egyetemi évek alatti aktív politikai tevékenységüket hazatérve is — elsősorban az ifjúsági mozgalomban, valamint az MSZBT-tagcsoportokban - folytatják. Veress Péter külkereskedelmi miniszter és Martin Bangemann, az NSZK gazdasági minisztere (jobbról) a két ország gazdasági kapcsolatainak időszerű kérdéseiről tárgyalt Bonnban. ■ * — ...........—■­f KABUL: Washington ha­tározott arról, hogy további 300 darab „Stinger" típusú kézi légvédelmi rakétát juttat az af­ganisztáni kormány ellen had­üzenet nélküli háborút viselő ellenforradalmároknak — jelen­tette a Bahtar afgán hírügy­nökség. Korábban csupán az Egyesült Államok közeli szö­vetségesei juthattak ezekhez a fegyverekhez. A rakétákkal az ellenforradalmárok már két polgári repülőgépet lelőttek, jó- néhány békés utas halálát okozva - emlékeztet a hírügy­nökség, rámutatva egy korábbi körülményre is: az ellenforra­dalmárok nem riadnak vissza attól, hogy a kapott fegyvere­ket a feketepiacon továbbad­ják. ♦ MOSZKVA: Eltöltötte ötö­dik munkahetét a szovjet Mir- űrállomás fedélzetén lurij Ro- manyenko és Alekszandr La- vejkin. Az utóbbi napokban a két szovjet űrhajós űrtechno­lógiai kísérleteket hajtott vég­re, befejezték a KATE-140 jel­zésű beépített fényképezőgép szerelését, és a teherűrhajóból az űrkomplexumra szivattyúz­ták át a vizet. Emellett számos megfigyelést végeztek a Föld felszínéről. Működéshez elő­készítették a Korund nevű kor­szerűsített technológiai beren­dezést. Ennek segítségével a mikrogravitáció körülményei körött félvezetőket állítanak elő. 4- N'DJAMENA: A n’diame. nai kormány csütörtökön Líbiá­ra próbálta hárítani a felelős­séget azért, hogy már az első nap összeomlottak a szudáni közvetítéssel kezdett békéltető tárayalások. A csádi külügy­minisztérium közleménye sze­rint a kudarc oka, hogy Líbia nem tartotta magát ahhoz az előzetesen kidolgozott megálla­podáshoz, amelynek értelmében csádi—líbiai konfliktusról tár. gyaltak volna. Szudáni jelen­tések szerint Tripoli ragaszko­dott ahhoz, hogy a konfliktust különböző csádi erők harca­ként kezeljék. ♦ BUDAPEST: Dr. Várkonyi Péter külügyminiszter távirat­ban üdvözölte Brian Lenihant, Írország külügyminiszterévé tör­tént kinevezése alkalmából.-f MOSZKVA: A Varsói Szer­ződés Tagállamai Külügyminisz­teri Bizottsága március végén Moszkvában tartja soron követ­kező ülését. Nem kell köpönyeget fordítani Francois Mitterrand valóságos védőbeszédet mondott a minap Párizsban a diplomáciai tudó* sítók ebédjén a Gorbacsov-kez* deményezés, a közepes hatótá* volságú szovjet és amerikai ra­kéták Európából való teljes ki­vonása mellett. A Francia Köz­társaság elnöke azért kénysze­rült erre az érvekkel jól alátá­masztott megnyilatkozásra, mert kormányában is csak pár napja hallgattatta el —• alkotmányos előjogával élve — a szovjet ja­vaslat hangos ellenzését. A saj­tó, sőt a szocialista párt politi­kusok jó része pedig legalább akkora bizalmatlansággal, nyílt ellenségességgel fogadta a ja­vaslatot. Amig az elnök fel nem emelte szavát, a külügyminisz­térium is elutasítóan kommen­tálta ,,Európa atommentesitésé- nek" gondolatát. Az elnök tanári módon oktat­ta ki a gyanakvókat és egyben megerősítette a francia nukleá­ris doktrína alapelveit. Emlékez­tette őket, hogy a nulla válto­zat a NATO javaslata volt' 1979-ben, amit később többször is megismételt. Most pedig, hogy a Szovjetunió is csatlako­zott hozzá, semmi okot nem lát arra, hogy „köpönyeget fordít­sanak". ♦ BÉCS: Az osztrák főváros­ban pénteken megkezdődött a negyedik „bécsi dialógus”. A békemozgalmak nemzetközi összekötő fóruma által rende­zett tanácskozáson mintegy 200 közéleti személyiség, békehar­cos vesz részt a világ minden részéről, köztük a magyar bé­kemozgalom képviselői. Az idei, háromnapos bécsi tanácskozás jelszava: „A háború és az erő­szak nélküli világért”. Magyar művészek balesete Tragikus közlekedési baleset érte Spanyolországban a buda­pesti Aquincum fúvósötöst: tag­jai közül Karmanóczki János életét vesztette, Kovács Imrét és Lakatos Györgyöt súlyos sé­rülésekkel szállították kórház­ba, Erős József lábsérüléseket szenvedett. A szerencsétlensé­get egy ittas gépkocsivezető okozta. Az Aquincum fúvósötös világ­hírű együttesék sorában kapott meghívót a Costa del Sol kul­turális központjába, Marbellá- ba, azt követően, hogy tavaly megnyerte a rangos anconai fúvósötös-versenyt. Az együttest nemrég alakította meg az Álla­mi Operaház zenekarának négy tagja és az Állami Hangver­senyzenekar egyik fúvósa. Egy nappal Marbellába ér­kezésük után, február utolsó szombatján a fúvósötös tagjai egy közlekedési lámpával jel­zett gyalogátkelő helynél a jár­dán várakoztak, amikor egy nagy sebességgel érkező sze­mélygépkocsi nem tudta be­venni a kanyart, és beléjük ro­hant. A baleset okozóját a rendőri szervek őrizetbe vet­ték. + BUDAPEST: Lázár György, a Magyar Népköztársaság Mi­nisztertanácsának elnöke táv­iratban fejezte ki jókívánságait Charles Haughey-nak Írország miniszterelnökévé történt meg­választása alkalmából. ♦ WASHINGTON: Az Egye­sült Államok a közeljövőben újabb fegyvereket szállít a csádi kormányerőknek - közöl­te Hisszén Habré kormányá­nak külügyminisztere, Gouara Lassou. A Washingtonban tar­tózkodó miniszter újságírók előtt kijelentette: látogatásá­nak célja, hogy az amerikai fegyverek Csádba szállítását meggyorsítsa. Lassou értésre adta, hogy Shultz amerikai kül­ügyminiszter és más magas rcngú washingtoni politikusok „megértéssel" fogadták N'Dja­mena fegyverszállítási kérését. ♦ WASHINGTON: Április közepén Moszkvában tárgyal az amerikai képviselőház kül­döttsége, amelyet James Wright, a ház elnöke vezet. A küldöttség tagjai között lesz Dante Fascell, a külügyi bizott­ság, Les Aspin, a hadügyi bi­zottság elnöke, Thomas Foley, a demokrata pártcsoport veze­tője és helyettese, Tony Coel- ho. A húsztagú csoport fele egyúttal tagja annak a bizott­ságnak is, amely a genfi lesze­relési tárgyalásokon rendsze­resen megfigyelőként van jelen a képviselőház megbízásából. Wright azt mondotta, hogy „tu­domása szerint ez lesz a leg­magasabb szintű küldöttség, amely az amerikai képviselő­házból valaha is leikereste a Szovjetuniót". A látogatás idő­ben csaknem egybeesik Shultz külügyminiszter tervezett moszk­vai útjával. ♦ WASHINGTON: A dél-af­rikai helyzetről is tárgyalt Rea­gan elnökkel Washingtonban Daniel Arap Moi kenyai állam­fő, A megbeszélés után azt mondotta, hogy véleménye sze­rint az Egyesült Államoknak új kezdeményezésekkel kell fel­lépnie a fajüldöző rezsim el­len. Reagan válasza egy ma­gas rangú amerikai kormány- tisztviselő szerint mindössze az volt, hogy Washington „a maga eszközeivel” hozzá akar járulni a fajüldözés megszün­tetéséhez, de nem tett semmi­féle ígéretet új lépésekre. Ugyancsak nem kapott ígére­tet a kenyai elnök arra, hogy az Egyesült Államok növeli az országának nyújtott gazdasági és katonai segítséget, vagy közreműködik abban, hogy az amerikai tőke eszközöljön új beruházásokat az országban. liilllllil A magyarországi demokrati­kus erőket egyesitő Márciusi Front létrejöttének 50. évfor­dulója alkalmából emlékünnep­séget rendezett pénteken az MSZMP KB Párttörténeti Inté­zete, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsa, a KISZ Köz­ponti Bizottsága, az MTA Tör­ténettudományi Intézete és a Magyar Írók Szövetsége az Eötvös Loránd Tudományegye­temen. Az eseményen részt vett Lakatos Ernő, az MSZMP KB agitációs és propaganda osz­tályának vezetője és Pozsgay Imre, a HNF Országos Tanácsá­nak főtitkára. A PANNON VOLÁN ÁRUFORGALMI UZEMIGAZGATÓSAGA — autószerelőt, — DH 411 vizsgával rendelkező gépkezelőt CWJNONj v/ocAnjf JELENTKEZNI LEHET: Pécs, Diófa u. 4. I. em. 16. Dolgozóinknak és családtagjaiknak ingyenes, ill. kedvezményes utazást biztosítunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom