Dunántúli Napló, 1987. február (44. évfolyam, 31-58. szám)

1987-02-07 / 37. szám

Seregélyesi János Hz analízis Az utcát, ahol a professzor lakott, egyszerre csak figyelni kezdték. A sarki kocsma tulaj­donosát egy napon behívták egy igen hivatalos helyre, és hosszasan győzködték egy új csapos félfogadása ügyében. Ajánlottak is egy minden szem­pontból megbízható embert. A csapos személyének kiválasz­tása nem csupán üzleti ügy. Egy jó csapos egész nap ott van, lót és hall, ha odafigyel. Az egész környék közbiztonsága szempontjából kívánatos, hogy bizonyos hivatalos helyeken számítani lehessen bizonyos in­formációkra. Hiába is volt a kocsmáros mentegetőzése, hogy mostanában igazán nem úgy megy az üzlet, hogy be­ruházásokra gondolhatna, ez nem lehet probléma, közölték vele. Pár nap múlva egy kifeje­zetten magasrangú tisztviselő tette le elé az új csapos fize­tésének összegét, mégpedig fél évre előre. Közben esett pár mondat célzás, hogy a csá­szárságnak mennyire fontosak a kipróbáltan hűséges keres­kedők. E hűség bizonyítottan fokozottabb eseteiben nem le­het számukra indokolatlan bi­zonyos adóelengedés, sőt — erre is volt már példa — adó- elengedés sem. A hadirok­kant pedig, aki naphosszat álldogált a professzor háza kapujában, és kéregetés köz­ben oly érzékletesen részletez­te egyik lába königgrötz-i csa­tatéren történő elvesztésének hadikörülményeit, hogy az ar­ra járók közül minden nap va­laki rosszul lett, máról holnap- ' ro eltűnt. Mondják, váratlanul megkapta a hosszú évek óta Újrakérvényezett és mindany- nyiszor visszautasított alázatos beadványa alapján a kegydí­jat. Volt aki azt is tudta, hogy csak azzal a feltétellel, ha többet nem koldul, vagy ha igen, a. város egész más, tá­voli helyén. A professzornak napokkal előre jelezték, mikorra várja a jelentőségteljes jelzések sze­rinti magas vendéget. Alig múlt délután négy óra, amikor tekintélyesnek látszó hi­vatalnokfélék, udvariasan ugyan, de engedélyt nem is kérő ha­tározottsággal átvizsgálták az egész házat. Pontosan fél öt­kor - mondják a pontosság a királyok udvariassága - ko­pogtatott Salzmann úr, a szárnysegéd. Őt már jól ismerte a pro­fesszor. Tudta róla, hogy az udvar legbizalmasabb termé­szetű, főleg személyi jellegű ügyeit intézi. Mégpedig - ha hinni lehet az Őt megillető címek és ran­gok hosszú sorának - mindezt a legmagasabb körök teljes megelégedésére. Ezt a vizitet is Ő készítette elő. Hosszú hó­napok körültekintő munkájával. És most vele volt az az úr is, akiről eddig csak bizonyos ti­tokzatossággal volt szó. Az Úr nehezen meghatároz­ható korú volt. Arcát kalapját tartó kezével takarta. Az elő­szobában a szárnysegéd szo­katlan bizalmassággal karolt a professzorba, és pár lépés távolságra vitte. Ugye, felesleges megismé­telnem, hogy ami most itt törí- ténik, az titok. A legszigorúbb titok. Orvosi, hivatali, állami, sőt hadititok. Titokhalmaz. Az­tán a látogató felé fordult és meghajolt. Engedje meg fel­séged, hogy legkegyelmesebb figyelmébe ajánljam, profesz- szor Freud urat. A látogató mintha biccen­tett volna. A professzor megdermedt. Ezek szerint a titokzatos elő­vigyázatossággal szervezett látogatás vendége maga a Császár? Első Ferencz József apostoli és királyi fensége? És Öt kéne kezelni? Mélyen meghajolt. Az apostoli fenség, közö­nyös méltósággal állt. Nem nézett sem a professzorra, sem a szárnysegédre. Csak úgy né­zett. Általában nézett. Hosszú, , néma és mozdulatlan másod­percek után a szárnysegéd az ajtóra mutatott. Kegyeskedjen átfáradni a rendelőbe. A professzor kinyitotta az ajtót, de nem tudta hirtelen eldönteni, mi etikettszerűbb. Előre menni, vagy előre en­gedni a magas vendéget? Látszólag a császár sem tud­ta, mert nem mozdult. A szárnysegéd azonban minden­kit megelőzve belépett a má­sik szobába és körülnézett. Ö már nem először járt itt, szinte leltárosi szemekkel futotta át a szobát, hogy minden úgy van e, ahogy az megszokott. Aztán rámutatott egy zöld bársony- szövettel lefedett heverőre. Pa­rancsoljon felség. Ez az, ami­ről már bátorkodtam beszá­molni. Ezen gyógyít oly ered­ményesen a professzor. Az apostoli fenség beljebb lépett, de továbbra sem né­zett sehová. Már több. mint fél éve, hogy Salzmann úr egy este megkereste a professzort. Óvatosan kifejtette, hogy ed­digi magatartása méltóvá tette bizonyos feladatok teljesítésé­re. A legmagasabb körök bizo­nyos nemzetközi hírforrásokból igen érdekes és figyelemre méltó információkat szereztek a Professzor tudományos ered­ményeiről. Ezért ha továbbra is megfelelően viselkedik, nem elképzelhetetlen, hogy bizo­nyos szolgálatokra felkérik. Egyelőre azonban a saját, jól felfogott érdekében ne tulaj­donítson ennek különösebb je­lentőséget, és főleg hallgas­son. Lassan kiderült, hogy a professzor neve által nemzet­közileg ismertté vált pszicho­analízis, mint gyógymód, felkel­tette az udvar érdeklődését is. Ezt az új tudományos sikert a bécsi udvar - ha nem is hiva­talosan - de végül is saját magát megilletőnek tudta be. Nagy eredmények ugyanis nem akárhol születnek. Nagy eredmények csak egy nagy államformában jöhetnek létre. Az új és szokatlan gon­dolatokat kiváltó elméletet ter­mészetesen az udvari orvosok is elmélyülten elemezték. Vizs­gálták a professzor eddigi tu­dományos és politikai múltját, származását, viselkedését. Vé­gül konziliumi döntés született. Őfelségének a birodalom ér­dekében kifejtett emberfeletti és csodálatra méltó munkájá­ban teljesen érthető módon kissé megromlott az idegálla­pota. Mivel ezt a hagyományos gyógymódokkal nem sikerült javítani, meg kell próbálni az új és hamisítatlanul bécsi mód­szert. Azt, hogy az eddig nem kü­lönösebben elismert profesz- szor kapjon valami hivatalos rangot is, minden tudományos siker ellenére még nem tar­tották eléggé elérkezett ide­jűnek . . . Egy olyan hivatalos hír, ami szerint a csiklandós misztikumokkal köztudatba ke­rült pszichoanalízis atyja egy­szerre csak udvari orvossá lett kinevezve, bizonyára nem kerü­li el a nemzetközi hírmagya­rázók minden protokoláris reb- benésre oly érzékeny figyel­mét. Előre látható, hogy csu­pa nem kívánatos következte­tést vonnának le a trón pszi­choanalízisre szorulásának hí­réből. Egy ilyen, meggondolat­gát felséged nyugalomba he­lyezni a heverpn. Az apostoli felség nem moz­dult. Ekkor a szárnysegéd meg­ismételte a professzor szavait. Karját nyújtotta az egykedvű­en álldogáló császárnak, és szelíd, tiszteletteljes erőszak­kal az ágyra ültette. Megpas- kolta a zöld selyempárnát és méltóságteljesen intett, hogy nyugodtan feküdjön le. Aztán a professzorhoz fordult. Őfel­sége felhatalmazott annak közlésére, hogy közeledjen or­vosként felé, és ne feszélyezze alattvalói tudata. Én — foly­tatta Salzmann - a külső szo­bába vonulok, és ott várom ha szükség lesz rám. A császár és a professzor egyedül maradtak. Ionul kiszivárogtatott informá­ció szinte kínálja az egészség- ügyi panasz természete és az elvárt nagyhatalmi felelősség közötti összefüggések ízléste­len továbbmagyarázási lehe­tőségét. Minek újabb diplo­máciai pletykabúrjánzásokra ingerelni az amúgy is kárör­vendő udvarok és szalonok állandó ártásra való készült­ségét. A tudomány mai állása mellett azonban elvárható, hogy ne. mindenkinek használ­jon a tudomány, hanem első­sorban annak akinek mindent köszönhet, a legjobb hatalom­nak. Ezt kívánja a tízmilliókért érzett apostoli felelősség. Azt, hogy az apostoli felség mit kíván, továbbra sem lehetett kiolvasni rendíthetetlen gesz- tustalanságából. Talán ebből a nézésből kel­lene kiindulni — töprengett el a professzor. Ha szabad indít­ványoznom, kegyeskedjen ma­A császár mozdulatlanul fe­küdt. Szeme nyitva volt, fel­tehetően a plafonra meredt. A professzor az ágy melletti karosszékben ült le, de úgy hogy ne láthassa a fekvő. Hosszú és néma másodper­cek után a professzor beszél­ni kezdett. Módszerem lénye­ge a beszéd. A szabad, kötet­len, mondhatnám gondolkodás nélküli beszéd. Felséged lazít­son meg inget és nyakkendőt, és nyugodtan beszéljen. A császár továbbra is hall­gatott. Beszéd nélkül — próbálko­zott ismét a professzor — saj­nos nem lehet. Tudom, hogy felséged milyen mélyen meg­veti a felesleges beszédet. Tel­jes joggal. A beszédnek azon­ban itt, most orvosi jelentő­sége van. Beszéljen például az ólmairól. Kegyeskedjen fel­séged a Szentírásra gondolni. Hány hatalmas uralkodó me­sélte és magyaráztatta az ál­mait. Szíveskedjen a fáraókra Irodalom az irodalomról Tüskés Tibor Triptichon című könyvéről Sokan vélekednek úgy a kri­tika és a tanulmány különböző típusairól, hogy kizárólagos feladatuk a tárgyul választott művészi alkotás szolgálatot, hi­telesebb értékelésének elősegí­tése. Ezzel szemben azt tapasz­taljuk, hogy a műfaj legjobb írásai, miközben elvezetnek a mű jobb megértéséhez, maguk is önálló, sajátos értékrendet és világképet fejeznek ki. Szerzőik íróként beszélnek az irodalom­ról, mint Tüskés Tibor Triptichon című új könyvében. A cím a kötet hármas tago­lására utal: irodalmi kritiká­kat, művészeti tárgyú esszéket, valamint Pécs művelődési ha­gyományaival foglalkozó tanul­mányokat tartalmaz. Tüskés Ti­bor kritikáit az öntörvényű íté­letalkotás és a személyes hang­vétel egysége jellemzi. Mindig olvasói élményéből indul ki, melynek tudatosítása egyszerre jelenti az élményben rejlő tar­talmak fokozatos kibontását s a vizsgált mű újabb és újabb rétegének, illetve üzenetének felismerését. Különös fénytörés jön Így létre: a tanulmányozott író világképére rávetül a tanul­mányozóéra, arra ösztönözve a kritikát kézbe vevőt, hogy mindezt saját tapasztalataival is szembesítse. Tüskés Tibor te­hát úgy vezeti el olvasóit az óitala megismert művekhez, hogy látni, kérdezni és kétel­kedni tanítja őket. Megállapí­tásai mindig az alkotás lénye­ges jegyét, egyedi minőségét ragadják meg. Így beszél lly- lyés kései költészetének tömör gondolatiságáról. Csorba Győ­ző termékeny szomorúságáról, Takács Imre hiányélményéről, Kalász Márton kihagyásos vers­típusáról, Károlyi Amy lírai montázstechnikójóról, s a Ta- káts Gyula tájihletében meg­szólaló fenyegetettségről és sorsvállaló alázatról. Gyakran figyel föl az írói életmű új vagy eddig kevéssé érzékelt vonására. Weöres Sándor sze­mélytelennek tűnő játékossága mögött éles szemmel veszi ész­re a képlékenységében is ál­landó költői lelkületet, s Illés Endre szenvtelennek tartott, or­vosi pontosságú prózájában meghallja a részvét rejtett szó­lamát. Néha szokatlan útját választja az irodalmi szöveg megközelítésének. Fodor And­rás versét elemezve a valóság­elemek műalkotássá szervező­désének folyamatát mutatja be. Csoóri Sándor tanulmá­nyaival foglalkozva pedig a költőnek a hagyományos, rea­lista szemléletmód iránti von­zalmát emeli ki. Az irodalmi kritikákban meg­figyelt módszerbeli sokoldalú­ság új elemekkel gazdagodik a művészeti tárgyú írásokban. Tüskés Tibor számára az esz- szé tanulmányba rejtett önval­lomás, melyet ugyanakkor nyi­tottság, megbízható értékrend és tárgyszerű hitelesség jelle­mez. Bartók-élményét például nem közvetlenül szólaltatja meg, hanem a zeneszerző és a népi írók közt vont gondolat- ébresztő párhuzamba rejti, a bartóki muzsika ihlető erejét pedig Kassák ódon zengésű és Weöres modern disszonanciájú versét összehasonlítva tárja fel. Művészportréi, különösen a gondolni. Milyen hasznosnak bizonyult, hogy a fáraó el­mondta álmait. A mégoly kü­lönös álmait is. Milyen szeren­cse, hogy egy álomfejtő szak­értő, mint József fejthette meg az álmokat. Talán egy egész birodalmat mentett meg a fáraó, amikor hallgatott a szakértőre. Őfelsége lehunyta a szemét. Kérem ismételje utánam — kezdeményezett megint a pro­fesszor: Uralkodó vagyok, se­gíteni akarok. Gondoskodni akarok, szeretetet akarok. A császár fátyolos, jellegte­len hangon lassan folytatta. Az isteni rendet akarom. Tisz­telettudó társadalom kiépíté­sén munkálkodom. Népeim ja­vát akarom. Hogy mi népeim java, azt én tudom. Szörnyű felelősséget érzek ezért. Nem hagyhatom úgy itt, ahogy át­vettem a világot. Akkor negyvennyolcban. A nemzetközi tragédiák évében. Az őrült forradalmak évében. A nemzetközi moslék és sze­mét felkavarodósának évében. Szerencsére azóta a pásztor- lásommal eltelt három évtized visszafordíthatatlan eredmé­nyeket hozott. Népeim meg­értették miből szabadítottam meg őket. Csak győz az isteni társadalmi haladás a forradal­mak reakciójával szemben. A történelem szerencsére engem igazol. Mégis sokszor álmo­dok újabb szerencsétlenségek­ről. Az idő előtti világvégéről, az Apokalipszisről. Néha álmomba vágtat fe­lém egy őrült költő. Magyar költő. Aki mégsem halt meg. Őrjöng és átkozódik. Bomlott agyából árad a társadalom- ellenesség. Egzaltált forradal­már és deviáns úszító. Ordít. Hogy akasszátok fel a királyo­kat. Hogy a nyílót királyi szék­be lövi. Éshogy nincsen többé szeretett király. Hát ilye­nekért dolgozik az ember? És még van, akinek ez imponál. A fiam szerint, például, na­gyon tehetséges költő. Ez te­hetséges? És költő? Mindent meggondoltál és megfontol­tál, Rudolf? Ilyen az anyja is. A felesé­gem. Egyszer, fiatal házas ko­romban, dinasztia fenntartói kötelességemtől és felelőssé­gemtől valósággal megmere­vedve nyitottam hálószobájá­ba. Látom olvas. Azt hittem Biblia. Kezembe veszem: ver­sek. Ki írta: Petőfi. Mintha vipera mart volna meg. A csá­szárné egy körözött bűnöző írásait olvassa? Miért — kér­dezi. Olyan szép. Elkezd sza­valni valami madarakról, akik a bokorra szállnak. És ezt TE még el is hiszed? Hát abból a bokorból lőni fognak. Szúrni és gyilkolni. Orvul és kegyetlenül. Hát ez egy anarchista . . . Terrorista. Mindent meggondoltáJ és min­dent megfontoltál, Erzsébet? Hát ez az, amit nem engedek visszatérni soha. Méghogy: nincsen többé szeretett király . .. Varga Imréről és a Goszthony Mártáról szóló, az alkotó sze­mélyiséget felmutató szemlé­letességük következtében em­lékezetesek. Azok a tanulmányok, melyek Pécs művelődési hagyományai­val foglalkoznak, a helyi vo­natkozás és az egyetemes ér­ték egységének jegyében kelet­keztek. Babits és Pécs, vala­mint Weöres és a Sorsunk kapcsolatát vizsgálva a szerző értékes adalékokkal segíti a későbbi kutatást, Az avantgárd vonzásában című tanulmány­ban pedig új vonásokkal gaz­dagítja a város múltjának szellemi arculatát. Meglepően bőséges tényanyaggal bizonyít­ja, hoqy 1915 és 1925 között Pécsett a modern irányzatok vonzásában figyelemre méltó alkotások születtek, s pezsgő művészeti élet alakult ki, me­lyet sokoldalú .kapcsolatok kö­töttek össze az európai avant­gárd műhelyeivel. Tüskés Tibor új könyvét a gondolkodás és az ízlés rokon­sága kapcsolja korábban meg­jelent tanulmányköteteihez, de c szemléletnek a kritikusi vi­lágképben megvalósuló újabb gazdagodására is felfigyelhe­tünk. így valósul meg egyre teljesebben a szerző célja: az irodalom, a felismert érték szolgálata. dr. Nagy Imre Igaz a szeretetért sokat kell dolgozni. Én szeretem a ke­mény munkát. Nem félek a dologtól. Katonacsászár va­gyok. Munkáscsászár. A biro­dalom első hivatalnoka és munkása. Naponta átlag száz iratot olvasok el és Írok alá. Miattam nem állnak a dolgok. Fussanak, vágtassanak a futá­rok. Érkezzenek minél előbb a parancsok, kinevezések, intéz­kedések ... Ha meggondolom, hogy a többi uralkodó, hogy áll a munkához. Jó. ha átfutnak na­ponta nyolc-tíz okmányt. Lát­tam mint csinál a Vilmos, meg a cár is. Eljön a nap amikor majd elcsodálkoznak, mit tud a Monarchia. A császár egészen berekedt, elfáradt. Elhallgatott. Hallga­tása egyenletes lélegzéssé, majd szuszogássá alakult át. A nagy váratlan csendre be-' nyitott a szárnysegéd. Mindenki el szokott aludni? Nem, eddig őfelsége az első. Akkor élessze fel. A professzor nem kis nyug­talansággal látott az ébresz­téshez. Figyelt nehogy az or­vostudomány tekintély nélküli módszerei valami tiszteletlen­ségbe csapjanak át. Hány óra? — nyitotta ki a szemét a császár. öt perccel múlt hat — vá­laszolt a szárnysegéd. Fél hétkor kezdődik az új cá­ri nagykövet bemutatkozó láto­gatása. A professzor megpróbált köz­beszólni. —- A pszichoanaliti­kus módszer lényegéhez tarto­zik, hogy közösen elemezzük a hallottakat. Ebben mutatkozik meg az egész eredménye. Salzmann egy kézmozdulattal leállította. Tudhatná, hogy a császár nem szereti a felesle­ges fecsegést. — örüljön hogy kezelhette Őfelségét. A császár váratlanul talpra ugrott és köszönés nélkül kisi­etett. A szárnysegéd utána futott. Az ajtóból visszaszólt: akkor a megbeszéltek szerint. A professzor a zöld díványra meredt. Két-három hét is eltelt, ami­kor a professzor ismét üzene­tet kapott, hogy az este tartóz­kodjon feltétlenül otthon. Ahogy besötétedett, Salz- mann úr kopogtatott be. A császár elégedett a keze­léssel. Mintha kezdene vissza­térni a régi munkabírása. Nagylelkűsége jeléül ezt az összeget küldi önnr>k. Időköz­ben elkészítettem Őfelségével kapcsolatos orvosi véleménye­met. A professzor íróasztalá­hoz sietett. Őfelsége vallomása rendkívül értékes és megtiszte­lő anyag a tudomány számára. Szembetűnő, hogy őfelségé­nél egy egészen kivételesen fej­lett, uralkodói felelősségérzet­ről beszélhetünk. Ezt a magas- fokjj teljesítménycentrizmust és munkaetikát legtalálóbban Herkules-komplexusnak nevez­hetnénk. A mitológiai Herku­lesről, aki tudja, milyen nagy dolgok véghezvitelére vállalko­zik, de teljesíti is a híres tizen­két munkát. Salzmann félbeszakította. Remélem ebből az iratból csak egy példány készült. Adja ide, mindjárt titkosítjuk. önnek ter­mészetesen el kell feledni ez­zel kapcsolatban mindent. De a pszichoanalízis nem ez. Ennél sokkal átfogóbb vizsgá­latot igényel. Salzmann ismét leintette a professzort. Nem ér­ti, hogy Őfelsége elégedett a 'munkájával.? Mit akar még ezen kívül? Ezzel elvette a professzor ke­zéből az iratot. Most pedig, hogy lássa milyen sokra becsü­li egy haladó állam a tudo­mányt, fogadia el tőlem ezt a palack pezsgőt Őfelsége pincé­jéből. 1788-as évjárat. Még a nyugodt, csendes Ancien régi­me-bői való. A professzor kicsit csodálko­zott, hogy a szárnysegéd úr milyen rutinos mozdulatokkal bontja a pezsaőt. ünnepélye­sen koccintottak. Aztán fené­kig ürítették a poharakat. Őfelsége egészségére. HÉTVÉGE 9. Pandúr József rajza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom